Van abban valami szánnivalóan nevetséges, ahogy bankkártya-kibocsátók, bankok, fintech cégek átlag negyedévente jól leteremtik a derék magyar lakosságot, amiért nem állnak át még többen az elektronikus bankolásra készpénzhasználat helyett. Ezt az átlagember-csesztetést vagy tudományos cikknek álcázzák vagy konferenciát rendeznek maguknak, és a langymeleg akol biztonságából üzengetnek az óvatoskodóknak csúnyákat. Időnként még valami politikust is berántanak, aki ilyenkor szerepe szerint felmondja a szokásos bullshitet.

Így járt a hetekben Varga Mihály lánglelkű gazdasági és társadalmi vátesz is, aki eltévedhetett pisaparki kecója felé menet, így véletlenül Tóni pasa bővülő nappalijában találta magát. És ha már ott volt, megkóstolta azt a furcsa, fehér porcukornak látszó valamit is. Csak ez lehet az oka, hogy Miska elkezdett keménykedni, és a rá kevéssé jellemző hevességgel üzent hadat a készpénzhasználatnak, meg a sárga csekknek. A konferencia rendezői örülhettek Miska bátorságának, az átlagpolgár meg csodálkozhat azon, hogy pénzügyminisztere miért vállalja be a nyíltszíni idiotizmust. (Reméljük, hogy a pénzügyminiszterné legalább a mennyiért kérdésre választ kapott.) Misi fiú társadalomformáló pattogása annak fényében különösen nevetséges, hogy "Viktor a legnagyobb" sárga csekken fizette be a megtakarítása felére rúgó több százezres bírságot, amelyre az a galád bírságbajnok NVB-s habil/debil büntette őt. A készpénzt használó mucsaiak nevében lélegzetvisszafojtva várom, ahogy Misi pénzügyminiszter lebarnítja korszakos Viktort a sárga csekk használatért megmagyarázva neki, hogy egy korlátolt ökörnek méltóztatik lenni, aki nem halad a korral. Hajrá, miniszter úr! Ne csak nekünk, szegény elmaradott polgároknak ossza az észtet! Vágja ki a rezet Viktornak is!

Nézzük hát mivel terrorizálnak minket Misi futtatói. Először is van a pszichológiai nyomásgyakorlás, melynek keretében rávilágítanak elmaradottságunkra, amiért érezzük magunkat szarul. A tételmondat úgy hangzik, hogy "a fejlett pénzügyi kultúrával rendelkező országokban minimális a készpénzhasználat". Lószart mama! - cáfoljuk azonnal a bűntudatot keltő érvelést. Egyfelől ezt a "Nyugaton minden csodás" dumát már hallottuk valahol más kontextusban. Évtizedekig etettek minket a "fejlett Nyugat" meséjével, ahova fel kell zárkóznunk, amíg a paraván mögé látva rá nem jöttünk, hogy sok tekintetben a vetített kép és a mindennapok valósága picinyt eltér egymástól. Másfelől a készpénzhasználat elhagyása sem igaz. Talán a skandinávok esetében igen, ám a fejletlen pénzügyi kultúrával rendelkező angolok, németek, svájciak, olaszok, spanyolok stb. erősen ragaszkodnak a kp-hez. Akkor miért hülyítenek bennünket? Pénzért, naná. Az ő pénzükért, üzleti nyereségükért, bónuszaikért. Csak én - a fene megeszi - más pénzéért nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam.

A másik érv az, hogy az elektronikus bankolás, kártyahasználat olcsóbb. Azért erre sem hörpinetném a lúgot. Mert először azt a kérdést kell feltenni, hogy tényleg olcsóbb-e, másodszor azt, hogy kinek olcsóbb? Az MNB azzal szokott érvelni, hogy az elektronikus pénzt nem kell nyomtatni, tárolni, szállítani, így mennyit megtakarít. Neki tehát megéri. Viszont sehol sem lehet olvasni arról, hogy az informatikai védelem, a kártyakibocsátás/fenntartás költsége mennyibe kerül a piac többi szereplőjének. A bankok, kártyakibocsátók, ügyfelek, milyen megosztásban mennyit fizetnek a készpénzmentes életért? Unortodoxiában tehát van ingyen ebéd, mert a jegybank terhei esetleg csökkennek, de az össztársadalmi költségeket nem tárják a közönség elé. Pedig ezek a költségek jelentősek a készpénzéhez képest, csak máshol csapódnak le.

A harmadik érv az érvek érve, a készpénzmentesítés atombombája: a láthatatlan jövedelem elleni küzdelem, a pénzmosás megakadályozása. E téren már hatalmas eredmények születtek volna, ha nincs a készpénz. A készpénz nélküli világban eltűnne a fehérgalléros bűnözés is, és közelebb kerülnénk minden szépségkirálynő álmához, mert kitörne a világbéke. Le a készpénzzel! Igaz, hogy a szépen fejlődő offshore-iparág már rég meghaladta ezt a csacskaságot, de olyan jól hangzik a szájtáti népségnek.

kép: nyugat.hu

Ellenérveket nem hallunk. Pedig lennének, de az üzleti érdekek egyoldalú tálalása megakadályozza a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Sajnos civil fogyasztóvédelmi szervezetek sincsenek a korrekt párbeszédre. A társadalom önmentő reflexe azért működik, ezért - minden leckéztetés ellenére - nő a gazdaságban használt készpénz mennyisége. Ennek oka egyszerű. A készpénz a gazdasági függetlenség szimbóluma. Az emberek szeretik, ha a bankó a zsebükben van, mert ez a vagyonukkal való rendelkezés lehetősége. Pár éve egy ismerős család biciklitúrára indult az ország egy szép, de elmaradott régiójába. Kitikkadva a helyi kisboltban vettek volna innivalót. Amikor elővették a kártyát, a boltos mondta nekik, hogy akkor guruljanak be a negyven kilométerre lévő városba, ott van automata, vehetnek fel pénzt, amiért odaadja az üdítőt, de a dombornyomottért sajnos a környéken nem lehet vásárolni. Hiába tehát a vagyon, ha nem tud róla rendelkezni tulajdonosa. Pénz esetében ez evidens, kártya esetében nem mindig. Mert mi van, ha elmegy a ménkű? Pénzért lehet venni kaját, elektromos áram nélkül viszont a vacsi max. két Visa kártya között egy Mastercardból álló szendvics lehet.

És mi van, ha lopási vagy hatalmi célból elveszik az egyén megtakarítását. Készpénz esetén sem lehetetlen, elektronikus pénz esetén viszont nagyon könnyű, melynek ellopására komoly bűnözői csoportok specializálódtak. Ül a derék polgár a munkahelyén, aztán egyszer csak jön az sms, hogy éppen most veszik le a pénzét a számlájáról Kuala Lumpurban. Mire intézkedik, sütheti. És sokszor nincs, aki megtérítse a kárát, vagy ha sikerül is, elég döcögősen megy. A hatalmi okból való számlafosztogatás pedig végsőkig kiszolgáltatottá tesz. Már az is durva élethelyzeteket tud eredményezni, ha csődbe megy egy bank, és zárolják a számlákat. A feloldásig ki ad enni a gyereknek? Ha pedig a pénzügyi rendszerben jelentkeznek nagyobb zavarok, a betétesek, egyéb megtakarítók lenyúlása laza csuklógyakorlat az állam számára. Nem véletlen, hogy a "fejletlen pénzügyi kultúrával rendelkező" svájciak a készpénzt tartják biztosnak.

Elektronikus pénz vagy bankó? Mindenki szabadon dönthessen saját és a pénzügyi rendszer kockázatainak mérlegelésével. Az egyoldalúan tájékoztató, a más véleményen lévőket terrorizáló, maradinak beállító készpénzgyilkosokból viszont elegem van.

Tudták Önök, hogy nem borban, hanem a fagylaltban van az igazság? És hogy vonatokon lehet rábukkanni olyan nőtörténelmi pillanatokra, amelyek alapjaiban változtatják meg a női gondolkodásról kialakított képet? Mert ugye az a közhiedelem, hogy a hölgyek inkább fiatalítani szokták magukat pláne egymás előtt. Két koraharmincasnak látszó hölgy beszélgetésébe való önkéntelen belehallgatás meggyőzött arról, hogy ez csak amolyan hímsoviniszta előítélet. Mellettem ültek, csacsogtak mindenről. Aztán valahogy a fagylaltárakról kezdtek beszélni, melyet drágállottak. Egyikük megjegyezte, hogy ő még evett fagyit hatvan forint per gombóc áron, most meg az egekben. Erre a másik aláment az árnak, mire partnere még olcsóbb fagyi beszerzésre kezdett el emlékezni. Egymást licitálták alul, végül nyertest harminc forintnál lehetett hirdetni. Ő elégedetten húzta ki magát, bele sem gondolt, hogy ezzel valójában öregségi versenyt nyert. Mondom, hogy fagyiban az igazság! (Ciki vagy sem, de én még ötven fillérért tudtam venni valamikor egy messzi messzi galaxisban.)

A tovasuhanó vonat mellett futó fákat bámulva rájöttem, hogy a fadzsi kérdés mennyire izgat minket, magyarokat. Van az ár, a mennyiség meg az íz. Ja, és a tölcsér. Árban a legolcsóbb - kétszáz forint - a horvát vagy adriai fagyinak hívott ízesített, fagyasztott tejhab. Egyszer láttam egyik készítőjét a Tescoban, a legolcsóbb 1,5%-os tót tejből venni vagy száz litert. Készül a fagyi, mi? - vigyorogtam rá, mire ő cinkosan visszasomolygott. Azonban még sincs okom panaszkodni, mert alkalmazottja úgy végezte munkáját, mint a Kincskereső kisködmön Gergője a könyvesboltban. Akkora adagot adott, hogy három gombócnak is megfelelt. Mikor kérdeztem a nagy kegy okát, azt mondta, hogy ebben a nagy melegben - nem pont ezt a jelzőt használta - ínhüvelygyulladást kap az állandó hideg gépbe nyúlkálástól, így meg hamarabb fogy. Szóval ne szóljuk le a horvát/adriai fagyit, róla tudjuk, hogy alapból vacak. Előnye, hogy nem akar többnek látszani, kevés pénzért kevés íz, de kevésért. Vannak aztán a gépi avagy lágy fagyik. Ezek sem rosszak, nagy adagot azért nem érdemes kérni belőle, a kis adag úgy háromszázért idényenként - nosztalgikus érzület figyelembe vételével - két-három alkalommal elmegy. A gyári fagyikra - Carte d'Or például - sok figyelmet nem érdemes áldozni. Drágák, íztelenek, előnyük viszont, hogy keveset adnak belőle, így élvezhetetlenségüket nem sok ideig kell kibírnia annak a szerencsétlennek, aki rájuk fanyalodott. És innen jönnek a valódi fagylaltok!

Amelyek sokszor okoznak csalódást. Előrebocsátom, hogy fagyiügyben ugyanolyan burokban élünk, mint fészbuk csoportunkban, hiszen nagyjából hat-nyolc fagyizót ismerünk. A járt utat nehezen hagyjuk el járatlanért, a megszokott ízekért visszajárunk. Újításra a körülmények visznek rá, új cukinyitás, utazás, nyaralás során való ismeretgyűjtés, valaki ajánlása stb. mozdít ki a megszokásból. Ezért az alábbi tapasztalatok erősen korlátosak, ne higgyenek nekem, maximálisan tiszteletben tartom mindenki ízlését. A legendás szegedi Virág Cukrászda fagyija korrekt, de csak miatta nem megyek Szegedre. A balatonfüredi Bergmann fagyiért viszont már előfordult ez a huszárcsíny. A soltvadkerti fagylaltról legendák szólnak, amelyet megértek, hiszen a borpancsoló, olajszőkítő aranyháromszögben élők nem érik be ócskasággal, ezért egyszer azt ki kell próbálni. Hazai pályán az Auguszt, a Szamos és a Daubner fagyijaiért szoktunk sorban állni. Van bennük alapanyag, ízük kiváló, választék remek, persze nem olcsók. Ebben a kategóriában a folyamatos csalódást a Damniczkiék fagyija szolgáltatja. Először volt nagy öröm, hogy megnyitottak. Kétféle áron adták az akkor még tényleg jó fagyijukat. (Egyik sem volt olcsó.) Az első árkategóriában az átlagos ízvilágba sorolható választék szerepelt, a második - drágábba - az olyan különlegességek, mint a strucclábköröm fagyi tökfőzelék habarással. A következő évben összevonták - és ezzel emelték - az áraikat, mert az átlagos fagyik ára nőtt, a különlegeseké csökkent. Pitiáner dolognak tartottam ezt a húzást, ekkor kezdtem meg tőlük a rugalmas elszakadást. Idén egy drága barátom tévedése folytán azonban arra vetett a rossz sorsom. Rohadt drágán kaptam két adagnak eladott semmilyen ízű fagyit. A rohadt drágaság élményt tetézte, hogy náluk is a kenés nevű vudu varázslattal mérik a fagyit. Ez általánosabb probléma. Normál helyeken büszkén kiírják, hogy egy adag négy deka. A kenősek ezt elmismásolják, hiszen látható, hogy a spatulával mért fagyi esetén fizikailag nehéz a négy deka kiporciózása. Ha pedig nem jön össze, hát Istenem! Legalább kézműves! Mert ez a hivatalos rizsa a kenegetőséknél. Ezzel a technikával viszont jelentős bújtatott áremelésben vannak, csodálkozom, hogy még nem vette észre senki. Damniczkiék is ilyenek, ezért jó, ha háromnegyednyi adagot kap a vendég csekély háromszázötven forintocskáért. Erre már Kohn bácsi sem mondaná, hogy: "Ügyes!".

Van még egy dolog, amely tönkre tudja tenni a fagyizás élményét, és ez a tölcsér. Normál esetben a tölcsér tölcsér alakú. Valami régi szokásból kifolyólag azonban vannak olyan cukrászdák - mint például a tényleg kiváló Auguszt vagy mostanában feltörekvő, minőségi fagyit korrekt áron adó Kedves Krém -, amelyek valami rejtélyes okból kosárkára emlékeztető tölcsérben mérik a fagyit. Amelynek az alja barázdált. Ez a halálom! Egy vicc jut róla eszembe. Az idős Józsi bácsit megkérdik, hogy mitől van még mindig akkora sikere a nőknél? Nem tudom - válaszolja - és megnyalja a homlokát. Akinek viszont a Teremtő nem adott ilyen nyelvi tehetséget, az bajban van. Egyfelől nem lehet NER-lovag, másfelől ott van még a fagyi kosárkája alján, de nem képes hozzájutni. Így az ember gyereke betolja az egész rakás hidegséget fogorvosa örömére.

Szóval kinek mi a vacak fagyi, egyedi gusztus kérdése, amellyel nem lehet vitatkozni. Annak az ötven filléres fagyinak az ízét pedig hiába keresem. nem találom, és ebből nagyon elegem van.

Dr. Orbán Viktor Mihály korszakos miniszterelnök komoly konfliktusba került saját józan eszével, melynek következményeként az elhagyta őt. Nem tudni mi volt az összetűzés tárgya, lehet csak valami pimfli vita, melynek hevében a Józan Ész g...-nek nevezte, de lehet, hogy ennél súlyosabb összezördülés történt a Vidi-Fradi meccs taktikájának megítélése miatt. A lényeg, hogy a Józan Ész vette kalapját, sétapálcáját, felöltőjét, és sértett méltósággal kisétált Viktor életéből. Mielőtt becsukta maga mögött az ajtót, csendesen visszaszólt emígyen: Akkor most élj Németh Szilárd eszével!

És a némethszilárdnyi eszű Viktor körülzáratja az Országgyűlés épületét. A józan eszű Viktor ilyet nem tenne, mert minek? Ráadásul a TEK-kel, amely komoly kockázat. Először is nem találnak oda. Milyen röhejes lenne, ha mondjuk az Országháza helyett Orosházát zárnák körül. Másodszor meg egy ittas japán turista esetleg elköti a PSZH-jukat. Ennek elkerülésére a legtöbb TEK-es a saját eszközeit fogja őrizni, ami elég kínos. De feltehetjük a kérdést, hogy mi szükség van egyáltalán a terrorelhárításra? Lassan értek ide Gyurcsány tót terroristái? Vagy ki ellen?

A józan eszű Viktor pontosan tudná, hogy az egész felhajtásnak semmi pozitív hozadéka nincs hatalmára, negatív viszont több is. Az egy hónapja lezajlott választásokon Viktor zsebre vágta Magyarországot, amely lapul is szépen. Senki sem akar hőzöngeni. Ennek az országnak a népét már az első szabadon választott parlament ünnepélyes megalakulása sem érdekelte egy focimeccshez képest, ez a sokadik miért érdekelné? A népek megszokták, hogy abban a szép nagy házban jönnek össze mindenféle szemét emberek hazudozni, oszt jó napot. Kit érdekel? Az emberek most a gyerekeik érettségijével vannak elfoglalva, rohannak hitelt felvenni, a lakáskiállításon annyian voltak, mint az oroszok, a Balaton megtelt, mindenki tervezgeti a nyaralást. Ki a rossebet érdekel a politikai huzakodás?

A politikusokat sem. A fideszesek természetesen nem fognak fegyelmezetlenkedni, ők Viktor ülepe körül helyezkednek sarzsiért. Az ellenzékiek az elmúlt hetekben szépen felosztották maguk között a parlamenti tisztségeket. Nekik négy évig nem kell dolgozniuk, fizetésecskét azért kapnak. Bent vannak a tutiban, ha elő is adnak valami performanszt, csak a karzatnak játszanak, ehhez nem kell kordon. A listáról lemaradó ellenzékiek siráma nem hallik az égig - ők utálják is szerencsésebb párttársaikat -, de a pártokat megillető szakértői helyekre azért be lehet kúszni. Ez a pici pozi viszont nem veszélyeztethető nyíltszíni balhézással, tehát viselkednek, mint a jó gyerek.

Az Országgyűlésből kiesett pártok sem számítanak, tüntikézésük olyan, mint régi vágású kereszténydemokratáknál a mise, amely a perselyezéssel egybekötött pszichoterápia szerepét tölti be. Néhány hivatásos forradalmártól lehet számítani ötletes, esetleg jópofa polgárpukkasztó showra, de ennyit egy stabil és bölcs hatalomnak tűrnie kell. De még ez is elkerülhető, ha a Tinderen néhány izmos fekete fiú pont arra az időpontra húzza őket jobbra. Akkor meg minek ez az egész? Május 8. az Erős Pista világnapja?

Kordon - meg a kordont biztosító TEK - nélkül sima, unalmasan csordogáló nyárias napnak néznénk elébe. Így viszont a némethszilárd eszű Viktor kódolja a nemzetközi csinnadrattát. Megmutatja Putyin úrnak, hogy az amúgy szimpatikus, ám politikailag jelentéktelen Gulyás Mártonból tud Navalnijt csinálni! Éppen akkor, amikor az Európai Néppártnak kezd kínossá válni személye, még rátesz egy lapáttal! Meghosszabbítja Lovasberényig! Vagy el akarja homályosítani Dutertét a lator államok vezetőinek tablóján? Meg akarja félemlíteni a magyarokat? Minek? Most még félni sem akarnak az emberek, annyira nem érdekli őket semmi. Ha pedig rosszra fordulnak a dolgok nem lesz az a TEK, amely érdekelné őket.

A régi szép időben ilyenkor a polgári tábor ünnepelt. Meghallgattuk Viktort, tapsoltunk, kornyikáltunk egy kicsit, aztán ők bementek a dolguk után, mink meg meguntuk és hazamentünk. Csak a polgáriak már nem közösködnek a némethszilárd eszűekkel. Igaz szükség sincs rájuk, most a némethszilárd eszű termékek korát éljük. Az meg ilyen. Prosztó, gyáva, sunyi, félelmében fenyegető.

És ötlettelen. Mert mi lenne Viktor, ha kordon helyett az arra járók kapnának két gombóc fagyit? Jó, hát csokit nem, mert az migráncsos színű, de citromot lehetne. Mert a citrom fagyi ma jobban kifejezi a nemzet egységét mint Janó elnök. Hiszen a citrom magyar narancs, amely a Fidesz színe, és a citrom adja vissza leginkább a tüntizők hangulatát. Persze, tudom én Viktor, hogy neked nem telik ekkora nagyvonalúságra, mert az a bírságbajnok elvitte megtakarításaid felét, ám ha még is maradt volna valami a MET-osztalékból, bedobhatnád. A világ híradóit bejárnák a képek a magyar citromfagyi-forradalomról, ahogy a Kossuth téren nyalják az emberek. Többet használna az országimázsnak, mint a gumibotozás látványa.

"Szóljatok a TEK-nek, hogy május 8-án fagyival várják a tüntetőket!"

Józan eszű Viktor fel sem állítaná a kordont, mert bízna magában, hatalma erejében, a magyarok szeretetében. Józan Ész, kérlek, békülj ki Viktorral, mert a némethszilárd eszű Viktorból elegem van.

Azt hiszem, elvtársak, baj van. A mi Viktorunk úgy járt, mint Gyurcsány 2006-ban. Emlékeznek, a derék Fletó piros dossziékkal rohangált a választások előtt játszva a kompetens vezetőt, mutatva, hogy pontos, kidolgozott elképzeléssel rendelkezik a kormányzásra vonatkozóan. Csak válasszák meg, aztán jön a Kánaán. A választások után néhány héttel viszont szűk körben elismerte, hogy fogalma nincs, mit kellene csinálnia. A mostani kormányalakítás valami hasonlót mutat. Hát nem érdekes, hogy az egész kampány időszakban arról ment a lamentálás, hogy a mi Viktorunknak határozott elképzelése van a leendő kormányzásról, csak a választások előtt hétpecsétes titok? Konkrétumokat a Nagy Vezető azért nem mond, mert most nem, de nyerjen a Fidesz, azonnal indul a gőzhenger, és lészen itten olyan csudálatos kormányzás, hogy mindenki szeme szája eláll a bámulattól. Az enyém már el is állt. Bámulom ezt a töketlenkedést, koncepciótlan kormányalakításnak nevezett lufihámozást.

Először a program hiánya feltűnő. A negyedik Orbán-kormánynak nincs mondanivalója az országnak semmiről. Se a világrendben betöltött szerepről, se a környezetvédelmi kihívásokról, robotizációról, informatikai forradalomról, kivándorlásról. Nulla. Van valami ködös demográfiai rizsa nagyon távoli határidőkkel. Ám milyen érdekes, hogy a családtámogatásokról kirobbant osztrák-magyar vita mennyire rávilágít a lényegre. A sógorok 172 eurót adnak egy gyerekre állami támogatásként, a büszke magyar kormány 93-at. (Még a görögök is 136 euró/gyerek támogatják a gyermekvállalást.) Nyolc év kormányzás után nyolcvan euró a difi. Az Ausztriában dolgozó magyar vendégmunkások a különbözetre kedélyesen fosztogatják az osztrák államkasszát, amelyet nem meglepő módon ők meguntak, és a jövőben nem kívánják finanszírozni a magyarokat. Ausztria first. Talán ha az elmúlt időszakban nem egy jól körülhatárolható család saját lábra állítására megy el több százmilliárd, akkor magyar családok százezrei is kaphattak volna havi 170 eurónak megfelelő összeget. De nem, majd a családügyi mit tudom én micsoda megoldja. Hacsak úgy nem. A második mesés program a gazdasági növekedés felpörgetése. A Nemzeti Bank vezetése rögtön bele is kezdett egy egzisztenciális célú ámokfutásba a lakossági hitelezés lufijára alapozva a belső fogyasztást. Ennyi a kormányprogram. Ja, meg a migráncsok! Hát eddig volt kérem szépen politikai kormányzás, médiakormányzás, propagandakormányzás, csak még fosztóképző nélküli kormányzás nem volt. Most sem lesz.

Azután az idő gondolkodtatott el. Ha Viktoromnak lett volna elképzelése, nem tartana egy hónapja a vacakolás. Régen be lehetett volna jelenteni az új kormányzati struktúrát, a hozzá elképzelt emberekkel pedig pár nap alatt le lehetett volna tárgyalni az elvárásokat. De semmi. A kormányzati szervezetrendszer folyamatosan változik. Hol van már az a duma, hogy szétkapják az EMMI-t, lesz Pénzügyminisztérium és külön Gazdasági Minisztérium? Osztán volt valami pár hétig élt családügyi baromság is. Hova tűnt? Ez nem egy kiérlelt tervre mutat, hanem a háttérben folyó kapkodásra. Úgy sejthető, hogy Viktornak dunsztja sincs mit csináljon, amit pedig elképzelt, ahhoz egyre nehezebben talál végrehajtót. Pedig a miniszterelnöki munka legszórakoztatóbb időszaka a miniszteri/államtitkári casting. Viktornak az elmúlt hónapokban nem sokat kellett költenie wc-papírra. És így is elég nehezen jön össze a Kormány. Sőt feltűnő, ahogy a régi stáb szétesett. Lázár besokallt, lelépett. Kósa vállalhatatlanul hülye. Balogh tiplizett, de valami keresztény értelmiségi szervezet tanulmánya mögé bújva máris visszaköpköd. (Talán így próbál nyilvánosan gyónni.) Sesztákról, Simicskóról addig sem tudott senki, amíg hivatalban voltak, ezen túl sem fognak hiányozni. Fazekas távozását csak a karcagi lobbi sajnálja, tizenkettő egy tucat. Az újak meg, Istenem!

Először a régi újak. Pintér érdeme, hogy ő még látta Lenint. Negyven éve kezdett el kialakulni a szocializmus alatt a gmk, fusi, a titkosszolgálatok által kontrollált éjszakai élet figuráival az alvilágból a magyar felvilág, melyet Pintér úr jól ismer. Kell a szaktudása. Varga egy görcs. Egész élete arra megy el, hogy miniszterelnöki ambícióit palástolja, ám Viktor ezt használja ki. Misi erősen felül van pozícionálva, képessége őt a "partmenti hajózás szép időben" fokozatra predesztinálja, viharban az óceán közepén semmire sem jó. Bizonyos előjelekre viszont érdemes figyelni: "Piros az ég alja: aligha szél nem lesz." Addig legfontosabb feladata, hogy szoros emberfogással tartsa Matolcsyt, aki - Miskával ellentétben - nem képes elfedni miniszterelnöki ambícióit. Valószínű, hogy a gazdasági tárcáért való nyomulása miatt nem lett külön gazdasági minisztérium. Rogán meg vagyon dicsőülve, hiszen a felszínen az ő érdeme a kétharmad. (A választási stiklik felelőseit mégsem dicsérhetik meg nyilvánosan.) "Hazug Hal a nevem, de ez nem igaz." Tóni kormányzati munkával való terhelése a világ röheje, amely a kétségbeesett kapkodás terméke. Az egyébként jóeszű Soros-ösztöndíjas Szijjártó legalább olyan hatásosan rombolja a magyarok renoméját a világban, mint Trianon előtt az oláh, cseh, rác, osztrák ellenségeink. Egy kis bölcsességgel kevert irónia nem ártana kekeckedés helyett. A Farage-stílussal láthatóan nem tudnak mit kezdeni a brüsszeli elfekvő túltenyésztett idiótái. Trócsányi a tönkretett igazságszolgáltatás egyik felelőse - ügyvédek nem vállalnak pereket az elektronikus bírósági rendszer csődje és a túlbonyolított perrendtartás miatt - tehát kormánytagsága evidens. Süli János Putyin úr személye körüli miniszter a magyarok megnyugvására. Semjén kormánytagságáról kell még valamit mondanom, Ildikó?

A nagyon újak közül Kásler öregember, aki azért vállalta a miniszterséget, hogy a fejfája többe kerüljön örököseinek a "nyugalmazott miniszter" aranyozott felirat miatt. Nagy kunsztot nem várhatunk tőle. Bártfai-Máger megbízhatóan fogja fedezni a Nemzeti Vej és Lölő barát vagyongyarapodását, miközben felügyeli a nemzeti vagyont. Palkovics minisztériumának nevét nem kell megjegyezni, ahogy Palkovicséra sem kell sok energiát fordítani. Mire feláll a minisztériuma címerrel, levélpapírokkal, email címmel stb., már meg is fog szűnni. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Ez annyira morbid. Egy nagyra nőtt, kissé pufók óvodás vezetési tapasztalat nélkül egy percet sem dolgozva életében. Mivel saját csapata nincs, Lázár emberei veszik majd körül. Önök szerint hány másodpercen belül fogják róla bebizonyítani, hogy segg? Benkő tábornok úr jó választás, aki nem okozza Viktor halálát, hiszen nem pocakos. Másfelől viszont operettseregünk miniszteri posztjára egy szép egyenruhában feszítő tamburmajor vagy szállodai beengedőember ugyanúgy megfelelne, minek oda ilyen komoly ember? A Nagy István nevű pofa agrárminiszteri kinevezése szintén a tanácstalanságot tükrözi. Ő miatta nem kellett volna meneszteni Fazekast, nem jelent minőségi cserét. Disznóvágásra azért ne menjen szegénykém, mert egy részeg böllér könnyen összetévesztheti a kiszemelt áldozattal.

Hát így állunk, véreim. Van egy választási trükkökkel kétharmadot szerzett Viktorunk, akinek dunsztja sincs a teendőkről, és kormányképes emberanyaga is kifogyóban. Marad egy sodródó, ideiglenes kormány, amely ebben az összetételben kábé másfél évet fog kihúzni. Viszont van egy jó hír is. Ezt a kormányalakításnak álcázott vesszőfutást június 14-ig kell elviselni, mert akkor kezdődik a foci vébé. Viktor fogja a cókmókját, és beköltözik Putyin úr által számára biztosított, teljes kényelemmel ellátott - kolbász, szotyi - VIP-páholyokba. Szegény Viktornak jár a pihenés, hiszen már elege van ebből a kormányalakításos szarakodásból.

Egymilliárd forint nyerhető pénz van a lottón, amely megmozgatja a zemberek fantáziáját. Mindenki meg akarja nyerni ezt a nem csekély összeget, hát szisztémáznak, fogadkoznak... Az igazi receptet azonban csak mi tudjuk. Akkor miért nem tartjuk titokban, és játsszuk meg? Mert van pénzünk elég, a biztos recept birtokában pedig akkor nyerünk, amikor akarunk. Minek izguljunk? A társadalmi felelősségvállalás érdekében osztjuk meg ingyen a tuti megoldást olyan embertársainkkal, akiknek fontosak e földi hívságok.

Az első lépés, hogy akarni kell a lottónyereményt, hiszen a világ akaratból épül fel. Minden fejben dől el. A lottónyertesség ezért az akarat diadala. Nem álmodozni kell, azt mindenki tud, az nem akarat. A gyengék előre fogadkoznak, és egyéb szánalmasan megalázó rituálékkal magyarázzák be maguknak, hogy ők akarják a nyereményt. Ez azonban kevés. Eggyé kell válni az Univerzummal az akarat révén.

A második lépés a számválasztás. Olyan számot kell választani, amely egyedi. Mert hiába az akarat, ha elrontjuk valami tucat számmal. Persze akkor is nyerünk, de a diadal perceit nem tudjuk önfeledten élvezni, ha másokkal kell osztoznunk. Gondosan eljárva ez a csapda elkerülhető. Ne statisztikákat nézegessünk, bízzunk megérzéseinkben! Ne feledjük: Az Erő velünk van!

A harmadik lépésként el kell mennünk a lottózóba és fel kell adni a szelvényt. Az online megoldásoknak ne higgyünk, az becsapás. Személyesen kell átvinnünk akaratunkat a rendszeren! Ilyenkor összpontosítsunk a legjobban, mert a feladás pillanata a legfontosabb. Ne hagyjuk elterelni gondolatainkat olyan kérdésekkel, hogy akarunk-e Jokert is játszani, ezeket direkt csinálják, azért, hogy Ön ne tudjon nyerni. Ne dőljön be nekik!

A negyedik lépés a számhúzás.  Ez az akaratok összecsapása. Aki eddig követte a fentieket itt már ne adja fel. Lehetnek még, akik akarják a nyereményt, de csak egy maradhat. Egy mind felett! Legyen Ön az az egy! Koncentráljon erősen.

És fogadjanak meg egy technikai tanácsot is. Régebben azzal volt szokás tréfálkozni, hogy a másnapi újságot érdemes megvenni, meg időgépet gyártani a biztos nyeréshez. A rossz vicceknek ne üljünk fel, elég, ha olyan gyors internetre fizetünk elő, amelyen már szerdán megtekinthetők a szombat esti számok. Van ilyen, csak titkolják Önök elől. Ám ha határozottan ezt a szolgáltatást akarják, némi többletfizetségért megkaphatják. Higgyék el, megéri.

Mivel nekem van ilyen 10000000000000 Mbit/s-os szolgáltatásom, pontosan tudom, mit kell behúzni. És most csak itt, csak Önnek, csak most elárulom a nyerőszámokat. Tehát a héten emelkedő számsorrendben a következő számokat húzzák ki: 5, 19, 31, 55, 63. Van akinek ez az öt szám már bejött. Miért ne lehetne most Ön a szerencsés?

Aki megnyeri, legyen vele boldog néhány percig, utána úgyis elege lesz a tarhálókból.

Két igen figyelemreméltó cikk jelent meg az Indexen a hitelezés kockázatairól. Természetesen mint minden figyelemreméltó gondolat, ezek sem érdekeltek senkit. A népek inkább Kim Kardashian hányatott életéről szóló híreket lesik. Pedig kim Kardashian? Senkim. A cikkek viszont jók.

Az első egy kutatást ismertet, amelyből kiderül, hogy a világ adósság mennyisége eszméletlen mértékben emelkedik, gyakorlatilag visszafizethetetlen. A válság idején valamelyest csökkent a növekedés üteme, azóta viszont úgy markolja mindenki a pénzt, mintha nem lenne holnap. Vállalatok, államok, magánszemélyek egyaránt sárosak ebben az őrületben, hiába a közelmúlt súlyos tapasztalata. A másik cikk lebontja ezt a makrogazdasági problémát a jegybankokra. Először a svéd jegybankon keresztül mutatja be, hogy az alacsony kamatok mellett felpörgetett lakossági hitelezés miképp teszi eszköztelenné a központi bankot kamatemelési ciklus idején. Röviden arról van szó, hogy megint egy rakás hitelképtelen ember kapott hitelt a pénzbőség korában, így a kamatok emelkedése ezeknek a családoknak a csődjét jelentené. Az ezzel járó társadalmi megrázkódtatást nem biztos, hogy vállalni meri a jegybank, ezért amíg lehet, odázza a kamatok emelését. Akkor is, ha az gazdaságilag indokolt lenne. Mondhatjuk, hogy ez legyen a svédek problémája, nekünk itt van a mi unortodox MNB-nk, így Hunniában nem lehet baj. Hát nálunk már most nagyobbra sikeredett halmozni a szarkupacot, és hol van még a vége? Kiderül a cikkből, hogy a közvéleménynek előadott fogyasztóbarát hitel duma hátterében az MNB sutyiban leveszi a kamatkockázatot a bankokról, és átvállalja magára. Ez valahogy úgy megy, hogy a fix kamatozású hitelek esetén maga az MNB garantálja, hogyha a kamatok emelkednek, akkor a kamatemelésből származó összeget nem az adós fizeti meg a banknak, hanem az MNB. Szép. Ha tehát kamatot kellene emelni, mert mondjuk Hegyeshalomnál nem sikerül megállítani a kamatemelés világgazdasági tendenciáját, az MNB nem csak amiatt kerül nehéz helyzetbe, mert fél a társadalmi hatásoktól, mint a svédek, hanem ellenérdekelt a folyamatban, mert az emelés neki konkrét tízmilliárdokban (esetleg százmilliárdokban) kifejezhető veszteséget termel.

Az ember gyereke nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Jó Hérakleitosz mester, kétezerötszáz év után tudd meg, hogy nincs igazad, bele lehet lépni ugyanabba a folyóba többször is! Az Emberi Hülyeség lassan hömpölygő folyója csendes csobogásával várja az újra és újra belelépőket. Itt már senki sem emlékszik a kilencvenes évek elejére, mikor a korábban felvett pár százalék körüli hitelek kamatait az OTP egyik napról a másikra - jogszabályi felhatalmazás alapján - tizenöt százalékra emelte? És az Alkotmánybíróság ezt helyben hagyta a körülmények lényeges változására tekintettel. Most mégis ezzel vigéckedik az MNB. Elfelejtődött az alig tíz évvel ezelőtt kezdődött, devizahitelezésből eredő számtalan probléma is? Elgurult mindenkinek a gyógyszere? Persze vannak, akik jól jártak. Leginkább azok, akik úgy vesznek fel hitelt, hogy igazán nincs rá szükségük. Ha pedig változik a számukra remek környezet, jókora kedvezménnyel kilépnek a szerződésből. Ezt tették az OTP-hitelek esetében, ahol a kölcsön felének kiperkálói jól jártak, vagy a száznyolcvan forinton végtörlesztő devizások. A többi adós viszont átveszi a torkosborztól a műszakot. Alig lábaltak ki a népek sokszor nehéz élethelyzetükből, most ismét rohannak az olcsónak mondott pénzért. Pedig a munkabérek emelkednek, elvileg lenne tehát saját forrás az igények kielégítésére. Osztán minő meglepetés, hogy a hitelek jelentős része megint fogyasztási hitel, tehát a lakosság nem beruház, hanem újfent jövőjét éli fel. Mindezt az MNB támogatásával.

A legújabb hír szerint az MNB még tovább megy, és 2030-ig évi több mint négy százalékos gazdasági növekedésről álmodik úgy, hogy ehhez tizenöt százalékkal felpörgetné a háztartási hitelezést, plusz tizennyolc százalékkal a lakáshitelezést. Évente.

Az elemzői reakciók alapján azt lehetett gondolni, hogy a szakma is erős gyógyszerek hatása alatt áll. A banki elemzők lelkesen bizonygatták az első tizenkét éves terv megvalósíthatóságát. Persze senki sem akarja összeakasztani a bajuszát a nagy hatalmú MNB-vel, ha bolondok vezetik is a kócerájt. Meg aztán, ha a hitelezés mesterséges felpörgetéséhez az MNB stikában hozzájárul - lásd mint fent - jól jönnek azok a bónuszocskák.

Próbáljuk meg más megközelítésbe helyezni ezt a nyilvánvaló ökörséget. Viktor - Allah növessze nagyra pocakját! - még a választások előtt kinyilatkoztatta, hogy neki olyan gazdasági miniszter kell, aki garantálja a GDP évi négy százalékos emelkedését. Na, már most Don Gyurka de la Matolcha, a furcsa álmokat kergető Búsképű Lovag, erősen aspirál a gazdaság irányítójának fenséges posztjára, mert ő olyan géniusz, hogy neki az MNB nem kihívás. Hűtlen fegyverhordozója Sancho Panza Márton szintén zenész, de ő az MNB-t venné át, amelynek élén sajnos de la Matolcha még nem méltóztatott meggebedni. A két derék legény elkezdte hülyíteni Viktor vezért. Don Gyurka a négy százalékos növekedés lehetségességét bizonygatja Marci Panzán keresztül remélve, hogy a háttérben zajló osztozkodásban megkaphatja az áhított pozit. Marci Panza pedig még ravaszabb akar lenni, mert ezzel a zavaros tervvel megszabadulhat Don Gyurkától. A nagy helyezkedés közben fel sem fogják, hogy a hitelezés elengedésének kidobolása játék a tűzzel. Még a mostani kellemes kamatkörnyezetben sem hatékony a mesterséges hitelezés, nehezedő gazdasági környezetben a magyar gazdaságnak - és a társadalom egy részének - reszeltek. Ha pedig a hitelezési tervteljesítés érdekében az MNB a háttérben leáll mutyizni a bankokkal átvéve a kockázatokat, akkor: Térdre, imához!

Most már csak az én jó Viktorom józan eszében bízhatunk, aki vagy meglátja az átverésére irányuló moral hazard szándékot vagy nem. Ha most hagyja magát becsapni, nagy bajban lesz az ország népe pár éven belül, de akkor már hiába lesz elegünk ezekből az ész nélküli hitelezőkből.