A demokrácia híveinek - nem ennek a volt balos zsarnokokból hirtelen demokratává avanzsáltaknak - van egy rossz hírem. A Földön tértől és időtől függetlenül az emberiség államba szerveződése óta legtöbbször valamilyen zsarnok uralkodott az adott közösség felett. A demokrácia ritka kincs. Igazából meghatározni sem lehet pozitívan, aki próbálta annak beletörött a bicskája. A demokrácia csak negatív módon definiálható: nem zsarnokság.

Ahhoz, hogy a demokrácia kialakuljon, kell egy öntudatos, saját értékeire támaszkodó társadalom, ahol ez nincs, ott igény sincs a zsarnok nélküli életre. Nem véletlen, hogy a Távol-Keleten az emberek évezredeket éltek le anélkül, hogy hiányzott volna nekik ez az izé, ez a demokrácia. Békésen tűrték, hogy az ügyeletes császár, sógun, nagykán, pártfőtitkár kivégeztessen egész népeket, tartományokat vagy éppen szemüvegeseket, ha úgy tartotta kedve. Az iszlám által meghódított területeken sem fejlődhet ki soha demokrácia, mert e két fogalom együtt olyan, mint a kóser sertéscomb. Nincs. Fekete Afrika törzsi világa teljesen alkalmatlan a demokráciára. A '60-as évektől megpróbálták politikai illuzionisták bevezetni a demokráciát a vonalzóval meghúzott határú afrikai országokban. Így aztán a határokon belül számbeli fölényben lévő törzs a választásokon kapott többségi felhatalmazással demokratikusan irthatta a kisebbségben maradtakat. Közép- és Dél-Amerikában sem él meg a demokrácia. Ebben a térségben az őslakosok nyers vérnősző kegyetlensége keveredett a spanyol/portugál hódítók kiszámított aljasságával és az Afrikából behurcoltak gyermeki ostobaságával. A kialakult elegyből egy végtelenül buta, ám rendkívül erőszakos populáció jött létre, amely csak zsarnokság útján kormányozható. Az utóbbi húsz évben látszatra próbálkoznak valami demokratikusnak nevezett hatalomgyakorlással, de az egekbe szökő korrupció miatt csak idő kérdése az újabb junták megjelenése.

Európában is ritkaságszámba ment a demokratikus hatalomgyakorlás. A mai tudásunk szerint az ókori Hellászban kezdték ezt a módszert alkalmazni erősen váltakozó sikerrel. A közel kétszáz görög polisz lakói azt vették észre, hogy valahogy mindig át tudja venni a hatalmat városállamuk felett egy türannosz. Mivel ezek kis közösségek voltak, rühellték erősen, és próbálkoztak valami mással. Csakhogy a színtiszta népuralom előbb-utóbb anarchiába torkollott, amelyből egy zsarnok vezette ki szeretett poliszát. Keresték a kiutat - cenzusos népuralom, zsarnokölési elméletek stb. -, de nem igazán találták. Talán Athén jutott néhány évtizedes eredményre Periklész korában, bár a források nem biztos, hogy teljesen visszaigazolják a fényes sikert. A következő próbálkozás Rómában történt. Az etruszk uralom alól megszabadult kicsiny településen közmegegyezés jött létre arról, hogy zsarnokot soha többé, ezért egy arisztokratikus köztársasági berendezkedést hoztak létre. Igen ám, csak ami működött egy városkában, az teljesen alkalmatlan volt először Itália, aztán a Földközi-tenger, végül egy - az Eufrátesztől a mai Skóciáig terjedő - birodalom kormányzásához. Lassan látták be, hogy a köztársasági forma nem megy, ezért polgárháborúskodtak pár évtizedet. Először Marius vezetett be egyeduralmat, aztán Sulla egy kemény diktatúrát, majd jött Caesar, aki véget is vetett a köztársaságnak, bár Augustus látszatra egy darabig fenntartotta. Az immár császárivá lett roppant kiterjedésű Római Birodalmat mérhetetlen hatalommal rendelkező zsarnok irányította. Valójában ez a módszer sem vált be. A császárokat pár év alatt - még ha normálisak voltak is - összetörte a korlátlan hatalom. A demokratikus hatalomgyakorlás viszont ezerötszáz évre száműzetett Európából.

A középkorban nem volt kérdés, hogy van egy Isten kegyelméből uralkodó király, aki szuverénként azt csinált, amit akart. Uralmára legfeljebb a magát kisemmizettnek érző testvér, egy türelmetlenebb fiú, unokaöcs jelentett veszélyt, de holmi nép nem. Egy-egy itáliai, német városállamban volt néhány vallási fanatizmuson alapuló hatalom átvétel, amely rövid idő alatt a szokásos anarchiába süllyedt. Az első sikeres demokratikus berendezkedés Svájchoz köthető, bár náluk is eltelt pár évszázad amíg kialakult. Aztán sokáig semmi.

Az Amerikai Egyesült Államok létrejöttével számítható a demokráciaproject újraindítása. Mivel az USA függetlenségi háborúban született, az alapító atyák megegyeztek abban, hogy az állam vezetését nem kaphatja zsarnok. Tanulmányozták a korábbi görög, római példákat és a svájci működést. Nemcsak a hatalmi ágakat választották szét kínos pontossággal, hanem a hadsereg irányítást is - mint potenciális zsarnokkeltetőt - civil kontroll alá helyezték. A polgárság erősödésével Nyugat-Európa is erre az útra lépett, bár nem volt könnyű út, a franciák egy évszázadot bíbelődtek, míg megszabadultak a zsarnok utáni vágyuktól. Az abszolút monarchiák megszűntek, a királyságok azonban több helyen hatalom nélkül fennmaradtak, míg megtalálták helyüket a celebvilágban.

Közép-Európa a két világ határán tántorogva próbálkozott zsarnok nélkül meglenni. Nem ment. Ennek két oka van. Az egyik az Orosz Birodalom felemelkedése, a másik az öntudatos, saját munkájából megélő polgárság hiánya. Az oroszok sosem lesznek demokraták, náluk túl erős a mongol/ázsiai hagyomány. Még az olyan virtigli német származású uralkodó is, mint a nagyon felvilágosult Katalin, simán kinyíratta a férjét, és akkor még hol van a kis Szoszó a maga timurlenkes attidűdjeivel. Viszont az orosz nyomulás arra jó, hogy megakassza a Közép-Európai népek tétova bolyongását a zsarnok nélküli országlás felé. A másik ok a világgazdaságba való bekapcsolódás nehézsége, amely miatt nem tudott létrejönni önálló polgárság, csak valami pszeudo polgárféleség, akik - bár azt hiszik magukról, hogy polgárok - valójában állami kegyből éldegélnek.

És most az egész demokráciaproject válságban van a Föld azon a kis területén is, ahol egyáltalán működött valahogy. De ki okozza a demokrácia válságát, esetleg bukását? Az egykönyvűek simán rávágják, hogy hát a Putyin, az Erdogan, meg az Orbán. Igen, az említett urak kavarnak, nem vitás, ám ez csak tünet. A válság oka egyfelől gazdasági döntések átszivárgása a társadalmi folyamatokra. A '90-es évektől a gazdaságilag racionálisnak tűnő döntések eredményeképpen az Ázsiába telepített gyárak elsorvasztották az amerikai, európai munkásosztályt, amely a középosztály fontos részeként adott támaszt a demokratikus berendezkedésnek. Egy ideig ez nem tűnt fel, mert a szolgáltató szektor és a pénzügyi trükkök elfedték a problémát. A leszakadtak pedig szépen besoroltak az állami ellátórendszerek hol szűkmarkú, hol bőkezű rendszerébe. Csak már nem a saját munkájukból megélő polgárok lettek, hanem járadékosok.

Erre a gazdasági-társadalmi helyzetre a politika több területen is rosszul reagált. Nem a munka világát erősítette meg, inkább a társadalmi béke megőrzésének látszata miatt eltűrte a folyamatot. Római mintára kialakult a modern proletár - proles, akinek csak gyermeke van, illetve már az is kevés - réteg, akik szavazati joguk erejére számítva várják az Ostiába érkező ingyen gabonát hozó hajók modernizált változataként a bankszámlájukon jóváírt összegről szóló tájékoztató pittyenést. A magától eltelt politikai elit szűk látókörű ostobasága pedig szellemi téren ássa alá a tömegek demokráciába vetett hitét. Ilyen marhaság a "politikailag korrekt" kifejezés elterjedése, amely megakadályozza a dolgok nevén nevezését. Ép lelkű ember nem akar ilyen-olyan kisebbségeket verbálisan vagy tettleg bántani, de az társadalmi dühöt vált ki, ha egyes szubkultúrák negatív tulajdonságait még csak megemlíteni sem lehet. A túlpörgetett pc egészen a nevetségességig is eljutott, egyes elit amerikai egyetemeken már vitatkozni sem lehet a széplelkű hülyék miatt.

A muzulmán elözönlés mögötti szándékok fel nem ismerése is ennek a saját ostobaságába kövült elitnek a felelőssége. Perspektivikusan minden normálisan gondolkodó - és a demokrácia értékeit féltő - előtt nyilvánvaló, hogy Mohamed követői veszélyt jelentenek. Mi, magyarok láttuk már Budát kardcsapás nélkül elfoglalni az akkori elitünk ostobasága miatt, nem akarjuk újra nézni az európai elit balgasága következtében.

Az önmagába bódult elit jó példája Martin Schulz. Először szidja-hordja Orbánt, majd az érvénytelen népszavazás után - szemével csippentve - tárgyalni akar vele: magyarán korrumpálni akarja (akárcsak Erdogant). Rövidtávon lehet eredményesen, mert Viktor olyan, mint Tuskó Hopkins, alig várja, hogy korrumpálják. Hosszútávon viszont ez a gyakorlat nem szokott bejönni. Éppen így fizetett a bukóban lévő aktuális római császár is germán, hun fejedelmeknek azért, hogy ne fosztogassák Birodalmát. Az eredményt ismerjük.

Sajnálattal vonhatjuk le a tanulságot: a jóllakott európai politikai elit egyszerűen nem érti a társadalom félelmeit, ezért értelmes választ sem tud rá adni. Ezért ők ennek az érdekes és sok szempontból helyes hatalomgyakorlási módszernek a sírásói, ők ágyaznak meg a zsarnokságnak.

És magyar szempontból innen indul a legkényesebb kérdés. A demokrácia meggyengülését és az európai politikai elit szánalmas teljesítményét kihasználva zsarnokká válik-e Orbán? A közelmúlt cselekedetei azt mutatják, hogy igen. Persze meg lehet magyarázni. Meg lehet a magyar politikai hagyományokkal, a demokrácia általános - fentebb ismertetett - hanyatlásával, a muzulmán hódítás elleni védekezéssel, a világgazdaság közelgő összeomlásával stb. Indokot mindig talált minden zsarnok, találni fog Viktor is, meg a belőle/rendszeréből élők.

A dolog személyes része nem kevésbé izgalmas. Szeretett Viktorom valószínűleg teljes önérzettel utasítaná vissza, hogy zsarnoknak tekintsék, maga nem tekint magára egyeduralkodóként. Pedig dehogynem, ez a zsarnokok önigazolása csupán. Mire Viktor rájön, hogy összetévesztette a hatalom szeretetét a szeretet hatalmával, késő lesz. Mivel demokratikus körülmények között - félve a felelősségre vonástól - már nem fogja tudni átadni a hatalmát, nem lesz más választása, mint felpörgetni a hatalmi/erőszak spirált beteljesítve Márai próféciáját: "...mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt".

A demokratikus intézményrendszer megerősítése helyett tehát végignézhetjük a zsarnoki rendszer kiépítését. Érdemes megvédenünk a demokráciát akkor is ha éppen - hordalékai miatt - elegünk van belőle, mert legalább nem egy buggyant ember kénye-kedve szerint kell élnünk. A zsarnokságból viszont hiába lesz elegünk.