Napok óta megy a vérmérséklet és politikai szimpátia szerinti óbégatás McCain szenátor kijelentésén, amely szerint Orbán Viktort egy neofasiszta diktátornak nevezte. Egyesek saját véleményük megerősítését látják a szenátor szavaiban, mások elemezgetik, hogy Orbán mennyiben neofasiszta, mennyiben nem, diktátor-e vagy sem, a harmadik tábor Orbánt védi és visszautasítja a vádat. Arra viszont senki sem figyel, mit mondott valójában McCain úr. Segítsünk hát.
Néhány éve egy ismerős házaspár felújította lakását, melyhez szép, ám drága kerámia járólapokból valami mintát is szerettek volna kirakatni. Részletesen lerajzolták, megbeszélték az építési vállalkozóval a teendőket. Egyik este hazafelé férj uram bekukkantott megnézni a munkát. A vérnyomása egyből az egekig emelkedett amint meglátta, hogy a drága cuccot összevissza ragasztgatták le, a megálmodott minta sehol. Kedvesen beszédbe elegyedett a melósokkal, és kérte őket, hogy fejezzék be az addigi munkát, mert nem jó, és kezdjék elölről. A melósok bólogattak és folytattak mindent tovább. Ezt látva továbbra is udvariasan elmagyarázta nekik, hogy mi az elképzelés, és mit kellene másképp csinálni. A munkások dünnyögtek valamit, de mintha nem is hallották volna a cimbora lamentálását, csak úgy csináltak mindent mintha nem történt volna semmi. Ekkor végső elkeseredésében felhívta a vállalkozót és kérte jöjjön és nézze meg, mit művelnek az emberei. A vállalkozó nem sokára ott termett, felfogta a hibás teljesítést, és ordenáré stílusban leüvöltötte a munkások fejét, akik - láss csodát - megértették mi a probléma, és villámgyorsan javították. A tanulság tehát az, hogy mindenkihez abban a stílusban kell szólni, amelyet megért.
Nincs ez másképp a politikusoknál sem. A magyar politikatörténet nagy pillanata volt, amikor Gyurcsány Ferenc próbálta értelmezni a népszavazás eredményét, ám Horn Gábor a híres mondattal mindenkinek lefordította a valóságot: "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p..csába!" Szükség van tehát a politikusoknak is tolmácsra, hogy megértsék a szavak valódi értelmét.
Kérjük fel Horn Gábort tolmácsnak!
McCain úr szavainak tehát nem az az értelme, hogy Viktor neofasiszta-e, meg diktátor-e mert nyilvánvalóan egyik sem. McCain úr csak azt akarta mondani, hogy: Viktor menj a p..csába! McCain úr azért volt kénytelen ilyen erősen fogalmazni, mert Viktor egyszerűen nem értette meg a szelídebb stílusban megfogalmazott intelmeket. Csak míg egy hétköznapi ember a nép egyszerű hangján fejezi ki nem tetszését, addig a világpolitika egyik befolyásos alakítójának másképp kell fogalmaznia. Viszont aki ebben az udvariasan fogalmazó közegben megkapja a neofasiszta jelzőt, annak már értenie kellene a szóból. Miért is kényszerült McCain úr a sarkos mondatra?
Obama elnök még egy szeptemberi beszédében nevezte Magyarországot valamiféle lator államnak. Értett belőle Viktor? Nem. Továbbra is lökte a szankciókkal lábon lőjük magunkat muszkavezető dumát. A vérfideszesek meg elkezdték alpári stílben támadni Obama elnököt és az USÁ-t. Második körben jött a kitiltás, amely szigorúbb lépés volt, de ki sem derült volna, ha a Fidesz észkombájnjai ki nem pofázzák. Erre beindult a kormánypárti hörgés, a Habony-művek csúcsra járt. Közben a dunakeszi futsal csapat ideiglenesen Bem téren állomásozó kleptokratája az USÁ-ban járt, ahol a lehető legalacsonyabb szinten "fogadták", valójában felolvasták neki azokat az elvárásokat, amelyeket egy NATO-szövetségesnek be kell tartania. A válasz az azeri despota magyarországi fogadása, valamint a Déli Áramlat megépítését lehetővé tevő törvény elfogadása volt. Közben pedig Putyin úr - eltanulva Piszkos Fred receptjét, aki addig dicsérgette Fülig Jimmyt, amíg mindenki megutálta - elkezdte Magyarországot és annak korszakosan hülye vezetőjét ajnározni. Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban az amcsiknak, McCain úr erre kezdett neofasisztázni meg diktátorozni. A McCain úr által használt kifejezések nagyjából be is fagyasztják Viktor lehetőségeit, mert ezek után már az utolsó mentsvár bajorok sem mernek szóba állni vele, komoly európai politikus pedig már eddig is kerülte. Lehet, hogy Merkel sem jön Magyarországra, sms-ben rúgja ki Viktort, trófeáját pedig beteszi Papandreu és Berlusconi mellé.
De bizonyára a keleti nyitással keblünkre ölelt államok majd segítenek. Hát, hacsak úgy nem. Mert például az azeri ipse látogatását elég érdekesen tálalta az ottani sajtó. Mintha csak Szulejmán hadjáratainak udvari leírását olvastuk volna. Az azeri nép számára az derült ki, hogy Nagy Elnökük - Allah áldja - leereszkedett egy Orbán nevű gyaur kutyához megengedvén neki, hogy megcsókolja cipőjét. Ez a mocskos gyaur pedig, midőn a Nagy Elnök cipője alá dugta fejét alázata jeléül, azt merte kérni, hogy az azeriek a világpiaci árnál olcsóban szállítsanak gázt Európába. De a Nagy Elnök - akinek Allah bölcsességet adott - kidobta ezt a gyaur kutyát. Ciki, de az újdonsült keleti barátok is megvetik Viktort. A remek haver Putyin úr pedig úgy dobta a Déli Áramlat projectet, hogy Viktor nevű cimbijét bent hagyta az utolsó orosz csatlós megtisztelő szerepében.
A Viktor által abszolutista módon irányított Magyarország - folytatva a XX. századi szép hagyományokat a XXI. században is - egy fontos geopolitikai háborúban vereséget szenvedett. A vereségért pedig Viktornak kell viselnie a felelősséget, mert a keleti nyitás és ezzel a szövetségeseink elárulása az ő döntése volt.
Nem maradt más út Viktornak, mint a költségvetési törvénynek látszó számsorok elfogadása után benyújtani a lemondását. Mert ha már McCain úr szavaiból sem ért, akkor annyira elege lesz belőle mindenkinek, hogy jobb bele sem gondolni.
Az utolsó 100 komment: