Történt - úgy tizenöt éve -, hogy egy ismerős fiatalember megkapta álmai gyülekezetét. Tipródott szerencsétlen, hogy mi legyen a bemutatkozó beszédének alapja, hiszen az egyfajta programbeszéd is, abban kellene összefoglalnia a maga credoját. Megsajnáltam, ezért elővettem neki titkos vezetői kézikönyvem legféltettebb darabját. Szerzette bizonyos Geoffrey Chaucer úr úgy 650 éve. Az ajánlott rész a következő vala: ""Ha rozsdál az arany, mi lesz a vassal?” Ha papjuk, kiben megbíznak, rohadt, mi óvja meg a laikusokat? De szégyen az is, ha mindenki tudja, hogy mocskos a pásztor, de nyája tiszta. A papnak kell példát mutatnia, hogy tisztán éljen mindegyik juha.” Javasoltam neki, hogy erre a néhány sorra fűzze fel elmélkedését. Köszönte. Amikor legközelebb összefutottunk, kérdeztem, használta-e a jó Chaucer úr gondolatait. Pironkodva vallotta be, hogy nem. Elolvasta, megértette, de ekkora terhet nem merészelt a vállára venni. Választott inkább egy unalomig ismert részt a Bibliából, azt ragozgatta, gyülekezetének az bőven megfelelt. Hát igen, ha rozsdál az arany…

Az idézet mindenkire vonatkoztatható, akikre emberek vezetését bízzák, legyen szó világi vezetőről (vállalat-, kisközösség-, országvezetés) vagy vallási vezetőről. Pünkösd idején - midőn a Szentlélek kiáradását és az egyház megalakulását ünnepli a keresztény világ - természetesen elsősorban a vallási vezetők tevékenységét kell a fenti idézet prizmáján keresztül vizsgálni.

Azonban nem feledkezhetünk meg világi vezetőink viselt dolgairól sem e mérce szerint. A kapott kép lesújtó. Inkább hagyjuk is: emberi csalódás a valaha volt nagy Viktortól az utolsó matolcsicskáig. Európa politikai vezetői pedig a szokásos módon alulmúlják magukat. Nagyjából 250 éve vannak világmegváltó elképzeléseik, amelyek programszerűen sok százmillió ember halálával, szenvedésével járnak. Ez a progressziónak nevezett ökörség új lendületet kapott az embercsempész tömegáru európai megjelenésével, most rajtuk keresztül akarják boldogítani a népeket. A népek viszont nem lettek boldogabbak Ahmedtől és N'belétől, mi több, kívánják őket a fenébe. A liberális demokráciának hála a társadalmi folyamatok leképeződnek a politikában, így a "zembereknek” lehetőségük van kifejezniük nem tetszésüket politikusaikkal szemben, akár el is csaphatják őket. Faymann sorsa beteljesedett, felkészül Merkel, Renzi és az alkesz adócsaló.

A vallási vezetők esetében viszont nincs ilyen egyszerű visszacsatolás. Döbbenet látni, hogy a keresztény egyházi vezetők mennyire nem érzik a rájuk bízott nyáj iránti felelősségüket, és - félreértelmezett bibliai idézetek mögé bújva - menekülnek a problémák elől. Csak hülye pápa mos lábat egy muzulmánnak, visz magával muzulmánt a Vatikánba, utasítgatja muzulmánok befogadására a katolikus gyülekezeteket. És csak egy komplett hülye svéd evangélikus püspökké avanzsált leszbika dobáltatja ki a keresztet templomaiból a muzulmán komfort biztosítása érdekében. A dolog odáig jut, hogy keresztény közösségek akarnak mecsetet építeni kommunista szombaton a muzulmánoknak. Ostoba barmok! Amíg egy keresztény nem élvezhet ugyanolyan szabadságot vallásgyakorlásában és szokásainak megtartásában egy muszlim országban, mint itt Európában egy muszlim, addig senki - még a pápa se - lamentáljon befogadásukról, mert ez nem befogadás, hanem behódolás. Először menjetek Mekkába, próbáljatok építeni egy templomot, tetején kereszttel. Ha sikerül, jöhet a mecset.   

A magyar katolikus papság vergődik ebben a helyzetben. Még egyszer nem akarják megélni, ahogy a Nagyboldogasszony templomból kihajigálják az oltárt a kedves, befogadó muszlimok, de kretén pápájukhoz is köti őket az engedelmességi eskü. Az evangélikusoknak ég az arcuk, mert egyik püspökük valami egzisztenciális elvárásnak való megfeleléstől hajtva muszlimvezetővé képezi magát. A kurucos hagyományokon nyugvó reformátusok püspökei megalkuvók, a helyi tiszteletesek viszont vastagnyakúként keményen küldik a muszlimokat a búsba. A hitgyülisek vezérén jó ideje csak röhögni lehet - tőle lett vidám a vasárnap - de most ő is a muszlim invázió veszélyeire figyelmeztet. Az izraelita felekezet rabbijai - cáfolva a torzképet, mely szerint a zsidó emberek születésüktől fogva liberálisok - tiltakoznak a muszlim nyomulás ellen. A magyar vallási vezetők többsége Kapisztrán János és Tomori Pál érsek hagyományára figyelve nem ül fel az ájtatoskodó arccal öngyilkosságra rábeszélőknek, de egységes fellépés nélkül zavarodottan viselkednek.

Ebben a kiélezett helyzetben szükség lenne a keresztény világ vallási vezetőinek összefogására a veszély elhárítása érdekében. Európa az európaiaké, és nem szabad önként feladni a keresztény vallásosságot/kultúrát. Természetesen nem valami bigott vallásosságra gondolok, amelyben ha valaki nem pont azt gondolja Jézus tanításáról, amit a kánon, akkor válogatott módszerekkel az Úr elébe utalják, hogy beszélje meg vele a problémát. A keresztény vallás és kultúra sokszínű, magába foglalja az ősi kelta, germán, görög, római, zsidó, szláv kultúrát és nyomokban még magyart is tartalmaz. Az írás közben éppen Jackie Evancho énekli gyönyörűen az Ave Mariat. Megtehetné ezt valami barbár muszlim rezsim alatt? Dehogy, irtanák tűzzel-vassal.

Az önfeladó politikát folytató világi vezetőket elhajtják a polgárok, ahogy el fogják hajtani az integrációra képtelen, a jóléti állam előnyeire ácsingózókat is. Ebben a folyamatban viszont szükség van a keresztény egyházak vezetőinek egyértelmű kiállására mindazon értékek mellett, amelyek Európát a legélhetőbb kontinensé tették.

Sok múlna az ellenmuszlimizáció megszervezésében a pápán. Bár nagy reményünk nem lehet ebben a jezsuitában, azért emlékeztetnénk az egyik megindító keresztény történetre, hátha az Úr megvilágosítja az ő elméjét.

E szerint Péter apostol megpróbál elmenekülni Rómából Nero keresztényüldözése elől. Éppen kijut a városból, amikor szembe jön vele Jézus. Péter megkérdezi tőle: Quo vadis Domine? (Hová mész, Uram?) Jézus azt válaszolja: "Ha te elhagyod népemet, én Rómába megyek, hogy újra megfeszítsenek." Ekkor Péter elszégyelli magát, visszatér Rómába, ahol kereszthalál vár rá. A legenda szerint kérésére fejjel lefelé feszítik keresztre, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy Jézushoz hasonló kereszthalált haljon. Történt pedig mindez a Vaticanus dombon, ahol ma a róla elnevezett bazilika áll. Ferenc pápa ahelyett, hogy nyájának pásztoraként a muszlim beözönlés megállítását tűzné ki célul, a kereszténység felszámolásán ügyködik. Küldött ember, de nem hiszem, hogy az Úr küldte. Mert ha az Úr küldte volna, meglátná a lehetőséget, és egész Európára kiterjedő evangelizációs programot hirdetne a muszlimok között. És akkor elválna, melyikük akar valójában beilleszkedni a közös európai kultúrába és ki az, aki az európai kultúrára lappangó veszélyt jelentő hódító szándékot takargat. Néhány csepp szentelt víz elég lenne Európa megtisztításához. Csakhogy, ha rozsdál az arany...

Pünkösdkor gyakran idézett sora a Bibliának: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Mt 9,36-38) Most még több munka várhatna az aratás Urának munkásaira. De Európa mai helyzetében még nem az aratás, hanem a vetés idejét éljük. Minél bátrabbak, szorgosabbak a munkások a vetésben, annál bőségesebb lesz az aratnivaló. Kérdés, hogy bátrak lesznek-e? Mert ha nem, csak sodródni fognak ők is, Európa népei is: az utolsó pünkösd felé. Mert eljön az idő, amikor már nem lehet megünnepelni a Szentlélek kiáradását, hiszen vallási vezetőink gyávák, lusták voltak Jézus nevében téríteni. Az arany berozsdásodott.

Megvárjuk, hogy elegünk legyen a rozsdás aranyból?