Pár napja egy közel negyven éves barátság engem elszenvedő alanya méltatlankodott szalonnasütés közben az idegenforgalmi adó miatt. Történt, hogy egyik szemefénye felvételt nyert az álmodott egyetemére, és vonalhúzás után ünnepelni támadt kedve szűk baráti körben. A tíz-tizenkét főből álló társaság a srác szüleinek balatoni nyaralóját találta méltónak a hónapok óta tartó érettségis, felvételis feszkó levezetésére. A boldog atya naná, hogy nem ellenkezett, a fiúk, lányok megfogadták a sláger tanácsát és elkezdtek élni. (Az ilyen vén hülye bloggerek meg irigylik őket.)

Néhány napról volt szó, nem a világ. Az utolsó napokban úgy hajnali tizenegykor beállított két hivatalos hölgy. Keresték a tulajt. Az after hangulatban bután pislogók nem értették mit akarnak az öreglányok, azt sem tudták mi az a tulajdonos, azt meg pláne nem, hogy hol van, így aztán mutogattak mindenfelé. A nagyon hivatalosaknak a nyaralót és környékét bejáró kisebb expedíció után sikerült kiugrasztaniuk a házigazdát barátnője mellől nagyjából egy szál pöcsben. Kérdezgették, hogy mióta vannak itt, hányan vannak, meddig maradnak. A fiú üresnek érezte a világot, és ez meglátszott tekintetén is. Próbált értelmesen válaszolni, de ez még saját bevallása szerint sem sikerült, olyan null komma drei-re értékelte magát később. Messziről akár beszédnek is értelmezhető valami hagyta el ajkait, összefüggés azonban kevés volt benne. A hölgyek felvettek egy jegyzőkönyvet, aláíratták a sráccal, kiállítottak egy csekket, magyaráztak határidőről és távoztak. A barátnő melletti helyet nem akarta kihűlni a fiatalember, a jegyzőkönyvet meg a csekket a hűtő tetejére dobta és folytatta az élést, ha már egyszer elkezdte.

A buli utáni takarítás a mamára maradt, aki a villa további nyaralásra való alkalmassá tétele érdekében megelőzte az atyát. Az atyák ugyan szeretik nagyvonalúan, somolygó mosollyal, kacsingatva odaadni a tulajdonukat képező ingatlant utódaiknak, de nem szeretik látni a jókedv relikviáit. A mamák dolga azokat eltüntetni. A lelkiismeretes mama aztán megtalálta a csekket, amit továbbított a büszke atyának. Mert a ceh kifizetése meg az atyák dolga mióta világ a világ. A barát dolga pedig meghallgatni a dohogást.

A panasz nem az összeget érintette, bár az sem kevés, hanem az elvet. A derék üdülőtulajdonos egy évben három-három és fél hónapot tölt a nyaralójában, ehhez képest egész évre fizeti a helyi ingatlanadót, a helyi szemetest stb. Ezen kívül a helyi boltokban, vendéglőkben költ, helyi mestereket alkalmaz. A település jól jár vele. Amikor pedig vendégül lát barátokat, még egyszer lehúzzák egy plusz adóval.

A duzzogónak, azt hiszem, van igazsága, nem is kicsi. Mert odáig rendben van, hogy az önkormányzat adót szed a vendégfogadással üzletszerűen foglalkozóktól azért, hogy járuljanak hozzá a település fejlesztéséhez, hiszen ezekből a vállalkozások maguk is profitálnak. De az üdülőtulajdonosok alkalmi vendégeit miért kell terhelni adóval?

Persze van kedvezményezetti kör, amely a tulajdonosra és hozzátartozóira kiterjed, csak nagyon szűk. Ha egy üdülőtulajdonos szívességi alapon, barátságból meghív pár napra néhány barátot a nyaralójába, már fizethet is. Látszólag a magyar emberek kreatív jogértelmezése miatt ilyen kevés a kivételi lehetőség, mert ha bővülne a mentességben részesülők köre, akkor a szobáztatással foglalkozó honfitársaim Hansit bármikor bármilyen körülmények között hajlandóak lennének barátjuknak tekinteni, az önkormányzatok pedig elesnének a bevételtől. Ezért inkább szívjanak az alkalmi vendéget fogadók. Elméletileg tehát megértem az önkormányzati hozzáállást. A gyakorlatot picinyt ismerve viszont nem.

Először is helyi viszonyok között nagyon jól elkülöníthető az üzletszerűen szoba-, házkiadással foglalkozók köre az alkalmi vendéget elszállásolótól. Az előző kategóriába tartozó például hirdet. Közösségi oldalon, internetes felületen, a faluban táblán, tehát jól beazonosítható. Nem kellene mást tenni a helyi rendeletalkotóknak, mint ezt az apró felismerést átvezetni jogszabályaikon a mentességi kör bővítése mellett. Esetleg az ingatlanadót fizető üdülőtulajdonost az ingatlanadó mértékéig mentesíteni lehetne az idegenforgalmi adó alól, hiszen már fizetett a településnek. Ám valamiért még sem teszik. Vajon miért?

Hát azért, kedves üdülőtulajok, mert a helyi tükék nem látnak mást önökben mint jól lehúzható alanyokat. A helyzet ugyanis az, hogy a helyi szobáztatók, házkiadók nem sok idegenforgalmi adót fizetnek. Ki tudja miért, de a helyi adócsoport a helyi lakosoknál nem tüsténkedik. Na persze, majd a doktor úr fizet a vendégeiért, aki kezel minket? Hova lenne így a világ? Meg a patikus, a tanítónő, az önkormányzat alkalmazottja, meg a falu rossza nem beszélve a falu szájáról stb. Helyben tehát van egy ki nem mondott, csak mindenki által elfogadott közmegegyezés arról, hogy a helyiek nem vagy csak a látszat kedvéért minimálisan fizetnek idegenforgalmi adót akkor is, ha nyaranta - vagy ahol lehet, egész évben - rendszeresen kiadják ingatlanjukat, az átmeneti lakosokat viszont előszeretettel szívatják az adóztatással.

Éreztem, hogy barátom felhorgadó lelke nem erre az okoskodásra vágyik, hanem megnyugtatásra. Belenéztem a tűzbe és azt mondtam neki: Azért fizetsz, mert a srácok kicsit túltolták a bulit, egy helyi köcsög meg felnyomta őket. Te sem voltál az angolkisasszonyok álma az ő korában, nem gurult messze az alma az ő fájától. Szemén átfutott "Az én fiam!" - büszkesége.

Ő belenyugodva fizet, nekem viszont elegem van az üdülőtulajdonosokat szemét módon lehúzó helyi erőkből.