Kihirdették a felvételi ponthatárokat, és a médiában máris megkezdődött szerencsétlen szülők szívatása az egekbe szökő albérletárakkal. Nyilatkozó szakértők, ingatlanosok 10-20%-os bérletidíj-emelésekről óbégattak vásári kikiáltó módjára sürgetve a boldogságban úszó szülőket a minél előbbi albi kiválasztásra. Tessék, csak tessék! Folyvást, csak folyvást! Rohanjanak, mert elfogy! Kedves szülők, legyenek eszüknél, nix ugri-bugri.
Amikor megtörtént a pontok nyilvánosságra hozatala, a kamerák rengeteg bulizó fiatalt mutattak, akiknek fülig ért a szája (és keveset, akiknek sírásra görbült). Pedig a felvételi eredményének van egy nagyon fontos, ám nem mutatott szereplője: a szülő. Az a szülő, aki a fiatal felnőtté érett gyermeke vonatkozásában az Élet előtt szigorlatozik. Elsőként a gyermek egzisztenciális útnak indítása című szigorlaton kell átmennie, amely három vizsgából áll. Időben e vizsgasorozat első állomása a felvételi, amelyen eldől, hogy a gyermek bekerül-e az áhított szakra. A második lépés a diploma megszerzése, amely közelebb visz a kiszemelt munkához, és a harmadik a jó munkahely elérése. Ha ezek összejönnek a szülő boldog lehet, mert egzisztenciálisan biztonságban érezheti kölykét. A második szülői szigorlat a gyermek eredményes társválasztásához kötődik. Miközben szipogva hallgatja a Nászindulót, gyorsan ki is húzza magát, mert lám gyermeke talált magának társat, olyan embert, aki külső-belső értékeiért szereti őt. És ez jó érzés. (Van persze kivételes eset, amikor a leendő atya a belső-külső értékek szerethetőségét feldobja néhány százmilliárd közbeszerzésen elnyerhető pénzzel, ám ez a többségnek nem adatik meg, ők kénytelenek a gyermekükbe fektetett érzelmi nevelésre alapozni.) A harmadik szigorlat a gyermeknevelés csúcsa, az unoka(kák) megszületése. Ekkor a nagyszülővé vált szülő beteljesítette az emberi élet értelmét, megcsinálta azt, amelyet előtte sok ezer évre visszamenőleg minden őse, nevelésének eredménye sikerrel örökítette tovább a génállományt. Ha az Élet nevű tantárgy ezen a szigorlatain jól vizsgázik a szülő, tulajdonképpen nézheti is ki azt a csendes, jó kilátással rendelkező, mégis könnyen megközelíthető parcellát, ahol legalább huszonöt évig háborítatlanul várhatja a feltámadást.
Most azonban még az első stáció öröme zsongja körül a szülőt: a gyermek bekerült az egyetemre/főiskolára. Megérte hát útnak indítani azt a gyorsan mozgó sejtecskét, hogy elsőként fúrja be magát a csak rá várakozó petesejtbe! És megérte minden, ami ezután jött: a gyermekvárás izgalma, a szülés fájdalma, a kialvatlanság, az aggódás, az első lépések, az éjszakai ügyeletre rohanás, az ovis zizgés, az iskolai ellenállás letörése, a különórák, a nyelvi előkészítők, a buliba el nem engedés szigora. Minden megérte, hiszen ott van az a suhanc/bakfis, ahova való! Öröm a köbön! Lehet dicsekedni a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, munkahelyi kollégáknak, hogy: Zsanettke/Csenge/Bence/Zalán - és valahány név a naptárban - egyetemre fog járni. Még pár pontot is lehet tódítani a felvételi eredményhez, hiszen ki ellenőrzi. És a gratulációkban ott van a gyermeknevelés sikere, elismerése. Néhol egy kis irigységgel fűszerezve, de ebben az élethelyzetben az is olyan jól esik.
Ezt az életérzést használják ki az albérleti árak felsrófolásával a nyilatkozgató "szakemberek". Kimondatlanul is azt üzenik, hogy, oké, haver átmentél az első vizsgán, a kölyköd bent van az egyetemen. De átmész a másodikon is? Biztosítod a diploma megszerzéséhez szükséges feltételeket? Tudod biztosítani? Mert ha szűkmarkú vagy, és nem sikerül befejezni az egyetemet, akkor - nos, öreg, akkor - megbuksz a saját vizsgádon. Szaladjál hát piciny kacska lábaidon, boldog szülő, oszt' vedd ki azt a nyomorult albérletet de izibe sokér’, mert különben vége a gyereked boldogságának!
A média által beijesztett szülő pedig rohan, tülekszik, hogy minél előbb biztosítsa azt az albérletet, amelyben sikeresen felvételizett szemfénye remélhetőleg sikeresen elvégzi majd a stúdiumot is. Hiszen rajta áll, hogy ott mosolyoghat-e a diplomaosztón, fogadhatja-e a gratulációkat azoktól, akik már huszonöt éve jó előre megmondták, hogy ne menjen hozzá a Lacihoz/ne vegye el az Évit, mert nem méltó hozzá. Most meg tessék, itt van az utód, aki lám, doktor lett! Mindent megér tehát a második szülői vizsga abszolválása. És ezzel - öngerjesztő folyamatként - jól felveri az árakat. Azt hiszem ez is a cél. A jellemzően vidéki, gyermekük - és egy kicsit a saját - sikerére büszke szülők lehúzása.
Valamennyire rájátszanak erre az életük első nagy diadalán aratni akaró gyerkőcök is. Egyik nagyon kedves vidéki barátunk mesélte, hogy a budapesti egyetemre járó leányuk mosásra adott farmerében megtalálta egy kávézó számláját. Döbbenten meredt az összegre, mert ő hónapokig nem költ annyit magára, mint ami a bilétán szerepelt. Igen, a srácok tudnak élni a családi spórolásból.
Ezért merem javasolni, hogy ne dőljenek be saját sikerüknek és az azt kihasználni akaróknak. Lesznek még lejjebb azok a bérleti díjak. Meg az igényekből is lehet engedni, például ismeretes a kollégium. Persze kevés van belőle, nehéz bekerülni, de azért érdemes beadni a kérelmet. Ha meg albi, akkor többen is összeállhatnak, oszlik a költség. Csak okosan.
A rendes, az Élet első vizsgáját sikeresen teljesítő szülők lehúzóiból viszont elegem van.
Kövess minket Facebookon!
Az utolsó 100 komment: