Persze a felcsúti stadion körüli vircsaftról lesz szó, aki unja, ugorja át egész bátran, hiszen ezen rugózik az egész ballib média - már kissé tényleg unalmas. Számomra ugyanis ebből az egészből egy ember érdekes, Orbán Viktor, akinek álmára, ambíciójára korábbi cikkünkben kitértünk, a stadion átadása csak ennek a célnak a megvalósulásához vezető állomás. A meglepetés inkább a megvalósításban ért, mert nem gondoltam volna, hogy Viktor pojácaként hagyja el a Purczeld/Puskás/Pancho Arénát. Ki merte ezt tenni vele?

Nos, először is a felcsútiak csináltak pojácát nagynevű szülöttükből. Ugyanis a meccs teljesen hidegen hagyta őket, egyáltalán nem szurkoltak, nem érezték magukénak a csapatot. Inkább egy rendkívüli falunapként tekintettek az egész mulatságra, a Viktorra voltak kíváncsiak, mi lett abból a gyerkőcből, aki lopta a cseresznyét, meg csúnyán beszélt szegény Julissal (Isten nyugosztalja!). Ott van nekik a Real Madrid ifi csapata, meg egy bazi nagy, szép stadion, de a derék falusiakat ez nem hozza tűzbe. Kínos.

A másik nagy pojácacsináló maga Viktor volt. Ha bírálom is Viktort, kedvelem őt, sok jó tulajdonsága van, például szereti Rejtőt, és aki Rejtőt szereti, humortalan ember nem lehet. Viktor is hajlik az öniróniára, emlékezetes az a csibészes mosoly, ahogy kinézett a Nastaseval kötött egyezmény aláírásakor. Ezen a délutánon viszont humorát a ruhatárban hagyta vagy a TEK vette el tőle biztonsági megfontolásból, de ritka ostobán viselkedett. Pocakját kinyomta, a kihízott öltöny feszült az ülepén, peckesen próbált meg mászkálni, fontoskodó képpel járkált, mindenhol ott akart lenni, szegény Purczeld/Puskás/Pancho nénit megelőzve nyújtogatta a kezét, olyan volt, mint egy parasztlakodalom okvetetlenkedő vőfélye.

A harmadik pojácacsinálóvá egy ismeretlen spanyol ifjú vált. Mikor az érmek átadására került sor, nagy jó kedvében az egyik kis gazfickó a szokásos kézfogás után barátságosan vállon veregette az előtte álló kis puttót, fogalma sem volt róla, hogy éppen a kétharmados miniszterelnököt lapogatja. Viktoron mintha áram ment volna keresztül, de joviálisan tűrte az inzultust.

Csakhogy a kisfickó divatot csinált, és az utána jövők is a vállát veregették, hátát lapogatták a nagy embernek, aki jól láthatóan nehezen kezelte ezt a helyzetet. Bizony az ifjúság, az a fránya, pimasz ifjúság csinálta a legnagyobb pojácát szeretett Viktoromból! Abból a Viktorból, aki 26-27 éve körberöhögte volna Grósz elvtársat, ha az stadiont épít kertje végébe, és rámutatott volna arra, hogy milyen suttyók is a kommunisták. De az öregecskedő, inkompetens Orbán már nem érzi a helyzet fonákságát, ezért vált pojácává.

De legalább világszínvonalú pojáca lenne, mint Putyin úr másik kedvence, Kadyrov úr! A jó Kadyrov néhány éve szintén gründolt egy stadiont magának, hatalmas, dollár milliókba kerülő nemzetközi cécóval, maga szállította vendégeit mint sofőr, és azt találta mondani, hogy Groznij lesz a labdarúgás fővárosa. Hát kérem, hol van ehhez ez a felcsúti búcsú? Van tehát még tér, melyet be lehet játszani.

Úgyhogy: Hajrá, Viktor! Hajrá, lakájok! Teljesítsetek jobban, legyen Viktor világszínvonalú pojáca, mert ebből a vidéki pojácáskodásból elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van az elmúlt négy évből
Elegem van a választókból