Bambulom valamelyik közszolgálatinak mondott adón ezt a Hogy volt? elnevezésű performanszt, és ámulok amint Radványi Dorottya profiként elnyomja a folyamatosan rátörő ásítást, hallgatva a nagyszerű életpályákat és az érdekfeszítő történeteket. Ennél mi jobbat tudunk, ezért környezetünkben fellelhető érdekes emberekkel készített interjúinkat megosztjuk Önökkel. Elsőként egy igazi rocksztár nyílik meg előttünk, azután pedig egy színészóriás életével ismerkedhetünk meg.

I. Ratyánszky Ignác rocksztár

Riporter: Először is, hogy lettél az ország kedvenc zenésze? A haladó művészeti körök népszerű Ratyija és Náci, az antiszemita ikon egyben? Mi a titkod?

R.I.: Mert csak zene van, tudod? A jó zene híd az emberek között, tudod? És az én zeném jó zene, tudod? Univerzális. Ezt csinálom már hatvan éve, idén lesz a jubileumi koncertem az Arénában, tudod?

R: Hogyan alakult az első együttesed, és miért lett A. Kamill a neve?

R.I.: Az 524-es szakmunkásképzőbe jártunk, az ívhegesztés nem érdekelt, ezért összeálltunk a fiúkkal és alakítottunk egy együttest. Eredetileg Kamilla lett volna a nevünk. Akkor lépett fel Feleki Kamill, és a plakátokat az iskola nyomdájában készítették, mi meg lenyúltunk belőle vagy ötvenet. A Kamill című előadás plakátjait csak ki kellett egészíteni egy pacával. Így lettünk A. Kamill. Nagy sikerünk volt, klubot is alakítottunk. Hát így kezdődött.

R: Milyen hangszeren játszol?

R.I.: Először fésűn játszottam. Úgy volt, hogy a Pecő apja - aki nem tudná, Pecő, Potok Ernő - hoz ki a gyárból gitárnak való faanyagot. A Pecő faterja ugyanis bútorgyárban dolgozott. De a rendészek elkapták, így nem tudtunk a fellépésre összeragasztani gitárt, ezért maradt a fésű. Rátettem egy selyempapírt, és már dübörögtünk is. Később megtanultam csörgődobon játszani, de igazi profiként a triangulum vált ismertetőjegyemmé.

R.: Mi volt a legnagyobb sikeretek?

R.I.: Adod itt, mintha nem tudnád... A "Tele van a zacskóm, szopogasd a makkom" című számunk a Vasfüggöny mögött élő fiatalok szexuális forradalmának jelképe lett, sokáig vezette a slágerlistát is.

R.: Meddig?

R.I.: Négy percig. Véletlenül bekapcsolva maradt a műsorvezető mikrofonja, amikor ezzel a kéréssel fordult a gyakornok lányhoz. Lett nagy botrány, bár a vonalak sisteregtek.

R.: Mennyi lemezt adtatok el belőle?

R.I.: Semennyit. Az Erdős nem engedte, hogy lemezünk legyen.

R.: Nem csodálom, hogy ilyen szókimondó nótát nem engedtek.

R.I.: Á, nem azért. Van benne egy rész, amely így szól: "Jegyezd meg jól, Honolulu kell, nem Kamcsatka! A-a-a, je!" Erre mondta az Erdős, hogy mi Amerikát propagáljuk, a Szovjetuniót meg leszóljuk. Rendszerellenes zenekarnak meg nem lehetett lemeze. Minket üldöztek.

R.: És igaz, hogy a koncertjeiteken macskákat boncoltatok élve?

R.I.: Á, dehogy. Ez csak olyan mendemonda. Összesen egy koncertünk volt az iskola aulájában. A pedellus ki is vágott volna minket, ha összemocskoljuk a sulit.

R.: Mondhatjuk, hogy Erdős törte szét az ígéretesen indult karriert?

R.I.: Mondhatjuk, igen.

R.: Aztán te mégis megmaradtál a zeneiparban. Miért?

R.I.: Mentem volna három műszakban hegesztőnek? Vettem magam mellé pár zenész srácot, és én lettem a főnök. Ezek írogattak vonalazott papírra érdekes jeleket - később tudtam meg, hogy ezt kottának nevezik - én meg adtam neki jó blikkfangos címet. Amikor kész volt, levédettem a jogdíjért. Ezek olyan hülyék voltak, hogy azt sem tudták mi az. Aki pofázott, azt kiraktam. Profizmus kell apám!

R.: És jöttek a sikerek!

R.I.: Igen, először az 1965-ben rendezett Táncdalfesztivál közönségdíját nyertük meg a "Nem vagyok én matyó hímzés" című népdalos hangzású rockkal, amely az első magyar nyelvű nóta volt ebben a műfajban. Aztán beindult a buli, megalakítottam a Pornográf együttest, többször indultunk a Szopoti Zenei Fesztiválon. Szóval ment a szekér.

R.: Az egyik zenekaroddal majdnem disszidáltatok is. Hogy történt?

R.I.: Ja, ezt mindig el kell mondani, már én is unom. Ültünk egy dublini koncert után, és megkeresett egy angol manager, hogy tud jó szerződést, csak maradjunk kint. És az együttes szavazott. Végül öt-kettő arányban a hazatérés mellett döntöttünk. Nem volt ebben semmi meglepetés, ennyi háromperhármas minden zenekarban volt.

R.: De nem ez volt az utolsó zenekarod...

R.I.: Nem, a '80-as évek elején a rockabilly felé vettem az irányt, megalakítottam a Pannoniát, aztán a Modern Pannoniát, végül a Nagyon Modern Pannoniát. Jó bulikat nyomtunk.

R.: Aztán jött a rendszerváltás.

R.I.: Igen, be is fuccsolt az amerikai életérzésnek. Ekkor alakítottam meg az Igazság nevű formációt, amelyet 2011-ben Magyar Igazságra változtattam.

R.: Egy időben nagyon eltűntél...

R.I.: Hát igen, akkor alig játszottam. A celebkedés, teheccségkutatókban való zsűrizés nagyon lefoglalt.

R.: És most mégis sor kerül a hatvan éves jubileumi koncertre, Kik lesznek ott?

R.I.: Hát a Pecő nem, mert amikor szétment a zenekar - az Erdős miatt - akkor neki a faterja szerzett egy állást a Munkásőrségnél. Ő pucolta a bakancsokat. A rendszerváltás után egyből nyugdíjas lett. Aztán mikor a Horn beígérte az ingyenjegyet a nyugdíjasoknak a Malévnál, a Pecő kiment Ausztráliába. Most egy krokodilfarmon dolgozik, nincs pénze hazajönni. A Loca - ő volt a basszusharmonikás - a hegesztőszakmában helyezkedett el. Aztán Venezuelába szerződött fúrótorony-építéshez, de otthagyta, és magyarságára büszke művésznevet választva - Hungry Dick - a felnőtt filmiparban futott be karriert. Visszavonulása után - mivel jól tudott spanyolul - Brazíliában lett üzletember. Most São Pauloban ül szervkereskedelemért. Sajnos nem jöhet.

R.: És a Szotyó? Úgy tudom, ő is disszidált.

R.I.: Nem jól tudod. Szotyó az első kanadai bevándorlási hullámmal ment ki a '90-es évek végén. Montrealban lett kukás. Szép nyugdíja van, azt üzente, hogy nem jön haza, neki nem kell a nosztalgiabaromkodásos pénz.

R.: Mik a terveid?

R.I.: A jubileumi koncert után sem pihenek, tele van a naptáram. Először az Arany Alkony szociális otthonban koncertezek, aztán az Ezüst Alkonyban és a Bronz Alkonyban. Innét külföldön folytatódik a turné, Tel-Avivban lépek fel a Gyémánt Alkonyban, aztán Erdélyben a Vas Alkonyban, ahol megzenésített Wass Albert idézeteket is előadok.

R.: Van még valami kihívás az életedben?

R.I.: Igen. Nem szeretném véletlenül a Gyémánt Alkonyban előadni a Vas Alkonyra tervezett műsort.

R.: Köszönjük szépen. Sok sikert kívánunk ennek a nagyszerű életpályának a folytatásához!

II. Tornácz Nimród színészóriás

R.: Műsorunk másik felében a magyar színészet óriására Tornácz Nímandra - bocsánat: Nimródra – emlékezünk Tóth Vérbulcsú színháztörténész, Barka Valéria színészművésznő és Sajgó Béla színművész úr segítségével. Ki is volt, honnan indult ez a nagyszerű, csodálatos ember a XX. századi magyar színjátszás kiemelkedő alakja?

T.V.: Az ifjú Tornácz 1945 után tűnt fel a népi színészek közül kiemelkedve tehetségével. Ekkor paraszti hősöket játszott, aki bátran szembeszáll a falu öreg kulákjaival a termelőszövetkezetbe való belépés érdekében, leleplezi a régi világot visszaállítani akaró összeesküvőket stb. Később szerelmes komisszárokat is alakított. Az ötvenes évek elejére több vígjátékban szerepel, mindenki emlékszik a még ma is méltán népszerű Nárciszfi alakítására. Később a sematikus művektől elfordult, inkább klasszikus művekkel próbálkozott, de ezt a folyamatot megtörte az '56-os forradalomban betöltött szerepe. A felhevült tömegnek olyan hévvel szavalta el Christian Morgenstern: Hal éji éneke (fordította: Szabó Lőrinc) című versét, hogy egyből megrohanták a Pártházat. Ezért a tettéért vidékre száműzték a forradalom leverése után. A rendszerrel való kérlelhetetlen szembeállását a rezsim négy Kossuth-díjjal, hét Jászai Mari díjjal és tizenhat "A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjjal" igyekezett megtörni. Sikertelenül. Tündöklő tehetségével kiragyogott, így már a '60-as évek elejétől ismét Budapesten játszhatott a szívének oly kedves klasszikus drámákban. Ekkor a világirodalom összes főhősét eljátszotta Antoniustól Othelloig. (Ez utóbbi alakítása különösen emlékezetessé vált.) A '70-es években a nagy történelmi alakok színrevitelével teljesedett ki művészete, Széchenyi, Kossuth, Görgei az ő impulzív karakterén keresztül él mindannyiunkban. A rendszerváltás során az ünneplő tömegnek ő szavalta el Szabolcska Mihály: Édes Hazám... című versét váteszként mutatva meg a következő húsz év problémáit. Sokat tett a magyar nyelv ápolásáért, 2002-ben Corvin-lánc kitüntetésben részesült. Az ezredforduló után jelentős filmekben szerepelt, a Sorstehetség című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. Mindig nyitott volt az újdonságokra, több szappanoperában is megismerhette zseniális tehetségét az új generáció közönsége. "Az utcánk" című sorozat bölcs mosolyú házmestere éppen úgy emlékezetes mindenki számára, mint a "Család csak egy van" intrikus nagypapája. A második Orbán-kormány eredményváróján is megjelent, ahol Orbán Viktornak és az összegyűlteknek vádlón Hendére mutatva elszavalta Virág Benedek: Hangzatka Hendecasyllabusokban című versét váteszként előre látva Hende Csaba alkalmatlanságát. A felhevült népek erre megrohanták a büfét meg sem várva Hangzatka Sapphicusokban Ariadna Panasza Theseusra című vers előadását, amelyet csak a dermedten száját nyalogató Orbán Viktornak tudott előadni. Ereje elhagyta, utolsó éveiben visszavonultan élt vidéki kúriájában a magyarság nagy sorskérdéseinek megoldásán gondolkodva. Még 2012-ben átvehette Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést - amelyet haldokló nagyságoknak adnak - mielőtt megtért Teremtőjéhez.

R.: Köszönjük ezt a frappáns összefoglalót. Kedves Valéria, Ön milyen embernek ismerte meg ezt a nagy művészt?

B.V.: Hát a Nimi - én csak így hívtam - egy végtelenül nagy tehetséggel megáldott ember volt, aki tálentuma magjait nem tartotta meg magának. Különösen a fiatalabb kolléganők tehetségének kibontásában segédkezett, hónuk alá nyúlt, támogatta őket. Nagyszerű ember volt, én csupa jót tudok róla mondani. Csak azok a ribancok, hogy dögöln...

R.: Köszönjük az értékes hozzászólást, amivel sikerült ennek a korszakos zseninek az emberi oldalából is bemutatni egy szeletkét.

R.: És Ön Művész Úr! Ön, hogy emlékszik Tornácz Nimródra?

S.B.: Szeretettel. Először főiskolásként találkoztam vele. Éppen Othellot alakította legendásan, amit a tévé is közvetített. Azt hiszem, 1968-ban volt. Igen, akkor. Mi, főiskolások, statisztáltunk benne, és a takarásból néztük a jelenetet, midőn Othello fojtásra kész kezeivel megindul Desdemona felé. A lélegzetünket is visszatartottuk, de nemcsak mi, hanem a közönség is, meg a tévé előtt ülők is. Drámai pillanat volt. Én sajnos nekitámaszkodtam az egyik oszlopnak, hogy jobban lássak. Az meg rádőlt Tornáczra, és amint utána kaptam, az alabárdom beleállt - hát, hogy is mondjam finoman - a püspökfalatjába. Azt az ordítást, azt sosem felejtem el. Az oszloptól eltört négy bordája is. Mindezt premier plánban. Egy ország röhögött, ahogy rajta az oszlop, seggében az alabárd. Úgy huszonöt év múlva találkoztunk az "Alvó teremőr" című krimi forgatásán, amelyben ő játszotta a nyomozót én pedig a bandita jobbkezét. És képzeljék, emlékezett rám! Rám, a kis piti főiskolásra! Felkapta a rendező székét, és azzal kergetett ordítva, hogy takarodjak az anyám... Ilyen ember volt, ilyen impulzív. Nem lehetett rá haragudni, mert valahol ő így fejezte ki a másik kolléga iránti megbecsülését. Sokat tanultam tőle, több színész generációnak volt ő a bálványa.

R.: Köszönöm Önöknek ezt az emberközpontú beszélgetést, amellyel azt hiszem sokat tettünk azért, hogy kultúránk, közös múltunk kincse ne merüljön feledésbe.

Remélem, őszinte riportjainkból nem lett elegük. Nekünk abból viszont elegünk van, hogy - látva a mai felhozatalt - nem tudjuk, harminc-negyven év múlva lesz-e olyan magyar zenész, színész, akiről érdemes lesz egyáltalán megemlékezni, nem, hogy ilyen paródiazsengét rittyenteni.