Pár éve egy forró nyári napon Kispolgár úgy döntött, hogy házának kapuja előtti járdájára felhúzódik gépjárműjével azon egyszerű oknál fogva, hogy könnyebb legyen a nagybevásárlás utáni cipekedés. Midőn végzett az embert próbáló feladattal, nyugodtan csukta le a csomagtartót, és behúzódott a házába anélkül, hogy beállt volna a garázsba. Erre a lusta tettre több oka is volt. Egyrészt pár óra múlva ismét használnia kellett autóját, másrészt ott volt árnyékban a kocsi, harmadrészt nem zavart senkit. Az utca zsákutca jellegű, leginkább az ott élők használják, forgalom alig, és a járda is belefut az úttestbe pár ház után. A közterület-felügyelő azonban nem senki, őt zavarta. Így aztán Kispolgár döbbenten meredt a bírságos csomagra, mikor újra autójába akart ülni. Nemcsak a levegő, de Kispolgár vére is felforrt ekkora impertinencia láttán. Indulatosan berongyolt a Hivatalba, megpróbálván átgondolásra bírni a bürokratákat. Na, azt ugyan hiába! Kispolgárnak beleverték az orrát mindenféle tanácsi rendeletbe, akkurátusan rámutatva azon passzusaira, melyek szerint ő csak ne használja a Köz területét magán célra. Fizessen hát vagy irgum-burgum. Kispolgár felszerelkezett tanácsadókkal - köztük jogászokkal – mondanák már meg neki mit csináljon. Azok nyugalomra intve azt javasolták a mi Kispolgárunknak, hogy perkálja ki azt a pár ezer forintot, oszt hagyja a fenébe az egészet, nem éri meg az idegeskedés. Kispolgár fogcsikorgatva tejelt. Hanem a tanácsadók között volt a Harag is, melyről józan ember tudja, hogy rossz tanácsadó, de zaklatott, lehúzott Kispolgár mégis hallgatott rá.

Így aztán, midőn leesett az első hó, Kispolgár régi jó szokását hanyagolva, nem takarította el. Pedig régebben jókedvvel hajigálta mintegy harminc méteren a havat, csúszásgátolt sok pénzért vett, környezetkímélő anyagokkal. Kispolgár valójában szerette a hódobálást. De a Harag azt mondta neki, hogy ne tegye, hát csak a kapu és a garázs bejáró előtt tisztította meg a járdát. Az akkurátus közterület-felügyelő becsengetett, és kérdőre vonta Kispolgárt, hogy akkor mikor tervezi eltakarítani a háza előtti járdáról a havat. Kispolgár jókedvűen közölte, hogy akciórádiusza ebben az évszakban nem terjed ki a járda egész hosszára, a kapu és garázs előtt takarít, a többit takarítsa el a Köz. Ha ugyanis - okfejtett Kispolgár - a Köz érdekében nem használhatja a kapuja előtti járdát parkolásra, akkor lesz szíves a Köz takarítani azt. Egyébként meg: csókol anyád Julis, jóccakát, tessék a közterület-felügyelő úrnak tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló. Közterület-felügyelő felhorgadt a Kispolgár engedetlenségi mozgalmán, és brutálisan leverte a Köz elleni lázadást egy szép bírságos papír kiállításával. Kispolgár igazával felszerelkezve indult a Hivatalba, jobb belátásra téríteni közterület-felügyelő főnökeit. Azok meg kikacagták Kispolgárt lobogtatva neki a tanácsi rendelet passzusait, melyen egyértelműen az állt, hogy a háztulajdonosnak a dolga az előtte húzódó járda tisztán tartása. Kispolgár hiába érvelt, hogy na nehogy már. Ha élvezni akarja a háza előtti terület előnyeit, akkor azt nem lehet, a kötelezettségek viszont őt terhelik. De nagyon helyes ez így, mert ezt mondja a jogszabály, kockáskodott a Hivatal dolgozója, a bírság maradt. Kispolgár - megutálva a jog uralmát - befizette.

Szívében a józan ész megcsúfolása feletti dohogással, passzív rezisztenciaként ravasz tervet eszelt ki. Vett leárazáskor több mázsa vacak sót, amelyet az első hópihék lehullásakor kiszórt a járdára kilószám. A járda mentesítettnek volt tekinthető, a rengeteg környezetet károsító ipari sót meg lemosták a tavaszi esők. Közterület-felügyelő nem pampoghatott, mert a síkosításmentesítés megtörtént, a Köz meg jól beszopta a környezetkárosító sót. Hát nem egy win-win szituáció, de Hülyeországban így megy ez. Jól kitolunk egymással, és közben egyre rosszabb helyzetbe kerülünk a sok jól sikerült kitolás miatt.

Most egy kissé féltem Kispolgárt, mert az a hír járja, hogy közterület-felügyelőink azt is vizsgálják, hogy a síkosításmentesítésre használt anyag nem környezetkárosító-e. És itt megint az állami szemétkedés érhető tetten. Korábban még szokásban volt, hogy nyilvános lerakatokban elhelyeztek környezetkímélő anyagokat, melyből a lakosok vihettek. Most már ez nincs, helyette előírják a jó drága - öt kilónként több ezer forintba kerülő - állítólag környezetkímélő zúzalékokkal való szórást. A közterület éber felügyelői meg majd jól bírságolnak, ha környezetre ártalmasnak ítélik a terített cuccot. Persze nem féltem én a Kispolgárok közösségét, majd kitalálnak valamit.

Olyan nagy kérés lenne, ha egyszer ebben az országban normálisan viselkednénk? Ha a háztulajdonosok munkáját, pénzét, a rend érdekében kifejtett energiáját esetleg elismerné valamilyen formában a legendás Köz? Ha nem csak kötelezettségeket kapna a nyakába a Kispolgár, hanem jogokkal is megtisztelnék? Lehet, hogy nagy kérés ez, de amíg nincs elegünk ebből a szemléletből, itt fog maradni a nyakunkon - jelképével, a közterület-felügyelővel - együtt.