A címet olvasva sok nemzeti érzelmű rendes magyar ember elindul a közeli háztartási vegyiáru boltba egy kis biboldószerért, hogy ezt a szerencsétlen sorsú Soros-bérenc bloggert lemossa az internetről. És induljon is, a jó levegőn tett séta hasznos. Közben lehet gondolkodni azon, hogy mi, magyarok egy tömbben élő Stockholm-szindrómásként miért ragaszkodunk annyira a nemzeti eszméhez, amikor ez a marhaság országunk kétharmadának, népünk harmadának elveszítését eredményezte a múltban és a jövője sem túl biztató számunkra.

A nemzeti közösségek léte ma már evidencia - ezért nehéz más közösségi szervező erőt elképzelni -, de az nem volt mindig így, és valószínűleg a jövőben sem biztos, hogy fennmarad. A történelem hajnalán vérségi kötelék alapján szerveződtek a népek, amely egy idő után fikcióvá vált, inkább csak legenda lett az egy őstől való származás. És ez a fikciós jelleg végig is vonul a történelmen. Ahogy növekszik a közösség és egyre bonyolultabbá válik a működés szervezése, úgy válik egyre nehezebbé az összetartozás ideológiájának megteremtése, a máshonnan érkezettek kizárása a gazdasági-politikai jogokból. Látható ez a folyamat a görög poliszoknál éppen úgy, ahogy a folyamatosan bővülő Római Birodalomban. Végül mindenkinek meg kellet adni a polgárjogot, mert nem működött az államszervezet. Az érett középkorig a keresztény valláshoz való tartozás számított összetartó erőnek Európában, aki ezen kívül volt, azt minimum meg kellett keresztelni, ha nem ment - az elhajló eretnek mozgalmak tagjaival együtt (pl. katharok, bogumilok stb.) - ki kellett irtani (pl. poroszok). A reformáció sikeres megjelenésével átmenet alakult ki. Egyfelől még tartotta magát a vallási összetartozás köteléke, de már áttörte a "Cuius regio, eius religio"-elv, amely az uralkodó hatalma alá tartozást ismerte el az adott közösség szervezőerejeként. Ezzel megteremtődött a nemzetekre alapuló rend előszobája. Mivel a francia forradalomban eltiporták a gyalázatost, és kinyírták a királyukat, új szervező erő után kellett nézni. Ez volt a francia nemzet. Amely nem létezett. Sokszor kellett lecsapnia a guillotinenak oxitán, provanszál, aquitán, breton, burgund, elszászi stb. területeken, hogy ezek a népek rájöjjenek, hogy akkor ők franciák.  A mozgalom elindult Európában ahol sok szép kulturális eredmény, és rengeteg emberi szenvedés árán tartja magát a mai napig. Látszik azonban, hogy a benne rejlő történelmi felhajtó erő gyengül, egyre inkább kiüresedik.

Nemzeti körökben szokás a háttérhatalmakat és a globalizmust képviselő multicégeket felelőssé tenni a folyamatért. Háttérhatalommal nem találkoztam, róluk nem tudok mit mondani. A multicégek hozzáállása racionális, hiszen az egységes piacon egyszerűbb előállítani termékeket, nyújtani szolgáltatásokat és kereskedni. Cégen belül pedig a munka hatékonyságának rovására megy, ha egy francia és egy német (kínai-japán, magyar-tót, amerikai-mexikói stb.) történelmi sérelmek miatt nem hajlandó együttműködni. Ők tehát a méreteiben nagyobb közösségi szervezőerőben hisznek, ez lenne a multikulti. A nemzetiek - tagadván ezt a gondolkodást - ellenállnak. Úgy vannak ezzel, mint az a római, aki látta letűnni az általa joggal csodásnak vélt Birodalmat a helyébe lépő barbár hordákkal. És igaza volt. De néhány évszázaddal később ezeknek a barbár hordáknak az utódai hozták létre - őrizvén a görög-római előzményekből is - azt az európai kultúrát, amelyet ma ismerünk.

Vannak azonban a nemzeti gondolatnak egyéb erodálói is, amelyekre viszont az elkötelezettek kevésbé figyelnek. Sok "nemzet" úgy lett összetákolva a nagy rohanásban. Ezek egy része mára szétesett. Sem csehszlovák, sem délszláv nemzet nincs már, pedig mekkora reményekkel indultak. Más "nemzetek" vegetálnak. Például a belga, amelyhez csak a királyi család és Kohn bácsi tartozik. A katalánok, baszkok - alkalmanként az andalúzok - úgy érzik, hogy ők nem spanyolok, mennének. A lombardok szintén nem érzik olasznak magukat, önállóságot szeretnének. A skótok épphogy britek maradtak. Tehát a korábban kialakult nemzetek sem mind olyan egységesek, mint az messziről látszik. Ugyanakkor a leválási folyamataik megítélésében tetten érhető az EU szokásos farizeus hozzáállása, amely a közös piacról való kizárással fenyegetőzik. Tehát az a nemzetek feletti szervezet védi az összetákolt nemzeteket, amelyik egyébként minden fórumon a nemzeti rendszerek lebontásának szükségességét hangsúlyozza az egységes Európa érdekében. Agyrém.

És van a nemzeti eszme züllesztőinek egy jól titkolt köre. Nem, nem a Soros. A nemzeti elit, amely a szemünk láttára alakul át globális elitté. A mi pénzünkből. Közben szépen hizlalt lózungokkal eteti az erre fogékonyakat, hogy aztán elvigye saját pénzét az adott országból egy offshore paradicsomba. Ezzel fejezve ki, hogy nem vállal sorközösséget polgáraival, akiknek marad a maszlag. Időnként felfeslik a titok fátyla, aztán megy minden tovább. Pedig a veszély nagyobb, mint elsőre látszik. Az pénzmosásos offshore technikát bűnözők találták ki, hogy drogkereskedelemből, prostitúcióból, védelmi pénzekből stb. származó jövedelmeiket eltitkolják, offshore vállalatok segítségével tisztára mossák. Aztán erre a technikára rácuppantak a nemzeti elitek is. Ők általában korrupciós pénzeiket, adócsalásaikat - óh pardon: adóoptimalizálásukat - fedezik ezzel a módszerrel. Tehát összenő, ami összetartozik. Melyik nemzeti politikus fogja bezárni az offshorozás kapuit a bűnözők elől, ha ő is igénybe veszi a szolgáltatást?

Jó tíz éve a német elit bukott le ezzel, amikor svájci és luxemburgi adatok kerültek az adóhivatal birtokába. A ciprusi pénzügyi válság idején sokan reszkettek Budapesten is. Nemrég a Panama-iratok nyilvánosságra hozatala borzolta a kedélyeket, most jött az újabb adag. Ezekből látszik, hogy a helyi - nemzetinek mondott - elit miképp veri át saját nemzetét. Hamilton Lajosnak jóformán hetente szól az angol himnusz. A jó brit polgár, dagadó kebellel nézi az ő Lajosukat, veszi az általa reklámozott portékát. Osztán Lajos a rajtuk megkeresett pénz után nem otthon adózik. Mert sokallja. Vesz egy huszonhét millió dollárba kerülő magángépet, de az ÁFÁ-t nem a birka brit közösség kapja. Az angol királyi család sem különb. Vígan éldegélnek a hülye angolok, angol hülyék pénzéből, de vállalkozásaik adója nem a közös költségvetést gyarapítja. Külön tréfás, hogy az amerikai kormány egyik tagja és Putyin úr egyik veje kedélyesen seftel egymással közös cégükön keresztül, miközben odahaza mindegyik nyomatja a nemzeti dumát és vetíti az ellenségképet. A magyar viszonyok dettó. A miniszterelnök nem tud elszámolni titkos svájci útjaival, és Szingapúrba sem azért ugrott ki, mert nem volt kiről elnevezni egy orchideát. "Nem stróman" Lőrinc külföldi jachtjáról, luxusnyaralóiról sem szól valamiért a nagyon nemzeti közszolgálati híradó. Vajna úr sem itthon adózik egy rakás közpénzből kistafírozott vállalkozása után, de szavakban nagyon nemzeti. Tóni pasa lakása  addig tágult, amíg összeért egy Zug kantonban található villával, még ha az valami stróman nevén fityeg is. Apropó Zug: a magyarnak nevezett elit sok tagjának van arrafelé néhány százmilliót érő villácskája, amelyet magyarokon megkeresett (?) pénzből vásároltak. Egy városi legenda szerint a borzasztóan nemzeti - meg polgári is! - párt két prominense futott össze pénzügyeinek intézése közben egy dubaji bankban véletlenül rácsodálkozva a másikra. Sorolhatnánk még, példa rengeteg van. Az egész pedig összeáll azon logika mentén, hogy a nemzetinek nevezett - valójában már globális elitként működő - elitek simán átverik saját nemzetük polgárait, miközben etetik őket az egyre avíttabbá váló nemzeti összetartozásról szóló mesével.

A nemzeti eszme úgy tűnik, kétszázharminc év után szép lassan kimúlik, hogy átadja helyét valami másnak. Ez a más pedig valószínűleg a pénz lesz. Hogy is fogalmazzák meg az alapigazságot az Én a vízilovakkal vagyok című alkotásban? "Ide beengednek négereket? - Uram, hiszen a világ nem feketékre és fehérekre oszlik, hanem szegényekre és gazdagokra." A nemzeti elitek már tudják ezt a tanulságot, ezért őrült tempóban zsákolják a hazai közönségüktől beszedhető pénzt. A nemzeti eszmét csócsálók pedig meg fogják tanulni nemsokára. Addig viszont rágják nyugodtan a nemzeti boltban vásárolt nemzeti gittet. Ha nekik nincs elegük belőle...