Nem illik ilyet mondani, de azt hiszem József Attila elszúrta az Altató című versének azt a részét, hogy: "Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!". A mesélő és a gyermek is bóbiskol már a versnek ennek a részénél, amikor a vadakat terelő juhász kipattintja a lehunyó szemet. Ilyenkor a gyerkőcök felélénkülve kérdik, hogy mi az a vadakat terelő juhász? Anyuka/apuka/nagyszülő meg átkozódik, mert maga sem tudja, és a magyarázkodással odavan a szunnyadozás.

Nem lett volna jobb, drága Attila, ha azt írod: "Nagy autót vezető kukás?" A rím is kijött volna, és kukást már minden gyerek látott. Sőt! Ez a korosztály az, amely a fenti hivatások mellett kukás szeretne lenni - plusz a mozdonyvezető. Mert olyan szép látvány az a nagy fehér autó, ahogy zörög, elnyeli a szemetet, meg sárgán villog a teteje! Aztán leszoktatjuk őket a gyermekkori álomról, és a kukás mesterség inkább a tanulatlansággal való riogatás szinonimája lesz. Igaztalanok vagyunk azonban ezekkel a dolgos emberekkel, hiszen nélkülük órák alatt fulladnánk saját szemetünkbe. Mégis, az utóbbi időben azt veszem észre, hogy romlik a színvonal. Hiába, aki kukás akar lenni, pokolra kell annak menni, nem lehet mindenkiből jó kukás.

A Margit körúton gurultam egy éve hétköznapi reggelen negyed kilenc tájban. Bazi nagy dugó. A csorgás közben látszik, hogy egy kukásautó foglalja a külső sávot, az urak szép komótosan dolgoznak. Húsz méter gurulás, ürítés, gurulás, ürítés, miként csillag megyen az égen. Eszembe jutott Hankiss Elemér Társadalmi csapdák című örökbecsűje, és szememmel keresem a leskelődő szociológusokat. Nincsenek. Ez nem kísérlet immár, hanem a mindennapok része. És a hétköznapok hőse címre sem pályázhatok, mert nem lehet egy kukásautót kihúzni a forgalomból. Marad az araszolás. És a rácsodálkozás. Pár éve még hajnalban jöttek, ha nem raktam ki a kukát este, ráfaragtam, mert hat tájban elvitték. Most meg a reggeli dugót növelve sasszéznak a körúton. Bizonyára van oka a munkaszervezés e módjának, csak a racionalitása kevés.

Néhány hónapja volt egy kis átrendeződés a lakásban, melynek eredményeként a szokásosnál kicsit több szemét keletkezett. (Nem sitt.) Amit lehetett - papírdoboz - vittem a szelektívbe, a többit (5-6 nylonzsák) kiraktam a kuka mellé abban bízva, hogy elviszik. (Mivel általában nem szokott tele lenni a kukánk, adagolva is tehettem volna, de ki akarja kerülgetni a felesleges dolgokat?) Nos, éppen kint foglalatoskodtam, amikor jöttek a kukások. Mondták, hogy ezeket a zsákokat sajnos nem lehet. Erősködtem, hogy ne vacakoljanak azzal a pár zsákkal, ha hónapokon át apránként teszem be a kukába úgyis el kell vinniük. De nem, akkor se, értsem meg, nem lehet. És valahogy a hüvelykujj hozzádörzsölődött a középső és a mutatóujjhoz. Megértettem. Adtam egy ezrest. "Uram, hárman vagyunk!" - bújt elő az üzletember az én kukásomból. Adtam még egy ezrest, mire nyolc másodperc alatt eltűntek a zsákok. Ma sem értem, hogy osztoztak meg a két rongyon, mert az éppen úgy nem osztható hárommal, mint az egy rongy, de bizonyára megoldották.

A szomszédomnak nem adatott meg, hogy részt vegyen a hétköznapok apró korrupciós játékában. Ő a szelektív kék kukája mellé rakott ki egy csomó papírdobozt gyönyörűen kihajtogatva. Mivel a papírt ingyen viszik, gondolta csak bedobják azt is. Hát nem. Pedig semmibe sem került volna. Szépen széttépkedte a kartonokat, oszt elvitték a kék kukából a heti fordulókkal. Érdemes egy szolgáltatónak kockulni? 

Bizonyára a kukásoknak is volt gyermekkorukban álmuk arról, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek. Többségük valószínűleg vezetéstechnikai trénerségről/szlalompálya-berendezőségről ábrándozott. Az utcánkban rendes népek laknak, akik katonás rendben állítják sorba a sárga, kék tetejű kukákat a feketével. Elférnek mellette az emberek. Aztán jönnek az akadálypálya-készítő kukások, akik munkájuk bónuszaként kicsit összezavarják a közlekedést. Gyalogos, babakocsit toló csak cikcakkban tud elmenni, parkolni nehéz. Időnként az úttesten marad a kuka, így lehet gyakorolni autóval a hirtelen helyzetben való reagálási képességet.

Most meg leesett néhány milliméter hó, azóta utcánk kukásilag megközelíthetetlen, katasztrófa sújtotta övezetnek minősül. Pedig nem egy Csomolungma. És még csak nem is a budai hegyek magassága. (Gondolom a Cinege közből másfél méteres hóban is elviszik a kidobott Népsportot a pálinkásüvegekkel együtt.) Ezen a vakondtúráson van egy húsz méteres emelkedő, amely korábban nem szokott gondot okozni. Újabban okoz. Nem jönnek az én dolgos kukásaim, a szemét meg halmozódik. Ezért van most éppen elegem belőlük.

Lehet, hogy József Attilának is elege volt a szemetes emberekből az Altató írásakor és ez az oka, hogy inkább írt vadakat terelő juhászról, mint nagy autót vezető kukásról? Mindenki sajnálhatja, mert a gyerekek nem tudnak elaludni, a szülők átkozódnak, a kukások pedig kimaradtak a magyar irodalom egyik kedvesen aranyos verséből. Emiatt meg nekik van elegük.