Minden évben úgy osztom be a feladatokat, hogy december 10. körül le tudjam zárni őket. Aztán jönnek az ünnepkörök, januárban a síelők terrorja előtt meghajolva rettegek egy hetet a hüttében, majd februárban áztatom lottyadt valagamat Eilatban, amelynek csobbanásától kettéválik a Vörös tenger hosszában Dzsibutiig. Február végén előmászom, és rávetem árnyékomat a következő év munkálataira. Ez a terv. Oszt mi a valóság?

A rengeteg kretén valamiért december közepén lát neki rohammunkában annak a munkának, amelyre volt egy évük. Ez sem lenne gond, ha ezzel nem másokat csesztetnének. Egymást érik a megbeszélések, meeting követi a meetinget, egyeztetés hátán egyeztetés. Sokáig komolyan vettem, ma már nem tudom. Titkárnőm ilyenkor rakétaelhárító pajzsként működik, és háromszor akkora orrot növeszt mint Pinocchio fénykorában. Illetékes elvtárs sajnos mindig máshol van fontos ügyben, de még így is beesik egy rakás felesleges vacakolás. Az a legjobb, amikor a rettenetesen fontos ügy gazdája elmegy szabadságra, de közben kioszt egy alig készült anyagot gittként, hadd rágják a kollégák. Sok kapkodás után pedig január huszadika körül rájönnek, hogy kell még egy kis idő a tökéleteshez, az addig elkészülteknek tehát kuka. Érdemes tehát hanyagolni ezeket, mert a stresszelésen kívül semmi eredménnyel nem jár.

Az őrület további fokozói a tarhálók. Valahogy nekik ilyenkor is van idejük arra, hogy gyűjtsenek a tengeri egerek élőhelyeinek megmentésére, határon - minden határon - túli hátrányos helyzetű társadalmi csoportok megsegítésére. Rohadtul unom őket, és hajtom el a koldulókat a francba. Emiatt persze gonosz Scrooge-nek tartanak. Persze azt nekik nem kell tudniuk, hogy sajnos vannak a környezetemben néhányan, akiknek szüksége van egy s másra, de el nem fogadnának semmit, és én sem szeretnék "Joe bácsi" kellemetlen helyzetébe kerülni. A nyavalyás pénzmosási törvény megnehezíti az anonim pénzküldést, de nem zárja ki. Így aztán a Szilveszter környéki összejöveteleken megtudom, hogy özvegy Kontyosné Ráctetőalsóról küldött pénzt, amelyen a srácoknak a Jézuska laptopot hozott, vagy doktor Molnár Pestszentdödölléről beszállt a márkás edzőcipőkbe. Ilyenkor fel kell ölteni a: "Hogy mik vannak!" orcát, oszt kész. De a tengeri egerek élőhelyei tőlem pusztulhatnak kifelé.

És mindennek teteje az év végi bulik sora. A külsősöknek rendezett partik még úgy, ahogy. Ezeken az úri közönséget értékelhető kulturális programmal szórakoztatják. A kaja diszkréten terjed a Szent Jakab-kagylóval töltött marinált promenádtól a kakashere-mousse desszertig. A piálás sem jellemző, a míves pálinka-, whiskykóstolás módjával megy. A fárasztó smúzolás viszont ezerrel.

A belsősöknek szóló bulik viszont a rettenet kategória. Egyesek már az üdvözlőitaltól sem tudnak szabadulni. Van valami médiaszemélyiség vagy színész, aki pár százezerért ceremóniamesterkedik. Ezt vagy humorosnak szánt kínlódással, vagy szakszerűnek szánt távolságtartással teszi kellő benyalással a vezetőség irányába. A vezetői köszöntés sikere két dologtól függ. Először az előadótól, aki lehet jól beszélő kommunikátor vagy a nyilvánosságtól szenvedő szerencsétlen. A másik - és ez a fontosabb - az év végi boríték vastagságától. Ha annyi van benne, amennyire számítanak a népek, akkor még a szenvedő szerencsétlen is nagy tapsot kap, ha vékonyabb, a jó dumás csak udvarias figyelemre jó. Ezt általában egy kiváló énekes követi, aki ad egy négy-öt számból álló mini koncertet, három ismert és egy-két kevéssé ismert számából. Aztán rohan is tovább a következő haknira. Nem is baj, mert tök érdektelen. A következő műsorszám - valamivel telnie kell az időnek - az év embere díjazása. Ebből az a változat a szimpatikusabb, ahol egy idiótát választanak ki, mert rövidebb. Van viszont ahol három-öt kategória van, amely az ismertetőkkel, fotózkodással, tapsikálással fárasztóan felesleges. Az est fénypontja a vályúhoz járulás. Ott tülekszik a sok Kis János, hogy kiegye a cég nevű Sarudit a töltött káposzta, malacfül, somlói vagyonból. Mint akik egész évben nem ettek. A szabadon választott programok kötetlensége az ivászattal nyeri el lényegét. Tizenegy óra körül a valami okból egyedülálló nők kiteszik magukra a "Dugjon már meg valaki!"-táblát. Csakhogy eddigre a valami okból egyedülálló férfiak pocsolyarészegségük okán már alkalmatlanokká váltak a felszólítás végrehajtására. Éjféltájban erre rá is jönnek a csajszik, és választhatnak, hogy vagy marad erre az estére is kedvenc vibrijük, vagy el kezdik becserkészni a nős pasikat. A nős manusok pedig vagy bevállalják a kockázatot, vagy nem. Például azért nem, mert bölcs feleség nem engedi, hogy a sármos férj felajzott libidóját a bulin vagy az után próbálgassa, hanem a buli előtti készülődés során különböző technikákkal egy két hete folyamatosan bagzó kandúr szintjére csökkenti. Így a huszonéves igéző szingli nem érti, hogy hova lett a varázsa, mert hiába igéz.

A kijózanodás után pedig jön még pár nap, amíg lehet terhelni másokat az el nem végzett saját melóval. Fárasztó és felesleges az év vége őrülete, ezért - azt hiszem - elegem van belőle.