Mi, kissé cinikus szabadelvű polgáriak különös anyagból vagyunk gyúrva. Különcségünk okán - miközben átlátunk rajtuk - értetlenül, hüledezve figyeljük a ballibeket, jobbosokat, a hol nemzethyieskedő, hol baloskodó közpénztolvajokat. Most a Bayert kitüntetése miatt támadó ballib idiótákat nem értjük. Bayer Zsolt kiválóságáról már úgy másfél éve megemlékeztünk, röhögött is rajta az internet népe. Nekünk nem kell bemutatni az ipsét, de ez a hiszti ostobaság.

Elsőként a kitüntetések hiábavalóságáról. Számomra az Őze Lajosnak tulajdonított mondás az irányadó e kérdésben: "A kitüntetés olyan, mint háborúban a gránát, felülről jön, 'oszt vagy hülyét ér vagy ártatlant." Mégis a hiú emberek ácsingóznak a kitüntetésekre, egyesek kezüket-lábukat törik egy-egy kitüntetés elnyerése érdekében. (Ha már muszáj kitüntetéstulajdonosnak lenni, akkor számomra a Gorcsev Iván-féle módszer a szimpatikus.) "Minden hiúság csak hiúság, éljetek boldogan és szerényen, legyetek jók, ha tudtok, a többi úgyis hiábavaló hiúság." - foglalta össze Angelo Branduardi a lényeget, a kitüntetéses ember azonban éppen ezt nem nem képes felfogni.

A mindennapokban az egész kitüntetési folyamat szánalmas, melyre a komcsi rezsim hagyománya rátesz egy lapáttal. Az embereket nem fizették meg, viszont úgynevezett erkölcsi elismeréssel pótolták az anyagi elismerés hiányát. Plecsnit kaptak a népek tonnaszám, és szerencsétlenek voltak olyan ostobák, hogy ne vegyék észre milyen olcsón lettek kifizetve. Ez még a némi pénzzel járó dekorációk esetén is igaz volt, hiszen az egy-egy alkalommal kapott pár száz (ezer) forint aprópénz vala ahhoz képest, mint amibe a dolgozó rendes megfizetése került volna. Brezsnyev idejében különösen ment a kitüntetési mizéria, hiszen a hülye komcsi imádta a kitüntetéseket, tele is volt dekorálva az idióta. Állítólag egész életében sajnálta, hogy két kitüntetést soha nem kaphatott meg, az egyik a "Hős szovjet város", a másik a "Hős szovjet anya".

Ez a hagyomány él tovább ma is, csak kétfelé vált a rendszer. Az állami szférában szánalom a köbön, amikor sztálinista ünnepségre emlékeztető műsor keretében kitüntetgetnek embereket, csak a kitüntetés átadója - sokszor miniszter, állami vezető - azt sem tudja ki az az előtte feszengő szerencsétlen, akinek kezébe nyomja az oklevelet vagy plecsnit. A nagyobb állami kitüntetésekben részesülők listáját egy mondatos indokolással lehozza a Magyar Közlöny, aki röhögni akar, olvassa bátran! A másik kitüntetéses szánalomhalmaz a népi-urbánus ellentét tovább élő idiotizmusa. Ha egyik táborból kap valaki valami elismerést, a másik tábor már rohan is áztatni a díjazottat.

Ez történik most a Bayerral. A magukat bármikor egzaltált állapotba hozó ballib sámánok azt hiszik, ha leszólják Bayert negligálni is tudják.  Nagyon nincs igazuk, mert Bayert nem ők alázzák porrá az előre kódolható hisztijükkel, hanem - meglepő módon - a kitüntetést adó Kormány és Bayer saját magát. Úgyhogy ballibkék, nem zsigerből kell hörögni Bayer veretes stílusán, meg plecsni visszaadással fenyegetőzni, hanem gondolkodni, akkor talán rájöttök a siralmas valóságra.

Nézzük a tényeket, meg a ceremóniáról szóló hivatalos fényképet! Bayer Zsolt egy korábban tehetséges félig művészember, 53 éves korára kap egy lovagkeresztet. Hűha! Micsoda karrier! Nem valami komoly plecsnivel dobták meg, hanem egy lovagkereszttel, ami azért - lássuk be - tizenkettő egy tucat. Ebből a szemétből van hat mázsa raktáron bármikor, bárkinek. Szóval a sajátjai ennyire értékelik Zsoltit. Akkor ki is alázta meg a nagy Bayert, az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosát? Közel harminc év kemény rezsimszolgaság után kap egy olyan elismerést, amit csak az nem kapott meg eddig, aki nem jött ki a Kossuth téri metróból.

Aztán ki adta át? Nem, nem a Viktor, ő le sem szarta évtizedes cimboráját, harcostársát, Lázár sameszé lett a megtiszteltetés. Azé a Lázáré, aki a legendás Fidesz alapításakor még általános iskolába járt. Most meg ő ad vállveregetve lovagkeresztet a Bayernak. Csak én érzem a megalázó szituációt? Egy Lázár egy Bayernak. Szinte életre kel Jani nagy mondása:

"Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani..."

És nézzék a képet! A tiszteletteljes meghajlást Lázár előtt. Az öreg - hiúsága miatt olcsón kifizetett - oroszlán némi koncért behódol az egy évtized alatt (tíz)milliárdossá lett jövő reménységének. Bayer magát alázza porig.

Sajnálom a Bayert, nagyon sajnálom. Akárki, akármit gondoljon vagy mondjon róla, a fickóban igenis megvolt a tehetség arra, hogy publicisztikájában új Ady legyen. Ezért a magam részéről nem tartom problémának az időnként erőteljes fogalmazásait, mert "Értsék meg már jóhiszeműen opportunus barátaink, hogy kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell." Ez belefér. A tehetség elherdálása, a saját tábor erkölcsi züllésének ideologizálása, a Putyinimádat, na, az nem fér bele.

Ezért lett a Bayer ezzel a kitüntetéssel a sajátjai és önmaga által megalázott szánalomra méltó figura. Kár érte. Elegem van az egykor sokra hivatott tehetségek - legyenek bár a nemzetünket feleslegesen mérgező megosztottság népi vagy urbánus oldalán - lassú, méltóság nélküli leépülésének látványából.