Ma már odajutottam, hogy a közszolgálati Boldogság Híradó napi hazudozásait nem nézem, ám valamelyik családtag véletlenül kapcsolgatás közben odatévedt. És mivel a csacsi ahelyett, hogy gyorsan elkapcsolta volna, kénytelen voltam meghallgatni az "…elemzők szerint…" kezdetű mondatot az ingatlanpiac élénküléséről, amelyet abból a célból szerkesztettek a műsorba, hogy ezzel bizonygassák a gazdasági fellendülést. Először is rácsodálkoztam arra, hogy régebben a Boldogság Híradóban adtak az ilyen hírek alá valami beszélő fejet, aki mint szakértő igyekezett alátámasztani a hírt a párthatározatnak megfelelően, de ma már ez sincs, maradtak a bulvárban megszokott "brit tudósok megállapították" mintánál. Élénkül az ingatlanpiac, hát persze, kedveseim, talán Londonban esetleg. A kies Hunniában biztosan nem.

Először is az ingatlaneladások számának csekély növekedése nem élénkülés különösen, ha azt nézzük, hogy az elmúlt években mennyivel csökkentek az eladások. Ha van is valami mozgás, az az alacsony értékű kisebb lakások piacán van, de ezt kiemelkedő pezsgésnek láttatni hazugság. A másik probléma, hogy milyen árak mellett kerül sor az állítólagos élénkülésre. Az ingatlanárak évek óta lefelé tendálnak, de messze nincs még meg a gödör alja. Az ingatlanárak további csökkenésének ugyanis több oka van, ezért az ingatlanpiaci szárnyalás vágyálom.

A legfontosabb gond az, hogy a magyar gazdaság olyan helyzetben van, mint A halál ötven órája című film német tankjai, amelyek azért akadtak el, mert elfogyott belőlük az üzemanyag. Gazdaságunkat működtető üzemanyag - a pénz - hiánya számottevő az átlagemberek szintjén. Természetesen a közpénz lenyúlók jól állnak e téren, de ők - gondolván nyugdíjas éveikre és egy esetleges elszámoltatásra - nem itthon tartják a megszerzett pénzecskét, és pláne nem az ingatlanpiacot pörgetik. A bankok - elkerülvén, hogy az általuk nyújtott kölcsönért pár év múlva tisztességtelen piócaként üljenek a szégyenpadon - pedig már nem vagy nehézkesen adnak hitelt. Az esetleges vásárlók szintén megtanulták a leckét, így ők is óvatosak a hitel felvétellel, rosszabb esetben bent ülnek a régiben, melyből nem tudnak váltani. Ez az az alapprobléma, amely miatt az ingatlanpiac nem fog lendületbe jönni, és ehhez jönnek a specialitások.

A nagy unortodox érdemként eladott befagyott infláció, esetenként defláció  - amely valójában a pénz hiányából alakult ki - minden értelmes ingatlanvásárlót elriaszt, hiszen ha a ma 100-ért kínált ingatlant holnap 90-ért, holnapután 80-ért is megveheti, miért nyelje be ő a veszteséget. Inkább elhalasztja a vásárlást, és - hacsak nincs kényszerhelyzetben - kivár.

Ráadásul a most újra átvert devizahitelesek bedőlt hiteleinek sorsa sincs még elrendezve. A bankok irdatlan méretű olyan ingatlan állományon ülnek, melyeket csak azért nem dobtak piacra eddig, mert azzal úgy leverték volna az árakat, hogy az nekik is nagy veszteséget okozna. Ettől való félelmükben a lassú leépítést választották, amely csak arra jó, hogy ne drasztikusan csökkenjenek az árak, de a lejtmenet be van kódolva a rendszerbe.

Az árcsökkentő trendet erősíti az országból való elvándorlás is, mert sokan - kerül, amibe kerül - felszámolják magyarországi lakásukat, az így szerzett pénz kell ugyanis az ottani beilleszkedéshez, vagy ha már gyökeret eresztettek, és nem gondolkodnak a visszatérésen, felesleges itthoni ingatlanjukat fenntartani. A tendencia erősödik - ismeretségi körben többen is ezt az utat választják - így az árak emiatt is lefelé mutatnak.

A különböző hiteleket felvevők kijózanodása is lefelé fogja nyomni az ingatlanárakat. Meglepő módon az RTL kettőn volt látható valamikor tavasszal egy őszinte műsor, melyben ismert emberek - színészek, zenészek - beszéltek devizahiteleikről. Számomra a legszimpatikusabb Gergely Róbert volt, aki gyorsan szembe nézett helyzetével, nem keresett kifogásokat, nem beszélt mellé, hanem eladta a házát és újjá szervezte életét. Ha kivár, ma rosszabb helyzetben lenne. De a többség nem ilyen bátor. Sokan, ha el is jutnak a lakás/ház meghirdetéséig, irreális árakon szeretnének túladni rajtuk, ezzel évekig prolongálják ugyan a veszteség realizálását, de az igazság pillanata egyszer mindenkinek eljön.

Ma már közhely, hogy vidéken alig lehet eladni házat, lakást, de az eladók nem tudnak/hajlandók árat csökkenteni, sokszor a Boldogság Híradó által sugallt remények miatt sem. A mélyrepülés elérte a budapesti agglomerációt, és a kerületek többségét is. A korábban magas presztízzsel rendelkező Solymár, Nagykovácsi néhány éve még 70 millió forint körül kínált ingatlanjait ma inkább 50 millió körül hirdetik a realisták - váltakozó sikerrel. A külső kerületekben 40 millióra becsült, jó karban lévő házakat 25-30 milliós áron lehet eladni akkor, ha az eladó alkukész. Már csak Budapest egyes kerületei - I.-II., V., XII. és a XI. jobb részei - tartják magukat. Ezekben a kerületekben viszont a magyar valóságtól annyira elszaladtak az árak - és sokszor olyan ócskák a kínált lakások -, hogy bolond, aki az ár-értékarányt felrúgva ezeken a helyeken vesz lakást, házat.

Nincs tehát valós érv az ingatlanárak növekedése mellett, így az ingatlanpiac szárnyalása a propagandisták álmán kívül sehol sem létezik. A Boldogság Híradó lelkendezése semmire sem jó, csak arra, hogy az eladókban csacska reményeket ébresszen, amely megakadályozza számukra a valósággal való szembenézést, és ebből elegem van.