Mostanában az ellenzéki jelöltek egymást felülmúlva ígérnek súlyos áristomokat Viktornak, családtagjainak, strómanjainak, meg úgy általában mindenkinek, aki az elmúlt tizenkét évben a Fidesz környékén megfordult. És a neten zsizsegő kommentelők reakcióját elnézve erre van igény. Az a jó ebben, hogy igény a továbbiakban is lesz rá, de mégsem lesz belőle semmi. Miért nem lesz ebben az országban soha - jogállami keretek között - elszámoltatás? Három oka vagyon ennek polgártársak.

Az első kulturális. Az angol polgári átalakulás azzal indult, hogy abszolutista Karcsi elveszítette fejét, és a papa hülyeségeiből nem tanuló fiacskáját is elzavarták a 'csába. A fansziák sem adták alább, ők is kinyírták Lali királyt, sőt - a női egyenlőség előfutáraként - a feleségét is. Egyfelől durva és aljas húzások voltak ezek az egyén szintjén, másfelől viszont üzenet a jövő hatalmasainak: a nép az úr. Ez az üzenet beépült a nyugat-európai politikai elit gondolkodásába, amelyre komolyan hat mind a mai napig. Tudják, hogy lehetnek következmények, amelyek végződhetnek csúnyán. Az angol királyi család remegve nézi a közvélemény-kutatási adatokat patikamérlegen adagolva minden megszólalásukat, nehogy repüljenek a kellemes megélhetést biztosító trónról. A balhés családtagokat azonnal kidobják a bábszínházból ezzel óvva az egész famíliát a rácseszéstől. A spanyoloknál is ez a módi. A király sógora dutyiban, tesója kitiltva a Palotából, Jancsi Karcsi papa egyik stiklije miatt lemondott, másik miatt elpucolt. A francia köztársasági elnökökkel sem bánnak kesztyűs kézzel. Chirac haláláig járt bíróságra polgármesterként elkövetett csínyeiről való számadás miatt. Sarko sem alhat nyugodtan, kanalas orvosság bevételének rendszerességével idézgetik különböző hatóságok elé, és újabban már dutyi érett. Macron a sárga mellényes tiltakozások idején jelezte, hogy akkor ő inkább mégsem akar Lali király sorsára jutni, ezért megérti a tiltakozók követeléseit. Nálunk ilyen? Ugyan. Nincs hagyománya.

Ennek tradíciónélküliségnek két oka van. Az egyik a Habsburg minta. Mint láthattuk, Európában szokták nyakazni uralkodókat, Közép-Európában nem. Itt mindegyik Habsburg ágyban, párnák közt végezte. Pedig ők is abszolutista módon uralkodtak, csak tanultak a bukottak példáján és kialakították a "jó császár, rohadék kancellár" modellt. Így ha ki is tört valami ribillió, a plebs a gonosz hivatalnokok fejét követelte, amit alkalmanként meg is kaptak. V. Ferdinánddal még a legelvetemültebb forradalmár sem akart végezni, Ferenc Jóska pedig a vérengzések dacára is jóságos atyaként uralkodott. (Hosszú uralkodása alatt mindössze hét merényletet követtek el ellene, amelyből Libényié volt komolyan vehető.) Ugyanakkor, ha a Habsburgok kihúzták a lábukat a jól uralt régiójukból, a helyi néphagyományoknak megfelelően szoktak kipurcanni. A fent említett Marcsi Netti nyaktiló által a kies Párizsban, a Kaiser öcsikéje Miksa, Mexikóban kivégző osztag előtt, felesége Bözsike egy elmebeteg digó anarchista ráspolyától Genfben, unokaöccse, Frédi a még nem uralt Boszniában golyó által. Láthatjuk hát, hogy a Habsburg modell - melynek a Magyar Királyság része volt - kifejezetten jól működött, így azt szokta meg a nép, hogy a jó császárt nem nyírjuk ki.

A másik ok már magyarspecifikus. Ha sor került magyar politikai vezetők kivégzésére, azt döntő többségben idegen (megszálló) érdek kényszerítette ki. Sorolhatnánk Batthyány Lajostól Nagy Imréig a közismert eseteket. A magyar emberekben tehát kialakult az a kép, hogy politikust nem vonunk felelősségre, mert az osztrák/német/orosz szokás.

Ezek a mély, kulturális okai, hogy Magyarhonban akkor sem állítanak bíróság elé politikust, ha egyik kezével szűz leányokat darál a Hősök terén, a másikkal pedig a Kincstárból lapátolja saját zsebébe a közpénzt. Ezen változtatni elég nehéz, még akkor is, ha a magyarok esetleg - bár jótékony kezek eltakarják előlük - azt láthatják, hogy bizony mindenhol a világon seggbe rúgják a korrupt politikusokat. Csak itt nem, mert miként Jókai leírta: "Körülötte minden oldalon a nálánál boldogabb országok előre, a boldogtalanabbak hátrafelé, de valamerre mindnyájan csak haladtak; egyedül Magyarország állt egy helyben, és az volt a virtus, az volt az állambölcsesség, az volt a tudomány, hogy helyéből ki ne mozduljon." Nos, ebben nem sok változás van, ha pedig lesz, az külső nyomásra valósulhat meg, amely viszont a már jól ismert módon mártírrá teszi az összes rühes közpénztolvajt.

A második ok, amely miatt nem lesz elszámoltatás geopolitikai. Miként előző pompás - mi több világszínvonalú - bejegyzésünkben jeleztük, ha Putyin úr két bábja marad versenyben (Viktor és Klára), ők nem fognak egymásnak esni. Putyin úr nem engedi. Fletó esetében sem engedte, miért változtatna a figurán? Hacsak Viktor nem kezdett el fogazni. De ilyet Viktor nem csinál, ő már profi a Honoluluzásban, véletlenül sem téveszti össze Kamcsatkával. Esetleg várható valami elszámoltatási izé néhány kisnyilas vonatkozásában - csacsi Oszkó is elszámoltatásnak hiszi mind a mai napig a semmire sem felhatalmazott Butai Gyula kellemetlenkedését -, de komoly, büntetőjogi felelősség megállapításával járó tisztítótűz szinte kizárt.

A harmadik ok praktikus. A politikusok - nem magyar sajátosság, szerte a világon így van - kétféle felelősséget szeretnek vállalni, a harmadikat picinyt kerülik. A történelem előtti felelősség a politikus kedvenc felelőssége. Ennek lényege, hogy a nemzet atyja kivégeztet, bebörtönöz embereket, ellop pár milliárd dollárt a köztől, cserébe elhajtása után húsz évvel néhány lyukas gatyájú történész cúnákat ír róla. Bár ez sem mindig biztos, mert miként az örökbecsű Hófehér című rajzfilmben elhangzik: "Felség, a történelem fel fogja jegyezni tetteit! - Elvégre azért fizetjük!" A politikus szigorúan hangzó, valójában semmire sem jó másik felelőssége a politikai felelősség. Tudják ez az, amikor a győri polgármester lyukas fekete zokniban tökrészegen (bekólázva?) bandája előtt dugja a narkós kurvát a város közösségétől ellopott pénzen, aztán a győriek újból megválasztják. Komoly, ugye? Van az igazi felelősség, amikor egy pulpitusról leszólnak: "Vádlott álljon fel!" Na, ettől a büntetőjogi felelősségtől a hideg rázza politikusékat. Ám mivel a politikusi szakma tisztában van a: "hodie mihi, cras tibi" bölcsességével, nem fognak egymásnak betenni, pragmatikusan viszonyulva a problémához néhány látszatműsort lejátszanak a plebsnek, 'oszt jó napot.  

Erős tehát a gyanú, hogy valódi jogállami elszámoltatás nem lesz. Miképp nem volt 1990-ben sem és Viktor 2010-es kampányában dörgedelmesen beígért elszámoltatási programjára sem emlékszik már a művelt békemenetelő. Most sem lesz máshogy. Persze a többség ezt nem látja át, olyanok, mint a nagylány. Tudják mi a különbség a kislány és a nagylány között? A kislány lefekszik és meghallgatja a mesét. A nagylány meghallgatja a mesét és lefekszik. A magyarok most nagylányként meghallgatják az elszámoltatásról szóló mesét és lefekszenek a legnagyobbat ígérőnek. A lefekvést követő esemény viszont nem lesz élvezetes.

Szokás szerint nem történik más, mint az indulatok felkorbácsolása a nagy semmire. Magunk a "Sok haza-puffogatás, ok semmi, de szörnyű magyarság,/ Bundás indulatok …" helyett inkább programokat olvasgatnánk arról, hogy az adott politikai szereplők miképp képzelik el a magyarság helyzetét a világban, és hogyan javítanának a derék átlagpolgár hétköznapi élet minőségén. Tudom, hogy ezzel az elvárással jelentős kisebbségben leledzek, talán az ebből eredő frusztráltság miatt van elegem az elszámoltatási meséből.