A magyar-ír meccs felvezető produkciójaként megérkezett Hunniába az Ámerikában és más országokban már pár éve jól bejáratott kedélyborzolásos mulatságként a térdelgetés. A rasszizmusnak nevezett valami ellen tiltakozik eképpen, akit zavar a rasszizmus. Egy néger/fekete/színes/afroizé (-amerikai, -jamaicai, -afro, -osztrák, -szovjet, csoda se tudja, miként határozza meg magát) csávó kezdte, az amcsi himnuszt nem szokás szerint szívre tett kézzel hallgatva meg, hanem kukoricán térdepelve. Azóta ez divat lett. És mit csinálnak a divattal? Igen, diktálják. Most a magyaroknak.

A magyarok pedig nem szeretik, ha diktálják nekik a divatot, és ezért füttyöngetnek ahelyett, hogy gondolkodnának. Szerencsére van nekik egy miniszterelnökük, aki van olyan buta, hogy szítva a tüzet melléjük áll. Viktor úgy gondolta, hogy eleget cukiskodott már, most patetikus lesz. Ki is találta a frankót és azt mondta, hogy: "A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le." Ez a Viktor, ez a Viktor! Hát Őkelme nem olvasta nemzeti drámánkat? Magyar ember a szerelme előtt sem térdel le. Mert mit is mond Melinda az őt térden állva fűző Ottónak? "Midőn kezem' megkérte, nem rogyott Ő térdre -! szép se' volt igen; de egy Alphonsus, egy Caesar állott előttem. "Szabad tekéntet, szabad szív, szabad Szó, kézbe kéz és szembe szem, - minálunk Igy szokta a szerelmes: aki itt Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít." Ő mondta ezt, ámító! És bizony Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda." Ez a szerelmes térdepelés is nyugati találmány lehet Viktor, te meg népszerűsíted itten. Igaz magyar szerelmes megáll szerelme előtt és kézbe kéz és szembe szem, miközben szabad a szív, a tekintet és a szó.

És a hazám előtt sem tudok letérdelni. Mert a földjén járok, és egyszer - remélhetőleg időben kissé távolabb - ezt a földet fogják rám lapátolni. Ezért legfeljebb rátérdelni tudnék. De nem merek. Nehogy a torkára sikeredjen, és ne kapjon levegőt. Patetikus Viktor röhögteti itt ki magát.

A Jóisten előtt az más, az megfelel Katona József elvárásának is. Ezt eltalálta Viktor. Háromból kettőt meg nem. Negatív kétharmad. Talán nem ártana, ha magát nemzethy politikusként meghatározó Viktor kultúrájában legalább az alap nemzeti dráma ismerete meglenne.

Egyébként Melinda jól mondja: Bánk nem hazud. Az, aki nem imádkozás céljából térdel, az ámításból teszi. Ez a rasszizmus elleni térdepelgetés is ámítás. Ámítják a négereket, az eszkimókat, az indiánokat azzal, hogy a térdepelgetéssel nekik jobb lesz. Üres frázis ez, amely végső soron jól meg is alázza ezeket a népcsoportokat. Nem kerül semmibe. A sportolók térdelgetnek egy kicsit, a néger gyerek pedig már indulhat is a következő adag drogért, hogy sivár életét el tudja viselni. (A sivár életű fehér gyerekkel természetesen nem foglalkozik senki.) A helyzet nagyjából az, hogy a technológiai fejlődéssel nem tud emelkedni a középosztályba kerülők száma, sőt folyamatos a harc az ebben a státuszban való bent maradásért. Az alacsonyabb társadalmi helyzetben vegetálók - jellemzően néger, eszkimó, indián népcsoportok, de ide tartoznak a redneckek is - felemelkedésére egyre kisebb az esély. Ehhez nagyon komoly kulturális, gazdasági beruházás kellene, ám arra az isten pénze sem lenne elég. Maradnak a szimbolikus gesztusok, az nem kerül semmibe. Ez az ámítás lényege. Ebben a világszínvonalú ámításban egyfelől tényleg felesleges részt venni, másfelől viszont kár élezni a magyarok kívülállásának helyzetét. Mondom, ingyen van. Látványosan elmorzsolunk egy könnycseppet szegény rabszolgákért, és megyünk tovább. Kit érdekelnek? Ezt csinálták az írek. És most ők a világ szemében pozitív hősök. Mi meg a gonosz rabszolgapárti rasszisták. Pedig csak nem látunk a pályán. Ami borzasztóbb, hogy a csapatkapitányunk sem, akinek ez dolga lenne. Ehelyett patetikus hülyeségekkel hergeli a derék szittyákat.

Ha már hülyeség. Viktor végig is mehetett volna a kreténség sugárútján, és mondhatta volna azt, hogy a magyar jobboldali politikai közösség nevében már Borkai úr lerótta tiszteletét a rasszizmus elleni harc mártírjai előtt, amidőn Fekete Pákó művész úr dalára letérdelt egy fehér nő mögé. Zengett az: Adzs ide a didid, a didid adzs ide, miközben Borkai polgármester úr - a rabszolgaság elleni tiltakozásul - egy szál lyukas fekete zokniban térdelt. Mi ez, ha nem a tisztelet legnagyobb fokú kifejezése? Ráadásul milliók látták, hála az internetnek. Legyen elég ennyi a magyarok rasszizmus elleni harcából, és menjünk tovább.

De Viktor nem érezte meg a lehetőséget, ő komolyan állt bele ebbe a térdelgetős bohóckodásba, miként a magyar sport- és közélet többsége. Hát, most ne legyen ebből elegem?