Ha megkérdeznek egy seggrázásból vagy csöcsvillantásból éldegélő trash celebet, hogy mit csinál amikor éppen nem segget ráz vagy csöcsöt villant, szemérmesen lesüti szemét és öntudatosan közli, hogy jogi egyetemre jár.

Nem volt ez mindig így. Bő harminc éve még rang volt jogi egyetemre járni - csak három volt belőle, plusz a kohászoknak még egy -, de már akkor sem volt mindenki alkalmas a pályára. A végzősök ezért két csoportra oszlottak. Az első csapatba azok kerültek, akik belátták, hogy számukra nem a jogi munka az igazi, és gyorsan szögre is akasztották diplomájukat. Közülük, aki úgy érezte, hogy lelkében dal van, elment színésznek, költőnek, írónak, és befutotta tehetségének, szerencséjének megfelelő karrierjét, sohasem hivatkozva a nevük előtt használható légypiszokra. Akit a seft vonzott, annak "van nagy lakás és nagy autó", mert jó időben volt jó helyen. (Vagy a Moszkva tér egyik padján csövezve vizel maga alá tökrészegen.) A legnagyobb csibészek elmentek az MSZMP valamelyik káderkeltetőjébe, és lett belőlük köztársasági elnök, Házelnök, miniszterelnök, miniszter, államtitkár, akik naponta szarják telibe a joguralmat.

A jogi pályán maradók közül azok, akik laza munkával akartak jól élni - szem előtt tartva Torgyán intelmét, mely szerint ő az egyetem elvégzése óta nem olvasott Magyar Közlönyt -, ügyvédek lettek. Akkoriban kevesek kerülhettek be a zárt ügyvédi közösségekbe, így akinek sikerült, annak sínen is volt az élete. Akinek ez nem jött össze, az vigaszágon eljogtanácsoskodhatott valamelyik állami vállalatnál. Ma már ezek többsége is ügyvéd növelve a jogászság proletariátusának számát. A jogi szakmaiság csúcsát keresők elmentek bírónak, hogy mára kiégett, frusztrált szerencsétlenként küzdjenek a mellettük elszáguldó világ kihívásaival nyakukban egy olyan luvnyával, akinek elmeállapotának leírásáért kapható a következő orvosi Nobel-díj. Akik elhitték, hogy az igazság ideát van, ügyészi pályára tendáltak, ma - Polttól függetlenül - masszív alkeszként vagy nihilistaként tengetik életüket reménykedve, hogy talán odaát megtalálják az igazságot. Akik belátták középszerűségüket, és nem vártak a világtól semmit, azok a közigazgatásból sanyargatják polgártársaikat. Aztán voltak, akik értelmiségi rétegműsorba neveztek be, maradtak az egyetemen, vagy túl sok James Bondot néztek és beléptek a szervekhez, rendőrséghez, esetleg jogalkotással vacakoltak.

És hova lettek a közjegyzők? Jó, hogy kérdik, már majdnem elfelejtkeztem erről a szánalmasan jelentéktelen társaságról. A jogi pályára legalkalmatlanabb, leghülyébb, jogdogmatikailag képzetlen, semmire sem jó seggek mentek közjegyzőnek. Az akkori jogászi hierarchia jól kalibrálta őket, állami alulfizetett kvázi bírósági alkalmazottként irodáik a bírósági épületek sufni szekcióját foglalták el a takarítószerek után. Az azonban kétségtelenül elismerésreméltó, ahogy a rendszarváltás forgatagában kivakarták magukat pária helyzetükből, és szakmai gyengeségük gondos megőrzésével az irigyelt kategóriába sikerült felkapaszkodniuk. Mi a titkuk? Hát a szakmaiság biztos nem.

Nekem akárhányszor igénybe kellett vennem szolgáltatásaikat, sok jót nem jelentett. Úgy huszonvalahány éve - akkor még a Fidesz öt százalékos pártocskaként volt a Parlament megtűrt tagja - egy polgári alapítvány létrehozásában való közreműködésre kértek, mint afféle írástudót. A bíróság is szöszölt, de végre nyilvántartásba vették, már csak aláírási címpéldány kellett bankszámlanyitáshoz. Beállítottunk a kuratóriumi elnökkel - le sem merem írni a nevét - a közjegyzőhöz kérve, hogy hát akkor itt van a nyilvántartásról szóló végzés, csinálná meg a címpéldányt. Elkérte az ügyvédi meghatalmazásomat, mert anélkül sajnos nem megy. Mondtam neki, hogy nem vagyok ügyvéd, alapítványnál meg nincs ügyvédkényszer. Replikázott a gyöngyem, hogy így nem fogja ám bejegyezni a bíróság az alapítványt. Azzal bátorítottam, hogy nem baj, alapítvány esetén nincs bejegyzés, nyilvántartásba vétel van, haladjunk. Csak okoskodott, hogy a bíróság nem veszi nyilvántartásba az alapítványt ügyvédi képviselet nélkül. Hát akkor nagy bajban van az a fránya bíróság, mert ott a végzés, miként már mutattuk, akkor, ha lehetne a címpéldányt. Rábámult a pecsétes bírósági papírra, majd kivágta magát a kínos szituból eképpen: Hát jó, de csak magának! Onnan másfél percig tartott a művelet, a számla kiállítása kicsit tovább. Ár-érték arányban nem érte meg. Másodszor álláskereséshez kellett diploma másolat, egy rakás pénzért egy titkárnőféle kegyesedett a fénymásolás után rávezetni a másolatra, hogy az az eredetivel megegyező másolat. Meghajtottam fejem eme mély, szakmailag alapos jogi munka láttán.

A devizahitelezés felfutása aztán elhozta az aranykort közjegyzőéknek. A bankoknak fontos volt, hogy a szerződés végrehajtható okiratnak minősüljön, így elkerülendő nem fizetés esetén a pereskedést. A közjegyzői okirat pont végrehajthatónak minősül, így az adósok tömött sorokban keresték fel őket. A metódus egyszerű volt, a bank átlökte e-mailben a szerződéstervezetet, a közjegyző rávezette a záradékot, az adós meg - miután kiperkálta a sok tízezer forintos közjegyzői díjat - boldogan rohant felvenni a hitelt. A szerződés tartalmának megismerésére - noha aláírták, hogy megtörtént - sok időt nem pazaroltak, azt felesleges cafrangnak tartották. Aztán egy időre véget ért az extraprofitos habzsi-dőzsi kora, míg a romokat eltakarították. Mostanában viszont az ingatlanhitelezés eszetlen felfuttatásával ismét a közjegyzőké a pálya, alig munkával szakítanak rendesen. Akkor miért a közjegyzői díjak nyolcvan százalékos (!) emelése?

Normális indok nincs, a bullshitot meg ismerjük. (Drágább lett a fénymásoló papír.) Pár magyarázat azért adódik. A közjegyzőség - létrejötte óta - mindig szimbiózisban van az aktuális hatalommal, amely fenntartja monopóliumukat, és államilag megszabja szolgáltatási díjaikat. Ez egy ilyen műfaj. Cserébe a hatalom is kér időnként apró szívességeket. Ennek egyik látható jeleként Kósa mama nyolcszáz milliós ajándékozási szerződését maga a Közjegyzői Kamara elnöke szerkesztette, és nem röhögte el magát közben. És mi lehet még, amiről a nagyérdemű nem tud? Bár a hála nem politikai kategória, lehet, hogy valami szolgálatért kompenzálnak a közjegyzőknek a díjemeléssel. Konteós megközelítésű indoklás szerint csoda lenne a NER-ben, ha pont ezt a szépen zsírosodó szakmát kerülné el a leadó. (Tóni pasa naponta kétszer is elhajtat a székházuk előtt.) Valamiből pedig elő kell teremteni. Na, ki fogja megfizetni? A közjegyzők lecsípik bevételeikből? Ha csak úgy nem.

A monopolizált közjegyzőségekre semmi szükség, ez a pálya - akárcsak az ügyvédeké - kinyitható lenne minden jogvégzett számára. Hiszen komolyabb jogi ügyek alig vannak, fénymásolni vagy lottóhúzáson ostobán nézni elég sokan tudnának. A szolgáltatás díja pedig lehetne piaci alapú, megállapodás szerinti, ahogy az ügyvédeknél, amivel a magyar emberek jól járnának.

Tudom úgy sem lesz az ilyen javaslatokból semmi, a megszerzett konchoz körömszakadtáig ragaszkodnak, akkor is, ha mindenkinek elege van a legostobább jogászok érdemen felüli társadalmi finanszírozásából.