Január utolsó harmada-február eleje a tértivevénnyel érkező levelek szezonja. Az emberek nagy részének - eléggé el nem ítélhető módon - van jobb dolga is, minthogy egész nap otthon várja a postást. Ezért sajnálatosan - nem kevés idő és energia pocsékolása árán - be kell fáradni a postára átvenni a hivatalos iratot. Nem könnyű eset, sokszor jelentős logisztikai bravúrt igényel, amely munkahelyről való lógással vagy munkaidő utáni plusz teherrel jár. A feladat megoldását bonyolítja, hogy a dömping miatt mások is a postán töltik szabadidejüket a negyvenméteres sorban kivárva a jól láthatóan fáradt, motiválatlan postai dolgozók lassú munkáját. Mindenki ideges, rosszkedvű. Influenzás időszakban különösen jó műsor, mert a sok tüsszögő embertől kaphatunk bónuszként egy kissé intenzívebb elfoglaltsággal járó programot is. De valami rejtélyes okból az összes hivatal szereti ugráltatni a derék polgárokat.
A rutintalanok a tértivevényről szóló tájékoztató elolvasása után azonnal rohannak a postára, hogy felvegyék a hivatalos iratot. A kínos csak az, hogy két nap múlva kezdhetik elölről. Aztán újabb pár nap telik csak el látszólagos nyugalomban, és hipp-hopp ismét a sorban állás közbeni idegeskedők között találják magukat. Így megy ez február közepéig. A rutinosak összevárják az értesítőket és három-négy iratot váltanak ki egyszerre. Ez jobb módszer, ám két-három postai megjelenés ekkor is garantált.
Az igazi zsenik - mint például a remek posztoló - megfogadják Dobó igazságát. Az egri hős felbontatlanul dobta tűzbe a török levelét, mert elolvasás nélkül is tudta mi áll benne: fenyegetés vagy alku. Fenyegetéstől meg nem ijedt, alkuba nem bocsátkozott, akkor meg minek olvasgasson hiába. Az értesítésre vetett pillantásból meg lehet állapítani, hogy ki a fene akar rángatni minket, így ahhoz érdemes viszonyulni. Az év első felében két helyről szokott jönni hivatalos levél: vagy adóelszámoláshoz szükséges iratokat küldenek azok, akiknél dolgoztunk valamicskét az előbbi évben, vagy az önkormányzatok szórakoztatnak adómegállapító határozataikkal. Az első csoportba tartozókat szépen felhívjuk, hogyha legközelebb arra járunk, átvesszük a motyót, hagyjanak békén, május húszig van időnk. Ezt meg szokták érteni, és máris kicseleztük a postai idegzsábás elfoglaltságot. Az önkoris baromságokra pedig tegyünk nagy ívben, nekik kell az adó, majd küldik rendes levélben, miattuk ne rongáljuk az életminőségünket. S lőn, február végén megérkeznek a helyi adóra vonatkozó papírok, amelyek végképp meggyőznek arról, hogy mennyire felesleges lett volna drága életünk drága óráit az önkormányzati hülyeségekre pazarolni.
Az első levélben közlik, hogy nem kell helyi adót fizetnem, mert tavaly eladtam az ingatlant, ezért az új tulajt terheli az adófizetési kötelezettség. Na, basszus ezt nem gondoltam! Tényleg? Ezért állhattam volna sorba három nyakamba tüsszentővel? Hát a szórakozzatok anyátokkal! - gondoltam. Biztos, ami biztos eltettem ezt a szarságot, mert mindenre ügyelő kispolgár vagyok. És milyen jól tettem! Tegnap jött egy újabb levél, amelyben ugyanaz az ügyintéző közli, hogy az ingatlan után mennyit kell befizetnem kommunális adó címén. Kissé ideges alkatúak bizonyára berongyolnának az önkorihoz azzal az apró kérdéssel, hogy mi ez a baromság. A Nirvánába tartó bölcs azonban tudja, hogy a lelki béke sokat ér, ezért feleslegesen nem harcolunk, majdcsak lesz valami. A következő levélben egy másik önkormányzat állapít meg adókötelezettséget egy három éve eladott ingatlan után. Ha figyelmetlenek vagyunk, és a rengeteg befizetnivalóval együtt ezt a látszatkötelezettséget véletlenül teljesítjük - erre szerintem számítanak is önkoriéknál -, a büdös életben nem fogjuk visszaszerezni a benyelt pénzecskét. Mi azonban nem vagyunk felületesek, papírt eltesszük, nem hívjuk az ügyintézőt. Nyugalom. Hagyjuk a fenébe. Majd rájönnek a hülyék.
Harmadik levél harmadik önkormányzat. Felszólít, hogy töltsek ki valami nyilatkozatot, mert az alapján róják ki az adót. Közel tíz éve vettük a lakást, jó, hogy felébredtek elvtársak! De miért engem macerálnak? A tulajdoni lap szerint feles a tulajdon, keressék a másik tulajt! Különben is zabos vagyok rájuk, mert amikor a városi strandra mentünk, nekünk nem járt a helyi kártyában biztosított kedvezmény, mert - amint arról a hivatalosság röviden kioktatott - az csak a tükéknek van. Tehát a pénzem kellene, de kedvezmény nem jár. Hát akkor leshetitek kedves barátaim, hogy bármilyen nyilatkozatot kapjatok tőlem! Majd ha külditek mellé a kedvezménykártyát is! Tudjátok: jogok és kötelezettségek egyensúlya.
...azok a bizonyos adóforintok
Három különböző önkormányzat, de mindegyik hülye, ha más módon is. Megértem én: a "jobban teljesít országban" úgy kell minden fillér az önkormányzatoknak, mint a falat kenyér, hát adóztatnak keményen. És valószínűleg közrejátszhat az is, hogy már alig maradt feladat náluk. A kommunális adó beszedése az a terület, ahol lehet virítani, gyakorlatilag a létük bizonyítására szolgál. És értem azt is, hogy kevés az értelmes szakember az önkormányzatoknál, csak favágók maradtak.
Mégis, nagy kérés lenne, ha megkérnénk őket, hogy ne piszkálják a békés polgárokat? Például megnézhetnék az ingatlan-nyilvántartást, amely közhiteles. Ebben az esetben láthatnák, hogy ki a tulajdonos, milyen arányban, mekkora az ingatlan, és - láss csodát - nem lenne szükség csesztetőlevél-cunamira. Talán, ha dolgozni méltóztatnának.
Csak a tisztánlátás kedvéért közlöm, hogy minden adót befizetek, amely az államnak, önkormányzatnak jár. A fair adóztatáshoz hülye önkormányzatok időt rabló, tisztességtelen eljárásából viszont elegem van.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek