Albert Einstein szerint: "A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos." Hazai Darwindíj-várományosaink mintha igazolni akarnák ezt a tételt, a józan ész és minden figyelmeztetés ellenére addig kísértik a sorsot, amíg fel nem veszik a néhai előnevet. Pedig ezekben az esetekben a média teszi a dolgát, folyamatosan visong, szemléltet és ordít, felhívva a figyelmet az aktuális veszélyekre. De a mi Öntudatos Pógárainkat a tények nem ingatják meg, magabiztosan vonulnak a halálba.

Kezdjük mindjárt a szilveszteri ünnepkörrel. A katasztrófavédelem és a mentősök rimánkodnak összetett kézzel, hogy a kedves álompolgár legyen szíves ne petárdázzon, mert az tilos, és a tűzijátékot is normálisan használja, mert az meg veszélyes. Az ünnep elmúltával néhány levágott ujj, csonkolt alkar, kilőtt szem, világgá futott kutya árán viszonylag olcsón lehet megúszni a károkat.

Aztán jön a január, befagynak a folyók, tavak így menetrendszerűen érkezik a "Ne menj a jégre!" figyelmeztetés. Aki olvasta Fekete István Téli berek című művét, magától is kerüli a korcsolyázást nyílt jégen, de Öntudatos Pógáraink akkor is be kívánják mutatni a tripla Lutzot ha a fene megeszi a fenét. Így aztán évente 2-3 amatőr jégtáncos holttestét találják meg az augusztusi aszályos időjárás csökkentett vízhozamának köszönhetően. A másik veszélyeztetett társaság a horgászoké, akik a lék készítése közben szokták maguk alatt vágni a jeget, de a virtigli horgász a kocsijából pecázik a jégen, a nagy hidegben is biztosítva a szerény kényelmet. Vannak azonban, akik az otthon melegét is igénylik e szabadidős tevékenységük közben, ezért a jégen álló kocsijukba beindítják a fűtést. Az alámerülő autóból aztán vagy ki tudnak kecmeregni, vagy örökösük felveszi utánuk a biztosítási összeget.

Így valahogy

A következő téli lehetőség a saját korlátok feszegetésére a síelés. Én speciel már azt sem értem, hogy a puszták és a szelíd Pannon-dombok népe mi a csudáért vágyik az alpesi lejtőkre. Az alpesek gyermekei síléccel a lábukon születnek, nekik az olyan közlekedési eszköz, mint az alföldi nénikéknek a bicikli, a mi kultúránkban azonban nincs benne a síelés. A többség persze tisztában van korlátaival, ha csúszik is néhány métert, közben azon imádkozik, hogy ne legyen semmi baja. Inkább a hangulatért vállalják az utazást, mert míg a neveletlen kölkeik a síoktató idegein citeráznak, addig a hüttében elfogyasztott forralt bor alkalmas a hétköznapok unalmától kihűlő párkapcsolat felmelegítésére. De Öntudatos Pógáraink itt is készek megmutatni a nyámnyila helyi teszetoszáknak, hogy mi az az ungarische virtus, és megcélozzák a fekete pályát. Az ember veszteség évente sebesültekben és halálos áldozatokban meghaladja a pákozdi csatáét, de minden évben vannak új jelentkezők a lejtő ördöge címre.

Január, február, itt a nyár, májusi eső aranyat ér, májusban elkezdenek kibújni a földből a gombák, és útnak indulnak a természet szerelmesei. Ekkor gombaszakértők és orvosok szemükben igazi könnyekkel esdeklően kérik a lakosságot, hogy ne zabáljanak meg minden természet ajándékát, amelyet összeszedtek az erdőben. A híradók rutinszerűen mutatják be egy-egy kisváros átlagos piaci napján összegyűjtött 15 kiló légyölő galócát, amelyet a gombaszakértők szűrtek ki a kínálatból. Öntudatos Pógáraink azonban kicsiny kezük ujjacskáit ökölbe szorítva, hüvelykujjukat Caesar módjára lefelé fordítva mutatják meg mi a véleményük a hivatalosságok aggódásáról. Nekik aztán ne mondja meg mindenféle alak, mi főjön a fazékban! Konyhaművészetét ráadásul ez az embercsoport megosztja a barátokkal, szomszédokkal, akiknek életét a gyors orvosi beavatkozás talán képes megmenteni. Vagy nem. Egy-egy időszakban 4-5 főben mérhető a halálos áldozatok száma, de ez kicsiny veszteség a szabadon főzés oltárán.

Az érett nyár beköszönte onnan tudható, hogy vízirendőrök, orvosok rimánkodnak térden állva, hogy a polgártársak ne ugrabugráljanak felhevült testtel a vízbe, mert az a tapasztalat, hogy ilyenkor a szív megáll, az élet pedig megy tovább. De Öntudatos Pógáraink tréfának tartják ezeket a felhívásokat, amelyekkel piciny óvodásokat lehet csak riogatni, és a vizibicikliről ugranak egy szépet mindenki gyönyörűségére, hogy a hullámsírban találkozzanak a jégbe merült kollégákkal. Évente az a 6-8 ekképpen vízbe fúlt nem is sok, igaz véreim? A másik mindenre tevő társaság a bányatavak nagy tisztelői közül kerül ki. Tűzoltók, katasztrófavédők, rendőrök sírnak és fenyegetnek, hogy mindenki kerülje el a bányatavakat, van elég strand szép hazánkban, tessenek ott lubickolni. Öntudatos Pógáraink azonban fittyet hánynak a kishitűek rinyálására, és családot, hűtőtáskát - benne némi seritallal - összepakolva csobbannak abba bányatóba, melyről a rosseb se tudja, hogy nem hagytak-e benn egy eszkavátort a bánya felszámolása során, milyen áramlatok vannak a mélyben stb. Végülis így is hozzá lehet segíteni az emberiséget a megtisztuláshoz, a 4-5 halálos áldozat csekélység. A harmadik figyelmeztetés e tárgykörben a viharjelzésre szokott vonatkozni: a meteorológusok, rendőrök Istenre kérik a fürdőzőket, hogyha meglátják a jelzést, pucoljanak ki a vízből. Az Öntudatos Pógáraink vitorlás és szörfös szekciója hajlamos érdekes hozzászólásként kezelni ezeket a felhívásokat, mert akkor megy jól az a hajó/szörf mikor szél van, hát nem? Ha a vízimentők jól végzik a dolgukat, akkor évente alig 6-7 halott jön össze ebből a Darwin-díjra esélyes társaságból.

Semmi gond, a papucs szigetel

Alig temettük el a nyári sajnálatos esetek áldozatait, máris itt az ősz. Hullanak a falevelek, forr a must. Ekkor borászok szoktak elcsukló hangon figyelmeztetni, hogy senki ne menjen le a pincébe széndioxid-mérő vagy legalább egy égő gyertya nélkül. A saját borkészítés nagyszerűségétől bódult Öntudatos Pógáraink azonban szaladnak a kóstolás örömét mihamarabb átélni, így évente 2-3-an kapaszkodnak fel Kharón ladikjára.

Az őszi vadászati szezon beköszöntével szintén elbúcsúzhatunk néhány egyébként kedves, bohó embertársunktól. A fegyver tiszteletét meg nem tanuló kocavadász töltött puskáját hajítja a kocsiba, mászik fel vele a magaslesre, aztán vagy magát találja el vagy a környezetében valakit, aki esetleg még szeretett volna egy picit élni. A vadászélet velejárója továbbá a folyamatos ivászat, a duma is megvan hozzá: melegít, célzóvíz stb. Így aztán a szalonspicctől a tökrészegig terjedő tudatállapotban lévő Öntudatos Pógáraink kajtatnak erdő-mezőn, kezükben éleslőszerrel töltött puskáikkal, vaddisznónak nézve rőzsegyűjtő nénikéket, őznek a hajtókat, szarvasnak a vadásztársat. Ez a bájos hobbi is belekerül évente 4-5 emberéletbe, de hát Szent Imre és Zrínyi Miklós sem ágyban, párnák közt végezte.

A fűtési szezon beköszöntével kéményseprők és tűzoltók esdekelnek a kazánok és a kémények tisztításának fontossága érdekében, az eredmény évente: 1-2 - Öntudatos Pógárból álló - család kipusztulása.

Az év végével megint a tűzoltók szemléltetik mire képes a kigyulladt karácsonyfa, de ezekben az esetekben - talán a Jézuskának is köszönhetően - csak lakástüzek szoktak keletkezni, emberéletet ritkán szokott követelni a hanyagság.

Az év körbe ért, a következő évben a régóta ismert veszélyeknek futnak neki új versenyzők.

És ezek csak az éves időszaki veszélyek, figyelmeztetések, a folyamatosakról - pl. az ittas vezetés kerülése, autópályáról való "letolás", villogtatás veszélyessége, elalvás előtti ágyban dohányzás tilalma - még nem is esett szó. Előre is részvétem a 2014. év Darwin-díjára aspirálók családtagjainak, de nekem azért ebből elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a rákos gyermekeknek szánt adóforintok elsíbolásából
Elegem van a parkolási cégekből
Elegem van a kamu tisztségekből, hivatalokból
Elegem van a bankokból