Ülök a fodrásznál búsan, egyedül, és a fájó múltra gondolok. Először a közelmúltra. Alig másfél hónapja voltam utoljára. Kérdeztem mikor kell jönnöm legközelebb, azt mondta ez a vágás karácsonyig kitart. Hát a frászt! Megen itt vagyok. Mert lenőtt, megnőtt. Ezek a fodrászok kóklerek. Levágják az ember haját, aztán visszanő. Miért nem tudnak rendes munkát végezni? Egyszer levágják, 'oszt jó napot. De nem, direkt úgy vágják, hogy újra menni kelljen. Valami tervezett avulás ez a haj visszanövés, melyet a fodrászok titkos világméretű háttérhatalma talált ki. Kérdem én, ilyenkor hol vannak a fogyasztóvédők? Az ember kifizeti a rengeteg pénzt, aztán amikor újra vágat, akkor is kell fizetnie. Nem lehetne garanciában? Egyszer kell fizetni, ha újra kinő annak a vágása már ingyenes. Egyből nem kellene ennyiszer fodrászhoz rohangálni.

A Viktor is hibás! Ott van a kétharmada - na, jó majdnem kétharmada - és nem tesz semmit. Törvénybe foglalhatná két mutyizás között, hogy a fodrászoknak úgy kell levágni a hajat, hogy az ne nőjön vissza. Sőt a hajnak is előírhatná, hogy nem nőhet, ha a fodrász levágta. Tóni agitprop miniszter meg teleplakátolhatná az országot, hogy: "Az emberek döntöttek: Megvédjük a lenyírt fejet!" Citromba harapott orcával mégis el kell ismerni, hogy egy apró lépést tett a kormányzat a felesleges fodrászhoz járás elkerülése érdekében, mert a fodrászok közé telepített szt-tisztek erős megfontolásra késztetik a csak egy kis igazításra beugrókat.

Mivel a nemzeti politika nem védi meg a zembereket, így egyéni kiutakat kell keresni. Egyik barátom például pár éve vett egy hajvágót, beállította két centisre és a felesége megnyírja. Ha azonban fasírtban van az asszonnyal a nyírás elmarad. Három centinél még nincs vész, négy centinél viszont már jólmenő válóperes ügyvéd barátunk a teniszmeccs után látványosan elkezdi lapozgatni a határidőnaplóját keresve a még szabad fogadóórákat. Kissé csalódott, amikor újra két centis hajjal érkezik a cimbora. Ez is a fodrászok miatt van! Ha először rendesen levágták volna azt a nyüves hajat, nem lenne a haver kiszolgáltatva a feleség szeszélyeinek.

Az itthon kevéssé ismert, illetve elterjedt ún. "használat előtti koton"-frizura

A távolabbi múlt emlékei sem rózsásak. A gimnázium párttitkára rendszeresen macerálta az ember gyerekét, hogy fodrászhoz kell menni, mert nagy a haja. Hiába dúdolgattuk: "az ész a fontos, nem a haj." Aztán amit a politikába csomagolt rosszindulat nem intézett el, azt megtette a katonaságnál kötelezően viselt Bocskai sapka, szépen elkezdett ritkulni a hajzat. Nagyjából tíz éve meredtem rá a fodrász tükörben kedélyesen mélázó tejbetökre azzal, hogy na, ennek sem fog már a szemébe lógni a haja ebben az életben. Azóta státuszszimbólumból járok fodrászhoz, mert itt-ott növöget, és a pernahajderek nem képesek a rendes munkára.

Aztán ha kialakul a seggig érő homlok, már nem fogom zavarni ezeket a zsebmetszőket. És miközben a parizert nyammogom a szoc. otthonban, arra gondolok, hogy az Úristen a legnagyobb fodrász, mert ha egyszer ő nyír meg az nem nő vissza. Ma még elegem van a fodrászokból, de járok hozzájuk. Akkor nem lesz elegem belőlük, amikor már azt sem tudom majd, mi az a fodrász.