Több mint húszéves családi történetünk van a káromkodásról. Az akkor két és fél éves leányunkkal utaztunk a nagymamához egy hideg, sötét decemberi napon. Alaposan megterhelte az akkori családi büdzsét, de kényelmi szempontból első osztályra vettük a jegyeket. Ha ismert lett volna akkoriban a cukiságverseny, lányunk biztosan megnyeri, okosan beszélgetett az utasokkal, még a zordnak látszó kalauznő is kedvessé vált, a jegylyukasztóját is odaadta játszani. Idill a köbön. Aztán megállt a vonat, néhányan lekászálódtak, az indulásig volt még egy kis idő. Ekkor pár pillanatra beállt egy furcsa, nagyon mély csend. Kislányunk valamiért úgy gondolta eloszlatja a némaságot és ennyit közölt a nagyvilággal: "Bassza meg!" - és üldögélt tovább. A veretes mondat végig futott a kocsin, eljutva annak minden zugába. Mi az első szülők merevségével kezeltük a helyzetet, úgy éreztük elsüllyedünk. Méltánytalannak is gondoltuk a rólunk kialakulni látszó képet, mert minket is elfut ugyan alkalmanként a Szent Antal tüze, de a trágár kifejezéseket nem szoktuk kötőszóként használni. A kirobbanó röhögés azonban feloldotta zavarunkat. A first class úri közönsége egyáltalán nem vette rossz néven a káromkodást, sőt a cukiságversenyben még egy helyet előre léptünk, mert a szituáció közösségformáló erővé vált. Az út további részében vadidegen emberek mesélték el egymásnak, hogy égette be őket gyermekük/unokájuk nagyközönség előtt hasonló trágár beszólásokkal.

Magyarországon a káromkodás bocsánatos bűn, változatosan fejezi ki a káromkodó pillanatnyi lelkivilágát. Csodálom, hogy még nem nyilvánították hungarikummá.

A közéletben megnyilvánuló káromkodások sem okoznak akkora traumát, mint azt a magyar néplelket kevéssé ismerő ballib erkölcscsőszök szeretnék láttatni. Országunkon belül hagyománya van a közéleti káromkodásnak, külföldi pedig fel sem tudja fogni miről van szó, nekik tehát nem kell megfelelnünk. Régi aranykor sem létezett, ahol az úri közönség nem káromkodott volna nyilvánosan. Például 110 éve az Országgyűlésben az egyik képviselő összekapott Kossuth Ferenccel - ama nagy Kossuth Lajos fiával - és a vita hevében azt mondta neki: "Elmegy az úr az anyja p…jába!" A korabeli újságok naná, hogy lehozták, de természetesen kipontozva. Az újság Ferenc József kezébe került, aki nem értette a kipontozott részt és megkérdezte környezetét. Az egyik udvaronc egészen közel hajolva a felséghez fülébe súgta az illetlen szavakat. Ferenc József erre megingatta a fejét és azt mondta: "Ezek a magyarok már megint lehetetlent akarnak!"

Előfordult a magyar újkori demokrácia történetben is, hogy politikusokat káromkodáson értek, de ezek korábban nem a nyilvánosságnak szánt káromkodások voltak. Általában egy-egy bekapcsolva maradt mikrofon volt az oka annak, hogy a képviselőjük népies szókincsét is megismerhették választói. Akik - a kék harisnya nyavalygókat leszámítva - nem tettek szemrehányást ezért, inkább erősítette a "nép egyszerű fia" vagyok imázst. Gyurcsány "kurva országa" sem a nyilvánosságnak szánt kifejezés volt, és nem is érdekelt volna senkit, ha Fletó egyszer az életben megtanult volna kormányozni. Horn Gábor tömör összefoglalója a népszavazás eredményéről: "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p..csába!" - a Hír TV szemfüles riporterének köszönhető.

Új korszakot a politikusok egyszerű világába való betekintésre Deutsch Tamás twitter-bejegyzéseivel nyitott, különösen emlékezetes a: "Ki a fasz az a Thomas Melia?" érdeklődő segély kérés. Deutsch egyébként iskolát teremtett, azóta több firkász is használja, más név behelyettesítésével, pl.:"Ki a fasz az a Deutsch Tamás?" De a modern magyar baloldal sem akar lemaradni, Szanyi kapitány munkásságában jelentős helyet foglal el a trágár kiszólások mondatba rendezésének problematikája. Külön pikantériája e kettősnek, hogy a magyar választópolgárok jóvoltából ők képviselik országunkat az EP-ben sokat dolgozva azon, hogy a brüsszeli bürokraták is megismerjék a jutasi őrmesterek áthallások nélküli, letisztult életérzését.

A személyre szóló trágárság - mint az a fenti anekdotából látható - sem új a magyar közéletben. Leginkább a miniszterelnököket szokta érinteni, ahogy a velük nem szimpatizálók elküldik őket és családtagjaikat melegebb éghajlatra. Becsületükre legyen mondva el is tűrik, de hát benne van a fizetésükben. Meg aztán, ha én annyit lophatnék a közösből büntetlenül mint az utóbbi három miniszterelnök, egyáltalán nem zavarna, hogy a hülye plebs mit ugat, "majd megunják és hazamennek".

Az utóbbi időben viszont Viktor Mihályt kemény kihívások érték e téren, amelyekkel láthatóan nem tud mit kezdeni. Először a lengyel állami olajtársaság, az Orlen vezetője, Jacek Krawiec vélekedett így: "Orbán leszopta Putyint", az orosz elnök "felcsapott farokkal sétál örömében". Viktor Mihály próbálta az ittasság rovására írni ezt a véleményt, de hiába, mára amolyan állandó jelzőjévé vált. Most meg Simicska Lajos, az évtizedes barát röpítette az éterbe Viktor Mihály rövid jellemrajzát "Orbán egy geci" - címmel. A kormányzati kommunikáció igyekszik ezt a tömör megfogalmazást is az ittassággal összefüggésbe hozni, de már mindegy, milliókban rögzült Viktor Mihály alapvető emberi tulajdonsága.

Innét válik igazán izgalmassá Viktor Mihály reakciója, aki nincs könnyű helyzetben. Egyfelől, ha nekem egy ifjúkori barátom mond ilyet, az a kit érdekel kategória, szoktunk mink cifrábbakat is mondani a "Mérgem jóbarátra szállt: Szóltam róla, vége hát." - jegyében. Csakhogy Viktor Mihály miniszterelnöki tevékenységével összefüggésben kapta a kemény szavakat. Ezért ezt nem lehet elmismásolni, különösen, ha belegondolunk, hogy Viktor Mihály milyen "férfiasan" követelte Vida Ildikótól a perindítást a kitiltási botrányban. Hát, Viktor Mihályom akkor most szedd össze a bátorságod 'oszt bizonyítsd a bíróság előtt, hogy Te nem is vagy ám "geci".

Summa summarum nekem egyáltalán nincs elegem a közéleti trágárkodásból, szórakoztat.