Ha valamelyik áruházlánc kasszájához érek, sokszor az az első kérdés, hogy rendelkezem-e az általuk kibocsátott kártyával. Ilyenkor szerényen azt felelem, hogy én szegény vagyok, nekem nem telik ilyesmire. A pénztárosok okosabbja érti a poént és nevet, a csacsik csak bámulnak. Az ő kedvükért rögzítsük a jegyzőkönyvnek, hogy ezek a kártyák nem a vásárlóért vannak, hanem az adott áruházlánc érdekeit szolgálják, még ha ezt nem is kötik a nagyérdemű orrára. Ha jó sok pontot gyűjt a delikvens, akkor vehet olyan ét-, kés-, szerszámkészletet, amelyre semmi szüksége, vagy ha éppen mégis, akkor sokkal olcsóbban hozzájuthat az első szembejövő boltban. Ezen kívül a vásárlói elkötelezettség növelése érdekében lehet takarítani a számítógépet a kéretlen üzenetektől, amelyek valamelyik akcióról tájékoztatnak, ha kell, ha nem. Amennyiben nem figyelünk a nagy lelkesedésben, és nem tiltjuk le adatainkat, azok könnyen kerülhetnek olyan cégekhez, amelyekről még csak nem is hallottunk. A nagy üzlet természetesen a hitellehetőség, amelynek ezek a kártyák az előszobái, így ezekkel pompásan hitelcsapdába csalható az, aki erre fogékony. Na, ezért valók gazdag embereknek a különböző hűségkártyák. A Rossmann pedig most elkezdett kártyázni.
Úgy alakult, hogy régebben nem a Rossmannba szoktunk járni, hanem a DM-be. Első gyermekünk születése után a kezdő szülők idegbajával márkás pelusokat vettünk, míg babalátogatóba nem érkező - nálunk az élet iskolájában előrébb járó - barátaink fel nem hívták figyelmünket arra az igazságra, hogy hülyének lenni jó dolog, csak sokba kerül. Javallották a DM saját márkás pelenkáit, amelyek ugyanazt tudták, mint a nagynevűek, ám jóval olcsóbban. Beláttuk, hogy napi hat-nyolc pelust úgyis kulturáltan el kell hajítani az autópálya-parkolóban, de nem mindegy milyen áron. Veszélyes emberkísérletbe kezdtünk, és jelentem, sikerült, gyermekeink felnőttek a fapados pelenkák használatával. Mi pedig ott ragadtunk a DM-nél, mert jó és olcsó dolgokat lehetett kapni kényelmesen. Következő lépésben a DM-elkötelezettség munkahelyváltás okán lanyhult, ekkor ingadoztunk a két drogéria között, mint középparaszt a tsz szervezéskor. Odamentünk, amelyik éppen adta magát.
Aztán a Rossmann néhány éve nagyot dobott. Teleszórta a postaládákat tíz százalékos kuponokkal. Ehhez jött még az ötszázalékos előnyt jelentő Rossmann bemutatóra szóló kártya, plusz alkalmanként egyéb hasznos nyeremények. (Míg más láncoknál semmire sem jó matricákat, fröccsöntött vagy plüss - alapból szemétre való - vacakokat osztogattak, addig Roziék naptejet, strandtáskát, törülközőt dobtak vásárlóik után.) Ráadásul ezek a kedvezmények összeadódhattak, mert az akciós termékekre is vonatkoztak, így jelentősen olcsóbban lehetett megkapni náluk ugyanazt a terméket, a saját márkás cuccaik árai pedig verhetetlenek voltak. Akárhová mentem az országban, a Rozi lánc kulturált környezetű, széles választékú boltjaiban érdemes volt vásárolni. Az eladóikkal külön meg voltam elégedve, mert kedvesek, segítőkészek, udvariasak. (Az igazsághoz tartozik, hogy a DM-ben szintén.) Nem is vásároltam máshol vegyi árut, tisztálkodó szereket, szépészeti kellékeket, mert Roziék nemcsak jók voltak, hanem vásárlóbarátok is. Most meg romlanak.
A romlás virágai úgy egy éve megjelentek, mert a korábbi negyedévre szóló hat kupont négyre csökkentették, és az öt százalékos kártyájukat sem minden héten lehetett használni; de ettől még az elkötelezettségem nem lankadt. Különösen azért, mert Rozi-mániámat ismerőknek könnyű volt nekem gyermeki örömet szerezni azzal, ha a hozzájuk bedobott kuponokból passzoltak párat, így könnyedén kivédtem a darabszámcsökkenést. Nem könnyű feladat engem elverni a Rozitól, ám most erre komoly kísérletet tesz a cég.
Év végén az utolsó kuponomat felhasználva gyanútlanul kérdem a pénztáros kisasszonyt, hogy akkor jövőre is lesz ez a kedvezmény, ugye? Ő kedvesen azt válaszolta, hogy nem. Helyette más lesz - somolygott huncutul. Majd a kezembe nyomott egy tájékoztatót és egy kártyát. Ezt kell aktiválni, és ha egy ciklusban kétszer háromezer forintért vásárolok, akkor jár negyedévre négy kupon, amelyet a kártyával vásárolhatok le. Köszönettel visszaadtam neki. Lesse a bánat, hogy éppen mennyiért vásárolok, feleslegesen meg nem akarok csak azért, hogy elérjem a Rozi által elvárt szintet. És van jobb dolgom is, mint annak számolgatása, hogy hányszor kell belátogatnom egy időszak alatt Roziékhoz a kedvezményért. És a regisztrációval érkező levélszemét miatt sem akarok fél napokat a delete gombon könyökölni. Pláne úgy, hogy a korábbi rendben ezek nélkül is megbecsülték vevőiket és adták a kedvezménykupont.
A Rozi salesai és marketingesei - úgy érzem - mellélőttek, miközben haladni akartak a korral. Nem vették észre, hogy mi, régi vágású vevők nemcsak a kedvező árak miatt köteleztük el magunkat a Rozi mellett, hanem a vásárlói szabadság érzetéért is. Más áruházláncok idomítani akarják vevőiket. Ha sikerül a kunszt, adnak jutalomfalatkát. (Lényegtelen ebből a szempontból, hogy még az is vacak.) A Rozi azzal, hogy regisztráció nélkül nyújtotta a kedvezményeket, azt üzente, hogy: "Tessék, itt vagyok, ha jónak találsz, gyere!" És a népek megértették az invitálást, mentek. Most viszont a Rozi is beleáll a vevőivel szemben elvárásokat megfogalmazó, azokat csuklóztató korszellembe. Kár érte. Az utolsó normális lánc is elveszik a vevőknek.
"Tessék, itt vagyok, ha jónak találsz, gyere!"
Nem mondom, hogy ezek után a lábam be nem teszem Roziékhoz, mert biztosan nem így lesz. Ám lehet, hogy többször látogatom DM-éket, adva nekik is esélyt arra, hogy elvarázsoljanak. Úgy látszik, a vevői szabadság ma már olyan luxus, amelyet még egy Rossmann sem engedhet meg magának, hát visszanyesi. Ezért van most elegem belőlük.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek