Viktor és csürhéje veszélyes játékba kezdett. Nem most, de mára vált látványossá, mi több veszedelmessé igazán. A nemzet csodásan szép ribancarcúja többször delirált keleti nyitásról, átrendeződő - a Nyugat vereségével végződő - új világrendről, a magyar érdekek szempontjából életveszélyes és egyébként nem is igaz hülyeségekről. Odáig ment, hogy legfőbb szövetségesünket nevezte ellenségnek. Látva Viktor megbuggyanását, hű csatlósai győzik követni a nemzetvesztés útján. (Érdekes egyébként, hogy ezek a hazaáruló ruszki bérencek mind komcsi múlttal rendelkeznek Bayertől, Bencsiken, Gajdicson - ez még ifjú gárdista is volt, ahova csak a legalja ment - Bogáron át Borosig.) Ezek kijelentik, hogy az oroszoknak szurkolnak, az oroszok a szövetségeseink és egyéb, a magyarság jövőjéért aggódó polgáriak számára okádék mondatokat. Ezzel mossák a segghülye, gondolkodni képtelen szittyák agyát.

De tudjátok mit, Putyinszopók? Legyen igazatok. Győzzenek a mocskos orkok. Na, akkor mi lesz? Ukrajnában beköszönt az általatok annyira várt béke csendje. A temetők csendje. A tömeggyilkos orosz banditák - mint történelmükben oly sokszor - elkezdenék lemészárolni az ukránokat. Mivel az ukránok tudják mi várna rájuk, tízmillió számra menekülnének, beindítva egy népvándorlást. Esetleg egy kissé zabos ukrán tábornok pár tízezer jól fegyverzett, harcedzett katonájával beásná magát a Kárpátok előterébe és Kárpátaljára. Picit dühös lenne a ruszkikat kiszolgáló magyarokra, ezért átcsapna a határon. Ki állítaná meg? A degenerált fejű Szaladjki-Boborján, az orosz stróman? Szundi Rémusz és operett serege, akik még egy rakéta Paks feletti átrepülését is átaludták? (Apropó, van felelős? A hülye magyarokat nem érdekli a saját biztonságuk sem.) Ki? Mondjátok már meg? Ja, a NATO, ugye? Aha. Az a NATO, akivel most packázik a nemzet esze. Talán a segélykérő pávatáncra visszaüzennének, hogy alkalomadtán - ha megjöttek a nyaralásból, síelésből, a szomszéd kocsmából - megfontolják, hogy esetleg, egyes - még vizsgálandó - körülmények fennállása esetén napirendre veszik az ügyet. Addigra az elkeseredett ukránok már rég a Karmelitánál bontanák a kordonokat. Esetleg egy-két NATO tagállam (oláhok, tótok) - természetesen az eszkaláció megakadályozása érdekében, szigorúan békefenntartó jelleggel - ráindulnának az uratlanná vált területekre. Talán a rácok is, és ha már a rácok, akkor a horvátok sem maradnának ki a jóból megteremtve a Balaton-Adria viszonylatot. Aztán húsz évig elbékefenntartanának. Hiszen a béke minden magyar álma, igaz? Aki tudna, menekülne, aki nem, az asszimilálódna. A végén rögzítenék a határokat, az ott élők meg népszavaznának arról, hogy nekik ez így jó. (A mai állás szerint még csak megbundázni sem kellene.)

Ki tudná ezt a nem túl fényes scenariót megakadályozni? A nagyeszű Viktor már valahol a világban költené a magyaroktól lopott pénzt. A ruszki bérenc szemétládákhoz nincs mit szólni. Ezek ilyenek. Hazaáruló szemetek. Az anyjukat is két fillérért. De Ti magyar véreim, Ti vegyétek észre, hogy nagy a baj. Nincsenek szövetségeseink. Csak ellenségeink. Ellenségeink, akik alig várják, hogy befejezhessék Trianont. És Viktor ezeknek játszik a kezére.

Van persze egy lassúbb forgatókönyv is, mert nemcsak a NATO-ban fogytak el szövetségeseink, hanem az EU-ban is. Ahol koszlott tolvajbandának nézik a magyarokat, akik aláássák az EU-t. Fel tudunk-e mutatni - mi magyarok - egyetlen európai gondolatot, valami előrevivő, jövőt építő pozitívumot? Amire büszkék lehetünk az európai népek előtt? Nem, nem tudunk. Csak a kerékkötést, az üres pofázást, pénzért kuncsorgást látják belőlünk Európa népei. Mostanában már a fritz vállalkozók is arról panaszkodnak, hogy maffia módszerekkel szorítják ki őket üzleteikből a nagyon nemzeti szpáhik. A német politikát is elérte a panaszáradat. Lépni fognak. Majd hazaindulnak az autógyárak, a kereskedelmi láncok, az ipari cégek oszt jó napot. A csóró magyarok pedig követik őket, ha munkát akarnak maguknak. (Már az osztrák és német nyugdíjasok is szabadulnak itteni ingatlanjaiktól, mennének haza, mert a megszűnő egészségügy miatt nem kockáztatnak.) A rothadás is égés, csak lassú. Lesz helyettük kínai akkugyár, amelyhez se gázunk, se vizünk. Egyszer már lettünk a vas és acél országa szén és vasérc nélkül.

Nem tudom, hogy a lyukas gatyában ácsorgó büszke magyar mikor veszi észre, hogy szakadék felé száguld az ország. Csak szövetségeseinkkel való szoros együttműködés esetén van esélyünk túlélésre, netán gyarapodásra. Egy a tábor, egy a zászló. Nincs kipofázás, ellenséges barbárokkal való bratyizás. Egyedül nem megy, egyedül nem megy, egyedül nem megy, ha-ha-ha-ha.

Pressman nagyövet úr jelzése egyértelmű. Vagy szövetségeseinkkel megyünk együtt, vagy Magyarországnak kampó. (Igen, Magyarországnak, mert szép arcú Viktor Holdról is látszó kétharmadai miatt - amely neki hivatkozási alap - az országot azonosítják vezetőjével.) Viktor persze szokása szerint ravaszkodással igyekszik átmenteni magát, mert tudja, hogy nagyjából egy évet kell kibírnia és a kezdődő választási kampány eltereli a figyelmet az ő viselt dolgairól. Ezért elég komikus, amint éppen amcsi csicskát játszik, meg szabadságharcost, a csürhéje döbbenetére. De átlátnak rajta, mint az üvegen. Ha kell, leveszik a kezüket a szittyákról. Viktornak vége van. És ha a magyarok nem küldik időben a történelem szemétdombjára, akkor nekik is. Mert ha csak nekem lenne elegem a szövetségeseink elárulásából, az piha, semmi. De úgy látszik nekik is elegük van.