Milyen könnyű szép hazánk országos politikusainak! Annyi pénzük van már, hogy külön szólni kell az offshore számláikat kezelő svájci, szingapúri, Öböl-menti országok bankjainak, hogy szélesítsenek egy csöppet a számlájukon, mert lecsorog róla a közbeszerzések közbeiktatásával oda surrant EU-s meg költségvetési zsozsó. Ezen kívül vehetnek földet ócsóér' számolatlanul és kastélyt dögivel. Meg aztán letelepedési kötvényekből, a nemzetközi pénzmosásban élenjáró kaszinóüzemeltetésből is csurrangat valami. (Az ennél is feketébb üzletekről ne is beszéljünk, a fesztiválszezon kábszerbotrányai azért utalnak valamire, de hála Istennek Rogán Tóni sosem látta Vizoviczki és Portik urakat.)

Mit tegyen viszont az egyszeri középszerű politikus? Az már nem számít? Az dögöljön meg? Néki is kell juttatni valamit, nem? Nohát. Ezért osztán a karácsonyi ünnepkör lezártával, a szilveszteri bulira készülve a népnemzeti, polgári, hazaffy és keresztény politikus elkészíti a következő évre szóló korrupciós tervét. (A nagyon nyugatos, ócseny baloldali, erősen liberális politikus is elkészítené, csak ezekre mostanság rossz idők járnak, nekik meg kell elégedniük azokkal a morzsákkal, amelyeket a Fidesz dob nekik, ha jól viselkednek.) Tehát a mi szabadon választottunk szépen betervezi, hogy a különböző engedélyekhez való hozzájárulása, támogatása mennyit is ér. Így aztán midőn február elején hazatér a családi síelésből - ha jobban megy Mauritiusról -, azonnal elkezdi szervezni a nyári spanyol körút finanszírozását.

Összeül a bizottság feltérképezni a tutit. Van - aszondja - néhány engedélykérelem a közműszolgáltatóktól, kábelfektetőktől, ezeket kellene megszakérteni, elvtársak. (Ha nincs elég, akkor csinálni kell a választói igényekre hivatkozva. Az nem lehet, hogy csak a horvát tengerig jussunk, mert elfogy a zsé, csesszék meg.) A bizottságban a magyar belpolitika ifjú reménysége már lökné is a választók fontosságát, meg a polgári Magyarország jövőjét, amit magától Viktortól hallott, amikor őfényessége még első ciklusában meglátogatta az óvodáját. Az öreg rutinié azonban nyugalomra inti azzal, hogy minden körülményt alaposan meg kell fontolni. Hát fontolják. Először is legyen nyáron, akkor alig veszi észre a sok birka. Oké - bólogat mindenki. Aztán mennyi az annyi? Ebben szépen kiegyeznek. Már csak az időt kell megállapítani, ameddig a sok hülyének kerülgetni kell a gondosan kiásott árkokat. Azt mondja a fiatalúr, hogy ő kiszámolta, az egész nem tart egy hétig: jönnek a melósok, kiássák, kicserélik, visszatemetik, aszfaltozzák, a kedves választók észre sem veszik. Ha ennyire hülye vagy kirakunk a Fidelitasból - ingerkedik a helyi potentát - mit gondolsz, egy heti munkáért mennyit lehet számlázni? Abból telik nyaralásra? Hova akarsz menni? Az Omszki tóhoz? Nahát. Akkor két hónapra adjuk ki az engedélyt.

Igen ám, de van még kérelem tök ugyanoda egy másik bagázstól. Az ifjú megint kezdi, hogy akkor talán menjenek egyszerre a szolgáltatók, legalább egy füst alatt elintézik az egészet, a polgárok meg ugye nem lesznek annyit háborgatva. Az öreg róka ekkora impertinenciára már komolyan felkapja a vizet, hiszen lelki szemei előtt látja, ahogy nem ő úszik a tengerben, hanem a jó kis zsozsetta távolodik. Felkéri a jövő reménységét, hogy akkor inkább lépjen be az ifjú keresztények közé, ott csak a maszturbálás van megtiltva, egymás ánuszának tágítása üdvös cselekedet, inkább ott csinálja mint a bizottságban.

Kissé megenyhülvén aztán megkérdi az ifjú titánt, hogy hallott-e Szergej Bubkáról? "Annyit segítek, hogy nem a Sziget fesztiválon fellépő dj-ről van szó!" - cuppant szemével mosolygósan a politikusok gyöngye. Látom, azon az átszellemült Y-generációs képeden, hogy fogalmad sincs. Akkor idefigyelj, te szerencsétlen! Szergej Bubka rúdugró volt. Helyből ugrott ötszáz métert magasba, hát még a rúddal. Kérlek szépen akkor kezdődtek az atlétikai vándorcirkuszok, mert tettek bele egy kis pénzt. Jártak metropolisról nagyvárosra, mint a Forma-1. Kellettek a sztárok meg a műsor, mert ki a fene kíváncsi alapból arra, hogy tizenöt néger meg négy nyomi fehér futkározik 5000 méteren. A Bubka ilyen sztár volt. A menedzsere kötött egy rohadt jó szerződést arról, ha az adott városban világcsúcsot ugrik, akkor a szervezők megdobják egy kiló arannyal. Vágod, picinyem? Na, ha a Bubka olyan hülye lett volna, mint te, akkor elsőre megugorja maximumát, megkapja az egy kiló aranyát aztán csocsi. De a Bubka nem volt hülye, ő pontosan tudta, hogy mekkorát tud ugrani, ezért centinként ugrotta meg a világcsúcsot. Az éppen esedékes város meg a gyengeelméjű közönség örült, hogy a Bubka náluk lett rekorder, ami nagyjából pár hónapig volt érvényben. A következő verseny következő városában aztán ugrott egy centivel nagyobbat az újabb kiló aranyért. Így szedett össze a Bubka annyi aranyat, amennyi még Fort Knoxban sincs.

Szóval, kisszívem érted már? Nem engedjük egyszerre az összes nyüves szolgáltatót a terepre. Jön az első, perkál, kibontja azt a szart, otthagyja két hónapig, oszt betakarja. Ezután jön a következő, perkál, kibont, betakar. Mi meg együtt szidjuk a bontogatókat a mi szeretett választóinkkal, és a végén diadalmasan közöljük, hogy megoldottuk. Mivel neked olyan bizalomgerjesztő fejed van, majd te nyilatkozol, pubikám, csak előtte beiskolázunk egy kommunikációs tréningre.

Kedves jó olvasóim, ha felbontott gödröt látnak jártukban-keltükben, amely a kutyát sem érdekel hónapokig, majd féléven belül újra kiássák, ne bosszankodjanak - és főleg ne legyen elegük - gondoljanak arra, hogy hasznot hoz az valakinek.