Ez egy hímsoviniszta bejegyzés lesz, elnézést a hölgyektől. Mindazonáltal nem tehetek róla, a női illemhelyek kialakításuknál fogva nélkülözik a távolba nézés lehetőségét, ám ha mégis tudnak panorámás női wc-t, kérem, ezt se tartsák magukban. Ezen kívül nem ér a természet lágy ölén való kisdologvégzést beszámítani, noha kétségkívül csodás tájakban lehet gyönyörködni. Ha - teszem azt - valaki a Hegyestű tetején próbál a maga szerény eszközeivel enyhíteni az aszálykáron, miközben az alatta elterülő Balaton látványában fürdőzik, az dicséretes, ám mégsem nevezhető versenyünkbe, mert ad hoc jellegű wc-k nem számítanak.
3. Az Államigazgatási Főiskola negyedik emeleti wc-je
Persze, persze már rég nem így hívják de, hogy most épp mi a neve nem tudom, mert volt ez a tanintézmény már minden, csak Yale nem. Az épületszárny déli része rejti a csodás panorámát. Az egész blokk szintenként egymásra épül, így a fokozatosság elvét betartva egyre jobban kitágul a világ. Szépen oda kell állni a retro piszoár elé, és célzás után a fejet jobbra fordítva kettős élvezetben lehet része a szerencsésnek. Az egyik a panoráma. Az első emeletről még csak a fák teteje látszik, a másodikról a háztetők, a harmadikon már bontakozik a csoda, de nem az igazi, a negyedik viszont... na, az valami betelhetetlen látvány. Ott van Dél-Buda közel és távol. Közel az Eötvös nevű sárkánykeltető teteje, a Szent Margit Gimnázium szakralitást sugárzó aranykeresztje, a nyílegyenes Bartók Béla út, Móricz furcsa elrendezése felülről, a piac fehér dobozkája stb. Távolban jobbra Sas-hegy, a Gazdagréti lakótelep, Kelenföld, messzebb Érd, és Nagytétény, balra Albertirsa és Lágymányos.
2. Spoon hajó étterem toalettje
A Spoonnak kérem nem wc-je van, hanem toalettje. Magával az étteremmel kapcsolatban ambivalens vagyok, mert igényes - és ennek megfelelően drága - hely. A konyhája kifejezetten nem nekem való, mivel megmaradtam a gasztronómia toprongy fokozatán. Egy zsíros deszkát piros paprikával többre tartok mint az összes Michelin csillagos séf tudományát. Mégis - ha van választási lehetőség - évente többször is a Spoont preferálom, mert a toalettje lenyűgöző. Ácsorog az ember a Duna felőli részen, és miközben alkot, nézi a hajó forgalmat, a Lánchíd nyüzsgését, a varázslatos Várat. Az esti díszkivilágításban mindezt fantasztikusan pazar kivitelben. Együtt az intimitás és a világörökség! Bakancslistás vizelés élményét nyújtja a Spoon.
1. MÁV vonatok wc-i
A gyenge képzelőerővel megvertek nem is veszik észre a hétköznapi csodát, a magyar vonatok wc-iben rejlő nagyszerűséget. Ha vonatra szállunk, nagyjából ugyanazt élhetjük át, mint nagyapáink. A magyar vonatok wc-je semmit sem változott az eltelt évtizedek alatt. Mehetett a világ előre, hátra, a MÁV-klozet maradt ugyanolyan. Egy büdös lyuk, amelyből az emberi végtermék egyből a talpfákra pottyan/folyik. A belső tér átható szagáról pedig maguk az utasok gondoskodnak, amikor váltókon halad át a szerelvény. Nincs ebben az országban olyan férfi - kisfiútól az öregemberig -, aki ne tapasztalhatta volna meg, milyen jó érzés Zorrónak lenni a vonaton. Amint a kocsi alatta átvált, már rajzolódik is a „Z” jel. Ja, hogy a szélei kicsit kilógnak a csésze biztosította keretből, hát arról ki tehet? És az átható latrinaszag miatt állandóan le van húzva az ablak. Ez a tény viszont inkább inspiráljon minket, mintsem visszafogjon. Miközben magyar ecsettel festjük a magyar tájat, gyönyörködhetünk is benne. Na jó, van úgy, hogy vonatunknak várakoznia kell egy állomás előtt és a sorompónál mi az autósokat nézzük, ők meg minket, de ez senkit se rettentsen el. Mi csak lazán, férfiúi könnyedséggel és elhivatottsággal tegyük dolgunkat. Közben pedig vegyük észre az elsuhanó házak, legelők, dombok, erdők, bevásárlóközpontok révén, hogy milyen szép is hazánk, amelyet - hála a MÁV-nak - primer lehugyozunk.
Hát szerintem ezek a legszebb panorámával rendelkező magyar illemhelyek, akinek viszont elege van ebből a szubjektív felsorolásból és tud hasonlót, ossza meg velünk, nekem biztos nem lesz elegem a jó tippekből.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek