Szerencsém van azokkal a CBA-boltokkal, amelyekben vásárolni szoktam. Igaz, van, amelyikbe már vagy huszonöt éve járok, sajnos együtt öregszem az ott dolgozókkal. A fiatal fruskaként megismert pultos hölgy két gyermekes családanya, a hentes kölkei is megnőttek, ismerős arcok, na. És akikkel ilyen hosszú ideje köt ismeretséget az ember, az a portékából is a legjobbat kapja. Kis előny a zord világban. A másik CBA-ban nagy a fluktuáció, mire megismerem őket, már lépnek is. Közben - mint ma is - tapintható a munkahelyi feszültség közöttük. Viszont a tréfás beszélgetések során érdekes emberi sorsokat ismerek meg, ezért sajnálom amikor elmennek, mert sok jó emberrel hoz össze a CBA-fátum.

Vidéken a helyzet eklektikusabb. Azokban a boltjaikban, amelyeket rendszeresen látogatok, az áru sokszor gyenge minőségű, a dolgozók viszont általában ott is kedvesek. Az alkalmankénti betérések esetén többször tűnt fel a száraz pékáru, a fonnyadt zöldség, a pálinkának való rothadó gyümölcs. Szóval számomra a CBA értékét az ott dolgozó derék emberek jelentik, akik ellensúlyozni tudják a portéka minőségét.

Ugyanakkor a CBA vezetésének produkciói visszataszítóak. Kezdődött a nagy magyarkodással, melynek során kijelentették, hogy a külföldi multik csak szemetet árulnak, a magyarok pedig el vannak nyomva. A maszlagot a felszínen megette a fülkeforradalom politikusa - a felszín alatt bizonyára megérkezett az alkotmányos költség - és elképesztő politikai támogatást kapott a CBA a bizonyításra. Az eredmény lesújtó. Erősödés helyett visszaesés mindenben, egyes országrészekből gyakorlatilag kivonult. A vezetés elképesztően gazdagodott, a hálózat meg itt áll legatyásodva. A sikertelenség látványos beismeréseként a CBA meghatározó vezetője a "rohadt" külföldi multinak - nem valamelyik magyar társának - adta el boltjait. De míg a folyamat idáig elért, ment a terelés például a Békemenet nevű heccparádé támogatásával. Egy időben pedig a CBA szóvivője gyakorlatilag kormányszóvivővé avanzsált, ám sokszor annyira túlzásba vitte a kormányzati döntések feletti örömében önmaga mórikálását, hogy a Pride szóvivő féltheti állását. A CBA összességében tehát kudarc, viszont tanultak a Kormánytól, ezért ráfeküdtek a reklámra.

A korábbi "olcsó, vegyék, vigyék" típusú reklámokat felváltotta a látványos imázsreklám. Kasszás Erzsi reklámjuk annyira primitív volt, hogy még a dolgozók is szégyenkeztek miatta. De ütött, a CBA ismertsége nőtt. Ezt kellett alulmúlni az új kampányban, amelyet Zana Zoltánnal és Bach Szilviával sikerült is. Ennek a két embernek ugyanis nem kell megjátszania magát, ők alapból hitelesek ebben a szerepben. Ahogy vöröskáposztát dobálnak kínrímes rapre, az maga a magyar ugar sivárságának mélysége. 

A Kasszás Erzsit alakító Balázs Andrea színésznő ráadásul nem is rossz. Van lényében valami kedvesség, öniróniából táplálkozó humor, amely miatt nagyon szerethető művész. Kasszás Erzsi alakítását is átjárta egyfajta parodisztikus kikacsintás a néző felé. A CBA másik arca Mészáros Árpád Zsolt, aki szintén sikeres színész, egyszer lehetett király is.

Na, de Zana junior! Igazi trash celeb, aki jól képes megjeleníteni a CBA-t. Nem kísérem figyelemmel ifjabb Zana munkásságát, viszont átlagos médiafogyasztóként sajnos néha találkozom vele. Ezért tudom, hogy van neki apukája, idősebb Zana, aki a tágra nyílt szemmel való hülyén nézést vitte tökélyre hatvanéves pályafutása során, van továbbá egy lánya, akit szeret, állandó adósságban úszik, a devizahitelt is szépen beszopta, tehát egy igazi lúzer. Pár éve leütötte egy cég "Év dolgozóját" az év végi bulin. Először nagy pofával handabandázott valamit a félelmetes dzsipó reakcióról, aztán az ügyvédei elmagyarázták neki, hogy súlyos testi sértésért jár vagy öt év letöltendő. Ekkor gyorsan becsicskult, amíg a jó magyar igazságszolgáltatás kimosta. Nem tudom, a CBA-reklám megrendelői miért gondolják úgy, hogy ilyen alak miatt járnak majd az emberek a CBA-ba, illetve Keverten kívül mást is vesznek.

Bach Szilvia a másik CBA-arc, ő Icuka a boltvezető. Hát, Istenem, Bach Szilvia! Közel harminc éve tűnt fel az aktuális humorfesztiválon, mint olyan parodista, aki rekedt hangon tud énekeseket utánozni. Érdekes volt. Egyszer. De erre nem lehet életpályát alapozni, neki sem ment. Egyre gyatrább produkciókkal állt elő. Talán bő tíz éve történt, hogy nem voltam elég fürge elkapcsolni az ATV magas színvonalú Sas-kabaré című műsoráról, ahol éppen Bach Szilvia tehetségét élvezhette a nyugatias elkötelezettségű, modern baloldal nyugdíjas munkásőr tagozata. Szilvia az akkor még magát polgárinak álcázó, masszívan ellenzékben punnyadó Viktort állította élcelődése középpontjába. A poénnak maszkírozott csattanót pedig remegő fejjel - értitek, ugye, ugye értitek? - próbálta beleszuggerálni közönségébe, miközben felvitte hangját és szemeit meresztgette. A jelenet beleégett retinámba, ezért komolyan tartok attól, hogy halálom percében lefutó életem filmjéből minden mást törölni fog ennek a szánalmas ripacsnak a produkciója. És most ez az ember a nemzethy bolthálózat kicsi pofija. Miatta is tódulni fognak a népek a CBA-ba.

Ezek ketten mégis jól összefoglalják a "zelmúlt nyolc év" lényegét. Indul az egész azzal a jogosnak tekinthető felvetéssel, hogy legyen jó minőségű magyar áru a jórészt német bolthálózatokból kikopott, átcímkézett szemét helyett, kulturált, tiszta, magyar tulajdonú boltokban. Aztán a magyar tulajok a nemzetieskedő duma mellett alig fejlesztenek, szépen kiszednek minden hasznot, a munkavállalói jogok semmibe vételével kizsigerelik dolgozóikat, a Kormány pedig zsebre tett kézzel végig nézi az egész műsort. A CBA vidéki hálózata döglődik, az emberek inkább járnak vásárolni a folyamatosan terjeszkedni tudó Lidl-be, Aldiba, Sparba, hétvégenként a Tescoba, Auchanba semmint a CBA-ba. A dolgozók pedig - még a jobb helyen lévő boltokból is - elpucolnak.

Ezzel a reklámnak nevezett valamivel a CBA azt üzeni, hogy visszalép az időben, és mivel nem sikerült - a jelentős politikai támogatás mellett sem - a modernizáció, hát ABC-ként fogalmazza újra magát egy műmájer lúzerrel és egy vérkomcsi csasztuskaénekessel. Mintha csak szeretett Kormányunkat látnánk az elmúlt harminc év össznépi kudarcával, amint - a háromszor megszerzett kétharmad felhatalmazásával - szépen megérkezteti az ország népét a legvidámabb barakkba. Egyre elégedetlenebb vagyok, és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy a CBA álmodja a Kormányt, a Kormány őt és mindhármunkat én.

Egy világgazdasági tekintetben jelentéktelen ország jegybankelnökének lenni nem nagy mesterség, mert csak követni kell a fontos jegybankokat. (Ezt a tisztséget is lehetne lottón sorsolni.) Ha megy a bolt, lehet nyomatni a "lássátok, hogy dübörgünk mi ketten" dumát, és az ostobák beveszik. Ha baj van, előkapják a "gonoszok összeesküdtek tehetséges népünk ellen" kesergőt, és az ostobák azt is beveszik. Semmi másra nincs szükség csupán egy kevés ritmusérzékre, megérezni a folyamatokat, és még ebben is elemzők százai segítenek. Egy közepes képességű, ám józan eszű ember bőven elég a feladat ellátására. Nekünk, magyaroknak az a pechünk, hogy Gyurka személyében egy gyenge képességű, morális kihívással küzdő embert sikerült Viktornak kineveztetnie, aki észbeli hiányosságait elképesztő nagyképűséggel, és a politika elvtelen kiszolgálásával pótolja. Ezek a tulajdonságok okozzák azt a dermedt bénaságot, amellyel képtelen megvédeni a forintot.

A korábbi jegybank elnökök - Járait leszámítva - sem voltak nagy számok -, Surányi kifejezetten kártékony imposztorként fungált, mégis Gyurkáé az a kétes dicsőség, hogy az ő elnöksége alatt érte el a forint a negatív rekordot. (A mérték még kérdéses.)  És milyen kicsin múlott, hogy ezt a szégyent neki kell viselnie! Tavasszal le akart falcolni az MNB éléről, valami gazdaságpolitikát alakító sámánnak a Kormányba. Erőszakos nyomulása megrettentette Viktort, így övé maradt a balhé elvitelének nyomasztó terhe. Most mondják, nem béna ez a Matolcsy?

Meg aztán az ütemérzék teljes hiánya. Még az olyan kocaközgazdász nyomorult okostojások, mint mi is megmondtuk két hónappal ezelőtt, hogy ne pofázzon évente tizenöt százalékos(!) háztartásihitelezés-növelésre építő évi négyszázalékos GDP növekedésről, mert már kezdenek gyülekezni a viharfelhők. De az okos Gyurka meg a nála is okosabb samesza egzisztenciális okból bizonyítani akarta Viktornak a lehetetlen legyőzését. Nem tudom, hogy ez alatt a két hónap alatt hány embert rángattak bele hitel felvételbe, ők majd köszönjék meg Gyurkának. A politikának való elvtelen megfelelni akarással Gyurka maga húzta fejébe a "Béna Gyurka a nevem!" sipkát. Ha neki jó, mi nem akadályozzuk meg viselésében. Csak ezzel az MNB hitelességét is sikerült eljátszania, hiszen milyen szervezet az, amelynek elnöke két hónapra sem lát előre.

Na, ehhez mit szóltok? 330! Megcsináltuk!

Abból a hitelességből adott lejjebb, amely eddig sem volt valami acélos. Cikkek tucatjai mutatták ki, hogy egyes jegybankok miért emelnek nehezen kamatot, ha egyébként eljön a kamatemelési ciklus ideje. Konkrétan a svéd jegybank kamatpolitikájának elemzői azt a problémát feszegették, hogy a gazdasági fellendülést jegybanki segítséggel stimuláló svéd jegybank azért nem fog tudni időben kamatot emelni, mert rengeteg hitelképtelen ember kapott hitelt. Ez az embertömeg egyszerűen nem fogja tudni visszafizetni hitelét emelkedő kamatok mellett, így a jegybank egyfelől társadalmi, másfelől piaci csapdába került. Az MNB-t ez a probléma hatványozottabban jellemzi, mert - csak szakmai körökben tudottan - kamatgaranciát vállalt a kereskedelmi bankok felé egy sor hiteltípusra. Ez azt jelenti, hogyha emelkednek a kamatok, akkor az ebből adódó különbözetet az MNB megtéríti a bankoknak. Az MNB saját csapdájába sétált bele rendkívül rövid idő alatt, mert ha kamatot emel az egyik oldalon, azzal a másik oldalon szép jegybanki veszteséget termel. Ismételten feltehető a kérdés: Hát nem béna az ilyen?

A következő bénaság csak részben Matolcsyé, valójában a rezsim bénaságára mutat rá. A mi Viktorunk kiment Brüsszelbe, hogy Dugovits Tituszként magával rántsa az Uniót Erdogan szultán, Putyin cár, és Trump debil örömére. Foglalkozott is ő a forinttal. A mi jó forintunk azonban nem vett tudomást Viktor programjáról, és elkezdett zuhanni. Mit tegyen a Gyuri gyerek egy ilyen helyzetben? Különösen, ha az MNB stábja noszogatja, hogy valamit kellene csinálni. Érzik a döntés súlyát? Ha emel mondjuk fél százalékot - bár egyesek szerint inkább már egyet kellene - mit szól a Viktor? Aki még azt hiszi, hogy a piros pöttyös seggű gyorsnaszád hasítja a vizet. A hirtelen helyzetekre nem jól reagáló Viktor lányos zavarában beengedi az összes migránst, ha a csúcsértekezleten szembesül az emelés tényével. Gyurinak tehát meg kell várnia, míg Viktor hazaér, és elmagyarázhatja neki a kamatemelés szükségességét. Ez sem lesz olyan egyszerű. Viktor tényleg nagy menetelésen van túl, olyan szegénykém, mint a mosott szar. Jár neki a pihenés. Miután aludt pár órát, jön a vereséget elfedő győzelmi jelentés. Kell egy kis idő, még Macron letüsszentésének és Merkel: "Mit keres itt ez a dagadt pincér?" - nézésének feldolgozásához. Aztán jöhetnek a fontos dolgok, amelyekről távollétében nem tudott dönteni. Garancsi például igen hülye nevet adott a Videotonnak, amely miatt lázad Székesfehérvár. Ha Viktor nem akarja, hogy a Vidi mind a húsz rajongója elpártoljon a csapattól, sürgősen lépnie kell. (Tiszta szerencse, hogy nem foglalkozik üzleti ügyekkel, így Mészáros úr és Tiborcz vej heti sikereit nem kell figyelemmel kísérnie.) Miután a Vidi kérdést elrendezte, vesz egy nagy levegőt, és esetleg hajlandó foglalkozni Gyurika zagyvaságaival.

Ugyanaz a helyzet, mint az internetadó-tüntetés idején. Nincs felelős vezető, mindenről Viktor dönt. Amikor pedig ő nem elérhető, béna kacsa az egész államszervezet.  És még az is előfordulhat, hogy Gyurika ugyan bejut Viktorhoz, de ismét csak ismerve őt, meghosszabbítja a forintgyengülést Lovasberényig. Ha Gyuri nem tudja nagyon beszaratni Viktort, csak azért sem engedi a kamatemelést. (Nem kizárt, hogy rövidtávon esetleg igaza lesz, hiszen itt a nyár, a brokik is elmennek szabira, közben hátha elfelejtik a forintot.) Ekkor kezdhetünk megbarátkozni a 340-350 körüli forint-euro árfolyammal. Dupla veszteség, hiszen ebben a helyzetben sokat kell emelni az alapkamaton, és a forint sem tér vissza 310 környékére. Mindez megelőzhető lett volna egy határozottan előadott bullshittel arról, hogy az MNB nem zárkózik el az alapkamat-emelés lehetőségétől. Nem került volna semmibe. Csak egy bénán vezetett ország béna jegybankjának béna elnökétől ez az egyszerű mondat nem hangozhat el.

Az egész helyzetet átgondolva nincs igazunk az elégedetlenségünkkel. Akik beárazták Matolcsy bénaságát, azok már rég bevásároltak euróból, dollárból és élvezik az árfolyamnyereséget, ezért nincs elegük Matolcsyból. A többség ugyan meg fogja szívni az országos bénaságot, de mivel nem képesek átlátni a legegyszerűbb összefüggéseket sem, így nem lesz elegük a béna Matolcsyból.

Nem tudom feltűnt-e, de az utóbbi időben megszaporodott a magánegészségügy nagyszerűségéről szóló tudósítás. Az iparágban érintett ügynökök próbálják a bepalizni a befektetőket festve a szép - és kiugró profittal kecsegtető - új világot. Egyes híresztelések szerint Magyarország örök második számú legokosabb embere - az elsőt hol Lajosnak, hol Lőrincnek hívják - Csányi úr is tűkön ül, hogy minden vagyonát a magyar magánegészségügybe fektethesse, mert nagyobb üzlet, mint az aranyláz. Persze, sőt hát hogyne. A kormányzat nemcsak örül ezeknek a marhaságoknak, még rá is tesz pár lapáttal. Egyelőre sordinoban győzködi a polgárokat, hogy ez a jövő, a magánbiztosítók hozzák el "A Klinika" színvonalát Brinkmann professzorral meg Udo szépfiúval. A csendes támogatásra szükség is van, hiszen a Fidesz ordította tele az országot azzal, hogy az egészség nem üzlet, ezért a plakátok egyelőre elmaradnak. Persze nem sokáig, hiszen ki emlékszik már erre a szlogenre. Akinek rémlik valami, azt meggyőzik, hogy a Soros mondta, 'oszt jó napot. Valamit ki kell találni, mert a közegészségügy - úgy néz ki - a beborulás sorsára jutott. A magánegészségügy valami részmegoldást jelenthet, de nem többet.

Egyes területeken - fogorvos, nőgyógyászat - szinte teljesen elfogadottá vált a magánorvosi rendszer még a szegényebb országrészekben is. Komolyabb betegségek esetén viszont nincs fizetőképes kereslet a gyógyításra. Még a budapesti elit, felső középosztály - akikre a magánrendszert próbálják felépíteni - sem engedhet meg magának hosszas és költséges kezelést. Ráadásul pont ez a réteg az, amely - kapcsolatai révén - remekül kihasználja az állami rendszert. Láthattuk, a jó Viktort sem érdekelte különösebben, hogy beteg és beteg között elvben nincs társadalmi különbség, ott csak a szenvedő ember van, hanem igazi régi vágású keresztény módjára simán beelőzött mindenkit.

Az egyre süllyedő középosztály az egészségügy leépülésének a legnagyobb vesztese. Egy derék baloldali ezt bizonyára vitatja, mert a leszakadó, hátrányos helyzetűeket előbbre veszi a vesztesek sorában. Csakhogy a középosztálybeli kétszeresen szívja meg a rendszert, a hátrányos helyzetű polgártárs viszont egyszer. Középosztálybelit lehúzza az állam a társadalombiztosítási járulékkal, amelyért nem kap semmit. Ha beüt a baj, fizethet stikában, viheti a kórházba a gyógyszert, kaját, lepedőt, fogadhat orvost, ápolót, lesheti a várólistát stb. Akkor miért fizet az államnak? Hol a lé? - kérdezhetjük a klasszikussal.

A magánegészségügy társadalmi elfogadásának mély kulturális akadálya is van. Ugyanis más - dolgozók előtt kevéssé ismert - logika alapján működik mint a hetven éve megszokott. Profit - és nem gyógyítás - orientált. Ez a nagy titok. Ezért sem való mindenkinek. A mese a beetetés korában persze nem erről szól, de két példán keresztül megérteni vélem hátrányát, alkalmazhatóságának korlátját.

Egyik derék cimborám cége a hangzatos managerbiztosítás keretében elzavarja felsővezetőit mindenféle szűrésre. Ez a magánegészségügy látványpéksége. Vérvétel, mammográfia, ultrahang, minden frinc-franc. Ha tényleg kiderül valami probléma, hasznos, kétségtelen. Viszont mutassanak olyan negyven feletti embert, akinél nem lehet kimutatni bármilyen egészségügyi rendellenességet. Ezt ki is mutatják, ám a bizonyosságért további vizsgálatok szükségesek, amelyet már nem finanszíroz a biztosító. A jól betojatott delikvens szalad biztosítást kötni a további vizsgálatokért.

Keziccsókolom, nyolcezer forint lesz.

A másik történetet egy nagyon régi barátom mesélte. Teniszezés közben érezte, hogy valami nem stimmel a gerincével. Másnap reggel már mozdulni sem tudott. Telefonált - sokszor - a közelben lévő kórházba, hogy bemenne. Nem vették fel a telefont. A távolabbi kórházzal annyiban szerencséje volt, hogy felvették. Közölte vele kórházi dolgozó, hogy három hét múlva tudják fogadni, háziorvosi beutaló megléte esetén. A srác csak azért nem röhögött fel kínjában, mert abban az állapotban nem érte volna el a wc-t. Menni a házban sem tudott, nemhogy ücsörögni a háziorvosi rendelőben. Reménytelenségében talált a neten egy jó színvonalú budai klinikát. Ott felvették a telefont, és másnapra rögzítettek is az időpontot. Tele fájdalomcsillapítóval a család bevitte a kétségtelenül szép és kulturált klinikára. A recepciós korrekt volt, a megbeszélt időben ott támolygott az orvos előtt. Aki köszöntötte is eképpen: Jó napot kívánok! A konzultáció díja húszezer forint. Vállalja? A félszeg igen után tértek rá a panaszra. Volt egy kis vizsgálatféle pár percben, majd az orvos közölte, hogy röntgen kell, melynek díja nyolcezer forint. A laikus paciens szerint semmi szükség röntgenre, mert a fájdalom idegi jellegű, azt meg nem mutatja ki a röntgen. A doki más véleményen volt, röntgen nélkül be is fejezi a diagnózis felállítását. Mit lehetett tenni? Vállalta. Ekkor találkozott megint a magas színvonallal. Nem kellett másfél órát sorban állni a röntgen előtt, hogy a negyven éves gép kattogását hallva elkészüljön a felvétel. Azonnal fogadták, egy fal előtt megállt, és majdhogy nem menetből elkészült a kép. Mire visszavánszorgott az orvoshoz, annak már ott volt a gépén a röntgen eredménye. Amely viszont nem mutatott semmi relevánsat, ezért a doktor hümmögött valamit meszesedésről, megállapítva, hogy az nem oka a panasznak. A beteg elnyomott egy: Na, ugye, megmondtam! - nyolcezer forintos sóhajt. Jöjjön hát az MRI! Az harmincötezerbe kerül. Vállalja? - kérdezte az orvos. A nélkül tud diagnózist mondani? - kérdezte a beteg. Nem, jött a válasz. Hát akkor vállalom. - rebegte a paciens. A doki átmenetileg felírt valami gyógyszereket, a többi az adminisztráció dolga volt. A recepciós hölgy kedvesen kiállította a számlát az addig elvégzett szolgáltatásról, és keresett időpontot az MRI-re. Pár nap múlva lett volna hely, de hopp!, valaki lemondta és így egy lehetetlen időpontban már másnapra is be lehetett kúszni. A barátom örült, vállalta. Még sosem látott MRI-t, így kíváncsian feküdt be a csodaszép gépbe. A személyzet udvariasan profi volt. Csak akkor kezdett el félni, amikor kezébe nyomták a pánikgombot. Aztán a gép kattogása alatt elaludt, úgy ébresztették fel, amikor kihúzták a tepsiből. Kapott egy dvd-t. Kérdezte, hogy mit csináljon vele? Ezzel vissza kell menni az orvoshoz, aki húszezer forint konzultációs pénzért elemzi neki. De ha akarja, elemezgetheti ő is, hátha sikerül. Másnap ismét a doktor előtt volt, aki udvariasan elmagyarázta neki mi a baja. Betegünknek az volt az érzése, hogy ezt a jól felkészült orvos specialista már akkor tudta, amikor besántikált az ajtaján. Szerencsére műteni nem kell, nyugtatta meg az elgyötörtet. Felírt egy egy hetes infúziós kezelést - ár harmincvalahányezer forint - ajánlott valami derékfűző-viselést és tornát. Valamennyire helyrejött, a teniszmeccseinken a néző pozíciót nyerte el. (Amely egyébként rendkívül fontos tisztség, mert emlékeztet Fülig Jimmy tengerésztiszti sapkájának feliratára: Mindenkit érhet baleset! Érdemes tehát visszafogottabban ütögetni.)

A magánegészségügyi rendszer alapvető hibáját élte végig a barátom. Korszerű gépek, udvarias kiszolgálás, felkészült orvosok, elvben minden a helyén. A profitszerzési kényszer viszont felesleges kiadással járó körökre kényszerít.

A fenti kezelés költsége összesen meghaladta a százhúszezer forintot, ám kétségtelen, hogy viszonylag gyorsan sikerült megoldani a fájdalommal járó helyzetet. Ilyen járna az állami egészségügyben is annak, aki évek óta fizeti a társadalombiztosítási hozzájárulást. A kiszolgáltatott emberek üzemszerű lehúzására alapozott egészségügyből viszont elege van azoknak, akik megtapasztalták gyakorlatát, ezért nem is fog működni.

Még egy év van hátra az európai parlamenti választásig, de Viktor már izzítja a kampányt. Kérdezhetnénk, hogy minek, hiszen ez a kóceráj egyike a legfeleslegesebb intézményeknek, amelyet az is bizonyít, hogy csupa levitézlett idiótából áll. Viszont jól fizet a valamiért munkának nevezett semmittevésért, sőt a léhűtő üzemmód kiterjeszthető családtagokra is. Régi vágyunk, hogy ezt, a makimajmok által is elvégezhető foglalatosságot - amely időnként az elaggott Schöpflin képviselő úrnak meghaladja képességeit - sorsolják ki lottón. Olcsóbb, az eredmény ugyanaz, és legalább pár honfitársunknak öt évig eljön Disneyland.

Most azonban látszik némi tétje lenni a dolognak, mert az Európai Néppárt szeretné kiakolbólítani a mi Viktorunkat és pártját a bábszínházból. Attól most tekintsünk el egy pillanatra, hogy nincs igazuk. Nehéz ugyanis belátni, hogy az Európai Unió szociális rendszerének életmódszerű fosztogatására berendezkedő afrikai, arab, afgán elemeket miért kellene befogadni az egyéb integrációs bohóckodásokról nem is szólva. Az európai mainstream óriási politikai baklövést követett el, amelyet nem vallhatnak be, ezért kell nekik feketebárányként a Viktor. Ráolvassák saját bűneiket, aztán kizavarják a pusztába. Az európai polgároknak lassan leesik, hogy csoportos átverés áldozatai - a gyerekgyilkos iraki úgy szambázik át Európán népes családjával, ahogy akar, sok üldözött hazajár nyaralni, vagy fordítva: a segélyért visszaruccan Európába stb. - és kezdenek levonódni a politikai konzekvenciák, melynek következményeként sok idióta integráláspárti megy a levesbe. Ezért egyre hangosabban ordítanak Viktor ellen, aki sajnos korrupciós családi ügyei miatt ostobán kiengedi kezéből a győzelmet.

Eddig Viktor volt nyerésben minden téren, melynek egy részét a nyilvánosság sosem fogja megtudni. Sok európai politikus úgy forgolódik Brüsszelben, hogy még az árcímkét sem veszi le magáról, az "európai értékeknek" árfolyama van. Viktor tehát le tudja őket fizetni. Az Oettinger-Mangold-ügy alapján látható, hogy szabott áron vehetők meg a nagyon demokratikus politikusok - esetleg több darab occó -, csak az európai polgárokat felejtik el erről értesíteni. Az igazán vicces az lesz, amikor ugyanezeket Soros is fizetni fogja, így délelőtt a sajtóban fognak nagy hangon aggódni Viktor ellen, délután meg a kizárást előkészítő bizottság ülésén sunyiban aggódnak az eljárás jogszerűségéért. (A hivatásos aggódó a legjobban fizető szakma.)

A nyilvánosságnak az igazi virtust Viktor a néppárti frakció erejének növelésével mutathatja meg. Ha a választások előtt sikerül elfogadtatnia a Viktor-doktrínát, akkor a Néppárt a menekültek elleni határozott fellépéssel megőrizheti, esetleg növelheti befolyását az EP-ben, amely sok léhűtő néppárti politikusnak jelenthet szépen fizető állást. Ezek imádni fogják Viktort, eszük ágában sem lesz kirúgni az Aranyembert. Erre jó a "mi régi kereszténydemokraták tartsuk össze" politikai termék vaker. Itthon pedig le kell tarolni az elvihető képviselői helyeket, ezért indul már most a kampány.

Magyarországnak huszonegy hely jár, ebből ma tizenkettő Viktor hűbéreseié. Ismerve az én Viktorom észjárását, az új választáson a lehető legtöbbet akarja bezsákolni, nem lennék meglepve, ha az egészre gyúrna. És erre jó esélye van. A taktika egyszerű. Az EP-választások úgysem érdekelnek senkit, ezért elég a Fidesz híveket, meg a száraztésztára váró rejtett tartalékokat elvinni szavazni, a többit meg elriasztani. A vörösök már csupán a fővárosban tartják magukat, ám ezt a problémát szkinhed Zsolti megoldja. Régi polgári elemként sok könnyet nem fogok elmorzsolni a komcsik bukásán, viszont szórakoztató lesz látni, ahogy szkinhed Zsolti feltrancsírozza az MSZP maradványát. A Jobbik alapból nehéz helyzetben van, hiszen egy euroszkeptikus párt egyáltalán miért akar ott lenni a sárkány odújában? Pénzük se nagyon van kampányolni. A valahol, valamiért, valaki által a turbómagyaroknak jól hangzó névvel felruházott Tóth és a negatív IQ-val rendelkező Dórácska éppen most szedi szét a pártot, így ezek nem lesznek komoly ellenfelek. Ha pedig mégis látszana valami, akkor a KGBéla-ügy vagy a lelőhetetlen idegzsábaként nagyot alkotó Morvai egy kis pocskondiázásra bármikor előrántható. Az igazi veszélyt a száz százalékra a DK jelenti, mert hívei éppen olyan elvakultak, mint a Fideszé. Egyelőre kevesebben vannak, és ellenzékből száraztésztát sem olyan könnyű osztogatni, de a lemorzsolódó MSZP-sek becsatornázásával 3-4 helyet megcsíphetnek. Viktor ettől nem lenne boldog, úgyhogy Tóni pasának adott a feladat.

És ha valaki azt hinné, hogy Viktor csak ezzel a huszonegy - esetleg tizennyolc - hellyel rendelkezhet, az óriásit téved! Trianon szomorú előnye, hogy a környező országokban élnek magyarul is jól beszélő oláhok, tótok, vendek, horvátok, akik egy ilyen jól fizető állásért bármikor készek magukat magyarnak vallani letéve a hűségesküt Viktornak. Ezekkel a Viktor-frakció felmehet jó esetben huszonhat főre is. Így a Néppárton belül a mi zseniális Viktorunknak döntő szava lehet a tisztségek osztogatásánál. Na, majd kizárnak egy ilyen nagyhatalmú embert, oszt kapjanak inkább kevesebb manit! Nope! Ezért imádom a Viktort. Senki sem tudja olyan jól keverni az emberi gyengeségre alapozott politikai haszonszerzést a magyar politikában, mint ő. Ráadásul azt az európai politikai elitet szívatja meg, akikkel szemben a magyaroknak évezredes kisebbségi érzése van.

És erre a nyert helyzetre érkezik az OLAF-jelentés, amely 43 millió euró - nincs rá jobb szó - ellopásával vádolja Viktor közvetlen környezetét, amelyet ráadásul a magyar igazságszolgáltatás nem igyekszik kinyomozni. Ez Viktor mestertervének személyes és politikai Achilles-sarka. Személyes, mert Viktor mindig gondot fordított arra, hogy erős és kompetens vezetőnek láttassa magát. Erre kiderül, hogy a saját családjában nem tud rendet tartani, otthon lekvár, a veje a lányán keresztül hülyére veheti. Politikailag pedig vállalhatatlan a helyzet. Nem lennék meglepve, ha ezt a labdát a már megvert uniós semmirekellők lecsapnák. Az európai sajtó nemsokára tele lesz az európai polgárok euróit lenyúló magyar miniszterelnök elleni cikkekkel. A brüsszeli kormányfői összejöveteleken kiteszik a "magyar, ne lopj!"- táblát, Juncker: "Helló Enyveskezű!" felkiáltással paskolja Viktor pofiját, és várhatók egyéb látványos performanszok is. Figyelem, nem a migránsellenes, "fasiszta", széljobber, autokrata miniszterelnökről szól majd a fáma, mert e téren vert helyzetben vannak, hanem eltolható a Viktorellenesség egy nyerhető dimenzióba, ha a lopós miniszterelnököt veszik célba. Erre a narratívára nem készült Viktor. Brüsszelben mindenki belepisil a medencébe, a magyar miniszterelnök azonban látványosan a trambulinról. És ez az, amelyet az európai polgárok nem tolerálnak. Egy migránsellenes politikus, ha nehezen is, de elfogadható, mert az a politikai harc része, az európai közpénzek ellopása viszont megbocsáthatatlan bűn, amelynek Európában következményei vannak. A holland tagozat például alapból kizárás párti, ha átmegy nekik, hogy a holland adófizetők pénzéből áll a saját lábán Tiborcz vej, keményen fognak visítani. Ezért - ha az OLAF jelentéssel nyomás alá helyezik a Néppártot - nincs választás, jön a kizárás.

Magyar sors a Viktor sorsa, van ész, erő, tehetség és már majdnem sikerül, aztán mégsem. Ideje sem tudható már mikor tudott a magyar politika kitermelni európai léptékű politikust. Ehhez most Viktor közel járt, erre elcsúszik egy ilyen hülyeségen, amelyből elegem van.

Belegondoltak abba, hogy vannak emberek, akik jókor halnak meg? Tudom, durván hangzik, de mégis.

Petőfire gondoljunk elsőként. Ha nem szúrja le a kozák mi lett volna? Túléli valahogy a csatát, a megtorlásokat, hogy azután a szabadságharcot követő kisszerű béka-egér harcokban menjen tönkre? Jobb, hogy emléke sír a lanton még. Vagy például Mikszáth. Megszületett 1847-ben és meghalt 1910-ben. Mindössze 63 évet élt. Nem egy matuzsálemi kor, ám ha él még tíz évet, akkor átéli a Nagy Háborút, az összeomlást, Trianont. Látja széttörni azt a világot, amelyben felnőtt, és amelyet olyan jól ismert. Mit szólt volna az általa annyira szeretett tótocskái árulásához? Jobb volt neki, hogy nem látta. Vagy József Attila. Mi lett volna, ha nem hal meg mindössze harminckét évesen és túléli magát (valamint a háborús borzalmakat) tíz esztendővel. Látja amint a feldübörgő testvéri tankok elhozzák a fasiszta kommunizmus új meséjét. Mi lett volna Attilából? Verset ír a nagy Sztálint vagy legjobb magyar tanítványát dicsőítve? Valószínű inkább, hogy Majakovszkij sorsára jutva öngyilkossága előtt feljegyzett utolsó szavai az: Elvtársak ne lőjetek! - lett volna. Jobb volt neki, hogy jött a tehervonat. Radnóti Miklós. Ha a csontra berezelt, gyáva keretlegény esetleg elengedi és életet virágzott volna türelem? Malenkij robottal építette volna a nagy Szovjetuniót? Hithű katolikusként és osztályidegen burzsoá polgári elemként régi szelíd estékre emlékezhetett volna az Andrássy út 60-ban vagy Recsken? Jobb volt neki, hogy teste e földben süppedt el.

Így vagyok én most Lovas Istvánnal. Döbbenet, hogy meghalt alig 72 évesen. Tudom, sokaknak a fenti felsorolás Lovas István kontextusában felér egy blaszfémiával. Igen, Lovas nehéz ember volt, de a fentebb említettek közül sem fogadnánk mindenkit szívesen szomszédnak. Az emberi érték és a művészi kvalitás nem mindig találkozik. Ugyanakkor Lovas a totális ballib média fölény idején a jobboldali nyilvánosság tulajdonképpen egyetlen világlátott személye volt. Tőle, általa lehetett értesülni arról, hogy a mintának tekintett nyugati világ sem tökéletes. A Pesti Hírlap, az Új Magyarország, a Demokrata hasábjain ő mutatta be azt a világot, amelyet a magát szocdemnek, meg liberálisnak átmentett kommunista elit nagyon nem akart bemutatni. Sorra leplezte le a szépen csomagolt eszmék gyakorlati valóságát.

Párszor találkoztam vele a régi szép időkben, jó fickó volt, bár egyoldalú szemlélete már akkor is riasztott. Jókor halt-e meg? Ez a kérdés. A 2010-es fordulat után munkássága kettévált. Továbbra is ott ekézte a levitézlett baloldalt, ahol tudta, és ezzel megmaradt népszerűsége jobboldali és gyűlöltsége ballib körökben. Viszont a kiépülő kleptokrácia ellen nem emelte fel a szavát, pedig a kezdetekkor még lett volna ehhez erkölcsi alapja. Aztán már neki sem. (Meg Bayernak sem.) Belesimult Lovas a NER mindent körülnyálazó erkölcstelen világába. Nyilvános dühkitörései arról tanúskodtak, hogy nehezen ment neki. Későn halt meg? Ha korábban hal, nem látjuk a leépülő dühöngőt. Korán halt meg? Legalább nem látja a sajátjai által korrupciós káoszba zuhanó, pusztuló országot. Lehet, hogy jobb neki. (Reménykedem, hogy ez az egész olyan médiahack, mint az ellenzékinek mondott orosz újságíró halála. Lovastól nem áll távol egy ilyen csíny. Bár így lenne!)

Ha mégsem, akkor nekrológot nem kell írnia róla senkinek, mert - mint sok tipikus magyar sorsúról - már megtette ezt Jókai.

 „Eppur si muove!

Mikor Galilei ezt az emlékezetes mondást tevé, megdobbantá lábával a földet; éppen csak ezt a kis darabját a földnek felejté el megrúgni, ami itt a Kárpátoktól a Dunáig kikerekítve fekszik; az egész föld mozdult, hanem ez az egy darab állva maradt.

Körülötte minden oldalon a nálánál boldogabb országok előre, a boldogtalanabbak hátrafelé, de valamerre mindnyájan csak haladtak; egyedül Magyarország állt egy helyben, és az volt a virtus, az volt az állambölcsesség, az volt a tudomány, hogy helyéből ki ne mozduljon.

Életföltétele volt a vis inertiae; a tétlenség ereje: "Aki jól alszik, annak jó lelkiismerete van; akinek jó lelkiismerete van, az jó ember: tehát aki jól alszik, az jó ember."

Azután akadtak nyughatatlan emberek, akik azt gondolták, hogy ez a mély álom mégis nagyon közel rokon a halálhoz, s megkísérték a fölébredést.

Egy ilyen nyughatatlan embernek a történetét írom le, aki meg akarta próbálni, hogyan lehetne az álló földet mozdulásra bírni. E küzdelemben ő maga összetört, semmivé lett, de mégsem tett le a hitről, hogy „eppur si muove!”

Tisztesség adassék emlékezetének!"

(Ezt a bejegyzést - szokásunktól eltérően, kegyeleti okból - nem lehet kommentelni.)

Elegem Van Blog: Köszönjük Miniszter Úr, hogy igazi keresztényi szeretetből a rendelkezésünkre állt.

Kásler miniszter úr: Amint a Tanítás mondja: Mélyre kell süllyednünk, hogy felemelkedhessünk.

EVB: Kinek drukkol a pozsonyi csatában?

KM: Micsoda liberális kérdés ez?

EVB: Mert a neve alapján mintha lenne köze a germánsághoz, amely ugye éppen Pozsonynál akarta kiverni a magyarokat a frissen elfoglalt hazából. Az Ön honfoglaló magyarság melletti erős elkötelezettsége gránit szilárdságú. Csak ezért kérdem.

KM: Természetesen a magyaroknak, ha már így rákérdezett.

EVB: Akkor Önt abban a korban Gyermek Lajos frank király minimum Soros bérencnek titulálta volna, nem? Hiszen az agresszív, katonailag jól felkészült migránsok pártjára áll.

KM: Hadd válaszoljak egy művelt liberális cizelláltan megfogalmazott gondolatával (Majd pontozza ki!): "A k...va anyját annak, aki megkérdőjelezi a magyarságomat."

EVB: Eszünkbe sem jut senki magyarságát megkérdőjelezni, hiszen magunk is a magyarság nevű olvasztótégely gyermekei vagyunk, csupán nem értjük rajongását a honfoglaló magyarokért, ha Ön genetikailag éppen a másik oldalról származik. Képzelje, ha egy ideges magyar éppen az Ön egyik ősét vágja kupán buzogányával, és Ön most ezért meg sem születik.

KM: De nem vágta.

EVB: Látja ilyen türelmes a magyar. Pedig, ha ott, akkor... Bele se gondoljunk. És ahhoz mit szól, hogy a honfoglaló magyarok jelentős része nem lévén keresztény kedélyesen irtotta a keresztény germánokat, taljánokat, frankokat?

KM: Az egy olyan világ volt. Most meg most van. Ne vetítse vissza a mai kor viszonyait az ezer évvel korábbi viszonyokra!

EVB: Nekünk eszünk ágában sincs. És Ön hogy áll ezzel?

KM: Jól, liberális kérdezőim, jól.

EVB: Aha, már értjük. Mi ne, ám az ősmagyarkutatók esetében nem baj, ha marhaságokat képzelnek, az indokolható valami romantikus zagyvasággal.

KM: Azok nem marhaságok, hanem tudományosan alá támasztott tények.

EVB: Legyen erős: marhaságok. És vitatkoznék azzal a megállapításával is, hogy: "a Nyugatról érkező, erősen globalista történelemszemlélet ellensúlyozására szükséges a magyarság történetének nemzeti érzelmű és szemléletű bemutatása, a hazafiúi érzelmek erősítése". Nekünk inkább megérteni kellene a Nyugatról érkező gondolatokat, és esetleg használni belőle amit lehet formálva a mi szemléletünket. Ha pedig nekünk vannak számukra elfogadható gondolataink, azt át kellene adni. De a nemzeti érzelmű gondolkodás beszűkít pláne, ha hazafiúi rizsával párosul, mert azzal magunkat csapjuk be.

KM: És? Mi a kérdés?

EVB: Nem lenne okosabb Tacitus elve szerint "Sine ira et studio" viszonyulni történelmi kérdésekhez?

KM: A magyarság története csodálatos egységes egész áthatva olyan mély spirituális elemekkel, amelyet egy maga fajta liberális nem érthet meg. De jegyezze meg, mi itt vagyunk és itt leszünk, mert ez a föld miénk!

EVB: Hát jó. És mi a helyzet a kereszténységgel? Ön szerint: "a halálos betegségeknek jó 70-80 százalékát a tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni".

KM: Ez így van liberális barátocskám.

EVB: Akkor egészségügyre sincs szükség ugye? Hiszen elég betartani a tízparancsolatot.

KM: Azért a baleseti sebészetet engedje meg.

EVB: Legyen. Amikor körülnéz a Kormányülésen, hogy állnak az ott ülők a tízparancsolattal? Például Rogán miniszter úr a nyolcadikkal, a hetedikkel, esetleg a hatodikkal, kilencedikkel, tizedikkel? Viktor miniszterelnök úr rendben van? És a cégtemetős hölgy?

KM: Na, most megfogtam! Egészségesek a kormánytagok? Igen! Ebből is látszik, hogy betartják a tízparancsolatot. Ha nem tartanák be - miként fent pontosan idézett - már halálos betegek lennének. Csak a liberális média - vagy, ahogy Miniszterelnök úr frappánsan fogalmazott: fakenews-gyárak - vágyálma a korrupció, egymás feleségének elszeretése, a fideszesek buzulása, narkózása, mások vállalkozásainak elvétele. Ilyen nincs. A tízparancsolat a legjobb lakmuszpapír, higgye el.

EVB: Minket máris lenyűgözött ezzel a logikával. Mi a véleménye a hálapénzről? Meg tudja szüntetni?

KM: Miként Jókai írja: "a hála egy neme a gyűlöletnek". Ön szerint fizet valaki gyűlöletből? Bizonyára nem. Ha tehát nincs hála, nincs hálapénz sem. Ez ilyen egyszerű.

EVB: Döbbenten ülünk ekkora bölcsesség előtt. Más. Ön szerint hasznosítható a százhúsz évvel ezelőtti paraszti család modell?

KM: Igen. Gondoljon bele egy-egy családban született nyolc-tíz gyerek, dolgoztak, szegények voltak, de őrizték a nemzeti, közösségi, családi értékeket. Most meg nincs ilyen. Az örömök hajhászása a prioritás.

EVB: Olvasott Ön Móricz Zsigmondot, Nagy Lajost, Féja Gézát, Illyés Gyulát? Ezek az írók nem kifejezetten liberálisok, sőt népi íróként tartja őket számon az irodalom. Elég szomorú világról írtak. Ez lenne a minta a XXI. század magyarságának?

KM: Az egyéni érdekeknek háttérbe kell szorulnia a nemzeti közösségi érdekekhez képest. És biztos, hogy olyan rossz volt akkor élni? Népdalkörök, kukoricafosztások, búcsúk, disznóölések, néphagyományok, vasárnapi misék, istentiszteletek, mind a közösen megélt hétköznapok boldogságai. Nem csak a pénzhajhászás, mint manapság.

EVB: De hát a nyolc-tíz gyerekből jó, ha három megélte a felnőtt kort. Ahol már volt egy kis vagyon, ott egykéztek annak megőrzéséért. A sok gyerek a cselédeknél volt jellemző, egyfajta védekezésként, hiszen valakinek dolgoznia kellett, esetleg eltartani az idősödő szülőket, mert társadalombiztosítás, nyugdíj nem volt.

KM: Látja, most meg van, de a gyerekvállalás helyett a különböző örömök hajhászásában élik ki magukat az emberek, és ez nem helyes.

EVB: Oké.  Látja ilyen önző világban élünk. Apropó, Önnek miért van csak egy gyermeke? Nem Önnek kellene példát mutatnia? Jól kereső orvosként bizonyára megengedhetett volna három-négy gyereket. Vagy unalmasnak találta az összehozással kapcsolatos testgyakorlatot?

KM: Magánéleti kérdésekről nem nyilatkozom.

EVB: Rendben, mi tiszteletben tartjuk a magánéletet, eszünk ágában sincs beleszólni abba, hogy ki mennyi gyereket vállal.

KM: Még szép.

EVB: Tudja, miniszter úr Önről egy kissé erőszakos idealista képe rajzolódik ki, akinek talán ajánlhatnánk megfontolásra Fekete István gondolatát: "Ne álmodozzon, Ladó, a valóság is lehet olyan szép - sőt szebb! - mint a hazug ábránd."

KM: A világot az álmok álmodói viszik tovább.

EVB: Így van, de azok nem a múltat álmodták újra, hanem a jövőt álmodták meg. Viszont értjük már miért Ön nevezte ki Viktor miniszternek.

KM: Mi az, hogy Viktor? Ön Magyarország korszakos Miniszterelnökéről beszél! Több tiszteletet a Miniszterelnök úrnak! Én például misét is mondattam érte a születésnapján.

EVB: Akkor elkésett. Mi már tavaly megemlékeztünk Viktor szülinapjáról egy külön bejegyzésben.

KM: Ebből elegem van, a vitát lezártnak tekintem. Viszontlátásra!

EVB: Isten áldja, és jó egészséget!

(Blogunktól távol áll, hogy akkora pánikot keltsen, mint Orson Welles Világok harca című rádiójátéka, mert egyfelől Kásler úr világával józaneszű ember nem harcol, másfelől sajnálattal látjuk be, hogy tehetség dolgában elmaradunk Welles úrtól. Pániknak pedig akkor kellett volna kitörnie, midőn Kásler urat Viktor miniszternek kineveztette. Ha akkor elmaradt az össznépi rémület, talán ettől a szatirikus álinterjútól sem fog felborulni az ezeréves Magyarország.)