Egy békés januári estén Szöllősi Györgyi beköszöntője valahogy így hangzott: Jó estét kívánok! Ez a Híradó, Borsa Miklós vagyok! Szöllősi Györgyi beugrásával az utolsó másodpercben mentette meg az adást - erősen lihegett, csak egy fülbevalója volt - a helyzet mégis röhejesre sikeredett. Mindezt azért, mert a Híradó bemondójának még annyi önállósága sincs, hogy a nevét megmondja: ha a súgógépen az van, hogy ő Borsa Miklós, akkor ő bizony Borsa Miklós akkor is, ha jól láthatóan Szöllősi Györgyi.

A félresikerült beugrás okán elkezdtem egy kicsit odafigyelni először Szöllősi Györgyire, aztán a műsorra. Szöllősi Györgyi korábbi munkái alapján kedves arcú, okos szemű, tehetséges újságíróként élt a nézőkben, a mostani híradókban viszont egy a kiégés határán álló, üres tekintetű zombi néz ránk. "Vajon miért?" - tettem fel a kérdést magamnak, de a műsor néhány adásába belenézve megértettem a változás okát. A Híradó olyan színvonaltalan, kézivezérelt ocsmányság, amely visszatért gyökereihez, a Matúz Józsefné által közel három évtizedig szerkesztett párthíradóhoz. Ha Radnai Rózsa nem adja vissza lelkét a nemzetközi kommunizmusnak 2007-ben, a mai Híradón lelkesen tapsikolna.

Az első blokk a boldogság híreké, mintegy 10-12 percben. Ebben a blokkban minden csökken, aminek csökkennie kell (rezsi, munkanélküliség, infláció, bűnözési statisztikák) és minden nő, aminek nőnie kell (gazdaság, foglalkoztatottság, külföldi befektetések, euró árfolyama - bocs annak nem), csupa boldogság tehát az élet Hunniában. Miniszterelnök Úr alkalmanként elmondja nagy ívű gondolatait, melyeket a valóság ugyan nem, de miniszterek, államtitkárok és egyéb fizetett nyaloncok hada próbál meg visszaigazolni. Csakhogy ami szeretett Viktorunknak szárnyalás, az az embereknek szar nyalás. A kettő közötti ellentétet igyekszik a Híradó valahogy elsimítani - kevés sikerrel.

A második blokk a rémisztgetés. Ebben a részben a boldogságot veszélyeztetők kerülnek megnevezésre – sújtsa őket dolgozó népünk megvetése – akik általában Hógolyó, Bajnai és Gyurcsány nevű egyének. Őket kell köpködniük a dolgozóknak, mert aljas múltjukkal és a nemzeti egységet veszélyeztető aknamunkájukkal aláássák a "szebb jövőt", ők vágják le az aranytojást tojó tyúkot, vesszenek tehát. Igaz, hogy a róluk szóló történetek 10-18 évesek, de hát nem lehet mindent egyszerre, nem igaz? Természetesen a mai hatalom korrupciós ügyeit, a rogánok, lázárok, garancsik, mészárosok vagyonszerzésének titkait is megismerhetjük, várjuk csak ki azt a röpke 10-18 évet. Mert a Híradó valahogy nem iparkodik a hatalmon lévők ügyeivel korábban foglalkozni.

Ezt követi a külföldi blokk, mely két részből áll. Az elsőben a magyar vezetők külföldi szerepléseit lehet megtekinteni. A protokoll által vezérelt programok unalmasak, de talán egyszer előássák Ádernek azt a teknőst, melyen Losonczi Pál is lovagolt, olyan jó volna nézni, hogy 30 év alatt sem jutottunk semmire. A másik rész a tökéletesen érdektelen hírekből áll: hideg Ámerikában, meleg az ausziknál, csupa magyar szempontból fontos hír.

Végül jönnek a kis színes hírek, amelyekben megint meg lehet jeleníteni a Hógolyó-Bajnai-Gyurcsány nemzetvesztő triászt. Például vadludak vonultak át hazánk felett, de nem mertek leszállni Bajnai miatt, ezért Malvinka – aki minden évben megcsodálja a vadludakat a helyi tavon - hosszan sírt. Az állatkertben három kisoroszlán született, szerencsére a Békemenet megakadályozta, hogy Gyurcsány kettőt privatizáljon.

Persze lehetne tisztségesen, kiegyensúlyozottan, úriember módra is. Nem hiszem, hogy Gyurcsány Ferencre a kliensein kívül bárki is szavazna, akkor meg miért nem lehet elegánsan? Miért van a Híradóban ez a komcsi tempó?

2002-ben "sokan voltunk, de nem voltunk elegen", 2014-ben a fideszes szavazók - meglehet - elegen lesznek, de nem lesznek sokan. Mert sokaknak elegük van azokból akik az információközlést összetévesztik a pártpropagandával.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az Allianz Biztosítóból
Elegem van a Darwindíj-várományosokból
Elegem van a rákos gyermekeknek szánt adóforintok elsíbolásából
Elegem van a heti bulvárújságokból

Kezdetben vala "a" szülői értekezlet, melynek eredményeképpen a családon belüli erőszak réme lebegett a vásott fiú szívek felett. De jó is volt a jól tanuló kislányoknak, stréber fiúknak, se hús, se hal nebulóknak! A vásott fiúk esetében azonban a szülőiről haza érkező anya egyből a konyhába indult a fakanálért, vagy ha a helyzet súlyosabb volt, az apát bujtotta fel nevelésügyileg. A gyermekük jövője szempontjából rémképeket látó, felindult szülők ekkor még nem tudhatták Beck Zolitól, hogy: "pofonból koszorú nem lett még soha."

Ma már más világ van! A kilúgozott tudatú, média által elbizonytalanított szülő akkor sem emel kezet csimotájára, ha az a büdös kölyök megérdemelne egyet ama híres makarenkói pofonokból. Iskolai ügyekben meg pláne nem. Minek is. Ha nem tanul jól a gyerek, semmi vész, majd a fizetős rendszernek hála úgyis bekerül arra az egyetemre, ahova akar, elhelyezkedését pedig a szülői kapcsolati háló fogja biztosítani, akkor meg minek püfölni, nem igaz? Az iskola tanítsa meg írni, olvasni, számolni, azon túl már a többi a szülő gondja. Persze ha a gyermek hány a vér látványától, nem megy orvosira, de művészettörténészként olyan nagy kárt nem csinálhat. Ez a korszellem a szülői értekezlet műfaját alapjaiban lúgozza ki, ehhez jön a technikai fejlődés.

A vásott fiúk nem csak csínyeik miatt szorultak a szülőik után, hanem azért is, mert a felmenők töményen kapták orcájukba az infókat. Ma már ez is máshogy van. A tanárok az osztályi levelező maileknek köszönhetően folyamatosan adnak tájékoztatást a fontosabb eseményekről, a gyerekek általános helyzetéről, dolgozatok időpontjáról.

a) Mekkora.......egyest kapott a fiam! (Vagy csak a betűméret nagy.)
b) Már megint gyűjtenek osztálypénzt.
c) Megint szülői értekezlet lesz? Minek?!

Grafománabb tanárok hetente is írnak részletesen mindenről egy-egy gyermeket is kiemelve. Hála és köszönet illeti a lelkes tanerőket ezért. Sok helyen bevezették az elektronikus naplót, így sms-ben a szülő előbb értesül a jegyről mint a gyerek. Ezzel vége az otthon hagytam az ellenőrzőt, kozmetikázom a jegyeket időszaknak, amellyel el lehetett ugyan húzni az időt büntetés nélkül, de a koncentráltan megismert valóság dühös szülőket szokott eredményezni.

Nincs tehát sok értelme a szülői értekezleteknek, de mint valami ősi rítust az osztályfőnökök évente két-három alkalommal megtartják. Az alsó tagozatos gyerekek szüleinek külön nehezített pálya beférni a liliputi padokba, pocakos apukák és csípőben telt anyukák az inkvizíció fájdalmát élik át az alatt a másfél-két óra alatt, míg a pedagógus lenyomja a kötelezőnek vélt táncot.

Mert a szülőik sem a gyerekekről szólnak, hanem a szereplésről. Az osztályfőnökök e szempontból két nagy csoportot képeznek, az egyik szeret szerepelni, a másik nem. Csakhogy a szülők egy része is imád fellépni a felelős szülő szerepében, és ha kell, ha nem problémázik, összeveszik, kioktat, okoskodik. Így aztán rettenetes koktélok szoktak kialakulni. Az elfojtott színészi ambíciókkal rendelkező tanerő a tízperces értelmes tájékoztatóból képes önmaga összehozni egy bő órás szeánszt, melyhez felcsatlakozik néhány felelősségétől megittasult szülő, így közösen csinálnak egy két órás showelemekkel tűzdelt műsort. Az a legjobb, mikor a tanár észre sem veszi, de alapból hozza a Sándor György vagy Koltai Róbert tanárparódiáját. Az ilyen teljesen meghatódik magától, akkor boldog, ha önnön nagyszerűségét viszontláthatja a hálás szülők párás tekintetében. A szakszerű tanár a szülőkben is tanítani való nebulót lát, ezért gyermeki szinten, többször is elmagyarázza, hogy május 16-án lesz az osztálykirándulás Pomázra. A gyerekeket is problémának tartó tanár a szülőkben is csak a gondot látja, kifejezetten idegesítik a kérdezgető szülők. Ennek egy alfaja, aki csak a gyerekek felett rendelkezik hatalommal, az iskolából kilépve egy nyúl béla, ezért nem csak idegesítik a kérdések, de zavarba is jön tőlük, hebeg-habog összevissza, aztán valami zavaros magyarázkodással lezárja dumcsizást.

Persze a szülők egy része is megéri a pénzét. Vannak, akik el sem mennek a szülőikre ezzel is kifejezve érdeklődésük hiányát. A többség a tanár iránti tiszteletből - és gyermeke előmenetelének biztosítása érdekében - úgy tesz, mintha érdekelné a mailekből már ismert információk megismétlése, és elmegy az értekezletre (pfúj, milyen csúnya szó ez). Ők alig várják, hogy vége legyen, már indulnak is haza. A szereplési kényszerrel megáldott szülők viszont kész Isten csapásai. A legszánalmasabbak azok, akik leplezetlenül stréberkednek a tanárnak, bólogatnak, védik, nevében kioktatnak, így akarván kicsikarni gyermekük jobb megítélését. Az okoskodó fajta természetesen mindent tud, és mindent jobban tud, kijavítja a tanárt, a másik szülőt, ahogy kell. Orcája ilyenkor a diadal fényében fürdik. A kioktatók annyiban mások mint az okoskodók, hogy ők kimértek és valamilyen társadalmi presztízzsel is rendelkeznek, ezért az a közvélekedés, hogy nekik eszük is van. Pedig csak megszokták, hogy igazuk van, mert beosztottaik nem szólhatnak vissza. Van is meglepetés, ha egy másik szülő kegyeskedik leugatni az ő nagy tekintélyűségét. A programszervező típus állandóan azzal vegzál másokat, hogy hétvégi közös kirándulásokat, kulturális és sporteseményeket, késő tavasszal zsákba futással egybekötött kerti mulatságokat szervez. Komolyan képes duzzogni, ha érdeklődés hiányában valaki ki akarja vonni magát az úttörő/cserkészműsorból. A gyűjtő típus az emberiség bölcsőjéből maradt itt, állandó gyűjtögetési kényszerével. Valamire mindig kell pénz: vagy nagyszabású dolgokra (világmegváltás) vagy iskolai beszerzésekre vagy a tanítónéni/bácsi szülinapjára, tulajdonképpen mindegy, csak gyűjthessen. A veszekedős szülő az élő fába is beleköt: miért oda?, miért akkor?, miért ennyibe?, miért abba a ruhába?, a lényeg, hogy jól kiveszekedhesse magát. Normálisnak tekinthető szülőn miközben ezt a sok marhát hallgatja, erőt vesz az elfojtott idegzsába és fáradtan, idegesen érkezik haza.

Felesleges időpocsékolás tehát korunk szülői értekezlete, de lehet, hogy már a régi szép időkben is az volt. Így aztán a vásott fiúk nem is biztos, hogy csak a vásottságért kaptak, hanem mert már az ő szüleiknek is elegük volt a tanárok és más szülők hosszadalmasan idegesítő performanszából.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a Tescoból
Elegem van a vagyonnyilatkozatokból
Elegem van a bizalommal visszaélőkből
Elegem van a Darwindíj-várományosokból

A nagy főtanácsnok kinyilatkoztatását várták a devizahitelesek. Pláne azután, hogy az Alkotmánybíróság nem mondott semmit. 2014. február 12-én meg is érkezett az áhított okosság, nézzük a portfolio.hu kiemelését:

1. a Kúria vizsgálhatja a tisztességtelenséget
2. valószínűsíthető, hogy lesz mozgástere belenyúlni a szerződésekbe
3. a szerződések megsemmisítésére nem kell számítani

Ezen a ponton kell udvariasan hellyel kínálni K. Árpádot és nejét, esetleg egy rosszabb képességű, másodéves, polgári jogból UV-ra készülő joghallgatót odaküldeni nekik megsegítésképpen, hogy elmondja nekik nagyon röviden:

1. a Kúria vizsgálhatja a tisztességtelenséget

Ez eddig is így volt.

2. valószínűsíthető, hogy lesz mozgástere belenyúlni a szerződésekbe

Ez eddig is így volt.

3. a szerződések megsemmisítésére nem kell számítani

Naná, felvett egy rakás pénzt azzal az üzleti megfontolással, hogy alacsony lesz az ügyleti kamat és azzal a kockázattal, hogy az árfolyam elmozdulhat.

Árpádunk valószínű, elfelejtette, hogy a kihelyezett kölcsönöket a bankoknak valahogy refinanszírozniuk kell, és ők sem a két csodálatos pillantásukért kapják a kihelyezendő pénzt.

Talán már túllépett a magyar társadalom a "nincsismögöttesvájcifrank" kezdetű rigmuson. Jó esetben azt is kezdik belátni a devizahitelesek, hogy bármilyen szerződésnek (vagy szerződési rendelkezésnek) a semmissé nyilvánítása nem jelenti azt automatikusan, hogy ne kellene többet fizetni. Ilyen esetben a feleknek el kell számolniuk egymással, erről pedig el lehet vitatkozni a bankkal. Pl. 2008-2009-es szerződés esetén, amelynek 10-15 vagy akár 20 éves a futamideje, még a felénél (vagy ott sem) tart a futamidő, és bizony nagyon nagy az esélye annak, hogy az eredeti állapot helyreállítása keretében az adósnak nagy összegű fizetési kötelezettsége keletkezne. Ezt bármelyik devizahiteles végiggondolta már? Hogy mondjuk a megvásárolt ház vagy autó vételárának nagy részét vissza kellene fizetni? Merthogy árfolyamkülönbözetben azért még nem fizetett ám ki annyit, hogy az annulálná a fennálló tőketartozást. Közel sem.

Nade nézzünk bele ténylegesen devizahiteleseink szépséges kobakjába, és végre egyszer legyünk magunkhoz őszinték: amikor felvették a devizahitelt, tudták azt, hogy az árfolyam elmozdulása miatt a tőketartozásuk is változhat. És ekkor a kognitív disszonanciának nevezett csodálatos jelenség elhomályosította őket, és csak arra gondoltak: "á, néhány forint lesz maximum". És ha még mélyebbre nézünk, azt is mondták magukban: "250? Annyi csak nem lesz". Legyünk őszinték: tudták, de kicifrázták a gondolataikat. "Úgyse!" Ebből már egyenesen következett az, hogy "akkor vitatom a korábbi döntésemet, ha utóbb kiderül, hogy rosszul döntöttem". Teljesen érthető emberi magatartás. De ez önmagában a bíróság előtt nem áll meg. Ezért próbálnak devizásaink rést ütni a pajzson.

Az a fájdalmas Árpád és társai tevékenységében, hogy teljesen vakvágányra vezetik a sok devizahitelest úgy, hogy közben végig sem gondolják - vagy végig sem gondoltatják - a jogi és családi gazdasági következményeket. Árpád a devizahitelesek Zsándárkjaként küzd, de fogalmazhatnék úgy is, hogy keresi a devizahitelesek szent grálját, és azt gondolja, hogyha iszik belőle, akkor az megoldja a saját és sok devizahiteles problémáját.

Vitán felül áll, hogy igenis vannak olyan deviza alapú kölcsönszerződések, amelyek rosszak, hibásak: jogellenesek. Ezt viszont minden egyes devizahitelesnek saját magának kell kikukáznia a szerződéséből és az annak részét képező további dokumentumokból. És most kiáltson fel az a devizahiteles, aki ha a szerződéskötéskor nem is, de azóta elolvasta az összes szerződéses iratot, minden "apróbetűst"! Miért csak suttogást hallok? Azóta sem olvasták el? Ja, hogy majd az árpádok meg a lémannok meg a rónapéterek megmondják, a kúria árfolyamrésezik, az unió kinyilatkoztat, az alkotmánybíróság motyog valamit, az állam meg megment..... bár ezt a klasszikust nem szívesen idézem, de ideillik: "Lárifári!"

Arról persze senki sem beszél fennhangon, hogy az árfolyamgát nevű intézmény keretében pártunk, kormányunk és államunk mennyit vesz ki az egyszeri adófizetők zsebéből, és teszi azt át az ún. devizahitelesek zsebébe. Várjuk a devizahitelesek köszönőleveleit.

Ha már a klasszikusoknál tartottunk, egyik kedvenc videómat hadd osszam meg újra:

Úgyhogy bármennyire is népszerűtlen lesz, amit írok, de én nemhogy roppantmód unom a devizahitelesek "megmentését", hanem egyszerűen (és továbbra is) elegem van belőle.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a devizahitelesek megmentéséből I.
Elegem van a devizahitelesek megmentéséből II.
Elegem van a devizahitelesek megmentéséből III.
Elegem van a bankokból

A vadászati és az idegenforgalmi szezon mintájára bevezették a vagyonnyilatkozat-tételi szezont. Ez az időszak nem más mint a választópolgároknak a politikusokra való nyilvános köpködés lehetőségének ideje. Amolyan orwelli gyűlöletfélóra, melyet minden politikusnak el kell viselnie a stallummal járó előnyök kedvéért, aztán úgyis megy minden tovább.

A mai magyar vagyonnyilatkozat-tételi előírások tulajdonképpen Mikszáth Kálmán 120 éve írt ironikus ötletén nyugszanak. A fejlődő Monarchiában is gond volt a korrupció (vasutak, városfejlesztések stb.), ezért Mikszáth azt javasolta, hogy a mindenkori pénzügyminisztert kétszer mázsálják le, egyszer midőn hivatalba lép, másodszor mikor távozik. A testsúlybéli gyarapodásról pedig köteles a delikvens számot adni. Gyakorlatilag ezt a rendszert vették át, a kötelezettek évente írják le milyen és mennyi vagyonuk van. Szankció csupán a leadás határidejének elmulasztása miatt lehetséges, a tartalom miatt nem.

A rendszer ezen kereteit feszegette a 2006-os választásokat piros alsónadrágjának villantásával ünneplő tökös somogyi főispán, Gyenesei István, aki legfőbb befektetéseként gyermekeit jelölte meg. Filozófiai értelemben Gyeneseinek volt igaza, a jogalkotói szándék azonban mégsem ez volt, így nevetségessé vált az egész. A vagyonnyilatkozati előírásokról szóló törvény ugyanis lex imperfecta, tökéletlen törvény. A római jog óta így nevezik azokat a törvényeket, melyek látszólag szigorúan tiltanak, előírnak valamit, de ha mégsem tartja be senki a benne foglaltakat, annak nincs szankciója, semmiféle következményekkel nem jár.

Ráadásul éppen ebben a tárgykörben már a rómaiaknak sem ment a tiltás. Történt, hogy az ókori Rómában elszaporodott az ajándékok kikövetelése valamely cselekményért. Így bírák vártak el ajándékot ítéletért, ügyvédek perhúzásért, szenátorok ügyek politikai felkarolásáért (ma úgy mondanánk: lobbizásért), mely társadalmilag tűrhetetlen mértéket öltött. Azok a rómaiak, akiknek neve mint a jellemesség példája maradt fenn - kezét tűzbe tartó Mucius Scaevola, pompeji őr stb. – elcsúsztak a korrupció fényesre csiszolt padlóján. Az i.e. 204-ben megalkotott lex Cincia a római jog tökéletlen törvényének iskolapéldájává vált. E törvény megtiltotta bizonyos - pontosan meg nem határozott - értékhatár felett az ajándékok elfogadását. Így már 2218 éve nem tudjuk, mi az a bizonyos értékhatár, de nem is kellett a római polgárnak ezen törnie fejecskéjét, mert ha elfogadta az ajándékot, az semmilyen hátránnyal nem járt. Nem kellett visszaadnia, lemondania hivataláról, büntetést fizetnie, semmi, az élet ment szépen tovább. Ha tehát a nagy Senatus Populusque Romanus is csak a hülyeség terén tudott maradandót alkotni e kérdésben, elvárhatjuk-e, hogy egy félázsiai népség országgyűlése/népi hurálja megoldja a problémát?

A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség ezért nagyjából két dologra jó. Az első, hogy a fotelforradalmár megköpködhesse a tévéjét a "Ma ki lopott?" híradó rész alatt. De addig sem megy ki az utcára vasvillával hajkurászni az ő népképviselőjét. A másik társaság a pártszóvivőké és pártszolgálatos újságíróké, akik a másik táborba tartozók szennyesének teregetésével tartják össze a saját tábort. Az utóbbiak - ha jól csaholnak - a gazdi kezéből jutalom falatokra is számíthatnak.

Én rég nem olvasom, hallgatom ezeket a híreket, elég a főcímeket megismerni, már az is sok. Szerény álláspontom az ügyben az, hogy azt kívánom minden vagyonbevallónak (álamfő, képviselő, miniszter): annyi vagyona legyen, amennyit bevallott. Sem több, sem kevesebb, annyi. Biztos lenne nagy meglepetés sokaknál.

Egyebekben pedig az egész komolytalan hajcihőből elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a 2 milliárd forintos lottónyereményemből
Elegem van a parkolási cégekből
Elegem van a villamoson telefonálókból

Minden bank és biztosító rémálma - aki nem más mint személyesen Tudatos Pénzügyi Fogyasztó - az újév 3. napján rutinszerűen kinyitotta postaládáját. Máshogy nem nyithatta, mert elmúltak azok az idők, mikor január elején egy-két elkóborolt szilveszteri üdvözlőlap megtalálása miatt érdemes volt lesni a postaládát. Volt is meglepetés, amikor egy szép fehér-kék boríték lapult benne. Tudatos Pénzügyi Fogyasztó rátekintett a borítékra, melynek feladója az Allianz Hungária Zrt. volt. Tudatos Pénzügyi Fogyasztó rosszat sejtett, mi a fene lehet ilyen sürgős ezeknek? Sietve bontogatta a borítékot, míg a lépcsőkön bandukolt. A papírra vetett egy pillantást, és balsejtelme beigazolódott, az ez évben fizetendő lakásbiztosítási díjról való tájékoztatást tartalmazta a levél. A tájékoztató meglehetősen visszafogottra sikeredett, semmi hivalkodás, csak a puszta tény közlése, mennyi az annyi.

Tudatos Pénzügyi Fogyasztó gyanút fogott, ezért nem átallotta elővenni a tavalyi értesítőt összehasonlítva a díjakat. Nos, a levél 6-7% változást jelzett, mely nem egy csökkenő tendenciát vetített előre, sőt... Először Tudatos Pénzügyi Fogyasztóból előtört az indulat, és fejéből ekkor szállt ki végleg a szilveszteri és az azt követő buli katzenjammere, melyért feltétlen köszönet illeti az Allianz Hungária Zrt.-t. Tudatos Pénzügyi Fogyasztó persze nem azért volt Tudatos Pénzügyi Fogyasztó, hogy alantas indulatainak helyt adva azonnal tárcsázza a rezsicsökkentő kormánybiztost közölve vele, hogy valami oda nem illő van a palacsintában, nem, Tudatos Pénzügyi Fogyasztó meg akarta érteni a bődületes emelés okát.

Tudatos Pénzügyi Fogyasztó mazohista módon először magában kereste a hibát, de nem lelt ilyet, mert egész évben rendesen fizette a díjat, biztosítási esemény pedig nem történt. (Jobb biztosítók ez utóbbiért egyébként kedvezményt is szoktak adni, de hol van ettől az Allianz Hungária Zrt.!) A második lépésben valami külső körülményt keresett a mi Tudatos Pénzügyi Fogyasztónk, amely indokolhatja az emelést, de az infláció biztosan nem, más meg mi lehet? Marad tehát, hogy az Allianz Hungária Zrt. huncutkodik. S lőn.

A tavalyi és az idei tájékoztatók összehasonlítása során Tudatos Pénzügyi Fogyasztó örömmel értesülhetett arról, hogy a biztosított lakásának értéke több mint másfél millió – igen 1,5 millió – forinttal nőtt. Tudatos Pénzügyi Fogyasztó tehát egy ingatlanguru, egy befektetési zseni, mert míg Magyarországon a lakóingatlanok árai 10-15%-ot veszítettek értékükből, addig Tudatos Pénzügyi Fogyasztó otthon ülve simán hozott 7% nyereséget a saját lakásán. Ismételt köszönet az Allianz Hungária Zrt.-nek, mert jó érzés ám Soros György és Warren Buffet szintjére emelkedni - 7% -os hasznot ilyen biztonságban, fotelben hátradőlve ők is ritkán érnek el - különösen, mert Tudatos Pénzügyi Fogyasztónak ez a kunszt akkor is megy, ha oda sem figyel. Mi lenne, ha foglalkozna is befektetésekkel?

Tudatos Pénzügyi Fogyasztót azonban bármennyire is elöntötte a tőzsdecápa büszkesége, élt a gyanúperrel, hogy egójának feldícsérése neki sokba kerül. Felhívta hát az Allianz Hungária Zrt. ügyfélszolgálatát, hogy ugyan mondanák már meg miért szárnyal az ő lakása, ha másé nem. Átlagos magyar fogyasztók gyakran követik el azt a hibát, hogy az ügyfélszolgálatos hölgyeken és urakon vezetik le életük összes baját, üvöltözve, káromkodva, ordítva követelik problémájuk azonnali megoldását. Pedig ott is emberek dolgoznak, akinek ráadásul általában nagyon kevés hatáskörük van, feladatuk a probléma észlelése, és a megoldásra alkalmas szervezeti egységhez való továbbítása. Ezekkel az emberekkel kár ordibálni, senkinek sem jó, a gond pedig marad.

Tudatos Pénzügyi Fogyasztó udvariasan érdeklődött tehát az Allianz Hungária Zrt. ügyfélszolgálatán dolgozó úrtól, hogy mivégre a díjemelés. Az ügyfélszolgálat embere hasonlóan udvariasan elmondta, hogy az ingatlan értékében beálló pozitív változás indokolja az emelést. No, válaszolta erre Tudatos Pénzügyi Fogyasztó szofisztikáltan, akkor kegyeskedjen ügyfélszolgálatos megadni annak az Allianz Hungária Zrt.-s embernek a nevét, aki megveszi a kecót ennyiért, mert rohan üstöllést eladni. Sőt, szól néhány devizahiteles ismerősének is, akiknek az Allianz Hungária Zrt.-nél van lakásbiztosításuk, hogy szaladjanak ők is, mert most van Budán kutyavásár. Egy pillanatra elfehéredett a telefonvonal, de a ravasz ügyfélszolgálatos - biztos túl volt már a ravaszsági belső képzésen - azt válaszolta decensen, hogy nem az ingatlanpiaci értéket veszik alapul, hanem a bekerülési értéket. Azaz ha eldurran a kégli, mennyiért lehet újonnan felépíteni. Ó, te lótuszba foglalt ékesség! - gondolta Tudatos Pénzügyi Fogyasztó, hát - különösen vidéken - annyit sem ér az új lakás, mint a benne lévő tégla ára. Azt meg ki tudja megmondani, mennyibe van egy új lakás felépítése (telek, építőanyag, munkadíj), hacsak nem az Allianz Hungária Zrt., az is csak akkor, ha díjat akar emelni.

Tudatos Pénzügyi Fogyasztó kedvesen megjegyezte, hogy ez a magyarázat biztosan nem vicc, mert annak kicsit erős, és van-e lehetőség csökkenő pályára állítani a biztosítási díjat, különben odahagyja a nagyszerű Allianz Hungária Zrt.-t. A telefonvonal másodszor fehéredett el, és ügyfélszolgálatos - becsületére legyen mondva - gyorsan körülnézett a termékpalettán, de csak ilyen remek drága biztosításokat tudott ajánlani. Tudatos Pénzügyi Fogyasztóban kialakult az a kép, hogy Allianz Hungária Zrt. csak nyírni való birkának és nem belőle élő partnernek tekinti őt, ezért elbúcsúzott ügyfélszolgálatostól, majd néhány nap múlva felmondási jogával élve az Allianz Hungária Zrt.-től is.

Mert amelyik biztosítóból Tudatos Pénzügyi Fogyasztónak elege van, az így jár.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a Tescoból
Elegem van a McDonald's-ból
Elegem van a zenei tehetségkutatókból
Elegem van a bankokból

Most, hogy 2 milliárd forint a főnyeremény a lottón, környezetemben megszaporodtak szerencselovagok. De ezek nem mennek ám aranyat mosni, meg a messzi Eldorádóba szerencsét próbálni, egy csudát. Komfortos szerencselovagokkal áldott meg a sors, akik maximum a lottózóig hajlandók elvonszolni munkában megfáradt testüket, de e kicsiny befektetésért is a legnagyobb hasznot akarják beseperni. Cserébe viszont engem macerálnak - talán ügynöki jutalékért vagy a nyereményük növelése miatt - a lottózás előnyeinek ecsetelésével. Hát, ha annyira akarják, hogy elvigyem azt a kis pénzt, legyen.

Kérem a lottózás a sűrített élet! Itt vannak először is az idősebb generáció képviselői, elsősorban hölgyek, akik 45-50 éve ugyanazokkal a családi eseményeket összefoglaló számokkal játszanak. A körzeti orvos csak azért írja fel nekik a Cavintont, hogy ne felejtsék el feladni a szelvényeket, mert ha egyszer nem adják fel, és pont akkor húzzák ki a számaikat... Bele sem merek gondolni! A másik irányzat képviselője a nagy számok törvényének engedelmeskedve egy rakás szelvényt ad fel hetente eldurrantva egy kisebb vagyont. A hazai deklasszált arisztokrácia maradványai csak akkor hajlandók leereszkedni a lottózóba, ha a nyeremény eléri az egymilliárd forintot. Az álomlátók szekciója a tudatalatti rejtelmeit fordítja le a számok nyelvére, mert az álmok nem hazudnak. A nyers racionalitás talaján állók azon az állásponton vannak, hogy a lottó a hülyék adója, ezért inkább legálisan adót csalnak azzal, ha nem játszanak. Barbi baba pedig akkor vesz lottót, ha anyagi gondjai támadnak, mert majd a nyereményből megoldja. Én emberbaráti okból veszek ritkán nyereményszelvényt, hogy ezzel lehetőséget adjak másoknak a nyerésre. De ha egyszer nem élnek a felkínált lehetőséggel és összejön két milliárd, az mégiscsak két milliárd, ezért ezen a héten meg kell tenni tétjeimet, mert az ősi focista bölcsesség szerint: ha nem rúgok kapura, nincs gól. Különben is Fortuna istenasszonynak is meg kell adnom az esélyt, hogy kegyeiben részesítsen, hisz oly régóta vár erre a lehetőségre.

Ekkor jön a második fázis, a szelvény kitöltése. Egyeseknek ez rutinszerű, mások lerágják a toll szárát, míg ikszelnek, megint mások könnyelműen dobnak számokat a rubrikába. Nekem persze mindegy mit húzok be, úgyis nyerek. Az e heti nyerőszám a 17, 39, 57, 63, 81 lesz. A megfelelő összeg befizetése után már nincs más teendő mint a várakozás, melynek során fogadalmak szoktak volt tevődni.

A hithű keresztényeknek a legkönnyebb, mert szombat reggeli imájukba bele szövik, hogy: "...a minden napi kenyerünket és lottó nyereményünket add meg nekünk ma...", esetleg nagyon komoly ígéretet tesznek jellemfejlődésük karbantartására és kész. Az alkalmi vallásosak előre szeretik biztosítani az Úr jóindulatát, ezért kisebb-nagyobb összegeket dobnak Szent Antalnak kérve a közbenjárását és egyúttal a felelősséget is rányomva, ha mégsem köszönt be a dolce vita. A babonából vallásosak szeretnék bebizonyítani, hogy Isten mégiscsak szerencsejátékos, és részt ígérnek neki a haszonból templomfelújítás stb. formájában. Az ateisták egyféle emberbaráti gesztusból szoktak fogadalmakat tenni az emberiség szociális, egészségügyi, oktatási fellendítése érdekében pontosan kiszámolva, hogy azért kaszáljanak a bolton. Nekem ilyen hókuszpókuszokra nincs szükségem, mert aki minden hétfőn pontban 8:17-kor viszi le a szemetet úgy, hogy balról jobbra nyitja fel a kuka fedelét, az úgyis nyer.

Ha mindez megvan, jön a nyeremény fejben való elosztása. Az emberek ilyenkor természetesen nem irigyek (á!), csak felelősen szeretnék felosztani a pénzt. Az első dilemma, hogy megmondják-e a rokonoknak. Ez különösen akkor veszélyes, ha sok a devizahiteles a famíliában, mert képesek elvinni az egész nyereményt. Gondolniuk kell a jövőre is, nem lehet csak úgy felelőtlenül osztogatni, ezért az az elterjedt általános nézet, hogy a rokonok nem tudhatják meg. Majd, ha a nyertesek kellően távol lesznek, a kedves rokonság kap tőlük egy üdvözlőlapot. Barátok, ismerősök szintén kizárva, a sokak tudása nem gazdagít. Utálom az ilyen smucig népséget! Én persze a biztos nyeremény birtokában tudom magamról, hogy nem szólok senkinek, mert sajnos nem lehet ekkora terhet rakni az emberekre, ezt nekem kell cipelnem.

No, mármost a játékosok lelki szemei előtt ott van a 2 milliárd forint, mit csináljanak a pénzzel? Előszöris a legkéjesebb pillanat - majdnem ér annyit mint a zsebben lévő suska - elmagyarázni a főnöknek, hogy egy marha, de abban a szerencsében részesül, hogy láthat közelről kondenzcsíkot. Aztán jön a féktelen költekezés, nagy ház, nagy autó, világ körüli út, nercbunda, luxus a köbön, végül a csőd, összeomlás, szegényház. Hiába, a vagyon elviseléséhez kell némi intelligencia is! Ezért én inkább minden munkát elvállalok, sőt sokat túlórázom, kölcsönkérek a rokonoktól, barátoktól, így senki sem sejti, hogy egy milliárdost melengetnek keblükön. Belegondolva jó vacak életem lesz mint fösvénynek, kit pénze gondja öl meg.

Na, ezért van előre elegem a lottó nyereményemből.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a Tescoból
Elegem van a McDonald's-ból
Elegem van a kamu tisztségekből, hivatalokból