Jó néhány éve, egy fekete téli estén villamosoztam hazafelé a villamos meleg fényéből bámulva a hideg várost. Az egyik megállóban egy szikár, jól öltözött, egyenes tartású hatvanas úr szállt fel. Engedelmesen feltartott kézzel kapaszkodott, szemén látszott, hogy robot üzemmódba kapcsolta magát, s mint Gárdonyinak, csak a teste volt ott, lélekben nagyon-nagyon messze járt.

A következő megállóban a békés unalom tavába két hölgy felszállása jelentette a bedobott követ. A negyvenéves csitri és a barátnője hangosan kapaszkodtak a lépcsőn. A villamos elindulása után a körbenézés folyamatában a negyvenéves csitri egyszer csak felvisított, mint egy disco félhomályban letapizott süldőlány: "Tanár úr"! A Tanár úr olyan távol volt, hogy először nem is vette magára a visítást, de a negyvenéves csitri bazsajgó arckifejezéssel hozzá tülekedett és megismételte: "Tanár úr, hát nem ismer meg?" A Tanár úron látszott, hogy még mindig nem tért vissza teljesen gondolatai univerzumából, és udvarias mosollyal próbálta lerázni a negyvenéves csitrit. Ez az inkvizítor szökevény azonban nem hagyta magát, tovább bazsajgott és szólt emígyen: "A Tanár úr tanított ám engem! Biztos emlékszik rám!" Tanár úron minden külső szemlélő jól láthatta, hogy homlokán átfutott az a gondolat, hogy 'emlékszik rád a rosseb', de továbbra is udvarias maradt.

Ráadásul kevesen tudják, de a tanárok abban is különböznek a hűtőgép-összeszerelőktől, hogy míg a hűtőgépek nem szoktak 25 év múlva hirtelen az összeszerelőik nyakába ugrani, addig a tanároknál ez foglalkozási ártalom. Ennek az ártalomnak a csökkentése érdekében a rutinos tanár komplett bullshitgyűjteménnyel rendelkezik, így akkor is tud érdekes beszélgetést folytatni a volt tanítvánnyal, ha fogalma sincs arról kivel beszél éppen. A mi Tanár urunk is megpróbálkozott ezzel a módszerrel, és érdeklődést tettetve megkérdezte: "Maga a Bakonyiné osztályába járt, ugye?" A negyvenéves csitri erre cserfesen rávágta, hogy "Nem!" és bazsajgott tovább várva felismerése általi megdicsőülését. Tanár úr egy másik módszerhez folyamodott - belőtte, hogy a negyvenéves csitrit mikor taníthatta - és egy akkortájt történt jelentős iskolai eseményt próbált meg felidézni, hátha azon el tud indulni valami kényszerbeszélgetés. "Maguk nyerték meg azt a tanulmányi versenyt, már emlékszem." - hasalt a jó öreg. A negyvenéves csitri durcásan rávágta, hogy azok nem mi voltunk, hanem a Petriék. A Tanár úr régi rutinié volt, a negyvenéves csitri legalább adott egy nevet, amely semminél éppen több volt, és megkérdezte: "A Petrinek volt valami öccse, az kettővel lejjebb járt, maga ismerte?" A negyvenéves csitrinek könny szökött a szemébe, és boldog beismeréssel közölte, hogy a Petri öccse az osztálytársa volt. Innét már a szokott tanár bullshit rendje szerint folyt tovább a beszélgetés, a Tanár úrnak még mindig nem volt fogalma arról, hogy ki ez a negyvenéves csitri, de a Petri családról jól elbeszélgettek.

S milyen az élet! Ezt a történetet meséltem éppen egy kedves barátomnak a Moszkva téren ebédből jövet, s már az erkölcsi tanulság levonásánál tartottam volna, midőn egy ismeretlen hang rám üvölt: "Szervusz, hogy vagy, de rég láttalak!" - és elém állt. A barátom rögtön látta rajtam, hogy dunsztom sincs, ki az üdvözlő, és nem is érdekel, de valamit tennem kell rövid időn belül, ha nem akarok szégyenben maradni, ráadásul a negyvenéves csitri története is ott lebegett még. Ekkor már csak annyit érzékeltem, hogy a barátom valamit suttog ("Hát ez kész!") és elfordul röhögni, egyedül hagyva a régi ismerőssel, akiről akkor sem tudtam volna, hogy kicsoda, ha az életem múlik rajta.

Pedig a fickó nagyon tekert a felismerésért. Na, öreg előbb kelj fel, ha rajtam akarsz kifogni gondoltam gonoszul, kedves orcám viszont olyan bizalomgerjesztően sugárzott, mint amikor lányos anyákat szoktam meggyőzni arról, hogy leánygyermekük illő környezetben és emelkedett szellemiségben fog szórakozni velem a balatoni nyaralás alatt. Az látszhatott rajtam, hogy a felismerés hiánya csak átmeneti volt a hirtelenség okán, és már be is ugrott a régi cimbora, a nyelvemen is van a neve. A leleplezés elkerülése érdekében támadnom kellett (kösz Napóleon!) ezért valami értelmesnek tűnőt kérdeztem. Szervusz! Tényleg rég láttalak. Azóta megvettétek? - üdvözöltem a sose látott régi ismerőst. Ez a megvevős duma látható zavart okozott rajongómnál: szemérmesen visszakérdezett, hogy mit vettünk meg? Ha azt hitte eltántorít attól a remek szórakozástól, hogy egy vadidegennel bensőséges beszélgetést folytassak a Moszkva tér közepén, hát tévedett. Persze figyelni kell arra, hogy nagyot ne mondjunk, például házat, mert az lehet lebukás, kicsit meg - tévé - nem érdemes, mert az felkelti a gyanakvást. Férfiembernél a kocsi tuti bejön azt szoktak venni, ezért én is erre kérdeztem rá, együtt érzően érdeklődve, hogy jó vétel volt-e? Nos, a kezdeti bizalmatlanság elillant, az autó vétel címén a régi ismerős már az én katonám volt, kitárta szívét, locsogott megállíthatatlanul. Néhány biztató bólogatás, meg ühüm elég volt ahhoz, hogy helyreállítsam régi, már-már meghitt baráti kapcsolatunkat. Szerencsére jött egy villamos, így erre hivatkozva elbúcsúztam tőle, megerősítve benne, hogy milyen jól elbeszélgettünk és persze gyakrabban kellene dumálnunk.

A barátom - még vörösen a röhögéstől - a villamoson megkérdezte, hogy ki volt az illető, de még mindig nem tudtam, és csak lassan derengett, kivel is beszéltem. Aztán megállapodtunk abban, hogy viszonylag könnyen megúsztam, mert egy régi ismerőssel vonaton, repülőn összezárva kész Isten csapása lenne.

A régi ismerősökkel kapcsolatban kettős érzésem van, mert egyfelől elegem van belőlük, amiért betolakodnak más életébe, viszont ha helyzetgyakorlatként fogjuk fel a találkozást, jól is szórakozhatunk.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a villamoson telefonálókból
Elegem van a szülői értekezletekből
Elegem van a zenei tehetésgkutatókból
Elegem van a kamu tisztségekből, hivatalokból

Az Indexen olvashattuk az alábbi hírt: "Büntetőfeljelentést tett bennfentes kereskedelem és abban való bűnsegédlet miatt ismeretlen tettes ellen Pápa Levente, az Együtt-PM szövetség politikusa kedden. Pápa Levente szerint Matolcsy György szakmai alkalmatlansága a pénzügypolitika irányítására eddig is tudott volt, ha azonban igazolódik a kiszivárogtatás gyanúja, akkor a jegybankelnök erkölcsileg is alkalmatlan állami vezetői tisztségre, az ügynek pedig büntetőjogi következményei is lehetnek. Az Együtt-PM politikusa elmondta: azért fordult az ügyészséghez, mert a Matolcsy György vezette nemzeti bank összeférhetetlenség miatt nem folytathat vizsgálatot az ügyben. Ha a magyar hatóságok nem járnak el érdemben, akkor "nemzetközi botrány lesz", és készek a brit és az amerikai értékpapír-felügyelet elé vinni a történteket - közölte.”

Hát, skacok tudatlanok vagytok, a Magyar Nemzeti Bank Személyügyi igazgatóságának vezetőjét úgy hívják, hogy dr. Polt-Palásthy Marianna, a Legfőbb Ügyészt pediglen dr. Polt Péternek. Biztos csak névazonosságról van szó, nem férjről és feleségről, így a független ügyészi eljárás biztosítva vagyon.

Végezetül a tanulság: "Magyarország a rokonság és a panamák lápvilága. Ez egy olyan furcsa ingovány, hogy aki ebbe beleplántálódik, vagy akklimatizálódik, vagy elpusztul." - írta Móricz Zsigmond nagyjából 80 éve. Azóta semmi sem változott, és nem is fog, ha egyre többünknek nem lesz ebből elege.

Pedig Habony Süvi olyan egyszerűen megmagyarázta mindenkinek: 199 képviselő jó, 386 rossz. A legfontosabb érv pedig: ócsóbb. Az öreg rabbi bölcsessége viszont arra tanít: olyan gazdag nem vagyok, hogy olcsót vegyek. Jó-e hát nekünk választóknak az olcsónak nevezett parlament?

Először is nem lesz igazán olcsóbb. Ma már - a kezdeti kommunikációs rizsa lecsengésével - kiderül, hogy főként a nagyobb választói körzetek, a szakértői háttér megteremtése miatt olyan sokkal nem is lesz olcsóbb. Az esetleges megtakarítás pedig alig lesz több mint egy közepes költségvetésű közbeszerzésen magánzsebbe csorgó közpénz összege. Viszont mit kapunk ezért mi, szerencsétlen átutazói ennek a planétának?

Első körben kapunk egy halom kényszerpolitikai vállalkozót, garázs-képviselőjelöltet, akiktől alig lehet majd visszakövetelni a kampányra adott közpénzt. Kapunk egy Leo Tolsztoj Háború és béke című rövid szösszenetével vetekedő szavazólapot természetesen a jobb áttekinthetőség kedvéért. Kapunk továbbá egy zavaros választást óvásokkal, perekkel. De ez csak a fecsegő felszín, a mélyben még rosszabb a helyzet.

A korábbi választási szabályok szerint a második fordulóra általában ketten maradtak - természetesen voltak kivételek -, így a győztes relatív többséget szerzett, még ha az vékonyka volt is (pl. 51-49%). De ez a többség legitimálta a nyertest. Mi lesz a mostani helyzetben? A billegő körzetekben szinte általánosan, de a többiben is előfordulhat, hogy X párt jelöltje kap 35%-ot, Y párté 30%-ot, Z párté pedig 25%-ot, a többi a resztli. Ezzel lehet nyerni, de könyörgöm: a győztes ellen szavazott a választók 65%-a! Milyen jogon nyomogatja a gombokat ott a parlamentben az az aranyvirág, aki nem képviseli a választói 65%-át? A csodás ócsó választási rendszer illegitim képviselőket eredményez. Na, brávó!

A stabil kormányzás szintén nehéz lesz e választási szisztéma alapján. A választási kapanyél elsülhet akár ide, akár oda, könnyebb lesz elérni a kétharmadot a gazdasági-társadalmi kilengések miatt. Így aztán előfordulhat, hogy négyévente alkotmányozás címén megmondják, mit kell gondolnunk a nemzeti tragédiákról (Trianon, holokauszt), a fritz vagy a ruszki megszállás volt-e rosszabb stb. teljes káoszt eredményezve ezzel a közös történelmi tudatban, viszont nagy piacot teremtve a mindenkori hatalomhoz dörgölőzőknek.

De maga a kormányalakítás sem lesz egy fáklyás menet. A korábbi rendszerben a visszalépések miatt a konszenzuskeresés folyamata már az első forduló után megindult. Így ha az adott párttal később kényelmetlen lett volna együtt kormányozni, még meg lehetett előzni a nyílt összeborulást a második forduló előtti csendes visszalépésekkel, kisebb alkukkal. Sokszor profitált a Fidesz ezúton a MIÉP vagy a kisgazdák szavazótáborából. De a gyanúsításokat el lehetett hessegetni azzal, hogy így szavaztak a választók. Jelen helyzetben viszont ezt az érvet nem lehet bevetni, ki kell jönni a napra. Ahogy mondani szokták: mindenki belepisil a medencébe, no de a trambulinról?

Ráadásul ritka perverz koalíciós helyzetek jöhetnek létre, amelyek egyszerűen lehetetlenné teszik a kormányalakítást. Például a Fidesz megnyeri a választást, lesz 90 képviselője, a vörösöknek 60, a Jobbiknak 49. (Jobbikos olvasóim kedvéért tőlem lehet fordítva is: legyen a Jobbiknak 60, a vörösöknek 49) Ki fog kormányozni? A Fidesz kisebbségben? Ugyan. Fidesz-Jobbik? He-he. A Likud azonnal felmondaná a testvérpárti kapcsolatot, az osztrák helyzet (Néppárt-Szabadság Párt koalíció) gyenge nádi susogás volt ahhoz a vircsafthoz, amelyet nemzetközi porondon összehoznának. (De hogy legyen valami jó is a dologban, a szellemi téren komoly kihívással küzdő Matolcsy védhetné a forintot, és el is eshetne a nagy csatában mindnyájunk örömére.) Fidesz-vörösök? Kizárt. Jobbik-vörösök? Erős képzelőerő kellene egy olyan szürreális kormányülés vizionálásához, melyen Vona miniszterelnök megadná a szót Gyurcsány miniszternek. Én ilyennel sajnos nem rendelkezem. Maradna az új választás kiírása a kormányozhatatlan országgal, melynek a politikai felelősségét a rendszert kidolgozó Orbán-Áder duónak kell viselnie.

Végezetül van itt egy nagyon kínos szempont, amellyel a Fideszt komolyan támadni lehet a nemzeti oldalról. Hogy is mondja a nagyszerű Sándor György? "…mert az első generáció még csak felejt, a második elfelejt, a harmadiknak már eszébe sem jut... igazságot szolgáltatni!". Az új választási rendszert kiötlők elfelejtették vagy eszükbe sem jutott, hogy miért 386 fő a magyar Országgyűlés létszáma. Nos kérem azért, mert a rendes Magyarországnak ennyi képviselője volt a trianoni csonkítást megelőzően. Az Országgyűlés szimbolikusan őrizte ezt a hagyományt, így az elcsatolt részek ezen szimbólumon keresztül voltak ott az Országgyűlésben. A magyar Országgyűlés 94 évig ezzel is kifejezte, hogy nem fogadja el a trianoni döntést, lelkében 15 millió magyar népképviseletének helyszíne. Ezt a mély titkot még az olyan cégéres gazemberek is tiszteletben tartották mint Rákosi vagy Kádár. Sőt még a „New-York-Tel-Aviv-Párizs” tengely Bogár László-féle háttérhatalma sem bolygatta. A nemzeti lelkületre duma szinten oly büszke Fidesz viszont - Orbán vezetésével - a magyarság ezen lelki titkát felszámolta baksisért. Erre az aljasságra pedig nincsenek szavak.

Igaza van tehát az öreg rabbinak, eltékozoltuk gazdagságunkat azzal, hogy olcsó, gagyi választási rendszert vetettek meg velünk, és ebből elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az Allianz Biztosítóból
Elegem van a parkolási cégekből
Elegem van a közszolgálati híradóból
Elegem van a McDonald's-ból

Az elmúlt napok híre volt egy szokásos könyv, amelyben a beosztott hízeleg főnökének. Bővelkedik ilyenben a történelem, semmi különös. Petronius ugyanígy csavarta ujja köré Nerot befolyást, pénzt hatalmat remélve. Minden hatalommal rendelkező számára a legnagyobb kihívás a nyaloncok távol tartása. Van, akinek sikerül, van, akinek nem.

Ráadásul Gyuri jobbkézről azt pletykálják, hogy miniszterelnöki ambíciókat dédelget, ki kellett tehát lépni a pénzügyi ismeretlenségből, el kellett kezdeni a "Gyuri legyőzi a világ pénzügyi hatalmait" freskó felfestését. Hát mondhatom nagyszerűen sikerült.

Gyurka miniszterelnöki ambíciójához annyit még, hogy amikor ez a hír diplomáciai körökben elkezdett terjedni, Ban Ki Mun ENSZ főtitkár titokban összehívatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülését felkérve az állandó tagokat annak a lehetőségnek a megvizsgálására, miképp lehet egy tagállamot úgy, ahogy van elmegyógyintézetté nyilvánítani. Szép kilátások.

Szóval Gyurka házi krónikása rittyentett egy nagy ívű alkotást e nagyszerű, korszakos emberről, kinek mi földi halandók a lába nyomát sem csókolhatjuk, meg nem érthetjük e korszakos elme pompás ragyogását, örülhetünk, hogy e félisten kortársai lehetünk. Hozsánna Néked Gyuri!

De a nagy hírnév suvickolásba belekerült egy kis guanó is, és most azzal fényezik Gyuri orcáját. A nyalonc - nincs rosszabb a hülye, de szorgalmas kollégánál - nem vette észre, hogy a bennfentes kereskedelem törvényi tényállásának határát súroló, esetleg átlépő cselekménnyel gyanúsította meg a nagyszerű Gyurit. A nemzet jobbkeze ugyanis elköpte egy ebéd alkalmával az egyik gyarmatosító, háttérhatalmi szervezet képviselőinek, mit tesz a magyar kormány a legnagyobb titokban. Azok köszönték az infót, és betegre keresték magukat a versenytársaik és a magyar polgárok zsírján.

A történet hihetetlen párhuzamosságot mutat ama Gyurcsány nevű másik elmeháborodott őszödi történetével. Mindkét eset a nyilvánosság háta mögött történt, mindkét idióta azt hiszi valami nagyot alkotott, mindegyik beszéd véletlenül került nyilvánosságra, mindkét marhát a saját tábor igyekszik mosdatni. Az ellenzék persze követeli a lotyaszájú Gyuri lemondását, de ugyanúgy nem fog lemondani mint Gyurcsány.

Ne is mondjon le, maradjon meg a magasra jutó hülye fideszes mementójaként, akikből már nagyon elege van ennek az országnak.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az új választási rendszerből
Elegem van a McDonald's-ból
Elegem van a közszolgálati híradóból
Elegem van a 2 milliárd forintos lottónyereményemből

Dédapáinknak, nagyapáinknak viszonylag könnyű volt. Azt talán még tudták, miképp készül a gyerek, de azt, hogyan születik és milyen a csecsemő, nos, erről kevés fogalmuk volt. Midőn eljött a szülés ideje, áthívták a bábát meg a segítő asszonyokat, ők pedig elbattyogtak kávéházukba, kocsmájukba és békés iszogatás közben várták az eredményt. Ha fiú lett örömükben, ha leány aggodalmukban rúgtak be. Kijózanodás után hazaérve félve ölbe vették az újszülöttet, rácsodálkoztak, és legközelebb 3-4 éves korukban találkoztak vele, amikor már lehetett a poronttyal csip-csip csókázni. Addig "asszonydolog" volt az egész művelet.

Apáinknál kezdett elromlani az egész. A ma öreg harcosai ifjúként egyszerre kispapák lettek. Terhesgondozásra és egyéb hókuszpókuszokra még nem jártak, de a folyamatban már részt vettek. Ha eljött az idő, taxin bevitték az asszonyt a kórházba, aztán vagy elmentek dolgozni vagy a váróban idegeskedtek. A részletekről nekik sem volt fogalmuk, mert csak a szépen bepólyázott csecsemőt látták az üvegfalon keresztül. Hazafelé legurítottak pár üveg sört, és a nagy izgalmakra rápihentek egy hetet, mert anya és gyermeke a kórházban ismerkedtek egymással és az anyaszereppel. Addig aztán az apák kitakarították a lakást, ünneplőbe öltöztek a nagy napon, és hazavitték anyát és gyermeküket megkezdve a családi hétköznapokat.

A '90-es évektől beköszöntött az újhullám a szülőszobákban is. Komoly mozgalom indult meg az apás szülésért. Ennek az egészségügy egy ideig ellenállt, de aztán rájöttek, hogy jobb, ha a vajúdó nő hisztijével a kispapát ugráltatja mint az ápolókat, ezért bölcsen felhúzták sorompót a népi kezdeményezés előtt. Így aztán hiába óv József Attila - "A titkokat ne lesd meg" - a kor kispapáival szemben társadalmi elvárás, hogy ott legyenek a szülésnél. Ez alól csak a császárral szülés a kivétel, a természetes úton való szülés esetén a kispapák alig tudják kihúzni magukat az asszisztenciában való megtisztelő szereplés alól. Van ebben valami ősi női ellenérzés is a férfiakkal szemben: "Nézd meg te piszok mit tettél velem, mit kell szenvednem a kölyködért."

Persze a folyamat nem így indul, ha a kispapák látnák a végét, eszük nélkül menekülnének. Ezért kell egy kis méz a madzagra a férfiúi hiúság felpiszkálásával. A legtöbb apakezdemény ugyanis, ha tehetné, körbehurcolná asszonyát a világban mutogatva mindenkinek, hogy ő volt ám az az ügyes, akinek sikerült a teherbeejtési produkció. Erre a macsóérzésre apellál a rendszer, amikor a büszke kispapa elkíséri feleségét a nőgyógyászhoz. Ott pedig minden olyan "édi-bédi". Látja az ultrahangos vizsgálaton a magzatot, megvan a feje, lába, keze, látja, ahogy nő, az orvos elmagyarázza, mit kell nézni, tippelgetnek a nemére vonatkozóan, kinyomtatják az első képeket 2 vagy - manapság már - 4D-ben (a 3D miért maradt ki?), elkészülnek az első videók, szóval jó program, alakul a kötődés. A magzat nemével kapcsolatban a kisebbségi álláspont az, hogy nem akarják tudni, a többség viszont szeretne bizonyosságot a tekintetben, hogy kék vagy rózsaszín cuccokból kell-e feltankolni. Persze az a büdös kölyök már ekkor képes betenni a szülői elvárásoknak, és csak azért sem mutatja magát, így hónapokig elhúzza a bizonyosságot. A szülésre felkészítő programok a kispapáknak szintén inkább a szenvedés kategória, de kétségtelen, hogy pszichésen segít a rákészülésben. Ilyenkor már a kismamáknál is erősödik a zabszem effektus, egymástól is gyűjtik az infókat, hogy úszhatnák meg a fájdalmat. Természetesen sehogy, de a labdán ücsörgésnek, vízben lebegésnek, légzési gyakorlatoknak és egyéb meséknek nagy a piaca. Ebben a szakaszban már a kispapák sem annyira lelkesek a szülésen való részvételtől, egyesek már a szülést bemutató film látványától is elájulnak, de már benn vannak a csőben.

És elkövetkezék a nagy nap (éjszaka). Ilyenkor nincs mese a gyerek már nem szívódik fel mint egy vakbéltünet, világra kell segíteni. A papás szülés olyan bevezető gyakorlatokkal kezdődik (borotválás, beöntés), amelynek látványát egy nő sem akarja igazán láttatni, és egy férfi sem akarja látni, de hát a papás szülés ugye... Ezután a vajúdás következik, ha a kismama szerencsés csak pár óráig tart, ha nem, akkor akár 10-12 órán át is. Ebben az időszakban lehet ugráltatni a kispapát, aki szánalomból, féltésből átváltozik a lámpa dzsinjévé, és minden kívánságot igyekszik teljesíteni. Aztán megindul a szülés.

A bátor kispapák ilyenkor kimennek, a gyávák bent maradnak, hogy néhány perc múlva ájultan koppanjanak a padlón. Az a haszna megvan a dolognak, hogy amíg a személyzet kivonszolja őket, a kismama nem a szülésre, hanem a műsorra figyel. A bent maradók közül sokan - elkerülendő a padlófogást - a szülő nő fejéhez állnak, mereven néznek előre, fogják a kezét, de véletlenül sem kíváncsiak a születés misztériumára. Az alanyi nőgyógyászok viszont szakszerűen viselkednek, kérdezgetik az orvost, a helyes légzés fontosságára figyelmeztetnek, akkurátusan megjegyzik, hogy nem kell ordítani, attól nem lesz jobb. A kukkoló/riporter lelkületű kispapa videóval felszerelkezve sürög-forog, a tágulás folyamatát és a pici fejének megjelenését premier plán veszi, hogy másnap már diadalmasan posztolja is valamelyik közösségi oldalon: ilyen a feleségem alulról címmel. A hentes kispapák jatagánnal a szájukban tartózkodnak a szülőszobában, alig várják, hogy elvághassák a köldökzsinórt.

Talán annyi értelme van az egésznek, hogy míg az anyát stoppolják, a kispapa ott van a mosdatásnál, mérésnél, és előbb veszi kezébe a Yoda mesterre hasonlító utódot mint az anya. Aztán szétküldi az sms-eket, és hetekig fogadja a gratulációkat, melyeket kétségtelen megérdemel, mert ő a szülés valódi hőse. Szeretett feleségétől elismerésre úgysem számíthat, aki legfeljebb mint akadékoskodó, a szülés körül valódi segítséget nem nyújtó koloncként fog rá emlékezni.

Azt hiszem a dédpapáék idején kényelmesebb volt a szülést megélni férfiként, ezért - biztos az irigység mondatja velem - a papás szülésből elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az Allianz Biztosítóból
Elegem van a Darwindíj-várományosokból
Elegem van a rákos gyermekeknek szánt adóforintok elsíbolásából
Elegem van a heti bulvárújságokból

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke abban a pillanatban bukik meg, amelyben az orosz tankok átlépik Ukrajna határát. Furcsa a magyar belpolitika, és nem is igazságos Orbán Viktorral szemben, de aki akkora politikai hibát vét mint ő, annak mennie kell.

Az ukrán helyzet bonyolult, valószínűleg, akik elkezdték a folyamatot, maguk sem gondolták, hogy idejutnak, már túl nagy az ár. De az első világháború is úgy indult, hogy: "Mire a falevelek lehullanak, itthon lesznek a fiúk." Az Unió támogatásával is visszaéltek a puccsisták, nem hihető, hogy a kontraszelektált brüsszeli bürokraták fel merték volna borítani a status quot, neki mertek volna menni az orosz érdekeknek. Ráadásul mintha az amerikaiakat is kész tények elé állították volna, a helyzet élezése csak a puccsistáknak használ, egyébként senkinek sem jó. A demokratikus szabályok szerint Janukovics Ukrajna elnöke, Putyin pedig részben az orosz lakosság védelme, részben a törvényes elnök felkérésére avatkozik be a stabilitást értéknek tartó ukránok szimpátiáját is bírva. Csakhogy.

Magyarország tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, mely szövetségesi rendszertől nem lehet eltérni. Ennek a szövetségesi rendszernek pedig világosak az elvárásai a tagokkal szemben: fraternizálás Putyinnal nem megengedett. Orbán tehát komoly csapdába manőverezte magát, azt a politikai közösséget, amelyet vezet és sajnos, ami még ezeknél is nagyobb baj, Magyarországot. Igen, a paksi ügyről van szó, illetve az annak kapcsán kapott orosz hitelről.

Ha méltányosak akarunk lenni Orbánnal, nem lehet megkerülni azt a problémát, hogy az Unió politikusai ritka aljasul viselkedtek vele szemben a 2010-es választások után. Orbánnak választania kellett, hogy Brüsszelből irányítják-e az országot vagy a választók felhatalmazása szerint Budapestről. Orbán a brüsszeli, frankfurti nyomás ellensúlyozására kezdett bele a kockázatos keleti politikába, melytől az ország pénzügyi szuverenitásának megőrzését remélte, de ezzel fokozta a vele szembeni nyugati bizalmatlanságot. A választások közeledtével Orbán úgy érezhette, megingathatják a forintot, amelyen keresztül elveszítheti a választást, ezért gyors források után nézett. Japánból, Kínából nem sikerült beszerezni a pénzügyi stabilitáshoz szükséges forrásokat, maradt Oroszország. De az oroszok régi gyarmattartók, megkérték az árat Paks bővítési lehetőségének képében. Ez tovább növelte a bizalmatlanságot Nyugaton, mert ráadásul az energetika - azon belül is a nagyon forró krumpli atomenergia - körében kötelezte el Magyarországot hosszú időre Orbán az oroszoknak.

Az oroszbarátság - annak gyorsasága - Magyarország számára megalázó volta alaposan kikezdte Orbán tekintélyét belföldön is, a kézivezérelt sajtó alig tudja palástolni a felháborodást. A magyar furcsa nép, sok mindent eltűr, de ha megérzi vezetőjében a megalázkodást, azt nem bocsátja meg. Grósz Károly is akkor bukott igazán, amikor az aradi találkozóra menet elfogadta, hogy a románok átültessék Ceaușescu autójába. Orbán moszkvai megalázkodása beszédes volt a jobboldali tábornak is, de a lakájmédia egyelőre igyekszik elfedni a kudarcot.

A várható orosz támadással viszont Magyarország a szokásos két pogány közt helyzetbe kerül. Nyugati orientációját nem adhatja fel, de a friss pénz pórázának végét is erősen tartják az oroszok. Ráadásul az orosz előrenyomulás miatt Magyarország szomszédja valójában Oroszország lesz, ha pufferállamként látszólag valami krajna közénk áll is. (Ezért kár Kárpátalja visszatérésében reménykedni, az orosz doktrína szerint, ha bent vannak a Kárpát-medencében, uralni is tudják, kívülről meg nem.) Az oroszok kezéből falatozó, azzal gyakorlatilag határos Magyarország fokozottan veszélyes az Unió és a NATO számára, melyet nem fognak megengedni.

Mind a külpolitikai, mind a belpolitikai helyzet alapján Orbán menni fog, addig viszont próbálkozik. Lesz itt olyan felelős államférfi látszata, hogy csak. De a lényeg, hogy Orbán elrontotta Magyarország pozícióját, szövetségeseink megbízhatatlan partnerként tekintenek ránk, az ország lakossága pedig megalázottnak érzi magát: az oroszok csicskájának. Mindezt egy olyan embertől, aki eddig nyugatos elkötelezettséget hirdetett.

Sajnálom Orbánt, mert vitathatatlanul nagy formátumú politikus, és bizony a nagy formátumú politikusok tudnak kapitális hibákat elkövetni, melyet Orbán el is követett. Meg kellett volna értenie, hogy Kompországot nem lehet Kelet felé a nyugati parttól elrúgni, mert a kötelek ott tartják. Ha pedig elnyiszálja a köteleket, akkor Kompország nem Keleten fog kikötni, hanem sodródik, amely mindennél rosszabb.

Orbán: Silov elvtárs gyere vissza!

Aki élt a szovjet-orosz megszállás alatt, soha többé nem akar oda visszakerülni, mert lehet bírálni nyugati szövetségeseinket - meg is érdemlik -, de inkább ők mint az oroszok. Akkor is, ha a Hősök terén egy öregfiú a 25. évfordulón majd azt mondja: "Oroszok, gyertek vissza!" A Pa Dö-Dö pedig elénekli a Come back Szása című dalát.

Azt hiszem, sokaknak elege van abból a lehetőségből, hogy Magyarország Vengrija legyen és ezt a választásokon is ki fogják fejezni.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az Allianz Biztosítóból
Elegem van a Tescoból
Elegem van a heti bulvárújságokból
Elegem van a Darwindíj-várományosokból