A vadászati és az idegenforgalmi szezon mintájára bevezették a vagyonnyilatkozat-tételi szezont. Ez az időszak nem más mint a választópolgároknak a politikusokra való nyilvános köpködés lehetőségének ideje. Amolyan orwelli gyűlöletfélóra, melyet minden politikusnak el kell viselnie a stallummal járó előnyök kedvéért, aztán úgyis megy minden tovább.

A mai magyar vagyonnyilatkozat-tételi előírások tulajdonképpen Mikszáth Kálmán 120 éve írt ironikus ötletén nyugszanak. A fejlődő Monarchiában is gond volt a korrupció (vasutak, városfejlesztések stb.), ezért Mikszáth azt javasolta, hogy a mindenkori pénzügyminisztert kétszer mázsálják le, egyszer midőn hivatalba lép, másodszor mikor távozik. A testsúlybéli gyarapodásról pedig köteles a delikvens számot adni. Gyakorlatilag ezt a rendszert vették át, a kötelezettek évente írják le milyen és mennyi vagyonuk van. Szankció csupán a leadás határidejének elmulasztása miatt lehetséges, a tartalom miatt nem.

A rendszer ezen kereteit feszegette a 2006-os választásokat piros alsónadrágjának villantásával ünneplő tökös somogyi főispán, Gyenesei István, aki legfőbb befektetéseként gyermekeit jelölte meg. Filozófiai értelemben Gyeneseinek volt igaza, a jogalkotói szándék azonban mégsem ez volt, így nevetségessé vált az egész. A vagyonnyilatkozati előírásokról szóló törvény ugyanis lex imperfecta, tökéletlen törvény. A római jog óta így nevezik azokat a törvényeket, melyek látszólag szigorúan tiltanak, előírnak valamit, de ha mégsem tartja be senki a benne foglaltakat, annak nincs szankciója, semmiféle következményekkel nem jár.

Ráadásul éppen ebben a tárgykörben már a rómaiaknak sem ment a tiltás. Történt, hogy az ókori Rómában elszaporodott az ajándékok kikövetelése valamely cselekményért. Így bírák vártak el ajándékot ítéletért, ügyvédek perhúzásért, szenátorok ügyek politikai felkarolásáért (ma úgy mondanánk: lobbizásért), mely társadalmilag tűrhetetlen mértéket öltött. Azok a rómaiak, akiknek neve mint a jellemesség példája maradt fenn - kezét tűzbe tartó Mucius Scaevola, pompeji őr stb. – elcsúsztak a korrupció fényesre csiszolt padlóján. Az i.e. 204-ben megalkotott lex Cincia a római jog tökéletlen törvényének iskolapéldájává vált. E törvény megtiltotta bizonyos - pontosan meg nem határozott - értékhatár felett az ajándékok elfogadását. Így már 2218 éve nem tudjuk, mi az a bizonyos értékhatár, de nem is kellett a római polgárnak ezen törnie fejecskéjét, mert ha elfogadta az ajándékot, az semmilyen hátránnyal nem járt. Nem kellett visszaadnia, lemondania hivataláról, büntetést fizetnie, semmi, az élet ment szépen tovább. Ha tehát a nagy Senatus Populusque Romanus is csak a hülyeség terén tudott maradandót alkotni e kérdésben, elvárhatjuk-e, hogy egy félázsiai népség országgyűlése/népi hurálja megoldja a problémát?

A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség ezért nagyjából két dologra jó. Az első, hogy a fotelforradalmár megköpködhesse a tévéjét a "Ma ki lopott?" híradó rész alatt. De addig sem megy ki az utcára vasvillával hajkurászni az ő népképviselőjét. A másik társaság a pártszóvivőké és pártszolgálatos újságíróké, akik a másik táborba tartozók szennyesének teregetésével tartják össze a saját tábort. Az utóbbiak - ha jól csaholnak - a gazdi kezéből jutalom falatokra is számíthatnak.

Én rég nem olvasom, hallgatom ezeket a híreket, elég a főcímeket megismerni, már az is sok. Szerény álláspontom az ügyben az, hogy azt kívánom minden vagyonbevallónak (álamfő, képviselő, miniszter): annyi vagyona legyen, amennyit bevallott. Sem több, sem kevesebb, annyi. Biztos lenne nagy meglepetés sokaknál.

Egyebekben pedig az egész komolytalan hajcihőből elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a 2 milliárd forintos lottónyereményemből
Elegem van a parkolási cégekből
Elegem van a villamoson telefonálókból