A kamu párt arról ismerszik meg, hogy esze ágában sincs bekerülni az Országgyűlésbe, viszont a párt megalapítói jól akarnak élni az adófizetők pénzéből. Ahhoz ugyanis, hogy egy párt bejusson a Parlamentbe, nagyon sok szavazó kell, úgy 200-300 ezer, a költségvetési támogatás felnyalásához viszont elég néhány tízezer. Ezt a szegmenst célozzák hát a kamu pártok.

Itt van mindjárt az egyik kedvencem, a hosszú nevű jellegtelen párt, amelyet Szili Katalin vezet. Elnézem a plakátjaikat, melyeken középen egy kissé felpuffadt arcú, öregecskedő hölgy áll: "a" név, körülötte pedig általában két teljesen jellegtelen alak, akiket most szedtek le egy 1982-es ballagási osztálykép pedagóguskínálatából. A mottójuk valami hiteles emberek duma, de ezzel a szöveggel már 20 éve is ciki volt rizsázni a népnek. Ráadásul a hiteles emberek kifejezés tartalommódosuláson is keresztül ment, így ma inkább hiteladósokra gondolunk, de azokat meg minek akarja képviselőnek Szili asszonyság?

Ha már devizahitelesek, nekik ott van kamu pártként a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt Kásler Árpáddal az élen. Ha egy kezdő pszichiáter karriert akar, érdemes Kásler úrra építenie, mert nemcsak a nagydoktori van a pasasban, hanem az akadémiai székfoglaló is. Végül is ha lesz másik 50.000 idióta, aki elhiszi, hogy nem kell visszafizetnie a kölcsönt, mert majd a többiek kifizetik helyette a lakását, kocsiját, abból Kásler úr jól megélhet.

A Magyar Munkáspárt a legrégebbi kamu párt, már 25 éve hitegeti az öregedő komcsikat. A 61 éves Thürmer Gyula valóságos hátulgombolós az életkor tekintetében, a múltkor két madárcsontú tata próbált meg egy kb. 5 kilós táblát felállítani, és nagyon drukkoltam, nehogy rájuk essen, mert sajnáltam volna, ha munkásmozgalom mártírjaivá válnak. Egyebekben a Munkáspártot a választások előtt két hónappal szokás előásni a naftalinból, hátha néhány ezer csalódott vörös rájuk szavaz. Ráadásul a családtagok hűsége sem biztos, Thürmer fiának ugyanis komoly lelkiismeret-furdalást okozhat, hogy a papája vagy a munkáltatója mellett szavazzon.

A Magyarországi Cigánypárt megjelenése a kamu párt palettán nagy megnyugvással töltött el, mert eddig a roma elnevezést nyomta Horváth Aladár, de most a cigány szó rehabilitálásával Vörösmartytól még sem A vén romát kell megtanulni a gyerekeknek, és a cigánypecsenye is maradhat az étlapon. Bár ha egy pillanatra elképzeljük, ahogy Horváth Ali és cigánykaravánja megérkezik a magyar Országgyűlésbe…. Igaz, kevesen emlékeznek már, de a Fidesz Farkas Flóriánja is éppen jó úton volt a börtönbe köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatt, amikor az SZDSZ-es Göncz Árpád eljárási kegyelemben részesítette.

Seres Mária legalább nem alakoskodik, ő ki is mondja, hogy kamu párt, amely belőle és szövetségeseiből áll. Nála is valami sületlen civil szöveg megy, de felesleges ráhederíteni, egy hét múlva azt sem tudjuk ki a hölgy.

Jólét és Szabadság Demokrata Közösség titokban átvette a Kétfarkú Kutyapárt programját, eszetlen béremelést ígér, ha jól láttam foszlott plakátjukon. Nekik még vezetőjük sincs, legalábbis én nem emlékszem sem arcra, sem névre.

A rendszerváltásnak nevezett vicc óta legtöbbször a szociáldemokrata névvel éltek vissza, rengeteg szélhámos tántorgott e párt környékén. Nincs ez másképp most sem, a Xénia-láz bulitól a kripto-rogánizmusig eljutó Schmuck Andor a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának történelmi léptékű vezetője, egy valóságos reinkarnálódott Kéthly Anna. Amikor a derék Anci a nagy magyar szociáldemokrata nyilatkozik valami rosszat a vörösökről, mindig van ott kamera, meg mikrofon, biztos nyilatkozna ő Rogán 300 milliós lakásáról is csudákat, de hát azt a magyar tévé úgysem adja le, akkor meg minek.

(Csupán itt zárójelben: Ahogy a közmédia kezeli a Rogán-ügyet, lassan itt az ideje szamizdatot kiadni, és megteremteni a második nyilvánosságot. Egyébként Rogán rosszul gondolja, hogy a vörösök piszkálják, a biliborítás már a leendő kormányalakításhoz való helyezkedés. Valakinek nem tetszenek Rogán miniszteri ambíciói, és hát a Fidesz az a párt ahol névtelen újságcikkekkel szokták lemondatni a kényelmetlenné vált pártelnököt. Isten hozott Tónikám a Pokorni-frakcióban!)

Aztán van még sportos kamu párt, kismazda kamu párt, új dimenziókat megnyitó kamu párt, zöld kamu párt, összefogás kamu párt akiket a vörösök bénázása tett ismertté, meg biztos régi újságírók által nosztalgiából alapított új magyarország kamu párt, válogathatunk dögivel. De minek? Aki ezekre akar szavazni, az inkább el se menjen, minek koptatni a cipőt? A Parlamentbe úgysem kerülnek be, az én pénzemből meg ne akarjanak munka nélkül megélni.

Ezúton is szeretném háládatos szívvel megköszönni a Fidesznek, hogy ezt a rengeteg költségvetést fosztogató, megélhetési, személyiségzavaros szélhámost ránk szabadította, legalább - kínunkban - lehet röhögni ezen a választásnak nevezett hajcihőn. Mert ha komolyan vennénk, nagyon elegünk lenne.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az új választási rendszerből
Elegem van a régi ismerősökből
Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van a közszolgálati híradóból

Néhány nappal ez előtt kapott szűk nyilvánosságot, hogy Kóka János az SZDSZ nevű alakulat levitézlett elnöke rendszeresen együtt utazik Orbán Viktorral annak külföldi útjaira, ráadásul magyar diplomata útlevéllel. Hab a tortán, hogy Kóka úr ezeken az utakon olyan vállalkozást képvisel, amelynek résztulajdonosa egy Gyurcsány Ferenc nevű úr, akit állítólag Orbán úr a nyilvánosság előtt nem kedvel. A diplomata útlevelet pedig - amely könnyített utazást tesz lehetővé más alkalmakkor is - Szíjjártó Péter nevű úrtól kapta a Fidesz rajongók által annyira kedvelt Kóka úr. Ne legyenek illúzióink, Szíjjártó úr Orbán úr tudta és beleegyezése nélkül nem engedélyezhette Kóka úr diplomata útlevéllel való ellátását.

Nehéz ilyenkor visszafogottan fogalmazni. Mert hát kérem mi van itt? Békemenetel egy csomó ember, akinek azt ígérték, hogy lesz elszámoltatás, és Kóka úr éppen az a személy, akinek elszámoltatását a Fidesz tábor elvárta volna. E helyett mi történt? Kóka urat a kétharmad nem, hogy nem számoltatta el, hanem segítik üzleteit, közvetve pedig Gyurcsány úr üzleteit. Szóval Orbán úr titokban pénzzel tömi Gyurcsány és Kóka urakat. Nesztek, marhamenetelők! A 2010-es választás során Orbán úr azt mondta, hogy minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb a változtatás lehetősége. Megkapta. És mi lett? Kóka úr kapott diplomata útlevelet és utazgat Orbán úrral. Négyötödös felhatalmazás esetén Orbán úr külön kormánygépet is ad Kóka úrnak?

Hol vannak a Fidesz megmondó emberei, hol kushadnak? Budán a tányért váltják? Bayer - akinek munkásságában a Kóka iránti megvetés jelentős helyet foglala el - ugyan nem ment el szó nélkül az ügy mellett, de jóféle párttagkönyv tulajdonosként nem merte levonni a konzekvenciát és a külügy apparátusát hibáztatta. Ide jutottunk. A szegény vörös gazembereknek csak bissau-guineai útlevélre telik, az SZDSZ-es gazembereket viszont maga a miniszterelnök szolgálja ki előzékenyen magyar diplomata útlevéllel. Ha ezt a vörös gazfickók tudták volna! Kérnek Szíjjártó úrtól - valójában Orbán úrtól - magyar diplomata útlevelet, oszt' már mehetnek is a bankfiókba számlát nyitni a lopott pénznek.

Eddig is kritikusan szemléltem Orbán második kormányzását, mert az elsőhöz viszonyítva jelentős a visszaesés, de betudtam az öregedő Orbán szépen kifejlett inkompetenciájának. Az ex-SZDSZ vezér Kóka diplomata útlevele és kormány delegációval való utaztatása viszont a Fidesz-szavazók olyan szembeköpése, amely elfogadhatatlan.

Azt hiszem sok régi Fidesz szavazónak van elege az ilyen húzásokból, úgyhogy Viktor: szavazzon rátok a rosseb.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van az Együtt-PM politikusának jó szándékú tudatlanságából
Elegem van az új választási rendszerből

A nagyobb baj az, hogy Orbán Viktornak is elege van belőlünk, választókból, és csak arra kellünk neki, hogy pénzeljük álma megvalósítását. Igen, Önből is elege van, Kedves Békemenetelő, aki most a klaviatúra után kap, hogy elküldjön engem a ballib felmenőim intim testtájaira. Miért? Mert Ön az egyik akadálya annak, hogy megvalósítsa élete nagy álmát.

Minden ember életében a 45-50 éves kor egyben korszakhatár is magánéletileg éppen úgy, mint a munka során. A magánéletben ekkora már házastársával eltöltött 20-25 év komoly mentalistává képezte a feleket, akik nemcsak azt tudják, férjük/feleségük éppen mit gondol, hanem azt is, hogy tíz perc múlva mit fog gondolni. A gyerekek kezdik a maguk életét élni, csak a szennyest mossa ki valaki, meg a kártyákat töltse fel, azon túl nem szabad beleszólni az életükbe. Azokban a szakmákban/hivatásokban, ahol nincs karrierlehetőség, erre az életkorra az emberek fásult zombiként végzik munkájukat, ahol van karrierlehetőség, de nem sikerült, ott már nem is nagyon fog, ezért flusztráltan megy valahogy a szekér, ahol pedig sikerült valamit elérni, ott tíz körömmel kapaszkodik a szerencsés az eredmény megtartásáért.

Az emberekben ekkor kezd megjelenni a hátralévő évekre a változtatás, a megújulás gondolata. A magánéletben a nők többsége - biológiai órája szerint - inkább a család felé fordul felkészülve a nagymamaszerepre, és lesz belőlük hétfejű pedantéria, aki komolyan tud másfél órát zsörtölődni azon, ha a nappali asztalán a csipketerítő széle betűrődik. A hölgyek talán kisebb része viszont elkezd közösségekbe járni (énekkar, torna), koncertek, színházak látogatójává válni, és aki annak idején nem viccből írta a társkereső hirdetésbe, hogy utazást kedvelő, az most kiteljesedik okosan megújítva párkapcsolatát. A férfiakban ekkor lobban egyet utoljára a tesztoszteron, s ha fiatal hölgy ügyes, akkor is változtatásra tudja kényszeríteni az öregedő macsót, ha annak eredetileg esze ágában sem volt ekkora kunsztot csinálni. De a férfiak is inkább megmaradnak az olyan hobbiknál (horgászat, barkácsolás, meccsnézés, borászkodás stb.), amelyek egyszerre biztosítják az otthon melegét és a részleges függetlenséget.

A munka terén általában olyan nagy megújulási lendület nincs, a többség inkább az egyre távolodó nyugdíjig szeretné kihúzni valahogy. Akiben pedig megfordul az újítás gondolata, azoknál is inkább vágy szinten jelenik meg, mert a realitás az, hogy egy orvosból nem lesz villamosvezető, a villamosvezetőből meg nem lehet orvos.

Szeretett Viktorunk is ebben az életszakaszban van. Magánéletileg rendben lévőnek látszik, felesége Lévai Anikó nagyszerű ember, szép nő, okos asszony, így Viktor nincs rászorulva a Berlusconi-, Fico-, Hollande-féle megoldásokra. Ráadásul legkisebb és legnagyobb gyermeke közötti korkülönbség miatt mire kinő az apaszerepből, éppen belenő a nagypapa szerepbe. A Viktor típusú férfiakból jó nagypapa szokott lenni, szerintem már ő is megvette legnagyobb titokban az utódnak az első focicsukát. Magánéletében szépen besorolt hát az ötvenes férfiak azon táborába, akik a hátralévő évtizedeket baráti körben békés meccsnézéssel, sütögetéssel, szolid borozgatással tervezi eltölteni. Orbán Viktor tehát rendes ember. (Na, most meg a ballibek küldenek el a narancsos felmenőim intim testtájékaira.)

Attól azonban, hogy valaki rendes ember, még nem biztos, hogy jó miniszterelnök is, hiszen ha csak ennyi kellene a tisztséghez, lenne néhány millió miniszterelnök az országban. És Viktor esetében itt van a nagyobb baj: lerí róla, hogy motiválatlan, unja már az egészet, de nem tud lépni. Viktor 26 éve van a politikában, volt már minden, új dolgokat nehéz neki mutatni. A miniszterelnöki munka ráadásul ennyi idő után kifejezetten unalmas. A nyilvánosság előtt nem ismert feladata a külföldi befolyásosnak mondott emberekkel való találkozó, akiknek mindig van valami jó tanácsa arról, hogyan vezesse az országot. Viktor hány ezektől, de egyeseket kénytelen fogadni. A miniszterelnöki munkához tartozik még a napi döntési cunami elviselése, melyeknek lényege, hogy akarva-akaratlanul, de át akarják verni, és neki ezeket észre kell vennie. A harmadik fontos dolog az instanciázókkal való beszélgetés, akik cirkalmasan adják elő, hogy ha ők pénzt, állást (hatalmat), plecsnit kapnak, azzal felvirágzik az ország. Viktornak ezektől is herótja van. A nyilvánosság előtti feladata pedig a beszédmondás. A bivalybürgözdi kerékpárút átadásától, a műanyagbéka-készítő üzem új csarnokának avatásán át a nemzeti ünnepekig mindenhol beszédet kell mondania. Ezek pedig egyre laposabbak, azt várom, mikor alszik el valamelyik lelkesítő beszéde alatt. Sajnos döntéseiben is meglátszik a rutinból dolgozás, alvezéreit már nem tudja kontrollálni, ezért a korrupciós ügyek helyi és országos szinten meghaladják a vörösök e téren elért "eredményeit". A paksi ügyben hozott kolosszálisan rossz döntése pedig - amely a szövetségi rendszerben való elszigetelődéssel fenyeget - kapkodásra utal. A külső szemlélő azt látja, hogy Viktor 50 éves korára a Peter-elvnek megfelelően felemelkedett saját inkompetenciaszintjére. Viktor viszont saját magát inkább afféle Hortobágy poétájának gondolja, aki unja már a bamba társak és a csorda nézését, és inkább vágyik arra, hogy a világ más táján szent dalnok lehessen.

Ezért van egy álma, amelynek megvalósításáért hajlandó felszívni magát. Ez pedig a nemzetközi futballvilágban - FIFA, UEFA - megszerzendő sportvezetői tisztség. Valljuk be, ki nem szeretne fantasztikus stadionok VIP-páholyaiban fantasztikus meccseket nézni, világsztárokkal munkaköri kötelességként parolázni, a jövő reménységeinek buksiját simogatni? Sokan tették fel a kezüket? Ja, azt meghiszem, de erre csak Viktornak van Magyarországról - komoly erőforrások feláldozásával - esélye.

Néhány akadályt azonban neki is le kell gyűrnie. Az első akadály a Fidesz gazdasági holdudvara (oligarchiái), akik nem vennék jó néven, ha a költségvetés megszokott békés fosztogatásának üzemmenetében döccenők keletkeznének. Simicska "Legokosabb" Lajos biztosan megérti oszlopos barátja vágyait, de az üzlet nem akadhat fenn ezen, így amíg nincs Viktorhoz mérhető utód, nem lesz az álmok álmodója.

És itt a második probléma ki lehet az utód? A Viktorral egyszerre indult Kövér "Stadinger elvtárs lettem" László és Kósa "Mr. 20%" Lajos éppen abban az életszakaszban van mint Viktor, dolgozni már ők sem akarnak, csak jól élni a politikából. Navracsicson és Pokornin nagyon látszik, hogy jobban utálják a Fideszt, mint a legvéresebb szájú DK-aktivista, de az egzisztenciális függőség, ugye. Matolcsy "Fidesz Gyurcsánya" Györgyben meglenne az ambíció, de ha ez a lehetőség komollyá válna, ENSZ-kéksisakos ápolók szállnák meg az országot gondosan ügyelve arra, hogy mindenki rendesen bevegye a gyógyszereket. Az alamuszi nyuszi nagyot ugrik szerepében 15 éve tetszelgő Varga "Döntésképtelen" Mihállyal a Fidesz bármikor elérne 8%-ot, de valamiért ezt Legokosabb Lajos kevesellné.

Az ifjabb generáció meg, Uramisten! Lázár "akinek nincs semmije, annyit is ér" János az elmúlt években olyan szorgalommal építette ki magáról az agresszív, másokat lenéző, megalázó, pökhendi tök képét, hogy a szavazófülke magányában saját édesanyja is elbizonytalanodik, pedig a fiús anyák tudnak igazán elfogultak lenni fiacskájukkal. Rogán "luxust kedvelő" Antal hihetetlenül intelligens, okos ember, de a pompa utáni vágya miatt nagyon sebezhető. Szíjjártó "Ha sokat dumálok, azt hiszik, hogy dolgozom" Péter rövid baráti látogatásra szokott Magyarországra érkezni. Ekkor őszinte, elvtársi légkörű beszélgetést folytat feleségével és kisfiával, megszemléli a tiszteletére felsorakozott dunakeszi futsal csapatot, majd távoli országba utazik, hogy kényszeredett mosolyú vadidegen emberekkel fotózkodjon.

És itt jön a harmadik probléma, Ön, kedves békemenetelő. Ön a felsoroltak közül kit tudna elfogadni politikai vezetőjének? Senkit, csak a Viktort? Akkor Ön jól betesz Viktor álmának, bizony.

Ráadásul Viktor Schmitt Pál bukásával ütemet tévesztett. Már pedig a fociban az ütemtévesztés az egyik legnagyobb baj, emiatt szokás lyukat rúgni, árnyékra vetődni stb., amely a lelátón harsány röhögést szokott kiváltani még a saját drukkerekből is. Pedig olyan szépen kigondolta Viktor: Pali bácsi elbohóckodik álamfőként 2015-ig, akkor beül a székbe Viktor, Plagi bácsi pedig széleskörű nemzetközi kapcsolataival segíti Viktor álmának megvalósítását. Most azonban "B" tervet kell kovácsolni, melynek lényege - ha a minisztériumi átszervezésekről szóló hírek igazak -, hogy a mindenki által szeretett Lázár viszi a napi ügyeket a megerősített kancellárián (valójában ő kormányoz), Viktor pedig a nemzet jófiújaként felszabaduló idejében ellesz a Puskás-programokkal így építve a nemzetközi futballvilágban kapcsolatait.

A következő nagy problémát ugyanis a nemzetközi futball vezetői jelentik, akik nem engednek maguk közé egy félázsiait. Ráadásul a magyar futball a vicc kategória, a magyar közönség nem jelentős fogyasztó, a magyar erőforrások eltörpülnek a komoly színvonalú európai csapatok erőforrásaihoz képest, talán csak az ügyesen lenyúlt Puskás-hagyományra lehet építeni valamit. Ha tehát a hazai problémákat sikerül is Viktornak megoldania, a nemzetközi ismertsége hiányozni fog.

A nemzetközi klubba való betagozódás szempontjából Viktor helyzete egyébként párhuzamosságot mutat a jobbágysorból esztergomi érsekké felemelkedett Bakócz Tamáséval. Bakócz az akkor is rosszul teljesítő ország utolsó erőforrásait használta arra, hogy nagy álmát megvalósítva pápa legyen. Pompás római bevonulását feljegyezték a krónikák, és lefizetett mindenkit, aki szembe jött, hogy pápa lehessen, de a dúsgazdag, az európai politika világába beágyazott bankár családdal szemben nem volt esélye. Az eredmény: a Mediciek adták a pápát, egy év múlva kitört a Dózsa-féle felkelés, 13 év múlva pedig Szulejmán úgy letörölte az önálló Magyarországot a térképről, hogy 500 év után sem került vissza. Ma nemzetközileg nem jegyzett futballunknak építünk százmilliárdokért stadionokat, tízmilliárdos adókedvezmények, számolatlan pénzöntés az utánpótlás-nevelés nevű gladiátorképzésbe, mindezt egy cél érdekében, hogy Viktor álma megvalósulhasson. Hátha így Viktor is tényező lesz, felfigyelnek rá, és a balsors elfelejti legalább őt tépni.

Nos, az tehát a helyzet, hogy életkori okból motiválatlan, munkájába végtelenül beleunt, inkompetenssé vált Viktor Magyarországon már nem tud tovább fejlődni, ezért csak az országon kívüli karrier lehetősége jöhet szóba. Ehhez viszont az ország erőforrásaiból kellene áldozni komoly összeget, mely összegnek egyébként bőven lenne helye más közösségi célokra. Ötszáz évvel ezelőtt nem kérdezték meg a népet, hogy akarja-e támogatni Bakócz álmát a pápaságról, most viszont választás lesz, így a polgárok kifejezhetik akaratukat Viktor álmának pénzeléséről. És lehet, azt mondják: elegem van abból, hogy Viktor a saját álmait az én pénzemből akarja fizettetni.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az új választási rendszerből
Elegem van a régi ismerősökből
Elegem van az Együtt-PM politikusának jó szándékú tudatlanságából
Elegem van a közszolgálati híradóból

Jó néhány éve, egy fekete téli estén villamosoztam hazafelé a villamos meleg fényéből bámulva a hideg várost. Az egyik megállóban egy szikár, jól öltözött, egyenes tartású hatvanas úr szállt fel. Engedelmesen feltartott kézzel kapaszkodott, szemén látszott, hogy robot üzemmódba kapcsolta magát, s mint Gárdonyinak, csak a teste volt ott, lélekben nagyon-nagyon messze járt.

A következő megállóban a békés unalom tavába két hölgy felszállása jelentette a bedobott követ. A negyvenéves csitri és a barátnője hangosan kapaszkodtak a lépcsőn. A villamos elindulása után a körbenézés folyamatában a negyvenéves csitri egyszer csak felvisított, mint egy disco félhomályban letapizott süldőlány: "Tanár úr"! A Tanár úr olyan távol volt, hogy először nem is vette magára a visítást, de a negyvenéves csitri bazsajgó arckifejezéssel hozzá tülekedett és megismételte: "Tanár úr, hát nem ismer meg?" A Tanár úron látszott, hogy még mindig nem tért vissza teljesen gondolatai univerzumából, és udvarias mosollyal próbálta lerázni a negyvenéves csitrit. Ez az inkvizítor szökevény azonban nem hagyta magát, tovább bazsajgott és szólt emígyen: "A Tanár úr tanított ám engem! Biztos emlékszik rám!" Tanár úron minden külső szemlélő jól láthatta, hogy homlokán átfutott az a gondolat, hogy 'emlékszik rád a rosseb', de továbbra is udvarias maradt.

Ráadásul kevesen tudják, de a tanárok abban is különböznek a hűtőgép-összeszerelőktől, hogy míg a hűtőgépek nem szoktak 25 év múlva hirtelen az összeszerelőik nyakába ugrani, addig a tanároknál ez foglalkozási ártalom. Ennek az ártalomnak a csökkentése érdekében a rutinos tanár komplett bullshitgyűjteménnyel rendelkezik, így akkor is tud érdekes beszélgetést folytatni a volt tanítvánnyal, ha fogalma sincs arról kivel beszél éppen. A mi Tanár urunk is megpróbálkozott ezzel a módszerrel, és érdeklődést tettetve megkérdezte: "Maga a Bakonyiné osztályába járt, ugye?" A negyvenéves csitri erre cserfesen rávágta, hogy "Nem!" és bazsajgott tovább várva felismerése általi megdicsőülését. Tanár úr egy másik módszerhez folyamodott - belőtte, hogy a negyvenéves csitrit mikor taníthatta - és egy akkortájt történt jelentős iskolai eseményt próbált meg felidézni, hátha azon el tud indulni valami kényszerbeszélgetés. "Maguk nyerték meg azt a tanulmányi versenyt, már emlékszem." - hasalt a jó öreg. A negyvenéves csitri durcásan rávágta, hogy azok nem mi voltunk, hanem a Petriék. A Tanár úr régi rutinié volt, a negyvenéves csitri legalább adott egy nevet, amely semminél éppen több volt, és megkérdezte: "A Petrinek volt valami öccse, az kettővel lejjebb járt, maga ismerte?" A negyvenéves csitrinek könny szökött a szemébe, és boldog beismeréssel közölte, hogy a Petri öccse az osztálytársa volt. Innét már a szokott tanár bullshit rendje szerint folyt tovább a beszélgetés, a Tanár úrnak még mindig nem volt fogalma arról, hogy ki ez a negyvenéves csitri, de a Petri családról jól elbeszélgettek.

S milyen az élet! Ezt a történetet meséltem éppen egy kedves barátomnak a Moszkva téren ebédből jövet, s már az erkölcsi tanulság levonásánál tartottam volna, midőn egy ismeretlen hang rám üvölt: "Szervusz, hogy vagy, de rég láttalak!" - és elém állt. A barátom rögtön látta rajtam, hogy dunsztom sincs, ki az üdvözlő, és nem is érdekel, de valamit tennem kell rövid időn belül, ha nem akarok szégyenben maradni, ráadásul a negyvenéves csitri története is ott lebegett még. Ekkor már csak annyit érzékeltem, hogy a barátom valamit suttog ("Hát ez kész!") és elfordul röhögni, egyedül hagyva a régi ismerőssel, akiről akkor sem tudtam volna, hogy kicsoda, ha az életem múlik rajta.

Pedig a fickó nagyon tekert a felismerésért. Na, öreg előbb kelj fel, ha rajtam akarsz kifogni gondoltam gonoszul, kedves orcám viszont olyan bizalomgerjesztően sugárzott, mint amikor lányos anyákat szoktam meggyőzni arról, hogy leánygyermekük illő környezetben és emelkedett szellemiségben fog szórakozni velem a balatoni nyaralás alatt. Az látszhatott rajtam, hogy a felismerés hiánya csak átmeneti volt a hirtelenség okán, és már be is ugrott a régi cimbora, a nyelvemen is van a neve. A leleplezés elkerülése érdekében támadnom kellett (kösz Napóleon!) ezért valami értelmesnek tűnőt kérdeztem. Szervusz! Tényleg rég láttalak. Azóta megvettétek? - üdvözöltem a sose látott régi ismerőst. Ez a megvevős duma látható zavart okozott rajongómnál: szemérmesen visszakérdezett, hogy mit vettünk meg? Ha azt hitte eltántorít attól a remek szórakozástól, hogy egy vadidegennel bensőséges beszélgetést folytassak a Moszkva tér közepén, hát tévedett. Persze figyelni kell arra, hogy nagyot ne mondjunk, például házat, mert az lehet lebukás, kicsit meg - tévé - nem érdemes, mert az felkelti a gyanakvást. Férfiembernél a kocsi tuti bejön azt szoktak venni, ezért én is erre kérdeztem rá, együtt érzően érdeklődve, hogy jó vétel volt-e? Nos, a kezdeti bizalmatlanság elillant, az autó vétel címén a régi ismerős már az én katonám volt, kitárta szívét, locsogott megállíthatatlanul. Néhány biztató bólogatás, meg ühüm elég volt ahhoz, hogy helyreállítsam régi, már-már meghitt baráti kapcsolatunkat. Szerencsére jött egy villamos, így erre hivatkozva elbúcsúztam tőle, megerősítve benne, hogy milyen jól elbeszélgettünk és persze gyakrabban kellene dumálnunk.

A barátom - még vörösen a röhögéstől - a villamoson megkérdezte, hogy ki volt az illető, de még mindig nem tudtam, és csak lassan derengett, kivel is beszéltem. Aztán megállapodtunk abban, hogy viszonylag könnyen megúsztam, mert egy régi ismerőssel vonaton, repülőn összezárva kész Isten csapása lenne.

A régi ismerősökkel kapcsolatban kettős érzésem van, mert egyfelől elegem van belőlük, amiért betolakodnak más életébe, viszont ha helyzetgyakorlatként fogjuk fel a találkozást, jól is szórakozhatunk.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a villamoson telefonálókból
Elegem van a szülői értekezletekből
Elegem van a zenei tehetésgkutatókból
Elegem van a kamu tisztségekből, hivatalokból

Az Indexen olvashattuk az alábbi hírt: "Büntetőfeljelentést tett bennfentes kereskedelem és abban való bűnsegédlet miatt ismeretlen tettes ellen Pápa Levente, az Együtt-PM szövetség politikusa kedden. Pápa Levente szerint Matolcsy György szakmai alkalmatlansága a pénzügypolitika irányítására eddig is tudott volt, ha azonban igazolódik a kiszivárogtatás gyanúja, akkor a jegybankelnök erkölcsileg is alkalmatlan állami vezetői tisztségre, az ügynek pedig büntetőjogi következményei is lehetnek. Az Együtt-PM politikusa elmondta: azért fordult az ügyészséghez, mert a Matolcsy György vezette nemzeti bank összeférhetetlenség miatt nem folytathat vizsgálatot az ügyben. Ha a magyar hatóságok nem járnak el érdemben, akkor "nemzetközi botrány lesz", és készek a brit és az amerikai értékpapír-felügyelet elé vinni a történteket - közölte.”

Hát, skacok tudatlanok vagytok, a Magyar Nemzeti Bank Személyügyi igazgatóságának vezetőjét úgy hívják, hogy dr. Polt-Palásthy Marianna, a Legfőbb Ügyészt pediglen dr. Polt Péternek. Biztos csak névazonosságról van szó, nem férjről és feleségről, így a független ügyészi eljárás biztosítva vagyon.

Végezetül a tanulság: "Magyarország a rokonság és a panamák lápvilága. Ez egy olyan furcsa ingovány, hogy aki ebbe beleplántálódik, vagy akklimatizálódik, vagy elpusztul." - írta Móricz Zsigmond nagyjából 80 éve. Azóta semmi sem változott, és nem is fog, ha egyre többünknek nem lesz ebből elege.

Pedig Habony Süvi olyan egyszerűen megmagyarázta mindenkinek: 199 képviselő jó, 386 rossz. A legfontosabb érv pedig: ócsóbb. Az öreg rabbi bölcsessége viszont arra tanít: olyan gazdag nem vagyok, hogy olcsót vegyek. Jó-e hát nekünk választóknak az olcsónak nevezett parlament?

Először is nem lesz igazán olcsóbb. Ma már - a kezdeti kommunikációs rizsa lecsengésével - kiderül, hogy főként a nagyobb választói körzetek, a szakértői háttér megteremtése miatt olyan sokkal nem is lesz olcsóbb. Az esetleges megtakarítás pedig alig lesz több mint egy közepes költségvetésű közbeszerzésen magánzsebbe csorgó közpénz összege. Viszont mit kapunk ezért mi, szerencsétlen átutazói ennek a planétának?

Első körben kapunk egy halom kényszerpolitikai vállalkozót, garázs-képviselőjelöltet, akiktől alig lehet majd visszakövetelni a kampányra adott közpénzt. Kapunk egy Leo Tolsztoj Háború és béke című rövid szösszenetével vetekedő szavazólapot természetesen a jobb áttekinthetőség kedvéért. Kapunk továbbá egy zavaros választást óvásokkal, perekkel. De ez csak a fecsegő felszín, a mélyben még rosszabb a helyzet.

A korábbi választási szabályok szerint a második fordulóra általában ketten maradtak - természetesen voltak kivételek -, így a győztes relatív többséget szerzett, még ha az vékonyka volt is (pl. 51-49%). De ez a többség legitimálta a nyertest. Mi lesz a mostani helyzetben? A billegő körzetekben szinte általánosan, de a többiben is előfordulhat, hogy X párt jelöltje kap 35%-ot, Y párté 30%-ot, Z párté pedig 25%-ot, a többi a resztli. Ezzel lehet nyerni, de könyörgöm: a győztes ellen szavazott a választók 65%-a! Milyen jogon nyomogatja a gombokat ott a parlamentben az az aranyvirág, aki nem képviseli a választói 65%-át? A csodás ócsó választási rendszer illegitim képviselőket eredményez. Na, brávó!

A stabil kormányzás szintén nehéz lesz e választási szisztéma alapján. A választási kapanyél elsülhet akár ide, akár oda, könnyebb lesz elérni a kétharmadot a gazdasági-társadalmi kilengések miatt. Így aztán előfordulhat, hogy négyévente alkotmányozás címén megmondják, mit kell gondolnunk a nemzeti tragédiákról (Trianon, holokauszt), a fritz vagy a ruszki megszállás volt-e rosszabb stb. teljes káoszt eredményezve ezzel a közös történelmi tudatban, viszont nagy piacot teremtve a mindenkori hatalomhoz dörgölőzőknek.

De maga a kormányalakítás sem lesz egy fáklyás menet. A korábbi rendszerben a visszalépések miatt a konszenzuskeresés folyamata már az első forduló után megindult. Így ha az adott párttal később kényelmetlen lett volna együtt kormányozni, még meg lehetett előzni a nyílt összeborulást a második forduló előtti csendes visszalépésekkel, kisebb alkukkal. Sokszor profitált a Fidesz ezúton a MIÉP vagy a kisgazdák szavazótáborából. De a gyanúsításokat el lehetett hessegetni azzal, hogy így szavaztak a választók. Jelen helyzetben viszont ezt az érvet nem lehet bevetni, ki kell jönni a napra. Ahogy mondani szokták: mindenki belepisil a medencébe, no de a trambulinról?

Ráadásul ritka perverz koalíciós helyzetek jöhetnek létre, amelyek egyszerűen lehetetlenné teszik a kormányalakítást. Például a Fidesz megnyeri a választást, lesz 90 képviselője, a vörösöknek 60, a Jobbiknak 49. (Jobbikos olvasóim kedvéért tőlem lehet fordítva is: legyen a Jobbiknak 60, a vörösöknek 49) Ki fog kormányozni? A Fidesz kisebbségben? Ugyan. Fidesz-Jobbik? He-he. A Likud azonnal felmondaná a testvérpárti kapcsolatot, az osztrák helyzet (Néppárt-Szabadság Párt koalíció) gyenge nádi susogás volt ahhoz a vircsafthoz, amelyet nemzetközi porondon összehoznának. (De hogy legyen valami jó is a dologban, a szellemi téren komoly kihívással küzdő Matolcsy védhetné a forintot, és el is eshetne a nagy csatában mindnyájunk örömére.) Fidesz-vörösök? Kizárt. Jobbik-vörösök? Erős képzelőerő kellene egy olyan szürreális kormányülés vizionálásához, melyen Vona miniszterelnök megadná a szót Gyurcsány miniszternek. Én ilyennel sajnos nem rendelkezem. Maradna az új választás kiírása a kormányozhatatlan országgal, melynek a politikai felelősségét a rendszert kidolgozó Orbán-Áder duónak kell viselnie.

Végezetül van itt egy nagyon kínos szempont, amellyel a Fideszt komolyan támadni lehet a nemzeti oldalról. Hogy is mondja a nagyszerű Sándor György? "…mert az első generáció még csak felejt, a második elfelejt, a harmadiknak már eszébe sem jut... igazságot szolgáltatni!". Az új választási rendszert kiötlők elfelejtették vagy eszükbe sem jutott, hogy miért 386 fő a magyar Országgyűlés létszáma. Nos kérem azért, mert a rendes Magyarországnak ennyi képviselője volt a trianoni csonkítást megelőzően. Az Országgyűlés szimbolikusan őrizte ezt a hagyományt, így az elcsatolt részek ezen szimbólumon keresztül voltak ott az Országgyűlésben. A magyar Országgyűlés 94 évig ezzel is kifejezte, hogy nem fogadja el a trianoni döntést, lelkében 15 millió magyar népképviseletének helyszíne. Ezt a mély titkot még az olyan cégéres gazemberek is tiszteletben tartották mint Rákosi vagy Kádár. Sőt még a „New-York-Tel-Aviv-Párizs” tengely Bogár László-féle háttérhatalma sem bolygatta. A nemzeti lelkületre duma szinten oly büszke Fidesz viszont - Orbán vezetésével - a magyarság ezen lelki titkát felszámolta baksisért. Erre az aljasságra pedig nincsenek szavak.

Igaza van tehát az öreg rabbinak, eltékozoltuk gazdagságunkat azzal, hogy olcsó, gagyi választási rendszert vetettek meg velünk, és ebből elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az Allianz Biztosítóból
Elegem van a parkolási cégekből
Elegem van a közszolgálati híradóból
Elegem van a McDonald's-ból