Egy negyvenes, ám jó súlyban lévő apuka vonta magára a játszótéren napozók figyelmét azzal, hogy tíz év körüli fiának próbálta megmutatni, miképp kell átkapaszkodva végig kommandózni az egyik játékon. Kínos volt az eredmény, az apuka 2-3 másodpercig bírt lógni a szeren, a kisfiú, viszont ahogy ráérzett a dologra, simán végigment, sőt egy nyolcéves forma kislány is. Ezután csodálkoztam rá a játszótér felnőtt közönségére. A húszas éveik végén, harmincas éveik elején járó anyukákra, akiknek jelentős mennyiségű háj buggyant ki a nadrágoldalán, apukákra, akik komoly pocakot toltak maguk előtt. Talán az emberiség történetében sohasem foglalkozott ennyi életmód magazin, tévé műsor az egészséges életmód fontosságával, de a tapasztalat szerint az átlagember szintjén csekély eredménnyel. Mi lehet ennek az eredménytelenségnek az oka?

Először is valami mélylélektani okból zabál a magyar ember. Nyugati vagy skandináv embertársaink étkezéshez való viszonya meglehetősen visszafogott, ők praktikus oldalról közelítenek, azért esznek mert kell. De semmi faxni, annyit esznek meg amennyi szükséges - a határátkelés napi gondjaival szembe néző honfitársaim esetleg cáfolnak - még a vendégnek is kiporciózzák az adagot, repetázni udvariatlanság. Több mint húsz éve a British Airways egyik esti járatán próbáltam a negyedtenyérnyi zsemléből még egyet kérni, a sztyuvi furcsán nézett rám, végül kerített egyet, de a személyzetből valaki nem vacsorált. Az amerikaiak gyorsan, sok kalóriát szeretnek elfogyasztani, ezért az átlag amerikai úgy néz ki mint egy szabadnapos rinocérosz. Mi magyarok elsősorban a gazdagságunkat igyekszünk fitogtatni az étkezésünkkel, másodsorban pedig kuruckodásból eszünk, tízegynéhány millió Kis János akarja kienni a világ Sarudiját a vagyonából.

Nem tudom úgy meglátogatni vidéki véreimet, barátaimat, hogy abból ne kerekedne egy kisebb lakodalom. Először érkezik egy lavór leves, aztán egy vödör pörkölt, pár tucat rántott hús szelet, végén pedig egy tepsi sütemény, mintha a "Veri az ördög a feleségét" című film elevenedne meg. Visszautasítani persze nem lehet, szerencsére hazafelé van egy benzinkút, ahol nemcsak a kocsi tankját töltöm tele. Ha bátortalanul megkérdem minek ez a felhajtás, a válasz valami ködös csak, így szoktuk meg stb. - azt hiszem, maguk sem tudják. A hétköznapok szintjén sem más a helyzet. Kedves barátaim családilag egy hónap alatt kb. húsz kilót dobtak le a kocsicsere következtében. Megszokták ugyanis, hogy munkából hazafelé valamelyik élelmiszer moslék diszkontban telepakolják autójuk csomagtartóját, és ha már megvették, akkor el is kell fogyasztani ugyebár. Amikor viszont a régi kocsit eladták, és az új még nem jött meg, kénytelenek voltak a lakástól 400 méterre lévő boltban vásárolni. Panaszkodtak is a cipekedésre, ráadásul annyit vásároltak amennyi szükséges volt. Így sikerült a nagy mutatvány: fogyott a família. Ez a kedvező tendencia hamar megfordult az új autó megérkezésével, azóta nemcsak a korábban leadott kilókat szerezték vissza rövid harcban, hanem még 5-8 kilót is sikerült felkapniuk, hiszen a csomagtartó is nagyobb.

A mennyiség mellett a minőséggel is van némi gond. A mélyhűtött, ételnek látszó tárgyak, a saját márkás - szőlőcukorral és E-kkel dúsított - húsipari termékek helyett akár minőségi ételt is ehetne a nép, de nem, inkább vesz 30 deka minek nevezzeleket mint tíz deka minőségit.

A mozgás hiánya széles néprétegeknél feltűnő. Kedvenceim azok a hölgyek, akik perceket is képesek várni a munkahelyi liftre ahelyett, hogy egy-két emeletet menjenek - lefelé. Pedig azzal is el lehet égetni némi kalóriát, ha 4-5 emeletet lépcsőzünk. S bár gyalogolni jó, alig vannak, akik 1-2 villamos- vagy buszmegállónyi távolságot lesétálnának, inkább várnak és nyomorognak a tömegközlekedés szardíniái között. Pótcselekvésként odáig sokan eljutnak, hogy megvegyék valamelyik fitnessguru könyvét, DVD-jét, noha elég lenne a mindennapokban használni például a lábukat.

Mindennek az alját a fogyasztószerek jelentik, melyet a dög lusta népség szokott használni. Talán emlékeznek még a '90-es évek kitörő népszerűségű fogyi tablettájára. Egyik drága kolléganő - évei számát tekintve az ötvenen, súlyára nézve a százon túl - békés ebédje után elfogyasztotta a napi kötelező 3 darab francia krémesét, majd a fiatal gyakornok hölgyet megkérte, hozza oda neki fogyi tablettáját egy pohár vízzel. A fogyasztószereken élőket ez a mentalitás vezeti a mai napig, zabálhassanak kedvükre, ne kelljen semmit sem csinálniuk a hőn áhított fogyásért, de eredmény azért legyen. Aztán ha mégsem sikerül a fogyás, természetesen a szer a hibás, és már nyergelnek át a másik csodaszerre. Hiába: az emberi ostobaság a legjobb üzlet.

És persze a kifogások, hogy akkor épp most miért nem teszünk semmit: majd a nyárra, nem dobunk ki ételt, nekem már mindegy, életkorral jár stb.

Politikusaink vegyes képet mutatnak a túlsúly terén. Nemcsak Magyarország, a Fidesz, de a kilók vonatkozásában Orbán Viktor is jobban teljesít, pedig a pocakos miniszterelnök a halálom. Mesterházy Attila fiatalember létére hízásra hajlamos, lép kettőt és már csatakban folyik róla a verejték. Áder János, Vona Gábor és Bajnai Gordon viszont fess férfiemberek, jól tartják magukat. Gyurcsány Ferencnek – mióta nem nyomja saját kormányzóképtelensége a vállát mindannyiunk szerencséjére – kikerekedett az orcája mint a kölyök gólyának. Schiffer Andrásnak inkább fel kellene szednie néhány kilót, mert a kákabélű politikus a választók számára nem komoly ember.

Lehet, hogy a mai játszótér "hájbájai", "tonna madonnái" és "pocak tónijai" éppen egy régi játszótéren választották maguknak életprogramot: "Kicsi vagyok én, majd megnövök én, mint a tüdő a fazékból kidagadok én.", melyet sikeresen megvalósítottak. De a dagadás olyan jól sikerült, hogy talán saját maguknak is elegük van az elért eredményből.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a Darwindíj-várományosokból
Elegem van a McDonald's-ból
Elegem van a régi ismerősökből

Persze a felcsúti stadion körüli vircsaftról lesz szó, aki unja, ugorja át egész bátran, hiszen ezen rugózik az egész ballib média - már kissé tényleg unalmas. Számomra ugyanis ebből az egészből egy ember érdekes, Orbán Viktor, akinek álmára, ambíciójára korábbi cikkünkben kitértünk, a stadion átadása csak ennek a célnak a megvalósulásához vezető állomás. A meglepetés inkább a megvalósításban ért, mert nem gondoltam volna, hogy Viktor pojácaként hagyja el a Purczeld/Puskás/Pancho Arénát. Ki merte ezt tenni vele?

Nos, először is a felcsútiak csináltak pojácát nagynevű szülöttükből. Ugyanis a meccs teljesen hidegen hagyta őket, egyáltalán nem szurkoltak, nem érezték magukénak a csapatot. Inkább egy rendkívüli falunapként tekintettek az egész mulatságra, a Viktorra voltak kíváncsiak, mi lett abból a gyerkőcből, aki lopta a cseresznyét, meg csúnyán beszélt szegény Julissal (Isten nyugosztalja!). Ott van nekik a Real Madrid ifi csapata, meg egy bazi nagy, szép stadion, de a derék falusiakat ez nem hozza tűzbe. Kínos.

A másik nagy pojácacsináló maga Viktor volt. Ha bírálom is Viktort, kedvelem őt, sok jó tulajdonsága van, például szereti Rejtőt, és aki Rejtőt szereti, humortalan ember nem lehet. Viktor is hajlik az öniróniára, emlékezetes az a csibészes mosoly, ahogy kinézett a Nastaseval kötött egyezmény aláírásakor. Ezen a délutánon viszont humorát a ruhatárban hagyta vagy a TEK vette el tőle biztonsági megfontolásból, de ritka ostobán viselkedett. Pocakját kinyomta, a kihízott öltöny feszült az ülepén, peckesen próbált meg mászkálni, fontoskodó képpel járkált, mindenhol ott akart lenni, szegény Purczeld/Puskás/Pancho nénit megelőzve nyújtogatta a kezét, olyan volt, mint egy parasztlakodalom okvetetlenkedő vőfélye.

A harmadik pojácacsinálóvá egy ismeretlen spanyol ifjú vált. Mikor az érmek átadására került sor, nagy jó kedvében az egyik kis gazfickó a szokásos kézfogás után barátságosan vállon veregette az előtte álló kis puttót, fogalma sem volt róla, hogy éppen a kétharmados miniszterelnököt lapogatja. Viktoron mintha áram ment volna keresztül, de joviálisan tűrte az inzultust.

Csakhogy a kisfickó divatot csinált, és az utána jövők is a vállát veregették, hátát lapogatták a nagy embernek, aki jól láthatóan nehezen kezelte ezt a helyzetet. Bizony az ifjúság, az a fránya, pimasz ifjúság csinálta a legnagyobb pojácát szeretett Viktoromból! Abból a Viktorból, aki 26-27 éve körberöhögte volna Grósz elvtársat, ha az stadiont épít kertje végébe, és rámutatott volna arra, hogy milyen suttyók is a kommunisták. De az öregecskedő, inkompetens Orbán már nem érzi a helyzet fonákságát, ezért vált pojácává.

De legalább világszínvonalú pojáca lenne, mint Putyin úr másik kedvence, Kadyrov úr! A jó Kadyrov néhány éve szintén gründolt egy stadiont magának, hatalmas, dollár milliókba kerülő nemzetközi cécóval, maga szállította vendégeit mint sofőr, és azt találta mondani, hogy Groznij lesz a labdarúgás fővárosa. Hát kérem, hol van ehhez ez a felcsúti búcsú? Van tehát még tér, melyet be lehet játszani.

Úgyhogy: Hajrá, Viktor! Hajrá, lakájok! Teljesítsetek jobban, legyen Viktor világszínvonalú pojáca, mert ebből a vidéki pojácáskodásból elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van az elmúlt négy évből
Elegem van a választókból

Több mint huszonöt éve történt egy vidéki katonai kórházban, hogy beszállítottak egy határőr ezredest. Ez az ezredes díszpéldánya volt a kommunista rendszernek, amolyan munkás szülők paraszt gyermeke. Nagydarab volt, nagyhangú, trágár, bratyizó, parancsoláshoz szokott, kinézetre Hagyó Miklóshoz hasonló. Nos, ez a rendszerhű virtigli kommancs egy este a Lada Nivájából kiszállva egy pici gödörbe lépett, és bokája törött, szalagjai szakadtak. Ahogy kell, megkapta a szükséges orvosi ellátást, de a lába hetek óta nem javult, ezért hozták be a kórházba. Nemzetközileg elismert katonaorvosok vették kezelésbe, vizsgálták, de a csont nem gyógyult, sőt egyre rosszabb lett. Ekkor közölték az ezredes elvtárssal, hogy baj van, megpróbálnak mindent, de készüljön fel arra is, hogy a lábának egy részét amputálni kell. Aznap este benyitottam a szobájába, és őt az ágya szélénél találtam pizsamájában térdelve, kezét összekulcsolva, arcán patakban folyt a könny, ahogy próbálta felidézni magában a szüleitől, nagyszüleitől gyermekkorában tanult imát. Amíg élek ez a kép elkísér.

A hit furcsa, nehezen érthető meg. Akinek megy a szekér, egészséges, sikerrel privatizál vagy közbeszerez, annak semmi. De legyintse meg csak egy picit Isten ujja bármely nagypofájú ateistát, már borul is le a kereszt előtt.

Az egyik legjobb és legbölcsebb magyar író, Rejtő Jenő zseniális gondolata talán segíthet megérteni a hit csodáját: "- Nem tudja, hogy mi a jogrend, kislány - felelte lassú, mély hangján a kormánybiztos. - Ha néhány halász egy legendában hisz, attól még nem támad fel hivatalosan az eltemetett Decoux-ügy. A lány, egész testében reszketve Mervin elé toppant, és elfúló hangon ezt kiáltotta: Excellenciás uram! Nem ez az első eset... amikor néhány halász hitt egy legendában... és olyan feltámadás lett belőle, hogy ma is harangoz miatta az egész világ! Tudja?! Nagy-nagy csend lett..." Talán csak ennyi az egész.

A hit titkának bonyolultságát humorosan (Halandó létünk cukrozott epéje nevettet, s olykor szívre hat.) is megközelíthetjük az alábbi viccel:

Egy amerikai zsidó üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
- Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
- Ó, ne! - mondta az apa. - Mit tettem? - eztán elment legjobb barátjához és elmesélte problémáját.
- Ike, - mondta - elküldtem a fiamat Izraelbe, erre ő meg keresztény lett. Mit tegyek?
- Érdekes, amit mondasz - felelt Ike, - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
- Érdekes, amit mondtok - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztény lett. Vajon mi történik a fiainkkal?
Ezután imádkoztak Istenhez a fiaikért, és kérték, mutassa meg nekik, mit tegyenek. Amint befejezték az imát, egy zengő hang szólalt meg odafentről:
- Érdekes, amit mondtok - mondta a hang - Én is elküldtem a fiamat Izraelbe...

Én nem tudom, hogy kell jól hinni, de remélem, a gyakorlatban megfelelően csinálom. Aztán ha egyszer számot kell adni a cselekedetekről, ott nincs kecmec. Ott nem fog számítani, ha a sokszor bérmálkozó arra hivatkozik, hogy viselt dolgai már elévültek. A biznisz-kereszténytől megkérdezik, azt olvasta-e a Bibliában, nézzétek az ég madarait vagy azt, hogy lőjétek le az ég madarait. A harmadik pedig megtudja, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán mint vagyonnyilatkozat-módosítónak bejutni a mennyországba.

A húsvétnak a feltámadásra épülő hitről kellene szólnia hozzásegítve a kereső embert annak megéléséhez, de inkább üres és harsány marketing fogásokat láthatunk a gyagyás nyuszival. Aztán húsvét másnapján jönnek az alpári népszokások a tökrészeg vagy gyermekkoldus maffiába tömörült locsolókkal. Ezekből a talmi vacakokból van elegem, mert könnyű utat mutatva elfedik a húsvét valódi, hitre épülő tartalmát.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az apás szülésből
Elegem van a villamoson telefonálókból
Elegem van a szülői értekezletekből

Ha a nagy szoborállítási lendületben valaki szobrot akar állítani a lusta, tehetségtelen, életében egy napot nem dolgozó, a szűkösen csordogáló adóforintokból mégis remekül megélő semmirekellőnek, Fodor Gábort biztatnám, jelentkezzen modellnek, mert - bár erős a mezőny - megnyerné.

Elképesztő, ahogy ez az ember országgyűlési képviselő lehetett, aki ráadásul a vörösöknek nem hozott egy fia szavazatot sem, viszont amíg ott ül Gyurcsány különös kegyelméből a parlamentben, legalább visz. Így azt hiszem nálam csak a vörös képviselőknek van jobban elege Fodor Gáborból, de az legyen az ő dolguk. Bár az utóbbi napokban a liberális szépelgők is elkezdtek nyafizni, ám ez inkább a padavanok félelemmel vegyes csodálatának tekinthető a Mester iránt.

Eljátszva a gondolattal, az mekkora lett volna, ha független Gabika felajánlkozik a Fidesznek, ha véletlenül nem lett volna meg a kétharmad. (Szerintem Fodortól való félelmükben noszogatták is a számlálókat.) És tudják mit? Azt is megmagyarázta volna. Kész szerencséje a Fidesznek, hogy nem kellett Fodort furkósbottal elvernie a frakció környékéről. 

Ez az ember nem képvisel senkit, listás helye egy vicc, a magyar demokrácia szembeköpése, ha lenne benne egy centiméter gerinc, fel sem venné a mandátumát, hanem szépen elsunnyogna oda, ahonnan jött, a történelem szemétdombjára. De nem lesz, eddig sem volt. Sőt most azon megy a vörös bagázsban az elmélkedés, hogy ezt a vállalhatatlan alakot miképp tudnák felfelé buktatva elküldeni egy zsírosabb állásba európai parlamenti képviselőnek. Ez viszont már tényleg a kínban való vinnyogva röhögés kategória. Saját nyakukra hozták ezt a nímandot, most meg még több pénzzel akarják távol tartani a nagyra nőtt liberálist, mert már nekik is büdös. Fodor Gábor persze nem érzi a magából áradó bűzt. Régen tanultam már biológiát, de úgy emlékszem a tetűnek nincs szaglószerve.

Ezért van elege minden becsületes polgárnak Fodor Gáborból és a liberalizmusból (a kettő együtt: fodorizmus).

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van a leendő Vengrijából
Elegem van a választókból

Szegény magyar választó! A választások előtt mindenki udvarol neki, menjen el, hozzon felelős döntést, szükség van rá stb., a választások után viszont skrizofrén lesz: a győzteseknél Salamon bölcsességű vátesz, aki látja a jövőt, a veszteseknél panel proli, tekintélyuralmi alattvaló vagy egyenesen náci. Pedig ő ugyanaz az ember maradt a választás után is, aki előtte volt. De ki volt előtte?

Amikor 1988-ban megnyílt a határ, milliók zötyögtek Ausztriába Trabantokon, dugig telt buszokon. Nézték a gondosan megművelt földeket, a "kisfalvak, kisvárosok kisegzisztenciáit" (patikus, kisbolt, kisvállalkozók, pékségek, cukrászdák stb.) és "láták", hogy a kapitalizmus jó. Ők is ilyet akartak. Már aki akart valamit, mert Kádár népe maradt volna inkább a szocializmusban, csak banán, meg Milka csoki legyen. Ők megérezték, hogy az osztrák táj osztrák ecsettel csak demo, amögött sok munka van. A magyar vezető rétegnek pedig - akiknek az átmenetet kellett volna megszervezniük - megvan az a sajátossága, hogy a vezettek elárulásából él. Ha valakiből vezető (szakszervezet, képviselő, polgármester stb.) lesz, első dolga elárulni a rábízottakat, és a zsebét megtömni. Így csinálták ezt a néger törzsfőnökök is, mikor saját népüket adták el rabszolgának üveggyöngyért. A rendszerváltoztatásnak nevezett vicc tehát a magyar választók egy részének inkább csak nyűg volt, másoknak a tisztes megélhetés, a felemelkedés, az úgynevezett elitnek pedig a mesés meggazdagodás lehetősége. Ez a hármasság vonult végig az eddigi választásokon.

Akiknek a választás csak gondot jelentett, két csoportra bonthatók. Egyik felük általában nem megy el szavazni, legfeljebb akkor, ha feldühítik. A másik társaság elmegy szavazni, de arra adja voksát, aki a társadalmi újraelosztásból hajlandó neki minél többet juttatni, az ár nem érdekli. A tisztes megélhetésben, felemelkedésben reménykedőket sokszor hitegették, így időről-időre veszítenek reményeikből, fokozatosan lemorzsolódnak vagy megpróbálnak alternatív pártot találni maguknak. Az elitnek nevezettek pedig manipulálják a választókat annak érdekében, hogy azok biztosítsák nekik a közösségi javakból való luxust.

A baloldalinak becézett párt a választást problémaként megélőket szokta képviselni, a második csoportba tartozók hagyományosan a Fideszt támogatták. Eddig. Az a tény viszont, hogy a Fidesz 600-650 ezer választót veszített, és megváltozott a választói tábora is, riasztó képet fest a jövőre nézve. A Fidesz kormányzása során komoly támadást indított a kis egzisztenciákból megélni akaró társadalmi csoportokkal szemben, melyet folytatni fog. A Fidesz pont azt a társadalmi bázist rombolja tehát tudatosan, amely leginkább reménykedett benne e pártban látva politikai képviseletét. Mindenki fejből mondja a gazdák, trafikosok, taxisok, kisboltosok, takarékszövetkezeti tagok, pénztártagok elleni intézkedéseket. Kevéssé ismert az építészekre vonatkozó államosítási terv, az ügyvédi matricák bevezetésének elképzelése, amelyek ezen szabad piaci, önálló hivatások felszámolásával jár.

A hóhelyzet kezelése Ausztriában és nálunk avagy a magyar jövő.

Most sokan lesznek, akik a baloldal megújításán moralizálnak, a Fidesz kormányzását akarják megtippelni, a Jobbik 2018-as esélyeit latolgatják, de minek? Egyre inkább az látszik, hogy a saját tehetsége, munkája, szorgalma által felemelkedni akaró társadalmi réteg veszített teret, és talán már vissza sem tudja hódítani. A Fidesz, a Jobbik és a baloldali konglomerátum ugyanazon választói csoport látszólagos képviseletéből akar jól élni, a magáról gondoskodni alig tudó, állami alamizsna után ácsingózókból, legfeljebb a szövegben van különbség, a tartalomban nincs. Teljesen mindegy, hogy a nyugdíjasok, közmunkások, segélyen élők társadalmát ki akarja uralni. A szervezettségben jelenleg a Fidesz a jobb, de ha egyszer a vörösök lesznek jobbak, akkor mi változik? Kevesebb lesz a Rosszatom vidám barakkjában a hamisan elkornyikált Kossuth-nóta, na és?

A magyar választó tehát egyre kiszolgáltatottabb az államnak, így döntéseiben is könnyen manipulálható. A Fidesz a hatalom megszerzésért és megtartásáért nem a polgárosodni, felemelkedni vágyó társadalmi csoportot segíti, bármit hazudjon is szlogenjeiben, hanem lecsúszásukban érdekelt, mert jobban kézben tartható a kiszolgáltatott ember.

A demokrácia szabálya szerint egy egyetemi professzor szavazata éppen annyit ér mint egy analfabéta lumpé. Ráadásul mindkettő megvehető. Csakhogy az egyetemi professzor voksának megvásárlására fordított összegből (szinekúra, ösztöndíj, fizetés, plecsni stb.) félmegyényi mély szegénységben élő szavazatát garantálja Kubatov Gábor és Farkas Flóri. Akkor pedig olcsóbb a Flóri szolgálatait igénybe venni, ráadásul azok a szavazók nem kérdik meg, minek a stadion. Mivel tehát a felemelkedni akarókkal csak gond van, mert önállóak és folyamatosan morális igazolásra kényszerítenek, a Fidesz lemondott róluk.

A jövő választása nem programokról meg hasonló sületlenségekről fog szólni - ezért kár a baloldal megújulásáról, vagy a Jobbik megszelídüléséről merengeni - elég egy jól szervezett kompániát felállítani, akik elviszik a választót az urnáig, egy kis bulit rendezni, valami kis száraztésztát, kevés pénzt dugni, és kész a nyerés. Akinek meg nincs gyomra, tehetsége, profizmusa ehhez vagy szervezetlenebb, az alul marad. Ennyi lesz a jövő választása, kész athéni szín. (Három gyermekemmel Tart, aki így szavaztat.)

Az osztrák demo látványa alapján az osztrák életszínvonalat saját munkájából elérni akarók számára a választás lehetőséget jelentene, melyre viszont már egyre kevesebb az esély. Ezért nekem nincs elegem a magyar választókból, inkább szánom őket.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van az új választási rendszerből
Elegem van az elmúlt négy évből
Elegem van Orbán Viktorból

Amikor 2002-ben vesztettünk, egy baráti társaság meredt döbbenten a képernyőre. Az asszonyok sírtak, a férfiak indulatosan vagy letörten fogadták az adatokat. Magyarország legtehetségesebb miniszterelnökének nem szavaztak bizalmat a választók. Pedig voltak eredmények, fejlődött az ország, jó volt magyar embernek lenni. Orbán fiatal volt, eszméletlenül tehetséges, kiállt politikájáért. A felkészült, profi Baló szokta interjúvolni, akinek fejből megfelelt, esetenként simán le is mosta a képernyőről. Szerettem az akkori Orbán tehetségét. Igaz, a baráti körben egy helyettes államtitkár, aki a Fidesz alatt csinált karriert, így vigasztalta feleségét: "Semmi baj szívem, apukáék nyertek.” Hiába, a fideszes káderpolitika sosem volt az igazi.

Aztán eljött 2006, az a bizonyos Gyurcsány-Orbán tévé vita. Orbán az utolsó pillanatban esett be a stúdióba valami vidéki kampány rendezvényről, és felkészületlenül érte Gyurcsány pofátlan hazudozása. Emlékezetes, ahogy a vita végén már csak a kamerának beszélt vergődve. Orbán bukásában is szeretetre méltó volt.

Ott voltam 2006-ban az Astoriánál, ahol viszont Orbán gyáván viselkedett, nagyon rossz és unalmas beszédet mondott, miközben helikopterek köröztek a fejünk felett, szállt a könnygáz füstje, és a kék pribékek a felkelőket rátolták a békésen ünneplő családokra. Ha Orbán ott kézen fogja Wilfried Martenst, és a Fidesz vezérkar a tömeggel megindul várost nézni, Gergényi-Gyurcsány pribékjeit úgy töröltük volna el, mint folyó a kavicsot. Ehelyett Orbán beült a páncélozott autójába és elsunnyogott kiszolgáltatva az ünneplőket a martalócoknak. Ez nem tetszett Orbánban.

Mégis, 2010-ben nálam senki sem várta jobban a Fideszt. Az ország nagy bajban volt, a vörös-liberális bagázs már csak lopni tudott, az utolsó remény a Fidesz és Orbán lehetett, akinek Isten áldotta tehetségében bízhatott az ország. Orbán kétharmadot akart a változásokhoz, megkapta. Nem mondom, hogy a kezdeti intézkedések mindegyikével egyet lehetett érteni, a 98%-os adó aljasság volt sok kisemberrel szemben, a magánnyugdíj befizetések megszüntetése indokolt volt, de az einstandolás nem. Orbán mentségére legyen mondva, hogy az Európai Unió vezetői a görög válság terjedésétől való félelmükben és magyar elvtársaik felbujtására nagyon szemét módon viselkedtek a magyar miniszterelnökkel. De az első két év tűrhető kormányzást hozott.

Aztán 2012 év elején valami történt. A forint az egekbe szállt és Orbán kormányzása gyökeres fordulatot vett. Nem tudom, Orbán ekkor szembesült kormányzása korlátaival, köttetett valami megállapodás arról, hogy a ciklust kitöltheti, aztán mennie kell, vagy Frei bulvárregényére gazdaságpolitikát építő  félcédulás Matolcsy hiszterizálta? Ezután már alig volt kormányzás, ötletelések, keleti nyitás nevű ökörködés, megalázása, hülyének nézése mindenkinek, lopás, mutyi dögivel, törleszkedő, basáskodó, tehetségtelen ficsúrok mindenhol.

Hova jutottunk tehát az elmúlt négy évben? Sok embernek teljesen indokolatlanul megszüntették az egzisztenciáját. Például a trafiktörvény miatt korábbi trafikosok kerültek az utcára, és sok kisboltos ment tönkre vidéken, de sebaj, Lázárék nyertek. A tönkrementek pedig utálják a Fideszt, a jobbikosoknak és a vörösöknek csak össze kell gyűjteniük őket. Csak úgy, mint a becsapott, folyamatosan fenyegetett gazdákat, pedagógusokat, ügyvédeket, bírákat, köztisztviselőket, orvosokat, ápolókat, építészeket, taxisokat, és a többi szakma képviselőit, akiket teljesen feleslegesen hergeltek maguk ellen. Az államadósság nem csökkent, a választások után komoly "nem megszorítások" várhatók. Magyarország dörgölőzése az oroszokhoz (Paks II) a szövetségeseink előtt vállalhatatlan, és Orbán magát tette ezzel zárójelbe.

A másik oldalon viszont mit lehet látni? Eszeveszett, stadiont építő pazarlást az orbáni álomért, lopást helyi és országos szinten, kommunista rendszert idéző tömegtájékoztatást, elcseszett választási rendszert, nagyképű, másokat megalázó fideszes basákat, rogán, garancsi, mészáros, simicska ügyeket. A kétharmadból nem tellett elszámoltatásra, de Kóka Orbán beleegyezésével diplomata útlevelet kaphatott.

Ráadásul a Fidesz-kampány azt üzeni, hogy nincs is szükség ránk, régi harcosokra, állítólag van helyettünk szavazójuk elég. Kubatov és Farkas Flórián emberei elképesztő hatékonysággal terelik be a szavazó fülkébe a fideszes szavazóknak vélteket, nem kell már hoznunk még egy embert. A Rosszatom legvidámabb barakkjában pedig falsul cseng a Kossuth-nóta (Éljen a magyar szabadság, Éljen a haza!), így aztán könnyű szívvel adhatjuk voksunkat másnak, túlhatalomhoz nem akarjuk hozzá segíteni a Fideszt, a választást pedig meg tudják nyerni nélkülünk is. Kicsit most kezdem megérteni a magyar urakat a tatárjárás előtt, akik azt gondolták, verjék meg a tatárok Béla királyt, majd utána jobban megbecsüli őket. És igazuk lett. Szóval az új jelszó: Hajrá tatárok, hajrá Batu kán!

Az akkori baráti társaságból, ha találkozunk, mindenki bevallotta már halkan, szemlesütve, hogy ők nem szavaznak a Fideszre, mert ebből elegük van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van Kóka útleveléből
Elegem van az új választási rendszerből