Nem mennek jól az ország dolgai sem a nagyvilágban, sem idehaza. A nagy geopolitikai játszmában sikerült a magyar hagyományoknak megfelelően a vesztes oldalra állni a keleti nyitás nevű stratégiának köszönhetően. Úgy néz ki, az oroszok kezdik elveszíteni ezt a mérkőzést az embargónak, a tőkepiaci megingatásnak és a kőolajár zuhanásának köszönhetően. Ha külügyminiszterünk külpolitikai tudása is olyan mély lenne mint a kleptokráciai, észrevehette volna, hogy a Merkel-Putyin találkozó már az oroszok fegyverletételének feltételeiről szól. Ennek a megállapodásnak sokadik mellékleteként pedig Putyin úr lesz szíves a Magyarország felé kinyújtott kezét visszahúzni. A folyamat nem lesz gyors, lesz még adok-kapok bőven. Orbán ezen a téren katasztrofális vereséget szenvedett, mert összetévesztette a kereskedelmi kapcsolatokat a politikai rendszer iránti rajongással. A németek, az angolok és az amerikaiak természetesen kereskednek Oroszországgal, de attól még nem hadoválnak Putyin úr tekintélyuralmi rendszerének nagyszerűségéről. A magyar miniszterelnök ehhez a különbségtételhez nem rendelkezik megfelelő intelligenciával, amely hiányosság jól észrevehető volt a Juncker-ügyben is. Orbán teljesen feleslegesen rúgott bele Junckerbe, aki egyébként annak a pártcsaládnak volt a jelöltje, amelyhez a Fidesz is tartozik, és amely pártcsaládnak csak köszönhet.

Őszintén szólva nem értem mi szükség volt arra, hogy Orbán kísérletet tegyen Magyarország kiszakítására abból a szövetségi rendszerből, amelynek politikai, gazdasági, katonai védőhálója alatt biztonságban végignézhette volna ezt a geopolitikai csatározást. Ehelyett Orbán belerángatta az országot egy olyan konfliktusba, melynek megvívásához mi erőtlenek vagyunk, nem is a mi súlycsoportunkba játszák, és amely csak fájdalommal járhat a magyarok számára. Külpolitikailag tehát Orbán a NATO és európai szövetségeseink előtt lejáratta az országot, megbízhatatlan, az atlanti stratégiai érdekek elárulóiként tekintenek ránk.

Belföldön sem jobb a helyzet. A Fidesz mind a három választást megnyerte a magának fabrikált választási szisztémával, amely biztosította számára, hogy egyre kevesebb szavazattal egyre több hatalmat kapjon. De ezt sem tudja elegánsan csinálni, mert ahol nem nyert, ott jogi csűr-csavarral akarja ellehetetleníteni politikai ellenfelét. Még annyi arányérzékük sincs, hogy legalább a látszatra ügyeljenek, ne legyen olyan egyszínű az ország, mint Észak-Korea. Orbán azt tervezte, hogy a választások lezárultával nekiállhat kialakítani saját kis abszolutista Orbán-rendszerét. Már ez sem lett volna egyszerű, mert az Államreform 2-nek elnevezett megszorító csomag maga lesz az Armageddon a magyar társadalomnak, de Orbán úgy gondolta meglépi. A Szijjártó körül kirobbant korrupciós botrány - nincs az a hülye ebben az országban, aki elhiszi, hogy Szijjártó a több százmilliós vagyonát törvényesen kereste - azonban erkölcsileg kérdőjelezi meg az akárminek is hazudott megszorítást, mert nem lehet négy év "jobban teljesít" kormányzás után áldozatokat kérni az emberektől úgy, hogy közben mindenki tökéletesen tisztában van a Fidesz korrupt voltával.

Ebbe a bel- és külföldi kormányzati kudarcsorozatba csapódott bele az amerikaiak szerény megjegyzése arról, hogy egyelőre néhány Fideszhez közel álló személyt, kormányzati tisztviselőt korrupció miatt nem engednek be az Egyesült Államokba. Ez nagyon súlyos döntés, melyet még szövetséges országgal szemben nem alkalmaztak. Ráadásul ott ütötte meg Orbánt és kleptokráciáját, ahol legjobban fáj, hiszen nemzetközi szinten ország-világnak jelzi, hogy a magyar kormányzat és holdudvara a tolvajok tanyája. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Orbánt a diplomáciában kerülni fogják, mint az ebolást. Ha a protokoll szerint kezet kell fogni vele, utána partnerei látványosan megszámolják az ujjaikat. Az üzleti életben, ha magyarral ülnek le tárgyalni, a partner kedélyesen megjegyzi, hogy az aranyóráját otthon hagyta. Az osztrák boltokba pedig ismét kiteszik a: "Magyar, ne lopj!" táblát.  Ezt kellett megérnünk, ezt a szégyent hozta ránk, magyarokra Orbán. Lehet hörögni, de köszönettel tartozunk amerikai barátainknak, mert ők megcselekedték azt, amit nekünk magyaroknak kellett volna: megbüntették az ország kifosztóinak egy részét. (És van ott még, ahonnan ez jött.) Persze elkezdett fecsegni a felszín, a kormányzati kommunikáció mellébeszél, de a hallgatag mélyben már valami mocorog.

Orbán felelőssége ugyanis ezért a vereségért elvitathatatlan. A kérdés az, hogy vele vagy nélküle tudunk visszatalálni szövetségeseinkhez és egykori önmagunkhoz. Orbán persze jó szokása szerint azt hiszi, hogy átverheti az amerikaiakat, ezért majd mond egy nagyívű beszédet október 23-án, amely tele lesz szabadságos frázisokkal, és küld Afganisztánba még két, '83-ban leselejtezett víztisztító berendezést ezzel bizonyítva hűségét a szövetségesekhez. Csak az amerikai és európai politikusok már átlátnak rajta mint az üvegen, és tetteket várnak.

Ezért 23-án a nagyívű beszédben fel kell mondani az oroszokkal kötött paksi egyezményt, köszönettel vissza kell utasítani hitelüket. A kormányzati rendszert pedig a bizalom helyreállítása érdekében át kell alakítani, a kleptokratákat el kell távolítani visszahozva a polgári demokratikus értékek iránt elkötelezett embereket. Szijjártót azonnal meneszteni kell, helyette Németh Zsoltot már e héten ki kell nevezni külügyminiszternek a kármentés érdekében. A Kormányba Orbán emberei helyett a Fideszhez köthető szakmailag, erkölcsileg elismert embereket kell behozni. Sürgősen ki kell nevezni továbbá az MNB élére Járait, a bankfelügyelet élére Szászt, az energiafelügyelet vezetőjének Kaderjákot, a Médiahatóság élére pedig egy szakmailag elismert, konszenzust kereső embert.

Ha ebben Orbán nem partner, mennie kell. És közben dúdolgassa Erdős Virág furcsán ütős versét: "... viszek egy csúnyán beszopott mesét, viszem a legesleges-legutolsó esélyt...", mert Orbán vitte a bankot, vitte a pálmát, elvitte minden igaz magyar ember álmát.

Lehet persze, hogy Orbán sem átalakítani, sem lemondani nem tud, mert már az oroszok is fogják. Ekkor elhúzódó politikai, gazdasági, pénzügyi megpróbáltatások várnak ránk, mert hazánk a különböző titkosszolgálatok harci terepe lesz. Ezt megelőzendő a Fidesz még vállalható vezetőinek el kell mozdítaniuk Orbánt, helyette Pokornit vagy a kormányzati tapasztalatokkal rendelkező Stumpf Istvánt kell miniszterelnökké választani. Ha ez sem megy, akkor valamiféle nemzeti egységkormány megalakításával jobboldali szakértő kormányt kell létrehozni.

Szövetségeseinktől pedig nagyfokú körültekintést kérünk. Sokan lesznek az atlantista damaszkuszi úton, de a legnagyobb hangú ex moszkovita baloldali kutyákból - hazudjanak bármit a hatalom elnyerése érdekében - nem lesz demokratikus szalonna.

A történelmi helyzetek kezelésében mindig van egy közös pont. Az adott helyzet szereplői nem ismerik fel időben a megfelelő döntés szükségességét, így aztán emelik a tétet haladva az eszkaláció felé. Amit ma könnyen meg lehet valósítani, az holnap már kevés lesz. Gyorsan kellene tehát cselekedni, amíg a magyarok rá nem döbbennek a helyzet komolyságára, mert ha elegük lesz, a végjáték csúnya fordulatot vehet.

Nagyapám gyakran idézgette levantei gondolkodással megáldott dzsentri dédapám kedvenc mondását: "Aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni!" Azt hiszem, a dédpapa jobb miniszterelnöke lenne ennek az országnak, mint az öregségére borzasztóan ötlettelenné váló Viktor és csatolt részei.

Mindenki látott már westernfilmet, ismeri a kliséket. Az Isten háta mögötti kisvárosban lakik a szép tanítónő, a bankigazgató és alkalmazottja, a sheriff és segédje, a tiszteletes, a környéken jelentős földekkel rendelkező marha tenyésztők és gulyásaik, néhány farmer, a polgármester, a boltos, a postamester, a temetkezési vállalkozó, a - pc-re is tekintettel - kínai mosodás és a jó szívű, bölcs néger kovács. Ez az összezárt közösség szokott a helyi saloonban pókerezgetni. A póker nem igényel különösebb intellektust, viszont megvan az az előnye, hogy a szabályok betartásával nagyszerűen ki lehet fosztani a partnereket. A helyi népek békésen eljátszogatják ezt a játékot, unalmas azonban, hogy mindig ugyanaz a néhány ember nyer, a pár dolláros nyeremény csak helyi viszonylatban számít, kívülről mogyoró. Jól elvannak hát egymás kifosztásával. Ez a hazai bankrendszer modellje. Amikor a marhatenyésztők hazaérnek távoli városokból az eladott marhák nyereségével, teremtődik annyi pénz, hogy megjelenjék a városkában az Idegen. Természetesen ő is beül pókerezni, és mivel sokfelé játszott már - ismeri a lágy trükköket és a kemény csalásokat - elnyeri a helyiek pénzecskéjét. Aki ez ellen felemeli a szavát, azt lelövi fokozva nyereményét a szép tanító kisasszony szívével és fellendítve a temetkezési vállalkozó üzleti forgalmát. Mikor már nincs semmi, amit nem vett el a szerencsétlen helyiektől, belovagol a naplementébe más városokat lepusztítani. Ez a külföldi tulajdonú bankrendszer modellje. Egyszer azonban valamelyik észkombájn kitalálja, hogy nem a földtúrásból, meg a marhák utáni rohangálásból kellene megélni, hanem abból, hogy lehetővé teszik másoknak a játékot. Így aztán bővítik a saloont, új asztalokat tesznek be, új játékokat - rulett - játszanak, műsor is van táncoslányokkal, akikkel a produkció után - szigorúan egyéni szimpátián alapuló - néhány órás szerelem is szőhető, jó piát szolgálnak fel stb. Az álmos kisváros megélénkül, messzeföldről jönnek a játszani, mulatni vágyók, a helyiek közül nem mindenki lesz milliomos, de mindenki sokkal jobban él mint korábban. Ez a pénzügyi központ modellje.

A Föld nevű bolygón van néhány ilyen pénzügyi központ, például New Yorkban a Wall Street, Londonban a City, Luxemburg, Svájc, Ausztria, Hongkong, Szingapúr. Közös jellemzőjük, hogy az ott élők jól megélnek mások pénzének forgatásából felszámított díjakból, kamatokból stb.

Magyarország politikai és pénzügyi vezetői jól vették észre, hogy az idegen bankrendszer nem feltétlenül használ az országnak. A bankok olyanok, mint a porszívó, összegyűjtik a pénzeket, de ha a porzsákot máshol ürítik, az azzal jár, hogy elszívják a finanszírozási lehetőséget az ország vállalkozásai, polgárai elől. Idáig tehát nem okoskodott rosszul a mindenki által szeretett Viktor. A hozzá nem értésen alapuló hülyeség ezután jön. A helyesen felismert élethelyzetre Viktornak és csapatának az a válasza, hogy akkor hajítsuk ki az idegeneket és csináljunk magyar bankrendszert. Szóval akkor jobb lesz, ha ezen túl egymást fosztjuk ki? Még pedig háromszorosan fogja a magyar bankrendszer kifosztani a magyar embereket. Először a mindennapi üzlet során kamatok, költségek formájában. Másodszor a bújtatott, ám jól fizető állásokat elnyerő pártkatonák útján, mely folyamat az MKB-nál megkezdődött a bankot kívülről látott minisztériumi főosztályvezetőcskék vezető tisztségekbe választásával. Harmadszor a politikával összefonódott - politikai és nem üzleti alapon finanszírozott - vállalkozók csődjeinek közösségi kifizetésével. Mert ugyan melyik állami bankigazgató mer majd nemet mondani, ha a Vezénylő Tábornok kedvenc nagyvállalkozója az energiacella befejezéséhez kér majd 10 milliárd forint hitelt, de a kezdeti stádiumban lévő perpetuum mobile kifejlesztésére sem sok az 26 milliárd, nem igaz? Ráadásul a bankfelügyeleti funkciót gyakorló MNB élén egy szakmailag felkészületlen, hagymázos álmokkal viszont bőven ellátott ipse áll, aki - ellentétben a szakmailag erős, keménykezű Szász Károllyal - nem képes megakadályozni ezeket a kilengéseket. Viktor tehát biztos kézzel húzta ki a magyar bankrendszer megteremtésének Fekete Péterét a pakliból.

A magyar bankrendszer csacskaságát jól kiegészíti a munkára alapozott társadalom víziója. Kövér László e kérdésben odáig ment, hogy egyenesen munkaáldozatról hablatyolt. Nem tudom Kövér vagy beszédírója fetrengett-e delírium tremensben, esetleg a választóknak kellene eddig az állapotig eljutni a megértéshez, de ez a szó van akkora bullshit mint a békeharc. Valahol rémisztő, hogy Viktornak mennyire rögeszméjévé vált ez a munkalapú marhaság, mert a józan ésszel rendelkezőknek elég nehéz belátni e terv nagyszerűségét. Viktor komolyan elhiszi, hogy az autó-összeszerelő üzemek melósai fogják lefoglalni a Côte d'Azur luxus szállodáinak szobáit nyaralásukhoz vagy a gumigyárak dolgozóinak jachtjai ringanak majd Biarritzban? A munkára alapozott társadalom már csak azért is butaság, mert egyes területeken olyan mértékű a gépesítés, hogy a közismerten olcsó kínai, indiai munkásnál is olcsóbb robotokat alkalmazni. Kontrasztként viszont érdekes, hogy a munkalapú zagyvaságokkal nem fárasztott luxemburgi polgár mások pénzének forgatásából szép vastagon tudja vajazni a kalácsát.

Ilyenkor szoktak előjönni a Fidesz erkölcscsőszei, hogy orcájába vágják szegény posztolónak a megfellebezhetetlent: "De azok adócsalók meg pénzmosók!" Ja, igen, és? Mindenki tudja, hogy ezekben a pénzügyi központokban sokféle pénz forog: elsíbolt adók, petrodollárok, Afrika nyersanyag kifosztóinak haszna, gonosz diktátorok népük véréből kipréselt vagyona, full demokratikusan - esetenként 2/3-dal - megválasztott liberális és illiberális demokraták Nyugatról kapott fejlesztési pénzeinek ellopott része, afgán és burmai heroin hadurak, kolumbiai drogbárók és mexikói drogkartellek stexe, komcsi privatizátorok baksisa és még ki tudja milyen pénzek. A témával foglalkozók pontosan ismerik a lipicai lovak szerepét a pénzügyi központokban, mely lovak feketén születnek ugyan, de felnőtt korukra gyönyörű fehéren virítanak. (Lovasembereknek: szürkén.) Tehát továbbra is tartom: és? A pénznek nincs szaga, a számlapénznek meg pláne nincs.

Ha a magyar polgár választhatna, hogy reggel egy összeszerelő-üzemben vegye-e fel a munkát egyébként negyed annyi pénzért mint ugyanazon cég hatszáz kilométerrel arrébb dolgozó munkása, vagy a laptopjáról üzletelhet, melyiket választaná? Persze ez nem megy egyik napról a másikra, kellene hozzá egy-két generáció, de ahogy másutt megoldották, nálunk sem lenne lehetetlen. A példaként említett Luxemburg is csak a '80-as évek elejétől kezdett bele a pénzügyi központosdiba. Az "elmúlt négy év" befektetőellenes, munkalapú, hazai bankrendszert erőltető gazdaságpolitikája miatt azonban távolabb vagyunk ettől a lehetőségtől mint bármikor.

Dédapám ötven éve, nagyapám húsz éve halott, de biztosan egyetértenének satnya utódukkal abban, hogy elege van az olyan miniszterelnökből, aki csak dolgoztatni akarja a magyarokat, ahelyett, hogy segítene nekik pénzt keresni.

Mindenki azzal jön, hogy ez az önkormányzati választás felesleges, mert biztos a Fidesz győzelem. Részleges igazság persze van ebben, mert Budapesten Tarlós úr győzelme nem jól fizet, 1:1-re adják. Ennek egyik oka, hogy Tarlós jól végezte a munkáját, ráadásul még nem is korrupt mint a fideszesek jelentős része. Ezért még az is jó szívvel szavazhat rá, aki egyébként a korrupt Fideszt utálja. A másik, hogy Bokros úr személyében sikerült egy vállalhatatlan - és jellem dolgában erős kihívással küzdő alakot - találni kihívónak. Így előbb szárad le a baloldaliak vagy a meghasonlott fideszesek keze, minthogy a Bokrosra szavazás szégyenébe hajszolja gazdáját. Staudt Gábor aranyos fiú, ám viccnek kicsit erős. Bodnár Zoltán még csak nem is aranyos.

"És akkor most 1:10-hez megteszed Tarlóst."

A fideszes előre medvebőrre iszogatásnak más oka van. Ahogy "Mr. 20%" a sajtónak eldalolta az István a király szövegének felhasználásával, a Fideszt százezer munkásőr választja meg, hogyha kell, Kádár népe, hej! Ezen kívül ott vannak még a rejtett tartalékok, akik egy kis tűzifáért, ingyen tésztáért, Fásy mulatóért behúzzák az x-et a narancshoz. Egy kockázat van, hogy egy kicsit megelőzték a korukat. Az USA-ban még csak vita folyik arról, hogy a kézírástanulást eltöröljék-e, a Fidesz rejtett tartalékai viszont előrébb tartanak, ők már meg sem tanulták, így fennáll a lehetősége annak, hogy mellé húznak a szavazólapon. Sebaj, alakul az új demokrácia, amely sem liberális, sem illiberális nem lesz, csak a söpredék demokráciája. Ennek veszélyeit ugyan egy bizonyos Arisztotelész 2350 éve megírta, de szerencsétlen még nem ismerte a centrális erőtér nagyszerűségét.

A választás igazi tétje tehát nem a Fidesz győzelem, mert az formálisan meglesz, a választás tartalmi része lesz problémás. A másnap. Milyen lesz az országunk?

Az ilyen-olyan nyilatkozatokból látszik, hogy a választási év véget ért, kemény megszorítások várhatók, amolyan Armageddon. Persze a Habony-féle hazugsággyár nem fog megszorításokról szólni, á ők soha. Tudják mi lesz, kérem? Magyarország versenyképességét fogják javítani. Örül is majd a sok rajongó, Magyarország még jobban teljesít! Mire észreveszik - ha észreveszik -, hogy a versenyképesség javításához a társadalmi kiadások csökkentésén keresztül vezet az út, már késő. Lesz ócska egészségügy, amelyet az egyre szűkülő számú befizető próbál fenntartani, meg fizetős egészségügy. A nyomorult középosztály-maradék majd úgy jár, hogy levonják tőle a járulékot, de ha rákényszerül a járulékából fenntartott egészségügyre, inkább fizet, mert azt a szutykot, amit egészségügynek neveznek, Kádár nyugdíjas népe, meg a rejtett tartalék veszi igénybe. Ugyanez lesz minden területen. Nagyon versenyképesek leszünk, mi húzzuk legjobban a gályát a világon, csak tudnánk minek.

Csökkenteni fogják továbbá a bürokráciát. Ennek is tapsolni fog a karzat. Való igaz, a rengeteg felesleges államtitkárt nyugodtan ki lehet rúgni, de nem őket fogják. Majd a valós munkát végzőket. A csökkenő bürokrácia pedig egyenesen vezet a West-Balkán-féle tragédiákhoz, mert senki sem fogja ellenőrizni a kétes vállalkozókat. De ez az összefüggés nehezen felismerhető, nem is rágódik rajta a Fidesz-rajongó, miközben valamelyik hivatalosság szépen forgatja a szemét, meg együtt érez.

Kutyavilág jön tehát. Számomra a választás tétje nem az, amelyről a sok fizetett, ötlettelen politológus és egyéb szófosó lamentál. "Ami sok, megárt." - mondta Hippokratész. Azt hiszem a Fideszből már sok... nem lenne jó, ha megártana az országnak. Ráadásul a kétharmad arra elég, hogy a közjogi berendezkedést átírja, esetleg a társadalmi szerkezetet is lehet vele befolyásolni, de a gazdasági törvényszerűségek ellen semmit sem ér. A komcsiknak háromharmaduk volt, '89-re - tizenöt éves agónia után - mégis összedőlt a rezsimjük.

A kérdés tehát az, mennyien nem mennek el szavazni vagy adnak le érvénytelen voksot. Ez a választás igazi tétje, amely egyáltalán nem lefutott. Sejtésem szerint ez a szám mutatja meg, hogy mennyi embernek van elege a Fidesz korrekcióra képtelen - lásd a nyilvánvaló korrupciót eltusolni próbáló - túlhatalmából.

A levitézlett balliberális bagázs aljas támadást indított Szijjártó Péter külügyminiszter úr ellen azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ezt a fiatal, tehetséges embert megpróbálják tisztességtelen, korrupt, adócsaló gazemberként feltüntetni. Persze a munkájába nem képesek belekötni, mert csak az hibázik, aki dolgozik. Azzal jönnek ezért, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter úr 700 négyzetméteres úszómedencés luxusvillát vett, melynek összköltsége (vételár, illetékek, felújítás) nagyjából 200 millió forint lehet, és egész életében nem keresett annyit, melyből ezt az összeget ki tudta volna perkálni. (Még e vádak leírásába is bele borzongtam.) De Szijjártó Péter külügyminiszter úr nagyon jól kommunikál, ezért kedves mosollyal az arcán pöcköli le ezeket a nemtelen vádakat. És igaza van. Mert miért is lenne luxus a 700 négyzetméter? Honnan tudják ezek a ballibek, hogy ez a fiatal család nem tervez-e 15 gyereket, és akkor már nem is tűnik majd nagynak a villa. De ez csak 20 év múlva derül ki, addig meg minek óbégatnak? A pénz eredete is teljesen átlátható. Először is Szijjártó Péter külügyminiszter úr ennek egy részét saját maga spórolta meg. Nézzenek rá, milyen vékony szegény. Na miért? Mert szájától vonta meg a falatot, azért. A nehezen megtakarított pénzecskéjét pedig nem szórta el, hanem befektette. Szólt a brókerének, hogy nyisson neki egy forint pozíciót, majd nyilatkozott valamit, és ahogy a forint elmozdult, hát bezsebelte a nyereséget. Tudtok ti így befektetni, szerencsétlen ballib lúzerek? Nem, akkor séta. A pénz harmadik forrása szülei megtakarítása. Szijjártó Péter külügyminiszter úr édesanyja 30 éves pedagógusi pályafutása alatt tudott félre tenni hatvanegynéhány millió forintot bizonyítva ezzel, hogy van kakaó a pedagógusi életpályamodellben. Az a pedagógus, aki ezt nem tudja utána csinálni, az annyit is ér. Én tehát teljes mértékben elhiszem Szijjártó Péter külügyminiszter úr állítását tudva, hogy ez az egész a lejáratására irányuló bulvárkacsa.

A nyomorúságos ballibeken nem csodálkozom, azok csak azt adják, mi lényegük, de a nemzeti oldal sunnyogását nem értem. Mint aki halkan belelépett, fintorognak, és nem állnak ki szegény igaztalanul bántott Szijjártó Péter külügyminiszter úr mellett. Pedig tudhatnák, hogy aki Szijjártó Péter külügyminiszter úrban nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki a Fideszben nem bízik, az Magyarország fényes jövőjében sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

Ezek a nemzeti oldal árulói nem veszik észre, hogy Rogán Antal frakcióvezető urat ugyanilyen korrupt, adócsaló gazembernek akarták beállítani a ballibek bizonygatva, hogy fizetéséből sem 2 milliós Louis Vuitton szütyőre, sem 130 millió forintos lakóparki lakásra és egyéb ingatlanokra nem futja. Pedig mindenki tudja, hogy Rogán Antal frakcióvezető úr a legsikeresebb városvezetők egyike, akinek még a jegyzője is aranycipellőben jár. Akkor meg mit okvetetlenkednek itt a komcsik.

És aki ma Rogán Antal frakcióvezető urat bántja, az holnap Lázár János miniszter urat fogja korrupt adócsalónak feltüntetni, azzal a sematikus szöveggel, hogy ugyan miből fizette mellényzsebből a 2 milliós szállodai szobáját, meg a 25 milliós vadászatát, mikor a vagyonnyilatkozatában ennek nyoma sincs. A nemzeti oldalról viszont senki sem csapja le a magas labdát, pedig köztudott, hogy Lázár János miniszter úrhoz tartozik a titkosszolgálat. Na, már most Lázár János miniszter úr nem olyan bolond, hogy igazat írjon a vagyonbevallásába, hiszen neki munkaköri kötelessége a kémek megtévesztése.

És a szánalmas ballibák Mészáros Lőrinc gázszerelő urat is bántják azzal, hogy a 2009-ben még a csőd szélén tántorgó kisvállalkozó csak azért tudott 2013-ra többszörös milliárdossá válni, mert dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr strómanja. Nevetséges vádjuk könnyen cáfolható és visszafordítható. A rossz emlékű Gyurcsány-Bajnai kormányzás alatt egy kisvállalkozó csak csődben lehetett, mert ezek a komcsik a rohadt multikat támogatták. Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr gazdaságpolitikájának sikerét bizonyítja, hogy ma már kisvállalkozókból is lehetnek milliárdosok. De ezt az egyszerű tényt senki sem vágja a nemzeti oldalról a komcsik pofájába, csak a sunyítás megy.

Akikre büszkék vagyunk

És egyesek már odáig merészkednek, hogy Garancsi István Videoton tulajdonos urat macerálják azért, mert 50 milliárd forintért offshore cégeken keresztül eladta a magyar gáztartalékot, amely esetleg nagyon fog hiányozni egy kemény télen, ha a ruszkik nem adnak gázt vagy az ukránok ellopják. Ilyen aljas támadások visszaverésében hol van Zoltai Gusztáv kormánytanácsadó úr, hogy jól megmondja nekik? Például azt, hogy neki van jó meleg vattakabátja - régies nevén pufajka - ami megvédi őt akár mínusz 20 fokos hidegtől is. Aki pedig Auschwitz után a magyar közéletben gázt emleget, az az antiszemitizmus új formáját valósítja meg. Az ilyenekből pedig Zoltai úr egy szempillantás alatt tud nácit csinálni, ha echte lipóciai ballib is a mocskolódó.

De a legnagyobb áruló a Heti Válasz nevű periodika, amely már odáig merészkedik, hogy magát dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Urat támadja korrupt adócsalóként tüntetve fel Őt. Néhány hete egy szemfüles légiutas lefotózta dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Urat, ahogy titokban Svájcba utazott. Valamelyik ballib szennylap le is hozta a fotókat. A kormánykommunikáció a kínosnak tűnő látogatást azzal magyarázta, hogy dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr egy székely gyermekkórus koncertjét ment műélvezni Svájcba. Más nyavalyás ballib újságírók viszont kiderítették, hogy pár hónappal korábban ugyanaz a gyermekkórus éppen a Parlament épületében lépett fel, de dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr a szobájától 80 méterre lévő koncertre nem volt kíváncsi. Ebben is maradt volna minden, ha most ez a Borókai meg nem világítja a hátteret. Az újságjából ugyanis kiderül, hogy megváltoztak a svájci banktitok szabályok - nem lehet olyan egyszerűen eldugni a lopott pénzt -, és ezért a svájci bankok felhívják magyar ügyfeleik figyelmét a változással járó teendőkre. A Heti Válasz szerint van is futkosás a hazai elit köreiben, hanyatt homlok szaladnak ki Svájcba, hogy pénzüket Szingapúrba irányítsák át. Igaz a mondás: Ha magyar barátod van, ellenség már nem kell! Talán a TEK meglátogathatná ezt a Borókai Főszerkesztőt hajnal háromkor, és a kedvéért kinyithatnák az Andrássy út 60-ban található múzeumot, hadd lássa, jobb időkben mi várt azokra, akik elárulták bölcs vezérünket. Még a végén megérjük, hogy az önkormányzati választások előestéjén Polt úr ügyészei bilincsben hurcolják el az ország becsületes, népükért dolgozó vezetőit.

Ezek után már jóformán említésre sem érdemes, hogy a tiszteletlen európaiak magyarországi lakájai gúnyosan csak "Mr. 20%"-ként aposztrofálják Kósa Lajos polgármester urat, Matolcsy György elnök úrnak a szemére vetik, hogy eurómilliókkal drágábban vett egy irodaházat offshore cégen keresztül annál, mint amennyiért az eladó hirdette, vagy Seszták Miklós fejlesztési miniszter urat akarják cégtemetőt üzemeltető offshore lovagként láttatni. Nekünk persze mondhatják, mert mi a nemzeti oldalon igenis büszkék vagyunk ezekre az emberekre, és nem kételkedünk emberi tisztességükben és a hazáért végzett hősies teljesítményükben.

Az önkormányzati választáson pedig csattanós választ adunk a liberális demokráciák magyarországi szekértolóinak. Habony úr kishitűen csak azt kéri a plakátokon, hogy bízzunk a Fideszben, mi ennél többet teszünk. Mi tudjuk mire képes a Fidesz. Mindenre. Ezért mi a Fidesz becsületes, tisztességes jelöltjeire fogunk szavazni. Csak találjuk meg őket a szavazólapon.

A háttérhatalmak által pénzelt csatlósok aknamunkájából és a nemzeti oldal árulóiból viszont elegem van, mert én nemcsak bízom a szebb jövőben, hanem tudom, hogy egyszer - ha nem vágjuk le az aranytojást tojó tyúkot - el is jön.

Néhány poszttal korábban elegem volt a rendőrség embereket feleslegesen megalázó gyakorlatából. Akkor egyes kommentelőktől kaptam rendesen, nem sikerült megértetnem velük, hogy a rendőrnek nem dolga ítélkezni, és előre hozott büntetést alkalmazni. A mostani hírrel kapcsolatban pedig úgy vagyok mint a minden lében kanál anyós: Na ugye, hogy igazam volt.

Történt ugyanis, hogy egy apuka a kedves Tatabányán a reggeli rutin szerint iskolába vitte 7 éves gyermekét. Valami apró szabálytalanság miatt kialakult szóváltás eredményeként azonban az iskolarendőr megbilincselte és a gyereke valamint a többi szülő és gyerek szeme láttára megalázta, úgy bánt vele, mint egy bűnözővel. Nehéz ilyenkor mit mondani. Már csak azért is, mert ismerősi körből szeptember eleje óta több jelzés is érkezett arról, hogy az iskolák előtt posztoló rendőrök elkezdtek büntetni, tehát a jelenség nem egyedi.

Az iskolarendőr program célja a gyerekek biztonságának növelése, amely jó kormányzati cél, kampányol is vele az összes nyomorult fideszes polgármester jelölt. De igazi jó fideszes módra a megvalósítás: kudarc. Ennek pedig a fakabát rendőri állomány és az őket alkalmazó rendőri vezetés az oka.

Elnézegetem az iskolák előtt kék-lila-sárga mezben ácsorgó alulképzett, alulművelt, alultáplált, alulfizetett bugrisokat. Látszik rajtuk, hogy azért mentek rendőrnek, mert tanulni és dolgozni egyformán büdös volt nekik. Először is ami szemet szúró az az, hogy dohányoznak: a rendőrnők is. Szép példát mutatnak ezzel az iskolába jövő-menő gyerekeknek.

A másik, hogy műveletlenségük miatt nem tudják értelmezni a feladatukat, nem értik, hogy nem bűnözők között vannak, hanem anyukáknak, apukáknak és gyerekeknek kellene segíteniük. A reggel fél nyolctól nyolcig és délután a félöttől ötig terjedő időszak az iskolák környékén csúcsidő. Ilyenkor nem lehet szabályosan parkolni, de a kisebb gyereket be kell kísérni az iskolába. A szülők is felfokozott idegállapotban vannak, a gyerekkel perlekedtek az öltözésnél, meg van-e minden, aztán munkahelyre beérés stb. Normális rendőr ilyenkor segít, és félrenéz. A bunkó nekiáll játszani az eszét, azt gondolja a bugrisa, hogy ő a seriff, és büntet; bilincsel és megaláz. Ez a tatabányai rendőrruhába öltözött alak elérte, hogy már a 7 éves gyerek is megvetéssel és félelemmel tekint minden rendőrre. Gratulálunk ennek a derék Pintér-huszárnak! Vacak kis életének egyetlen fénypontja, hogy apukákat alázhat, akik nem üthetnek vissza.

A szokásos száraz rendőrségi nyilatkozatot persze senki sem hiszi el, mint ahogy az is furcsa, hogy - legújabb hírek szerint - a megbilincselt embernek kellett bocsánatot kérnie.

Hanem kíváncsi vagyok szeretett Viktorom reakciójára. Ha kifejezem is időnként kormányzása iránti kétségeimet, emberi tisztességét nem vonom kétségbe, sokszor bizonyította már. Például akkor is, amikor a Pintér-féle fakabátok agyonvertek a vizsgálati fogságban egy gyanúsítottat. Viktor csendben elment és letett egy csokor virágot a fakabátok áldozatának sírjára. Ezzel nemcsak egy csokor virágot tett le, hanem a véleményét is kifejezte Pintér bugrisaival kapcsolatban. Most is várom a miniszterelnöki gesztust.

Pintértől pedig azt, hogy a tatabányai rendőrkapitánynak adjon egy szép fegyelmit, amiért nem képes normális embert vezényelni iskolarendőrnek. Nem kellene megvárni, amíg valamelyik fakabát elkezd lövöldözni a gyerekekre, mert azok rendőrviccet mesélnek. A magáról megfeledkező iskolarendőrt pedig szépen le kell szerelni, pékként még szép évek várhatnak rá.

A polgárok adójából fizetést húzó, mégis őket alázó rendőrökből viszont továbbra is elegem van.

Sok évvel ezelőtt egy délelőtt az egyetemhez közeli kocsmában ültünk fiúk-lányok vegyesen, és érveket kerestünk ahhoz, miért is kellene befáradnunk a nem túlságosan szeretett kommancs professzorunk előadására. Ekkor széles vigyorral a képén benyargalt egy csoporttársunk, aki előző este a filmklubról hazafelé intellektuálisnak látszó dumával megfűzte egyik évfolyamtársnőnket, folytassák nála a filmtörténet elemzését. (Hiába, no, akkor még nem partydroggal jártak csajozni a srácok.) A vigyort reggelije csalta arcára, melyet el is mesélt. A mi Rómeónk valami emlékezeteset alkothatott az éjszaka, mert midőn "Az ég gyertyái csonkig égtek, a Nap Lábujjhegyen áll a ködös hegyormon." az ő friss Júliája felajánlotta neki, hogy reggelit készít, s Rómeó rántottára vágyott. A konyhába kifelé menet Júlia még megkérdezte, hogy kell elkészíteni a bonyolult étket. Rómeó félálomban gyorsan lediktálta a receptet, majd szendergett tovább. A konyhatündér Júlia nemsokára megjelent és megkérdezte Rómeót: Így már jó? - és mutatta a serpenyőt, melynek alján a sercegő zsírban négy feltöretlen tojás imbolygott.

Ha egy kislány közép- vagy felsőosztálybeli családban látja meg a napvilágot, nagy esélye van arra, hogy a fenti kudarcban lesz része. E családokban ugyanis nem nőket nevelnek, hanem királylányokat. A türelmetlenebb szülők már az oviban megkezdik a királylányképzést nyelvtagozattal, néptánccal, balettel és egyéb tökéletesen felesleges különórákkal. A türelmesebb szülők mindezt az alsó tagozatban zúdítják a királylányokra, akiknek ez az életszakasz jutalomjáték.

Míg a fiúk ebben a korban a meggyötört tanerő ülepe alá helyezett rajzszöggel, vízibombák hajigálásával vetetik észre magukat, addig a királylányok gyurmázgatnak, rajzolgatnak, bónuszként szépen írnak, bebiflázzák a szorzótáblát, csupa siker az óvoda-iskola átmenet. A felsőben már más a helyzet, mert közeledik a cél: bejutni egy nagy presztízsű gimnáziumba, amely egy jó egyetem előszobája. Ekkor köttetnek meg a ki nem mondott családi alkuk: a királylány tanul, mint a güzü (nyelvek, plusz órák, sport), cserébe a ruháját, szobáját a mama, a papa vagy a bejárónő tartja rendben. A leterhelt a királylány a gimi végére bezsebel két-három nyelvvizsgát, rengeteg pluszpontot szerez a felvételire, de nem tudja összehajtogatni a ruháját, a porszívó ismeretlen tárgy számára, a konyha pedig olyan terra incognita, melynek felfedezésére nem igazán vágyik. Az egyetem alatt kiteljesül a mamahotel míg a királylány tanul, bulizik, készül az olyan munkahelykeresésre, amely karrierrel kecsegtet. (Persze azt senki sem mondja el neki, hogy nincs karrier, azt csak a munkáltatók találták ki a munkavállalók hülyítésére.) Keresi a párját, és ha megtalálja, ketten keresnek tovább, így anyagilag viszonylag önálló lesz a királylány, de azért a papa feltölti időnként a bank- és telefonkártyáját, a mama elviszi mosni a szennyest, és cserébe hozza a főtételt. Főzéssel napi szinten nem bajlódik, a munkahelyen úgyis esznek valamit, este pedig vagy rendelnek vagy beröppen a mikroba valami emberi fogyasztásra éppen alkalmas izé. A királylány karrierje szárnyal, pontosan, sokat dolgozik, a munkahelye profitál perfekcionizmusából, elérheti a cégnél a sokak által irigyelt managerbigyó beosztást is. Néhány év házasság után a rokoni, baráti kör, valamint a ketyegő biológiai óra figyelmeztet az utódlétrehozás időszerűségére. Ezért a korábbi szabadgyakorlatokat felváltja a "stílusgyakorlatok utódnemzésre" című családi project. A királylány utolsó nagy korszaka jön el a terhesség alatt, melynek során mindenki kirobbanó imádattal veszi körül. A rajongás persze már nem csak a királylánynak szól, hanem az utódnak is, de ő ezt nem veszi észre. A szülés utáni gratulációkat már a férj fogadja - aki konzervatívabb családokban egyben a gyermek apja is -, a királylányból pedig egyik napról a másikra cselédlány lesz.

Mert az a kis poronty az élet természetességével vesz el mindent - alvást, nyugodt étkezést, kikapcsolódási lehetőséget - az exkirálylánytól. Az exkirálylányok pedig erre az új helyzetre alig tudnak jól reagálni. Kisebb részükből jön csak elő az ősanya, aki az addig tanultakat otthon hasznosítva napirendet vezet be, rendben tartja a családot, vállal még 2-3 gyereket, komoly logisztikai bravúrt bemutatva szervezi életüket, és még az is lehetséges, hogy csakúgy megszokásból szerez még egy diplomát. Egy másik részük "szétesik", melyet lazasággal palástolnak. Ők azok, akik a két hetes gyerekkel a hasukra rögzített hordozóban rodeóznak a plázákban, otthon kupiban a lakás, de eldöcögnek valahogy a hippi mentalitással. Az exkirálylányok legnagyobb csoportja viszont döbbenten áll anyasága előtt. Kisebb vagy mélyebb depresszióba esve átkozzák a világot, hogy senki sem mondta nekik, hogy az anyaság ilyen, hogy életük legrosszabb szakasza, mert kialvatlanok, fáradtak, meg kell szokniuk, hogy nem akkor alszanak, esznek, mennek vécére, amikor akarnak, hanem amikor lehet. Bizony, nehéz elviselni az exkirálylányoknak, hogy már nem ők a történet hősei, a látogatók is a babára kíváncsiak, az ő gondjaik senkit sem érdekelnek. Ráadásul egész korábbi életükben gyors visszajelzést kaptak a tanulásba, munkába fektetett energiáról jegyek, dicséretek formájában, és anyaként csodálkoznak azon, hogy ilyen itt nincs. Senki sem oszt ötöst, nem szólnak a fanfárok, ha szépen szopott a pici vagy sikerült a tisztába tétel. Ott vannak kétségeikkel, fáradtan várva az elismerést, hogy jól csinálják, de az anyaság nem az a műfaj, ahol érmeket osztanak. Talán egyszer, sokára öreg, ráncos kezükre lehull egy könnycsepp, onnét tudhatják majd meg, hogy nem csinálták rosszul. Sajnálom ezeket az exkirálylányokat, mert értékes emberek, de mégsem tudják anyaságukat természetességgel megélni, pedig nagyon megérdemelnék.

Mi a teendő? - kérdezhetnénk a csodás Lenin elvtárssal szólva. Nos, az biztos nem, hogy létrehozzuk kis családi köreinkben az iszlám államot és lányainkat elkezdjük csadorba járatni. Már csak azért sem, mert nem hiszem, hogy a tanulásba kevesebbet feccölő nők boldogabbak lennének, ők más problémákkal küzdenek, ha egyáltalán meg tudják/merik maguknak is fogalmazni. Ám a királylányneveléses családi alkukban a női szerepek elsajátítása fontosabb lehetne. Fixa ideám, hogy minden gyereknek szüksége van egy Matula bácsira, aki beláttatja velük: "Ne álmodozzon, Ladó, a valóság is lehet olyan szép - sőt szebb! - mint a hazug ábránd." Komolyan elgondolkodom azon, hogy nem kellene-e falusi turizmusra alapozva Hamupipőke nyári tábort szervezni királylányoknak, ahol megismerhetnék a valóságot. Megtanulnák, hogy a csirke nem a hipermarket hűtőjében él arra várva, hogy valaki kivegye onnét, hanem kapirgál, és ha enni akar a királylány, neki kell levágnia, megpucolni és megsütni. Talán a lekvárkészítés, befőzés is megtanulható, ahogy a varrás, vasalás, takarítás is, és több olyan fortély, amelyek könnyebbé teszik a "nem szeretem" házimunkát. Kissé félek persze, hogy a jelentkezők között több lenne a királylányok anyukája mint a királylány.

A minden kákán minden csomót megtaláló cinikusok szerint, ha már tábor, akkor ne Hamupipőke legyen, hanem gésa tábor, ahol a nőiség más irányú tulajdonságainak megtanulásával a királylányok elsajátítanák a jól férjhez menés tudományát. E tudománnyal pedig a csecsemőt szoptatja majd a dajka, a gyerekre vigyáz a nörsz, a királylányból pedig királyné lesz. Csakhogy ennek a realitását már nyolcvan éve dalba foglalták: "Holdvilágos éjszakán Miről álmodik a lány? Hogy jön egy királyfi tán Hófehér paripán. Ez az álom oly mesés, Ám de jön az ébredés. A királyfi oly kevés És az hogy jön, tévedés."

A mostani helyzet az, hogy a csillogónak hitt karrier hazug ábrándja miatt feláldozzuk a női szerep valóságát, melyből a királylányoknak azonnal elegük lesz, ha annak nehézségére rádöbbennek.