Nagyapám gyakran idézgette levantei gondolkodással megáldott dzsentri dédapám kedvenc mondását: "Aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni!" Azt hiszem, a dédpapa jobb miniszterelnöke lenne ennek az országnak, mint az öregségére borzasztóan ötlettelenné váló Viktor és csatolt részei.

Mindenki látott már westernfilmet, ismeri a kliséket. Az Isten háta mögötti kisvárosban lakik a szép tanítónő, a bankigazgató és alkalmazottja, a sheriff és segédje, a tiszteletes, a környéken jelentős földekkel rendelkező marha tenyésztők és gulyásaik, néhány farmer, a polgármester, a boltos, a postamester, a temetkezési vállalkozó, a - pc-re is tekintettel - kínai mosodás és a jó szívű, bölcs néger kovács. Ez az összezárt közösség szokott a helyi saloonban pókerezgetni. A póker nem igényel különösebb intellektust, viszont megvan az az előnye, hogy a szabályok betartásával nagyszerűen ki lehet fosztani a partnereket. A helyi népek békésen eljátszogatják ezt a játékot, unalmas azonban, hogy mindig ugyanaz a néhány ember nyer, a pár dolláros nyeremény csak helyi viszonylatban számít, kívülről mogyoró. Jól elvannak hát egymás kifosztásával. Ez a hazai bankrendszer modellje. Amikor a marhatenyésztők hazaérnek távoli városokból az eladott marhák nyereségével, teremtődik annyi pénz, hogy megjelenjék a városkában az Idegen. Természetesen ő is beül pókerezni, és mivel sokfelé játszott már - ismeri a lágy trükköket és a kemény csalásokat - elnyeri a helyiek pénzecskéjét. Aki ez ellen felemeli a szavát, azt lelövi fokozva nyereményét a szép tanító kisasszony szívével és fellendítve a temetkezési vállalkozó üzleti forgalmát. Mikor már nincs semmi, amit nem vett el a szerencsétlen helyiektől, belovagol a naplementébe más városokat lepusztítani. Ez a külföldi tulajdonú bankrendszer modellje. Egyszer azonban valamelyik észkombájn kitalálja, hogy nem a földtúrásból, meg a marhák utáni rohangálásból kellene megélni, hanem abból, hogy lehetővé teszik másoknak a játékot. Így aztán bővítik a saloont, új asztalokat tesznek be, új játékokat - rulett - játszanak, műsor is van táncoslányokkal, akikkel a produkció után - szigorúan egyéni szimpátián alapuló - néhány órás szerelem is szőhető, jó piát szolgálnak fel stb. Az álmos kisváros megélénkül, messzeföldről jönnek a játszani, mulatni vágyók, a helyiek közül nem mindenki lesz milliomos, de mindenki sokkal jobban él mint korábban. Ez a pénzügyi központ modellje.

A Föld nevű bolygón van néhány ilyen pénzügyi központ, például New Yorkban a Wall Street, Londonban a City, Luxemburg, Svájc, Ausztria, Hongkong, Szingapúr. Közös jellemzőjük, hogy az ott élők jól megélnek mások pénzének forgatásából felszámított díjakból, kamatokból stb.

Magyarország politikai és pénzügyi vezetői jól vették észre, hogy az idegen bankrendszer nem feltétlenül használ az országnak. A bankok olyanok, mint a porszívó, összegyűjtik a pénzeket, de ha a porzsákot máshol ürítik, az azzal jár, hogy elszívják a finanszírozási lehetőséget az ország vállalkozásai, polgárai elől. Idáig tehát nem okoskodott rosszul a mindenki által szeretett Viktor. A hozzá nem értésen alapuló hülyeség ezután jön. A helyesen felismert élethelyzetre Viktornak és csapatának az a válasza, hogy akkor hajítsuk ki az idegeneket és csináljunk magyar bankrendszert. Szóval akkor jobb lesz, ha ezen túl egymást fosztjuk ki? Még pedig háromszorosan fogja a magyar bankrendszer kifosztani a magyar embereket. Először a mindennapi üzlet során kamatok, költségek formájában. Másodszor a bújtatott, ám jól fizető állásokat elnyerő pártkatonák útján, mely folyamat az MKB-nál megkezdődött a bankot kívülről látott minisztériumi főosztályvezetőcskék vezető tisztségekbe választásával. Harmadszor a politikával összefonódott - politikai és nem üzleti alapon finanszírozott - vállalkozók csődjeinek közösségi kifizetésével. Mert ugyan melyik állami bankigazgató mer majd nemet mondani, ha a Vezénylő Tábornok kedvenc nagyvállalkozója az energiacella befejezéséhez kér majd 10 milliárd forint hitelt, de a kezdeti stádiumban lévő perpetuum mobile kifejlesztésére sem sok az 26 milliárd, nem igaz? Ráadásul a bankfelügyeleti funkciót gyakorló MNB élén egy szakmailag felkészületlen, hagymázos álmokkal viszont bőven ellátott ipse áll, aki - ellentétben a szakmailag erős, keménykezű Szász Károllyal - nem képes megakadályozni ezeket a kilengéseket. Viktor tehát biztos kézzel húzta ki a magyar bankrendszer megteremtésének Fekete Péterét a pakliból.

A magyar bankrendszer csacskaságát jól kiegészíti a munkára alapozott társadalom víziója. Kövér László e kérdésben odáig ment, hogy egyenesen munkaáldozatról hablatyolt. Nem tudom Kövér vagy beszédírója fetrengett-e delírium tremensben, esetleg a választóknak kellene eddig az állapotig eljutni a megértéshez, de ez a szó van akkora bullshit mint a békeharc. Valahol rémisztő, hogy Viktornak mennyire rögeszméjévé vált ez a munkalapú marhaság, mert a józan ésszel rendelkezőknek elég nehéz belátni e terv nagyszerűségét. Viktor komolyan elhiszi, hogy az autó-összeszerelő üzemek melósai fogják lefoglalni a Côte d'Azur luxus szállodáinak szobáit nyaralásukhoz vagy a gumigyárak dolgozóinak jachtjai ringanak majd Biarritzban? A munkára alapozott társadalom már csak azért is butaság, mert egyes területeken olyan mértékű a gépesítés, hogy a közismerten olcsó kínai, indiai munkásnál is olcsóbb robotokat alkalmazni. Kontrasztként viszont érdekes, hogy a munkalapú zagyvaságokkal nem fárasztott luxemburgi polgár mások pénzének forgatásából szép vastagon tudja vajazni a kalácsát.

Ilyenkor szoktak előjönni a Fidesz erkölcscsőszei, hogy orcájába vágják szegény posztolónak a megfellebezhetetlent: "De azok adócsalók meg pénzmosók!" Ja, igen, és? Mindenki tudja, hogy ezekben a pénzügyi központokban sokféle pénz forog: elsíbolt adók, petrodollárok, Afrika nyersanyag kifosztóinak haszna, gonosz diktátorok népük véréből kipréselt vagyona, full demokratikusan - esetenként 2/3-dal - megválasztott liberális és illiberális demokraták Nyugatról kapott fejlesztési pénzeinek ellopott része, afgán és burmai heroin hadurak, kolumbiai drogbárók és mexikói drogkartellek stexe, komcsi privatizátorok baksisa és még ki tudja milyen pénzek. A témával foglalkozók pontosan ismerik a lipicai lovak szerepét a pénzügyi központokban, mely lovak feketén születnek ugyan, de felnőtt korukra gyönyörű fehéren virítanak. (Lovasembereknek: szürkén.) Tehát továbbra is tartom: és? A pénznek nincs szaga, a számlapénznek meg pláne nincs.

Ha a magyar polgár választhatna, hogy reggel egy összeszerelő-üzemben vegye-e fel a munkát egyébként negyed annyi pénzért mint ugyanazon cég hatszáz kilométerrel arrébb dolgozó munkása, vagy a laptopjáról üzletelhet, melyiket választaná? Persze ez nem megy egyik napról a másikra, kellene hozzá egy-két generáció, de ahogy másutt megoldották, nálunk sem lenne lehetetlen. A példaként említett Luxemburg is csak a '80-as évek elejétől kezdett bele a pénzügyi központosdiba. Az "elmúlt négy év" befektetőellenes, munkalapú, hazai bankrendszert erőltető gazdaságpolitikája miatt azonban távolabb vagyunk ettől a lehetőségtől mint bármikor.

Dédapám ötven éve, nagyapám húsz éve halott, de biztosan egyetértenének satnya utódukkal abban, hogy elege van az olyan miniszterelnökből, aki csak dolgoztatni akarja a magyarokat, ahelyett, hogy segítene nekik pénzt keresni.