Azt hiszem, itt lenne az ideje szobrot állítani annak az ismeretlen reklámszakembernek, aki felépítette a kéményseprők pozitív imázsát. Ez az ismeretlenül is nagyot alkotó már óvódás mondókával gyermekkorban belevési az emberekbe, hogy: "Kéményseprőt látok, szerencsét találok!". Így aztán úgy növünk fel, hogy kéményseprővel találkozni jó dolog. Nagy lottó nyeremények idején még az is keresgéli gombját kéményseprő látás alkalmával, aki egyébként babonának tartja az egészet, de most, hátha. Szilveszter idején pedig a jó szerencse kívánás álcájában becsengető - sokszor kapatos - kéményseprő akkor is kap egy kis pénzt, ha mindenki tudja, hogy valójában tarhálásról van szó. Egészen addig el is vagyunk ezzel társasággal, amíg nem kezdenek el kapcáskodni, hatóságosat játszva kellemetlenkedni, sokszor lehúzni.

Idén ismét kitacepaozták a házat, hogy ekkor és ekkor jönnek, legyen otthon mindenki, mert különben… Csakhogy az általuk felajánlott idő reggel 8-tól délig tartott. Nem tudom, mit képzelnek ezek a kéményseprők. Ebben az idősávban legfeljebb a nyugdíjasok, kismamák, munkanélküliek vannak otthon, de még velük szemben is minimum udvariatlanság ilyen hosszú időt megadni, mert esetleg van jobb dolguk is mint egész délelőtt várni a nagytekintetű kéményseprő urakat. Ráadásul az önmaguknak kialakított terminust sem tudják tartani. Néhány éve a második turnusba kerültünk, délután kellett várni őket 16 óráig. Persze nem jöttek, nekem viszont el kellett mennem a gyerekért az oviba, így véletlenül beléjük futottam a lépcsőházban, úgy félöt körül. Elkezdtek arcoskodni, hogy forduljak vissza, mert akkor nem lesz ám biléta, meg ilyenek. Azt hiszem, még egy jutasi őrmester is elismerően pederte volna meg a bajuszát rögtönzött válaszomra - s láss csodát - ott a lépcsőházban termett biléta meg egy "minden rendben van papír".

A dolgozó emberek pedig – tacepao ide vagy oda - egészen ki vannak zárva a szerencsés találkozás öröméből, mert nincs az a nagyon megértő nemzeti CBA-s munkaadó, aki elengedné alkalmazottját ilyen hosszú időre a szerencsefiaival való szeánszra. A munkával rendelkezők tehát nagyívben tesznek a tacepaokra.

Ekkor jön a második figyelmeztetés. Kedvesen az ajtónyílásba dugnak egy papírt, amely már konkrét fenyegetést tartalmaz arra az esetre, ha a következő alkalommal is a munkahely biztonságát választjuk a szerencsés találkozás helyett. Megkérdeztem jogász barátokat, hogy mennyire kell komolyan venni egy ilyen senki által át nem vett, összegyűrt papírocskát, szerintük semennyire, kár, hogy nem puhább a papír, mert akkor talán lehetne valamire használni.

"A koromhoz képest egész jól nézek ki!"

Mivel jogállamban élünk eszünkbe ne jusson jogászkodni! Van egyszerűbb megoldás is. Tavaly ugyanez a meccs ment, ám a kéményseprők második eljövetele után félrehúzott a közös képviselő. Közölte, hogy a szerencsefiúk egy kicsit zabosak voltak, hogy nem voltam otthon, homlokráncolással egybekötött szigorú arccal magyaráztak a kéményseprés fontosságáról, amely az én érdekem. A közös képviselő azonban nem mai gyerek, megnyugtatta az ő lelküknek háborgását ezer magyar forinttal, amiért ismét kaptam bilétát meg "minden rendben van" papírt. Utólagos jóváhagyásom esetén - és az ezer forint megtérítésével - oda is adja. Remek üzletet kötöttem hát, boldogan szabadultam meg az éves kéményseprési kötelezettség gondjától Mátyás király fejében, mert Kleptokratalandon így igazságos.

Vicc tehát az egész. Előírnak egy olyan kötelezettséget, amely a társadalom jelentős része számára nem teljesíthető, ám csekély baksisért úgy csinálhatunk mintha minden rendben volna. És akkor még nem szóltunk az egyéb kéményseprészeti előírásokról, amelyeket csak úgy lehet szakszerűen megoldani, ha valamelyik kéményseprőfejes családi vállalkozása végzi el a munkát.

Lehet, hogy kollektíve félreértjük az ismeretlen reklámszakember mottóját és az eredetileg céh jelszó lehetett valahogy így: "Kéményseprőnek lenni szerencse." Én viszont nem vagyok szerencsés kéményseprő csak egy szerencsétlen lehúzott, akinek ebből nagyon elege van.

Napok óta megy a vérmérséklet és politikai szimpátia szerinti óbégatás McCain szenátor kijelentésén, amely szerint Orbán Viktort egy neofasiszta diktátornak nevezte. Egyesek saját véleményük megerősítését látják a szenátor szavaiban, mások elemezgetik, hogy Orbán mennyiben neofasiszta, mennyiben nem, diktátor-e vagy sem, a harmadik tábor Orbánt védi és visszautasítja a vádat. Arra viszont senki sem figyel, mit mondott valójában McCain úr. Segítsünk hát.

Néhány éve egy ismerős házaspár felújította lakását, melyhez szép, ám drága kerámia járólapokból valami mintát is szerettek volna kirakatni. Részletesen lerajzolták, megbeszélték az építési vállalkozóval a teendőket. Egyik este hazafelé férj uram bekukkantott megnézni a munkát. A vérnyomása egyből az egekig emelkedett amint meglátta, hogy a drága cuccot összevissza ragasztgatták le, a megálmodott minta sehol. Kedvesen beszédbe elegyedett a melósokkal, és kérte őket, hogy fejezzék be az addigi munkát, mert nem jó, és kezdjék elölről. A melósok bólogattak és folytattak mindent tovább. Ezt látva továbbra is udvariasan elmagyarázta nekik, hogy mi az elképzelés, és mit kellene másképp csinálni. A munkások dünnyögtek valamit, de mintha nem is hallották volna a cimbora lamentálását, csak úgy csináltak mindent mintha nem történt volna semmi. Ekkor végső elkeseredésében felhívta a vállalkozót és kérte jöjjön és nézze meg, mit művelnek az emberei. A vállalkozó nem sokára ott termett, felfogta a hibás teljesítést, és ordenáré stílusban leüvöltötte a munkások fejét, akik - láss csodát - megértették mi a probléma, és villámgyorsan javították. A tanulság tehát az, hogy mindenkihez abban a stílusban kell szólni, amelyet megért.

Nincs ez másképp a politikusoknál sem. A magyar politikatörténet nagy pillanata volt, amikor Gyurcsány Ferenc próbálta értelmezni a népszavazás eredményét, ám Horn Gábor a híres mondattal mindenkinek lefordította a valóságot: "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p..csába!" Szükség van tehát a politikusoknak is tolmácsra, hogy megértsék a szavak valódi értelmét.

Kérjük fel Horn Gábort tolmácsnak!

McCain úr szavainak tehát nem az az értelme, hogy Viktor neofasiszta-e, meg diktátor-e mert nyilvánvalóan egyik sem. McCain úr csak azt akarta mondani, hogy: Viktor menj a p..csába! McCain úr azért volt kénytelen ilyen erősen fogalmazni, mert Viktor egyszerűen nem értette meg a szelídebb stílusban megfogalmazott intelmeket. Csak míg egy hétköznapi ember a nép egyszerű hangján fejezi ki nem tetszését, addig a világpolitika egyik befolyásos alakítójának másképp kell fogalmaznia. Viszont aki ebben az udvariasan fogalmazó közegben megkapja a neofasiszta jelzőt, annak már értenie kellene a szóból. Miért is kényszerült McCain úr a sarkos mondatra?

Obama elnök még egy szeptemberi beszédében nevezte Magyarországot valamiféle lator államnak. Értett belőle Viktor? Nem. Továbbra is lökte a szankciókkal lábon lőjük magunkat muszkavezető dumát. A vérfideszesek meg elkezdték alpári stílben támadni Obama elnököt és az USÁ-t. Második körben jött a kitiltás, amely szigorúbb lépés volt, de ki sem derült volna, ha a Fidesz észkombájnjai ki nem pofázzák. Erre beindult a kormánypárti hörgés, a Habony-művek csúcsra járt. Közben a dunakeszi futsal csapat ideiglenesen Bem téren állomásozó kleptokratája az USÁ-ban járt, ahol a lehető legalacsonyabb szinten "fogadták", valójában felolvasták neki azokat az elvárásokat, amelyeket egy NATO-szövetségesnek be kell tartania. A válasz az azeri despota magyarországi fogadása, valamint a Déli Áramlat megépítését lehetővé tevő törvény elfogadása volt. Közben pedig Putyin úr - eltanulva Piszkos Fred receptjét, aki addig dicsérgette Fülig Jimmyt, amíg mindenki megutálta - elkezdte Magyarországot és annak korszakosan hülye vezetőjét ajnározni. Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban az amcsiknak, McCain úr erre kezdett neofasisztázni meg diktátorozni. A McCain úr által használt kifejezések nagyjából be is fagyasztják Viktor lehetőségeit, mert ezek után már az utolsó mentsvár bajorok sem mernek szóba állni vele, komoly európai politikus pedig már eddig is kerülte. Lehet, hogy Merkel sem jön Magyarországra, sms-ben rúgja ki Viktort, trófeáját pedig beteszi Papandreu és Berlusconi mellé.

De bizonyára a keleti nyitással keblünkre ölelt államok majd segítenek. Hát, hacsak úgy nem. Mert például az azeri ipse látogatását elég érdekesen tálalta az ottani sajtó. Mintha csak Szulejmán hadjáratainak udvari leírását olvastuk volna. Az azeri nép számára az derült ki, hogy Nagy Elnökük - Allah áldja - leereszkedett egy Orbán nevű gyaur kutyához megengedvén neki, hogy megcsókolja cipőjét. Ez a mocskos gyaur pedig, midőn a Nagy Elnök cipője alá dugta fejét alázata jeléül, azt merte kérni, hogy az azeriek a világpiaci árnál olcsóban szállítsanak gázt Európába. De a Nagy Elnök - akinek Allah bölcsességet adott - kidobta ezt a gyaur kutyát. Ciki, de az újdonsült keleti barátok is megvetik Viktort. A remek haver Putyin úr pedig úgy dobta a Déli Áramlat projectet, hogy Viktor nevű cimbijét bent hagyta az utolsó orosz csatlós megtisztelő szerepében.

A Viktor által abszolutista módon irányított Magyarország - folytatva a XX. századi szép hagyományokat a XXI. században is - egy fontos geopolitikai háborúban vereséget szenvedett. A vereségért pedig Viktornak kell viselnie a felelősséget, mert a keleti nyitás és ezzel a szövetségeseink elárulása az ő döntése volt.

Nem maradt más út Viktornak, mint a költségvetési törvénynek látszó számsorok elfogadása után benyújtani a lemondását. Mert ha már McCain úr szavaiból sem ért, akkor annyira elege lesz belőle mindenkinek, hogy jobb bele sem gondolni.

Szegény Cseh Tamás utolsó interjújában mondott egy meglepőt, hogy ő nem fideszes, hanem Orbánista. Azt hiszem voltunk még így párszázezren. Szerettük Viktort, mert sütött belőle a tehetség, első kormányzása alatt fejlődött a polgári Magyarország. A 2002-es vereséget méltánytalannak éreztük, és alig vártuk, hogy visszatérjen rendbe tenni azt az istállót, amivé a komcsik züllesztették az országot. Ehhez a közös munkához kellett ő mint vezető, mi pedig sok millióan adtuk volna a munkánkat, szorgalmunkat, tehetségünket. Aztán kiderült, hogy óriásit tévedtünk. Először a semleges szakembereket hajtotta el, aztán a Fideszhez lojálisakat, végül a Fidesz szakpolitikusait is. Mert majd ő megmutatja! Hát úgy néz ki nem sikerült. De miért züllött le ennyire ez az ember?

...előtte...

Nézzék meg ezt a két képet! A fölső 2007-ben készült - ekkor Viktor 44 éves volt -, fiatalosan küldi a Gazpromot a fenébe. Az alsó a napokban került a tudósításokba, amint átad egy mangalicatelepet, és kisebb csoda, hogy valamelyik rövidlátó kanász nem zavarta be az ólba.

...utána...

Nehezen értettem meg a folyamatot, de egy régi történet felidézése segítségemre volt. Gyermekkoromban szenvedélyesen szerettem focizni. Az iskolából hazaérve ledobtam a táskát, átöltözés, és irány a dühöngő (körbezárt salakos vagy beton focipálya), ahova az előzetes megbeszélés alapján valaki hozta a labdáját. Egyszer az egyik csapat nagyon rosszul állt, többgólos hátrányban voltak, és úgy tűnt, még nagyobb lesz a zakó. Ekkor a labdatulajdonos felkapta a labdát, hóna alá csapta, és azt követelte, hogy a másik csapatból x és y álljon át hozzájuk, különben ő elmegy haza, és viszi a bőrt. A gyagyásnak eszébe sem jutott, hogy összehívja a csapatát, és megbeszéljék az új taktikát, a többet futás, jobb passzolás előnyeit. Nem, a hülyegyerek elkezdett zsarolni. Nos, bárki hozhatott volna labdát két percen belül, de a szülők már elkezdtek hazafelé szállingózni a munkából, így az új labda beszerzőjére az a veszély leselkedett, hogy eltűnik a "hányast kaptál - mi a lecke - tanultál-e eleget" szülői érdeklődés Bermuda-háromszögében. Meg aztán férfikezdemények voltunk vagy mi a szösz, ezért a konfliktuskezelés egyszerű módját választottuk: hülyegyerektől elvettük a labdát, felpofoztuk, és kirugdostuk a dühöngőből. A játék meg ment tovább. Ráadásul hülyegyerek haza sem mert menni, mert az apja rendes ember volt, ha megtudta volna mit művelt a fia, még ő is leakasztott volna neki egy sallert. Szóval játszottunk, amíg be nem sötétedett, aztán elrúgtuk hülyegyerek labdáját valami bozótosba, hadd keresse a sötétben.

Félve a diktatúrától remegve írom le, hogy Viktor pont úgy viselkedik, mint a fenti hülyegyerek. Ez pedig a tehetségtelenségből fakadó tehetetlenség jele.

Viktor minden elcseszett külpolitikai lépése és kormányzati döntése visszavezethető egy sémára, amely a következő: ráérez a problémákra, de ahelyett, hogy az adott rendszeren belül, azt megújítva megoldaná, kreál egy másik rendszert, amely viszont nem jobb - sokszor rosszabb - mint az elvetésre ítélt. Közben pedig zsarolja partnereit külföldön, és fenyegeti a magyarokat itthon. De nézzük, van-e valamennyi igazságom?

Itt van az EU. Csak egészen gyenge értelmi képességűek hitték el a bécsi cukrászdanyitás illúzióját. Akinek volt egy csöpp esze, az pontosan tudta, hogy nem lesz fáklyásmenet, mert az EU-ban régi gyarmattartó népek laknak, akik jól ismerik az üveggyöngy-tüzesvíz-korbács alkalmazásának lehetőségeit. Azon szintén nem kellett csodálkozni, hogy a moszkovita vezetésű Magyarország 2010-ig mert kicsi lenni. Viktor azt az reményt jelentette, hogy okosan, szívós munkával, mint víz a sziklát, szétporlasztjuk az előttünk lévő akadályokat, és felhasználva az EU adta lehetőségeket, gyarapodó országot teremtünk. Viktor azonban az akadályokat látva bedacolt, és mint a dühöngőbeli hülyegyerek, felkapta a Magyarország nevű labdát és megfenyegette az EU-t, hogy akkor ő átmegy az orosz dühöngőbe, mert ott jobban engedik focizni. Most pedig azt a folyamatot látjuk, ahogy az EU és az USA szépen elveszi Viktortól a lasztit, felképelik, és kivágják a dühöngőből. Viktor lassan észreveszi a fenyegetően fölé tornyosulókat, ezért még megpróbál cigánykodni egy kicsit, alázatoskodik, hogy ő nem úgy gondolta, viccelt, meg ő mindig is ezt a dühöngőt és ezeket a társakat komálta stb., de már nem érdekel senkit.

A hazai pályán sem jobb a helyzet. Az elmúlt 25 évben Magyarországon meghonosodott demokrácia sok tekintetben bírálható, tényleg nem működött tökéletesen. Nem ilyen lovat akartunk, na. Viktortól azt vártuk, hogy jobbá teszi, megújítja. Erre mit csinált? Kialakította a centrális erőtérnek nevezett tekintélyuralmi rendszert, amely történelmileg bizonyíthatóan katasztrófába viszi az országot.

Kisebb, de fontos állami, piaci rendszerek esetén szintén ehhez az eszközhöz nyúlt. Nem volt rendben az oktatás irányítása? Igen, igaz. És a létrejövő KLIK most jobb? Nem. Meg lehet változtatni? Nem, mert személyesen Viktor találta ki, így senki sem meri bírálni az akolban. A magyar bankrendszer visszás működése mindenki által ismert. Erre nem a szabályozói, felügyeleti munkát erősítik meg, esetleg a pénzügyi fogyasztókat próbálják kiművelni, hanem kitalálják a hazai bankrendszer már megbukott modelljét, amely pártkatonák korrupciós melegágya lesz. A példák sorolhatók a végtelenségig, de közös jellemzőjük, hogy Viktornak nincs annyi tehetsége, hogy megértse a modern világ működését, és ahhoz igazítva fejlessze az országot, ezért avítt világok leszerepelt, de általa még valamiképp értett modelljeit erőlteti.

Viktor végjátékában különösen visszataszító, hogy mindenkibe belemar. A ballibekbe való belemarás érthető. A fideszesekbe (Illés, Németh) való marás nem érthető józan ésszel. Nekem nem boldog ősöm a Simicska nevű Don, de az illegalitás éveiben mégis csak ő tartotta el Viktor létszámban gyarapodó családját, miért kellett az őt etető kézbe beleharapni? De Viktor belerúgott a bankokba, aztán azok ügyfeleibe a betétestől a devizahitelesig. Belerúgott a nagygazdákba, most a kisgazdákba is. A hipermarketekbe, majd az ott vasárnap vásárolni szándékozókba. Az adózókba és az adókból állami ellátást kapókba. A sor itt is folytatható. És most már a saját üzleti kör sincs biztonságban. Akik a társadalom megvetése mellett trafikot kaptak Viktor urunk kegyéből, azokra most vetnek pányvát a beszerzés és a nyereség korlátozásával. A példák itt is sorolhatók, a lényeg a társadalmi csoportok folyamatos hergelése, fenyegetése. Érik tehát a hatalom labdájának hazai elvétele is Viktortól veréssel és kirugdosással egybe kötve. A fizetett nyaloncok azzal próbálják lassítani a folyamatot, hogy nincs alternatíva, Viktor kirúgása bajt hozna az országra. Ugyan kérem, a temető tele van pótolhatatlan emberekkel, a világ mégis eldöcög nélkülük.

A volt Orbánisták csalódottságukban felidézhetik, hogy mit mondott Obi-Wan Anakinnak: "Te voltál a Kiválasztott! Az volt a dolgod, hogy elpusztítsd a Sitheket, nem az hogy közéjük állj! Hogy egyensúlyt hozz az Erőbe, nem hogy sötétségbe taszítsd!" De a mi Viktorunk kénytelen volt felismerni, hogy "az elmúlt nyolc évben" elfogyott belőle az a tehetség, amellyel az országot egy demokratikus, gyarapodó országgá tudta volna szervezni, ezért inkább átállt a sötét oldalra létrehozva egy abszolutisztikus, kleptokrata rezsimet, amelyből elegem van.

Maga a nagyszerű Magyar Nemzet nevű újság hozta a hírt, hogy a Miniszterelnökség átalakult Szent-Lázár szerzetesrenddé. Persze ilyen nyíltan nem merték leírni, csak azt közölték, hogy az ott dolgozóknak tízórás a munkanapja, többletfizetés azonban nuku. Nemsokára kiosztják a csuhákat is, így ruhára sem kell költeni a kormánytisztviselőknek. A szerzetesrendek szokása szerint a gyermekesek ki lettek zárva, mert kénytelen voltak felmondani azzal az ósdi hivatkozással, hogy a gyerekért el kell menni az oviba, suliba. A lap tudni véli, hogy a rend terjeszkedik, így más minisztériumokra is ki fog terjedni a rendi szabályzat. A dolgozók persze háborognak, pedig egyik sem tenger.

Én nem is értem minek a felzúdulás, ezek a lusta kormánytisztviselők nem látják a modern életpálya előnyeit. Ha ugyanis többet dolgoznak, nekik is lehet körülbelül egymilliárdos vagyonuk, mint a volt kormányszóvivő Giró-Szásznak. Ez a fideszes megmondóból lett kormánytisztviselő alig négy év alatt kőgazdag lett, sőt egy ingatlanguru. Biztosan azért, mert ő is tíz órát dolgozott a Miniszterelnökségen. A lázongók egyszerűen nem értik, hogy a Kormány - személyesen Lázár miniszter úr - jót akar nekik: ők is lehessenek milliárdosok. De ezek a földhözragadtak valami gyerekre hivatkozva ellenállnak az anyagi gyarapodás nyilvánvaló eredményeinek. Lázár miniszter úr - Allah növessze nagyra szakállát - személyesen is példát mutat, ő is sokat dolgozik, telik is neki milliós hotelszámlákra, vadászatokra, meg milliós antik Rolex órára. Tessék róluk példát venni, nyomorult pupákok!

Komolyra fordítva a szót: a Miniszterelnökség közigazgatási produktumait elnézve tényleg nem lehet más cél, mint Lázár személyes szolgálatára gründolt szerzetesrend létrehozása. A Miniszterelnökségen ugyanis semmilyen értékelhető, eredménnyel járó munka nem folyik. Tegye fel a kezét, aki az elmúlt néhány hónap bazi nagy balfogásain kívül - internetadó, összevissza törvénykezés, egyeztetés nélküli ötletelések - látott valami olyan produktumot, amely előre vitte az országot, amelytől jobb lett az embereknek. A Miniszterelnökség semmit sem csinál, csak a parkinsoni törvények igazolására működik, a sok alkalmatlan államtitkár és csicskáik egymás semlegesítésével vannak elfoglalva, valós munka nincs. Persze ezt is lehet napi tíz órában csinálni, de minek? Nem elég ehhez a nyolc? Sőt, ha rajtam múlna, inkább be se járjanak, legalább nem kell fűteni, világítani. A tízórás melegedő fenntartása sokba van az adófizetőknek.

Parkinson szerint: "A munka pontosan addig tart, amennyi a rá fordítható idő." Ha tehát ugyanarra a semmittevésre eddig nyolc óra állt rendelkezésre, akkor most tíz órában kell hámozni a lufit, passz. Ennyi lesz a vezetői kvalitások tekintetében már rég megbukott Lázár szerzetesrendi reformjának gyakorlati eredménye. Ezt persze azok nem tudják vállalni, akiknek gyerekük van, de aki nem rendelkezik ezzel a hendikeppel, az vígan elmelegszik akár estig is. Szerintem vigyenek be tévét, legalább nézhetik az RTL Klub (ja, bocs azt nem) valóságshow-it. Jól járnak továbbá azok is, akik utálják a családjukat, mert legális menedéket kaphatnak, legalább nem kell horgászbérletet váltani az otthonról való megpucolás céljából.

Az orbitális vicc az, hogy az ott dolgozók észre sem veszik, hogy improduktív tevékenységet végeznek. Ott dekkolnak, reggeltől estig agyon üléseznek, tárgyalnak, egyeztetnek, senkit sem érdeklő tervezeteket gyártanak, elvannak. Azt hiszik szerencsétlenek, komoly munkát végeznek.

A tízórás munkanap tehát a Szent-Lázár szerzetesrend megalapítására tett kísérlet, mellyel Lázár az ott folyó munka eredménytelenségét akarja elfedni. Pótcselekszik. A Szent-Lázár szerzetesrend jelszavát bizonyára a legendás Hófehér című rajzfilm Tutegál professzorától kölcsönözte: "A munka mindennek a kezdete, a szorgalom, ugye, amely a munka alapja, előbb-utóbb diadalt arat! Tehát munkával mindent elérhetsz." A Szent-Lázár szerzetesrend működése azonban a nagyszerű professzor egy másik mondatát fogja igazolni: "...a munka változtatja az embert állattá".

A Szent-Lázár szerzetesrend megalapításának eredményeként előáll az a kormánytisztviselő, akit napi tíz órában lefoglalnak ugyan, de eredményes munkát nem végezhet akkor sem, ha véletlenül akar. Igaz cserébe nem is fizetik meg. Az így működő szervezet pedig felesleges, amelynek fenntartásából elegem van.

A gyarmatosításnak sok formája van. Az első időszak primitív portugál, spanyol, angol, holland, belga, francia, orosz gyarmatosítói odamentek, elfoglaltak, leöltek, kiraboltak. Utálják is őket a világban. Sőt mostanában küzdhetnek a sok kedves afro-afrikai, berber, arab, karibi bevándorlóval, akiknek emberi joga bármikor felgyújtani a volt gyarmatosítók városait, ha egy közülük való drogdílert lelőnek a zsaruk. A később jövő USA okosan gyarmatosított, megtartotta a helyi uralkodó osztályt mindaddig, amíg az szépen végrehajtotta az amerikai érdekeket szolgáló utasításokat. Ha nem, akkor gyorsan kiderült róluk, hogy tolvajok, akiket kedves népszokásként meglincseltek az emberek, és a demokrácia nevében jött a következő csapat. A háború utáni németek azt hitték, hogy képesek gyarmatosítani a délszlávokat és a törököket, de multikultijukból az lett, hogy már Hamburgban óbégat a müezzin.

Mi, magyarok sokkal okosabban gyarmatosítunk. A magyar gyarmatosítás észrevétlen, így a gyarmati sorba taszítottak nem tudják, hogy amikor gondolkodnak, cselekszenek akkor valójában a fantasztikus magyar mentalitás hatalma alatt állnak. A magyar gyarmatosításnak két területe van: a szellemi, tudományos élet és a hétköznapi gyarmatosítás. Az előbbit röviden összefoglalhatjuk azzal, hogyha a sumér-magyar rokonságot elfogadjuk, akkor a keréktől a számítógépig mindent mi találtunk fel, amitől előre ment az emberiség. Ezért kicsit kár, hogy ezt rajtunk kívül senki sem tudja. No, de a hétköznapi gyarmatosítás! Az az igazi.

Kérem, tudják Önök, hogy már Kínát is gyarmatosítottuk? Nem? Pedig így van. Amikor a kínaiak a '90-es évek elején elsősorban a kereskedelemben megjelentek, szorgalmasak, udvariasak és alkuképesek voltak. Aztán a KGST piacokról a '90-es évek végére üzleteket nyitottak, de szorgalmuk és egyéb előnyük megmaradt. Egészen a közelmúltig. Néhány éve hajráfot kellett vennem, ezért betértem egy kínai boltba, ahol egy fiatal hölgy ücsörgött okostelcsikéjét pittyegtetve. Kérdem tőle van-e hajráf? Fel se nézve válaszolta: - Nincen! - és pittyegtetett tovább. Gondoltam hajpánt is jó lesz, ezért azt kértem. - Az se nincen! - válaszolta. Már csak azért is kértem még valamit, de erre dühösen felnézett a telcsikéből, és ingerülten vágta a képembe: - Nincen! Csodálkoztam, mert egy a kínai boltos pár éve még leszedte volna az összes dobozát a legeldugottabb polcról is, hogy előkerítse a kért árut. De ez a magyar gyarmatosítás eredménye: néhány év Magyarországon, és a szorgos kínaiból a szocialista időszak kereskedelmi dolgozója vált. Ez pedig akárhogy is nézzük egymilliárd ember. A kínaiak említése egy kicsit becsapós. Amikor az első kínai űrhajós megjárta a világűrt, a tévék kirajzottak a józsefvárosi piacra megérdeklődni a legautentikusabbaktól, mit szólnak a nagy eseményhez. A válaszok meglepőek voltak: Natyo örül, én vatyo vietnááá! Egy kínait sem sikerült találni a kínai piacon. Sebaj, egy füst alatt a 80 milliós Vietnám is a zsebünkben van.

Nem kerülte el sorsát a 120 milliós Japán sem. Egyik volt kolléganőm hívott pár hónapja, hogy közbejött valami a cégénél, kért, hogy menjek el a gyerekéért az iskolába. Lediktálta a címet, kit kell keresni, mentem. Nyitom az iskolakaput, kizúdul 20-25 japán kissrác három tanárral, de senkinek sem jutott volna eszébe, hogy beengedje az idősebb embert. És az sem, hogy megköszönjék az ajtótartást. Pedig a japánok nagyon kedves, mosolygós, udvarias emberekként ismertek a világban. Kicsit puffogtam a taplóságukon, ám rájöttem, hogy ez is csak a magyar gyarmatosítás eredménye. Az udvarias, kedves japcsikból virtigli tapló vált a jó magyar levegőn. Mi lesz Japánnal, ha ez az elmagyarosodott generáció hazatér! Óriási távlatok nyílnak meg!

E sorok írása közben magyarként kissé elszégyelltem magam. Lehet, hogy indiai gyökerekkel rendelkező honfitársaink is dolgos, becsületes emberként érkeztek közénk 600 éve csak mi gyarmatosítottuk segílyből vagy bodzázásból tengődőkké őket?

És ez még csak a kezdet!

De aki azt hiszi, hogy a magyar gyarmatosítás etnikai alapon működik, óriásit téved! A multik sem tudnak kitérni e rafinált folyamat elől. Néhány napja olvashattuk, hogy a Zott nevű német cég Jogobella joghurtja feleannyi epret tartalmaz Magyarországon mint tőlünk nyugatabbra, az ára azonban nagyjából azonos. A lánglelkű fogyasztóvédők felháborodtak, mert nem értik a magyar gyarmatosítás lényegét. A Zottnak egész termékszerkezetét át kellet alakítania, hogy a magyar igényeknek megfelelve 9%-os epertartalmat produkáljon, különben nem vették volna a joghurtját. Különben is ezek a joghurtok akkor látnak epret, amikor a reklámfilm forgatásán belehajigálják, egyébként valami ausztrál fafajta fűrészpora adja az eper ízt. Sok évvel ezelőtt az IKEA nevű cégről állították, hogy míg más országokban a letisztult skandináv stílus minőségi termékét veszi a vásárló, addig nálunk román sufni cégek által összegányolt faipari termékeket árulnak. Az IKEA sírva bizonygatta, hogy nem, őket nem sikerült gyarmatosítanunk, ők továbbra is minőségi árut adnak el kedves magyar vásárlóiknak.  Más termékek esetén is gyakori, hogy a magyarok agresszív, ám láthatatlan gyarmatosító politikájának esnek áldozatul komoly európai cégek amikor itt a helyi, egyszerűsített igényeknek kell megfelelniük. Örömük csak annyi lehet az ürömben, hogy a gyarmatosítók kegyesen megengedik nekik, hogy jó sokat keressenek rajtuk.

A magyar gyarmatosítás első fázisa tehát sikeres, hátránya viszont, hogy csak ezen a 93.000 négyzetkilométeren hat. Tovább kellene lépni a második fázisba megteremtve a Magyar Impériumot.

Vannak erre tétova, ma még elszigetelt kísérletek, amelyek azonban már mutatják a siker előjeleit. Az első fecskék zámolyi polgártársaink voltak, akik egészen Strasbourgig jutottak, ahol a helyi polgárok rövid időn belül azt vették észre, hogy városukból eltűnt a strassz. Az amszterdami vigalmi negyed Nyíregyháza utcája világhírűvé vált hála bátor gyarmatosítóinknak. Kanada villámgyorsan kényszerült átírni 300 éves jogrendjét különös tekintettel a menekültügyi, szociális, és büntetőjogára, mert sok nációt befogadott már, de egyik sem volt olyan leleményes, hogy egy néhány évtizede nem használt vasúti hidat kompletten feldarabolva leadjon a helyi MÉH-nek.

Sajnos ezeket a bátor kezdeményezéseket nem karolja fel a Magyar Állam. Pedig a távlatok fantasztikusak! A Szijjártó-féle módszer jobb lenne mint az Agykontroll, mert az emberiség milliárdjainak mutatna utat ahhoz, hogy látható jövedelem nélkül is lehet 200 milliós villát, 120 milliós birtokot szerezni, miközben a család is fejedelmien megél. A "Rogán ingatlanfejlesztő kísérlet" eredményeként a harmadik világ országaiban élőknek egy csapásra megoldódna lakhatási problémája, mert Tóni pasa kulipintyókból tud ráolvasással kényelmes, tágas otthont varázsolni. Mészáros gázszerelő úr pedig egész Európába be tudná kötni az orosz és azeri gázt a Déli Áramlat megépítésével, hiszen neki napi rutin házakba történő gázbekötés, a cső meg cső mindkét esetben. És sorolhatnánk még a nagyszerű magyar példákat.

Vegyük már észre, hogy a világ csak arra vár, hogy mi magyarok leigázzuk, erre ez a tehetségtelen Orbán vacakol. Na, ebből nekem elegem van.

A kevés igazi nyári napok egyikén egy balatoni kisváros kisboltjába ugrottam be néhány apróságért. Már a bolt első részében megcsapott a savanyú emberszag, amely a tejes pult hidegében alábbhagyott, de amint rákanyarodtam a pénztárhoz vezető gondolasorra, egyre intenzívebb lett. A szag forrása meglepett. Ugyanis nem egy hivatásszerűen bűzölgő hobo polgártársunk bocsátotta ki, hanem egy derék 70 év körüli asszonyság, akinek ráadásul átlátszó, kék alapon kék virágos nylon otthonkája szexis belátást engedett a nagyi fehérnemű divatba. A pénztáros gyors mozgásával cáfolta a lusta kereskedelmi dolgozó sztereotípiáját, amint hányási ingerrel küzdve pityegtette a NAV-hoz bekötött pénztárgépet, ahol felettébb csodálkozhattak a tempón. Pechére azonban a legalább egyheti mosdást kihagyó, izzadságtól bűzölgő néni társaságra vágyott, és trafikálni volt kedve. A szerencsétlen pénztáros rövid, tőmondatokban válaszolt, majd ahogy befejezte a műveletet, az ajtóhoz száguldott látványosan kitárva azt. A helyzetkomikumot fokozta, hogy a görényluk parfüm hordozójának fogalma sem volt szagos mivoltáról, így sonka lábán Kucu néni nem fürödni döcögött, hanem hazafelé azon morfondírozott, nem kellett volna-e beírnia a panaszkönyvbe, mert a kiszolgálás gyors volt ugyan, de nem kellően udvarias. Ezen találkozás után elkezdtem jobban odafigyelni a büdös emberekre.

Félreértés ne essék, a fizikai munkában, testedzésben, táncban megizzadt ember nem tartozik a bűzölgők csoportjába, az normális dolog. Sőt a témához értők egyenesen a női vágykeltés ősi módszerének tartják a frissen izzadt férfitestet. A mosdatlan igénytelenség két lábon járó példányai a visszatetszők.

Bizonyos típusok jól kimutathatók, csodálom is, hogy még nem alakult tanszék valamelyik ulibuli egyetemen a tanulmányozásukra. Tömegközlekedési eszközön szokott felbukkanni az az 50-es férfi, aki a nagy nehezen ülőhelyet találó fölé áll. Nincs is baj, amíg nem kezd el kilélegezni. Ilyenkor a reggeli gyomor és szájszag - esetleg a reggel elszívott cigivel vegyes kávé állott bűzével - az alatta ülőre áramlik, aki csapdahelyzetbe kerül. Vagy feláll és elpucol odahagyva a BKV által biztosított szolid kényelmet, vagy megpróbálja úgy fordítani a fejét, hogy a kilégzés bűzét kikerülje. A bátrabbak megpróbálkozhatnak egy rágó felajánlásával is, de könnyen lehet, hogy ezzel a gesztussal csak az RTL Híradóba kerülnek be: Leütötte az őt kigúnyolót a becsületében megsértett utas! – headline-nal. A szituáció még veszélyesebbé válhat, mert a szabályos kilégzési rendet megszakítja, amikor a bűzborz találkozik egy ismerősével és kedélyesen dumcsizva hervasztja környezetét, vagy éppen telefonon kezd el társalogni.

Hasonló élethelyzet, amikor az ingén hónaljban jókora nedves folttal - ún. pisztolytáskával - rendelkező pacák áll az ülő utas fölé, kiszámíthatóan ontva magából az áporodottság életérzését. Ez még fokozható is, ha nylon zoknit visel műanyag szandállal; az az igazi mennyország a görényeknek. De messze földön elismert és irigyelt ötcsillagos álompasivá az válik, aki szagán kívül az orrlyukából 4-5 centire kilógó pemzlit is tud növeszteni. (Néha 45 év feletti nők is eredményesen rombolják az edzőterem-szolárium-fodrász háromszögben kialakított "még jó nő vagyok" imázst 1-2 orrból kikunkorodó szőrszállal.)

Aztán, ha beértünk munkahelyünkre - már akinek van -, a lift előtt találkozhatunk azokkal a kollégákkal, akik sejthetnek valamit testszagukból, ezért már jó korán beérnek - ezzel a BKV utasait csúcsidőben megkímélik - de az épület előtt átestek a cigi-kávé kombón, hogy aztán a liftben párologtassák ki ezt a megunhatatlan, egyedi és mégis olyan sok helyről ismerős orrfacsaró szagot.

A különböző népi gyógymódok hívei is képesek elriasztani a legedzettebb szagtűrőket. Társasházunk egyik régi lakótársa például rajongott a fokhagymáért. Talán Kabos Gyula a "hagymát is hagymával eszem" monológja ragadta meg, teljesen komolyan azt hitte, hogy aki egész nap hagymát zabál, azt elkerülik a vírusok, bacilusok, de még a rákossejtek sem mernek burjánzásnak indulni. Amerre ment, fokhagymát rágcsált. A népi gyógymódban lehetett valami igazság, mert olyan szagaurája alakult ki, hogy a törzsfejlődés azon egyedei, akik rendelkeztek szaglószervvel, messze elkerülték. Még a lépcsőházban sem mert vele leállni senki beszélgetni. Volt vagy 63 éves ez az egészségőr, mikor eltemettük szegényt, a sírjára özvegye hagymát ültetett.

Néhány éve, mikor hirdettük a lakást, megjelent egy jól szituált házaspár, akik udvariasan levették cipőjüket. Aztán körbejárták a lakást. Aztán áldottuk az eszünket, hogy a következő látogatókat egy órával későbbre hívtuk, addig ki tudtunk szellőztetni.

Másfelől viszont a túlzott illatfelhő is gyanút kelthet. A 40 év feletti férfiak egy részénél az egész napra kitartó túlzottan markáns arcszesz általában a kézremegés ellen korán reggel felhajtott és folyamatosan utántöltött pia szagának elfedésére szolgál.

A mindennapok kicsi szkunkszait nem értem. Az emberiség történetében talán soha nem volt ilyen könnyű a testápolás mint manapság. Reklámok százai kínálják a tisztálkodás eszközeit, a '60-as '70-es évektől meghonosodott a napi tusolás/fürdés kultúrája, és mégis vannak olyan emberek, akik a közösségi lét alapjaival sincsenek tisztában.

Azt hiszem, ez a magatartás belső igénytelenségből fakad, amelyből - mivel áldásaiból időnként magam is szippanthatok - elegem van.