A boldog, régi idők korában a nyári szünet mindennapi rituáléjaként ebéd után nagyanyám nekiállt mosogatni, nagyapám kihozott a kamrából két jutazsákot, és leterítette a meggyfa árnyékába a fűre. És miközben körülöttünk keleti lustán szunnyadt a magyar nyár, mi is horpasztottunk Toldi alvásának édességével. Ilyenkor még a határban aratókat is elnyomta a buzgóság, a kombájnok zaját sem hozta a lenge szél. A ház körüli állatok pilledten bújtak árnyékba, a mindig izgága kakasok sem zavarták a szundikáló falu csendjét. Ha pedig a falu bolondjának eszébe jutott volna füvet nyírni ezekben az ihletett órákban, az sem zavart volna senkit, mert akkoriban még kaszálták a füvet, annak suhogása pedig nem tudta volna elvenni a falusiak álmát.

Aztán a '70-es '80-as évektől megjelentek háztatásokban a különböző gépek, és velük az ebéd utáni pihenést zavaró falu/város bolondjai is. "Járhatok síkon vagy a hegyek tetején. Süvíthet száz zivatar galambom.", ezek a csendoszlató bugrisok mindenhol ott vannak. A kertvárosok, üdülőövezetek ebéd utáni némaságába' a füvet nyírók hoznak egy kis életet. Bizonyára fontos lenyírni a füvet, rendben. De könyörgöm: Miért pont a fél kettő és fél négy közötti idősávban? Ilyenkor sokan szeretnének pihenni, kumni egy csöppet, főleg hétvégén. Gyakran járok úgy, hogy éppen leteszem a fejem békésen merengve, amikor az utca valamelyik alulneveltje elkezdi csörömpölve kigurítani fűnyíróját, berobbantja a motort, és hajrá! Eszébe sem jut az idiótának, hogy mások álmát is nyírja. Meg nem érthetem: miért ekkor? Miért nem lehet késődélelőtt vagy koraeste? Miért pont ebéd után? Ez a kocakertész és álomkergető típus valami eszméletlenül elterjedt az országban. A legjobb, mikor a falusi turizmusát fejleszteni akaró kis zalai faluban az önkormányzat embere áll neki fűkaszáját börrögtetni, biztos jönnek majd máskor is a pihenésre vágyók. De a balatoni üdülést is meg tudják keseríteni ezek a himpellérek a jól időzítetten felvisító fűnyíróikkal. Néha azt hiszem, hogy a probléma csak engem érint, egy Truman Show szereplője vagyok, akit mindenhova követ egy fűnyírós ember, aki direkt nem hagyja ebéd után aludni. Egyéb magyarázat nincs, ennyi más emberre tekintettel nem lévő hülye nem lehet az országban.

Az iparszerű zaklatók az árusok. Nem tudom például, hogy a "Szólj anyádnak, hozzon pénzt!"-cég miből gondolja, hogy akinek az ablaka alatt délután kettőkor nyektetik az autóikat, az rohan vásárolni egy kis mirelit borsót. Hát juszt se! Máskor se! Az amatőr árusok dudálva óbégatják bele a délutáni csendbe szép magyarsággal: "Krumpliiiiii, háááágyma váááán eláááádóóóó!" Dögöljetek meg! - kívánom nekik ilyenkor kevéssé keresztényi módon, és megpróbálok visszaaludni.

A társasházi közösségek nagy összekovácsolói azok, akik éppen szombat vagy vasárnap délután pontban kettő órakor kezdik meg felfúrni a kutyás képet a falra. Különösen a panelekben lakók örülnek, mert a negyedik lépcsőházban is mindenki nagyszerűen élvezheti a szorgos ember fúrójának hangját. A zajártalom elviselői kollektíve és világnézeti különbségekre tekintet nélkül emlegetik a kedves hobbi furkálót és annak közeli hozzátartozóit/azok egyes testrészeit, de egyebet nem tehetnek. Lakásfelújítások során pedig sokszor esik úgy, hogy a mesterek hétvégén akarják behozni a hétközbeni lustizásból származó lemaradást, így aztán egész hétvégén megy a flex, dübörög az ütvefúró: aki pihenésre vágyik, saját lakása helyett költözzön szállodába.

Nem tudom, mit lehetne kezdeni ezzel az "én vagyok a világközepe" mentalitással, amely senkire sincs tekintettel, ám abban biztos vagyok, hogy elegem van belőlük.

Azzal a tiszteletteljes és határozott kéréssel fordulok Orbán Gáspárhoz, hogy ne játssza az álnaivat. Természetesen a magam részéről tiszteletben tartom azt a döntését, hogy nem kíván közszereplőként viselkedni, szeretné megtartani civil életét magának. Ezért a döntéséért egyébként külön megbecsülést érdemel, látszik belőle, hogy ki akar lépni a nagy formátumú atya árnyékából, saját jogon szeretne eredményt elérni. Ez a szándék helyes. Gáspár egyébként részleges következetességre törekszik e téren, a választások előtt megjelenő Story magazin Orbán-család képeiről is hiányzott. Más helyzet persze egy számára érdektelen női magazinban pózolni az atya választási céljaiért, és más a világ vezetőivel drukkolni.

Nem könnyű persze Gáspárnak megtartania az elveit, ha olyan papája van, aki fél kézzel elintézi az egész vörös bagázst, és fél fogára sem elég a jobbikos álomkergető gyülekezet. Így a fiatalembernek fel kellene kötnie az alsóneműt, ha szándékának akar állni, különben a papa kisujjból pöccinti le a kamaszos lázadást. Ken egy kis mézet a madzagra, és azzal hívja fel Gáspárt, hogy: Szereztem két zsugát a vébé döntő VIP-páholyába, jössz? Akkor bármilyen nehéz is, azt kell válaszolni: "Kösz, apa, nem." Mert, ha igen, akkor csak szépelgés a "ne az apám miatt legyek valaki”. Gáspár ugyanis pontosan tudja, hogy saját jogon még pincérként sem juthatott volna be a VIP-páholyba. Gyurcsány Ferenc édesanyja is azt hitte naivan, hogy mióta a fia a miniszterelnök, megjavult az egészségügy, míg a derék Ferenc a híressé vált mondattal - "Lószart, mama!” - le nem rántotta a magyar valóságba.

Ráadásul a VIP-páholy jegyeit nem osztogatják minden utcasarkon, kettőt meg pláne nem, így csak azért imádkozom, nehogy kiszivárogjon lengyel barátaink véleménye arról, hogy mit kellett csinálnia Viktornak Blatter és Platini urakkal ahhoz, hogy megszerezze ezeket a jegyeket.

A szívesség pedig szívességet szül, sokba lesz egyszer a magyar adófizetőknek ez a két jegy, ha egyszer majd Viktortól is kérnek valamit. De akkor már ki emlékszik arra a néhány órára, amíg Ő és Gáspár jól érezték magukat. Szóval, Fiatalúr, íme az első tanulság: a földi hívságok csábítása játszi könnyedséggel írja felül a nemes szándékot. Ha komoly a közszerepléstől való távolságtartás, akkor azért tenni is kell, még ha bizony lemondással is jár. Ha viszont csak amolyan családi nyafiról van szó az Öreggel szemben, akkor ne tessék bohócot csinálni magából a nyilvánosság előtt.

A kialakult helyzet kezelése pedig egy furcsa történetet juttat az eszembe. A szocialista időknek két "bulvár” lapja volt, a Képes Újság és a Nők Lapja. Ezekből tájékozódhatott a munkában kimerült dolgozó a nagyvilág pletykáiról, gondos kezek persze kigyomlálták a nem nekik való híreket. Történt valamikor a '70-es években, hogy a Nők Lapja egyik nyári számában képeket jelentetett meg a Cote d'Azur nyaralóiról. Volt ott minden, amiről egy magyar dolgozó még álmodni sem mert: jachtok, nők, plázs, pezsgő. A képekhez fűzött szöveg azonban elmagyarázta a nyálát csorgató jó magyar munkás embernek, hogy a gaz kapitalisták így dőzsölnek a nyugati munkások verejtékéből. Egy pici probléma akadt csupán, a képen látható aranyifjú Nicu Ceaușescu volt, a szomszédos kommunista diktátor kicsi fia. Lett is nagy futkosás, a kiküldött számokat begyűjtötték, és az egészet bezúzták.

Mintha most a helyzet kezelésében ugyanez a mentalitás köszönne vissza. Mert lehet azt propagálni a félázsiaiaknak, hogy plebejus politikát folytatunk, ezért ütnek minket a gaz gyarmatosítók, amikor azonban családilag bekéredzkedünk a páholyukba, az azért ne legyen látható. A probléma csupán az a fránya internet, mert azt nem lehet bezúzni.

Ebben a szituációban ez a legszomorúbb. Itt van egy modernnek mondott világ új generációja, és pontosan úgy reagál mint a letűntnek hitt. Az emberi gondolkodás tehát semmit sem változott még az olyan új generációnál sem, melyhez Orbán Gáspár tartozik, és ebből elegem van.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretett Viktor! Mélyen elítélem Rajk elvtársat, aki leleplezése előtt bomlasztó magatartásával gátolta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, korrupciós ügyeivel aláásta a fülkeforradalom tisztaságát, a multik előtti meghunyászkodásával letette a fegyvert a tiszteletlen brüsszeli bürokratákkal szembeni szabadságharcban, és alattomosan veszélyeztette a rezsicsökkentés elért vívmányait! Ezért követelem ennek az alávaló Rajk elvtársnak a mielőbbi és példás megbüntetését!

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretett Viktor! Most bizonyára csodálkozol, mert Te nem ismersz semmilyen Rajk elvtársat. Ne csodálkozz kérlek, mert lesz Rajk elvtárs. Szokott ugyanis lenni. Rajk elvtárs eljöveteléhez három dolog kell: egy korlátlan politikai hatalmat gyakorló párt, amely ugyebár megvan. Aztán a politikai kormányzás eredménytelensége, amely a folyamatok mélyén szintén megvan, hiszen "Jobban teljesít országból” eliszkolt 500.000 ember. És a hatalmi eliten belüli harc, amely éppen most bontakozik ki a kormányalakításnak nevezett játék víz alatti rugdosásait és a sebtében beterjesztett törvényeket látva. Amikor e bolygók együtt állnak, eljő Rajk elvtárs. Ő lesz az a bűnbak, akit le kell mészárolni annak érdekében, hogy a népet meg lehessen nyugtatni, a pártelitet pedig megfélemlíteni.

Persze Rajk elvtársat sem hívták mindenhol Rajk elvtársnak. A német nemzetiszocialistáknál például Röhm elvtársnak hívták. Ő addig kérte számon a fülkeforradalom ígéreteit, míg ki nem derült, hogy a "buzilobbi" beépített embere, akit likvidálni kell. S lőn. A szovjet elvtársaknál a kezdeti vacakolásokat felváltotta az iparszerű Rajk elvtársgyártás - Buharin, Tuhacsevszij stb. elvtársak és csatolt részeik néven -, melyet az aktuális öt éves terv tartalmazott.  Frunze elvtárs még egy rutinműtétbe halhatott bele, Kirov elvtársat a jól őrzött irodája előterében lőhette le egy merénylő, Trockij elvtárs pedig a jégcsákány nem rendeltetésszerű használatának következményeként halt meg. De jött Visinszkij elvtárs a neki tulajdonított mondással: "Jó kivégző eszköz a kötél, még jobb a golyó, de legjobb a bíróság.", és vele a tömegével előállított Rajk elvtársak sora, akik szipogva vallották be a bíróság előtt azt, amit beléjük vertek. Később Hruscsov elvtárs idején már nem ment vérre a játék, akkor már csak hirtelen egy szibériai cipőfelsőrész-készítő üzem élén találta magát az, aki a hatalomból "érdemei elismerése mellett" kiszorult. Magyarországon a szovjet elvtársak vezették be a Rajk elvtárs-modellt, akit saját barátai verettek, hitegettek és gyilkoltattak meg. Megjegyzem nem volt nagy kár érte, mert igen szemét emberként került a történelemkönyvekbe, még újratemetésén - melynek volt egy kis rendszerellenes stichje - is felsóhajtott valaki: "Ha ezt most látná a Laci, de belénk lövetne!" A legendás kádári konszolidáció eredményeként már itt sem volt szokás a kivégzés, így Nyers vagy Biszku elvtársak kellemes körülmények között élvezhették a hatalomból való kipottyanást. A rendszerváltásnak nevezett vicc után kikerült a divatból a Rajk elvtárs-szindróma, mert a választásokon elintézte az Istenadta nép, akit nem kedvelt. A centrális erőtér eredményeként kialakult egypártrendszerben viszont ismét el kell jönnie Rajk elvtársnak, ez biztos. Egy dologban vagyok csak bizonytalan. Ki lesz Rajk elvtárs?

A miniszterelnök - pártelnök úr ritkán szokott Rajk elvtárssá válni, de ha túl sokat néz meccset, túl sokakba rúg bele feleslegesen (bankok, média, földbirtokosok), és túl keveset néz a háta mögé, előfordulhat. A Fidesz nagy öregjei közül Áder úr elvan a köztársasági elnökséggel, a pecázással, meg a távolba nézéssel, ő nem igazi Rajk elvtárs-jelölt, ám a személyére vonatkozó furcsa közvélemény-kutatás valamit jelez az életösztönnek. Kövér úrnak saját kis hadserege van, igaza volt a Schmitt-ügyben, ráadásul nyíltan hülyeségnek nevezte a vidéki minisztériumok miniszterelnöki ötletét, így lehet belőle Rajk elvtárs. Kósa úrból legfeljebb a "Mr. 20%" firtatása okán lehet Rajk elvtárs, a hatalmi játékokhoz nincs elég esze. Pokorni úr szépen kiszorult mindenhonnan, az ő politikai súlya kevés a Rajk elvtárs-szerephez. A köztes generációban Navracsics úrból lehet Rajk elvtárs, mert már csak 120-at kell aludnia, és megpucolhat miniszterelnök úr egzisztenciális függéséből, így könnyen válhat a tiszteletlen brüsszeliek szekértolójává. Varga úr nem lehet Rajk elvtárs, mert még nyomokban sem fedezhetett fel nála senki az elmúlt húsz évben önálló gondolatot. Viszont Matolcsy úr ideális Rajk elvtárs, mert unortodoxnak nevezett politikája bármikor bebukhat, ráadásul miniszterelnöki ambíciókat dédelget és az egész ország utálja nagyképűségéért.

Az ifjabb generációk képviselői igazán érdekesek a Rajk elvtárssá válás szempontjából. Az öregek azt hiszik, a kisfiúk kézben tarthatók, de a román elvtársak is elkövették azt a hibát, hogy a legfiatalabbat - bizonyos Ceaușescu nevűt - tették meg főtitkárnak, aki aztán le is mészárolta az öregeket. Lázár úr alapvető butaságot követ el, amikor mindent maga alá gyűr a nemzetbiztonságtól az EU pénz elosztáson át az ismert műsorvezetőig, mert ezzel nagy felelősséget pakol magára, miközben sok érdeket sért és sok embert bánt meg. Az első komolyabb hiba, és máris Rajk elvtársként szipoghat a bíróság előtt. Ezt megelőzendő viszont csinálhat Rajk elvtársat szeretett Viktorból is, de ez necces, inkább Rogánból fog Rajk elvtársat kreálni. Rogán ugyanis pompás Rajk elvtárs. A nép szemében a hatalom elvtelen kiszolgálójaként elég ellenszenves, a lakóparkos üggyel pedig a korrupt politikus szerepére tökéletes választás. Ha Lázár körül szorul a hurok, Rogán beelőzi őt Rajk elvtárs megtisztelő pozíciójában. Érdekes lehet még Szijjártó Péter helyzete, aki a keleti széllel emelkedik, ha azonban az nyugatira vált, kiderülhet róla, hogy a baksisdemokráciákkal való kapcsolattartás fertőző. Ekkor Lázár és Rogán összefoghat ellene, hiszen az original Rajk elvtárs utolsó pozíciója is a külügyminiszteri volt.

Mikor elkezdtem írni e sorokat még csak sejtettem, hogy lesz Rajk elvtárs. A Fidesz egyik ősbölényének, Németh Zsoltnak a szavai után már biztos vagyok benne. A kettesszámú atlantista fideszest húsz éve etetik azzal, hogy ő lesz a külügyminiszter, csak várja meg amíg a nála is nagyobb atlantista Martonyi nyugdíjba megy. Ez bekövetkezett. De a külügyminiszteri poszt várományosa a keleti szél szörföseként Szijjártó, Németh meg hámozhatja a lufit. Erre a porig alázott Németh kedélyesen elkezdett arról elmélkedni, hogy a trafikmutyiban részt vevőket büntetőjogilag is felelősségre lehetne vonni. Lázár gyorsan nyilatkozott is valamit arról, hogy ő csak Viktor döntéseit hajtja végre, akinek nem tetszik reklamáljon a főnöknél. Kövér is érzékeli a feszültséget, ezért megpróbálta a politikai vezetés egységét demonstrálni a gonosz gazdasági oligarchákat okolva a feszkóért. Pedig Rejtőtől tudjuk, amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy "mindenki őrizze meg a nyugalmát, nincs semmi baj" - nyomban kitör a pánik.  Kezdődik tehát: Rajk elvtárs szerepére felkészül....

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretett Viktor! Válaszd ki gyorsan ki legyen Rajk elvtárs, mert nyáron még csak (m)elege van az embereknek, de ősszel elegük lesz.

Egy tengerparti strandon pihenve két franciául beszélő hölgy telepedett mellénk. Az egyik csinos volt, a másik gyönyörű. Mintha a Jóisten versenyre kelt volna Pygmalionnal bebizonyítván neki, hogy tud ő is tökéletes szépségű nőt teremteni. E tökéletes női testet csak egy valami tette tökéletlenné, egy ronda, csikóhalszerű tetoválás a bal boka felett a vádliig. Így van ez: amit a Jóisten tökéletesre alkot, azt az ember elrontja. Máskor is megfigyeltem már, mennyire divatba jött a tetoválás főleg a nők körében, csak azt nem tudom, miért csúfítják el magukat. Egy férfinél nem számít, őket nem a szépségükért szokták szeretni, de a nők?

A tetoválás önmagában is butaság. Ahhoz, hogy kialakuljon, az emberiség úgynevezett kultúrájában két dolog egymásra találása kellett. Egyfelől egy törzs, melynek férfi populációja nagyon unatkozhatott, mert kaja, pia, nő volt dögivel, focimeccs, tévé, internet meg nem. Másfelől egy sértett varázsló, aki valami miatt bosszút akart állni a skacokon. Ez a varázsló kitalálta hát – de Sade márkit megelőzve –, hogy jól megszadizza a srácokat valami lébe mártott tűszerű eszközzel összebökdösve őket. Persze ezt nem mondhatta el nekik, mert akkor kiitatták volna vele az óceánt, ezért a ravasz varázsló ideológiát gyártott a kínzáshoz, és beadta azt hülyeséget, hogy a böködés eredménye a törzshöz való tartozás szimbóluma, amúgy meg férfiassági próba a fájdalom elviselése. Az unatkozó tökök bevették a rizsát, így míg ők a fájdalomtól vonaglottak, a varázsló elélvezett. Aztán aki már túl volt a műveleten, be nem látta volna, hogy jól kitoltak vele, saját hülyeségét igyekezett kiemelkedő tettként eladni táplálva a varázsló hamis ideológiáját. (Mintha csak ma lennénk.) Idővel aztán a szomszéd törzsek is elkezdtek érdeklődni, csak mivel mégis más bagázs voltak, nekik más minta kellett. Az üzlet beindult. Európában ez a zagyvaság nem nagyon talált követőkre, szórványosan fordult csak elő mindaddig, amíg tengerészek be nem hurcolták. Ezután sem lett nagy keletje, a társadalom unatkozó számkivetettjeinél - tengerészek, börtöntöltelékek, katonák - fordult elő leginkább. A hippimozgalommal bővült a kör, a tetoválókat elkezdték kissé fellengzősen "testművészeknek" nevezni. Az AIDS veszély majdnem betett a tetoválásnak, de képesek voltak megújulni. A ma tetováló szalonjaiban jól képzett szakemberek műtéti körülmények között biztonságosan, kevés fájdalommal - esetleg fájdalommentesen - készítik el a több száz mintából kiválasztott ábrát. A tetoválás ezzel tucatszolgáltatássá vált, lekerült róla a varázsló ideológiája, a fájdalom kiiktatásával a nők számára is megnyílt a lehetőség. Valóságos tetoválási emancipációs folyamat indult meg szép csendben, és ahogy egyes szakmák, úgy a tetovált fogyasztók köre is elnőiesedett.

Korunk odáig jutott, hogy a papájukat pukkasztani akaró süldőleányok, "Ti mind egyéniségek vagytok!" családanyák, önmagukat macsónak képzelő pasijaik által megfélemlített, intim vagy intim közeli testtájékra tetkót pingáltató csajok állnak hosszú, tömött sorban a tetoválószalonok előtt. A fájdalommentesség a férfiaknál is nagy vonzerő, ma már azok is tetováltatnak, akiknek korábban eszükbe sem jutott, némelyek egyenesen túlzásba esve úgy néznek ki, mint egy túlragasztott hirdetőoszlop.

Ráadásul milyen vacak mintákkal teszik tönkre a bőrüket? Nőknél a non plus ultra a közönségesen csak ribancrendszámnak nevezett tetkó, melyet a fenekük fölé vésetnek, s melyet akkor látnak, amikor a hátuk közepét, akkor meg minek? A férfiaknál a legviccesebbek a kínai, japán írásjelek, melyekről azt hiszik szegények, hogy valami bölcsességet jelentenek. Hát meglehet. Nagyjából ilyeneket: "Ne köpj szerda délben vörös kutyára!" vagy a modernebb bölcsességek közül: "A vécét mindig húzd le magad után!" Röhögnek is a nyelvet értők, ha meglátják.

Csodálom viszont, hogy a mindig ugrani kész emberi jogi szervezetek nem vették észre, hogy ebből a tetoválási emancipációból kimaradtak feketebőrű embertársaink, nekik  - a fehér csoki mintájára - be kellene vezetni a fehér színű tetoválást.

Ugyanakkor a tetoválásnak megvannak a veszélyei is. Lehet, hogy ami ma öröknek látszik, később már vállalhatatlan. A legismertebb esetet Bernadotte produkálta, mikor ifjú forradalmárként mellére tetováltatta a "Halál a királyokra!" szlogent, mely elég viccesen festett rajta, midőn Svédország királyává avanzsált. Ezt leplezve élete végéig nyakáig begombolkozva járt, és csak idős korában orvosai ismerték meg a titkot. A hétköznapi emberek esetében sem biztos, hogy kellemes magyarázkodni az újabb partnernek a régi relikviáról, melyet akkor is viselni kell, ha a korábbi partner csak rossz emlék csupán.

Ráadásul a test változásával a tetoválás a gyorsan múló időre emlékeztet. Mint abban a viccben, melyben két öregúr pisil békésen egymás mellett és az egyik meglátja, hogy a másik nemi szervét ”róza” tetoválás díszíti. Meg is kérdi: Ki az a Róza? Mire a másik büszkén kihúzva magát azt válaszolja: Á, az nem Róza, hanem az volt odatetoválva, hogy "nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy úr matróza"! A nőknél fordított a helyzet, a huszonéves korban szépen felrajzolt ribancrendszámból mi lesz a csípő erősödésével? Vonal? Persze azzal hitegetik őket, hogy eltüntethető, "ha már nem kell", de akkor meg minek csináltatják egyáltalán...?

Természetesen mindenki azt tesz a saját testével, amit akar. Öregként rég leszoktam arról, hogy másokat lebeszéljek a saját ostobaságukról, tőlem elcsúfíthatják az egyébként szép bőrüket. Nekem valójában a tetoválás mögött megbújó emberi butaságból van elegem.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a kövér emberekből
Elegem van a drukkerekből
Elegem van a régi ismerősökből

Egy tanult barátom, ha meglátta Draskovics Tibort, élete fontos történeteként mindig elmesélte egy professzora alábbi intelmét: "Kollégák, maguk közül egyszer néhányan vezetők lesznek az államigazgatásban, és dönteniük kell két jelölt közül. Az egyik középszerű, de tisztességes, a másik kiemelkedően tehetséges, de erkölcstelen. Kit vesznek fel? Sokat nem engedett gondolkodni a prof, rávágta a választ is: A középszerű, de tisztességest kell felvenniük, mert egy tehetséges, erkölcstelen alak sok kárt okoz az államigazgatás rendszerében, mielőtt lebukna."

A másik történet az egyik indiai alkirályhoz kötődik, aki a gyarmati közigazgatás siralmas helyzetét arra vezette vissza, hogy a képzett köztisztviselők inkább maradtak a hűvös Angliában mint szolgálatot vállaljanak a rossz klímájú, ellenséges Indiában. Ezért komoly pótlékot vezetett be azoknak, akik hajlandóak voltak Indiában szolgálni a koronát. A pénz nagy úr volt akkor is, ezért a jó köztisztviselők elkezdtek Indiában állást vállalni, így viszont a szigetország sínylette meg a trendfordulót. Az alkirályt a Parlamentben komoly politikai támadás érte, a képviselők követelték a pótlék eltörlését. Az alkirályi replikában ekkor hangzott el a híres mondat: "Ha mogyoróval fizetek, csak majmokat kapok."

Ez a kettősség örök dilemma a közigazgatásban. Madártávlatból nézve a politika azt igyekszik kisakkozni, hogy minél kevesebb zsák mogyoróval minél több középszerű, de tisztességes majmot tudjon alkalmazni az államszervezet éppen elégséges működtetése érdekében. A köztisztviselők pedig tudván a "kis pénz, kis foci" elvét, igyekszenek a kevés mogyoróért az éppen elégséges munkát elvégezni.

Alulnézetből azonban már sokkal differenciáltabb a helyzet. Először is a köztisztviselők - vagy ahogy néhány éve egy részüket becézik: kormánytisztviselők - két nagy csoportot képeznek abból a szempontból, hogy frontharcosok-e vagy a hátországban dolgoznak. A hátországbeliek sosem találkoznak ügyféllel, két alcsoportjuk van: a politikai döntéshozók számára való előkészítő munkát végzők és a szervezetet kiszolgálók (humánpolitika, gazdasági terület, üzemeltetés, informatika stb.). Ez utóbbiak az államirányítás vonatkozásában érdektelenek, cserébe azonban itt a legnagyobb a korrupció veszélye, mert a közbeszerzések és egyéb beszerzések ezeknél a szervezeti egységeknél bonyolódnak. Az előbbiek általában minisztériumokban, önkormányzatok politikai vezetőinek stábjában dolgoznak, elviekben nekik kellene a politikai döntéseket szakmailag megalapozni. A köztisztviselők közül a legnagyobb presztízsveszteséget ez a kör szenvedte el az utóbbi tíz évben.

Korábban úgy volt, hogy a kormány programját ezek a szakemberek fordították le az államirányítás nyelvére, készítették a jogszabályok tervezetét, melyekből a politikai döntéshozó kiválasztotta a neki tetszőt. Ez a modell valahol az első Gyurcsány-kormány időszakában szakadt meg, mert a remek Fletó mindenhol Fidesz ügynököket látott. Ekkor vezették be a multiknál bevált modellt, melyben a köztisztviselő szép lehetett, de okos nem, amit a miniszterelnöki kabinetben kitaláltak, azt kellett megfelelő formában leírni. Az alkotás lehetősége ekkor szállt el a központi közigazgatásból, ezért az értelmesebbek úgy várták a Fideszt mint a messiást. Azt hitték, újra dolgozhatnak, és nem Szetey melegen ajánlott hülyeségeit, meg a Tordai za-za-zagyvaságait kell legépelniük. Hát pofára estek rendesen. A politikai kormányzásnak nevezett akarnokság rendszerében még annyi önállóságuk sincs mint a Gyurcsány-éra időszakában. Részben érthető volt, hogy a Fidesz a válsághelyzetben nem bízott a Gyurcsánytól örökölt adminisztrációban, ugyanakkor elmulasztotta a saját adminisztrációjának felépítését is. Így születnek a kritikán aluli jogszabályok, az alternatíva nélküli, végig nem gondolt döntések, a hatástanulmányokat nélkülöző Paks II szerződés. (Bár, ha a lengyel kollégák véleményét figyelembe vesszük, Viktor hatástanulmány nélkül is megoldotta a helyzetet úgy, hogy Putyin két napig álló f*rokkal járkált.) Most ugyan Lázár megpróbál valami saját kompániát kialakítani, de szegény olyan együgyű, hogy pont a Gyurcsány-óvoda azóta iskolássá érett kiscsákóira támaszkodik. Ráadásul a folyamatos átszervezések, fenyegetettség teljesen tönkretette a köztisztviselői munkamorált is, most pedig őket hergelik a minisztériumok vidékre költözésének blöffjével. A központi közigazgatásban reménytelen a köztisztviselők helyzete.

A frontharcosok helyzete más: ők dolgoznak az okmányirodákban, kormányhivatalokban stb. velük találkoznak az ügyfelek. Nekem ők a kedvenceim, mert hihetetlen nagy munkateher alatt dolgoznak, és mégis lelkiismeretesen viszik hátukon a boltot. Nélkülük már rég összedőlt volna az egész közigazgatás. Természetesen ide nem kellenek szakmai kiválóságok, az alkalmazott jogszabályok hamar a napi rutin részeivé válnak. Hátrányuk viszont, hogy rugalmatlanok, az új helyzetektől megijednek, a döntés felelősségét nehezen vállalják, úgy érzik azért nem fizetik meg őket. Ezért náluk a szakmai tudás helyett az emberi kvalitásokon van a hangsúly. Ha normális az ügyfél, kedvesek, segítőkészek, de természetesen ők is emberből vannak, ha rossz napot fognak ki, nagyon undok módon tudnak viselkedni. Többségük tisztességes, kisebb féllegális stiklikkel esetleg kiegészítik a gyengén csordogáló - és kb. hat éve nem emelt - menázsit, de nem korruptak. Nem is lehetnek, mert a politikusok nem tűrik a konkurenciát.

Nem illik róla beszélni, de az ügyfelek viszont megérik a pénzüket. Sok a világot nehezen értő, ezért agresszívvá váló ügyfél, akiknek sokszor döbbenetes a primitívsége, melyet a köztisztviselők nehezen tudnak kezelni. (Ha esetleg a kommentelő köztisztviselők megosztanák történeteiket az ügyfelekről, azt megköszönnénk.)

A barátom professzora már rég sírba szállt, intelme pedig a magyar rögvalóságon tört szét. Ma már a köztisztviselők olyan kevés mogyorót kapnak, leterheltségük, fenyegetettségük viszont olyan nagy, hogy nincs az a tehetséges, de erkölcstelen versenyző, aki perspektívát látna ebben a pályában. Eldöcög a szekér persze így is valahogy; a félázsiai, félbalkáni népségnek nem kell több, de ebből nekem elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van a vidéki minisztériumok ötletéből
Elegem van a provinciális pojácásdiból

Tele lett az internet nyilvánossága a lengyel lehallgatási botrány magyar szálával, köztük a MOL-vezér, Hernádi Zsolt bírósági ügyének részleteivel. Szokásos módon mindenki vérmérséklete és politikai hovatartozása alapján reagált az ügyre, de véleményem szerint kevés figyelem összpontosult a dolog lényegére, Hernádi alkalmatlanságára.

Először is amit Hernádi elkövetett - ha elkövette -, a horvát privatizációs folyamatok pénzzel való befolyásolását, én nem tartom ügynek. Aki pedig a vesztegetést ügynek gondolja, annak azt üzenem, hogy nem ismerik az üzleti élet valóságát, melyben az eredményorientáltság felülírja az erkölcsi elveket. Ha Hernádi erkölcsi töltekezésre vágyik, elmegy a pasaréti templomba misére, de ha meg akarja venni az INA-t, akkor minden eszközt be kell vetnie, mert a versenytársai sem válogatósak. A látszatra finnyás európai, amerikai cégek egészen a közelmúltig külön leírhatták a piacszerzés korrupciós költségeit abból az elvből kiindulva, hogy a világ sok országában a baksis elfogadása nem szégyen: aki nem ad, az ne is akarjon velük üzletelni. A híres mondás szerint: "Egy arabot nem lehet megvenni, de bármikor ki lehet bérelni." Mindenki így csinálja a világban, ne legyünk álszemérmesek. Az tehát, hogy sikerült megszereznie az INA nevű horvát olajcéget a MOL számára, önmagában komoly eredmény, amely elismerést érdemel. A megszerzés módjával sem lenne semmi baj, ha ügyesen csinálta volna, de nem tudta nemzetközi profi módjára csinálni, mert magyar.

Hernádi több szempontú alkalmatlansága egy ilyen mérvű feladat megvalósítására mind visszavezethetők az úgynevezett magyar elit hamis biztonságérzetére, amely szépen hízik a magyar rokonság és panamák lápvilágában, ám nemzetközi szinten kínosan gyenge teljesítmény nyújtására elég csupán. Aki jól vitorlázik a Balatonon, az nem biztos, hogy a tengeren is el tud lavírozni, az óceánokon pedig öngyilkosság a magyar tengeren szerzett tudással virtuskodni. Ebbe a csapdába esett Hernádi is, aki egyszerűen nem volt - s talán ma sincs - tisztában ebbéli korlátaival.

Az alapügy is amatőr. Egy külföldi ország miniszterelnökével nyilvános, bekamerázott és talán bemikrofonozott helyen, pincérek között ilyen kényes kérdésről beszélgetni amatörizmus. Jó, hogy nem ott csúsztatta át a borítékot az asztalnál mint az a hazai közbeszerzések lovagjainál szokás. Hernádi pitiáner, magyar viszonyokhoz szokott magatartása miatt még elegánsan sem tud vesztegetni. Aki e tantárgyból ilyen látványosan bukik meg, az egy nemzetközi cég vezetésére alkalmatlan.

Az a mód pedig, ahogy a magyar bíróságokra alapozottan akarja elkerülni a horvát igazságszolgáltatást, roppant gyenge. És megint a hamis biztonságérzetre kell utalni, melyben magát ringatva elköpi a lengyeleknek a jogi trükk lényegét, amellyel magáról állítja ki az alkalmatlanság bizonyítványát. A lengyel olajcég ugyanis egy másik piaci helyzetben bármikor lehet versenytárs, akinek talán nem kellene részleteket tudnia Hernádi büntetőügyeiről, mert visszaélhet vele. A sarki boltosnak van annyi esze, hogy nem kérkedik azzal, hogyan kerüli el a NAV-vizsgálatot, de Hernádinak, a nemzetközi cég vezetőjének nincs, szóval alkalmatlan.

A harmadik hamis biztonságérzetből táplálkozó alkalmatlansági ok a horvátok és az EU lenézése, melynek eredményeként Hernádi könnyen "A fekete város" című regény Görgey Pál alispánjának sorsára juthat. Ha Hernádi azt hiszi, hogy egy kamu magyar bírói ítélettel kiszúrhatja a horvátok és az EU szemét, óriásit téved. Csak egyszer húzza ki a lábát az országból síelni mondjuk Ausztriába, a horvátok kiadják a nemzetközi körözést, oszt a kiváló Zsolt a kiadatási őrizet 6-8 hónapja alatt - míg szeretett jogászai elvitatkozgatnak a köröztetés jogosságán - megtanulja a kutyafittyet. És bizony még az is lehetséges, hogy az EU-jog bugyraiból előcitálnak majd egy olyan szabályt, amellyel Horvátországnak fogják kiadni, véget vetve a dicső pályafutásnak és a MOL részvények árfolyamának.

Ezt a csak Magyarországon meglévő biztonságérzetet erősíti a magyar bíróságok megalázása is. Döbbenten nézem, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy Hernádi mennyire semmibe veszi a magyar bírói kart, a magyar igazságszolgáltatást. Lazán kijelenti lengyel cimborájának, hogy mi lesz az ítélet és tényleg az lesz, legalábbis első fokon. Na, már most, a nyilvánosságra került beszélgetés után a bíróság új helyzet előtt áll. Eddig hagyhatta magát becsapni, de ezután már nem teheti meg. Így könnyen meglehet, hogy másodfokon Hernádit bilincsbe verve viszik el, mert kap 3 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést. Ekkor megköszönheti kedves Ábeljének és annak oldalbordájának a jó tanácsot. Ha viszont a bíróság ezen közismert körülmények ellenére felmenti, akkor ideje lesz egy flash mobot szervezni a Kúria elé, melynek során mindenkinek magával kell hoznia egy használt wc papírt, így talán Darák úr is felfogja, hogy Hernádi Zsolt az ő általa vezetett bírói karral kitörölte a seggét.

Hernádi viselkedése egyébként éppen a horvát-magyar relációban elfogadhatatlan. Emlékszünk még egy horvát politikusra aki – később országa miniszterelnök-helyettese is lett – súlyos közlekedési balesetet okozott. Nos, ő nem bújt rangja mögé, nem próbálta a horvát igazságszolgáltatás segítségével kimosni magát, hanem egyenes gerinccel állt a magyar bíróság elé, elfogadva annak ítéletét, még ha az politikai pályája végét jelentette is. Hernádi, a magyar elit egyik prominense, pedig gyáván trükközget, ezzel szégyent hoz az országra. Fognak minket, magyarokat tisztelni Brüsszelben, ha ilyen képet látnak rólunk?

Hernádi Zsolt többszörös csapda helyzetbe manőverezte magát, de ilyenkor egyenes tartással vállalni kell a felelősséget. Éveken át azért kapta a magyar szemmel óriási fizetését, bónuszait stb., hogy kockázatot vállaljon a MOL eredményes vezetéséért. Ez a döntése és annak megvalósítási módja vitathatóra sikeredett, van ez így. Le kell vonni a konzekvenciát, nem pedig butácska jogi csűr csavarral bujkálni. Orbán és Csányi uraknak pedig szépen el kellene engedniük Hernádi úr kezét, mert már több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.

Mert sajnos a magyar elit sajátja, hogy nagy pénzt felpuszilnak a nagy felelősségre hivatkozva, aztán amikor kiderül az alkalmatlanság, nyüszítve megpucolnak. Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem ebből elegem van.

Más dolgokból is elegünk van! És neked, Kedves Olvasónk? Szíves figyelmedbe ajánljuk a következő bejegyzéseinket:

Elegem van a Darwindíj-várományosokból
Elegem van Orbán Viktorból
Elegem van a közszolgálati híradóból