Az ifjak már megírták a felvételiket, az elért pontokat is tudják, már csak a lényeg van hátra: Mire lesz elég? Bejutnak-e a kívánt egyetemre, főiskolára, vagy meg kell kötniük életük első nagy kompromisszumát. Rettegve várják a nagy napot, amikor eldől, hogy hazudnak-e az álmok. A kis buták! Nem értik még a világot.

Egyes nyilvánosságot kapott felmérések szerint a jövő generációja igen nagy számban tervezi, hogy diplomája megszerzése után elhúz ebből a semmire se jó országból, ahol ver a sors keze, áldását csak az oligarchiához tartozó kevesek érzik. Hát akkor drága barátaim miért vagytok olyan csacsik, hogy magyar egyetemre felvételiztek? Ausztriában, Németországban ingyen van sok egyetem, minek a magyar felsőoktatásba energiát feccölni? Az intercity professzorok sekélyes tudását minek átvenni? Tök felesleges, csak magatokat és persze a finanszírozó szülőket csapjátok be.

Azoknak, akik olyan ostobák, hogy semmire se jó kitérőkre pazarolják drága életük idejét, ahelyett, hogy célirányosan, az európai felsőoktatási vérkeringésbe belépve tanulnának, építenék karrierjüket, van néhány tanácsom. Magyarországon a következő felsőoktatási intézmények elvégzését javasolom, amelyek garantálják a társadalmi felemelkedést és a gondtalan életet.

E legmagasabb szintű képzést - a magyar borostyán ligát - a Viktor papa Meny- és Vejképző Egyetem jelenti. A képzés exkluzivitását a zárt kör adja, mai tudásunk szerint egy meny és három vej jöhet szóba. A speciális szaktudás elsajátítása egyedi tanrendet követel, ezért Endiné Tímea és Sarki Kata már versenyt hirdetett "Orbán Gáspár feleséget keres!" címmel. A showelemekkel átszőtt, vetélkedő jellegű képzés az Éhezők viadalához hasonlatosan juttatná a legrátermettebb jelöltet Viktor papa családjába. A győztes elveszítené lábát, amelyet azonban többé nem is kellene használnia, mert Viktor papa néhány tízmilliárd forintnyi közbeszerzés megnyeretésével a mi lábunkra állítaná. Viktor papa eladósorba kerülő leányai esetében a vejkiválasztás is hasonlóképpen történne. A képzés magas színvonalú, referenciaként a Rasi-Tiborcz vej álompár sikerei győzhetik meg a kétkedőket.

Aki nem érez magában elég erőt ennek a kivételes szaknak az elvégzéséhez, az megpróbálhatja a Mészáros Lőrinc Barátképző Tudományegyetemre való bejutást is. A magas szintű, akkreditált képzés során a hallgató megtanulja, miképp kell barátságot kötni a leendő miniszterelnökkel már annak gyermekkorában. A második évfolyamban a gázszerelő cég tönkremenetelét kell elsajátítani, a harmadikban jön fordulat, a noname kócerájból milliárdos céggé fejlődés. Sikeres vizsgát az tehet, aki random talál magának egymilliárd forintot vagy egy oroszországi céget.

A hazai felsőoktatás töretlen fejlődését mutatja a Garancsi István Strómanképző Tudományegyetem, amely az idén új karral bővült. A Simicska Lajos Közbeszerzéstnyerő Egyetem önállósága - az alapító tudományos életben nem használható, ám lényegretörő szóhasználata miatt - megszűnt. A felhalmozott tudás azonban nem mehetett veszendőbe, ezért a GISTE karaként funkcionál tovább. A közbeszerzések megnyerésnek tudománya rendkívül népszerű szak, a Viktorhoz való kapcsolat elsajátítása és az offshore cégek hálójának ismerete biztosítja a sikeres diploma szerzést. Az egyetem eredetileg a labdarúgó csapatok strómanságának elsajátítására jött létre szerény eredményekkel. Az egyetemi fejlődés következő állomása kisebb takarékszövetkezeteken keresztül való strómanság tanrendjének kialakítása volt, kevés pénzmosási ismeret elsajátításával. A nagy áttörést a nemzetközi gázüzletágba való strómanság ismeretanyagának tudományos szintre emelése jelentette a már rutinszerűen kialakítható offshore cégháló létrehozásával. Az erre az egyetemre felvételizőknek először a g*ci szó használatát törlik az agyukból különös tekintettel Viktor vonatkozásában. Az egyetem elvégzése némasági fogadalom letételét is jelenti az aranyélet garanc(s)iájaként.

Hasznos lehet még a Rogán Antal Közpénzt Síboló Főiskola elvégzése, melynek során a hallgató az első évben megtanulja, hogy kell vállalkozóktól való védelmi pénz szedésével tízmilliárdos vagyont felhalmozni. A második évben a letelepedési kötvényekből való pénz beszerzést sajátítja el, hogy a harmadik évben feltegye a koronát a megszerzett ismeretekre: a jegybankból való százmilliárdos közpénzsíbolásra a szervezet irányításra teljesen alkalmatlan elnök háta mögött. A főiskola eredményes elvégzője vizsga feladatként felfújható lakóparki lakást gründol magának.

A Matolcsy György Huba Ingatlan- és Műkincs Értékbecslő OKJ-s képzés keretében a tanuló elsajátítja annak tudományát, hogyan kell magasabb áron ingatlant venni, mint amennyiért azt az eladó hirdeti. Hasonló mély ismeretek szerezhetők a monetáris politika és a festmények értékének összefüggéséről, melynél a távlatok beláthatatlanok. Az ambiciózus tanulónak meg kell meggyőznie a névadót, hogy a kábítószer-kereskedelem és a prostitúció is jegybanki feladat, ezért a jövőben hitelesített MNB-s kurvákkal is találkozhatunk az utak mentén.

A lehetőségek Magyarországon zavarbaejtően szélesek a feltörekvő fiatalok előtt. A fentieken túl ott van még a Habony Árpád Hülyeségeket Hazudó Főiskola, az Endi Vajna Irányított Szerencsejáték- és Nemzetközi Pénzmosóegyetem, a Szijjártó Péter Tolvajképző Főiskola győri, edericsi és dunakeszii kihelyezett tagozattal.

Tehát kérem alássan a tanulással való társadalmi felemelkedésnek a mai Magyarországon két útja van. Vagy tessék külföldön tanulni vagy a fent említett kissé unortodox, ám rendkívül hasznos oskolákat kijárni. A hagyományos felsőoktatás értelmében még hívő - pontszámaikért drukkoló - szerencsétlenekből viszont elegem van.

Egy jó barátom a rendszerváltás éveiben egyik nagyvárosunk egyetemére járt. Mivel rühellte őkelme a kollégiumok világát, kitarhálta az egyetemista kölkükre büszke szüleitől, hogy albérletbe mehessen. A háziura egy kedélyes öregedő meteorológus volt, akinek családi házas kertjében helyezkedett el az albi. S míg oda valaki eljutott, nem csak a gyümölcsfák és a veteményes között ment el, hanem különböző műszerek mellett is, melyek az időjárás változás előrejelzésében segítették a fárasztó meteorológusi munkát. A megrögzött kisgazda öreg harcos szeretett beszélgetni, így az ifjú szobaúr nemcsak a politika világából kapott ízelítőt, de alapszinten a meteorológia boszorkánykonyhájába is beavatást nyert. Mivel pedig a meteorológus szakma - különösen vidéken - akkoriban ritka volt, az abban az időben induló helyi és országos rádió/tévécsatornák állandó szereplőjévé vált a mi meteorológusunk. Reggelente szépen bejelentkezve, tudományosan alátámasztva a tényeket apróra elmondta milyen időjárás várható a környéken. Itták szavait, számítására hitelt adtak a bankban. Ha azt mondta nem lesz eső, még az esernyőiket mindig maguknál hordó öregasszonyok is inkább otthon hagyták a felesleges terhet. Tekintélye volt, na.

Az én barátomba viszont - különösen kapatos állapotban - belé bújt a kisördög, és ahogy hajnalban hazatántorgott egy-egy buliból, kicsit mindig variált a kertben elhelyezett műszerekkel. A meteorológus padavannak persze még elázott állapotában is volt annyi esze, hogy ne legyen kirívó az eltérés, de a számítások megbolondításához éppen elégséges. Csodálkozott is néha a mester, ám bízva évtizedes rendszerében rendületlenül adta a reggeli jelentéseket. Aztán vagy eltalálta az időjárást vagy nem. Az esernyőjüket otthonhagyó öregasszonyok pedig alkalmanként bőrig áztak. Amikor végre kijárta a stúdiumokat ez a szép firma, a búcsúzás örömteli perceiben bevallotta háziurának ezt a kis stiklit. Nem tudni, hogy az öregúr jó humorérzéke, a bűnbánó szeme, a bűnbánat jeléül adott 12 éves Glenfiddich vagy ezek így együtt tették, de a meteorológus háziúr úgy nevetett, hogy még a könnyei is potyogtak. Ennyit tehát a meteorológusok tudományáról.

Arról a tudományról, amelynek nyilvánosság előtt megjelenő képviselői sokszor nem is meteorológusok. A meteorológus szakma - mint a fenti példából is látható - különösen épít az adott személy hitelességére, s e tekintetben nagyon vegyes lett a kép. Hol vannak már a régi nagyok, Vissy Károly, Nadrai Attila, H. Bóna Márta? Sajnos már az égi időjárásról jelentenek. Aigner Szilárd talán az elsőként tett sokat azért, hogy a meteorológia könnyedebb legyen, rendre showelemekkel dobta fel az amúgy száraz időjárás-jelentői tisztséget. Ebben jó követőre talált Németh Lajosban, az ifjabb generációknál pedig Tóth Tamás és Reisz András viszi tovább ezt a hagyományt. Üveges Zoltántól pedig félszeg, kisfiús mosolyáért hisszük el a jó időt. A kereskedelmi csatornák nem bajlódtak azzal, hogy civil meteorológusokból kreáljanak sztárt, már eleve celebeket alkalmaztak. Pataki Zita vagy Gaál Noémi esetében tök mindegy mit mondanak, a férfinépség a rövid szoknyára és a mély dekoltázsra figyel azt várva mikor ér össze a kettő. Az m1 az új trendjében nagyjából letett a fogyasztható meteorológusokról csetlő-botló idiótákkal helyettesítve őket. Némelyiken látszik is az undor attól, amit csinál, meg saját magától, hogy csak ennyire vitte a Fidelitasból.

A súlyosabb hitelességi probléma, hogy bár a meteorológia látszólag a műholdak elterjedésével sokat fejlődött, lényegét tekintve nem fejlődött semmit. A ma meteorológusai éppen úgy csak egy-két napra előre tudják pontosan eltalálni az időjárást mint elődeik. Az öreg meteorológus tanítása szerint ezért szemfényvesztés az olyan előrejelzés, amely arról szól áprilisban, hogy milyen lesz nyáron az idő. És azt sem lehet tudni, hogy mi lesz tíz nap múlva. Nagyjából pár nappal korábban lehet látni a folyamatokat, leginkább a nyugatról érkező ciklonok, anticiklonok elemzésével. Ritkábban érdemes nézni a keleti szelet - melyek nem jót jelentenek - és még ritkábban a déli áramlásokat. Aki tehát tájékozódni akar, legjobban akkor jár, ha megnézi valamelyik német vagy osztrák beszámolót az ottani időjárásról, nagy valószínűséggel az lesz nálunk is napokon belül.

A középtávú - 8-10 napos - előrejelzések nagy része tendenciózusan félrevezető. Az belefér a hibázásba, ha - miképp e hét elejére - bejelentik az időjárási armageddont, aztán lesz hat csepp eső, meg kellemes 27 fok. De amikor jól láthatóan becsapják a népeket, az azért nem szimpi.

A nyári szabadságok idején folyamatosan jó időt vázolnak középtávon, ezért a derék munkavállaló kiveszi nehezen biztosított szabiját, és lefoglal egy-egy szállodai szobát, panziót a családi nyaralás érdekében. Aztán, ahogy közeledik a családi D-day, elkezdi mereszteni a szemét a gondos atya/feleség, mert egyre rosszabbra fordul az idő. Végül ott ücsöröghet szállodai szobájában nézve az esőcseppek gurulását az ablakon. Kesernyésen vicces az is, amikor a hét elején ragyogó időnek felvázolt hétvége fokozatosan romlik el, miközben a családok már megálmodták a közös programot. Az előrejelzések irányát tekintve az az ember érzése, hogy meteorológusék összejátszanak az idegenforgalomban érdekeltekkel, és valószínűleg szándékosan átvágják a nyaralni vágyókat. Látszólag a nemzetgazdaság számára a becsapós meteorológia hasznot hajt az átlagember megszívatásának árán. Valójában azonban, aki teheti, inkább választja a tengeri nyaralást olyan országban, amelyben mindig süt a nap, minthogy százezreket dobáljon ki feleslegesen valamelyik magyar szállodára.

A derék meteorológusok a lebukás előtt persze az egy-két napos előrejelzésekben már gondosan korrigálják korábbi bűneiket, akkor már a valósághoz közeli időjárást mondanak. A népek meg - az átverteken kívül - alig emlékeznek az új információk birtokában a régiekre. Nem tisztességes dolog tehát a középtávú előrejelzésekben hitegetni az embereket, a becsületes játék az lenne, ha elárulnák a meteorológusok nagy titkát, és bevallanák, hogy fogalmuk sincs mi lesz 8-10 nap vagy akár csak egy hét múlva.

A galád meteorológusok mentségére csupán az szolgálhat, ha régi barátom nem hagyott fel rossz szokásával és most is buherálja műszereiket. Hétvégén találkozom vele, és megmondom neki, hogy hagyja abba, mert a megtévesztő időjárás-jelentésekből elegem van.

Egy örök klasszikus, ha valaki még nem ismerné

Az Elegem Van! blog az archivumából előkereste, amint Janó Poppins megérkezik a Parlamentbe.

Ami megihletett minket: "Tarlós: Lázár olyan, „mint a csudálatos Mary Poppins"

Néhány hete nem lehet úgy bekapcsolni a rádiót, elmenni egy plázaparkoló mellett, megnézni egy tudósítást valamelyik fesztiválról, hogy ne a Bulibáró szólna. Ennek a remek, a zenei kultúrát alapjaiban megújító valaminek a műfaji besorolása - zene-e egyáltalán vagy az emberi fejlődés egy még felderítetlen, kevéssé ismert dimenziója - még várat magára. Biztos vagyok benne, hogy annak, akinek sikerül elvégeznie ezt a sziszifuszi tudományos munkát, nem maradhat el jutalma, az azonnali akadémiai tagság garantált.

Aki esetleg nem tudná, miről van szó, íme (de csak saját felelősségre):

(...előre szóltunk.)

A meghatározhatatlannal küszködők egy része a mulatós zene kategóriába sorolja be a Bulibárót örömét fejezve ki, amiért ez a méltatlanul háttérbe szorított műfaj végre kijött a napfényre, és elfoglalja méltó helyét a fősodratú zenei világban. Mások meg szokás szerint fanyalognak, hogy mi a francért kell egész nap hallgatniuk ezt az izét. Azt hiszem nincs igazuk.

Vegyük észre ebben a műben a pozitívumokat! Először is, méltányoljuk, hogy a szegény bodzagyűjtők, csatornafedél-újraallokálók, boltocskázók, végre meg tudták fogalmazni azokat a gondolatokat, amelyek oly régóta nyomták a szívüket a rohadt gádzsók elnyomása alatt.

...az a stílus... és az az elegáncia!

Külön meglepő, hogy e szubkultúra viszi tovább a már elfelejtett legitimista tradíciókat valami elemi erővel vonzódva azokhoz a nemesi hagyományokhoz, melyet az ún. többségi társadalom rég maga mögött hagyott. A mű címében és tartalmában a báróság előre mutató, példaadó jelleggel kerül említésre, az előadó - egyelőre még csak - kisgróf, a szövegben pedig többször is pozitív kontextusban fordul elő a király kifejezés. Igaz, a királyság vonatkozásában az aranytorkú előadóművész kissé csapodár, tavaly még a szintén korszakos - a Bulibáró előképének tekinthető, ám még kifejező erejében kevésbé markáns - No roxa áj című opusban még valami Jolly volt a király, most meg valami Pixa. Rettegek, nehogy kiüssön egy jól fejlett feudális anarchia a két trónkövetelő között, mert az lesz ám a Trónok harca!

Az is örömteli, hogy a szegény bodzagyűjtögetők - midőn arcuk verejtékével megkeresték a mindennapi BMW-re valót - nem ragadnak le a szürke hétköznapokban, hanem van erejük és kedvük dalolni. És e dalokban plasztikusan képesek megfogalmazni a világról vallott gondolataikat, melyek arról szólnak, hogy nekik bejött az élet, valójában ők a császárai. Ha pedig nem vagyunk restek és megnézzük a YouTube-on egy-egy bodzagyűjtő család csemetéjének óvodai ballagási ceremóniáját, még igazat is kell adni a szerzőnek, mert tényleg csak elismeréssel lehet szólni a jól végzett munkáról, mely meghozta gyümölcseit.

De mit ér ez a rongyos élet vidámság nélkül, bulizzunk hát, az angyalát! - üzeni a mi kisgrófunk, akit nem lehet nem szeretni. Bájos, kissé kerekded arc, bizalmat sugárzó szem, cuki az egész gyerek, na. Sőt! Rajos a csávó! A papáját elnézve még nagy jövő áll előtte, van hova fejlődnie, ma még legalább hatvan kiló mínuszban van az öreghez képest.

Egy másik - még zsengének tekinthető - szintén a kirobbanó életörömről szóló számban is megcsodálhatjuk az ösztönös zsenit, midőn Don Periont kér ki a mulatozáshoz. Az ostoba gádzsók inkább Dom Perignonnal próbálkoznának, ha tellene rá, de hát ők nem császárai az életnek.

Persze féltem is a nemzet új pacsirtáját. A múlt század '20-as éveiben tűnt fel a Városligetben Madárfejű Lajcsika, akit pénzért mutogattak amolyan vásári rémként. A mulatni vágyó emberek azért fizettek, hogy a szerencsétlen gyerekfejű torzszülöttet láthassák, borzongjanak rajta, beszólhassanak neki. Mi lesz, ha egyszer a mi kisgrófunk összeszedi a házában szerteszét heverő mind a 34 IQ-ját? A gádzsóknál ez a szint az önállóan öltözködés kategóriája, a kedves szubkultúrához tartozóknál viszont - akiknek bejött az élet - igen magas szám. Így könnyen előfordulhat, hogy az egekig magasztalt művész egy ihletett pillanatban észreveszi, hogy nem vele, hanem rajta nevetnek. A hivatalosnak tekinthető videón nagyon látszik a Pixa nevűn a bohóckodás, míg a pici geróf tök komolyan nyomja.

És akkor mi lesz? Vége a bulibáróságnak? Mivé tud akkor tovább fejlődni a korszakos művész? A szomorúság hercegévé? Sírva fog vigadni a bodzaszedők ikonja. Ha olyan gonoszak lennénk mint azok, akik sztárolják, izgulnánk,  hogy ne roppanjon meg a szárnyaló karrier, és még sokáig nevethessünk a szövegírási, éneklési hiányosságaival napi szinten megküzdő - és rendre alul maradó - vásári zenész rémségen.

Van az egész jelenségben valami mélyen megalázó erre a fiatalemberre nézve, ezért nem belőle - és primitív dalocskáiból - van elegem, hanem azokból, akik érdemtelenül futtatják, miközben kiröhögik/kiröhögtetik.

Egészen pontosan két dologból van elegem bevándorlásügyben, a balliberálisoknak nevezettek ostobaságából és a Kormány cselekvésképtelenségéből.

Mélyen megdöbbent a magukat liberálisoknak nevezők rövidlátó kreténsége. Mit gondoltok fiúk-lányok vagy lányok-fiúk - a franc se tudja nálatok -, meddig vonulgathatnátok megbolondult szexuális iránytűtökre büszkén az Andrássy úton, ha Hágár népe osztaná a saríját? Miért lenne nektek jó, ha a déli harangszó helyett a müezzin óbégatna? A romkocsmák köldöknéző hülye gyerekei mit kortyolgatnának világmegváltásuk közben? Semmit, mert levágott fejük száradna karókon az alkoholivászat elleni elrettentésül.

Bizonyára egy vaskalapos retardált vagyok hozzátok képest, mert én azt szeretném, ha dédunokám is olvashatná - ráadásul magyarul - Kölcseyt, Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt, Jókait, Mikszáthot, Adyt, Kosztolányit, Karinthyt, Brenner Jóskát, Gárdonyit, Bródy Sándort, Molnár Ferencet, Móricz Zsigmondot, Rejtő Jenőt, József Attilát, Radnótit, Szabó Lőrincet, Márai Sándort, Illyés Gyulát, Fekete Istvánt, Csurka Istvánt, Hajnóczy Pétert, Eszterházy Pétert, Lackfi Jánost, Erdős Virágot, Grecsó Krisztiánt.  Soroljam a képzőművészet nagyjait, akiknek képeit, szobrait tönkre tennék ezek a vadbarmok? (Megtették Afganisztántól Mauritániáig.)

Meg kell érteni, hogy sem a liberális piszmogás, sem az álkeresztény ábrándozás nem elég. A történelmi tapasztalat az, hogy a barbár mindig legyőzi a kifinomultabbat. Először persze sajnálja őket az ember, aztán kenyérkérdés lesz a befogadásból, végül élethalál harc. És a barbár győz, mert neki nincs veszítenivalója, sőt ő csak az elvenni való zsákmányt látja. Ki akarja ezt? Nem jobb megelőzni azzal, hogy ide sem engedjük őket? A saját - nem tökéletes, de valahogy eldöcögő - világunkat fenyegetik a végeláthatatlanul özönlő milliók. Ezt nem belátni kapitális ostobaság. Szóval, liberális barátaim, gondolkodjatok, ha van hozzá eszetek.

Sajnálatos azonban, hogy a Kormány sem képes a kommunikációs csinnadrattán túl a cselekvésre. Úgy látszik a nemzeti konzultációra fordított milliárdok nem hatották meg a bevándorlókat, jönnek számolatlanul. A legendásan hülye Habony-művek csilliárdokat szórt el plakátokra. Mármost olybá tűnik, feleslegesen, mert a bevándorlók egyre többen jönnek. Biztosan elfelejtették elolvasni Árpi tolvaj intelmeit. Normális országban ezek a pénzszórások a hűtlen kezelés jogkövetkezményeit vonnák maguk után, így is mutatják azonban Viktor kormányának politikai alkalmatlanságát. Az eltapsolt pénznek meg lett volna helye a valódi távoltartás elérése érdekében. A kerítésről pedig nem a szokásos dumálás kell, mert éppen kontraproduktív hatása van: gyorsítja a bevándorlást. Aki ugyanis jönni akar az még a felépítése előtt ide szeretne érni. Nem tudják szegénykéim, hogy felesleges sietniük, Viktor egy duma franci, az életben nem lesz kerítés. Esetleg csinálnak néhány métert a médiának, meg a haveroknak, akik közbeszerzés nélkül kapnak rá pár milliárdot.

Valós megoldásai ennek a politikai vezetésnek nincsenek, csak a nemzetieskedő pofázás megy, meg a bevándorlás elleni harc címén történő közpénzlenyúlás. A tét nagy, ezért éppen ideje lenne elgondolkodni a valós folyamatokon, és azokra kidolgozni a stratégiát.

Először is az embercsempészet - fedőszerveként az embermentés, jogvédelem - üzlet. Láthattuk a cigányok Kanadába exportálásánál. Csak az kis üzlet volt, a szétvert államaik romjain tengődőket Európába szállítani viszont nagy üzlet. Először a titkosszolgálatnak - ha van még olyan Magyarországon - fel kell mérnie, hogy kinek az üzlete. Aztán - különböző lehetőségek megvillantásával - meg kell magyarázni, hogy mégsem lesz az neki jó, ha Magyarországon keresztül viszi a boltot. Általában szoktak belőle érteni, ha mégsem, akkor megszaporodnak az adminisztratív jellegű problémái a delikvensnek, 'oszt jó napot. Közben pedig - szigorúan az EU jogrendjével harmonizálva - a határon is el kell kezdeni a valódi munkát. Az EU merev szabályait a közjóra, a közbiztonságra és a közegészségre való hivatkozással lehet oldani. Senkinek nem lehet kifogása az ellen, ha járványveszélytől tartva a menekültektől elvesznek mindent, és elégetik. Igen, a ruhájukat is. Cserébe a kínai/vietnami árusoktól elkobzott hamis áru megjelöléssel ellátott ruhákat kapnának. (Ennek a már letelepedett kínaiak/vietnámiak is örülnének.) Az embercsempésznek dugdozott pénz elkobzásra kerülne abból finanszírozva az ellátást és a kitoloncolást. Apropó: ellátás. Az ételek szigorúan sertéshús alapúak kell, hogy legyenek, csülökpörkölttel a szájban szebben szól az: "Allah akbár!" Az átöltözés közben pedig egy erős fertőtlenítő hatású lemosás is benne van szolgáltatáscsomagban. Pár nap múlva pedig látványosan ki kell terelni őket az országból természetesen a megfelelő okokkal alá támasztva. A konklúzió - melyet a bevándorló országának tévései helyszíni forgatásaikon is megállapíthatnának -, hogy sok fáradtság, megaláztatás, de eredmény semmi. Maradj inkább otthon koma, mert csak az embercsempész zsebét tömöd.

Első körben talán ez is elég lenne, persze ha durvul a helyzet, durvulni fog a reakció is. A bevándorlás elhárításában és módszereiben nemzeti konszenzust kellene kialakítanunk, melynek kemény alkalmazását számon kell kérnünk a Kormányon.

A tesze-tosza, magyarosch, patópálos semmittevés azzal a veszéllyel jár, hogy belátható időn belül megszűnik az a világ, amelyből néha ugyan elegem van, de pusztulását megélni nem szeretném.

Úgy alakult, hogy korán kelő vagyok. Már hajnali fél ötkor veszem a laptopomat, kiülök a teraszra, nézem a várost és a távol-keleti tőzsdék produkcióit. Miközben Pesten az első villamos már elindult a bulizókért - csilingelve, amerre jár - kötök néhány apró üzletet, csak úgy a seft kedvéért.

A június... valami fantasztikus! A madarak ébredő csivitelése töri csak meg a csendet, a galambok tőlük megszokottan ismételgetik: kötőtű, kötőtű. A hajnali hárs nehéz, édes illata, a napfelkelte rítusával az emberi élet egyik csodája. Talán egy igazgyöngy láthatja úgy a fény lassú megjelenését a kagyló szétnyílásakor, ahogy én a teraszról látom, amint Gödöllő magasságában elkezd kinyílni az ég. És, miképp a gyöngy sem tudja mi vár rá - ékszer lesz belőle, krakélerségből feloldják egy italban, szimplán összetörik -, úgy én sem tudhatom, mi vár rám a szépen induló napon. A fejemben lötyögő káposztalé csobogását nagyképűen gondolatnak elnevezve, igyekszem őket összeszedni ezekben az ihletett pillanatokban. Aztán a mélázás harmóniáját szétcsúsztatja egy fülsiketítő vijjogás.

Amint eszmélek, gyorsan becsukom az erkélyajtót, hogy ne ébressze fel a szunnyadókat, de nem jár mindenkinek ilyen szolgálatkész ajtónálló, így a nyári nyitott ablaknál alvók sorra riadnak fel a zenés ébresztő hangzavarára. Honnan jön a hanggránát, nem tudni. Nagyjából 3-400 sugarú körben bárhonnan. A hirtelen megébredtek szitkozódnak, és úgy tetszik, mindenki talpon van már a környéken csak az érintett nem, mert a vijjogó zaj valahogy nem akar abba maradni. Eltelik 10-12 perc mire megszűnik a bántó hang, így aztán elnéptelenednek az ablakok, erkélyek, aki még tud, megpróbál visszaaludni, aki meg nem, hát az úgy járt. A nyári reggel hangulatának ripityára tört darabkái lassan ismét össze-összeállnak. Ám ez a hajnal a disszonáns vijjogóé, ismét belehasít az éterbe. A takarójukat éppen magukra húzók vagy a kialvatlanul kávékészítéssel pepecselők rekord gyorsasággal repesztenek a nyílászárókhoz, hogy válogatott káromkodásokkal ajánljanak melegebb égtájakat a riasztó tulajdonosának szíves figyelmébe.  Aki bizonyára a műszaki tudományok doktora vagy füldugóval alszik, mert a megismételt gyakorlatot sem sikerül 10-12 perc szintidő alatt abszolválnia. Aztán csak beáll a normálisnak mondható csend. A gyanakvóbbak már vissza sem mennek, azt lesik, honnan jön a nyugalom megzavarására alkalmas hanghányadék, hogyha úgy hozza a napi teendők sora, becsengethessenek egy kis ottalvásra. Az óvatosabbak előrelátóan becsukják az ablakot. Nekik van igazuk, kisvártatva vijjogás return.

Sajnos elmaradt néhány, az emberiség érdekében kifundált nagyszerű gondolatom aznap reggel, de rohadt szórakoztató volt az egész jelenetsor. Senkinek eszébe nem jutott, hogy a riasztó védelmi funkcióját gyakorolja éppen, és valami betörést, esetleg kocsi lopást akadályoz meg. És hajlok arra, hogy a méltatlankodóknak van igaza. Mindenki védje vagyon tárgyait, ahogy tudja, de ne zavarjon vele másokat. A reggeli performansz okán akkor délelőtt direkt figyeltem a riasztós bemozdulásokat. A közel, s távol megszólalásaiból négyet regisztráltam, csak úgy magánszorgalomból. A kutya sem figyelt rájuk. A riasztósok addig kiáltották a farkast, hogy már akkor sem figyel rájuk senki, ha az egész házat téglánként vinnék a betörők.

Pár éve egyik ismerősöm szomszédja gondolta úgy, hogy amíg ő nyaral, a környék lakói non-stop élvezhessék a kellemesen dallamos szirénahangot. Az idejét pihenéssel töltő nyaraló ember elérhetetlen volt, a rendőrség szokás szerint tehetetlen. Ma sem tudni kiverte szét a riasztóberendezést, de legközelebb csak akkor hallott a csendes többség ordítás formájában kifejezésre juttatott zajt, amikor a kipihent lakó hazaért.

Természetesen érthető a védelmi igény, ám ma már vannak korszerűbb eszközök, megoldások, amelyek nem zavarnak másokat és hatékonyabbak is. A távfelügyelet például célzott védelmet ad, sokszor már az adott cég védelmére való utalás is elgondolkodtatja a betörő urakat. Nem biztos, hogy rontani akarják az adott védelmi cég renoméját hebehurgya cselekedeteikkel, mert erősen fenn áll a veszély, hogy a szajré értékesítésekor valaki fogorvosokra nem jellemző szakszerűtlenséggel átrendezi a fogsort. Az okostelefonok világában szintén csak akarat kérdése, hogy a tulajdonos kapjon információt, ha értékeit valaki veszélyezteti, ezért sem kell az egész környéknek "Fel, vigyázz"-t! vezényelni. És persze ott van a szomszéd nénik, bácsik áthatolhatatlan biztonsági rendszere, akik bármikor szolgálatba helyezik magukat, ha idegent látnak a környéken.

Van tehát mód az értékek védelmére úgyis, hogy hagyjuk aludni embertársainkat, és gondolkodni a géniuszt. A feleslegesen zaklató vijjogásból azonban elegem van.