A svédeknek az elmúlt hónapokban háromszor is sikerült a magyar közvéleményt kihozniuk a béketűrésből. Először egy fogyatékkal élő kislányról derült ki, hogy egyetlen - Svédországban lakó - rokonánál való elhelyezése bedöntené az egész svéd költségvetést, ezért a szolidaritás becenevű európai érték nevében paterolnák magyarországi intézetbe. Aztán a göteborgi könyvvásár díszvendégének meghívott Magyarországot engedték - a vendégjogot megsértve - alázni egy "jogvédő" által, aki küllemében is bizonyítja, hogy az Úr nem mindig jókedvében teremti az embert. Végül - a komcsi rezsimek szolid hétköznapjait idézve - tizenéves fiatalok levelekkel árasztották el a magyar miniszterelnököt kifogásolván menekültpolitikáját. Természetesen a jobboldaliak válogatva küldik el a svédeket hol az édesanyjuk, hol az édesapjuk intim testtájaira, és a józanabb ballibek is sóhajtva jegyzik meg, hogy Svédország nem várt "demokráciadeficittel" küzd. Ne búslakodjuk, inkább próbáljuk megérteni a svédeket.

Az emberiség örök titka marad, hogy a mi a fenének népesítette be az emberi faj Skandináviát, amely tudvalevőleg zord, hideg, sötét helye a planétának. Érezték ezt az ottaniak is, ezért aki tehette meglépett onnan. A nehéz viszonyok igen edzetté tették a kirajzókat, így amerre mentek szédületes eredményeket hagytak maguk után. A nagyon nyugatra portyázók Izlandon vertek tanyát egyesek szerint eljutva a ma Amerikának ismert kontinensre. A kissé nyugatra meglépők a mai Franciaország egy részét igázták le, hogy másodgenerációs utódaik unalomból meghódítsák Angliát. A másodgeneráció kalandvágyóbb ága dél-Itáliát hódoltatta, a harmadik generáció pedig visszafoglalta a Szentföldet a szaracénoktól. A keletre indulók államot szerveztek a halászó-gyűjtögető szlávoknak, legkorábbi az Olaf-féle Kijevi Rusz volt. (Na, ezért egy orosz elkezdi babrálni atomrakétája indítógombját.) De komoly hatást gyakoroltak Bizáncra is, és Géza nagyfejedelem testőrségét is ők adták. Szóval, akiben volt spiritusz az otthagyta ezt a sötét, hideg földet, maradtak a henye hülyék, akik nem voltak kíváncsiak Európára, cserébe Európát sem érdekelte az ő nyomoruk.

Békésen eltoszogatták az életüket az ügyeletes Harald, Magnus, Olaf, Margit, Károly, Gusztáv Adolf alatt és senki sem tudta, hogy ki közülük a norvég, dán vagy svéd. Aztán a XVII. század elején az önállósodó svédek úgy gondolták, hogy bemutatkoznak Európának. Építettek egy bazi nagy hajót, hadd lássák az elmaradott angol, holland hajóépítő népek, hogy mire képes a svéd virtus. A Vasa hajó a sólyáról egyenesen a hullámsírba szállt, annyit úszott a vízen, amennyi lendületet kapott a vízre eresztésekor.  Egész Európa röhögött a hülye svédeken, akik ekkor még nem adták fel. A svéd viszonyok között mások által tehetségesnek mondott II. Gusztáv Adolf a lützeni csatában szerezte meg a leghülyébb király nehezen elnyerhető címét. Történt, hogy a rövidlátó király elfelejtette feltenni szemüvegét és a csata elején kedélyesen belovagolt Wallenstein lovasai közé őket akarván harcra vezetni a svédek ellen. Ezek először nem hitték el, hogy a svéd király ekkora hülye, de aztán köszönték szépen a lehetőséget, és lebökték. Az európai kudarcok után a svédek durcásan visszavonultak zárt világukba, amíg Nagy Péter miatt újra hülyét nem csinálhattak magukból. A cár éppen a svédek falán keresztül szerette volna kinyitni az Európára nyíló ablakot, melyet ők zokon vettek és ebből az alkalomból megtámadták Oroszországot. A ruszkik elkezdtek fogócskát játszani szeretett sztyeppéiken a svédekkel, majd Poltava mellett megunták és tönkre verték őket. Erre a svédek végleg bedurciztak, száz évig a kutya sem hallott róluk. Akkor is csak azért, mert Napóleon egyik tisztjét, Bernadotte-ot tette meg királyuknak. Bernadotte hamar ráérzett a svédek hülyeség iránti vonzalmára, és -, hogy megóvja szegényeket az állandósuló kudarcoktól - a semlegesség ideológiájával kivonta őket Európából. Persze Bernadotte révén a svédeknek még egyszer sikerült kiröhögtetniük magukat, mert nekik volt a világon egyedül olyan királyuk, akinek mellkasán a: "Halál a királyokra!" tetkó díszelgett.

Éldegéltek tehát a svédek a maguk kicsiny, unalmas, szürke, semleges világukban. Időnként szállítottak egy kis nyersanyagot a náciknak, ha jól megfizették, aztán emiatt rövid ideig furdalta őket a lelkiismeret, ha az volt a trendi. A nagy kiugrást a '60-as évek vége jelentette, amikor a Playboy magazinnak hála divatba jöttek a szőke, dús keblű nők, és mivel ilyeneknek Svédország bővében volt, hát nemzetközi figyelmet kapott ez az elfeledett ország. A szórakoztatóipar is felkapta a svédeket az ABBA világsikerének köszönhetően, amely azért volt áttörés, mert az alapvető svéd hülyeséget a showbiznek hála sikerült laza jópofaságnak eladni. A svédekre irányult figyelem nem volt több mint amikor felfedeznek egy ismeretlen bennszülött törzset az Amazonas vidékén, ám ők jól éltek belőle a '90-es évekig. A gazdaságra is pozitív hatása volt, hogy a világ rájuk csodálkozott, a Volvo és a lazán tegeződő kissé náci beütésű bútorbolt hálózat tudott belőle profitálni. De a varázs elmúlt, és nincs rosszabb humortalan bohócnál.

A jópofaság a '90-es évekre kopott le a svédekről, hogy átadja helyét az ősi nemzeti karakternek, a hülyeségnek. Ebben nagy mértékben közrejátszott a generációváltás. A '68-as maoista hülyegyerekek miután végigkefélték, itták és füvezték a '70-'80-as éveket, döntéshozói pozíciókba kerültek. Meg akarták mutatni a világnak, hogy ők mennyire okosak, és - tudtukon kívül - felélesztették a hülye svédek hagyományát.  

Kezdődött azzal, hogy ők lesznek az integráció bajnokai, és majd jól megmutatják a volt gyarmataik átkával megbirkózni nem tudó országoknak a frankót. Importáltak tehát egy rakás pakit, kurdot, törököt, albánt, afrikait és elkezdték őket integrálni. Az eredmény kissé felemás: a jóléthez a bevándorlók nagy kegyesen hozzászoktak, az ezzel járó kötelezettségekhez sajnos még nem sikerült. Így aztán vannak svéd városok melynek egyes kerületei - az integráció dicsőségére - a született svédeknek erősen kerülendők. A világ tehát ismét jól kiröhögte a saját fejükre parazsat húzó hülye svédeket.

Ám a svéd hülyeség nem állt meg az első akadálynál, a 2000-es évek elején kitalálták, hogy tökélyre viszik a gendert. Sajnos azonban nem az integrálásra importáltaknak kezdték el magyarázni, hogy akkor most Fatima viseljen hadzsárt, Ali meg járjon burkában, mert ebben az esetben a genderisták programja rövidéletű lett volna. Inkább az őslakosokat csesztetik ezzel az elmebajjal. Akik könnyen behúzhatók a hülyeségbe, mert mint láttuk, az értelmesek már rég ott hagyták ezt az elátkozott földet. Itt tartunk most. Szegény hülye svédek már nem is kapálóznak, megszokták.

Ezért nem érdemes haraggal, dühvel reagálni a svédek megnyilatkozásaira. Ha elegünk is van belőlük, tegyük azt mint a többi európai nép: röhögjük ki őket.

Hát én ezt nem hiszem el! Az Orbán gonosz rendőrsége őrizetbe vette, és kézivezérelt bírósága előzetes letartóztatásba helyezte mindannyiunk kedvencét, Lakodalmas Lajos művész urat. Valami piti százmillió körüli áram- víz- és gázlopás lehet a háttérben, legalábbis ezek a fasiszta, elnyomó szervezetek ezt állítják. De ez nem igaz! Lakodalmas Lajos művész úr rögtönzött nyilatkozatában megmondta, hogy valakinek a tyúkszemére léphetett, ezért az egész cécó. És én hiszek neki! Lakodalmas Lajos nem lopta meg a szolgáltatókat, és rajtuk keresztül a többi fogyasztót. Lakodalmas Lajos a közös költségen keresztül nem lopta meg apartman házának bérlőit. Szemen szedett hazugság, hogy Lakodalmas Lajos tehet szerencsétlen, vétlen, beteg felesége meghurcolásáról. Lakodalmas Lajosnak semmi felelőssége sincs szegény gyermekei iskolai kiközösítésében, életre szóló megalázásában.

Egy hiányérzetem van csupán az elégtelen kommunikáció miatt, hogy Lakodalmas Lajos még nem közölte az ország népével és a világ közvéleményével szemérmetes Erzsók hangján: "Ártatlan vagyok én, mint az izé..." Reménykedem azonban, hogy nemsokára ez a boldog óra is eljön és akkor az állandó szkeptikusok, kárörvendők arcáról lefagy a gúnyos mosoly. Hiszem, hogy felvirrad az a nap, melyen Lakodalmas Lajos kiszabadul kufsteini fogságából, és szangvinikus népünk diadalmenetétől kísérve térhet meg vízzel, árammal és gázzal jól ellátott kastélyába.

Addig azonban itt van nekünk ez a titokzatos tyúkszemű ember. Mert itt Magyarhonban mindig vannak tyúkszemes emberek, akik a hibásak mindenért. Mi jó magyarok teljesen kiszolgáltatottjai vagyunk a tyúkszemeseknek, ezek csináltak minden rosszat a magyaroknak, ők és senki más. Például ezek miatt volt Trianon, nem azért ám mert mi magyarok döntő pillanatban nem álltunk a sarkunkra. Nem, nem a tyúkszemes emberek voltak. De az egyszerű magyar emberek hétköznapjait is megkeserítik ezek a tyúkszemes emberek. Addig-addig ingerelték a sok jó magyar embert, amíg felvetették velük a devizahitelt, tehát csakis a tyúkszemesek a hibásak. Közös néplelkünkben meglévő tyúkszemes emberekre világított rá tehát Lakodalmas Lajos művész úr röpke nyilatkozatával, és igaza van. Igaza van, mert Lakodalmas Lajos jó ember. És hát miért is ne lenne Lakodalmas Lajos jó ember, ha megfelel Jókai kategorikus szillogizmusának, amely a jó emberség dogmája százötven éve: "Aki jól alszik, annak jó lelkiismerete van; akinek jó lelkiismerete van, az jó ember: tehát aki jól alszik, az jó ember." Lakodalmas Lajos pedig jól aludt szerény házikójában, ő tehát tényleg a tyúkszemmel rendelkező ember áldozata.

Engem - aki rendületlenül hisz Lakodalmas Lajos ártatlanságában - már csak egy dolog nyugtalanít: ki lehet a titokzatos tyúkszemű ember? Leggyanúsabb az Orbán. Ez a náci diktátor a fehérvári huszárok csínytevéseiről szóló nótával akart betörni a mulatós zene piacára. Lakodalmas Lajos művész úr sikerei azonban elhomályosították az új tehetséget, aki bosszúból lecsukatta őt. Így már csak Fásy Ádámot, Teknő Jenőt, Kis Grófot kell karcerbe vágnia, és máris ő a mulatós zene koronázatlan királya. Azért kezdte Lakodalmas Lajossal, mert pechére a keresztneve egyezik egy régi barátjáéval, aki előre megfontolt szándékkal leg...cizte őt.

A titokzatos tyúkszemes lehet a Rogán is, aki versenytársat látott saját lakóparki lakásával, mert míg annak alapterülete bővült, addig Lakodalmas Lajosénak rezsije addig csökkent, hogy lassan már termelte az energiát. Háttérhatalmi összeesküvés áldozata is lehetett Lakodalmas művész úr, mert az alternatív energiatermelés elfojtása érdekében semmitől sem visszariadó olajlobby megelégelte eredményes energia termelését, és ezzel az aljas módszerrel üzent a nemzet innovatív büszkeségének: "Eddig, és ne tovább!" Kisebb csoda, hogy lófejet nem tettek az ágyába.

Ha azonban nem a politika vagy a gazdaság körül kell keresni a tyúkszemest, akkor valamelyik mulatós sztár a hunyó. Sajnos ebben a körben bárkinek lehet tyúkszeme, mert erős a mezőny. Kenyérharc és hiúság van a háttérben, akárki meglássa. Roberto, a mulatós masszőr, Csokis Tibi, Kondás Karesz esélyes, a jó Laci betyárnak alibije van, Balázs Pali olyan szilárd jellemű ember, hogy sosem vetemedne ilyesmire. Mi, Lakodalmas Lajos elkötelezett hívei mélyen hisszük, hogy egyszer kiderül a tyúkszem tulajdonosának kiléte.

A rezsicsökkentés 5 lépése

Ám addig is nem lenne becsületesebb, ha Lakodalmas Lajos nyílt színen leszámolna ezzel a tyúkszemessel? Talán nem kellene hülyének nézni a közönséget, nem? Talán érdemes lenne már meghaladni a pofoninasnak használt tyúkszemes storyt. Talán be kellene vallani az igazságot. Talán bocsánatot kellene kérni a meglopottaktól, a megalázott családtagoktól. Talán egyszer már valakinek el kellene indulnia a bűnökből, hibákból, vétkekből kikövezett úton a tisztesség felé. Lakodalmas Lajos megtehetné az első lépést, de az előjelekből az látszik, hogy nem elég bátor hozzá. Egy példakép a szemünk előtt dől a porba és nekem ebből a látványból elegem van.

Most lenne szükség leginkább egy keresztény hitet védő, határozott egyházfőre, amikor Hágár unokái leplezetlen hódító szándékkal ugranak neki Európa keresztény népeinek. Kőszikla kellene ezekben a nehéz időkben, nem egy celebeskedő öregember. Erdő Péter szelídszavú pásztor, de ötszáz éves tapasztalatával tudja, hogy Budát sem erőszakkal foglalta el Szulejmán, hát óvatosan tessékelné ki ezeket a lappangó hódítókat. Azt hitte, hogy ebben - miképp hatszáz éve az esztergomi, kalocsai érsekek sora - számíthat a pápára is. Keservesen kellett csalódnia, sőt magyarázkodnia, ahogy a katolikus hívőknek is. Ferenc pápa védelmébe vette a mohamedánokat, befogadásukra szólította fel a híveket és papjait. Az a látszat, hogy a pápa értékrendje szerint Kapisztrán egy szélsőséges kirekesztő, akinek cselekedeteiért már rég bocsánatot kellett volna kérni, Hunyadi fasiszta tömeggyilkos, III. Callixtus lehetetlenné tette a vallások közötti párbeszédet, Tomori pedig megérdemelte sorsát, amiért nem egy kebabot kért a lovasroham vezénylése helyett. Érthetetlen mindez a kereszténység legfőbb vallási vezetőjétől.

Jóindulatú megközelítésben Ferenc pápa azért nem úgy reagál, ahogy a pápák szoktak, mert nem európai, így nincs tapasztalata az Európára leselkedő veszélyekről. Argentínként soha nem kellett szembe néznie az iszlámmal való konfrontációval, ezért ezen a téren felkészületlen. Meglehet, de akkor miért nem hallgat a lengyel, magyar, horvát érsekekre?

A másik megközelítés nagyobb ívű - új egyházpolitikai - elképzelést sejt az európaiak veszélyérzetével nem törődő hozzáállás mögött. Mi van akkor, ha Ferencnek az stratégiája, hogy feladja Európát, hogy a katolicizmus súlypontját áttegye az amerikai kontinensre? Ez a megoldás nem is lenne annyira új, hiszen a hit maga is Ázsiában jött létre, és került Európába, most lépne még egy kontinenst. Ezért a menekültek befogadásáról szóló beszédek inkább az Egyesült Államoknak szólnak, azzal az üzenettel, hogy nyissák meg határukat a délről áramló katolikus vallású hispánok előtt. Gondolom mennyire boldogok a WASP-ok ettől a programtól.

A dél- és közép amerikai olvasztótégely, a multikulturális emberiség kudarca. Az őslakosok öncélú vérengző kultúrája keveredett a spanyol és portugál hódítók haszonszerzésre törekvő aljasságával, hogy az egészet megfejelje az Afrikából behurcoltak gyermeki ostobasága. Az eredmény: szegény, primitív, erőszakos emberek bűnözésből élő - sokszor csak a legkeményebb diktatúrával összetartható - társadalma. Ennek ellenére viszont kétségkívül van bennük életerő, szaporodási rátájuk magas. Szemben az európai elöregedő katolikusokkal, akiknek papjaik mondanivalója és templomaik konganak az ürességtől. Hiába, a keresztény hit mindig is az elesettek hite volt, a hispánnak reményt nyújt, a jólétben dagonyázót csak akkor érdekli, ha valami személyes tragédia éri. Ezért kísérletezhet Ferenc pápa az amerikai expanzióval. Csak közben - mivel nem támogathatja és utasíthatja el egyszerre a bevándorlást - az európai katolikus közösséget kiszolgáltatja az iszlámnak.

A konteo hívei Ferenc tevékenységében visszaigazolva láthatják megválasztása körüli félelmeiket. Ferenc pápa megválasztása két okból volt problémás. Az egyik Benedek lemondásának zavarossága. Egy pápa mégsem pincér, aki dobhat egy SMS-t a munkaadójának azzal, hogy "Ausztriába mentem, csá!". A pápaságról nem lehet lemondani akkor sem, ha a kánonjog elvben lehetővé teszi. (Nem véletlen, hogy az utolsó pápai lemondásra hatszáz éve került sor ellenpápáktól terhes időben.) Azért nem lehet lemondani, mert a katolicizmusnak van egy nagyon megindító legendája erre az esetre. E szerint Péter apostol megpróbál elmenekülni Rómából Nero keresztényüldözése elől. Éppen kijut a városból, amikor szembe jön vele Jézus. Péter megkérdezi tőle: Quo vadis Domine? (Hová mész, Uram?) Jézus azt válaszolja: "Ha te elhagyod népemet, én Rómába megyek, hogy újra megfeszítsenek." Ekkor Péter elszégyelli magát, visszatér Rómába, ahol kereszthalál vár rá. A legenda szerint kérésére fejjel lefelé feszítik keresztre, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy Jézushoz hasonló kereszthalált haljon. Történt pedig mindez a Vaticanus dombon, ahol ma a róla elnevezett bazilika áll. A tanítás lényege ebből a történetből az, hogy Róma püspöke nem hagyhatja el nyáját, ha szükséges életével is fizetnie kell hitéért. Tehát Benedek nem mondhatott le, ma is ő a pápa.

A Ferenchez való óvatos viszonyulás másik oka a jezsuita rendhez tartozására vezethető vissza. A jezsuiták furcsa szerzetek, gyakorlatilag mindent szabad nekik a hit védelme érdekében. Mivel többször feloszlatták őket, tökélyre vitték az álcázás művészetét, ezért még a történetükkel behatolóan foglalkozók sem tudják eldönteni, hogy ők irányítják a szabadkőműveseket vagy azok rajtuk keresztül a katolikus egyházat.  

A gyanús körülmények között hatalomra került Ferenc-ellenes érzésekre erősít rá a Malakiás prófécia megszakadása. Malakiás jóslatai sejtelmesek, sokszor erős bemagyarázások kellenek helyességének igazolásához, máskor egész jól bejönnek. II. János Pál abszolút, Benedek némi belemagyarázással igazolható a jóslattal, Ferenc sehogy sem. Benedek után következő pápa a prófécia szerint az utolsó lesz, Péter a római, aki számos megpróbáltatás közepette legelteti nyáját. Amikor ezek az idők elmúlnak, a hét dombra épült város meg fog semmisülni, és a félelmetes bíró el fogja ítélni népét, ezzel a pápaságnak vége lesz.

Ha a Ferencet elfogadni nem tudó konteosoknak igazuk van, Dan Brown már írhatja is következő regényét az álpápáról, aki úgy aláássa a pápaság intézményét, hogy az utolsó Péter nevű pápa sem tudja megmenteni azt. (Filmjogok betöltve, Tom Hanks melegít.)

Csekély nézetem szerint azért érthető nehezen Ferenc pápa muszlimok felé tett gesztusa, mert őt is felkészületlenül érte az egész. Szépen előkészítette az amerikai útját annak érdekében, hogy az USA írekre, olaszokra, lengyelekre támaszkodó megfáradt katolicizmusának új lendületet adjon a hispánok életerejével, amikor egyszerűen hátba kapták a muszlimok. Előfordult ez már nem egy hódítás érdekében hadjáratot folytatóval, ha nem biztosította a hátát, országa sem lett mire hazaért. A muszlim beözönlés mértéke és gyorsasága meglepte Ferenc pápát, és nyíltszíni elutasításukkal azt kockáztatta, hogy nagy gonddal, óvatosan előkészített amerikai útja sikertelen marad. Időlegesen tehát nyugalomra kellett intenie a veszélyt gyorsabban érzékelő és arra reagálni akaró érsekeit, püspökeit. A muszlim invázió és a mögötte egyre inkább felsejlő irányítottság - a szaudiak európai mecsetépítési láza - rávilágít a védekezés fontosságára. Ha ez a helyes válasz a pápai érzéketlenségre, akkor nemsokára jelentős változást fogunk látni Ferenc pápa cselekedeteiben. Ha nem, akkor a konteosoknak lesz igaza, melyből nagyon elegem lenne.

Országunk sokat szenvedett népe lélegzetvisszafojtva várta, hogy eljő-e a nagy pillanat, midőn egy politikus szavának áll. A csodára egy kicsit várni kell. A döntő pillanatban Lázár János becsokizott, nem mert lemondani, inkább elviseli a megaláztatást. Persze nincs könnyű helyzetben, mert igen összetett csapdákban vergődik szerencsétlen.

Első csapda az utódlás csapdája. Aki mostanában beszélt Viktorral, döbbenten tapasztalja, hogy csak két dologról lehet vele diskurálni: a pénzről és a fociról. (Esetleg a fociról és a pénzről, ez hangulatfüggő.) A képzetlen kremlinológusok ebből elhamarkodottan levonják azt a következtetést, hogy aktuális az utód keresés. Lázár azt hiszi, ha szert tesz kormányzati tapasztalatokra Viktor mellett, akkor már tanulhatja is a miniszterelnöki eskü szövegét. Csacsi, csacsi Lázár! Viktor politikusi értelemben fiatal, legalább negyven év még, míg valamelyik foci-vébé VIP-páholyából talppal kifelé kihozzák, hogy aztán állami pompával elföldeljék a felcsúti stadion gyepszőnyege alá mellé temetve kedvenc kiszúrt fehér focilabdáját és azon CÖF-tagokat, akik a túlvilágon való együttlét reményében hagyják magukat lenyilazni. Másról - sokkal profánabb szituációról - van szó.  Viktor - mint minden ötvenes éveiben járó vezető - már nem akar dolgozni, viszont eddigi munkája eredményeit szeretné megtartani. Ezért maga mellé vesz egy ambiciózus harmincast, akit azzal etet, hogy a kellően távoli jövőben utódja lehet. Az ambiciózusok agyát elhomályosítja az önhittség, ezért felettébb alkalmasak a feleslegesen keccsölő hülyegyerek szerepre. Ha a mester nem figyel, hátba bökhetik a folyamatok meggyorsítása érdekében, de Viktor rutinos versenyző, ilyen hibát nem követ el. Gondoljuk meg, hogy Kádár elvtárs hivatalos utódaiból - Berecz, Fejti, Maróthy elvtársakból - sem lett főtitkár elvtárs. Lázárból sem lesz miniszterelnök, hiába áltatja magát.

A második csapda a rossz kormányzati szerkezet. Normális országban van kormányprogram - kicsivel bővebb, mint a "Folytatjuk!" -, amelyet a szakminisztériumok apparátusa végrehajt. Így a döntések 80%-a megoldódik a minisztériumon belül, a fennmaradók 10-12%-ában kell a minisztereknek egyeztetniük és a további 8-10% mehet kormánydöntésre. A politikai kormányzásnak nevezett bornírtságban a döntési mechanizmusok koncentráltak, de nincs aki időben döntsön. A normál rendszerben egy osztályvezető három perc alatt meg tud hozni egy piszlicsáré döntést, a politikai kormányzásos izében mindenről Lázárnak kell döntenie, amely 4-5 hónap alatt meg is történik. Szerencsétlen Lázár tapicskolja a rengeteg szart - innen a nagy munkabírás legendája - de hatékonysága gyenge. Lehetősége nincs a változtatásra, míg Viktor meg van győződve arról, hogy a legcsudásabb rendszert sikerült kiagyalnia, hát húzza az igát a nyomorult tök feleslegesen.

A harmadik a Rogán-csapda, amely három probléma összesűrítéséből jön létre. Természetesen nem az a gond, amelyről a nyilvánosság előtt megy a purlparlé, hogy ki írja alá a másik szabis papírját. Az emberei megvédésének csatáját Lázár máris elveszítette Rogánnal szemben, hullanak Lázár emberei, mint a legyek. Márpedig egy vezető tekintélyének egyik fontos eleme, hogy munkatársait meg tudja védeni. Aki erre nem képes, az nem számíthat a beosztottak lojalitására. A másik veszély Lázárra az lesz, amikor a gülü szemmel, rángó fejjel, kappanhangon való hazudozás nehézsúlyú világbajnoka kiáll sajtót tájékoztatni kb. ezekkel a szavakkal: "A miniszterelnök úr utasította a miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy…" Amikor ez először fog bekövetkezni, nem lennék herendi porcelán a Parlament épületében. Aztán Lázár megszokja. Rogán tehát a szar taposásban nagy munkabírású Lázárt fogja ekézni Viktor háta mögé bújva. A csapda harmadik eleme az lesz, amikor Lázár azt látja, hogy a nagy munkabírásával semmit sem ér el, miközben Rogán munka nélkül, össze-vissza pofázva, celeb hercigeskedéskedve játszhatja a nép hangját.

A negyedik csapda paradox módon a lemondhatatlanság csapdája. Lázár nem mondhat le. Mindent, amit elért, Viktornak köszönhet, nélküle egy kedves vidéki kisváros polgármestere lenne. Ha pedig a maga pőreségében nézzük a dolgokat, bizony Lázár hatalom nélkül nulla. Akiknek eddig olyan bátran beszólogatott a hatalom sáncai mögül, alig várják, hogy onnan kikerülve kicsontozható legyen. A politikához kötött gazdasági érdekeltségeinek felszámolása tekintetében Legokosabb Lajoson való példastatuálás iránymutató lehet neki is. Lázárnak tehát nagy áldozatot kellene hoznia a lemondással, amelyre nem képes. Csak akkor minek csinált magából bohócot a fenyegetőzéssel? Aki ekkora politikai hibát vét, az nem való miniszterelnöknek.

Az ötödik csapda Viktor jóindulatának eljátszása. Senki sem szereti ha zsarolják, egy miniszterelnök meg pláne nem. Most, Hende lemondása és az embercsempész tömegáruk európai flangálásának idején nem célszerű a zsarolótól megválni, de Viktor habozás nélkül meg fogja tenni, ha alkalmasnak ítéli a pillanatot. Addig pedig szénné aláztatja Lázárt Rogánnal.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere szerint Lázár egyszer "berepült a Parlamentbe Rapcsák András esernyőjén, mint a csudálatos Mary Poppins".

Lázár egy dolgot tudott elérni és az kétségtelenül elismerésre méltó. Létrehozatta Rogánnak a Dr. Paul Joseph Goebbels Propaganda Minisztériumot. Ha az embercsempész tömegáru nem foglalná le az embereket, ennek a minisztériumnak a megalakítása lenne az a botránykő, amelybe Viktor akár bele is bukhatna. Még a jobboldalinak nevezett publicisták is döbbenten állnak ekkora kormányzati arcátlanság láttán. Mikor társadalmilag sokkal fontosabb területeket Viktor nem tart érdemesnek miniszteriális rangra emelni, akkor a szófosó Rogánnak kreál egy minisztériumot. El kell ismerni, hogy ezt a csapdát viszont Lázár állította fel mesterien, nagyszerűen rávilágítva Viktor valóság iránti érzéketlenségére és Rogán ész nélküli törtetésére.

Lázár arra a szamárra emlékeztet, amely úgy húzza a nehéz kordét, hogy elé lógatnak egy marék szénát. Most egy kicsit kitört, de a Gazda tomporon rúgta, és a szénát lecserélte répára. A szamár újra húzza ugyan a kordét, ám a Gazda nem bízik már benne, és a szamár is azt lesi mikor tudja a legnagyobb kárt okozni a Gazdának a kordé felborításával. És mindezt a suttyó és természetesen kicsit sem korrupt Rogán ambíciójának kielégítéséért.

Azt hiszem a Fideszben is egyre többen vannak, akiknek ebből a társaságból már nagyon elege van.

A liberális demokráciának hála mára nagy fejlődésen ment keresztül az elmekórtan. Az ápoltakat immár nemcsak villanyozással, hidegvízzel, gyógyszerekkel szedálják, hanem megengedik nekik azt is, hogy könyvet írjanak. Természetesen ezzel a lehetőséggel kevesen élnek, és az embertársak válogatott kivégzését aprólékosan leíró vagy szexuális aberrációkon merengő opusokat - társadalomvédelmi okból - nem adják ki. Ha azonban valaki nagy ívű kérdéseket boncolgat, azt nem ítélik kockázatosnak - úgysem olvassa senki - hát megjelentetik. Így például ha egy szolid bolond arról ír, hogy a történelemnek vége, akkor nemcsak, hogy kiadják, de a kedves beteggel úgy bánnak, mint Galamb Troppauer Hümérrel. Addig nincs is baj, amíg Hümér barátunkat ugratásból futtatják, a gond akkor kezdődik, amikor Hümért elkezdik komolyan venni. Na, ez történt az európai népekkel. Komolyan vették egy szellemi kihívással küzdő hagymázas látomását arról, hogy a történelemnek vége.

Szegény, szegény történelem egyszerre azzal szembesült, hogy ő már nem tanítómestere az életnek, nem mese, amelyben megállapodtak, de még csak nem is versenyfutás a nevelés és a katasztrófa között. Elérkezett az emberiség boldog tavasza, ezért a hálátlan emberiség a történelmet régi rossz télikabátként levetette és berakta a naftalinba.

Az európai embereket Hümérünk és annak nem kevésbé degenerált futtatói megetették azzal, hogy a berlini fal leomlásával, a Szovjetunió szétesésével, az Európai Unió megalakulásával véget is ért a történelem, mert a liberális demokrácia megszünteti mindazokat az okokat, melyek korábban konfliktusokhoz vezettek. Nem lesz balhé a nemzetek között, ha megszűnnek a nemzetek. Nem lesz vallási villongás, ha eltűnnek a karácsonyfák a közterekről, corpusok az iskolai falakról. Nem lesz nemek közötti harc, ha a kisfiúk babázhatnak, a kislányok verekedhetnek. Ha mindenki polkorrekt lesz, nem lesznek politikai viták. Eljött hát a szép új falanszter szín az európai átlagember számára. A társadalmi alku - a kor kádári alkujaként - megköttetett: a történelemnek vége, cserébe biztonság, nyugalom és kilúgozott élet.

Persze azért a viták megmaradtak. Lehetett például vitatkozni a mezőgazdasági kvóták mértékéről, az uborka görbületéről, a disznóknak járó játékokról és egyéb, fontos kérdésekről. Időnként messziről úgy tűnt, hogy itt-ott lehet még találkozni a történelemmel, de akkor annál rosszabb volt a történelemnek. A coffeeshopokon szocializálódó, egymásra gerjedő holland katonák például találkoztak a történelemmel, csak nem vették észre, ezért elmentek mellette. Az áldozatok földi maradványaival meg elpepecselnek a régészek.

Az európai népek tehát boldogok voltak történelem nélkül. Ám az EU bővítése kapcsán kaptak egy sor országot, akiknél még nem ért véget a történelem. A mag-Európa megpróbálta domesztikálni a mindig izgága magyarokat, lengyeleket, baltiakat, akik határozottan állították, náluk még van történelem. Pedig a boldogok világosan megüzenték, hogy a Benes dekrétumokat ne tessék piszkálni, Nyúl Béla köztársasági elnök ne zavargolódjon a híd egyik felén, a székely autonómia felejtős. Mert ezek történelemnek számítanak, az meg már tudvalevőleg nincs.

Pangloss mester credoja szerinti - "e világ a legjobb minden elképzelhető világ közt" - ringásban leledző európai lelkek egyszerű világára az embercsempész tömegáruk képében a történelem egyszer csak rárúgta az ajtót. Hümér tanítványai fel sem merik/tudják ismerni, az európai átlagember viszont hunyorogva, hitetlenkedve - mint rég nem látott ismerőst - méricskéli. És lassan rádöbben, hogy hazudtak neki, a történelemnek nincs vége, itt van teljes valójában. Ha viszont nem cselekszik gyorsan, Európának lesz vége az ő kis békés, nyugodt világával együtt.

Okos cselekvés helyett mag-Európa elkezdett kapkodni, és igen hülye döntéseket hoz. Leginkább egymást hibáztatják. A németek és az osztrákok a magyarokat, a dánok a németeket, a svédek a dánokat, a finnek a svédeket. Durva nyilatkozatok, határzárak mindenütt. Az eddig békés norvégok bolondériából vagy komolyan a Spitzbergákra deportálnák az embercsempész tömegárut. Az angolok sunnyognak, szép szavakban nincs hiány, de ha muszáj, berobbantják a Csalagutat. A franciák finoman ekézik a németeket és durvábban az olaszokat, közben tolnák az őket megtisztelő embercsempész tömegárut az angolokra. Az alkoholista által vezetett Unió pénzügyi megtorlással fenyeget, ha a tagállamok nem fogadnak el egy nyilvánvaló ökörséget tartalmazó kvótás javaslatot. A magyar-szerb határon történtek miatt lassan hadat üzen egymásnak a két ország. A háborús hős horvátok - akiknél egyébként nincs vége a történelemnek - gatyájukba trottyantottak, amint megjelent náluk is a dömping áru.

Akkor most álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel a kérdést: Normálisak Európa népei? Egymást csesztetik, ahelyett, hogy ezt a lappangóan hódító iszlámista csürhét kivágnák innét? Képesek vagyunk egymásnak ugrani, veszélyeztetve az évezredes küzdésben nehezen elért közös eredményeinket az embercsempészek által megbolondított szerencsétlenekért?

Tévedés, ez nem mostanában készült, hanem 2040-ben az Atlanti óceánon hánykódó csónakról. Az út hosszabb lesz az USA-ba, meglátjuk, ott hogyan fogadják szegény őseurópai lakosokat.

Közösen kell megoldani ezt a problémát, melynek első lépcsőjeként szépen vissza kell tessékelni a zárt intézetekbe a történelem végét prognosztizáló bolondokat és eszméiket. Mert a történelemnek - mint az élet tanítómesterének - komoly törvényszerűségei vannak. Például az, hogy a kifinomultat mindig legyőzi a barbár. Illúzióink ne legyenek, a most kopogtatók utódai szemrebbenés nélkül fogják leölni, rabszolgasorba taszítani a mi utódainkat. A történelem nélküli bolondok világában nem pc ezt kimondani, a történelemben azonban ez a folyamat mindig így zajlott le. Ha csak egy cseppnyi felelősséget érzünk gyermekeink, unokáink sorsáért, nincs kecmec, lépni kell. Keményen szembe kell nézni a valós gondokkal és kiadni az Európát új egységbe tömörítő jelszót: Európa az európaiaké!

Akinek ezen az új alapon egységesülő Európa nem tetszik, keressen más kontinenst magának, mert az idealista kreténekből Európa népeinek már elege van.

Családunk számára a Tapolcai-tavasbarlang afféle kultikus hely. Szeretjük, na.  Kissé eklektikusan látogatjuk, van, hogy 1-2 évig kimarad, máskor egy évben 4-5 alkalommal is benézünk. Mivel jól ismerjük, tudjuk, mikor kell menni ahhoz, hogy ne kelljen kiállni a kétszáz osztálykirándulóból, ötven nyugdíjasklubtagból, 2-3 busznyi kedves német turistából, valamint az egy tucat ideiglenesen Hévízen állomásozó szovjet emberből álló 600 méteres sort. Amikor megyünk vagy senki sincs, vagy alig kell sorba állni.

A legutóbbi alkalommal is így történt, a megfelelő időben slattyogtunk a rég nem látott szentély felé. Már az gyanús volt, hogy a bejárat mellett bazi nagy táblán feszített az EU-s pályázat 300 millió forintos dicsősége. Amint beléptünk csili-vili látvány fogadott: beléptető kapuk, információs pult, nagy fehér hideg-rideg aula. A beléptető kapu másik oldalán 15 ember reménykedve nézett ránk. Szemükből kiolvashatóan örültek nekünk. Gyanút fogtam, és megkérdeztem egy arra járó zöld pólós fiatalembert, hogy hol lehet itt csónakázós jegyet venni. Azt nem lehet! - felelte nyeglén a kiscsávó. Várni kell, míg meglesznek harmincan, azután végig kell menni a Látogatóközpont órás programján, ha annak vége, akkor kísérnek le a csónakázó részhez, és ott a harmincas sort kiállva lehet csónakázni. "Ez komoly?" - kérdeztem, de az öntudatgombóc némi felsőbbséget sugárzó testtartással felszívódott. Ekkor vettem észre a pultnál azt az őszülő bajuszos embert, aki korábban mindig kitűnt kedvességével, segítőkészségével. Erre az érzésre alapozva fordultam hozzá bizalommal, hogy mi csak csónakázni szeretnénk, legyen szíves adjon jegyet, oszt mi már mennénk is, a járást ismerjük. Az exkedves ember hivatalos bürokrata stílusban közölte, hogy azt nem lehet, a Látogatóközpont megnézése kötelező. Jó akkor adjon olyan jegyet, kifizetjük, de mi akkor is csak csónakázni szeretnénk. Nem, azt nem lehet, Látogatóközpont, punktum. Hát van az a helyzet, amikor az emberi hülyeség már szórakoztat, így nevetve odahagytam az egészet. A család többi tagja nem vigyorgott, hülye köcsögségnek tartották az egész kényszeroktatást, amire senki sem kíváncsi.

A padra leülve hallgattam méltatlankodásukat, és közben rájöttem, hogy hazudtam a bajuszos embernek. Nem csak csónakázni jöttünk. Hanem a hangulatért, amely egy ideje része az életünknek. Először ifjú szerelmesként jártunk ott viháncolva, egymást fröcskölve. Aztán ifjú házasként dürrögve. Aztán hoztuk az egészen kicsi gyerekeket, bemagyarázva nekik, hogy ott laknak a sárkányok. Aztán amikor nagyobbacskák lettek, elmeséltük, hogyan alakult ki a barlang. Aztán amikor még nagyobbak lettek, elmondtuk nekik, hogy a komcsik majdnem tönkre tették ezt a csodát a bauxitbányászat erőltetésével, de a tapolcai emberek és a környezetvédők bátor kiállása megmentette. Aztán amikor még nagyobbak lettek már evezhettek is. Ma pedig már az öregecskedő szülőknek jó dolga van, mert valamelyik kölyök a gondolás, mi élvezzük a csónak ringását és nosztalgiázunk. Ezt az érzést vette el tőlünk a kocka pénztáros.

Hiába a percnyi indulat, tisztában vagyok azzal, hogy nem ő a hibás. Régebben az ott dolgozók kedvesek voltak a végtelenségig. Bizony félve írom le, de jó párszor előfordult, hogy a csónakot kezelő bácsik - ha nem voltak vendégek - engedtek még egy kört menni. A jegyszedő nénik mindig kedvesen mosolyogtak ránk.  És hát igen, a kocka bajuszos sem volt akkoriban kocka. Remélem nem lesz baja, ha leírom, hogy tíz évvel ezelőtt képes volt három éven alulinak nézni a már majdnem öt éves fiamat, mert a jegyvásárlás rendszerében rosszul jártunk volna. Csibészesen ránk kacsintott, és mehettünk. Igaz, akkor még egy vidéki vasútállomás kutricájára emlékeztető pénztárban ült, nem ilyen puccos információs pultnál.

Manapság viszont minden olyan "európai". Persze tudjuk, hogy mennek ezek a dolgok Hunniában. Jön az EU-pénz, összeül a Project Bizottság. A Project Bizottságokban kétféle ember ül: az álmodozó és a "pénzszagra gyűl az éji vad" - típusú hiéna. A hiénák biztatják az álmodozókat, mondják az ötleteiket. Kis álmodozó egyből mondja, hogy: A csónakok már hatvanévesek, csere kellene. Az jó! - bólogat a hiéna. Csak abból nem lehet lopni, mert alig három millió - gondolja. Közepes álmodozó kiköpi, hogy hát ugye a világítás is ötvenéves, esetleg le kellene cserélni. Nagyszerű! - helyesel a hiéna. Az már harminc milla, abból már lehet lopni, csak keveset. - elmélkedik a mi köztiszteletben álló hiénánk. A legnagyobb álmodozó rávágja: Kellene egy Látogatóközpont! Kolosszális! - ujjong a hiéna. Az legalább háromszáz misi, abból lehet lopni rendesen. Új épületszárny: kétszáz millió. A geológiai látványtárba való három tonna követ leszállítja a sógor, úgyis van egy kőkereskedése, nyolcvan millióból kijön. A helyi föcitanár meg majd hozzá írja a rizsát nyolcvanezerért, csak legyen benne valami paleo, azt most kajálják a népek. A barlang történetét az unokaöcsi letölti a netről, szépen ki is nyomtatja egy délelőtt, tizenötmilliót az is megér. Valami akadékoskodó ekkor megjegyzi, hogy a koszos brüsszeliek ragaszkodnak a megtérüléshez, nézőszámot is kell produkálni a Látogatóközpontba. Nos, akkor, aki csónakázni akar, azt végig kell hajtani ezen a kényszeroktatós baromságon, 'oszt jó napot! - derül fel a hiéna orcája. Hát elvtársak - bocsánat: Tisztelt hölgyeim és uraim! - megvolnánk. Jó magyar zsebekbe kerül a mocskos gyarmatosító brüsszeliek pénze! - zárja le az ülést a hiénák gyöngye.

Kedves tapolcaiak, kérem vissza Önöktől azt a tavasbarlangot, amelyben benne volt minden, amiért érdemes Tapolcára menni: az ott élő emberek kedvessége, vendégszeretete, a város mediterrán hangulatú bája. Kérem, legyen csónakázó jegy annak, aki csónakázni szeretne. Ebből a rideg-hideg, kényszeroktatós, enyhén korrupciószagú, kirekesztő jellegű rakás híg székletből viszont - melyet az ősök szelleméhez méltatlanul Tapolcai-tavasbarlangnak neveznek - elegem van.