Amikor Pálffy János gróf és Károlyi Sándor báró egymás markába csapva lezárták a már kifulladó Rákóczi-szabadságharcot, Magyarország mély, hosszú, gyógyító álomba merült. Szükség is volt erre a gyógyító alvásra, mert addig közel két évszázad telt háborúskodással, az országot török, német, magyar katonák, martalócok dúlták. Az elkövetkező évszázadban - a határ menti török utóharcokat leszámítva - viszont már nem volt háború az országon belül, a magyar vitézség Európa más harcterein mutatkozhatott meg. Ezt az alvást nem háborította csatazaj, segítette azonban a betelepített (katolikus) és megtűrt (evangélikus) német telepesek hajólapátjainak csobbanása, társzekereinek zörgése, az épülő falvak munkazaja. Ebből a mély álomból még a franciaországi változások sem tudták felébreszteni az országot, senki sem vetette vigyázó szemét Párizsra, a korban divatos szabadkőműves mozgalmat is egy udvari ügynöknek kellett "szerveznie", Napóleon eszetlenkedése sem érdekelt senkit. Messze németföldön azonban egy tudós rápillantott a térképre, és az ott látottakat furcsállta erősen. Mindenhol germánokat vagy szlávokat látott, csak egy helyen valami csuda népséget, amely nem volt sem germán, sem szláv. Le is vonta a következtetést amúgy tudós módra kifejtvén, hogy ez így nem maradhat, ez a furcsa ország vagy német tartomány lesz vagy orosz provincia. És ekkor az ország felébredt.

Nem azonnal ébredt fel. Már abból is két irányzat sarjadzott, hogy fel szabad-e ébreszteni egyáltalán az országot. Az óvatosabbak azt mondták, hogy nem, mert még kell az a gyógyító alvás, még nem elég erős ez az ország. Ráadásul ha mások is ébrednek, az nekünk rossz lehet. A bátrabbak szerint viszont ébredni kell, mert elmegy mellettünk a világ, és míg mi alszunk, mások lehagynak, kihasználnak minket.

Ekkor, ennek a magyarság számára szörnyű jóslatnak a cáfolatára született meg az ébresztőkből a magyar vátesz. Az a magyar vátesz, melynek két jellemzője van. Az egyik, hogy alapjaiban védekező jelleggel, a jóslat elhárítása érdekében szerveződött, a Zrínyi-féle: "Ne bántsd a magyart!" jelszó köré. A másik, hogy két ágra szakadt: egy politikusi és egy irodalmi vonulatra. A politikusok közötti magyar vátesz viszonylag ritka, mert kevés olyan politikus van, aki ujjait a kor ütőerére tevé, és megérti annak lüktetéseit. A reformkorban és a kiegyezés idején voltak ilyenek, aztán Trianon után néhány, az orosz provinciaként vegetálás alatt értelemszerűen csak hazaárulók ülhettek a ruszki szuronyokon, így a politikus magyar vátesz gyakorlatilag kihalt. Az irodalmi élet magyar váteszei mindig többen voltak, érzékenyen reagáltak, ha a magyarságot veszélyben érezték. Akkor is keményen felléptek, ha saját uralkodó osztályuk ostoba szűklátókörűsége jelentett veszélyt a nemzetre.  Ez az irányzat az orosz megszállás idején sem szűnt meg, a népi baloldal álcájában, mint búvópatak élt tovább. A rendszerváltás - vagy mi a csoda - időszakában még erősen élt a magyarságért aggódó, a kor kihívásaira ordítva figyelmeztető magyar vátesz. Mivel azonban a politikusi magyar vátesz nem lehetett, az irodalmi ág merült el a politikában. Ez Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Lezsák Sándor és - legmarkánsabban - Csurka István politikában való megjelenésének ideje.

Az irodalmi magyar váteszek körét mintegy száz éve árnyalja az urbánus szárny megjelenése, amely kezdetben az orosz pogromok elől menekülő, beilleszkedési zavarokkal küzdő zsidók szerveződése volt. Az újonnan érkezők magukkal hozták félelmeiket, nem értették a befogadók világát, ezért az irodalmi élet urbánus vonala az országon kívüli eszmékben keresett ideológiai támaszt azokat állítván be követendő példának. Ezzel azonban kivívták a magyar váteszek nemzeti irányzatának állandó gyanakvását, hiszen a magyar vátesz éppen a magyarság felszámolását előrejelző külföldi jóslat elkerülésére jött létre.

Napjainkban azonban - Csurka István halálával - nincs magyar vátesz se politikusi, se nemzeti, se urbánus. Pedig elkelne. Mert az ország helyzete ismét közelít a jóslathoz, csak másképp. A magyar történelemnek voltak olyan időszakai, amikor a jóslatban foglaltak megvalósulni látszottak. Országunk volt német tartomány és volt orosz provincia is, összességében azonban még itt vagyunk. A veszély nem múlt el, sőt egy újabb problémával egészült ki, mely a jóslat születésének idején nem létezett. Az ún. rendszerváltás első ránézésre a jóslat szempontjából kegyelmi állapotnak látszott, mert a németek saját újraegyesítésükkel, az oroszok birodalmuk szétesésével voltak elfoglalva. Megjelent viszont egy harmadik szereplő, a globalizáció, amely teljesen felkészületlenül érte a magyar váteszeket. A fritzek és a ruszkik ellen voltak válaszok, a globalizációra nem, az még új volt. A magyar váteszek urbánus tagozata eljátszotta, hogy ők értik a modern világot, valójában baksisért, szinekúrákért stb. használták (kihasználták) őket.

Most a helyzet még veszélyesebb. A németek erősek, az oroszok szintén, a globális folyamatok pedig még náluk is erősebbek. Nekünk viszont nincs válaszunk ezekre a kihívásokra. A mi jó Viktorunknak csak annyira futja, hogy saját korrupcióval átitatott hatalma megtartása érdekében német tartománnyá teszi az országot gazdaságilag, orosz provinciává politikailag, a globalizmus játszóterévé szociálisan és kulturálisan. Ezzel elbukdácsolgat a hatalomban, de a magyarság felszámolása soha nem látott mértékű. A Kárpát-medencében folyamatosan teret veszít a magyar, az országból rettenetes mértéket ölt a kivándorlás, a demográfiai mutatók zuhannak. Viktor tehát inkább a jóslat beteljesítője, semmint megakadályozója.

Elkelne hát a magyar vátesz, aki kellő radikalizmussal, korszerű nemzeti gondolkodásra ösztönzi ezt a reményt és teret vesztett országot. Nézzük, kiből lehet magyar vátesz. (Öveket bekötni, ha javasolhatom.)

Az ún. hazai baloldal ebből a szempontból említésre sem érdemes. A jövő politikusai közül lehet magyar vátesz Schiffer Andrásból és Vona Gáborból. Az előbbinél az egysíkú zöld politikát kellene felváltani/kiegészíteni a nemzeti problémákra való érzékenységgel. Az utóbbinál cukiskodás helyett/mellett a kirekesztő - időnként gyűlölködő - hozzáállást kell felváltani egy korszerű, a magyarság múltjához inkább méltó, befogadó nemzetfelfogással.

Irodalmi váteszeink valószínűleg a közírókból nőhetnek ki. Sok remek közírónk van, de közülük kevesek lehetnek magyar váteszek, mert valami apró hiba vagy a felismerés lehetősége megakadályozza őket sorsuk beteljesítésében. Itt van először Bayer Zsolt. Művelt, radikális a vulgaritásig, a magyar sorskérdések iránt fogékony, és mégsem lehet magyar vátesz. Mert ehhez hiányzik belőle a sajátjaival szembeni erkölcsi kérlelhetetlenség. Bayerben nincs meg az a gerinc, ami például Móriczban megvolt, aki határozottan közölte Gömbössel, hogy a parasztság sorsának előremozdítása nélkül nem számíthat a magyar váteszek támogatására. Merne Bayer erkölcsi szempontból rápirítani Viktorra? Marad egy jól-rosszul fizetgetett közíró.

A másik közíró, akit szimpátiával figyelek Vári György. Intelligens, bátor, korszakos figura, aki sokat tesz azért megjelenésében, hogy egy random Tevje casting ne érje váratlanul. Persze tudom én, hogy mekkora abszurd első hallásra, hogy a Csurka kezéből kihullott nemzeti zászlót egy zsidó gyökerekkel rendelkező honfitársuk emelje fel. Tudom. És azzal is tisztában vagyok, hogy mindkét oldal ordítana, mint a vadszamár. Csak van egy egyszerű válaszom. Jó reggelt kívánok! A Galícián keresztül való bemenekülés óta eltelt közel százötven év. A mai magyar kultúrának részei, alakítói az akkori menekülők utódai. A beilleszkedés folyamata nem volt népünnepély, de vége. Egy vérből valók vagyunk. Ha Váriban lesz bátorság, nagyszerű megújító vátesze lesz a magyarságnak.

A következő nagy kedvencem Stumpf András, aki elképesztően tehetséges újságíró, közíró. Sokoldalú, művelt, laza egyszerűséggel gondolkodó. Riportjai zseniálisak, Stumpf a riportkészítés Arcimboldoja. Az interjúalany azt hiszi, hogy a legjobb orcáját sikerült a nyilvánosság elé tárnia, az értő olvasó előtt azonban feltárul a valóság. Pályája csúcsán van, amely veszélyes, mert vagy manírossá válik vagy lecsúszik. A magyar vátesz a továbblépés lehetősége ennek a tehetséges embernek.

Szimpátiával figyelem Papp Réka Kinga megszólalásait is. Mondandója nyolcvan százalékával nem értek egyet - még az is lehet, hogy zagyvaságnak tartom -, de szenvedélyes igazságkeresését tisztelem. Benne van a hölgyben a magyar vátesz, és ha kiszakad a lilaliberalizmus ködéből, ki fog tudni bontakozni. Ehhez fel kell plankolnia még némi műveltséget, és lendületével, tisztességével érdemes lenne az igazán fontos magyar kérdések felé fordulnia.

Rajcsányi Gellért munkái egyre jobbak, látásmódja érdekes, mocorog benne a magyar vátesz tehetsége. Mondjuk az olyan naivitással álcázott kurzusírásokat érdemes a jövőben hanyagolni, amelyben számon kéri nagymamáján, hogy abaújszántói süldőlányként miért nem állította meg fél kézzel a holokausztot. De a fiatalember fejlődik és jó irányba, remélem, sokra viszi.

Bizonyára nem soroltam fel mindenkit, akiből lehet magyar vátesz, tőlük elnézést kérek, de abban talán sokan egyetértünk, hogy szükség lenne erre a nagy múltú, speciálisan magyar intézményre. Pesszimista megközelítésben persze az is lehet, hogy a magyar vátesz akkor emelkedett ki, ha a közeg kitermeli, mert szüksége van rá. A mai közegnek pedig már igénye sincs a magyar váteszre, sorsába beletörődve fogadja el felszámolását.

Szegény Kövér László! Lehet, hogy áhított unokája már nem is beszélni magyar, mert neki is elege lesz ebből a nagypapa által lezüllesztett, a váteszek lángoló igazságára már nem kíváncsi országból.

Ha valaki van olyan botor, hogy ilyen címet választ pont karácsonykor, arra a következő sors vár a csak a címet olvasó nagyérdemű kommentelőktől: "Köcsög, akkor fogj kezet Sivával, van neki fél tucat.", vagy: "Akkor nyitogass kínai szerencsesütit, te nyomorult." esetleg: "Nyavalyás muszlim, nagy a pofátok mostanában.", legvalószínűbb: "Akkor ugráld körül a hanukiját, bibsi." ateistán: "Üdv a klubban, te se hiszel már a mesében?"  Jó, rendben, természetesen dehogy van elegem a karácsonyból. Azt azonban tartom, hogy vannak az ünnepi felkészülésnek olyan pillanatai, amikor a címben jelzett sóhaj kiszakad az emberből. Valójában magunkból van elegem, ahogy álmainkat kergetve teljesítménytúrának fogjuk fel a karácsonyt, és a tökéletességre törekedvén az oda vezető úton kis híján tönkretesszük az ünnep meghittségét.

A válási statisztikákat ismerjük, ám azt kevesen tudják, hogy a szenteste délután három óra a kritikus pontja a majdan bekövetkezett válásoknak. Azt is mondhatnánk, hogy ez az időpont a válóperek asszisztja. Egymással évtizedeket lehúzó házastársak gyengébb idegzetűje ekkor indul el a számítógép felé, hogy letöltse a válóperes papírokat. Mindezt miért? Mert van egy álmunk, a tökéletes - talán a gyermekkorba vesző - karácsonyról, és ha azt bármi veszélyezteti, elönti a méreg a kötélideggel bírót is.

Kezdődik az időjárással. A tökéletes karácsony elvárt időjárása a hó, sőt szenteste a hóesés. Mert világképünkben az rögzült, hogy hideg, havas táj kint, meleg családi légkör bent. A zord világgal szemben az összetartó, szeretetben élő család. Mármost milyen az, ha tizenxfok van kint? Akkor bent se lehet meleg családi légkör, nem igaz? Döbbenten lessük az időjósokat, és csalódottakká válunk, ha bemondják, ebben az évben nem lesz fehér karácsony.

A kihívás második idegőrlő területe a karácsonyfa beszerzése. Sokan megveszik az első kezük ügyébe kerülő csóragot, de az ínyencek válogatnak. Árustól árusig járva keresik a tökéletes fát, amely beragyogja az ünnepet, és amely alatt legszebben mutatnak az ajándékok. Mindenkit stresszelve végre megveszik álmaik fáját, hogy a következő árusnál meglássanak egy annál is szebbet, amely miatt puffoghatnak. Ma már rengetegféle fa kapható, de az igazi, a gyermekkort visszaidéző az csak a luc, mert - bár macerás - annak van illata. A tökéletes karácsonyhoz pedig az illat is hozzá tartozik ugyebár.

Aztán az ajándék kiválasztása, beszerzése. Külön érdekesség, hogy az egy alomból származó utódok is mennyire másképpen viszonyulnak az ajándékhoz. Hiába, a genetika sem az igazi. Az egyik gyerek nem is érti miért kap ajándékot, ő inkább adni szeret mint kapni, a másikból harapófogóval kell kihúzni minek örülne, a harmadik fél perc alatt összehoz egy szolid háromszázezres kiadást mindenféle vacakokból. Komoly szülői tekintély bevetése szükséges a sokat reklámozott talmi kacatok mederben tartásához, de a siker csak részleges lehet, mert tökéletes karácsonykor mégsem állhat sírásra görbülve száj a gyönyörű fa alatt, nem igaz? A beszerzés elmaradhatatlan kelléke a rohangálás. Persze tudom én, hogy neten is lehet rendelni, de az rideg, személytelen. A tökéletes ajándékot vásárlásakor meg kell szeretni, melynek az az útja, hogy a beüzemelésről, tulajdonságokról kérdezgetve ki kell borítani az eladót. Meg alkudozni is kell, ahol lehet, a neten nem lehet, marad a rohangálás.

A szaloncukorvásárlás a következő próba. Régen a zselés már csoda volt a konzum mellett, ma millióféle van. Nehéz diplomáciai küzdelem, amíg mindenki elárulja, milyet szeretne. Ráadásul a boltok között is jelentős különbség van az árban, és a bolton belül is lehetnek meglepik. Aki például előrelátóan megvette a Milka szaloncukrot december elején 2700-ért, az döbbenten tapasztalja, hogy ugyanazt, ugyanannál a hipernél december közepén akciósan 1900-ért is megveheti. Két doboz különbözetéből már majdnem kijönne egy harmadik. A tökéletes karácsonynak ára van.

Végül a nagy nap. Természetesen patyolattisztának kell lennie a lakásnak, amely legalább három óra, az utolsó bevásárlás lezavarása - készülve a négynapos zárva tartásra (kösz Viktor!) - két óra, folyamatos sütés-főzés, a fa beállítása, díszítése szaloncukor kötözéssel szintén legalább két óra. A feldíszített karácsonyfa intenzív bírálata - általános esztétikai érzék kétségbevonásával - félóra, átdíszítése újabb félóra. Indulás a számítógép felé a válóperes ügyvéd barát elérhetőségének céljából pár perc. "Elegem van a karácsonyból!" - felsikoltás és egyben fogadalom arra nézve, hogy jövőre ezt a cécót csinálja a fene, inkább valami wellness szálló, ahol készen kapható a mirelit karácsony, negyedóra. És akkor még nem szóltunk a menetrend szerint bekövetkező malőrökről, mint például elboruló karácsonyfa, kiégett égő, a fejetlenségben kozmássá vált vacsora stb. A kisgyerekeseknek külön kihívás, hogy mindezt úgy kell megcsinálniuk, hogy a gyerkőcök ne vegyenek észre semmit az egészből. Aztán fürdés, szép ruha, és jöhet a gyertyagyújtás.

És akkor elpárolog minden rossz érzés. Kint a tavaszias melegben is zord a világ, bent a lehiggadt szeretet. A kicsomagolt ajándékok feletti öröm a gyerekeknél, amely zárójelbe tesz minden bosszúságot. Mégiscsak megérte: tökéletes a karácsony. Olyan, amilyen gyermekkorunkban volt vagy szerettük volna, hogy legyen. Magunkban pedig hálát adhatunk az Úrnak, hogy ebben az évben valóra tudtuk váltani a gyermeki álmokat a zord világ ellenére is.

És ez adhat erőt a jövő évre. Ha elegünk is van sok mindenből, megszületett az a gyermek, akinek segítségével valóra válhatnak az álmok.

Áldott, békés karácsonyt kívánunk minden Kedves Olvasónknak!

Az ifjú korában tehetséges hülyegyerekből egy élet munkájával magát érett kreténné kidolgozó Kövér László vakerált valamit a nők helyéről, amely szerinte a konyha-szülőszoba reláción belül értelmezhető. Egy öregecskedő kurzus  szintiboy is ezt az időpontot választotta gondolatai e tárgykörben való megfogalmazásához.  A mindig résen lévő emancipunci brigád persze ugrott a hülyeségre, már azt vártam, hogy Dúró és Széll képviselőhölgyek feldobják bugyijukat az elnöki pulpitusra. Csakhogy ez a két fideszes ökör lassacskán ballagva nem a nőket, hanem a férfiakat alázta meg. Meglepő talán így elsőre, de kifejteném, ha szabad.

Néhány éve a rózsadombi óvodákban külön fel kellett hívni Rózsadombi Anyukat arra, hogy csimotáikkal ne tíz órakor kászálódjanak ki SUV-jaikból az ovinál, mert akkor már egy órája megy a kötelező foglalkozás. A többséget természetesen nem érdekli ennek a befolyásos szubkultúrának az utód oviba hordási problémája, de mögötte komoly társadalmi folyamat húzódik meg. Rózsadombi Anyunak - aki a közfelfogással ellentétben nem plázacica, hanem diplomás, nyelveket beszélő, művelt, kulturális igényekkel rendelkező nő - nincs más dolga mint a család és saját maga menedzselése. (Ezért ér rá tízre vinni a gyereket.) Ez azt jelenti, hogy Rózsadombi Apu tolja haza azt a pénzt, melyből a 3-4 gyerekes család fenntartása magas színvonalon biztosítható, Rózsadombi Anyu pedig logisztikai géniuszként szervezi életüket, melynek során viszi-hozza a kölyköket bölcsibe, oviba, iskolába, különórára, edzésre, gondoskodik a házról, és magát is igényesen karbantartja. Ez utóbbinak akkor van jelentősége, ha este lefektetik gyerkőcöket és visszavonulnak a hálószobába. (Melynek ajtaját most ne nyissuk ki, annyit jegyezzünk meg csupán, hogy Rózsadombi Anyu jól tudja, Rózsadombi Apu munkahelyén van néhány dekoratív szingli, akik bármikor leborulnak a szakmai tekintély előtt, hogy tátott szájjal magukba szívják a tudást.) A békásmegyeri lakótelep 6. emeletének hálószobáiba nyugodtan benyithatunk este tíz után, mert oda nem kell kitenni a tizennyolcas karikát. Ott leginkább két, a napi munkába, 1-2 gyerek nevelésébe teljesen kipurcant fáradt pár hortyog békésen. Ha nincs éppen munkájuk, akkor meg azért pihenhetnek, mert a pajzán perceket napközben abszolválták.

Az életnek ez a szelete tehát arról szól, hogy melyik férfi képes magas színvonalon eltartani 3-4 gyereket és egy feleséget. (Az életkor előre haladtával esetleg egy metreszt.) Aki ezt tudja, az elismerésre méltó frankó csávó, aki nem az lúzer. Kövér Ákos valójában ezért a férfiaknak üzent: Lám én megengedhetem magamnak, hogy legyen 3-4 gyerekem, mert tudok nekik biztosítani mindent. Én megengedhetem magamnak, hogy az én feleségem ne dolgozzon, csak a családdal és a hobbijával foglalkozzon. Hát Te öcsém? Nem? Akkor kisnyúl vagy vazze!

Ez a két marha tovább frusztrálja azt a társadalmi szempontból rendkívül értékes férfiállományt, amely ma is többszörösen nehéz helyzetben van. Spéder Zsolt egy közelmúltban készített - és nem kellően ismert - tanulmányában rámutat, hogy a kor fiatal férfija milyen nehéz megfelelési kényszerek hatása alatt áll. Először is legyen családfenntartó, az az keressen annyit, amellyel biztosítja a család boldogulását. (Ebben Rózsadombi Apu jó.) Aztán legyen pompás férj, azaz ha elromlik valami biszbasz, Szuper Márióként tudja megjavítani. Ezen kívül legyen romantikusan tüzes lepedőakrobata. És végül a Legjobb Apa szerepében is alkosson maradandót, melynek egyik bizonyítéka, ha ő fürdeti a gyereket. Csoda, hogy ezt a felelősséget felmérő vagy ösztönösen megérző fiatal férfiak mindettől elmenekülve maradnak a felelősség nélküli mamahotelban?

A helyzet tehát az, kedves kövér kretének, hogy - miként Rózsadombi Anyu példája mutatja - a nők valószínűleg szülnének örömmel akár négy gyermeket is, ha lenne olyan férfi mellettük, aki képes eltartani a családot. De nincs, a demográfiai mutatók meg úgy zuhannak, mint Kövér Ákos iq-ja.

Kövér Ákos üzenete a magyar hölgyeknek

És itt talán felvethető egy kövér politikai felelősség is. Drága Kövér úr, az Isten áldja meg, hatodik éve méltóztatnak kormányozni kétharmados felhatalmazással! Talán kérdezze már meg barátját - a történelembe az "enyveskezű" vagy "g..ci" melléknéven bevonuló - Viktort, hogy mi a bánatot csinált kormányzás címszó alatt az elmúlt években? Özönlenek ki a fiatalok Magyarországról, akik nem fognak szülni, ide legalábbis biztos nem. Nincs ebben Önnek kedves Kövér úgynevezett felelőssége?

A kormányzás esetleg nem csak arról szól, hogy a családomat állítom a köz lábára, hanem arról, hogy a közt állítom saját lábára. A kormányzás nem arról szól, hogy nagy hangon üvöltve kijelentem, hogy nem tűröm a korrupciót, halkan meg hozzá teszem: mert nem tűröm a konkurenciát.

Szóval Kövér úr, tessék úgy kormányozni, hogy Magyar Apu képes legyen eltartani négy gyereket. Ha nem tudnak, le lehet mondani. Az üres - másokat felelőssé tevő, frusztráló - pofázásából viszont elegem van.

Egy régi anekdota szerint összeül a nemzetközi konferencia. Az egyik tábor álláspontja az, hogy a macska nyávog, a másiké, hogy a kutya ugat. Gyűrik egymást cefetül hónapokig. A konferenciának vége, a diplomáciai szokásoknak megfelelően megállítják az órát, ideges futkosás, utolsó egyeztetések után megszületik az eredmény, melyet diadalmasan bejelentenek: "Az állat hangot ad". Valahogy ez jutott eszembe erről a Párizsi klímacsúcsról.

Azt hiszem ennek az egésznek semmi értelme. A lényeget úgysem meri kimondani senki, amely nagyjából kettős. Az első, hogy nem biztos a tudomány azon állítása, mely szerint az emberi tevékenységnek köze van a bolygó felmelegedéséhez. Vagy így van vagy nem. Tévedtek már az adott kor színvonalán álló tudósok jó nagyokat, ami ebben az esetben sincs kizárva. Mert a magyar paraszti megfigyelés szerint: Olyan, mint az időjárás. Egyszer ilyen, másszor olyan: változó. A Föld állandó változásban van, ha érzékelhető is a felmelegedés, annak számtalan oka lehet. Ezekből az okokból mi, emberek keveset ismerünk, ezért az egyikre - melyről éppen vannak fogalmaink - ráfogjuk, hogy az a felelős az egész folyamatért. Aztán ha nem, hát majd jól kinevetnek minket a későbbi kor tudósai, amiképp mi is kinevetjük például a flogisztonelméletet és az abban hívőket, pedig a XVIII. század jelentős részében megfellebbezhetetlen alapvetésként működött.

Ha azonban igazuk van a felmelegedés folyamatát az emberi tevékenységben keresőknek, akkor jön a második, ki nem mondható gondolat: ritkítani kell az emberiséget. Mivel ez amolyan környezetvédelmi nácizmus lenne, avagy a nácizmus alátámasztása környezetvédelmi érvvel, senki sem meri kimondani. Pedig akkor nincs kecmec, ez van. A Föld nem bír el ennyi embert. Mert a kb. 7.3 milliárd ember enni akar, ruházkodni, fogyasztani. Az ennivalóval való ellátás magával hozza az esőerdők kiirtását, a GMO-növényeket, a nagyüzemi állattenyésztést, stb. A ruházat megteremtése iszonyú energiák igénybevételével történik sokszor rabszolgamunkát felhasználva. A fogyasztási cikkek előretörése is megállíthatatlan. Ázsia, Dél-Amerika, Afrika egyre bővülő középosztálya is úgy akar részesülni a fogyasztás örömeiből, mint észak-amerikai, európai embertársaik. Nekik is jár - és meg tudják fizetni - a jó autó, a külföldi nyaralás, az okostelcsi, a lapostévé, a számítógép és minden tárgyi eszköz, amely jólétinek nevezett társadalom relikviája. Persze ezek előállítása és használata megint csak hatalmas energiák elhasználása árán lehetséges. Nos, akkor kimondja meg körülbelül 4.5-5 milliárd embernek, hogy feleslegesek a Földön. És mivel felszívódni nem tudnak, mint egy vakbél tünet, ki fogja kilőni őket a Holdra, esetleg lemészárolni a felesleget. Senki.

A helyzet tehát olyan - ha igazuk van a tudósoknak - mint amikor egy hermetikusan lezárt helyiségbe összezárunk két embert, akik puszta lélegzésükkel egymást fogják megölni. Lehet két egymást nagyon szerető ember, akkor is. Mert előbb-utóbb az elhasznált levegőt tudják csak belélegezni, amely viszont már a halálukat jelenti. Ha az egyik meghal, a másiknak talán van esélye a túlélésre, ha időben kijut vagy együtt halnak meg. Ilyen egyszerű ez, de ki akarna Istent játszani, eldöntve ki élhet és ki nem? Maradnak a klímacsúcsok azzal a szerény javaslattal, hogy lélegezzünk kevesebbszer.

Azt hiszem egy picit ferdítettem, amikor azt állítottam, hogy ezeknek a találkozóknak nincs értelme. Van. Sok semmire se jó politikus fontosnak hazudhatja magát, például. Lehet fotózkodni híres színésznek valami párizsi indiánnal, népviseletbe öltözött egzotikus népek bámulhatják tátott szájjal a Fény városát, eldöntve, hogy összepakolják a törzset, mert itt jobb élni, mint odahaza. Ilyenkor kinyílik a Hiúság vására, tudósok, szakértők kapnak tizenöt percet a médiától tudományuk felvillantására, aztán úgy is megy minden tovább nélkülük.

Mi, magyarok is érintve vagyunk ebben a világcirkuszban. Az egyik legjobb és leggyávább politikusunk - aki történetesen a köztársasági elnöki pozícióban alibizik - inkább elmenekül ebbe a nemzetközi bullshit generátor világba, minthogy a magyar valósággal szembe nézve a hazájáért cselekedne. Nekem is van egy visszatérő álmom. Egyszer a még meg nem született unokám azt kérdi Áder Jánostól, hogy miért hagyta, hogy ez az ország Habony "Koko" Árpádok, bérfideszes kommancsok, kleptokrata politikusok országa legyen? Mert ha Áder János időben cselekszik, akkor: "Magyarország államfőjeként és négygyermekes apaként nekem az a célom - és remélem, hogy Önöknek is -, hogy 25 év múlva se az én unokáimnak, se az Önök unokáinak ne kelljen feltenniük ezeket a kérdéseket."

Munka ugyanis lenne itthon dögivel. Ha Áder víziója igaz, akkor a jövendő pusztító természeti katasztrófákra, éhínségre, migrációra, háborúra fel kellene készülni. Bizony, újra meg kellene teremteni a Kárpát-medence politikai egységét, ha már a földrajzi-és vízrajzi egységét a Jóisten megteremtette. Ehhez korszerű - az egyéni-és közösségi jogokat maximálisan elismerő - közösségi tudatra van szükség, erős gazdaságra, hadseregre, gyepűre, víztározókra és így tovább. De nem, inkább a nemzetközi léggömb-hámozás egy vacak King parafrázissal, hátha annak farvizén el lehet evezni a magyar nyomor - és Viktor erőszakossága - elől valami egzisztenciácskát biztosító ENSZ poziba.

A Párizsi klímacsúcs tehát semmit sem old meg, üres konferencia turizmusnál nem több, azt sem érdemli meg, hogy elegem legyen belőle.

A döbbent hidegsége fogta körül szívemet, mikor a kárörvendő média gúnyosan világgá kürtölte, hogy tíz év magas színvonalú működés után megszűnik a Kívánságkosár című műsor. Pedig a Kívánságkosár hungarikum. (Na, ennyit a hungarikumok védelméről.) Ha lesz a médiatörténelemnek aranyoldala, ez a műsor feltétlen odakívánkozik. Tíz évig soha sehol sem volt képes képernyőn maradni ennyire semmitmondó, unalmas produkció.

 Mert miből is áll a Kívánságkosár? Leginkább kívánságok teljesítéséből. És mikor kívánunk valamit a hozzánk közel állóknak? Születésnap, névnap, házassági évforduló alkalmából. És mit kívánunk? Egészséget, Isten áldását, hosszú életet, minden elképzelhető szépet és jót. És kik kívánják ezeket? Általában javakorabeli emberek. Kiknek kívánják? Másik javakorabeli embereknek, esetleg gyerekeiknek, kisunokáiknak. Ebből a szituációból aztán létre is jön egy végtelenül unalmas műsor. Mert nagyjából pár száz magyarnóta, operett, táncdal a témába vágó kínálat kb. 60-70 előadóval. Mindezt a hét minden munkanapján. Csoda, hogy mindenki elunta?

Kezdjük a műsorvezetőkkel! Szegény Asbóth József annyira unalmas, hogy parodizálni sem lehetett. Az embernek az az érzése, hogy a szép orgánumú Unalmas Jóska valami cyborg, aki egyforma arckifejezéssel, okosan nézve, megértően a kamerába bámulva olvasta fel az egyforma kívánságokat. A műsor feszültségeinek oldására kitalált Asbóth-riportokat a sok kiváló unalmas emberrel a körzeti orvos szokta felírni álmatlanság ellen, mert meglehetősen nagy hatásfokkal alkalmazható mellékhatás nélkül. A műsorvezető hölgyek esetében nagyobb a fluktuáció, sokszor látszott rajtuk, hogy alig bírják röhögés nélkül a sok kívánót.

Mert hát a kívánók voltak ennek a műsornak a legszórakoztatóbb elemei. Amikor Demencia néni vagy Kretén bácsi belekezdett, az valami elemi röhögéssel járt az értő nézők körében. Lelőhetetlenül nyomták saját kis senkit sem érdeklő életük részleteit küldve a soron következő dalt a rokonság, a falu, az utca, a kórház azon szerencsétlenjeinek, akik hosszabb vagy rövidebb ideig kapcsolatba kerültek velük. A műsorvezetők ilyenkor először néznek biztatóan, kedvesen, majd bambán, aztán egy-egy levegővételnél próbálnak közbevágni, végül lekeverik a lendületbe jött ingyenes frekvenciahasználót. A kívánók arisztokráciája rutinosan papírról olvassa fel a kívánságlistát valóságos esszébe foglalva vágyait. Kár tehát, hogy a jövőben nem láthatjuk/hallhatjuk ezt a sok szórakoztató, kedves imbecillist, mert végülis nem ártottak senkinek. Hiányozni fognak a szociológusoknak is, akik közül sokan bazíroztak a nagydoktorira ebből az önkéntesen kutatható emberanyagból.

A kért művek előadóit is magával ragadta a fékezhetetlen unalom. Az utóbbi időben az volt a módi, hogy egy-egy gyakran kért dalt a stúdióban énekelt fel egy pacsirta. Aki nem tudván fékezni unalmát, szépen tátogott a pléhbekkre, aztán elfáradván az egyhangúságtól, élénken elvánszorgott a pénztárhoz. Kedvencem egy Tamás Gábor nevű Svédországban élő vendéglátós, akinek édes-bús hangjára hetente többször is el lehetett látogatni a Hargitára.

Itt van tehát egy érdektelenségével szórakoztató, ám senkit sem zavaró műsor, melyet az MTVA megszüntet. Ebből is látszik, hogy ez az ország menthetetlen, és csak Ibizán élhető túl valahogy, miként Habony "Koko" Árpád szép példája mutatja. Mert ha lenne tehetség ezekben a bérfideszesekben, akkor a jól bevezetett márkanév alatt megújították volna az adást valóságos showt hozva ki belőle.

Az Uncsi Józsit át kellett volna képezni valami coach segítségével. A sikeresen elvégzett tanfolyam után a mi Jóskánk így köszönthette volna a telefonálót: Mi újság vén szatyor? Vagy: A temető üres, maga meg csak telefonálgat? Esetleg a kormánypropaganda érdekében: Látja, milyen jó dolga van? Orbán Viktor teljesíti kívánságát! Megvédjük a nyugdíjasok álmát! Bényi Ildikónak sem kellene visszafognia magát, keményen röhöghetne a kamerába, ha Kretén bácsi belemelegszik a lamentálásba.

De a legforradalmibb változás a kívánságokban rejlene. A Kívánságkosár teljesítene rossz kívánságokat is. Iszonyat népszerűség-növekedést érnének el, ha például Demencia néni beleordíthatná az éterbe, hogy: Dögöljön meg a Böske, az a mocskos kurva, aki hatvan éve elszerette tőlem a Palkót. És mindenki, aki ott volt az esküvőjükön, név szerint. És következne a felsorolás, ilyen apróbb kitérőkkel: Ja, az már megdöglött! Ennek is lerágta a rák a máját! Ótvar néni pedig a szocotthon személyzetére kérné Isten átkát, mert kevesebb tejbegrízt kapott reggelire, mint az rohadt, szemét szobatársa, akinek lánya az önkormányzatnál dolgozik. Kretén bácsi a szomszédjának kívánna hosszú, méltósággal viselt betegséget, amiért mindig bömbölteti a magnóját. Hörcsög apó a postásnak küldene egy falka kiéheztetett kutyát, mert egy nappal később hozta a nyugdíjat. A távlatok beláthatatlanok, lássák be. A koncepcióváltással talán Asbóth urat is ki lehetne billenteni szürke hétköznapjaiból, lelkesen teljesítené a megújult kívánságokat.

Hiába azonban a produkció megújításának fent vázolt lehetősége, az MTVA inkább meghunyászkodva, opportunus módon, ötlettelenül megszünteti. És nekünk magyaroknak ne legyen ebből elegünk?

Most, mikor a krisztusi szeretetet megtagadó keresztények, az araboktól alaptalanul rettegő zsidók, a jólétüket irigyen féltő európai ateisták mereven visszautasítják az iszlám világ befogadását, mi bizonyítsuk be, hogy az iszlám által igenis ment előrébb a világ. Vegyük számba, mi mindent köszönhet az emberiség ennek a csodálatos, békés vallásnak. Először nézzük azokat a híres festményeket, melyeket nagyszerű muszlim festők vittek vászonra/falra az elmúlt közel másfél évezredben, és amelyeket világhíres múzeumaikban őriznek.

1. Botticelli Ali: Fatima születése

A csodás alkotás Mohamed legkedvesebb feleségének születését ábrázolja, amint kiemelkedik a Vörös tengerből. A kép a Mekkai Hivatal Képtárban található, évente sok millió iszlámhívő tekinti meg.  

2. Wagner Ahmed: Dugovics Titusz lerántása

A történelmi kép azt a pillanatot ábrázolja, amikor az önfeláldozó török harcos - a hit terjesztése közben - lerántja a gőgös gyaurt a nándorfehérvári vár bástyájáról. A történet a muszlim önfeláldozás szép példája, amelyet minden igazhitű ismer. A mű Isztambulban, a Török Nemzeti Galériában tekinthető meg.

3. Kabuli Leonardo: Egy muszlim hölgy mosolya

A kép sok találgatásra ad okot mind a mai napig.  A tudományosan elfogadott magyarázat a modell személyére az, hogy egy iszlamabadi kereskedő második feleségét ábrázolja. A találgatás másik oka a hölgy mosolya, amely a kutatások szerint a háremben diadalt arató nő örömét fejezi ki. A kitűnő festmények százainak helyt adó híres teheráni Központi Múzeumban található a muszlim hívők millióinak gyönyörűségére.

4. Angelo Dzsamil: Ádám teremtése

A festmény rendhagyó módon a Mekkai Nagymecset falán található. Azért is különleges, mert az iszlám vallási szokásainak határát feszegetve Ádám ruhátlanul látható. A toleráns muszlim közösség azonban tiszteletben tartva a művész szabadságát, engedélyezte ezt az - abban a korban még szokatlan - önkifejezést.

5. Kabuli Leonardo: Az utolsó vacsora

Ez a mű is freskó, mely Jézus próféta utolsó, tanítványai körében elfogyasztott étkezését ábrázolja. A vallásos tárgyú alkotás fennmaradása szinte csoda, mert Moszulban - ahol található - sokszor folytak harcok. A képet minden igazhívő áhítattal tekinti meg erőt merítve látásából.

6. Munch Juszuf: A sikoly

A kép Mohamed próféta életének azt a pillanatát kapja el, midőn Allah tanítását megértve örömében felsikolt. Az alkotás a kabuli Modern Iszlám Múzeumban látogatható.

7. Rembrandt Hafeez: Éjjeli őrjárat

A kép Mohamed próféta Medinába való menekülését ábrázolja, hű embereinek összegyűjtése közben. Különösen érdekes a mester ecsetkezelése, amely korszakos az iszlám festészetben. Az Iszlám Birodalmi Múzeumban található Rijádban.

8. Vermeer van Delft Abdul: Leány gyöngy fülbevalóval (Turbános nő)

A kép eredetéről keveset tudnak az iszlám festészet művészettörténészei. Valószínű, hogy egy felszabadított rabszolgalányt ábrázol, amely kifejezőerővel mutatja meg a muszlim nők emancipációjának folyamatát a kezdetektől.

9. Renoir Aziz: Bál a Moulin de la Galette-ben

A kicsattanó muszlim életöröm képe. Külön érdekessége, hogy abból a visszafogott Párizsról ad némi információt, amely az iszlámhódítás előtt jellemezte a várost. Mióta az igazhitűek kormányozzák, még jobban kiteljesedett Párizs élveteg hajlama, mert Párizs mindig a szerelem városa marad. A kép egyébként egy befolyásos sejk magángyűjteményében van.

10. Székely Mohamed: II. Lajos holttestének megtalálása

A kép jól fejezi ki, mi vár a hitetlenekre, ha ellen mernek szegülni a Próféta híveinek. Székely Mohamed drámaian irányítja a figyelmet az elhunyt keresztény királyra, az ő és országuk vesztén búsongó gyaur kutyákra. A diadalmas iszlám jövőjét előre látó módon ábrázoló festmény a budai vilajet Muszlim Múzeumában tekinthető meg.

Látható tehát, hogy az iszlám kultúra milyen mélyen beleivódott az emberiség közös nagy kultúrájába, így alkalmas a kissé legyengült Európa görög-római-zsidó-germán-szláv-keresztény kultúrájának felváltására.

Blogunk későbbi bejegyzéseiben szeretnénk bemutatni más területeken is az iszlám kultúra nagyszerűségét. Ráirányítjuk a figyelmet a 10 legszebb iszlám szoborra, a 10 legkiválóbb iszlám operára, a 10 legjobb iszlám operettre. Nem hagyva ki a gasztronómiai élvezeteket a 10 legízletesebb iszlám módra pácolt sonkát is bemutatjuk, megosztjuk olvasóinkkal továbbá a 10 legfinomabb muszlim kolbász receptjét, valamint virtuálisan megízlelhetjük a 10 legzamatosabb iszlám bort, sört, pálinkát.

Célul tűzzük ki, hogy megismertessük polgártársainkat azzal a jövővel, melynek varázslatos világa már itt van a kapunk előtt, csak hagyni kell belépni. Elegem van viszont azokból retardáltakból, akik ezek után sem értik a világ folyását, és az árral szembe akarnak szállni.