Kész, takarodjon ki az összes arab Európából! És vigyék magukkal a törököket, pastukat, afrikaiakat, meg tudja az ég, miféle jövevényeket. Nincs tovább. Elég volt. (Szolgálati közleményként felhívom a figyelmet arra, hogy innen csak az olvassa tovább, aki nem ódzkodik a nyers megfogalmazásoktól, mert blogunk kerülni szokta a trágár kiszólásokat, de most ettől eltekintünk.)

Egy éve a Charlie Hebdo mészárlás volt a nyitány, de a jólétbe hülyült európai ember nem akart róla tudomást venni. Menetrendszerűen érkezett a párizsi terrortámadás közel százötven halottal, rengeteg sebesülttel. Ma pedig Brüsszelben. A helyszín és az időpont több szempontból is üzenetértékű. A kommentárok elsősorban azt emelik ki, hogy Európa központjában történt a mészárlás, de van még itt két további szempont is. Brüsszel az a város, ahol megtiltották a karácsonyfa állítást a keresztényeknek, mert zavarja a nyomorult mohamedánok integrációját. Az európai ember mindent megtett ezekért a tetvekért, a saját kultúrája egyik legfontosabb ünnepét is háttérbe szorította. A köszönet? Több száz ártatlan ember bestiális legyilkolása. És mikor kerül sor a merényletre? A keresztények másik fontos ünnepén, húsvét előtt, nagyhéten.

És megint nem fog történni semmi, mint, ahogy a párizsi gyilkosságok után sem történt semmi, mint azt jó előre megmondtuk. És most sem lesz másként.

Itt van a Ferenc nevezetű, akinek nem fáj a keresztény emberek üldözése, legyilkolása, Európa iszlamizálódása. Majd imádkozik az iszlám áldozatainak lelki üdvéért. Talán. Egy hazug jezsuita azt sem tudja, mi az az ima. Ez a teológiailag alulképzett nem tudja felfogni, hogy Jézus korában még nem létezett a tevebaszók agresszív "vallása". Ami egyébként egy rendkívül primitív ember rendkívül primitív világképe. Nagyjából összefoglalható azzal, hogy a kupec Mohamedet idegesítette, hogy a tevebaszók kirabolták a karavánjait, ezért a kereskedelem biztonsága érdekében megtiltotta, hogy a brancsba tartozók egymást kifosszák. Azt mondta nekik, hogy közösen fosztogassanak olyanokat, akik nem tartoznak a bandába. Azóta ez megy. Mindig kell találni valakit, akit kifoszthatnak, különben egymást kell kirabolniuk. A "vallási" rész annyi, hogy ezen primitív rituálé alapján lehet felismerni azt, akitől nem szabad markecolni. Ennek érdekében naponta ötször hajlongani kell Mekka felé, közben a valagukat mutogatják Allahnak, hátha megkívánja valamelyik igaz hívőt, és seggbe kúrja. Ezeket a primitív, tolvaj, haszonleső bunkókat akarja ez a kretén pápa befogadni.

A média - amelynek egy része arabok kezében van vagy a szponzoráció révén fizeti (Fly Emirates stb.) - máris elhallgatja a borzalmat. Nem mutatják a tömeggyilkosság helyszíneit a személyiségi jogokra hivatkozva. A dumát köszönjük, de nem kell. A valóság az, hogy ha az európaiak szembesülnének az ártatlan emberek halálának látványával, a szétszakadt testekkel, a sebesültek borzalmas fájdalmával, már este égne minden kibaszott mecset, befogadó állomás. A média tehát azzal hazudik, hogy elfedi a valóságot, ezzel mentegeti ezeket a mohamedán mocskokat.

Aztán néhány nap múlva jönnek a józanságra intők. Kedvencem Sayfo Omar, aki majd értekezik a megértés fontosságáról. Vetélkedőt szervez "Ki tud többet az iszlámról?" címmel a burka és a hidzsáb különbségéről, és bebizonyítja, hogy nincsenek no go zónák. Kedves Omar, maga is húzzon el a többi mohamedán moslékkal együtt, ha Önnek fontosabb ez a primitív bugris különítmény mint a hazája.

Meg jönnek a jogvédők, akik ezt az Abdelkiafaszt is védik. Rámutatnak a kiadatás jogszerűségének fontosságára, az információi értékére stb. Ahelyett, hogy ma este karóba húznák a Molenbeekben, lássa a többi szemét, mi vár rá. Kiderült az is, hogy a családja, barátai bújtatták, hadd készüljön az új mészárlásra. Közben pedig bizonygatták a médiának, hogy mennyire sajnálják, hogy a fiukat befűzte az IS. Szemfogató hazug szemetek. Az izraelieknek igazuk van ebben is. Az öngyilkos merénylő családjának házát felrobbantják, aztán a rokonság mehet földönfutónak. Kemény? Igen, de hatásos. Itt, Európában a jogvédők nekiállnak jogászkodni, amin ezek a gyilkosok csak röhögnek. Ha azonnali hatállyal minden vagyonuktól megfosztva, egy szál pendelyben kivágnák őket innen a líbiai sivatagba, a többi elgondolkozna, hogy támogatna-e terroristát.

Tudom, hogy ez a bejegyzés keményre sikeredett. Akinek nem tetszik, beszélje meg azokkal, akik ma reggel munkába menve életüket tervezgették, és most szétszakadt testtel fekszenek a halottasházakban vagy kínlódva szenvednek kórházi ágyaikon. Álljanak eléjük, mondják meg nekik.

Azt hiszem, nekünk, európai embereknek  most már nagyon elegünk van ebből a hordából, menjenek, amíg mehetnek.

Mi, derék pógári magyarok úgy téblábolunk kétségbeesve, bizonytalanul a hazai politikai palettán, mint a viccbeli Kohn bácsi a vallonok és a flamandok között. Mert a mi jó Viktor urunknak egyfelől van sok igazsága, másfelől viszont korrupt, kormányzóképtelen - és ha Karinthy szerint Babits szülei le tudtak költözni az alliteráció kedvéért Szekszárdra, akkor mi is újíthatunk e célból - keci.

Igen, Viktornak igaza van az embercsempész tömegáru retorikai kezelésében. A ballibek csak mostanában kezdték el kapisgálni, hogy ez az idegen tömeg veszélyt jelent az országra. Ha ballib barátaink törióráikon figyeltek volna, talán nem sikkad el náluk, hogy a rácok és az oláhok ugyanilyen menekültként kértek alázatos bebocsátást országunkba, aztán integrációs lehetőségeiket visszautasítva a meggyengült Magyar Királyságra rontottak. Köszönjük, másodszorra kihagynánk a nagyszerű lehetőséget. Ezt Viktor jól látja, a magyarok nagy része ezen történelmi tapasztalás okán támogatja őt. Persze Viktornál nem árt az óvatosság, mert nem azt kell figyelni amit mond, hanem amit tesz.

Ennek megfelelően a migránsok látványos elutasítása is árnyalható.  A magyar érdekek figyelembevételével nyugodtan befogadhattunk volna ötvenezer - hangsúlyozottan keresztény - szírt. Nem ártana az országnak, a befogadó kultúrájú magyarság egy színfolttal gazdagodna. Európa ünnepelne, megint mi lehetnénk a bezzeg ország, és némi előnyöket is kiudvarolhatnánk. Megtehettük volna, ha Magyarország olyan erős, mint azt Plakát Magyarország hirdeti. De Valóság Magyarországról megpucolt hatszázezer értékes, dolgos ember, mert már nem tudott Viktor Zombilandján élni. És sokan csomagolnak most is. Valóság Magyarország - és ez Viktor történelmi bűne - egy csődtömeg.  Az igazság tehát az, hogy Magyarország nem azért nem fogad be migránsokat, mert Viktor olyan bátran szembeszáll a hagymázos Merkellel, meg a túltenyésztett eurokratákkal, hanem azért, mert - kódis szegény országként - egyszerűen képtelen a befogadásra.

Na ja...

És most Viktor harcra hív hivatalosan Brüsszel ellen, valójában Merkelt akarja megbuktatni. Viktor szájából "Felhangzott a szó zeng az induló", azzal a reménnyel, hogy: "Győz a szittya fergeteg, a rohanó sereg." Nekem nincs ellenemre, ha lenyomjuk a rögeszmés Muttit, szaladok is nyergelni, élesítem a kardom. Te vagy a vezér Viktor, verjük által a labancot az másvilágra, úgy ad Isten békességet édes hazánkra! Ám amint vágtatok a gyülekezőre, lassul a vágtatás, már csak ügetek. Miért is, kiért is fogom véremet ontani?

Érdemes ezért a hazáért harcolni? Viktor eltüntetett közpénzeiért? A Garancsi, Mészáros-féle strómanok kényelmes életéért? Tiborcz vej - innen is gratulálunk a kislányhoz - remek üzleteiért, amelyeket az EU csalás elleni szervezete (OLAF) is vizsgál? Külön köszönjük neki a milliárdokért megvalósított pislákoló közvilágítást, aminek megvédése hazafias kötelesség. Habony "Koko" Árpád viselt dolgaiért harcoljunk? Vajna tévéjéért, adót alig fizető kaszinóiért? Talán a nagyképűen kérkedő felesége gyémántjaiért? A Stumpf István által is kifogásolt "tolvaj generáció" érdekében ontsuk vérünk? A nagyszerű ingatlanguru Matolcsy sok százmilliárdos közpénz-eltüntetésének sikeréért, melynek során például drágábban vesz meg offshore cégen keresztül egy ingatlant, mint amennyiért az eladó hirdeti? Harcoljunk azért, hogy az egykor szebb napokat látott "Mr. 20%" össze-vissza zagyválásaival elnyerje végre a Risztov Éva-díjat? Ha ettől a tolvaj generációtól megkérdezik, hogy tisztességesen boldogultak-e? Pofátlanul rávágják: Mi az, hogy! Nagyon is, törvényesen és tisztességesen!

És ha még ez sem hozza meg a derék pógáriak kedvét a Viktor melletti hadakozásra, akkor talán ott vannak a bérfideszesek, akik mindig megdobogtatják Viktor volt híveinek szívét. Örömmel harcolunk Kóka Janiért - és közvetve Gyurcsány Ferencért -, repesünk a munkásőr Zoltai Guszti bácsiért, teljesen odavagyunk Gyárfás Tamásért. Mi rajongásig szeretjük őket Viktor, mert látjuk, hogy te is rajongsz értük. Csak egy kicsit félünk, ha valódi harcra kerül sor, ezek a bérfideszes zsoldosok már más zsoldban fognak harcolni. Mert nagy úr a pénz, és még nála is nagyobb úr, aki osztja. Ma még te osztod Viktor. Ha viszont fordul a kerék, ezek lesznek, akik leghangosabban fognak ordítani ellened. Tán még életedet is kívánják majd, hogy feledtessék bűneiket az új pénzosztók előtt.

És hová vezetsz minket Viktor? Mohácsra? Világosra? Mert lehet a németekkel viccelni, csak ők közismerten nem egy humoros nép. Nem értik a viccet. Akikkel te szövetséget akarsz kötni, azokat ők már rég a markukban tartják. Ahogy minket is. Esetleg Gazsi gyakorolhatná a szőnyegbe tekerve lakást, mint Vanek úr a gardróbban egzisztálást, így legalább nem éri váratlanul, ha összecsomagolják.

Mi, pógári termékek mégsem megyünk veled háborúba Viktor. Ez a harc a te harcod, nem a miénk. Mi békés, gyarapodó, demokratikus, jogállami Magyarországot szeretnénk, és amit te képviselsz, az ettől egyre távolodik. Az is igaz viszont, hogy a ballibekből sem kérünk, mert semmi olyat nem tudnak mondani, amelyről ne lennének ismereteink '19-óta. Ezért vagyunk mi a balga belgaságukon tépelődő Kohn bácsik.

Tudjuk, hogy nem fogsz változtatni Viktor, ám gondold meg barátom az alábbi idézet igazságát: "A rossz, mit ember tesz, túl éli őt; A jó gyakorta sírba száll vele." Az emberek meg már csak olyanok, hogy aki rosszat tesz, abból először kiábrándulnak, aztán elegük lesz belőle.

A március 15-i forradalom megünneplésével kapcsolatban mindig zavart, hogy valójában nem volt forradalom. Mert nem volt forradalmi helyzet. A becsapás az, hogy Európában 1848 telén, tavaszán valóban voltak forradalmak, de Pest-Budán nem. Palermoban kezdődött az európai forradalmi hullám január közepén, ahol komoly összecsapások ütöttek ki elhúzódó harcokkal. Aztán Párizs következett februárban. A párizsiaknál a forradalom amolyan szabadidős tevékenység szokott lenni, a barikádokat el sem bontották, jó lesz a következő murira. Így is összehoztak vagy száz halottat első körben, hogy aztán a nyárig elhúzódó harcokban kissé növeljék a számot. Bécs március 13-án követte az európai trendit a jól bejáratott utcai harcokkal, amelyek eltartottak ősz végéig. Berlinben március 18-án kezdődött a forradalmi fegyveres harc, váltakozó eredménnyel. És így tovább több európai nagyvárosban, míg Európa csendes nem lett, újra csendes.

Magyarországon azonban a belső helyzet nem indokolt semmilyen forradalmat. A dinasztia nem alkalmazott különösebb önkényt, a bolond Ferdinándot még Bécsben is szerette népe, a magyarok meg úgysem találkoztak vele. A Habsburgokat Magyarországon képviselő palatinus és családja kifejezetten népszerű volt. A pozsonyi diétán immár 23 éve ment a békés szócséplés a jobbágyfelszabadításról, örökváltságról, közjogi elképzelésekről. Honunk szebb lelkű asszonyainak keblei már kissé megereszkedtek az évek során, míg a karzatról hallgatták a nagyszerű férfiak remek, lángoló szónoklatait. A reformországgyűlés üstökösként felemelkedő csillagai is megöregedtek, a fiatal arisztokraták pártjából öreg arisztokraták pártja lett, akik alig várták az unokák megszületését. Széchényi 1848-ra már 57 éves, Wesselényi 52, Kölcsey halott, Kossuth 46, a többiek - Deák, Klauzál stb. - is bőven negyven felett. Nem egy ugribugri társaság. Ezeknek - Kossuthot leszámítva - úgy kellett a forradalom, mint üveges tótnak a hanyattesés.

A köznép békésen eléldegélt az évszázadok alatt megszokott keretekben, a lakosság számban és vagyonban szépen gyarapodott. Elég nehéz volt bennük felgyújtani a forradalom lángját. Nem is sikerült.

A Pest-Budán kitört "sajnálatos márciusi események" tehát nélkülöznek minden olyan jegyet, amely a forradalmakra jellemző. Mi történt tulajdonképpen? Egy a kor viszonyai között lebonyolított médiahack, amely azonban nem tanulság nélkül való, mert jól mutatja, hogyan kell forradalomnak látszó társadalmi eseményt szervezni.

Először is kell hozzá a bulira kapható fiatalság. Egyetemisták, húszas éveik elején járó, élettapasztalattal még nem rendelkező, ezért minden zavaros ideológiát beszopó fiatalok. De ez kevés, kell tömeg is. Ezt jól tudták a szervezők, ezért a József-napi vásárra időzítettek. A vásárok jó táptalajt jelentenek egy össznépi rebellióhoz, hiszen alapból kiváló mulatság egy vásár - pláne a tél végén unaloműzőnek -, mert ott sok ittas ember kóvályog. Ezeket felbiztatva máris előáll a tömeg, amelyhez lehet csatlakozni a pest-budai polgárságnak egy kis romantikus hősködésre.

Nos, 1848. március 15-én ennyi történt.  Petőfi és néhány fiatal srác nagyzolt a barátnője, felesége előtt, játszva a romantikus forradalmárt szavalgattak, nyomtatgattak, a tizenkét pontot alig tudták összeszedni. Néhány száz részeg muksó hőbörgött, pár ezer polgár pedig úgy gondolta kieresztheti a megszokott unalmas hétköznapok fáradt gőzét. Csoda, hogy amint Zichy Ferenc meglátta ezt a társaságot "reszketni méltóztatott"? Valószínűleg a röhögéstől. Pest-Buda kisváros volt, mindenki ismert mindenkit. Hogy lehet komolyan venni, hogy azok, akikkel Zichy mindennap találkozik, egyszer csak zord ábrázattal elkezdenek hülyeséget beszélni. Képzeljük el, ott van egy lánglelkű költő, borbély, ügyvéd, a szomszéd fiákeres, és alig tudják kinyögni mit akarnak. Végül megegyeznek abban, hogy engedjék el a politikai foglyokat. Ez a forradalmárok kedvenc követelése a Bastille ostroma óta. Igaz ott is csak hamisítókat, bolondokat és egy aberráltat találtak, de a koreográfia szerint nem is forradalom az, amelyik nem tud kiszabadítani politikai foglyot. A mi márciusi ifjainknak tök szerencséjük volt, mert egy zavaros fejű ürge sajtóvétségért éppen kapott pár hónapot, így ki lehetett szabadítani. Több politikai fogoly nem volt. A jeles nap valóban fontos eseménye, hogy - Jókai sejtetése szerint - ekkor fogant Petőfi Zoltánka, és Jókai e napon szeret bele Laborfalvi Rózába, aki egy kokárdát tűz a hős forradalmár keblére. Ez a lánglelkű ámokfutás ment még néhány napig Bánk bánnal, Szózattal, Himnusszal, aztán megunták és hazamentek.

A médiahack viszont nagyon ott volt. Kossuth - aki a háttérből szervezők között lehetett - hintába ültette a bécsi forradalomtól megrémült kormányzatot, akik azt hitték Pest-Budán is áll a bál. Ezért aztán elfogadtak mindent, amit Kossuth eléjük rakott.

A magyar történész szakma óriási hiányossága, hogy nem tisztázza a valós folyamatot, jó esetben megmarad a reformkor belső mozgásainak leírásánál. A külső összefüggésekben sem mennek messzire, a politikai-szövetségi rendszereket veszik csupán figyelembe. A gazdasági korszellemet viszont nem. Noha kézenfekvő. Itt volt Európa közepén egy közel húszmilliós ország, amely fejlesztésre alkalmas. Nyugat-Európában pedig ott volt egy hatalmas gazdasági kapacitás, amely piacot keresett vasárujának, hídjainak, gőzgépeinek, vasútjainak stb. A Magyar Királyság államadóssága nem volt számottevő, ha kiszakad a Habsburg Birodalomból gyakorlatilag nulla, ezért hitelképessége igen jó. Ki ne finanszírozna meg egy kis csimbummot, ha utána kaphat egy fejleszthető, hitelezhető országot, amelyen pompásan lehet keresni?

Persze a romantikus költők, írók, nemesek, polgárok, jobbágyok erről mit sem tudtak. Ők jól elszórakoztak, és senkiben sem esett kár ezen a napon. Később eszkalálódtak az események. A nagyszerű helytállás ellenére a kamuforradalomból kinövő szabadságharc elbukott. Majd csak húsz év múlva kap teret a kapitalizmus Magyarországon annak minden kedvező és kedvezőtlen hatásával.

Március 15. viszont megmaradt a hamis pátosz jelképének, amellyel éppúgy meg lehet téveszteni a most élőket, mint az elődöket. Csak míg nekik életre szóló jó buli volt, nekünk már csak egy letudandó esemény, amelyen meghallgathatjuk politikusaink önmaguk számára is unalmas, lózungokkal teli beszédét. Talán jobb lenne, ha a valóságnak megfelelően azt ünnepelnénk, hogy egy zseniális blöffel be tudtuk csapni a Habsburgokat. A nem létező forradalom ünnepléséből viszont elegem van, mert azzal magunkat csapjuk be.

Mit tegyen az az Éhes Burgerező, akinek elege lett a McDonald'sból, mert az a Gazdasági Versenyhivatal szerint extra minőségűnek kikiáltott hamburgereiben valójában bőrcafatokat árult? Ha következetes akar lenni, akkor keres magának másik hamburgerezőt. És a mi Éhes Burgerezőnk ilyen ökörszerűen következetes. Meg is találta magának a Jack's Burger elnevezésű étteremláncot. Nem mondhatni, hogy naponta koptatja székeit, de havonta egyszer-kétszer beleveszi ebédmenüjébe ennek a cégnek a kínálatát is. Alapból jó ez a Jack's Burger, ráadásul a neve ellenére állítólag magyar vállalkozásról van szó, tehát Éhes Burgerező ad a nemzeti érzésnek. A hamburgerek, kolbászok jók, a dizájn kulturált, az árak sem vészesek. Szóval ez a Jack's Burger éppen jó úton volt ahhoz, hogy Éhes Burgerező megkedvelje.

Aztán mégsem. Jack's Burger ugyanis jelentős humánerőforrás-deficittel küzd. Éhes Burgerező egyszer már megjárta a kért és a kiadott hamburger közötti különbséggel, de hát beleszeretett Jack'sékbe, bottal sem lehetett elverni onnan.  Még egy esélyt adott nekik a javításra. Nem ment.

Éhes Burgerezőnk nyálát csorgatva szépen odatotyogott a pénztárhoz és rendelni méltóztatott. A rendelést felvevő csinos csajszi, olyan "Esze semmi fogd meg jól"-típus, aki pozícióját inkább a tulajhoz való különleges kapcsolatának, mintsem szakmai felkészültségének köszönheti. Éhes Burgerezőnk élőszóval előadja neki kívánalmát, mely szólott kettő darab Jack’s to go hamburgerre. Ez egy alap hambi a cégnél, de a múltkori affér után egy kis óvatosság nem ártott. A megrendelés különlegessége abban állt, hogy Éhes Burgerező nem kért bele hagymát és kecsapot. Csajszi szempillái alól bizonytalan szem tükrözte a lelket, de úgy csinált, mint aki ura a helyzetnek. Éhes Burgerező megérezte, hogy kérésének tapadási íve nem az igazi, ezért egyértelműsíteni próbálta, hogy mind a két hamburgerre vonatkozik a hagyma- és kecsaptilalom. Csajszika erre édesen durcás pofit vágott, amely miatt Éhes Burgerező kicsit megirigyelte a főnököt. Tisztázódott tehát, hogy mi a rendelés, Éhes Burgerező megkapta a rendelési sorszámot, sőt még - a NAV ellenőrök örömét - a számlát is.

Éhes Burgerezőnk odasétált a kiadó részhez és nézegette az előkészületeket. Mégpedig két okból. Egyrészt mert jó nézni, ahogy más dolgozik, másfelől meg azért, ha egyszer hambizót nyit, tudja mi a stájsz. Jack's Burger kulturált, tiszta, az alapanyagok jó minőségűnek látszanak, munkafolyamatai jól szabályozottak. A mesterek előveszik az előre kiporciózott, papírba csomagolt húst és egy pogácsaszaggatóra emlékeztető eszközzel szépen lenyomják a forró vaslapra. Megsütik egyik, majd másik felét ellenőrizve az átsütöttséget. Sütés közben pedig előkészítik a bucit.

Míg Éhes Burgerező nézte őket, azon gondolkodott, hogy mennyire egysíkú ez a munka. Feltűnt neki az is, hogy mióta nem volt ott, - a csajszit leszámítva - változott a személyzet. Sokáig tehát nem bírják a dolgozók ezt a mechanikus produkcióztatást, amit ráadásul a kirakatban kell végezniük. A gyakorlat néhány perc múlva visszaigazolta Éhes Burgerező elméletét.

Az első buci a kívánságnak megfelelően készült. A másikra sütöttek egy kis hagymát és büszkén tették Éhes Burgerező elé, aki kissé dohogva fejezte ki nemtetszését. A burgerkészítő elkezdte mutogatni, hogy a megrendelésen nincs differencia, a hagyma pedig alaptartozék. Mivel azonban Éhes Burgerező kötötte ebét megrendelésének karójához, a burgermester rosszalló pillantásokat vetve csajszira dühösen felajánlotta, hogy sütnek újat. Éhes Burgerező a jólelkű Éhes Burgerezők családjába tartozván javallotta, hogy vegyék le a hagymát, úgy is jó lesz. Burgermester erősen örvendett ennek a kompromisszumnak, és segédjével szépen eltávolították a hagymát a buci tetejéről. És ekkor jött valami megmagyarázhatatlan. A burgermester fogta a buci felső részét, a kecsapos tartály alá tartotta, és rányomott egy deci kecsapot, majd szempillantás alatt az egész szendvicsre borította. Éhes Burgerező nem hitt a szemének. Néhány másodpercre elöntötte a düh, aztán felröhögött. Burgermester még mindig nem értette, hogy másodszorra is elk*rta, nem kicsit, nagyon. Valószínűleg azóta sem érti. Éhes Burgerező nem agonizált, kínjában nemes - 790 forintba kerülő - felajánlást téve meghívta ebédre burgermestert az elrontott hamburgerhez. Maga pedig elmajszolgatta a kérésének megfelelően elkészített másik burgerkéjét arra gondolva, hogy ez valami isteni beavatkozás a sok zabálás ellen.

Éhes Burgerező nem irigyli Jack's Burgeréket, akik csak ilyen IQ-hiányos alkalmazottakat tudnak felvenni. Ám az a baj, hogy az egész jól kidolgozott koncepció megbukik, ha az alkalmazottak képtelenek a vendégek kérésének megfelelő hamburger összeállítására. Éhes Burgerezőnek például annyira elege van belőlük, hogy többet Jack's Burgerék közelébe sem megy.

Március közepén a mindig baráti Németországban tartományi választások lesznek, amelynek során eldől, hogy a teutonok Merkelt buktatják-e meg vagy magukat. A választási küzdelem természetesen az embercsempész tömegáru integrációjának álomkergetéséről szól. Feltűnő, hogy már a Mercedes sem akar válogatni a sok remekül képzett agysebészből, bizonyára eltelítődöttek a szalag melletti munkára alkalmasakból. A németek kiörömködték magukat, megveregették saját vállukat önnön nagyszerűségüktől, most jön a buli utáni takarítás. Szépen rájönnek a média jótékony elhallgatása mellett is, hogy a számlát fizetni kell, a ceh pedig gyarapodik. Küldenék hát a Muttit déli éghajlatra, selfizgessen inkább ott kedvenceivel, hiszen: "Lenn délen édes éjen édent remélsz." És migráncsékat is visszakívánják duárjaikba, és ha már mennek, vigyék a kelet-német származású macijukat is. Március 13-án - a bécsi forradalom kitörésének évfordulóján - tehát nagyjából ezt kívánná a német nemzet. Csakhogy.

Csakhogy Merkel politikus, és a rohadt hatalmáért akkor is küzd, ha már mindenki számára látszik, hogy kudarcos az egész. Ebből a szempontból ganz egal, hogy egy politikus miért küzd, egy nyilvánvalóan megbukott ostoba ideáért vagy az intézményesített közpénzlopás folytatásáért. Küzd, ez a lényeg. Az elkövetkező néhány napban komoly erők fognak egymásnak feszülni a Merkelt ilyen-olyan okból támogatók és az őt meneszteni vágyók között. Ez a harc jól kiszámítható és szórakoztató is. Merkel széles skálán hazudozik. A CDU tálibjainak - honnan is ismerős - lelöki a "szocik vittek rossz utakra engem" sót azt állítva, hogy koalíciós partnerei miatt nem tudott konzervatív politikát folytatni, a szocik felelősek tehát a migráncs helyzetért. Az aggódók táborát azzal hülyíti, hogy törökök megvásárlásával, a görögök együttműködésével, valami NATO hajóhad bevetésével érezhetően csökkent a migráncs invázió, aki pedig közülük nem igazi menekült, azt - egy kellően távoli időben - hazazavarják. A még megmaradt álomkergetőket a sikeres integráció lehetőségével hitegeti. Az egész táborát pedig azzal a marhasággal próbálja szedálni, hogy az értékes részt kimazsolázza, a többit meg szétszórja Európában. Támogassák hát őt, mert a merkeli tekintély és erő alkalmas arra, hogy lenyomja Európa torkán azokat a migráncsokat, akiket eddig se lenyelni, se kiköpni nem tudtak.

Merkel politikájának ellenzői - az ottani elfojtós politikai közeghez képest szokatlanul határozott módon - kereken őt teszik felelőssé a belátható időn belül bekövetkező katasztrófáért. Rámutatnak a távlati veszélyekre - a meginduló Keletre és Afrikára - éppúgy, mint a mindennapok kezelhetetlenné váló konfliktusaira.

A kampány végéhez közeledve Merkel igyekszik a migráncsokról pozitív dolgokat állítani, és jegelni a helyzetet. Ezért állt meg időlegesen a migráncs áradat a macedón határon. Merkel lélegzetvisszafojtva remeg, nehogy balhé legyen még pár napig. De ebben az öreglány nem szokott jó lenni, csak a baráti média eltussolásának köszönheti, hogy nem vágták ki azonnal a párizsi merényletek - ki emlékszik már rá - után, mert a terrortámadás előtt pár órával jelentette be, hogy kézben tartja az eseményeket. Aztán puff: százötven halott. Aki így tartja kézben az eseményeket, az nem való vezető politikusnak. Ezért sem lennék meglepve, ha a Merkelt ellenzők - a mindig szakszerű ruszkikkal a háttérben például - csinálnának egy jó kis migráncs balhét, amely egyenesen vezetne Mutti szocotthonba vonulásához. Ám az is lehet, hogy migráncsék maguktól is bekattannak, egy gyerekerőszakolás, késelés, randalírozás bármikor előfordulhat náluk. Az eredményt nem tudjuk, de kellemesen szórakozhatunk. Még néhány napig.

Még néhány napig, mert utána akármi lesz az eredmény, mi, magyarok rajtaveszítünk. Ha Merkel megerősödik, akkor azért, ha meggyengül, akkor bosszúból, de ránk küldi a macedón határnál addigra úgy kétszázezer főre feltorlódott migráncs áradatot. Ne legyenek illúzióink, megteszi. És akkor mit csinálunk? A kerítés semmit sem fog érni. Most sem ér sokat, az illegálisan átszivárgók száma folyamatosan nő, pedig még nem is eszkalálódott a helyzet. Hát, Viktor komám, akkor bajban leszel, hogy a fene egyen meg. De ez a kisebb gond, a nagyobb, hogy bajban leszünk mi magyarok is. Mit csinálsz akkor Viktor? Lövetsz? Dehogy lövetsz. Te csak a Várkert bazári majmai előtt vagy nagyfiú. Meg aztán kivel is lövethetnél? Azokkal a rendőrökkel akiktől visszaszedtétek a túlórapénzt? A puskaport nem szagolt katonákkal, akik előbb esnének össze a vér, sebesültek, halottak látványától, mint a katonaviselt migráncsok?

Viktor buta politikájának hála Magyarország sorsa két héten-egy hónapon belül ismét pengeélen fog táncolni. Sajnos a mi drága Viktorunk nem tanult történelmet - pedig a jogi egyetemen felvételi tárgy - így nem tudja, hogy a teuton nehézlovasság ellen a magyar könnyűlovasságnak frontális összecsapás esetén semmi esélye sincs. Viktor mégis nyílt csatát provokált a németekkel. Az idő rövid, az eddigi politika megváltoztatása nem fog menni. Plakát Magyarország lakói csudálkozva látják majd, hogy Koko Árpi szlogenjei - és a belőlük kisarjadt gyűlölet - nem állítják meg migráncsékat. Hiába volt az elmúlt  év hetvenkedő erősködése. Okosabb, látszatra kompromisszumra kész politikával talán többre mentünk volna.

Most már csak egy kis magyarosch szélhámoskodással nyerhetünk. Olyan Rejtő módra. Itt van nekünk a világ legbátrabb magyarja meg egy Oszi-díjas filmrendező. Kell még kétszáz statiszta, amelyből százötven megtámadja az országhatárt, felszólítás ellenére ledönti a kerítést, őrjöng, fenyeget, Allah akbarozik, nem használ ellenük semmi. A húsz statiszta magyar rendőr nagyon európai módon próbálkozik, végül könnygáz, de mindhiába. Megjelenik harminc statiszta katona, jól fényképezve egy hadsereg. A migráncs statiszták erre még jobban bevadulnak, előkerülnek fegyverek is náluk és tüzet nyitnak a statiszta katonákra, akik elkezdenek géppuskázni. Erre elszabadul a pokol, fegyverropogás, egymást taposó menekülők, hörgő sebesültek, halottak mindenhol.

...and...ACTION!

Rendező úr beszól, hogy: Ennyi! Mindenki felkel, letörlik a paradicsompürét, a kasszánál kifizetik őket, mehetnek vissza kebabot árulni. Hogy, hogy nem, néhány nap múlva életüket kockáztató jogvédők kezébe kerülnek képek, túlélők által készített filmrészletek a szörnyű mészárlásról, amelyek eljutnak a CNN-hez, BBC-hez, Al Jazeerahoz, török és görög tévékhez. Innét beindul a szokásos média maszlag, de a migráncsokhoz elmegy az üzi: Ide ne gyertek. A magyar kormány szigorú vizsgálatot indít, melynek végén megállapítják, hogy csak egy joghurt reklámot forgattak, mint a Mr. Bean nyaralban. Vajna szörnyülködik, hogy már egy vacak filmet sem lehet forgatni, hogy lesz ebből újabb Oscar? Adunk tehát az általunk gyártott hazugságnak öt perc előnyt, és az igazság sosem fogja utólérni. De migráncs nem jön, emberéletben sem esik kár és ez a lényeg.

Ha a  - sajnos ingyen adott - tanácsomat nem fogadja meg szeretett Viktor, eljön az a ritka pillanat, amikor azt kívánom, ne legyen igazam, mert abból egy országnak lesz elege.

Az elmúlt huszonhat évben a magyar miniszterelnökök fokozatosan jelentek meg a népszórakoztatás világot jelentő deszkáin, hogy Viktor munkásságában csúcsosodjon ki egy sajátos műfaj, a miniszterelnöki stand up comedy. Az egyszerű népek, de még a hivatásszerűen politikával foglalkozók sem tudják elkülöníteni egymástól a kormányzásnak nevezett viccet a viccnek nevezett kormányzástól. Így aztán mindent komolyan vesznek arany szíveim.

Antall József nem volt egy Humor Herold, időnként zokon is vette, hogy Savanyú Jóskának nevezték. Pedig volt humora, csak ritkán osztotta meg a nyilvánossággal. Egyszer azonban véletlen folytán a Fehér Ház körül fuvarra váró taxisok belehallgathattak Antall népies humorába. Az MDF frakció előtt tréfálkozott éppen és hát elég egyszerű szavakat használt - konkrétan többször g*cihuszárnak nevezte a vörösöket és az SZDSZ-eseket - egy hangosítási malőr következtében a taxisok CB-rádióikon hallgatták röhögve a műsort. Boros Péter rövid idő alatt alkotott emlékezeteset, gyakorlatilag egész lénye röhejes volt, így Hóbagoly címe nemzetegyesítő erővel hatott jobb- és baloldalira egyaránt. Aztán Horn Gyulával kormányra került a szakértelem, amely önmagában is mókás volt. Pufajkás Gyuszi két dolgot tanult meg életében: háromszáz szót és azt, hogy ezeket se nagyon használja, ha elvtársai között életben akar maradni. Ezért aztán Gyuszó a nyelvi nevettetés nagymestereként vonult be a miniszterelnöki poéngyárosok pantheonjába. Neki köszönhetjük például az ájrópunó kifejezést. Legemlékezetesebb alakítása a nyugdíjasok ingyenes utazási lehetőségeinek kiterjesztése a MALÉV-ra. Gyuszkó ugyan MAHART-ot akart mondani, ám mire stábja megpróbált korrigálni, kisnyugdíjasok ezrei lepték el Ferihegyet. Aztán jött Viktor, az ifjú. Hadarása szórakoztató volt ugyan, de a hülyeség iránti tehetségének kibontására várni kellett. Megérte. Medgyessy Pétert egy életcél vezette mindig: jól élni. Ha ehhez miniszterelnöki tisztség kell, hát annál rosszabb az országnak. Péterkém gondtalan életét nem engedte zavartatni holmi kormányzással, így azt is csak hallotta, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Azt sem vette észre, hogy útelágazáshoz érkezett. Bolyongása a miniszterelnöki pozícióban a szánalmas bohóc kategória győztesévé tette. A kiöregedett nevettető számíthat a karrierje csúcsán lévő Viktor komédiás alamizsnájára, amelyből azért jól eléldegél ezzel beteljesítve életcélját.

És jött az átütő erejű humorzsák: Gyurcsány, a Ferenc. Először még miniszterként tette próbára a rekeszizmokat, midőn az azóta bérfideszesnek állt Gyárfás Tamás javaslatára öltönyben, úszósapkában- és szemüvegben tartott sajtótájékoztatót. A közönség a térdét csapkodta a röhögéstől, amikor gonosz porondmesterként úgy rúgta valagba a szánalmas Peti bohócot, hogy az kirepült a manézsból. Ezzel egyedül maradt a porondon, és ontotta magából a poénokat. Hol elkóborolt kislányt talált random, hol debil módra ugrándozott a miniszterelnöki irodában, hol tót terroristákat vizionált, hol libákat boncolt, szóval mindent megtett azért, hogy a nép jókedvre derüljön, hazudott reggel, éjjel meg este. Csak a Feri sértődős mulattató volt, akinek nem tetszett a műsora, azt megverette. Ám eljött a pillanat mikor már saját törzsközönsége is megunta a produkciót és egy emlékezetes mondattal - "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p*csába!"  - leléptette.

A nagy nevettető helyére nem volt könnyű hasonló kalibert találni, Bajnai saját bevallása szerint nem értett hozzá. Zavart pislogásai, hápogó beszédstílusa mégis derűt tudott csalni a libatenyésztők és a devizahitelesek orcájára.

Végre azonban eljött a félázsiai néplélek humornagyágyúja, maga Viktor. Már a megjelenése impozáns. Amikor fontoskodik, az valami nagydíjas alakítás. Pocakját, seggét kidülleszti, majd elreped a gatya rajta. Kezét zsebre dugja, időnként nekiáll nyalni a szája szélét. Fantasztikus! Aztán ha még tekintélyesnek is akar látszani, a homlokát is ráncolja. Ettől arckifejezése egy kéjes vízión merengő elmebeteg vonásait (copyright by Rejtő) idézi a nézőben. Óriási sikert arat, ahogy így végigvonul nemzetközi találkozók, sajtótájékoztatók helyszínein. Merkel és Putyin már együtt dúdolgatja: "Mert a nézését meg a járását, csípőjének a ringását. Száz aranyért nem adnám, száz aranyért nem adnám."

De a külcsínhez jár a belbecs is! Csodás dolgokról szokott poénkodni ez a Viktor nevű humorista! Épülő utakról, uszodákról, a korrupció nem tűréséről, a világszínvonalú magyar focihoz szükséges stadionokról, XXI. századi egészségügyi rendszerről, a magyar kultúra kiteljesedését biztosító oktatásról, vidéki városokba költöző minisztériumokról, olcsóbb közigazgatásról, amely önálló Propaganda Minisztériumon keresztül valósítható meg, söralátét adóbevallásról, minket irigylő Európáról, működő reformokról, a pofátlan fizetések maximalizálásáról, az MNB gondos gazdálkodásáról, nullszaldós költségvetésről, modern, élhető, jól kivilágított városokról. A legjobb sutkák akkor jönnek elő, amikor éppen bukóban van a humor koronázatlan királya. Tavaly, midőn saját ostobasága miatt elveszítette kétharmadát a tuti Veszprémben és Tapolcán, óriási humorbombákat szórt közönsége elé. Volt ott kérem keményen drogozó kisember védelme, halálbüntetés visszaállítása, minden, amit csak az ibizai kokóbár magából kiizzadhatott. Oszt mégsem ültek a poénok. A művész úr szerencséjére átutazók lepték el a vásárteret, így a közönség kissé összébb húzódott, de a viccein már senki sem nevet. Ezért egyre durvábbak, alpáribbak a tréfák. Kopasz ipsék biztosítják a műkacajt. A közönség kissé leült, ezért átmozgató jellegű közös népszavazásos hullámzást provokál a tréfamester, mert az arcokról tünedezik a mosoly, és egyre jobban kiül a düh. Nem azt kapják a pénzükért, amire számítottak. A varázs elkopott, már csak azért nézik egyáltalán ezt a szánalmas ripacsot, mert egyelőre nincs más.

Arany Viktorom, "...életátkom képe, Sugár ecset, mely festi végzetem,", hagyd már abba kérlek a röhögtetésemet, mert már elegem van a folyamatos vizelési ingerből.