Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyar nemzetünk történelmében rendhagyó, hogy az ország miniszterelnöke tudósítson egy jelentős sporteseményről, ám hosszú - de még milyen hosszú - politikai pályafutásom alatt megtanultam, hogy változik a világ, és vele változnunk kell nekünk is. Én például rendes ember voltam, most meg miniszterelnök vagyok, ugyebár.

Először röviden arról, miért vállaltam ezt a hazánkban és a világban is páratlan, unortodox feladatot. Nem tartom magam vagyonos embernek, ezért az Eb-meccsekre az Elnök Úr által biztosított magángépen utazom. Elnök Úr nem kivételezik velem, természetesen bármelyik vagyontalannak bármikor rendelkezésére bocsátja a magángépét. Csak kérnie kell. Én kértem, és lám odaadta. Ebből is látszik, hogy nincs protekció. Cserébe kicsináltattam neki a Tónival a Spédert, legyen Elnök Úrnak kevéske öröme, ha már a repcsijét nem használhatja. Amikor meg őt fogom kicsinálni, akkor meg majd a Spéder örül.

Na, szóval a gép éppen felszálláshoz készülődött, és az Árpi szörnyen le volt sújtva. Mutogatott valami táblázatot, amelyből kiderült, hogy a belső felméréseink szerint 28%-ot esett a népszerűségünk, Matolcsy közpénzlopása meg a gazdasági pangás miatt. Szigorúan megmondtam Árpinak, hogy találjon ki valamit, mire leszállunk, különben mehet vissza koronát fényezni. Árpi sápadtam ücsörgött, aztán elővett valami fehér port és felszívta. Kérdem a Tónit, hogy mit művel ez az Árpi? Tóni azon az utálatos kappanhangján megnyugtatott, hogy Árpi fél a repüléstől, ezért az orvosa által felírt gyógyszerét vette be, ez egy új módszer, így az orron keresztül gyorsan hat. Ezért szeretem a Tónit, mindig tud mondani valami megnyugtatót. Bezzeg a Jani! Annak imádom a lágy férfias baritonját, de amit mond azt utálom, mert nincs benne semmi megnyugtató. Most például azt mondta, hogy a Spéder a barátja. Provokáld az anyád, Jani! Neked nincs barátod, csak azért mondtad, hogy leégess. De ha vége az Eb-nek, úgy kirúglak, de úgy, hogy a valagadon szánkázol végig a Kossuth téren. Lehet, hogy előbb, mert akkor nem számítasz rá. Ezt csak azért írtam le Tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy lássák, kikkel vagyok én körülvéve.

A repülő felemelkedett, és nekem is lecsúszott két kupica pálinka a nagy ijedtségre. Győr légterében jön az Árpi azzal, hogy tudósítsak én az Eb-ről, hiszen nálam jobban senki sem ért a focihoz az egész országban, a saját tábor issza szavam, a bizonytalanoknak meg én tudom legjobban eladni a semmit. Be vagy rúgva Árpi! - mondtam neki - ám a Tóni biztosított róla, hogy Árpi repül ugyan, de nincs berúgva. Jó vicc, Tónikám, hiszen mind repülünk! Árpi eltűnt egy időre, aztán Linz fölött két paksamétával a kezében jelent meg. Az egyik a Századvég tanulmánya volt, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek 87%-a  szeretné az én tudósításaimat is olvasni az Eb-ről. A Tóni megnyugtatott, hogy a maradék 13% Soros pénzen hizlalt balliba, tehát nincs gond. A Nézőpont felmérése 127% támogatottságot mért. Mondom az Árpinak, hogy ne nézzen hülyének. Jó, már hat kupica legurult, de még így is tudom, hogy nem lehet 127%. A Tóni ismét megnyugtatott, hogy van ilyen, mert a Nézőpont egy forradalmi módszertant használ Észak-Koreából, a Kim gyerekkel volt, hogy 183% is egyetértett. Ez a Tóni egy aranyember, úgyhogy Tisztelt Hölgyeim és Uraim nagy tisztelettel elfogadtam a magyarok felkérését, és rövid bejegyzésekkel tájékoztatom hazánk lakosságát az Eb kulisszatitkairól, ahogy én látom.

Amint megérkeztünk Bordóba, én plebejus módra elővettem a Lőrinc által töltött kolbászt, és a kissé hűvös óceán partján jókedvűen falatoztam. Közben a Tóni és sleppje a legdrágább étteremben ebédeltek alig 2 millióért. Amikor megtudtam, lekaptam a Tónit, hogy ne urizáljon, lám a Vizoviczki is mennyire szerette a homárt, oszt' hol van most. Erre a Tóni bánatos szemmel nézett rám és sértődötten közölte, hogy ő nem urizál, csak a bevándorló terrorista orlandói áldozatai előtti főhajtásként fogyasztott homárt, amelyet egyébként nem szeret. Magyarázata ízléstelen volt ugyan, de megnyugtató.

A bordói stadion több mint tanulságos. Pár hete a San Siroban már rácsodálkoztam, hogy milyen gagyi stadionokat építgetünk mi, magyarok. A bordói stadion egyedül annyiban van, mint az összes magyar, ezért ha hazamegyek, tovább fejlesztjük a stadionokat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim!  Minél inkább támadják a Soros huszárok a magyarok stadionjait, annál nagyobbakat fogunk építeni! A felcsútira ráhúzunk még három emeletet!

A nyitó meccsről annyit, hogy két Trianon-tolvaj kergette a labdát. Én - és ez nem szerénytelenség - előre tudtam az eredményt. A románok csak veszíthetnek a franciák ellen, nem haraphatják meg az édes Erdélyt nekik adó kezet. És persze így lett. Kár, hogy a játékvezető nem nyerhet, mert Kassai Viktor - nevéből ítélve Trianon-károsult - két gólt is összehozott. A szovjet elvtársaknak nagyon drukkoltam, és ez is bejött, az utolsó percben orál jobbágyságra kényszerítették az angolokat. Legalább nekem nem kell mennem Putyinhoz e célból. Az albán-svájci meccs a jövő Európáját mutatta. A piros-fehér albánok játszottak a piros-fekete albánok ellen. Ez a kvóta ellenes népszavazás tétje, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar-osztrák előtt nagy volt az izgalom az MLSZ VIP-páholyában. A kivételezésemet kifogásolóknak ismételten elmondom, hogy az Elnök Úr nem tűr semmiféle kivételezést, ő kérésre bárkit beenged a páholyba. Látják, ott volt a Tóni is. Az Elnök Úr ravaszkás szemeivel suksükölt, a labda gömbölyűségéről, a Varga-Tállai duó a GDP adatokat próbálta feledtetni, a Tóni nyugtatgatott, hogy vereség esetére kész a kommüniké a magyar foci magáratalálásáról. Én nem izgultam, mert régi motoros vagyok a szakmában, és tudom, hogy a politika és a foci egy tőről fakad. Az nyer, akinek tartása van. És a magyaroknak - Tisztelt Hölgyeim és Uraim! - van tartása. Az osztrákoknak meg nincs. Sose volt, csak minket, magyarokat áztatnak a Nyugat felé ötszáz éve. Ebből élnek. Ha a fekete osztrák srác a harmincadik másodpercben berúgja, mi akkor is nyerünk. Csapataink 90 - pontosabban: 95 - percig hadban álltak. És mert a Kormány nem volt a helyén, győztünk!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előjelek alapján ez a tartással rendelkező magyar csapat jó reményekkel fordulhat rá az izlandi mérkőzésre. A fanyalgó kishitűekből elegem van, ezért mindenki hozzon magával még egy szurkolót! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Jó olvasóim és drága kommentelőim - Önök, kik mindig utat mutatnak számomra az élet útvesztőiben - mondják már meg nekem, mi a bánatos rosseb szükség van az osztálykirándulásokra? Tényleg nem értem.

Az osztálykirándulás először arra jó, hogy a szülők már szeptemberben összevesszenek azon, hogy hová ránduljon ki az osztály. Képesek a költségek ötszáz forintos eltérésein fél évig vitatkozni, és a szülői értekezleteket terhelni a szerintük ideális hely meglátogatásának ajánlgatásával. Az Ópusztaszer versus Balaton-felvidék front összecsapása életre szóló lelki sebeket képes ejteni. Csak tudnám, minek.

A gyerekek is rühellik. Alsó tagozatban egynaposak a kiruccanások, amely nagyjából 5-6 óra utazással jár. A látnivalókra marad 3-4 óra. Bazira megéri egész nap buszban ücsörgetni a kölyköket. Szerencsére a tabletjükkel elvannak. Dehogy ennek mi értelme? A kirándultatottaknak van egy sajátos alfaja, a hányósak. Ők nem bírják a buszt, számukra az egész kíntorna. Egy osztályban mindig van 2-3 ilyen gyerek. Amikor aztán ezek elkezdenek öklendezni, csatlakozik hozzájuk még néhány. Buli az egész, nem? Felsőben már többnaposak a kirándulások, ekkor jelentkeznek a fegyelmezési problémák. Titkos ivászatok, cigizés, fiú-lány ismerkedési estek a tiltott zónákban. Persze lebukások is jönnek osztályfőnöki, igazgatói figyelmeztetésekkel, iskolai feszkókkal, amelyek enélkül a felesleges program nélkül nem jöttek volna létre. A középiskolában ugyanez hatványozottan, utolsó évben pedig kezelhetetlenül. Nem segítenek a senkit sem érdeklő múzeumok, skanzenek és egyéb időpocsékoló, ám kötelező programok.

Szerencsétlen pedagógusokat sajnálom a legjobban. Gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatottjai ennek az idejétmúlt, ostoba rendszernek. Felelősségük óriási, hiszen ha Rajmundka leorrol a várrom tetejéről, akkor őt veszik elő. Ha a kis Virág teherbe esik, ő a hibás. Ha a bikaborjak tajtrészegen randalíroznak a szálláson, rajtuk csattan az ostor. Rendes pénzt - vagy egyáltalán plusz díjazást - nem tudom kapnak-e ezért a nagy felelősséggel járó túlmunkáért. Nem is igazán tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel a nyomorultak, fegyelmezési eszközeik csekélyek. Ezért vagy pedantériát játszanak inkább kevesebb mint több sikerrel, vagy jópofizva együtt sörözgetnek a süvölvényekkel, vagy leszarják és azon imádkoznak, hogy megússzák valahogy azt a néhány napot balhé nélkül.

Tényleg nem értem mi értelme van még az osztálykirándulásoknak, aki akar, az úgyis családilag körülnéz az országban. Akinek meg erre nincs igénye, azt mi a fenének macerálni. Szólni kellene ennek a rengeteg ésszel megáldott emberminiszternek, hogy elegünk van az osztálykirándulásokból.

A focit mint játékot imádom, de a körülötte lévő körítés végtelen unalmas, előre kiszámítható, túlpörgetése inkább elriaszt az Eb nézésétől.

A kereskedelem vásári kikiáltói szereplése visszataszító. Kezdődik az egész hajcihő az Eb előtt egy évvel azzal, hogy hülye nyereményjátékokkal untatják az embereket. Vegyél sokat, légy szerencsés! Így esetleg nyerhetsz valami oco - az Eb-vel kínkeservesen kapcsolatba hozható - vacakot. Néha vannak jónak tűnő nyeremények, de abban sincs mindig köszönet. Egy nem túl tehetős ismerősöm nyert belépőjegyet valamelyik meccsre. Aztán választhatott, vagy hitelt vesz fel a franciaországi utazás tetemes költségére vagy hagyja bukni a zsugát. (Átpasszolni nem lehetett.) Naná, hogy költségbe verte magát. Még jövőre is fizeti a részletet. Jó perkálást, jó szurkolást!

A szurkolói gagyi relikviák - mez, sapka, sál (nyáron!), kereplő stb. - virítása a különböző bolthálózatokban jelentős visszatartó erő az érzelmi azonosulás megteremtéséhez. Az Eb-re hivatkozva 0%-os THM-re kínált tévé, hűtő, klíma és egyéb marhaságok már a hányinger kategória. Komolyan gondolhatja bárki is, hogy valaki azért veszi meg ezeket a szarokat, mert Eb van? Persze az emberi hülyeség a legjobb üzlet. Aztán a sörgyártók reklámoznak dögivel valamiféle összetartozás-tudatot építve a márka köré. Mert az igazi sportember a tévé előtt edz a krigli emelgetésével egyszerre hizlalva csüngő hasát és a sörgyártó cégek extraprofitját. Mindennek legalja a focistaképeket tartalmazó matrica. Nincs olyan hipermarket, amelynél ne osztogatnának csoda tudja milyen gyűjthető focis képeket. A gyerekeken keresztül való szülő kicseszés szép példája ez az ócska kereskedelmi fogás. A mappa ugyanis pénzbe kerül - meg a ritkább képek is. Én rutinosan hárítom a beetetési adományokat, van nekünk otthon szemét elég. Ezért általában felajánlom az utánam jövőnek. Aki vagy szintén zenész és visszautasítja a pompás lehetőséget vagy boldogan fogadja a potya szemetet. A legutóbbi felajánlásomat unottan vette tudomásul a Tescos pénztáros srác rámutatva a hegyekben álló, ám senkinek sem kellő kártyákra. Akkor meg minek előre megundorítani az embereket az Eb-től?  

A másik visszataszító produkció az induló. Bevallom, nem kísérem figyelemmel a korszakos művészet katartikus alkotását e körben, de biztos van valami induló. Mert szokott lenni. Általában szánalmas trash, amelyet természetesen néhány zenész kornyikál fel fahangú/lábú focistákkal kiegészülve. Öröm hallgatni. 

A nagy naphoz közelítve előjönnek a sikertelenség nyugdíjasotthonából az egykori volt focisták, "sikeredzők", és szakértenek. Nagyjából egy átlagos újságolvasó színvonalán. Korunk kávéházi Konrádjaiként osztogatják tanácsaikat olyanoknak, akinek nincs rá szükségük, hiszen ők az Eb-n való létükkel bizonyítják saját alkalmasságukat. Képzelem mennyire sajnálhatják, hogy az időt rabló felkészülés közben nem hallják Sebők "bundáskenyér" Vilmos elemzéseit. Nekünk, nézőknek azonban csúcsra járatva tolják azért, hogy csak a legelszántabbak üljenek a tévé elé.

Ha még nem fulladtunk bele a klisék totális unalmába, jöhet adrenalinpörgetőnek a terrorveszély. Igazán nagy hülyeségeket a terrorszakértőktől lehet hallani. Köszönjük meg nekik, legalább van egy kis szín a megszokott szürke világban. Kedvencem egy Georg Spöttle nevű biztonságpolitikai szakértő, aki csuklóból hozta a "hülye kérdésre hülye választ" igazságát. A köztévé droidja megkérdezte Spöttlét, hogy mit kell tenni egy szurkolónak, hogy elkerülje a terrortámadást. A mi kis Dzsordzsink erre azt bírta javallani, hogy kerülni kell a tömeget. Jó tanács, majd egyenként engedik be a nézőket, és mindenkinek külön lejátsszák a meccset. De a francia terrorelhárító sem százas. Mutogatják az idióták a körülzárt szurkolói placcokat, ahová - vigyorog büszkén a békazabáló - csak rendkívüli biztonsági intézkedések után engedik be a szurkolókat. Egy kiváló terrorista, akinek olyan alaptartozék az aknavető, mint nálunk a konyhában a nokedliszaggató, köszöni szépen, hogy összeterelnek neki párezer embert. Már csak céloznia kell.

Aztán elindul a verseny a szokásos unalmas első meccsel, ahol mindenki óvatos, nincs kedvük beleszaladni egy nagy pofonba, ezért általában 0:0 szokott lenni az eredmény. Ritkán gólzáporos 1:1. Az érdeklődés fenntartásáért szállítják az újszülötteknek szóló meséket a török/olasz/spanyol férjről, aki leszúrta/lelőtte feleségét, mert az nem engedte a meccset nézni. Aztán jönnek a pikáns storyk leginkább a dánok/hollandok/franciák képbe hozásával, akik vagy vihették feleségeiket, vagy alkalmi ledér hölgyekkel múlatták az időt két meccs között. Szokás rendezni még bugyuta szavzásokat a legszebb focista feleségről és a legszexisebb focistáról. Könyökünkön jön ki, nem igaz?

Alig várjuk már, hogy a mi fiaink is megmutassák Európának, hogy megértsék. Persze azért az lelombozó, hogy ha a tüdőnket kiköpjük a nagy szurkolással, reálisan akkor sem érünk vele semmit. A Custernek tulajdonított mondás szerint: "Az első az első, a második az senki." Mi pedig azon izgulhatunk, hogy a magyar válogatott 18. vagy 22. lesz-e a rangsorban. Mennyivel jobb egy német, angol, spanyol, olasz, francia szurkolónak, akik az elsőségért szurkolhatnak! Storck ravaszul nem is határozott meg elérendő célt, így bármi lesz, lehet a tisztes helytállásról, meg az utánpótlás-nevelés fontosságáról lamentálni, miközben felveszik a prémiumot. Az újságírók nagy része pedig a kedves Viktor iránti alázatból majd a magyar foci korszakváltásáról elmélkedik. A rebellisek rámutatnak a fociba ölt milliárdok feleslegességére. Az igazán nagy üzletet azonban az viszi el, aki Végh Antal reinkarnációként megírja a: Feltámaszt6atlan? című botránykönyvet. De ez is olyan unalmas már.

Lenne ezért egy korszakalkotó gondolatom unalmasság ellen. Olvastam, hogy a spanyolok két csapatra való világklasszist voltak kénytelenek otthon hagyni. Nekünk meg nincs egy sem. Nosza, Semjén Zsolti, ne ukrán/orosz maffiózók kapjanak magyar állampolgárságot, hanem adjuk meg a spanyol fakónak!  Akkor lenne végre olyan csapatunk, akikért érdemes szurkolni, mert Eb győztes aspiránsok.

Kellene már egy kis élet ebbe az Eb-be, mert a kiszámítható szürkeségéből elegem van.

Az utóbbi időben divat lett a Szulejmán című sorozat rajongó táborát leszólni, őket a butaság egyfajta jelképének tekinteni. Látszatra talán van némi igazság a leegyszerűsítésben, valójában azonban mégsem érzem, hogy a társadalmi lenézés évezredes mintáját más köntösbe öltöztetőknek igazuk lenne. Ha nemcsak nézünk, hanem látunk is, a Szulejmánból sokat tanulhatunk.

Elsőként azt, hogy a XXI. század emberét igenis érdeklik az ötszáz évvel ezelőtti történetek. Nagy sikere van a Borgiák című sorozatnak és a Tudorok - jellemzően VIII. Henrik - korát feldolgozó szappanoperának, valamiért mégis a Szulejmán a feketebárány. Pedig az előbbiek sem korhűbbek, a karakterekben a valós elemek éppúgy keverednek a forgatókönyvírók fantáziájával és a nézettségért remegő producerek elvárásaival, mint a Szulejmánban. Mi különbség van? Nem sok. Sőt, éppen az az érdekes, hogy a megformált személyek nagyjából kortársak voltak és igen hasonló cselekedeteket vittek végig, történelmi szerepük szinte predesztinálja sorozatszerű bemutatásukat.

Másodszor: megdöbbentően hasonló módon uralkodott VIII. Henrik és Szulejmán. Például a mindenkit arisztokratikus hűvösséggel lenéző angolok királya éppúgy nyírta a családját, mint Szulejmán. Meg a közvetlen környezetét. Thomas Cromwell lordkancellár vagy Pargali Ibrahim nagyvezér sorsa Plutarkhosz párhuzamos életrajzai közé kívánkozik. Az udvari emberek, kegyencek, hadvezérek élete szintén megdöbbentő párhuzamosságokat mutat. A saját házi vallást gründoló VIII. Henrik és a Római Birodalom valamiféle iszlamizált feltámasztásának igényével az európai politika színpadára berobbanó Szulejmán elszánt erőszakossága igen csak egy tőről fakad.

A családtagok, kegyencek is alapdolgokat tanulhatnak a sorozatból. Hívhatják az egyeduralkodót caesarnak, királynak, szultánnak, führernek, pártfőtitkár elvtársnak vagy egyszerűen csak Főnöknek, leginkább a családtagok és a kegyből kiemelkedettek a legveszélyeztetettebbek. Szulejmán például két fiát és öt unokáját kegyeskedett kivégeztetni. A krónikák nem egyértelműek, de egy leánytestvére és annak gyermekei sem a nagybácsi szeretetébe haltak bele. Ahogy a sógorok sem a közös pálinkázásba kávézgatásba. Régi barátok úgy döglöttek, mint a legyek Szulejmán körül. (Persze nyolcelemis gázszerelőknek és restaurátortanoncoknak ezt nem kell tudni, nekik elég, ha az utolsó pillanatukban sajnálják, hogy nem tanultak történelmet.) Ám kétségtelen, hogy addig nagyon jól - fényűzően - éltek. Annyi közbeszerzést nyertek pénz vágtak zsebre, hogy csuda, és sokszor ülhettek Szulejmán mellett az udvari VIP-páholyban mecsetben.

És mi, átlag magyarok is sokat tanulhatunk a Szulejmánból. Mert mit tudtunk mi eddig erről a szultánról? Nagyjából az Egri csillagokból megtanultakat. Ő volt az, aki Mohácsnál kegyetlenül leszámolt a Magyar Királysággal, és 1541-ben csellel elfoglalta Budát, melynek tornyain 145 évig lobogott a Próféta zászlaja. A nagyon műveltek még azt is tudják, hogy Szigetvár ostroma közben - magyar földön - halt meg végelgyengülésben. Ennek idén lesz a 450. évfordulója. Ennyi. A sorozat viszont bemutatja Szulejmán életét. Természetesen kevésbé kell koncentrálni Halit Ergenç kissé bárgyú játékára, melynek visszatérő eleme a távolba néző vagy a maga elé meredő bambulás. De az életrajzilag alátámasztható adatok érdekesek. Valószínűleg kevesen vágták volna, hogy a mamája krími tatár volt, így Szulejmán nem echte török. Sőt felesége, Hürrem élete tiszta kalandregény. Egy elrabolt szláv leánykából lett Szulejmán felesége, gyermekei anyja. A Szulejmánt követő "Részeges" - finomabban: "Korhely" Szelim - tehát egy félig ukrán/orosz származék. Ez a fajta sajátos iszlám multikulti egyébként is jellemző volt Szulejmán birodalmára. Ibrahim görög, Ayas Mehmed és Lütfi albán, Rüsztem nagyvezír horvát származással emelkedhetett fel - akár az uralkodó családba - irányítván a birodalmat.

Magyar szempontból tanulságos még, hogy - oligarchiái kicsinyes marakodása közben - a Magyar Királyság úgy került nagyhatalmi érdekek összeütközésének középpontjába, hogy arról az ország irányítóinak fogalma sem volt. Szokás a vesztfáliai békeszerződéseket az új európai rend alapjainak tekinteni, de a kontinens történelmének kényszerpályája valahol az 1510-es '20-as években kezdődött. Ekkor alakul ki a Német-Római Császárságnak álcázott Habsburg Birodalom Európa közepén, Spanyolországban és Itáliában (plusz a gyarmatokon.) Óriási hatalmi túlsúly keletkezett, amely ellen a brancson kívüliek összefogtak. Bárkivel, az oszmánokkal is. A Habsburgok háromfrontos háborúra kényszerülnek nyugaton Franciaország ellen, délen Itáliában és a hátukban Szulejmánnal. Nem ismerős ez a leosztás XX. század háborúiból? Csak a törököket felváltotta egy még nagyobb birodalom, az orosz. A középkori Magyarország - anélkül, hogy tudta volna - a Habsburg-Jagello házassági szerződéssel Habsburg érdekszférába került, ezzel a másik tábor célpontjává vált. Pont, mint 1914-18-ban és 1941-45-ben. Külön pech, hogy a cognaci liga részmunkaidős török alkalmazottnak egy tehetséges fiatal szultánt talált, akit történetesen Szulejmánnak hívtak. Az pedig a magyarok szerencsétlensége, hogy az Oszmán Birodalom perifériájának szélén egy lüke kiscsávó tengette életét királyi rangban. Az ország oligarchái pedig a népet sanyargatták, egymást nyírták vagy a török elleni védekezésre kapott európai uniós pénzeket mentették offshore cégekbe nyúlták le. A bezárkózásra épülő butaság, a dölyf és a pénzlenyúlási technikák tökélyre fejlesztése aztán meg is hozta a maga eredményét Mohácsnál. (Ez a rész a sorozatban nem túl történelemhű, II. Lajos öt évvel volt fiatalabb Szulejmánnál, ehhez képest hatvan éves muksónak ábrázolták.)

Férfiszemmel sem tanulság nélkül való a sorozat. Mert mit gondol a férfinép a háremről? Valószínűleg a gyönyörök kertjeként a bakancslista első helyezettje minden férfinél a hárem, ahol válogatott szép lányok lesik, miként tudnak uruk kedvébe járni. Hát a hárem nem ez. A hárem egy szigorú - olykor kegyetlen - szabályok szerint működő trónörökös-keltető. Még az uralkodó sem kurficolhatott kedvére. Ha Szulejmánnak éppen kellett Bosznia, csak szigorú szabályok szerint láthatott a művelethez. Aztán a kiválasztottal való légyottot feljegyezték, és ha szaporodási szempontból eredményes volt a találka, a lányka előjogokat kapott. A kiválasztásra nem kerülőket vagy kidobták a háremből vagy - szerencsés esetben - kiházasították őket. Ha fiú lett a gyermek, az még több előjoggal járt az anyának, és elkezdődött a trónörökös-nevelés. Ami sokszor kegyetlen vérengzésbe csapott át. Birodalmi szempontból ugyanis az sem volt jó, ha nincs trónörökös, és az sem, ha több van. Ezért minden szultánfit felkészítettek az uralkodásra, de ha a szultán halálakor többen is életben voltak - a trónviszály megakadályozása érdekében - a felesleget az uralmat megszerző megfojtatta. Testvérgyilkossággal kezdték az uralkodást. Szulejmánnak szerencséje volt, mert egyetlen felnőttkort megélt fiúként erre nem kényszerült rá. "Részeges" Szelim előtt pedig Szulejmán és az élet takarított. Mehmet és Abdullah bátyja valamint Dzsahángír öccse betegségekben meghalt, Musztafát és Bajazidot a kedves papa nyíratta ki. Szóval a hárem kevésbé volt a gyönyörök kertje, mint azt sokan hiszik. A vérre menő belső intrikák viszont bőven teremtek ebben a közegben. És a sorozat szempontjából ezért hálás a téma, egymásra féltékeny, saját életüket, befolyásukat menteni próbáló emberek kis helyen összezárva. Kell ennél jobb?

Női szemmel sem tanulság nélkül való a történet. Ott van egy férfi meg rengeteg szép nő, és mégis Szulejmán gyakorlatilag példás monogám-keresztény házasságban él Hürremmel. (Jó, néha van egy-két ágyas, de melyik monogámnak tekinthető kapcsolatban nincs?) Szóval, hölgyek a tanulság: egy ízig-vérig nő még a fél világ urát is magához tudja láncolni, mert a nőiesség - mióta világ a világ - legyőzi a férfiak univerzumát.

A Szulejmán című sorozat nem szokásos szappanopera, hanem egy sokféleképpen értelmezhető - a mai török politikai lenyomatára ki sem tértünk -, rendkívül tanulságos kortörténeti alkotás. Akik ezt nem látják, azok inkább ne ócsárolják, mert saját butaságukról állítanak ki bizonyítványt. A saját korlátoltságuk leplezése céljából mások vélt butaságára mutogató emberekből pedig elegem van.

Környzetettudatos Honpolgár eddig szépen betartotta a zöldhulladék kezelésére való szabályokat. Ezért ha kiskertjében összegyűlt az avar, a lenyírt fű, metszésből keletkező ág stb., akkor nem égette el stikában, nem "veszítette el" közterületen, mi több, még a kukája aljára sem csempészte be. Nem, a mi derék Környzetettudatos Honpolgárunk szépen elbaktatott a Sparba, és vett néhány ezer forintért olyan műanyagzsákot, amelyet a FKF nevű cég - amely a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaságot takarja - nevében árult a boldogtalan bolthálózat. Márpedig azért árulták külön ezt a zsáktípust, mert az ezekben kihelyezett zöldhulladékot a hét egy napján elvitték a zöldkukások. Természetesen egyesével nem lehetett venni, egy stócban tíz zsák vala. Környzetettudatos Honpolgár eddig bízhatott a zöldhulladék gyűjtés rendszerében, mert ha megvette a tíz zsákot, az nagyjából egy év alatt elfogyott.

Csakhogy ettől az évtől változott a rendszer, és magyar módra természetesen úgy, hogy jól megszívatja az FKF a Környzetettudatos Honpolgárokat. A változtatásról szóló kormányrendelet január elsején hatályba lépett, de a Környzetettudatos Honpolgárok ebből semmit sem érzékeltek tavaszig, mert hát télen viszonylag kevés zöldhulladék keletkezik. Az FKF-re várt volna a feladat, hogy felkészüljön a tavaszi zsongásra, ám ott jó szokás szerint téli álmot aludtak, nem érdekelt senkit a változásból előálló feladatok elvégzése. Bizonyára abban reménykedtek, hogy idén a tavasz érdeklődés hiányában elmarad. Vagy valami hasonlóban.

Ám az a buta tavasz nem maradt el, a kertecskékben március végére elkezdett termelődni a zöldhulladék. A Környzetettudatos Honpolgárok pedig rácsodálkoztak a változásra, mert a korábban megvásárolt zsákokba gondosan elhelyezett zöldhulladékot nem vitte el a kukásautó. Környzetettudatos Honpolgárok néztek ki aranyos fejecskéjükből tanácstalanul. Az új helyzet megértésében előnyben azok voltak, akik kertjük gondozására kertészt tartanak, tőlük tudták meg az ilyen huncutságra nem költő Környzetettudatos Honpolgárok, hogy baj van. A régi zsákokat már nem viszi el az FKF, újak meg alig vannak. Talán két helyen lehet beszerezni egész Csudapesten.

Itt az ideje a fideszes kifizetőhelyként talán jól működő, de egyébként szánalmasan leszerepelt FKF beszántásának. Mert hát nézzük, hogy ez a jelenség hány alkalommal sérti meg a normalitást. Először is a régi zsákokat random nem viszik el, újat nem lehet kapni. Másodszor, a régi zsákokba már csak a háztartási hulladékot lehetett tenni, úgy elvitték május 31.-éig. Aztán slussz. Akinek megmaradt a zsákja, kenje a hajára. Jogász ismerősöm szerint ez tipikus jogalap nélküli gazdagodás, hiszen a Környzetettudatos Honpolgárok a zsákok megvételével már kifizették a szolgáltatást az FKF-nek, amelyet az FKF önkényesen nem lát el. Tehát az FKF meglopja a Környzetettudatos Honpolgárokat. Lehetne ugyan perre menni, de néhány ezer forintért senki sem fog. Olyan fogyasztóvédelmi egyesületről meg nem tudok, amely populáris akcióval - valahogy így mondják jogászék - kiperelné az FKF-től a Környzetettudatos Honpolgároktól lopott pénzt. Három, a zöldhulladék elhelyezésére megvett zsákokat kommunális hulladékok elvitelére "használtatni" kamu, mert a kommunális hulladék elviteléért már az emberek kifizetik a kukapénzt, többlet szemét nem - vagy alig - jön össze, tehát a korábban megvásároltatott zsákok valójában erre sem használhatók. Négy, az új zsákok drágábbak mint a régiek, de a megemelt árért az FKF kevesebb szolgáltatást nyújt. Öt, a beszerezhetetlen, drága zsákok használhatatlanok is. Elvileg biológiailag lebomlók, ami csak azt jelenti, hogy ha kimarad a heti zöldkuka járat - ami elég gyakori - az új zsákok szétmállanak a következő szállításig. A kikészített zöldhulladék esik széjjel a házak előtt. Hat, az új zsákokba nem lehet beletenni egy sor olyan zöldhulladékot, amelyet korábban elszállítottak. Így például diólevelet, fenyő- és tujanyesedéket stb., mert ezek nem jól bomlanak le, gyantásak etc. Hát drága FKF, ki a túrót érdekel, mi, hogy bomlik le, oldjátok meg, azért kapjátok a fizetéseteket vagy húzzatok el onnan, ha nem vagytok képesek a probléma megoldására. Kérdem szeretettel: a felsorolt zöldhulladékokkal mi legyen? Szívódjanak fel?

Szomorú dolog, de ha azt a céget, amely nagy hangon pofázik a környezetvédelem fontosságáról, egyáltalán nem érdekli a környezettudatosság, akkor Környzetettudatos Honpolgárok is felmondják a társadalmi szerződést. És jön a kádári kisember alakoskodása. Szépen, álcázva - itt-ott összekacsintva a jó kukás emberrel - a kommunális kuka aljára kerül a zöldhulladék, a zöldhulladék elvitelére meg korábban megvett zsákba a kommunális cucc. Így elvitték még májusban. Aztán vége a kisded játékoknak. Az FKF által meglopott Környzetettudatos Honpolgárok ezentúl nagy ívben tesznek a környezettudatosságra, odahajigálják a zöldhulladékot, ahova tudják. Máris egyre több régi zsákban kitett zöldszemét árválkodik bűzölögve itt-ott a városban elvitelére várva.

Így rohasztatják le ezt az országot velünk. Kinek nincs ebből elege?

Kaposvár a legfurcsább város Magyarhonban, a kaposvári embert pedig hungaricummá kellene nyilvánítani. A kaposváriaknak egyfelől óriási szívük van, a rászorulónak az utolsó ingüket is odaadják. Másfelől viszont, ha valaki közülük ki akar emelkedni, akkor vagy kitaszítják maguk közül vagy kegyetlenül lehúzzák a sárba. Harmadrészt pedig rettegnek a változástól. A közelmúltban még arról is helyi szavazást rendeztek, hogy milyen színűek legyenek a helyijárat buszai, mert ha a harmincöt éve megszokott bilikék helyett bugyirózsaszínre váltottak volna nagy hirtelen, a kaposváriak fel sem mertek volna szállni az új alkalmatosságra. A színválasztás is jellemző: bordó-szürke kombót sikerült megszavazni. Igazi kaposváriasan, a seszínű szürke azért ott legyen a rikonya bordó mellett. Ebből a hármasságból eredően Kaposvár a kihagyott lehetőségek városa. De erre a szomorú valóságra sohasem ébred rá a kaposvári ember, mert ő sem érti önmagát. Pedig hát, ha a kaposvári népek sem értik magukat, hogy várhatják el, hogy a világ értse őket. Summa summarum jobb, ha az emberiség megbarátkozik a szomorú ténnyel, Kaposvár érthetetlen. Igaza van Auguszt Gabinak, Kaposvárt csak szeretni lehet megérteni nem.

Az az igazság, hogy Kaposvár sokkal többre hivatott, mint amire végül is jutott. Nézzen rá bárki a térképre, Kaposvár a Dél-Dunántúl mértani közepén helyezkedik el, a Balaton alig ötven kilométerre van. És mégis, a város száz éve alig fejlődik, az utóbbi huszonöt évben egyenesen rohad. A gyökerek után kutatva egy sajnálatos esemény ad választ a problémára, amely a kaposvári emberek előtt sem ismert teljességében. A kommunista rendszerben Kaposvár büszke volt arra, hogy ebben a városban tört ki először az őszirózsás forradalom, és egy Latinca nevű rossz életű e város környékén kezdett bele először a földosztásba. (Természetesen komcsi szokás szerint a másét osztotta.) Nos, a kommunista történetírás egy picit hazudott. Az olasz front összeomlása után a katonák a Fiume-Kaposvár-Marosvásárhely vasútvonalon özönlöttek haza. Kaposváron szereltek le a bakák, innen indultak tovább. A sok férfiember pedig - mit szépítsük - a kuplerájok felé vette az irányt. A kurvákon való marakodás komoly fegyveres csetepatéba torkollt, melynek leveréséhez katonai rendészeti alakulatokat kellett bevetni. Ez volt a híres forradalom. Erre jöttek aztán Latinca performanszai, meg Szamuely vörös terror bandájának somogyi vérengzései. A megrémült kispolgároknak egy kívánsága volt: soha többé rebelliót. Ez mondjuk érthető. Csakhogy a '20-as évek elején a város komoly dilemma elé került. Ekkor dobták ki a nagyon demokratikus csehek Pozsonyból a magyar jogi akadémiát, melynek helyet kerestek Csonka-Magyarországon. Ugyanebben az időben merült fel, hogy hova telepítsék a trianoni szerződés szerint megengedett hadseregparancsnokságokat. Két helyszín jött szóba: Kaposvár és Pécs. A mozgalmas éveket megélő kaposváriak úgy döntöttek, hogy inkább a rendet jelentő hadseregközpont kerüljön a városba mint a lázadásra mindig kapható egyetemi ifjúság. Így lett Kaposvár katonaváros, Pécs pedig egyetemi város. A kihagyott lehetőség ordító különbségét bárki láthatja.

Aztán Kaposvár szépen belesimult a létező szocializmusba, semmi különös. A fővárostól való távolságának köszönhetően megengedték neki, hogy Asher Tamás, Babarczy László, Ács János hozzon némi szellemi pezsgést a városba, a '70-es évek végétől néhány évig legendás színházat csinálhattak nagyszerű színészekkel. A rendszerváltás aztán azt a keveset is elintézte, ami a városban érték volt, és egyre erőteljesebben jött elő a régi mikszáthi világ. Első szabadon választott polgármestere, a tiszta szívű Szabados Péter, amint lehetett ott is hagyta a polgármesterséget. De a város nem maradt vezető nélkül, egymásra talált Kaposvár és Krakus Szita Károly.

Szita immár huszonkét éve polgármestere Kaposvárnak. Hosszú időszakát annak köszönheti, hogy ő érti leginkább a város érthetetlenségét. Az emberek szeretik, mert mindig nagyszerűen játszotta el, hogy csak egy közülük, esze ágában sincs kiemelkedni, és holmi modernizációs ötletekkel sem traktálta a népeket. Egy szürke városvezető, aki éppen olyan, mint a Füredi lakótelep nyolcadik emeletén lakó Kovács úr. Nem akar ő több lenni, hát kéretik őtet szeretni. És a kaposváriak beszopták az imidzst, rendre megválasztották polgármesternek. Az országgyűlési képviselőséggel már nem volt ilyen szerencséje, Lamperth Mónika időnként el szokta páholni. A Fideszen belüli harcoknak is néha áldozatul esett, de bizánci módszereivel eddig ki tudta védeni a politikai süllyesztőt. Szóval ellavírozott Szita Károly kicsiny zsarolásokkal, apró szívességekkel kezében tartva harcostársait éppúgy, mint az ellenzéket. De most erősen benézte ezt a gumihulladék-égetőt.

Olyan kaposváriasan érthetetlen az egész. Szita 1990-ben környezetvédőként szerzett ismertséget, ez az elkötelezettsége fontos része az ő politikai legitimitásának. Ezt eldobni nem túl racionális egy ilyen öreg rókától. Mi történhetett? Ráparancsolt a pártvezetés? Az első magyar dollármilliárdos asztaláról lehullott morzsácska vette el az eszét? Már nem akar indulni 2018-ban, és még utoljára zsebre vágja a várost? Ráadásul ezek a gumimegsemmisítők megteszik azt a szívességet, hogy éppen mostanában kezdenek random kigyulladni Szegedtől Madridig. Ebbe beleállni érthetetlen még kaposvári mértékkel is.

A mélyütést azonban Viktor vitte be Szitának. A napokban valami szokásos pofázósó keretében bejelentette, hogy Zalaegerszegen négy milliárd forintból építenek egy ultramodern tesztpályát vezető nélküli autók tesztelésére. Így nagyjából 350 mérnöknek adnak munkát. Persze Viktor rizsázását köbgyökkel kell osztani, de mégis döbbenetes a kontraszt. Kaposvárra a józan eszét vesztett Szita odahoz egy korszerűtlen, környezetszennyező, 50 főnyi kvalifikálatlan, betanított munkásra épülő szörnyet, míg a szomszédvár Zalaegerszeg kormányzati beruházásként kap egy modern csudaságot. Ezzel Kaposvár egy másik térségbeli várossal szemben kerül évszázados lemaradásba, hogy továbbra is jelképe legyen a kihagyott lehetőségek városának.

Ha ebből a kaposváriaknak nem lesz elegük, magukra vessenek.