Alkalmanként el-elmerengek azon, hogy az elmúlt száz évben melyik generációnak lehetett a legjobb. Persze tudom, hogy csak átlagember értelemben lehet ezen filózni, mert az egyéni élethelyzetek között óriási különbség van. Mégis, érdekes játék ez: kissé alulról nézve a rettenetes történelmi időket.

Azt hiszem, hogy az 1910-es években, '20-as évek elején született nagyszülők két kategóriában nyerhetik el a magyar élet leélésének Oscar-díját. Az első a legnehezebb élet. Megszülettek a Nagy Háború alatt, után a széteső országban. Eszmélésük nagyjából a '30-as évekre esett, hogy annak elmúltával jöjjön egy körülbelül húsz éves időszak mindenféle istentelen próbatétellel. Háború: a férfiaknak front, nőknek hátország. Aztán a vagonok: származás, vallás, legyőzöttség, magyarsághoz tartozás, végül osztály alapon. Orosz megszállás: ostoba komcsi ideológia bemagolása, az addigi életről tanultak szembeköpésével. Az összeomlott ország újjáépítése: tíz körömmel való kikaparása a romok alól. A szánalmas kopasz törpe diktatúrája: az ellene való forradalom, megtorlások. A '60-as évekre jött el valamiféle - erős kompromisszumokkal terhelt - megnyugvás. Egy-másfél évtized még a munka világában, aztán nyugdíjas lét, besegítés az unokanevelésbe főleg a nyaraltatások idején. A szerencsések megélték az ezredfordulót. A tanulság: helytálltak úgy, ahogy a mai generációk sosem tudnának.

A másik Oscart a technikai fejlődés megélésért kaphatják. Gondoljunk bele, születésük idején az elektromosság még kevesek kiváltsága, és mire visszaadták lelküket teremtőjüknek mobiltelefonról hívhatták a dédunokákat. A gázlángtól, petróleumlámpától eljutni a színes tévéig: mekkora ugrás? Életük hajnalán még csak meséket hallhattak a Holdról, delén pedig látták, ahogy leszáll oda az ember megtéve az emberiség nagy lépését. Közben pedig a mindennapok része lett a fridzsider, a mosógép, a rádió, a tévé, a lakásokban a meleg víz, a fürdőszoba stb. A világ olyan mértékben változott meg körülöttük, amennyire addig egyetlen generációnál sem a történelem folyamán.

A legjobb életért járó díjat az 1940-es években, az '50-es évek elején születettek kaphatják. Születésükkor nehéz volt az élet, de ennek gondja nem őket terhelte. Életüket végig kísérte/kíséri a szociális biztonság. (Akkor tudnak társadalmilag zabosak lenni, ha ebben a jól kialakított biztonságukban háborgatják őket.) Szépen jártak óvodába, iskolába, ha bele simultak a rendszerbe még deklasszált elemnek minősülve is - kanyarokkal - tanulhattak. Életkezdésüket tanácsi, szövetkezeti lakások segítették, munkahelyük garantált volt. Gyermekeik után a '67-től már járt a GYES, bölcsődék segítették a dolgozó nőket. Nem kerestek sokat, de kipárnázott volt az életük. A kevesebb fizetésért viszont járt az ingyenesnek mondott egészségügyi ellátás, oktatás a gyerekeiknek. Természetesen a gyakorlatban a pártbrosúrák nem mindig köszöntek vissza, erről folytak is gondosan ellenőrzött társadalmi viták, de nagy átlagban kijött gulyáskommunizmus. Aki egy kicsit - több munkával, ügyeskedéssel - ki akart emelkedni, annak a '80-as évek gmk-s, butikos világa adhatott teret. Erre az időszakra szépen be is hazudták maguknak, hogy ők a nagy generáció. A rezsimmel kötött - esetleges - kompromisszumaikat ma is jótékony homály fedi. A rendszerváltás kissé bezavart kiszámítható életükbe, amint lehetett kormányra is juttatták a Horn-féle szakértelmet meg a sármos Medgyessyt. Életük lezárása is sikertörténet, ez az utolsó generáció, amelyik még kap nyugdíjat.

A '60-as években, '70-es évek elején született generáció a két világ határán állásban aranyérmes. Őket már tisztán a szocialista embereszmény szellemében nevelték azonban mire felnőttek, dobhatták ki az egészet a francba. Persze öregedvén visszamerengenek gyermekkoruk világába, azt hiszik, hogy amiben akkor felnőttek az jó volt. Nincs is ezzel a hülye nosztalgiázással baj, ha az ember nem vergődik miniszterelnökségre, az én nagyapám a Horthy-korszakról szokott lelkendezni. Ez a generáció teljesen hülye, zavarodott, valódi megújulásra képtelen. Erkölcsei lazák ugyan, ám legalább még vannak. Tudják, hogy amit csinálnak az morálisan hányinger, csak a pénz az nagy úr. Még azt is tönkre teszik, ami valahogy működött, ezzel maguk alatt vágják a fát, mert például nekik már - hiába fizették a járulékot egész életükben - nem lesz nyugdíjuk. A két világ határán állásban benne volt a lehetősége ennek a generációnak, hogy túlléphet a magyar kocsmán az értelemig és tovább, csak nem tudott élni vele. Az elveszett remények generációja ez, szégyelljék a pofájukat, ahányan vannak, élükön a strómanok királyával!

Aztán itt a legendás Y generáció, amelynek tagjai a technikai fejlődés gyermekei. Villámgyorsan megtanulják és használják az egyre rohamosabb tempóban előállított eszközöket. Az mp3 például tíz éve még nagy cucc volt, ma ott van a múzeumban a rokka mellett. Könyveket alig olvasnak, nincs idejük és képességük sem az elmélyülésre. Mellesleg a világ is azt igazolja vissza számukra, hogy nincs szükség a mély ismeretekre, mert mire megtanulnának valamit, már dobhatják ki. A felszínes tudásra épülő technikai fölény miatt a korábbi generációkhoz tartozóknak nehéz megszólítani őket. Lehetetlen egy Y generációst megingatni azon hitében, hogyha meg tudja nyomni a kütyü gombjait, akkor ismeri az életet is. Tanultak viszont a korábbi generációk kudarcaiból, a főéletcéljuk a jól élés. Persze... a mihez képest? Okosak, érdekérvényesítő képességük jó. Ők már nem hagyják kizsigerelni magukat a munkaerőpiacon alamizsnáért, ismerik saját értéküket, esetenként túl is értékelik magukat. Mivel mobilak, nyelveket beszélnek, nekik aztán picsoghat a magyar? Gyáriparosok Országos Szövetsége, hogy szarért-hugyért gürizzenek a pudvás kócerájaikban. Oda mennek, ahol normális életkörülményeket tudnak teremteni maguknak és családjuknak. Lassan elvesznek az úgynevezett magyarság számára, amellyel így a jövő veszik el. Sebaj, majd betöltik helyüket más népek, hacsak a plakátok vissza nem tartják őket.

Az ún. Z generációról még korai véleményt nyilvánítani, annyi biztos, hogy nevelésük nem könnyű.

Nos, kérem szépen, Önöknek elegük van valamelyik generációból?

A szokásos csinnadrattát mellőzve, szinte fű alatt adták át a felújított Rém Kálmán teret a nagyközönségnek. A nem jellemző szerénykedésnek oka van.

Először is vessünk egy pillantást azokra az érvekre, amelyekkel a közpénz ellopására mindig kész politikusaink indokolták az ő szeretett csőcseléküknek a felújítást. Volt ugye az, hogy a tér korszerűtlen, a motorizáció fejlődése miatt dugó dugó hátán, amit meg kell oldani. És a csőcselék bólogatott erősen: Meg kell, bizony! Megosztán a balesetveszélyes is. Jönnek-mennek a 4-es 6-osok, biztonság meg semmi. Csoda, hogy még nem történt tragédia! - szörnyülködtek a politikusok. Úgy van! Balesetmentes teret! - helyeselt a nép. Meg hát nézzék meg ezt a nyavalyás Moszkva teret, tiszta bagdadi bazár! Kocsiról leesett cuccokat árulnak a rikácsoló cigányok. - forgatták szemeiket a politikusok. A rohadt anyjukat! Adhatnák olcsóbban is! - zúgott a plebs. Tiszta hajléktalan hugyolda a tér! De majd mi rendet teszünk. - ígérték a politikusok. Rendet, rendet! - követelte a nép. Midőn kialakult a társadalmi konszenzus a tér felújításában, jöhettek az álmok álmodói.

Hát akkor, elvtársak vagy tisztelt hölgyeim és uraim (nem kívánt törlendő), megszüntetjük a dugót! Mégpediglen úgy, hogy a föld alá visszük a forgalmat a Széna tér és a Krisztina körút között, telik rá az 5.3 milliárdból. Jaj, de jó! Csüngtek az autósok az álmok álmodói ajakán. Meg a villamosokat is levisszük a föld alá, és nem lészen többé baleset, erre való az 5.3 milliárd. Hurrá! - üvöltette a boldog nép. Lesz egy szép nagy, tiszta közösségi tér, ahol majd fiatalok taliznak és együtt bégetnek a bárányok a farkasokkal. A rendbe tett térről a cigók és a hajléktalan söpredék kéz a kézben tűnnek el. Sőt még a Fogast is lehozzuk a térre, így a fiataloknak, és a családosoknak csak egy ugrás lesz a budai hegyek lágy ölébe kijutni. Zsenik vagytok, álmok álmodói, álmodjatok még! - kérlelték őket a budai és az agglomerációs polgárok. De mostan már nem álmodunk többet, ennyi telik az 5.3 milliárdból. Slussz passz. Legyen már elég!

Nos, akkor elkezdték a munkát a tervezők. Sajnos a nyolcszáz méteres alagút nem jön ki 5,3 milliárdból, métere kerül százmillióba, mert az anyag- és emberköltségen kívül jelentős az offshore-költség. Hát, ha nem hát, nem, akkor menjen a felszínen, elvtársak. A buszparkolót megszüntetjük, azon át lehet vezetni az utat. A buszok meg ott állnak meg, ahol akarnak. Jó lesz-e így? - kérdezték a tervezők. Naná! - válaszolták a politikusok - Az offshore-költségből nem engedhetünk a XXI. században. Hova fejlődne a világ? A villamosok végállomásának föld alá vitele sem egyszerű, hiszen az a háromszáz méter éppen elvinné a térkövezésre számított költség egy részét. Ahhoz meg mit szólna a Főnök? Mi van, ha a papa szállítja a köveket? Nincs mit tenni, maradnak azok a nyűves villik a felszínen. - sopánkodtak politikusék. A Fogas lehozatala sem egyszerű, macerás engedélyek, meg zörögne is. Jó, akkor hagyjuk a francba! - legyintettek politikusék.

Szép csendben áthangszerelték a nagyívű álmokat a tervezők és a félázsiaiak szabadon választott képviselői. Maradtak a térkövek, a betonbunkerek, a balesetveszélyes átkelők, mozgólépcső. És az árusok sem szívódtak fel, csak míg ők dolgoznak, a purdék a szökőkútnál visítoznak a feltörő vizet élvezve. A hajléktalanok pedig miért is adnák fel jól bejáratott nyíltszíni vécézésüket, amikor tömött villamosok egész közönsége nézheti ürítésüket a híd környékén.  Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a legnagyobb fegyvertényt megvalósítottuk, mi magyarok: az 5.3 milliárd forintot sikerült tehetségesen elkölteni. Megmutattuk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!

Akár jó is lehetett volna... de azok a fránya offshore-költségek...

Mindenki örül, csak ez a nemzetidegen Soros-bérenc blogger húzkodja a száját a kampós orra alatt. Meg a szélsőjobbos fasiszta Jobbik jelentget fel, mert nincs a téren egy bokor sem frakcióvezető úr talijához. Meg a nemzetáruló baloldal, akik alig várják, hogy ráronthassanak a nemzetre. Meg a polgáriak, akik azt hitték szerencsétlenek, hogy "Csak a Fidesz!" képes tisztességesen kormányozni. De ezek a szánalmas alakok nem számítanak, a pénz már jó zsebekben van.

És rendben is van ez így. Sőt! Csak így van rendben ebben a nyomorult országban. Egy alázatos kérdésem van csupán. Miképp lehet az, hogy Buda legforgalmasabb csomópontjának felújítására eldurrantanak 5,3 milliárd forintot, és a 4-es-6-os villamosok beállásakor kézzel váltja a síneket a bakter? Szép sárga-zöld mellénykéjében áll ott, és a villamosok előtt, mögött egy vascsővel átlöki a váltót a megfelelő pozícióba. Ismétlem: 5,3 milliárd forintból nem sikerült valami számítógép által vezérelt elektronikával kiváltani a vasút megjelenése idején használt - közel kétszázéves - technikát. Már azt várom, hogy a villik ki- és beállásánál a bakter leengedi a sorompót, esetleg zászlóval a kezében fut a villamos előtt.

Nyár van, élvezzük. Ősszel úgyis elegünk lesz.

A Brexit hisztizőknek ajánlanék figyelmükbe egy angol mondást az EU-ról: "A franciákkal a lényeget kivéve semmiben nem értünk egyet, a németekkel mindenben egyetértünk kivéve a lényeget."

Kontinentális gondolkodással az angolok nem érthetők meg, mert az európaiak - benne a magyarok - egyszerűen távol állnak a kapitalizmustól, amelyet az angolok találtak ki maguknak. Az a cociális piacgazdaságnak nevezett valami, amit mi kapitalizmusnak hiszünk, sehol sincs az igazitól. Nem is kompatibilis a kettő, ez a Brexit igazi oka.

A kapitalizmus kialakulását egyes történészek munkásságának eredményeként szokás a XVI. századtól eredeztetni. Fenét, az a folyamat, amely Európa peremén a Római Birodalom bukása után kapitalizmus kialakulásához vezetett jóval korábban, nagyjából a VIII. századtól indult és a XI. században kapott új lendületet. Európát e századokban állattenyésztő vagy földművelő népek lakták. Ez fontos megkülönböztetés, mert ezek a népek a saját munkájukból éltek. Voltak időnként gondok e körben is, egy-egy aszály, marhavész, amely miatt időnként rákényszerültek mások területének megszerzésére, terményeik elvételére, de rendszerszerűen mégis csak a munkájuk gyümölcseit fogyasztották. Kivéve Észak-Európa germánjait.

Nekik nem adatott meg, hogy állatot tenyésszenek, földet műveljenek, mert az éghajlati viszonyok ezt igen kis mértékben tették lehetővé. A soványka föld termésátlaga megoszlott a hosszú, sötét időszakok unaloműző eltöltési módjából bőségesen előálló leszármazottak között. Egy darabig egymástól lopkodtak, de ez sem mehetett a végtelenségig, hiszen kevés volt a rabolni való. Ezért a túlnépesedett Skandináviából alkalmanként kirajzott a felesleg. Még pedig három irányba. Keleten az orosz államokat szervezték meg, és néha irányították Bizáncot. Délre - Itáliába, Szentföldre - kicsit később jutottak nyugati mandinerből. Nyugatra viszont rendszeresen kikukkantottak, Angliát a VIII. századtól kezdték el örvendeztetni remekbe szabott rablóhadjárataikkal.

No, akkor most vegyük át, milyen tulajdonságok alapozzák meg a virtigli kapitalizmus pszichéjét. Kell hozzá egy majdnem reménytelen élet, amelyben ha megszakadsz, sem jutsz sehova. Ezt belátva kell egy nagy adag kockázatvállalási hajlandóság. Sokan csak azt látják, hogy: Jé! Milyen frankó csávó volt a Vörös Erik meg a fia, felfedezték Grönlandot, meg Amerikát. De azokról nem szólnak a sagák, akik belevesztek a tengerbe, éhen haltak bolyongás közben stb. Pedig ők voltak többen. És mégis inkább vállalták a bizonytalan reménytelent, mint a biztos reménytelenséget jelentő skandináv életet. A nehéz körülmények, a mindenáron való eredmény elérésének kényszere aztán maga után hozta a kapitalizmus harmadik tulajdonságát, a gátlástalan erőszakot. Ha a viking hajónak szerencséje volt és kikötött, mindent el kellett venniük a helyiektől. Az életüket is. Két okból. Mert anélkül nem adták az általuk megtermelt javakat, és humanitárius okból, hiszen úgyis éhen haltak volna, ha elviszik a kajájukat. Az eredményes rablást pedig meg kellett ünnepelni egy kis nemi erőszakkal. Ezek azok a lelki tényezők, amelyek végig ott vannak Anglia történetében. És ez egészült ki egy földrajzi okkal. Angliában, Normandiában, Flandriában jobb volt az élet mint Skandináviában, de nem sokkal. Eltunyulni nem lehetett.

A kákán is csomót keresők persze leugathatják szegény posztolót, hogy más népektől sem állt távol a rablás, például a vikingek kortársaként fungáló magyaroktól, araboktól. Csakhogy - mint említettem volt - ezeknek a népeknek a katonai elitje bár űzte az ipart, azt más okból tette. Nekik volt hova hazamenniük. A hátországuk megtermelte az ellátásukhoz szükséges javakat, a hadjárat zsákmányszerzésre irányult. Még egy ellenérvet lehet a teóriával szemben emelni, hogy a délre, keletre eljutottak mégsem csináltak kapitalizmust, mikor a lelkület ugyanaz. Nem egészen. Délen és keleten a normannok rászoktak a jóra, pár évtizeden belül beolvadtak követve ezzel a népvándorlás során odakeveredett - például a vandál - népek sorsát. Nyugaton esélye sem volt a héderezésnek, az őslakóknak számító szászok, skótok lelkületükben nem álltak messze a hódítóktól, mert nekik is csupán egy paraszthajszállal volt kedvezőbb a helyzetük.

Angliában nem volt a normann/viking hódítás törvényszerű, hiszen a szászok is kemény legények voltak. Kellett hozzá egy furcsa csata. Harold szászaival éppen lenyomott egy dán/viking bandát, és menetből készült elkapni Vilmos normann/vikingjeit is. A fáradt szász seregnek sem lett volna reménytelen a győzelem, de részben egy normann hadicsel, részben egy Harold sebesülését okozó nyíl betett Albion szász egységének, és megkezdődött a normann fennhatóság. A különbség máig megmaradt az angolok között, a kerekképűek szász, a lófejűek normann ősökkel rendelkeznek. (Manapság a pakik, feketék, ázsiaiak kissé színezik a palettát, de az alap felállás nem változott.) A harcos viking vér nem vált vízzé: ahhoz képest, hogy elszigeteltségben éltek, állandóan hadakoztak a skótokkal, walesiekkel, írekkel, franciákkal, és ha nem volt külső ellenség, hát egymással. Trónviszályt trónviszály követett, míg a Plantagenetek sikeresen ki nem irtották egymást. A Tudorok rátettek egy lapáttal, és a műsor folyt a Stuartok alatt is, a rövid életű köztársaság idején sem volt biztonságban senki, a Stuart restauráció pedig naná, hogy megtorolta a korábbi vétkeket. Szóval úgy háromszáz év kellett, hogy az angol elit rájöjjön a saját kiirtásuk ésszerűtlenségére.

Közben szép lassan az erőszakos kockázatvállaló gátlástalanság a politika világából áttevődött a gazdaság világába. Senkit sem érdekelt, hogy a bekerítésekkel hány tízezer család ment tönkre, hogy Írországból egy nagy legelőt csináltak kipusztítva az íreket stb. Sőt a nincstelen, ám akár ésszerűtlen kockázatokat is vállaló gátlástalan angolok, skótok, írek elkezdték belakni a gyarmatokat Észak-Amerikától Afrikán és Indián át Ausztráliáig. A király/királynő pedig már nem valami szakrális uralkodó volt immár, hanem üzlettárs. Európai aggyal nem felfogható az állami kalózok rendszere, akik amolyan tengeri szabadcsapatként segítették az uralkodót, cserébe menleveleket, nemességet kaptak. Zsákmányukból pedig a királyi kincstár is részesült. Még ma is vannak olyan kereskedő-bankár dinasztiák, amelyeknek az őse kalózkodásból alapozta meg a családi vagyont.

A viking ősök harcias szelleme a kereskedelemben és a pénzügyekben talált magának új terepet a XVIII. század elejétől, miután rájöttek, hogy egymás gyepálásánál az üzlet kifizetődőbb, és az erőszakot szemforgató módon kupeckodásnak is lehet álcázni. Az angol elit akkortól a sajátjai kifosztása mellett elkezdett egy még jobb mókát: mások kizsigerelését, olykor egészen aljas eszközökkel. Erről tudnának mesélni mondjuk a kínaiak, akiket elárasztottak ópiummal, cserébe lenyúlták ezüstjeiket, teájukat, egyoldalú előnyöket biztosító kereskedelmi egyezményeket oktrojáltak rájuk. De az üzlet az üzlet, ugye. Kifejlesztették a tőzsdét, így már a világ járult a Citybe azért, hogy az angolok megkopaszthassák őket. A Cityt olyan jogosultságokkal ruházták fel a kereskedelem biztonságára hivatkozva, amellyel valójában kiszakították az angol jogrendből. Később ezt egy sor más, speciális státust - pl. Csatorna-szigetek - élvező territórium is követte, hogy vígan mossák a világ összes piszkos pénzét.

A City lett a Föld pénzügyi lipicai ménesének tenyésztelepe. A lipicai lovak feketén születnek, majd felnőve válnak hófehérré. Akárcsak a Cityben megforgatott pénzek jó része, amelyek korrupcióból, adócsalásból, drogkereskedelemből, prostituálthálózatok működtetéséből stb. feketén keletkeznek, ám a City befektetési bankárainak segítségével patyolattisztává válnak. A jutalékból futja az angol elitnek kalácsra rajta vastagon kent vajjal.

A nyílt gátlástalanságot a XIX. században már illett elfedni, ezért elkezdték kialakítani a jópofa, kissé ütődött, érthetetlen angol képét, és ezt a hagyományt ápolgatják napjainkban is. Ám ha valaki nem rest és elolvas néhány le Carré könyvet (Éjszakai szolgálat, Single & Single, A zebra dala stb.), azok társadalomrajzából már be tudja kalibrálni az angol elit valósághoz közelebb álló arcát. Erről a '90-es évek elején magam is meggyőződhettem. A szemforgató angolok arról oktattak minket, magyarokat, hogy milyen prosztók vagyunk, mert nálunk nincs pénzmosási törvény. Amikor visszakérdeztem, hogy akkor miképp is állunk az Abedi-üggyel és az ő BCCI-jával, úgy néztek rám, mint aki belevizelt a szenteltvíztartóba.

Az angol elit az EU-ba sem azért léptette be országukat, mert annyira szerették a kontinens népeit, hanem elővigyázatosságból. Rajta akarták tartani szemüket a számukra gyanús francia-német összeboruláson. Mindaddig, amíg a kereskedelmi, pénzügyi világukat nem zavarta az EU, békésen meg-megszivatgatták az európai egységről álmodozókat. Csakhogy mostanában a globális versenyképesség, az euró védelme egyre erősebb integrációt kényszerít ki. Az angol elit azt vette észre, hogy amíg korábban ők alakították maguknak a nyerést biztosító szabályokat, ezt a szerepet lopakodva átvette tőlük az EU. És így már nem is tudnak nyerni. Sőt egyre többször nyernek a szabályokat alakító - európai mimikrijük mögé bújó - németek. Ráadásul a világot behálózó kereskedelmi, pénzügyi rendszerükbe szép lassan betekintést nyernek a franciák és - horribile dictu - a németek. Azok, akikkel mindenben egyetértenek, az EU lényegét kivéve. Mivel ez az érdekes kísérlet számukra már semmi haszonnal nem jár, mi több, veszélyt jelent, hát otthagyják.

Az elit persze szokás szerint felheccelte a szabadversenyes kapitalizmuson edződött tömegeket, akik azt látták, hogy az állami pénzekből - amely valójában az ő adójuk - is meg lehet élni mindenféle jöttmentnek. Az angolok évszázadok óta megszokták, hogy vagy elfogadod a szar életedet és leéled vagy kockázatot vállalsz az abból való kitörésért. Ha sikerül, a te sikered, ha nem, ne nyomulj a Downing Street 10. elé, hogy mentsenek meg, mert nem érdekel senkit. Erre jött az EU a szociális hálójával, fogyasztóvédelmi szabályaival, amellyel belegyalogolt az angol néplélekbe. Csoda, ha vissza akarnak térni az ő kemény, de valamiért számukra egyszerűségével mégis biztonságot jelentő világukhoz?

A Brexiten csodálkozók, hisztériázók nem akarják megérteni a mélyben zajló folyamatokat, ehelyett sértegetik az angol választókat. Az ilyen gondolkodásból volt elegük az angoloknak.

Lázár, te ne kattints nekem, ne kattints! Tudtam, ha ezt a címet választom, te leszel az első. És Lajos, neked is felesleges volt koszorút küldened Anikónak a hatvanpusztai titkos dácsám címére "A legjobb barát." felirattal! Az aggódó híveimnek adatom tudtára, hogy nem úgy vagyok a vesztőhelyen. (Frissítés: Midőn a bejegyzést elküldtem közzétételre, kimentem az erkélyre és az izgalmaktól mély álomba merültem. Arra ébredtem, hogy éles, szúró fájdalom hasít a karomba. Hirtelen ébredve látom az Árpit kezében egy kis tükörrel, amint a számhoz tartja, a Tóni meg a karomat szurkálja egy tűvel. Még hallottam, ahogy az Árpi elharapja a Tónihoz intézett kérdés végét: Szerinted hol tartja a számlaszá...? Amint kinyitottam a szemem, kuss lett.)

Toulouse-ban voltam, ami angolul kimondva to lose, magyarra fordítva veszíteni. És ahol veszítesz, az a vesztőhely. Kínos hunglish, mi? De hát ez van. A belgák jobbak voltak, nem vitás. Ám ne szaladjunk ennyire előre. Mozgalmas hét volt. Kedden eufória a portugálok elleni meccs eredménye alapján, pénteken eufória az angolok szavazásának eredménye miatt, szombaton eufória az MSZP elnökválasztási eredményének ismeretében. Éppen ideje volt vasárnapra egy kis visszafogottság, különben elszálltam volna, mint az Árpi.

A portugálokkal szembeni döntetlennel volt az Eb-n a magyar csapat a csúcson. Az én értő szemeim ezt egyből látták. A srácok eddig bírták. Összességében nem nagy eredmény az Eb-szereplés, egy győzelem a sógorok ellen, két x, egy vereség, de itthon a csőcseléknek jól eladható, mint világra szóló diadal. Most mindenki a magyar foci megújulásáról fog lamentálni, lesz fogadás, buli buli hátán, és Dzsudzsák élete végéig járkálhat közönségtalálkozókra mesélni élményeit. Jól teszi, mert a közeljövőben úgysem lesz olyan eredmény, amiről hosszan lehet majd beszélnie. És kiosztjuk a jutalmakat, a sok foci körül sertepertélő léhűtő mind tartani fogja a markát, születnek a könyvek, saját lábára áll a propaganda, nő a GDP stb... Ismét büszkén dalolja a magyar: "Munkaversenyt hirdet a Szedlacsek Jutka, Így hatott egymásra a sport és a munka." És hát a lényeg: "Kedves magyar fiúk, a szívünk veletek, Felétek száll hálánk, boldog lázban élünk, S velünk együtt boldog a mi bölcs vezérünk." Mert megérdemlem.

Megérdemlem, mert nemcsak a fociban vagyok szakértő, hanem az európai politikában is. Írtam az előző bejegyzésben, hogy ha nyer a Brexit, akkor is, ha veszít, akkor is jól jövök ki belőle, mert hirdetésemmel nagyot húztam. Ott egy picit mellényúltam, hogy azt hittem, elcsalják a választást, meg is lepődtem, milyen gyávák az angolok. Bár nincs még minden veszve, mert a vereséget szenvedett banda nem bír magával, és új szavazást akarnak. Csakhogy egymillió szavazó az eltérés, a Cameron meg úriember nem olyan, mint... ...szóval ő nem félázsiaiakat vezet.

Elárulok egy háttértitkot az én Kedves Olvasóimnak. Komoly ajánlatot kaptam a háttérhatalomtól. Ezentúl meg kell látogatnom, és támogatásomról kell biztosítanom azt, akit meneszteni akarnak és messze el kell kerülnöm a támogatottjukat. A nemzetközi politikatudományban ugyanis már tanítják a híres Orbán-együtthatót. Most is támogattam a maradás-pártiakat, oszt mire mentek vele?

Az angolok nem kapkodnak, elmennek nyaralni, addig kitalálják, hogy milyen módon szopassák be az EU ostoba vezetőit. Mert, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, illúzióik ne legyenek, az angolok akarták a kilépést. És nem a vidéki eccerű lelkek. A Cityről kevesen tudják, hogy valójában önálló entitás, a király/királynő is csak engedéllyel mehet be oda. Ez a terület kereskedelmi és pénzügyi központ régi birodalmi hagyományokkal, az egész világot átfogó kereskedelmi- és bankhálózattal. Minden mese ellenére a Citynek úgy kellett az EU, mint üveges felvidékinek a hanyatt esés. Az EU központosító, mindent szabályozó bürokráciája egyre nagyobb veszélyt jelentett erre az európai ésszel alig felfogható, de rendkívül hatékony működésre. Az angolok kimaradtak ugyan az euró projectből, ám az EU banki szabályozása - ilyen-olyan banki mutatók, fogyasztóvédelem, pénzmosás stb. - így is egyre mélyebbre hatolt. Eltáncoltak ameddig tudtak, a bankfelügyeletüket bemenekítették a jegybankjuk alá, összezavarták a rendszert, de mindenki érezte, hogy egy ponton túl ez a játék nem megy. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Maguk elhiszik, hogy az angolok hajlandóak lettek volna kiadni kisded titkocskáikat a Frankfurtban székelő - ősellenség (német) befolyása alatt működő - EKB-nak? Ugyan. Szépen kisasszéztak, a hisztit jegelik, aztán elmúltával kötnek valami megállapodást, amellyel megőrzik saját kereskedelmi, pénzügyi világukat. Az EU tehetségtelen hülyéi - alkesz Jean, ostoba polák, rögeszmés Mutti - meg örülhetnek, ha nem őket teszik felelőssé a kilépésért. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Figyeljék a lakmuszpapírt! Melyik nyelv lesz az EU hivatalos nyelve? Az angol ugyebár már nem lehet, hiszen ők lefalcoltak. Akkor? A fritz fog franciául gagyogni vagy a békazabáló németül? Szépen össze fognak balhézni már ezen a kérdésen.

Nekünk, magyaroknak átmenetileg szintén lesz egy kis légköri turbulenciánk, de nem vészes. Túlélem én. Erről meggyőződhettem az MSZP új vezetőit látva. Hiller haver... Na, ebbe tényleg majdnem belehaltam. A röhögéstől. Meg a Molnár Gyuszi. Háttérben régi felmosórongyom, a Fletó. Már fuldoklom. A megújult MSZP. (Hozz egy pohár vizet, Tóni, mert megfulladok!) A Századvég legtitkosabb felmérése szerint a magyarok 90%-a szavazna olyan pártra, amelyik megígéri, hogy engem, a Tónit, az Árpit, a Petikét és a többi régi harcostársamat vezetőláncon terelgetnek a bírósági folyosón. Ha ez a látvány az esti kakaó mellé alanyi jogon járna minden magyarnak, nekem semmi esélyem. Félek is ettől a lehetőségtől. De amíg a vörösök így újulnak meg, nyugodtan alhatok. (Ha az Árpi meg a Tóni nincs a közelben.) Folytatjuk!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Láthatják, csupa jó hír ért a héten, kellett már egy kis toulouse-i üröm is az örömben. Ezzel a vesztőhellyel kiegyeznék, ha önöknek majd elegük lesz belőlem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Először is ki kell ábrándítanom a dőltömre leső Tökmag Jankókat - téged is Lázár! -, hogy nem, nem falt fel semmilyen oroszlán. Csak midőn bordói tudósításom elején jeleztem, az Árpi meg a Tóni megfűzött, hogy számoljak be szeretett népemnek az Eb-ről. Én szavatartó ember vagyok, ezért - bár a sok teendőm mellett nem egyszerű ennek a kötelességnek eleget tenni - mégis nagy tisztelettel megpróbálom.

Miért éppen Oroszlánból tudósítok? Hát mert itt játssza a meccsét a nemzeti büszkeség válogatottja. (Ez jó, nemzeti büszkeség. Ezt elteszem magamnak, ha valami lenyúlt iparágat el kell nevezni valahogy. Például az italboltokat. Nemzeti Büszkeség Italbolt! Ha ilyen zseni vagyok, minek tartom az Árpit?) Persze a külföldiül nem tudók nem értik, hogy jön ide az oroszlán. Eccerű. Ami franciásan Lyon, az angolosan lion, magyarul meg oroszlán. Na, teccik már érteni, kedves 60 IQ-s békemenetelőim.

Írtam már, hogy mennyire utálom, ha elvonják a figyelmemet a szurkolás örömeitől. A múltkor a hülye Geri, most meg a Rasi. Alig élveztem ki az izlandi egált - amit én szakértelmemnél fogva jó előre megmondtam -, jön a telefon a Rasi mindenórájáról. Hát lehet így szurkolni, Tisztelt Hölgyeim és Uraim? Ráadásul leányt vártunk, abból meg van nekem otthon egy rahedli, semmi különös. Ha fiú lett volna! Már vettem titokban egy futballcsukát, és lezsíroztam az Infantilissel, hogy hat éves korában már velem nézhesse a VB döntőt a VIP-páholyból. Erre leány! (Tiborcz Alízt - és az új élet minden küldöttjét - a Jóisten éltesse egészségben, boldogságban ezen a Föld nevű planétán! A szerk.)

Ha tanácsolhatok Önöknek valamit, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, az az, hogy maradjanak mindig szegények, mert a gazdag embereknek irigyei vannak, a vagyontalanokat viszont mindenki szereti és segíti. Elnök Úr például azonnal rendelkezésemre bocsátotta magángépét oda-vissza, kérnem sem kellett. Látják, milyen jó, ha szeretik az embert! Nagypapának lenni jó, de drukkolni még jobb, ezért az asszonyokra hagytam, ami asszony dolga és már iszkoltam is vissza az én - férfias - világomba.

Közben hívott a Tóni, hogy bepereli a Portikot, mert ő - mármint a Tóni - nem találkozott soha bűnözőkkel. Szóval nincs tükör a lakásodban? - kérdeztem évődve. A Tóni nyelt egyet, és inkább arra az örömteli napra gondolt, amikor kirúgom a Lázárt, és nem mert visszaszólni. A Matolcsy küldött két hamisított jegyzőkönyvet a lopós alapítványaitól azt kérdve, hogy melyiket adhatja ki. Szegény Gyuri teljesen hülye már, gyakori rémálmaiban megjelenik neki "Szálasi a Népbíróság előtt" - kép. Én azt mondtam neki, hogy zavarja össze a kikérőket, erre kiadta mind a kettőt. Ekkor összeszakadt bennem ég és föld.

Kevés időmben feladtam még a helyi Expressznél egy hirdetést: "A döntés a tietek, de Magyarország büszke arra, hogy veletek együtt az Európai Unió tagja lehet" címmel. Kérdezte a hirdetési ügynök, hogy kinek szól ez a bullshit-gyűjtemény. Hát nem a magyaroknak, mert azokat azzal etetem már hat éve, hogy az EU a multik bábjaként szipolyozza az országot. Akkor kinek menjen? - türelmetlenkedett az ügynök. Tegye be egy angol lapba, de nem nekik szól, hanem az EU vezetőinek. Mert ha az ánglusok kilépnek, akkor mondhatom Brüsszelben, hogy: Lám én elleneztem. Ha bent maradnak - és ez lesz, dumáljon bárki bármit, legfeljebb elcsalják, mint az osztrák elnökválasztást - veregetheti vállam a Merkel, meg az alkesz, hogy én segítettem nekik. Maga egy zseni! - vigyorgott a francia - Ilyen olcsón senki sem tud népszerűséget venni. Hát igen a népszerűség vétel az megy nekem, szerénykedtem. Kirúgom az Árpit, egy zseninek mi szüksége van már rá? Csak a pénzt viszi.

Ám megnyugodni igazán a magyar drukkerek között tudtam. Népszerűségem itt is az egekben, bár kicsit drágábban vettem, mint az EU-st. A szurkolók mindenfelé éltetnek. Azt kiabálják, hogy: "Tolvaj vagy Viktor, de jó srác!", "Lopjá' má' nekünk is valamit!" Szeret az én népem! Még nem tudják, mekkorát szívnak majd ősszel.

Régi ruszofób énem kicsi virágait a ruszkik kiesése locsolgatta pálmafává, és örültem a szőröstalpúak pofára esésének is. Soros Gyuri bácsi Ukrajnája repült: hiába, már a háttérhatalom sem a régi. Nekünk a meccs előtt megvolt a továbbjutás, a mi pettyes fenekű gyorsnaszádunk hasít a foci óceánján.

Nem akarok szerénytelennek látszani, de a Márszeji tudósításomban megírtam, hogy a portugálok verhetők. Fiaink hatalmasat alakítottak, noha nem is a legerősebb csapatunkkal álltunk ki a sárgulástól való félelmünkben. Gera gólját tervező asztalon készítették, és 3D-vel nyomták, olyan simán szállt a kapuba. Dzsudzsák első góljáról majdnem lemaradtam, mert az Elnök Úr éppen szotyival kínált. A harmadik egy csoda volt, és az a rohadt kapufa! Jobbak voltunk a portugáloknál, ha egy picit magabiztosabbak vagyunk, nyerhetünk is. De így sem rossz. A C. Roniról meg csak azért nem mondok rosszat - nagyképű köcsög -, mert a Real ifik mindig eljönnek megverni minket Felcsútra.

A következő meccs helyszíne franciásan Toulouse, angolosan to lose, magyarosan veszíteni. Mi, magyarok azonban már nem lehetünk lúzerek, és biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk azért, hogy a belgáknak elege legyen belőlünk. Mivel egyenes kiesés lesz, kissé hátrányba lehetünk, mert a mieink nem szokták a 120 perces meccseket és a tizenegyes párbaj lelki terheit. Ezért rendes játékidőben kell dűlőre vinni a dolgot. A belga jó csapat, de nem verhetetlen. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amint bordói tudósításomban írtam, az izlandiakat keményebb diónak tartottam mint az osztrákokat. Mert az izlandi embereknek van tartása! A pénzügyi válság után úgy rúgták ki a nemzetközi karvalytőke kártérítési igénnyel előálló háttérhatalmistáit, hogy abba minden magyar ember szíve beledobbant. És úgy kivágták az offshore-ügybe keveredett miniszterelnöküket is, hogy lába nem érte a földet. (Ez utóbbi talán nem jó példa az én számból, de szerencsére vagyontalanságom relikviáinak kezelését nem ezzel a panamai ügyvédi irodával intéztettem.) Tehát az izlandiakkal szemben nem ártott az óvatosság.

Mivel közismerten én vagyok a legnagyobb foci szakértő Magyarországon, így egyedül én tudtam még egy titkot, ami rossz előjelnek mutatkozott. Ebben a stadionban zajlott az a mérkőzés 1969-ben, amelynek során Szepesi kétségbe esve kiáltotta az éterbe: "Jönnek a csehszlovákok! Jönnek a csehszlovákok!" Az akkori meccs elveszítésétől szokás számítani a magyar foci hanyatlását. Ezért én kiegyeztem magammal a döntetlenben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök nem tudják, de egy ország vezetőjének sok mindent meg kell tennie háttérben az ország sikere érdekében. Háttérhatalmamra hivatkozva felhívtam hát Vologya barátomat, és megkértem, hogy tájékoztassa már a bíró elvtársat a megbonthatatlan magyar-orosz barátság közös értékeiről. Vologya nyílt, őszinte, elvtársi légkörben lezajlott beszélgetésünk során ígéretet tett a probléma rendezésére, egy apróságot kért csupán: az országa elleni bojkott feloldásában való magyar közreműködés fokozását. Ezt pedig én ígértem meg könnyű szívvel, hiszen úgysem rajtunk múlik. Ehhez képest a tetű orosz befújt egy kamu tizenegyest, szórta a magyaroknak a sárgalapot, mint bolond pék a lisztet, az utolsó percben pedig adott a rohasztott bálnahúst zabálóknak egy ajtó-ablak szabadrúgást 16 méterről. Mármost vagy a Vologya nem tartja kézben a dolgokat Oroszországban (ezt kötve hiszem) vagy nekem hazudott. Mindenesetre szóltam neki, hogy Karaszjev elvtárs megérett egy szibériai átnevelő táborra, melynek során fejlesztik a barát-ellenség felismerő rendszerét. A Paks-2 projektben pedig visszaadom Vologyának a szemétkedést: kicsit többet kell utalniuk valamelyik nem panamai offshore számlára.

Kezdtem ideges lenni a meccs előtt, ezért kerestem a Tónit, az ő hazugságai mindig megnyugtatnak. Zoli azt mondta, hogy a Portik-szembesítés elől fotóstúdiókban bujkál a Tóni, Vajna segítségével különböző stúdiófotókkal akarja igazolni, hogy közérdekből szarja le a bíróságot. Így aztán készültek képek "Tóni óva inti Kennedy elnököt a dallasi úttól”, "Tóni és a pápa megbeszéli a világmindenség isteni működtetésének problémáit”, "Tóni és Obama együtt homározik”, valamint "Tóni Holdra száll” címmel, ám végül a decens "Tóni találkozik valami német fütyivel” címűt rakták ki az újságba. De azért érdekes - morfondírozott Zoli, aki mégis csak pap -, hogy ezt a Tónit mindig ilyen bűnözőkkel hozzák hírbe, mint a Vizo, meg a Portik. Sehol egy akadémikus, Bartók vonósnégyes... Hát hogy lehet ez? - sopánkodott Erkölcsi Zoli. Tényleg, hogy lehet? Bár amíg leadja az offshore pártkasszába a zsét, addig tőlem megtarthatja a jutalékot. A pénznek meg nincs szaga, ahogy egy nagy cezaromániás elődöm intette vala fiát. Erkölcsi Zolinak ezt nem mondhattam meg, ezért ájtatos képpel hagytam, hogy becipeljen egy templomba.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A népi rigmust megfogadóan seggüket nemi célra is használó KDNP-sek és a hívők azt hitték, hogy a magyar csapat győzelméért imádkozni tértem be abba a templomba. De ez Árpi szerint kockázatos lett volna, mert ha kikapunk, akkor a Gyurcsány közli a néppel, hogy Mária tényleg levette a kezét az országról, lám, már az Orbánnal sem áll szóba. Ezért inkább azért imádkoztam, hogy senki se tudja meg, hogy távollétemben a Semjén vezeti az országot, mert mire hazaérek, a kisantant elcsatolja az összes stadionunkat. Persze a Jani - kaján vigyorral a képén - kipofázta csak azért, hogy nekem betegyen. Most már biztos, hogy kirúgom, mert referálás címén hazudik nekem reggel, délben, meg este.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képzeljék el a helyzetemet. Már szejben vagyok, izgulok az aranylábú fiainkért, minden gondolatom körülöttük forog és állandóan csesztet valaki valami állami hülyeséggel! Sokszor az infarktusba hajszolnak ezek a csicskák. Felhív például egy másik erénycsősz a Gulyás Geri. Azt kérdi tök nyugodt hangon, hogy mikor mondom a kivégzett Nagy temetésén a beszédet. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hát én ott leizzadtam. Visszaordítom, hogy kivégezték a Nagy Ádámot? Ki az a Nagy Ádám? - érdeklődik unottan a Gulyás. Egyik fiatal focistánk, Te állat! - üvöltöm. Gulyás tudálékosan oktat, hogy ilyenért nem hívna fel, komolyabb dologról van szó, a magyar polgári identitás továbbvivéséről, melynek én vagyok a letéteményese. Ekkora már 380 volt a vérnyomásom: lemészárolják Nagy Ádámot, ez meg itt valami polgári baromságról zagyvál. Gyorsan a CNN-re kapcsolok, de semmi headline. Mi van itt? Ez a Gulyás csak folytatja, hogy Nagy Imre kivégzésének 58. évfordulója lesz pénteken, az én legendás beszédemnek pedig a 27.  Na, lassan leesik nekem is mit akar a Gulyás, aki kis híján egy másik magyar miniszterelnök hóhéra lett. Mondom neki, menjen akárki, ugasson akármit, csak engem hagyjanak békén, én megyek vonulni. Jó - válaszolja a Gulyás - akkor indít egy Békemenetet. De én Már szejben vonulok - csikorgatom a fogaimat. Akkor Már szejig megy a Békemenet. - okoskodik a Gulyás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én türelmes ember vagyok, ám itt lecsaptam a telefont. Ezerszer inkább a bűnözőkkel cimboráló Tóni mint az értékek mellett politizáló balfékek.

Ezekhez az izgalmakhoz képest a meccs izgalmai már eltörpültek. Az lett, amit megmondtam: x. A portugál meccs sem lesz egyszerű eset, de ahol olyan bénák játszanak, mint a C. Ronaldo, még győzhetünk is. Ez a C. Ronaldo a foci sztahanovista Pióker Ignáca, ha tízen dolgoznak a lába alá, esetleg gólt is rúg. Magától viszont nem megy. Nem kapkodni, szépen, nyugodtan le kell darálni őket.  Nekünk, magyaroknak jó ideje elegünk volt a Már szeji átokból, és most talán sikerült eltüntetni. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!