Mostanra divat lett ezt a kiváló tehetségkutató műsort gyalázni, unalmas, nézhetetlen műsornak titulálni. Mindez azért van, mert a sok bávatag néző nem érti az RTL Klub finom iróniáját. Az RTL-nél profik dolgoznak, akik pontosan tudják, hogy ez a show eredeti formájában már nézhetetlen, ezért csavartak rajta egy kicsit. Korábban a produkció két részből állt. Az első részben a sok önértékelési zavarral küzdő kretén mutatta meg a világnak saját ostobaságát, melyen jókat lehetett röhögni. A második részben pedig a tehetséggel megáldottak próbálták szárnyacskáikat profi segítőkkel bontogatni, melyen jókat lehetett izgulni. Az RTL a sokadik évad után észrevette, hogy már nincsenek tehetségek akikért izgulni lehetne, ezért a második részre is prolongálták az önértékelési zavarokkal küzdő szerencsétleneket, hogy legalább röhögjön rajtuk a nép. És emiatt zseniális az újragondolt X-Faktor. Csak észre kell venni, véreim.

Itt van a műsorvezető. Vezethetne valódi műsort egy ilyen istentelenül óbégató, összevissza bakizó, jópofizó, altesti humorral kamaszokat nyílt színen zavarba hozó senkiházi? Ugyan, dehogy vezethetne. Egy tehetségkutató paródiában azonban ott a helye, mert jókat derülhetünk ezen az Isten barmán.

Meg a zsűri. Egy valódi műsor valódi zsűrije olyan emberekből áll, akik tehetségük, életútjuk, hitelességük révén alkalmasak más emberek produkciójának megítélésére. Egy műsorparódiában azonban pont olyanok kellenek, mint a mostaniak, akiket összehordott a szél. Puskás Péterre osztották az Egyéniség szerepét a zsűriben. Csakhogy ez akkor menne hitelesen, ha nem egy műmájer alakítaná. Puskás úrról azonban semmi, de semmi nem villan be, amivel művészi kvalitása alátámasztható. Külön kiröhögtette magát az élő műsorba való választás során. Akinek van egy csepp emberismerete, az messziről elkerülte volna az énekelni nem tudó, egocentrikus, agresszív gyereket, mert nem csak az X-faktor nem volt meg benne, de emberi vonás sem. Egyéniségkereső Petike viszont magával vitte, és kétségtelen, hogy kiröhögnivaló majomként a srác jól szerepelt volna. Ám ezzel le is lepleződött az RTL valódi szándéka, ezért az első balhéjánál megszabadultak tőle. A mellényúló Egyéniség Peti pedig ahelyett, hogy szépen vette volna a kalapját továbbra is egyéniségeket keres a nézők gúnykacajával kísérve.

Peti - ő egy igazi Egyéniség!

Tóth Gabriella Művésznőt a Hisztis P*csa szerepre szerződtették, és megbízhatóan hozza az elvárt szintet. Gyakran láthatóvá teszi lelki káoszról árulkodó tetkóit, amely kombinálva a Hisztis P*csa szerepkörrel egy egzaltált hirdetőoszlophoz teszi hasonlatossá a vinnyogva röhögni szeretők nagy örömére. Márta Sanyi/Alex - a fene se tudja - a Szent Művészet nevében Petőfi nem alkuszik szerepet alakítja nagy átéléssel és kevés hitelességgel. Vele kapcsolatban csak arra emlékszem, hogy arról írt dalt: "Ő a kedvesem, nézem tetvesen, ahogy áll retkesen, az én kedvesem." - vagy valami hasonló. Ez azért cseppet kevés a Szent Művészet nevében való kinyilatkoztatásra, de Sanyit nem zavarja, minket meg pláne nem a kiröhögése közben. Gáspár Győző visszavonulásával megüresedő Bunkó Cigány szerepkört láthatóan Gáspár Lászlóra akarják osztani, neki meg van az a pénz, amiért elvállalja. Kár, mert Gáspár Laci ennél sokkal értékesebb ember és sokoldalúbb zenész. Az újragondolt X-Faktorban viszont a legtaplóbb zsűritagként röhögteti ki magát kockára téve emberi és szakmai hitelességét.

A versenyzők meg...,hát uram Isten! Ennyi szánalmas, primitív idiótát összeterelni tehetségkutató címén! Na, ezért zseniálisan profi az RTL. A szerencsétlenek észre sem veszik, hogy közröhej tárgyává teszik magukat. Az együttesek közül már csak a Boko Haramra hajazó társulás maradt. Ők azok, akik Mozart Requiemjét is képesek áthangszerelni vizeskannára. Kissé egysíkú a döcögő szekéren rétestésztanyújtásra emlékeztető dalolásuk, de röhögéshez megteszi. A Requiem azért szerencsére nincs veszélyben, mert a banda énekese négy sornál többet nem képes megtanulni egy héten, így a repertoár némileg leszűkül. A szegénygyerek szerepkörben alkalmazott kiscsávót maga az RTL alázza porig. Részletesen bemutatták, ahogy Egyéniség Péternek egy napjába telt, amíg három szerény információ elsajátítására megtanította a jövő egyéniségét. A zuhanyzós jelenet fiatalkorú abuzálásának minősülhet nemcsak szexuális, hanem szellemi értelemben is. Mi nézők azonban jól szórakozhattunk a kissrác primitívségén. Az uborkatermesztő csaj nemsokára elénekli a Gyöngyhajú lányt, már alig várjuk a meglepetést. Az orosz csávó jól adja a búsongó orosz néplélek apró rezdülését, csak tankot ne adjanak a segge alá, mert kiderül, hogy Oroszországnak nincsenek határai. A túlsúlyproblémákkal küzdő hölgynek meg valaki mondja meg, hogy ezt a funkciót Cserháti Zsuzsa halála után elég jól betöltötte az egzaltált hirdetőoszlop nővére, ezért a cégesbulik-plázaparkolók-falunapok világot jelentő deszkái már foglaltak, többet nem bír el a piac. A nőneműnek látszó Harry Potter-imitátor búcsújáért kár. Szegénykém hangok iránti tiszteletén sokat lehetett mulatni, mert tisztelete jeléül még véletlenül sem merte kiénekelni őket.

Az RTL Klub a lelkét kiteszi a népszórakoztatásért, a magyarok meg háborognak, szitkozódnak, nem értik az egészet, próbálják keresni a tehetségeket. Ne keressék, nekik már rég elegük van a nyílt színi megalázásból, inkább nevessenek a műsorparódián.

A Fekete Péntek az USA-ból induló hülye mozgalom, amely - mint minden hülyeség - szép lassan elterjed a nagyvilágban. A karácsonyi nagybevásárlások kezdetét jelölő nap ott ez a Fekete Péntek, amely a Hálaadás napját követő péntekre esik, a "fogyasztás ünnepe". Ilyenkor mutogatják a tévében a sok marhát, akik a leárazásokra napokat várnak hálózsákban a bolt előtt, majd nyitáskor egymást tapossák - esetenként szó szerint - a kívánt portékáért. Természetes tehát, hogy egy ekkora baromság nem maradhat meg Ámerikában, a fogyasztói társadalmak számára is etalonként szolgál. Gazdasági elemzők ezrei - mint modern béljósok - vonnak le következtetést a Fekete Péntek vásárlásaiból, próbálván meghatározni, hogy milyen állapotban van az amerikai gazdaság. Azonnal yellenértéket számolnak, és eldöntik, hogy emelni kell-e kamatokon vagy éppen csökkenteni. Tisztára, mint a Török Birodalom janicsár bográcsolása. Ha a janicsárok jó étvággyal megették az eléjük pakolt ételt, rendben volt minden, ha turkálták a kaját baj volt, ha hozzá sem nyúltak, küszöbön állt a soron következő janicsárlázadás. Ilyen hát ez a Fekete Péntek arrafelé, ezért mindenki igyekszik kitenni magáért. Sokszor maga az elnök is megjelenik a vásárlók között ezzel buzdítván vásárlásra a derék amcsikat. (Idősebb Bush kapott is eleget, mert skótként viselkedve csak néhány zoknit vett a kamerák tüzében.)

Először balliberális barátainkat frocclizzuk csöppet az elnevezés okán. Hát mi az kérem, hogy Fekete Péntek? Micsoda fasiszta - mi több: náczi - elnevezés ez? Mert ugye Péntekről mindenki tudja, hogy Robinson Crusoe rabszolgája volt, ráadásul fekete. Már pedig mostan már az afro-amerikai dívik, minden más elnevezés - néger, színes, fekete, feka stb. - nem pc, így aki ezeket használja, az minimum kirekesztő, de ha valamelyik ballib megmondó embernek rossz napja van, akár náczi is lehet. Tessék tehát tiltakozni, petíciókat benyújtani a Fekete Péntek elnevezés ellen. Legyen mondjuk Szerelem Csütörtök vagy Dobszerda, de a fehér rabszolgatartókra nem illik emlékezni a Szabadság és Demokrácia Hazájában. (Az okos ballibek majd jól kioktatnak, hogy az elnevezés egy rendőrségi szakzsargonból ment át a köztudatba, és a közlekedési káoszra utal.)

A másik gond az iszonyatos tömeg. Pechemre éppen pénteken zúztam a vidéki házba, és pár dologért be kellett ugranom az Ócsanba. Parkoló dugig, a gyorséttermi részben állva zabáltak a népek ülőhely híján. Egy mellettem belépő házaspár férfi tagja - felmérve a helyzetet - hangosan közölte feleségével pillanatnyi életérzését eképpen: "Gyűlölöm az embereket!" Ám a helyett, hogy a felvilágosodás ezen ihletett pillanatát felhasználva szőrcsuhát öltve remeteként elbujdosott volna a közeli Pilisben, mizantróp érzésével belevetette magát gyűlöletének forgatagába. Csak pár dolgot kellett vennem, ám a huszonöt méteres sort kiállva kezdett elegem lenni ebből a mizériából megfogadva, hogy a szükségszerű karácsonyi bevásárlást valami partizán módszerrel oldom meg kerülve a tömeget.

A Fekete Péntek miatti duzzogás további oka a látszat leértékelés, melyet sokan nem vesznek észre. A különböző divatlapok kupon napjai jutnak eszembe. Ha valaki három héttel a nevezett újságban kikiáltott D-day előtt megveszi az adott termékek zömét, ugyanott van mint a kedvezmények napján. Magyarán nem történik más, mint óvatosan - félve a fogyasztóvédelemtől -, kellő időt figyelembe véve felülírják az árakat, és abból engednek nagy kegyesen. Hát ezért érdemes egymást taposni, nem igaz?

A valódinak tűnő leértékelésekkel viszont a kereskedelmi cégek megmutatják, hogy valójában mennyire szoktak átverni bennünket vásárlókat a hétköznapokban. Egy ismerősöm mobiltelcsikére gyúrt, melyet normál áron kb. nyolcvanezer forint körül szoktak vesztegetni. Fekete Péntekre tekintettel akciósan ennek a feléért osztogatták. Mivel beszerzési ár alatt még mutatóba sem adhatnak el, nagyjából a negyven ezret alulról súroló ár lehet - minimális haszonnal itt is számolva - a beszerzési árhoz közel eső ár. Ezen felül minden forint a kereskedő haszna. Amikor tehát jelentős kedvezménnyel dobják utánunk a cuccokat, kereskedőnk iránt könnyes szemmel és háládatos szívvel gondoljunk mindig arra, hogy nekik így is megéri, mert máskor nagyban megy a lehúzás.

És erre az átverős borzalomra szépen ráépül még egy átverés, a fogyasztási hitelek osztogatása. Nézem a reklámokat és csodálkozom, hogy már megint megy a nyomulás. Mossák a sok szerencsétlen fejét azért, hogy adósodjon el a karácsonyra tekintettel. Törleszteni majd később - miből? -, de az ajándék meglegyen. A fogyasztási őrületből az se maradjon ki, akinek nem telik rá.

Szalaggyá'!

Mi - fogyasztásunkkal rabjai a Földnek - így készülünk a karácsonyra. Tülekszünk, könyöklünk, sorban állunk, idegeskedünk, beszólunk egymásnak, mert elhitetik velünk, hogy kisember létünkre mi is köthetünk jó üzletet. Nem köthetünk, csak a megtakarításaink eszetlen elverésével és hitelek felvételével olajozhatjuk a világgazdaság fogyasztásra épülő gépezetét. Mert akik jó üzletet kötnek, azok nem állnak sorba a kamu leértékeléseken. Azok zugügyvédként több millió svájci frankba kerülő villákat vesznek Zugban. Meg jachtokat az Adrián. Meg amiről nem is tudunk. De mindegy, egyszer ők is ott állnak majd annak a gyermeknek az ítélőszéke előtt, akinek születéséről szól a karácsony.

A keresztények számára a karácsonyváró adventi időszak, a zsidók számára Hanuka ünnepe közeleg. Mindkettő lelkileg értékes. A Fekete Péntek nevű fogyasztási ünnep viszont értéktelen, talmi, zavaró. Ha elegünknek lesz elege belőle, postafordultával vissza tudjuk küldeni onnét, ahonnan jött.

"Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni csúnya dolog!”

/A kétezredik év felé, szerzette Nagy Ferenc 1988-ban/

Eltelt életünkből 28 esztendő, és pont ott tartunk, ahol a kommunista rendszer utolsó, vergődő időszakában.

Köszönjük Orbán Viktor! Csak a Fidesz! Szóval Tóni, séta! Mert nekünk, polgáriaknak elegünk van abból, aki hazudik, csal, lop.

Mióta világ a világ, az emberiség örök vágya jót enni. Aztán, hogy ki miképp találja meg ennek a vágynak a kielégülését, az már más kérdés. Vannak, akik sokat szeretnek enni, mások az egészséges táplálkozásra esküsznek és vannak olyanok is, akik az ízlelés élvezetét keresik az evésben. Erre a vágyra és a ráépülő konyhaművészetre a többség időről időre rácsodálkozik, pedig nem új dolog ez. Lucullus neve sem az általa vezetett hadjáratok miatt maradt fenn, hanem tökélyre vitt ínyenc életvitele miatt, melynek része volt a kor színvonalán végletekig kifinomult konyhaművészet.

Az ízlelés élvezkedőit azonban nehéz komolyan venni. Annak különösen, aki Rejtőn felnőve jókat nevetett az egész világot egy kolosszális konyhaként szemlélő nagy Levin finom bölcsességein. Azt hiszem jobban jártak volna a népek, ha engednek Levin kérésének: "Hagyjatok főzni, és én megjavítom az emberiséget!". De Levint nem hagyták főzni, erre odakozmált az emberiség.  A Konyhafőnök című műsor kései Levinként próbálja megjavítani az emberiséget, és az előzményekből tanulva inkább hagyjuk őket, hátha megjavul az a fránya emberiség.

Persze már azzal is meg lennék elégedve, ha az emberiségen belül a legendás magyar populáció javulna meg a Konyhafőnökben látottak hatására. Először talán a híres magyar konyha. Nyílt színi gyónásként bevallom, én valószínűleg sosem leszek nagy fogyasztója az ízlelőkonyha termékeinek. Gasztronómiai toprongy vagyok, na. Ám csodálattal és tisztelettel nézem azokat a szent őrülteket, akik képesek azon hisztériázni, hogy kihozta-e a turbolya a Szent Jakab kagyló ízét vagy éppen elvette.

Tiszteletem oka pediglen Molnár B. Tamás és Bittera Dóra, akik úgy másfél évtizede indítottak harcot a magyar konyhaművészet megújításáért. Remek kultúrtörténeti cikkeik megfogtak, és bár már akkor tudtam, hogy én nem leszek képes követni őket útjukon, okosságuk, következetes harcuk csodálattal töltött el. Csakúgy, mint Vinkó József, aki a gasztronómia Szindbádjaként könnyed stílusban idézi meg letűnt idők konyhatitkait. Nélkülük nem lenne Konyhafőnök, csúcsgasztronómia, ilyen-olyan foodok, népszerű kajablogok stb. Jól tudjuk, hogy: "Nem a kakas szavára kezd virradni, De a kakas kiált, mert hogy virrad.", ám Molnár B., Bittera, Vinkó vették észre először a pirkadat jelét, és kukorékolták fel a "világhírű magyar konyha" meséjétől szundikáló magyar szakácstársadalmat. Sok konfliktust, kiátkozást vállaltak, de hát ilyenek ezek a Levin örökösök. A Konyhafőnök című műsor ezen az úton lépett tovább bemutatva a hétköznapi ember számára a csúcsgasztronómia titkait.

Nem egy bonyolult műsor, üzenete egyszerű: Főzni jó! avagy - Kodályt kicsit kifordítva - Legyen a főzés mindenkié! És ha ebből a szemszögből figyeljük a Konyhafőnök versenyzőit, zsűrijét, egy könnyednek tűnő és mégis sok tanulsággal szolgáló előadást kapunk.

A versenyzők többsége a főzés elkötelezett átlagembere, amolyan hétköznapi Levin, akik fantasztikus teljesítményekre képesek, miközben hihetetlen alázattal viseltetnek a konyha és a zsűri iránt. Viszonylag rövid idő alatt olyan kajákat rittyentenek sokszor képtelennek tűnő alapanyagokból, hogy csak pislog a néző. Bár arra külön kíváncsi lennék, hogy ki mosogat, mert néhány csepp szmötyiért úgy néz ki a konyha, mint valami háború sújtotta övezet. Bizonyára sokan nem ennénk meg a libamájból készült desszertet, de amit ezek a séfjelöltek összeraknak, az valami csoda. Ráadásul részben a szemünk előtt. Láthatjuk - már amennyit engednek látni a műsorkészítők - vívódásukat, szerencsétlenkedéseiket, vitáikat, amelyek aztán valamilyen eredményre vezetnek. Kicsit féltem is a Konyhafőnököt, nehogy észrevegye valaki értékközvetítését, mert akkor reszeltek a produkciónak. Itt ugyanis kemény munkával lehet eredményt elérni, a Mészáros nevű nem strómanok világával ellentétes az ilyen polgári erényre épülő műsor.

A zsűri tagjai szakmájukban elismert, tiszteletre méltó emberek, akiktől a kritikák jogosak. Ugyanakkor gyakran átmennek manírosba. Fördős Z. esetében például előre tudható, kiről miképp döntöttek, mert általában arra néz először, akit nem közvetlenül érint az ítélet. Ha a piros csapatra néz, biztos, hogy a zöld csapat nyerte a számot. A Fördős név mellé pedig felveheti a "szaftos" nevet is, mert egy műsorban legalább négy-öt alkalommal hiányolja a szaftosságot vagy éppen dicsér a szaftosság megléte okán. Sárközi Ákos végtelenül szimpatikus séf, akin látszik, hogy rengeteg munka révén került szakmája elitjébe. Egyetlen dologba lehet belekötni esetében, a beszédmódját érdemes lenne fejleszteni. Mintha mindig egy krumplit tartana a szájában azért, hogy valamelyik versenyzőnek random felajánlhassa előnyszerzés esetén. Wossala Rozina kevéssé markáns, és ebben követi elődjét, Vajda Pierre-t, aki óvatosan kóstolt, és gyakran inkább hümmögött. Rozina beszédhibája - olyan zártan beszél, hogy azzal egy vazs megyei kricsmi törzsközönségéből nem tűnne ki - némileg zavaró, és a tanárnénis stílus sem áll jól neki.

Nem tudjuk még ki lesz a verseny győztese, akárki, én meghajolok előtte. Sok munkával elért eredmény lesz az övé. Nekünk, laikus nézőknek, akik tátott szájjal nézzük a borjúagyvelőből készült mousse-t, az újragondolt bikahere mártást, a flambírozott kecskehájat, hiányozni fog a befejeződő műsor, ezért bánatunkban eszünk egy finom magyaros gulyáslevest Laci bácsi ételízesítőkkel dúsított konyhájából.

Látják, akárcsak Fördős Z. a szándékolt mellénézésével, én is becsaptam önöket a címválasztással: egyáltalán nincs elegem a Konyhafőnökből, amely szórakoztatva csinál kedvet a főzéshez a kétbalkezeseknek miközben a konyhák kemény világát is bemutatja.

A nemzetközi nihilizmus magyarországi titkos rezidenseként citromba harapott arccal ismerem el, hogy Mészáros Lőrinc úrnak igazsága vagyon: a wellness hotelek tele vannak. S miközben meghajlok Mészáros úr éles szemű megfigyelése előtt, szerényen megjegyzem, hogy az általam különösebben nem kedvelt Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején is tele voltak. A magyar strómanok védőszentje - akinek már csak az van hátra, hogy Viktor a gyermekeit is a nevére írassa - tehát igaz premisszából jut hamis következtetésre, midőn azt hiszi, hogy a wellness hotelek telítettsége az ország jólétének lakmuszpapírja. Másról van itt szó kérem!

A wellness hotelek megjelenése, elterjedése valamikor a 2000-es évek elejére tehető, talán az első - és sajnos nem az utolsó - Orbán-kormány idejére. Ebben az időszakban sorra jelentek meg a fürdőkultúrára alapozott, a pihenést az egészségmegőrzéssel kombináló, döntően vidéki szállodák. Alapvetően jó koncepcióval indultak, és hamar népszerűek is lettek. Ma már ott tartunk, hogy azok a hotelek, amelyek az elnevezésében nem szerepeltetik a wellness szót, a vendégkör érdeklődésének horizontjára sem kerülnek. Mi, magyarok megszerettük a wellness hoteleket, mert mi annyira odáig vagyunk az egészség megőrzésért. Vagy nem? Akkor miért olyan népszerű ez a pihenési forma, hogy még a nagy Mészárosnak is feltűnik?

Kezdjük a szállodákkal. Valódi wellness hotelt valódi gyógyvíz- és fürdőkultúrával rendelkező városokra lehet alapozni. Ilyenekből Magyarországon van ugyan egy tucat - Harkány, Hévíz, Zalakaros, Kehidakustány, Sárvár, Bükk, Mezőkövesd, Orosháza, Gyula, Hajdúszoboszló, Egerszalók -, de messze nem annyi, mint ahányan szeretnék magukat ebben a kategóriában látni. Ezért a többiek igyekeznek a wellness látszatát kelteni. Ha beállítanak egy szobácskába családi házba vásárolható jakuzzit szaunával, esetleg egy futópaddal kiegészítve, azt már wellnessként hirdetik. A takarékosabb szállodákban igyekeznek a jakuzzikat áramhasználat nélkül, bio üzemmódban hasznosítani. Ennek érdekében a konyha előszeretettel tálal fel Jókai-bablevest, chilisbabot, sóletet, így a kedves vendég egyénre szabottan élvezheti a vízből feltörő buborékok gyógyító hatását. A hazai wellness szállodák egy részénél ez a vendégen való spórolás egészen nevetséges tud lenni. A reggelihez kínált italok sokszor Tesco gazdaságos szintű narancslevet jelentenek, másszor a poharak gyűszűnyiek. Igaz, ezzel elérik azt, hogy a vendég legalább mozog az újratöltés érdekében.

A minőségi wellness hotelekben az étkezéssel nincs probléma, változatos és jó színvonalú abrakot kínálnak. És ezzel be is tesznek a wellness eredeti céljának. Mi magyarok pár év alatt saját képünkre formáltuk a wellnesst, egészségmegőrzés helyett a hizlalókúra terepévé. A wellness szállodák egésznap etetik, itatják vendégeiket, akiknek már az is nagy cucc, ha lebattyognak a wellness-részlegbe. Abba a wellness-részlegbe, ahol max. egy masszázs tortúráját vállalja fel a megfáradt dolgozó, a kondigépek inkább csak a messziről megtekintett csudaság élményét jelentik. Persze jobb is nem használni őket minden edzetlen jöttmentnek, egy komoly izomhúzódás, gerincroppanás könnyedén összejöhet a felelőtlen legénykedőnek.

Érdekes a vendégek összetétele is. Leginkább a gyermekesek és a nyugdíjasok kedvelik a wellness szállodákat, fiatalokat elvétve látni. A közönség további jellemzője a túlsúlyosság. Kissé elhízott anyukák és pocakos apukák tülekednek a svédasztal körül, próbálván beelőzni a komoly integető izmokkal rendelkező nagymamákat, guruló nagypapikat. A vendégek tányérukat roskadásig púpozzák, és többször is fordulnak, ritkábban a gyümölcsös pulttól, gyakrabban a sütis asztaltól. Ez az étel utáni kapaszkodás azért különös, mert láthatóan jól szituált családokról van szó, akik otthon is körülbelül hasonló színvonalon étkezhetnek. Talán a "ki van fizetve" érzés viszi rá őket a zabálás körüli tülekedésre, amidőn megannyi Kis Jánosként ki akarják enni a wellness Sarudit vagyonából. A családosok között érdekes megfigyelni az 50-es apukákat, amint egy-két apró gyermeket terelgetnek 30-as feleségeikkel. Kövér és Kovács urak elvárása a sok gyermekes családokról tehát megvalósult, igaz, hogy a gyermekek jól láthatóan a második alomból fiatalítják az idősödő atyát. Egyszer tán Matolcsy úr is feltűnik a sorban.

A wellness hotelek legrettenetesebb helyszíne az uszoda/fürdő. A többség lustán olvasgat, néha megmártózva a vízben. Úszni? Na, ne má'! A melegvizes részlegbe csak az menjen, aki szeret mások levében ejtőzni. A prosztatagondokkal küzdő papák és az inkontinenciaproblémákat diszkréten kezelő mamák simán elüldögélnek két-három órát a meleg vízben, mert az olyan jót tesz a deréknak, ízületeknek. Nem fárasztják magukat a tíz méterre található WC meglátogatásával. Egy arcukon átfutó lágy, furcsa mosoly jelzi csupán, hogy a dolog megtörtént.

A magyar wellness tehát igazi hungarikum. Az aktív pihenéssel eltöltött egészségmegőrzés, laza sportolással ritka, mint a fehér holló. Ehelyett alapból pufók emberek szednek fel néhány kiló pluszt pár napos wellnessben eltöltött nap után az egészségre törekvés jegyében.

A wellness mozgalom nagyon jó gondolat, több animátorral, a vendégek aktivitásra való ösztönzésével talán el is érné célját. A Mészáros úr számára oly nagy boldogságot jelentő vályúhoz terelő wellnessből viszont elegem van.

A demokrácia híveinek - nem ennek a volt balos zsarnokokból hirtelen demokratává avanzsáltaknak - van egy rossz hírem. A Földön tértől és időtől függetlenül az emberiség államba szerveződése óta legtöbbször valamilyen zsarnok uralkodott az adott közösség felett. A demokrácia ritka kincs. Igazából meghatározni sem lehet pozitívan, aki próbálta annak beletörött a bicskája. A demokrácia csak negatív módon definiálható: nem zsarnokság.

Ahhoz, hogy a demokrácia kialakuljon, kell egy öntudatos, saját értékeire támaszkodó társadalom, ahol ez nincs, ott igény sincs a zsarnok nélküli életre. Nem véletlen, hogy a Távol-Keleten az emberek évezredeket éltek le anélkül, hogy hiányzott volna nekik ez az izé, ez a demokrácia. Békésen tűrték, hogy az ügyeletes császár, sógun, nagykán, pártfőtitkár kivégeztessen egész népeket, tartományokat vagy éppen szemüvegeseket, ha úgy tartotta kedve. Az iszlám által meghódított területeken sem fejlődhet ki soha demokrácia, mert e két fogalom együtt olyan, mint a kóser sertéscomb. Nincs. Fekete Afrika törzsi világa teljesen alkalmatlan a demokráciára. A '60-as évektől megpróbálták politikai illuzionisták bevezetni a demokráciát a vonalzóval meghúzott határú afrikai országokban. Így aztán a határokon belül számbeli fölényben lévő törzs a választásokon kapott többségi felhatalmazással demokratikusan irthatta a kisebbségben maradtakat. Közép- és Dél-Amerikában sem él meg a demokrácia. Ebben a térségben az őslakosok nyers vérnősző kegyetlensége keveredett a spanyol/portugál hódítók kiszámított aljasságával és az Afrikából behurcoltak gyermeki ostobaságával. A kialakult elegyből egy végtelenül buta, ám rendkívül erőszakos populáció jött létre, amely csak zsarnokság útján kormányozható. Az utóbbi húsz évben látszatra próbálkoznak valami demokratikusnak nevezett hatalomgyakorlással, de az egekbe szökő korrupció miatt csak idő kérdése az újabb junták megjelenése.

Európában is ritkaságszámba ment a demokratikus hatalomgyakorlás. A mai tudásunk szerint az ókori Hellászban kezdték ezt a módszert alkalmazni erősen váltakozó sikerrel. A közel kétszáz görög polisz lakói azt vették észre, hogy valahogy mindig át tudja venni a hatalmat városállamuk felett egy türannosz. Mivel ezek kis közösségek voltak, rühellték erősen, és próbálkoztak valami mással. Csakhogy a színtiszta népuralom előbb-utóbb anarchiába torkollott, amelyből egy zsarnok vezette ki szeretett poliszát. Keresték a kiutat - cenzusos népuralom, zsarnokölési elméletek stb. -, de nem igazán találták. Talán Athén jutott néhány évtizedes eredményre Periklész korában, bár a források nem biztos, hogy teljesen visszaigazolják a fényes sikert. A következő próbálkozás Rómában történt. Az etruszk uralom alól megszabadult kicsiny településen közmegegyezés jött létre arról, hogy zsarnokot soha többé, ezért egy arisztokratikus köztársasági berendezkedést hoztak létre. Igen ám, csak ami működött egy városkában, az teljesen alkalmatlan volt először Itália, aztán a Földközi-tenger, végül egy - az Eufrátesztől a mai Skóciáig terjedő - birodalom kormányzásához. Lassan látták be, hogy a köztársasági forma nem megy, ezért polgárháborúskodtak pár évtizedet. Először Marius vezetett be egyeduralmat, aztán Sulla egy kemény diktatúrát, majd jött Caesar, aki véget is vetett a köztársaságnak, bár Augustus látszatra egy darabig fenntartotta. Az immár császárivá lett roppant kiterjedésű Római Birodalmat mérhetetlen hatalommal rendelkező zsarnok irányította. Valójában ez a módszer sem vált be. A császárokat pár év alatt - még ha normálisak voltak is - összetörte a korlátlan hatalom. A demokratikus hatalomgyakorlás viszont ezerötszáz évre száműzetett Európából.

A középkorban nem volt kérdés, hogy van egy Isten kegyelméből uralkodó király, aki szuverénként azt csinált, amit akart. Uralmára legfeljebb a magát kisemmizettnek érző testvér, egy türelmetlenebb fiú, unokaöcs jelentett veszélyt, de holmi nép nem. Egy-egy itáliai, német városállamban volt néhány vallási fanatizmuson alapuló hatalom átvétel, amely rövid idő alatt a szokásos anarchiába süllyedt. Az első sikeres demokratikus berendezkedés Svájchoz köthető, bár náluk is eltelt pár évszázad amíg kialakult. Aztán sokáig semmi.

Az Amerikai Egyesült Államok létrejöttével számítható a demokráciaproject újraindítása. Mivel az USA függetlenségi háborúban született, az alapító atyák megegyeztek abban, hogy az állam vezetését nem kaphatja zsarnok. Tanulmányozták a korábbi görög, római példákat és a svájci működést. Nemcsak a hatalmi ágakat választották szét kínos pontossággal, hanem a hadsereg irányítást is - mint potenciális zsarnokkeltetőt - civil kontroll alá helyezték. A polgárság erősödésével Nyugat-Európa is erre az útra lépett, bár nem volt könnyű út, a franciák egy évszázadot bíbelődtek, míg megszabadultak a zsarnok utáni vágyuktól. Az abszolút monarchiák megszűntek, a királyságok azonban több helyen hatalom nélkül fennmaradtak, míg megtalálták helyüket a celebvilágban.

Közép-Európa a két világ határán tántorogva próbálkozott zsarnok nélkül meglenni. Nem ment. Ennek két oka van. Az egyik az Orosz Birodalom felemelkedése, a másik az öntudatos, saját munkájából megélő polgárság hiánya. Az oroszok sosem lesznek demokraták, náluk túl erős a mongol/ázsiai hagyomány. Még az olyan virtigli német származású uralkodó is, mint a nagyon felvilágosult Katalin, simán kinyíratta a férjét, és akkor még hol van a kis Szoszó a maga timurlenkes attidűdjeivel. Viszont az orosz nyomulás arra jó, hogy megakassza a Közép-Európai népek tétova bolyongását a zsarnok nélküli országlás felé. A másik ok a világgazdaságba való bekapcsolódás nehézsége, amely miatt nem tudott létrejönni önálló polgárság, csak valami pszeudo polgárféleség, akik - bár azt hiszik magukról, hogy polgárok - valójában állami kegyből éldegélnek.

És most az egész demokráciaproject válságban van a Föld azon a kis területén is, ahol egyáltalán működött valahogy. De ki okozza a demokrácia válságát, esetleg bukását? Az egykönyvűek simán rávágják, hogy hát a Putyin, az Erdogan, meg az Orbán. Igen, az említett urak kavarnak, nem vitás, ám ez csak tünet. A válság oka egyfelől gazdasági döntések átszivárgása a társadalmi folyamatokra. A '90-es évektől a gazdaságilag racionálisnak tűnő döntések eredményeképpen az Ázsiába telepített gyárak elsorvasztották az amerikai, európai munkásosztályt, amely a középosztály fontos részeként adott támaszt a demokratikus berendezkedésnek. Egy ideig ez nem tűnt fel, mert a szolgáltató szektor és a pénzügyi trükkök elfedték a problémát. A leszakadtak pedig szépen besoroltak az állami ellátórendszerek hol szűkmarkú, hol bőkezű rendszerébe. Csak már nem a saját munkájukból megélő polgárok lettek, hanem járadékosok.

Erre a gazdasági-társadalmi helyzetre a politika több területen is rosszul reagált. Nem a munka világát erősítette meg, inkább a társadalmi béke megőrzésének látszata miatt eltűrte a folyamatot. Római mintára kialakult a modern proletár - proles, akinek csak gyermeke van, illetve már az is kevés - réteg, akik szavazati joguk erejére számítva várják az Ostiába érkező ingyen gabonát hozó hajók modernizált változataként a bankszámlájukon jóváírt összegről szóló tájékoztató pittyenést. A magától eltelt politikai elit szűk látókörű ostobasága pedig szellemi téren ássa alá a tömegek demokráciába vetett hitét. Ilyen marhaság a "politikailag korrekt" kifejezés elterjedése, amely megakadályozza a dolgok nevén nevezését. Ép lelkű ember nem akar ilyen-olyan kisebbségeket verbálisan vagy tettleg bántani, de az társadalmi dühöt vált ki, ha egyes szubkultúrák negatív tulajdonságait még csak megemlíteni sem lehet. A túlpörgetett pc egészen a nevetségességig is eljutott, egyes elit amerikai egyetemeken már vitatkozni sem lehet a széplelkű hülyék miatt.

A muzulmán elözönlés mögötti szándékok fel nem ismerése is ennek a saját ostobaságába kövült elitnek a felelőssége. Perspektivikusan minden normálisan gondolkodó - és a demokrácia értékeit féltő - előtt nyilvánvaló, hogy Mohamed követői veszélyt jelentenek. Mi, magyarok láttuk már Budát kardcsapás nélkül elfoglalni az akkori elitünk ostobasága miatt, nem akarjuk újra nézni az európai elit balgasága következtében.

Az önmagába bódult elit jó példája Martin Schulz. Először szidja-hordja Orbánt, majd az érvénytelen népszavazás után - szemével csippentve - tárgyalni akar vele: magyarán korrumpálni akarja (akárcsak Erdogant). Rövidtávon lehet eredményesen, mert Viktor olyan, mint Tuskó Hopkins, alig várja, hogy korrumpálják. Hosszútávon viszont ez a gyakorlat nem szokott bejönni. Éppen így fizetett a bukóban lévő aktuális római császár is germán, hun fejedelmeknek azért, hogy ne fosztogassák Birodalmát. Az eredményt ismerjük.

Sajnálattal vonhatjuk le a tanulságot: a jóllakott európai politikai elit egyszerűen nem érti a társadalom félelmeit, ezért értelmes választ sem tud rá adni. Ezért ők ennek az érdekes és sok szempontból helyes hatalomgyakorlási módszernek a sírásói, ők ágyaznak meg a zsarnokságnak.

És magyar szempontból innen indul a legkényesebb kérdés. A demokrácia meggyengülését és az európai politikai elit szánalmas teljesítményét kihasználva zsarnokká válik-e Orbán? A közelmúlt cselekedetei azt mutatják, hogy igen. Persze meg lehet magyarázni. Meg lehet a magyar politikai hagyományokkal, a demokrácia általános - fentebb ismertetett - hanyatlásával, a muzulmán hódítás elleni védekezéssel, a világgazdaság közelgő összeomlásával stb. Indokot mindig talált minden zsarnok, találni fog Viktor is, meg a belőle/rendszeréből élők.

A dolog személyes része nem kevésbé izgalmas. Szeretett Viktorom valószínűleg teljes önérzettel utasítaná vissza, hogy zsarnoknak tekintsék, maga nem tekint magára egyeduralkodóként. Pedig dehogynem, ez a zsarnokok önigazolása csupán. Mire Viktor rájön, hogy összetévesztette a hatalom szeretetét a szeretet hatalmával, késő lesz. Mivel demokratikus körülmények között - félve a felelősségre vonástól - már nem fogja tudni átadni a hatalmát, nem lesz más választása, mint felpörgetni a hatalmi/erőszak spirált beteljesítve Márai próféciáját: "...mert senki nem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt".

A demokratikus intézményrendszer megerősítése helyett tehát végignézhetjük a zsarnoki rendszer kiépítését. Érdemes megvédenünk a demokráciát akkor is ha éppen - hordalékai miatt - elegünk van belőle, mert legalább nem egy buggyant ember kénye-kedve szerint kell élnünk. A zsarnokságból viszont hiába lesz elegünk.