Mostanában több - jellemzően ballib - elemzés kesereg azon, hogy Brüsszel mégsem Moszkva, ezért nem képes megállítani Viktor egyre autokratikusabb hatalomgyakorlását. A kesergőknek bőven van igazsága abban, hogy a centrális erőteret gründoló Viktor veszélyes a magyar társadalomra, mert ez a hatalomgyakorlási mód az elmúlt száz évben háromszor bukott be magával rántva az országot. Brüsszeltől várni a megoldást azonban sekélyes és lusta gondolkodásra vall. Mégis, mit képzelnek? Hogy Jávor Benedek egy EU-s tankból kiszáll a Kossuth téren, miközben a rádióban beolvassák a tatai nyilatkozatot a Magyar Forradalmi Pizzafutár-Árufeltöltő Kormány megalakulásáról? (Szanyi kapitány ki sem tudna szállni.) Nem értik ezek az EU-t. Hát segítsünk szegényeknek.

Valamikor a '90-es évek végén lazultunk a kedves Krétán. Felkerestük az egyik nevezetességet, a rózsaszín homokjáról elhíresült Elafonissit. Kanyarogtunk át a szigeten, mindenféle szurdokokon, szerpentineken, míg végül egy meglepően jó minőségű, teljesen új autóúton gurulhattunk nagyjából húsz kilométert. A frissen készült autóút már azért is meglepetésnek számított, mert infrastrukturális beruházást Krétán utoljára a fritzek eszközöltek a világháború alatt egyéb gondjaik mellőzésével. A csoda autóút aztán, amilyen hirtelen elénk toppant, olyan sebességgel el is tűnt, az utolsó tíz kilométert egy hepehupás földúton kellett megtenni. A folytatás lehetősége megvolt, mert látszott, hogy a talaj egy darabig még elő volt készítve, és munkagépeket is lehetett látni a környéken. A legszebb persze a magyar szemnek akkor még furcsának tűnő plakát volt, mely büszkén hirdette görög és angol nyelven, hogy itten az EU-finanszírozta út épül Athén és Brüsszel dicsőségére. Öt-hat év múlva ismét Krétát választottuk a nyaraláshoz, immáron gyermekekkel. Gondoltuk lássák a gyerkőcök is a rózsaszín partot, nézzük meg újra Elafonissit! Az út odáig tartott, mint korábban, a tábla pedig továbbra is hirdette a nagyszerű beruházást. A kb. harminc kilométeres útból úgy tízet elloptak a helyi erők. Nem tűnt fel senkinek. (Ha azóta valaki járt arra, tudósítson a fejleményekről.)

Az Elafonissihoz vezető út többet elmond az EU-ról, mint ezer tanulmánynak álcázott bullshit-gyűjtemény. Igen, vannak magasztos célok az EU-ban, és van az emberi természet. Ezt a kettőt kell összehangolni a mindennapokban. A magasztos cél az európai háborúk elkerülésével indult, és ebben jó teljesítményt nyújt az EU, hiszen hetven éve nincs háború mag-Európában. Ilyen hosszú, békés korszak nemigen fordult elő Európa történelmében, jár érte a dicséret. Erre az alapgondolatra fejlesztették aztán az európai versenyképesség gondolatát, amelynek ki kell forrnia magát, ennek sikere kétséges, majd meglátjuk.

Az EU korábbi vezetői belátták bölcsen, hogy a nagyszerű gondolatok is képesek elbukni az emberi gyarlóságon, ezért szolgálatukba állították a gyarlóságokat. Le kell tehát fizetni mindenkit, aki veszélyt jelent a közös fejlődés által garantált békére. Ezt lehet legálisan és lehet félre nézve csinálni a helyi korrupciót eltűrve, támogatva, abból jól járva.

A legális rész is rendkívül összetett, a lényeg az, hogy terítsék a pénzecskét. A politikai eliteknek ott vannak a jól fizető, de nem különösebben munkaigényes képviselői, és egyéb lufi hámozói állások. Így a hazájában már semmire sem jó politikus még tíz-tizenöt évig ellébecolhat havi sokezer euróért a brüsszeli elfekvők valamelyikében sokszor alkalmazva családtagot is. Ezek biztosan nem fognak az EU ellen kampányolni, még akkor sem, ha otthon esetleg néha röfögnek valamit a bürokrácia nehézségeiről. És akkor sem, ha egyébként EU-ellenes nézeteket vallottak korábban, hiszen a havonta pontosan érkező apanázs a nacionalista-populista hévre valahogy csodatévő hatással rendelkezik. A szépen fejlődő brüsszeli bürokrácia a sok különböző nemzetiséghez tartozó aktatologatóval már régen rájött, hogy jobb Brüsszelben kávét kavargatni sok pénzért mint otthon bagóért dolgozni. A gazdasági elit szintén megkapja a maga jussát. A legális rész ebből a különböző pályázatok elnyerése a mezőgazdasági támogatásokon kezdve a különböző programokig. Rengeteg álomkergető civil szervezet is kap pénzt Brüsszeltől. Munkájuk eredménye a nullához konvergál, de ők is inkább az aktuális hülyeséggel foglalkoznak teljes átéléssel, mintsem konkurenciát teremtsenek a csirkebontóban dolgozóknak. A tagállamok szellemi elitje szintén Brüsszel zsebében van. A tudományos élet melyik napszámosa óbégatna az EU ellen, ha évente hat-nyolc (napidíj, szállás, utazási költség, fellépti díj) konferencián is részt vehet a nagy érdeklődésre számot tartó - valójában senkit sem érdeklő - aktuális tudományos eredményeivel. Az EU tehát okos, mindenki szem a láncban.

És ott vannak a nem legális utak. Köztudomású, hogy a fejlesztési pénzek igen nagy hányada el sem hagyja Brüsszelt. Pontosabban elhagyja, de különböző off-shore számlákon landol. Ám ez is része a játéknak. Így lehet érdekeltté tenni a nemzeti burzsoáziát az EU-projektben. Ehhez természetesen az összefonódott brüsszeli politikai-bürokrata elit kifinomult rafináltsága szükséges. Röhejes volt Paks 2 esetében, ahogy sasszéztak az „ájrópai értékek” mantra és a ruszkiktól leeső zsé között. És hirtelen a jéghegy csúcsaként a ruszki kijáró ember repcsijén való magán utazás is belefért az "ájrópai értékekbe". És mekkora suska lehet még a nagyérdemű demokratikus szemei elől gondosan elrejtve? Meg a példamutató korábbi elnök, Barroso, aki az "ájrópai értékek" mentén hajlandó volt lehajolni némi lovettáért, és a kiemelt nyugdíját kiegészíti egy kis mellékessel Goldmanéktól. Vizsgálgatták egy darabig etikailag, és rendben lévőnek találtatik vala Barroso úr cselekedete. Ha rozsdál az arany, mi lesz a vassal? Nos, drága Barátaim, ti azt hiszitek, hogy az Unijó megbuktatja Viktort korrupció miatt?

Ugyan. Viktor zseniálisan érzett rá a "Békéért mindenkit korrumpálunk" EU-doktrínára. És, amilyen kegyetlenül kihasználja a brüsszeli elit gyengéjét a sok pénzéhes demokratával, azt tanítani kellene! Magyarország tehát az Európa projekt részévé vált, elitje éppen úgy lefizethető, mint mag-Európa elitje. A ballibek és az idealizálásra hajlamos jobboldaliak vigyázó szemeinek reménykedően való Brüsszelre vetése ezért csacsiság. Brüsszelt Viktor rég megállította, azóta együtt seftelnek, csak a borzasztó tagságnak megy a műsor. Akik szegények azt hiszik, hogy Viktornak elege van Brüsszelből, Brüsszelnek meg Viktorból.

Alig egy hónap van vissza az iskolából, és egyre több ismerős szülő kezd el pánikolni gyermeke jegyeit illetően. Egyes kölköknél még a bukás lehetősége is felmerül, úgyhogy keményen bele kellene húzni az év végi dolgozatokkal. Nehéz dolog ez, nagyon nehéz.

A legtöbb panaszt már ismerem, mert a közös programok során egész tanévben hallgathattam. Leginkább a kamasz fiúk vannak veszélyben. A lányok valahogy jobban alkalmazkodnak, vagy az iskola rendje jobban rájuk van szabva, nem tudni, ezért a lányos szülők sokszor nem értik a fiús szülők aggodalmát. Ráadásul ezek a gyerekek nem a PISA teszt hátrányos helyzetű lemaradói, hanem derék középosztálybeli családok ifjú reménységei. És mégsem megy nekik az iskola. Pedig egyesek IQ-tesztje átlag feletti eredményeket mutat, technikai tudásuk, verbális kifejező készségük kimagasló. Ám a suliban ez smafu. Könnyű lenne most szidni a tanárokat, meg az iskolarendszert, de azzal nem oldódna meg semmi.

Látnivaló, hogy a tanárok sem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Sokat panaszkodnak ők is tehetetlenségükben. A tanári pálya elnőiesedésével megszűnt a kamasz fiúk számára fontos tekintély. (Van olyan iskola, ahol nincs egyáltalán férfi tanára a gyerekeknek, még a tornatanár is nő.) A tanárnők - akár ki merik mondani, akár nem - igazán nem tudnak mit kezdeni a bikaborjakkal. Téblábolnak szerencsétlenek, de tekintélyük az nincs. Lehet kárhoztatni a férfiközpontú világot, de felesleges. A kamasz srácok féken tartásához kell a férfiasan következetes szigor, egyszerűen ez a világ rendje.

A másik probléma az okoskütyük használatának terjedése, amely szintén inkább a fiúkat érinti. A szünetekben rendszeresen játszanak okostelefonjaikon, amely órai dekoncentráltságot okoz. Egyszerűen nem képesek visszatérni az óra témájához, agyuk teljesen a játék bűvöletében pörög. Nekik aztán magyarázhatja a derék tanerő a glikolízis folyamatát, Marius haderőreformját, a Léda-versek szerepét Ady életében, nem köti le őket. Az érdektelenség egy részét - személyes érintettség okán - megértem. A huszonötödik érettségi találkozónkon megkérdeztem matektanárrá avanzsált barátomat, hogy mire jó a másodfokú megoldóképlet? Úgy bámult rám, mint aki ufót látott, és gyengeelméjűek számára fenntartott hanghordozással közölte, hogy másodfokú egyenletek megoldására. Jó van vazze, de az mire jó? - replikáztam, mert a huszonöt év alatt egyszer sem kellett másodfokú egyenletet megoldanom.

A tanárok tehát többszörösen komoly csapdában vannak, mert őket még egy teljesen más szabályrendszerre készítették fel. Olyan tananyagot kell leadniuk, amely nem tudja követni a technikai robbanást, az ismeretek gyors avulását, a szétszórt figyelmet. Még a kétezres évek elején váltott ki nagy vitát az a kérdés, hogy szabad-e az irodalmi műveket - jellemzően nagyregényeket - rövidíteni. Aztán jöttek a hangos könyvek. És hol vagyunk már ezektől? Egy mai srácnak - akár szeretjük a folyamatot, akár nem - az Egri csillagok olvashatatlan. Ha össze tudják a szülők foglalni a lényeget, talán felfogják, különben érdektelen számukra. Kötelező olvasmányként pedig kész kínlódás, amely arra jó csupán, hogy végleg megutáltassák velük az olvasást. A bonyolultabb gondolkodást igénylő matematika mindig az iskolások réme volt, manapság reménytelen. Egyik ismerős apuka - pechjére - építész, aki fia születésekor megnyugodva tervezte a jövőt, gondolván, lesz kinek átadnia a boltot. Most a haját tépve szembesül a ténnyel, hogy kiszemelt örököse és a matematika akárcsak a párhuzamosok, a végtelenben fognak találkozni. De lehet, hogy ott sem.  

Ebben a rendszerben tehát mindenki áldozat. A diák, akinek idejétmúlt - jellemzően XIX. századi gyökerű - ismereteket kell elsajátítani. A tanár, aki ha megfeszül, sem tud eredményt elérni sok gyereknél. (Pedig sokan tényleg megfeszülve kísérleteznek új módszerekkel.) Az oktatáspolitika, amely avítt politikai gondolkodás mentén nem képes kitörni saját ketrecéből. (Észre sem veheti a változást kikényszerítő folyamatot, mert az biztos valami liberális izé, meg a Soros.)

Van-e remény? Igen is, meg nem is. Az oktatási rendszer átalakítása a kormány kevés reformjainak egyike, amely szépen meg is bukott. Nem fognak vele újra kísérletezni, választások előtt meg pláne nem. Pedig vannak eredmények. Például a mindennapi testnevelés tekintetében jó a gondolat és alapvetően jó a megvalósítás is. Ugyanilyen bátorság kellene a többi tantárgy átformálásához. Természetesen némi társadalmi vitával, amely azonban a kormánynak nem kedvence. (Talán, ha Bayer úr meghívná kávézni az érintetteket, elindulhatna valami közös gondolkodás.)

A tohonya, önellentmondásos kormányzati töketlenkedés helyett a reményt az oktatási rendszeren kívüli videobloggerek, bloggerek, műsorok jelentik. Tudta, hogy Dancsó Péternek több mint hatszázezer feliratkozója van? Radics Petinek majdnem négyszázezer? Csebének kétszázezernél is több? Van egy rossz hírem a frontális oktatás híveinek. Ezek a blogger srácok tanítják a gyerekeket igazán. Időnként elnézve blogjukat, magam is csettintek, mert sokszor nem középiskolás fokon nyomják. (Máskor meg szarul csinálják.) A tini srácok pedig isszák szavukat, és tudásukat inkább tőlük szedik, mint a frusztrált, évek alatt megfáradt tanároktól. Talán ezek a fiatalok - maguk sem tudják ugyan - mutatják az utat módszerekben, humorban, képi világban, témaválasztásban, technikában. És érdekes módon képesek a figyelem felkeltésére és lekötésére is. Egy-egy feldolgozott témájuk után lehetne témazáró dogát is íratni, annyira ott vannak a skacok. Tőlük kellene tanulni, nem szégyen az. Valamint egyéb nagyon jó műsorok, blogok szerzőitől. Ott van a Brutális kémia, A történelem fasza gyerekei blog, Lemil blog, Nyári Krisztián irodalmi blogja és sok más értékes, érdekes mégis szórakoztatva ismeretet adó igazi szellemi termék. 

A buktatástól rettegő szülőknek pedig nem kell félniük, mert a tanároknak is elegük van a nyári pótvizsgáztatás senki által meg nem fizetett túlmunkájából.

Alig egy év van hátra a következő országgyűlési választásig, de már durvul a magyar közélet. Valahol érthető, mert a kormányzópártnak semmi mondanivalója sincs a nemzetnek, helyette durvasággal kompenzál. A Fidesznek - és személyesen Viktornak - nincs stratégiai elképzelése arról, hogyan kellene kinéznie ennek az országnak pár évtized múlva. A munkalapú marhasággal bebukott, más meg nincs. Jövőkép tehát nuku. Az ország ijesztő mértékben züllik eszmeileg, társadalmilag, gazdaságilag. Az üres hatalomféltés mozgatja csupán a rendszert, félelem a harácsolt vagyon elveszítésétől és az esetleges felelősségre vonástól. Ennyi. Az ellenzéknek egyre kevesebb megjelenési lehetősége van, ezt egyelőre viszonylag jól veszik, és inkább iróniával reagálnak, ami üdvözlendő. A Hatalom nem szokta szeretni ha kiröhögik, ezért jól láthatóan nő bennük az agresszivitási hajlam. Nem üdvözlendő viszont, hogy egyes ellenzéki csoportok tettleg kezdik provokálni a rezsimet, ezzel maguk is pörgetik a gyűlöletspirált.

Használják Kampányszöveg-generátorunkat! →

A pozitív jövőkép hiánya és a félelem folyamatosan tágítja a hatalmi agresszió kereteit. Gondolta volna valaki a polgári Fideszről, hogy odáig alacsonyodik, hogy kopasz lumpeneket alkalmaz egyfajta SA-különítményként? Vagy újságírókat - ráadásul nőket is alkalomadtán - tettleg inzultálnak egy Fidesz-rendezvényen? (Miközben a sötét pincében virulensen kicsírázó krumplira emlékeztető Rezsim Szilárd hazugsággal vádolja az áldozatot.) Egyáltalán gondolta volna egy, a Fidesz 2002 vereségén síró, a 2006-os gyurcsányi őrjöngés rendőr attakját elszenvedő egykori orbánista, hogy ilyen alakok alelnökségig  vergődnek a Fideszben? Hova jutottunk, Istenem? És hova jutunk még?

Fáj látni azt is, ahogy emberileg épülnek le egykori politikai ikonjaim. Viktor szánalmas. Nemcsak testileg nyújt rettenetes látványt, de gondolkodásmódja is riasztó. Hol van az az ifjú miniszterelnök, akit a felkészült, vérprofi Baló György sem tudott megszorongatni, sőt felkészültségben, okos érvelésben rendszeresen meg tudta verni Balót? Hol van az az ember, aki a felkészületlen Sváby Andrást félóra alatt száműzte a média világából a vendéglátóiparba? Sehol. Nincs vita, helyette péntekenként kinyilatkoztatás van egy mikrofonállvány előtt. A normális párbeszédre már alkalmatlan miniszterelnök jól láthatóan - az életkori sajátosságokra ráerősítve - megindult a nagyképű, demens vénember útján. És követik őt a többiek. Áder Janó - na, basszus, most a Kövér kitilt az Univerzumból - a buta, de legalább nem rosszindulatú Losonczi Pálra kezd hajazni, bár a beiktatási beszéde reménykeltő. Kövér apróantalosodva nemsokára igazi köteles beszédben örömködve bejelenti az Országgyűlésben, hogy Legokosabb Lajoson végrehajtották a Népbíróság ítéletét. (Majd kap érte egy villát.) Kósa régebben szórakoztató volt, amióta azonban szert tett egy lyuksógornőre, emberileg összetörve hadovál mindenféle zagyvaságot. A lakiteleki sátorverőként komoly kockázatot vállaló Lezsák Sándor "elstadingerelvtársozódott", és egykori önmagát szembeköpve tilt meg felszólalásokat a Parlamentben, ha valaki két papírlapot merészel felemelni. A valaha tehetséges Bayer penetráns őrjöngése Marosán Györgyöt (Buci Gyurit) idézi. Bayer úr kérem, lesz Pócspetriről is cikk, Vásárhelyi-módra? Helyhiány miatt a többit inkább hagyjuk.

A politikájában kiüresedett, emberileg félelemben élőknek mi marad, ha meg akarják tartani hatalmukat? A gyűlöletspirál - aztán az erőszak - felpörgetése. Ezért sztár a Fideszben egy Finkelstein nevű úr, akinek innen kívánunk hosszú szenvedéssel teli, méltósággal viselt betegséget, hátha közben belátja, hogy életével mennyi kárt okozott. És sajnos látszanak Finkelstein úr és legjobb magyar tanítványai munkájának eredményei. A Hatalom nem tud mit kezdeni a Jobbik keménységével, a Kétfarkú Kutya Párt humorával, a Momentum fiatalos lendületével, az LMP szakszerű számonkérésével, hát agresszívan fenyeget. (A vörösök jobban kézben tarthatók, ők buták, zsarolhatók, lefizetettek, bónuszként pedig van egy Gyurcsányuk.) Szürreália dolgos hétköznapjaiban teljesen természetessé vált, hogy rendőrök vegzálnak embereket, akik kifestik a töredezett járdákat. Mit csináltál volna Viktor, ha huszonnyolc éve veletek művelnek ilyet Grósz elvtárs pribékjei?

A plakátokon is megjelenik a gyűlölet. A Jobbik "Ők lopnak" plakátja nagyot ütött, de cáfolta valaki? Tudta cáfolni? Nem, helyette valami szánalmas marionett plakát a válasz. De ez is ellentétes hatást vált ki, hiszen ebben az országban mindenki tudja, hogy Simicska finanszírozta huszonöt évig a Fideszt és vezetésének megélhetését. Akkor meg minek eszetlenkedni, fiúk? Csak ennyire futja? Meg a plakátok betiltására törvényileg? Rossz reakció, nagyon rossz. Már meg is jelent a gerillaragasztás. Úton-útfélen ragasztgatják le egymás plakátjait az ellenérdekű felek a turáni átok jegyében. És ez vár ránk még egy évig.

Szánalmasan jelentéktelen kis blogunk nem akar beszállni ebbe a játékba. Pedig könnyű lenne. Összeírnánk öt-hat politikus nevet, meg tíz szót - tolvaj, g.ci, buzi, hazaáruló, elmebeteg, Putyin-csicska, Soros-bérenc, urizáló, zsúrpubi, lop - és máris kész lenne a következő választási kampány generátor. Aki nyomogatná, az örülne, ha neki kedves konstelláció jönne ki, és küldene minket érdekes tájakra, aki szerint szeretett politikusára nem jellemző mondatot dobna a gép. Sajnos ezzel a stílussal kell megbarátkoznunk a következőkben. Vagy mégsem. Rajtunk is áll.

Mi csak jókat írunk a generátorba. Higgyék el, szórakoztatóbb variációk jönnek ki, mint amilyeneket a gyűlöletkampány-generátor dobna.  Az ellenzék humor tekintetében rendben van - más sem maradt nekik - a kormánypártnál azonban van hova fejlődni. Tisztelettel jelentjük tehát egykor szeretett barátainknak, hogy a sokadik közbeszerzés megnyerése alkalmából elveszített humorérzékük becsületes megtalálói vagyunk, ezért javasoljuk, hogy lépjenek le a gyűlölet útjáról, mert abból viszont nagyon elegünk van.

Ha van az égben könyv, amelybe a magyarok történetét írják, a mostani éveket valami épp ésszel fel nem fogható időként jegyzik be, amelyben a magyarok megalapították új hazájukat, Szürreáliát. Először pöcköljük meg liberális barátaink orrát, hogy aztán bevigyünk néhány gyomrost szeretett kormányunknak.

Egy, az orosz nyomulást nem kedvelő - vállaltan liberális - magyar honpolgár követvén Budaházy úr és Novák úr példáját, kifejezte nemtetszését a Szabadság téren álló orosz megszállókat dicsőítő emlékművel szemben. Joga van hozzá. Erre egy Magyarországon élő kedves migráns felkereste és szolid fenyegetéssel megalázó bocsánatkérésre kényszerítette. Sok tanulsága van a történetnek, kettő Szürreáliát jellemzőt emeljünk ki belőle, amelyet eddig nem hangsúlyoztak kellően.

Liberálisék tanultak az ügyből? Tanultak a fenét, ők is Szürreália oszlopos alapítói. Mert ez lesz a jövő, ha hagyjuk. Sok kis Mohamednek nem fog tetszeni ez-az, és jól megfenyegetnek minket, akiknek mégis csak hazájuk e lángoktól ölelt kis ország. Nem tetszik, hogy egyesek szeszt isznak: durr egy pofon. Kezdetnek, majd lesz ott még más is. Lehet elfelejteni mindent, amit sok szenvedéssel kiküzdöttünk magunknak, mert Mohamednek nem tetszik. A liberalizmust is. Azt az ideológiát, amely az európai kultúra sokat szidott, de nagyon emberi gondolatköre. Csak dogmává fajult, a dogmák pedig saját sírjukat ássák meg. Mint most is. Szóval, liberális barátaink, itt az idő levonni a következtetést: Akkor lássuk ezt az erőszakos, kultúránkat veszélyeztető migráns bandát, amikor a hátunk közepét!

A másik tanulság, hogy mi, magyarok azt hittük, a kormányunk megvéd minket a migránsok erőszakosságától, hiszen ezzel volt teleplakátolva az ország. Aztán nem. Egy sehonnai csecsen nyíltszínen fenyegetőzik, a magyar hatóságok pedig cinkosul hagyják. Honnét is ismerős történelmünkből, amikor idegenek a magyar hatóságokkal összekacsintva aláztak, kényszerítettek, öltek magyarokat? Minden megemlékezésen elhangzik: Soha többé! És tessék. Nagy nehezen - Viktor Brüsszelben bejelentett személyes kívánságára - valami mozdulni látszik, de az elgondolkodtató, hogy a magyar hatóságok hetekig nem csináltak semmit polgártársunk védelmében. A jegyzőkönyv kedvéért jegyezzük meg, hogy azért az ügy még nincs lefutva. Mohamed kivágása az országból a Kormány felelőssége. Ha marad, napnál világosabb, hogy Viktor Putyin-csicska, aki nem védi meg a magyarokat. Ha Mohamed röpül, respect.

A következő két történet a szépen épülő Szürreália vidám percei közé tartozik. Jani bohócnak volt egy álma. Villamos Hódmezővásárhely és Szeged között. Mindenkinek van egy álma, a Jani bohócnak ez. Kampányol is vele vagy tíz esztendeje, és mivel már hét éve kormányon vannak elég kínos az eredménytelenség. Értelme nincs ennek az álomnak, de hát az álmok már csak ilyenek, értelmet hiába keresünk bennük. A derék hódmezővásárhelyi parasztpolgárnak olyan autója van, hogy azzal percek alatt betép Szögedébe, nem fog odáig alacsonyodni, hogy villamossal zötyizzen. Talán csak a nagy magyar róna délibábjai közül hiányzik a feje tetején sikló villamos. Ha a gémeskút az égből meri a vizet évszázadok óta, akkor a technikai haladás jegyében ezen túl a villamos is döcöghet az égen a tikkasztó nyári napokon. Ennél több értelem nincs Jani bohóc álmában. És erre mi történik? Jani bohóc felébred szendergéséből, mert rájön, hogy semmi sem lesz a Nagy Ígéretből. Televisongja a világot, hogy a Kormány se támogassa a projektet, mert szét van lopva az egész. Értitek, véreim? A rezsim második legnagyobb hatalommal bíró embere nem tudja beváltani kampányígéretét hét év kormányzás után! Nem valami bivalybürgözdi senkiházi, hanem személyesen Jani bohóc kenődött fel. Ő, aki valójában kormányoz. Szürreália.

A másik story legalább ennyire pikáns. Megalakult a Puskás Ferenc Stadion Időarányos Kivitelezését Nyomon Követő Bizottság! Éppen itt volt az ideje. Már csak a Hülye Járások Minisztériuma tekintetében van egy kis hiányérzetünk. Mihez kezdtünk volna egy ilyen remek bizottság nélkül, hüm? Vezeti a legnagyobb magyar, személyesen a Viktor. Alleluja! Na most, kérem, a kormánypártiak szerint Magyarországon demokrácia van, az ellenzék szerint diktatúra. Szerintem meg Szürreália. Mert demokrácia nincs az biztos, hiszen normális országban a miniszterelnök senkit sem érdeklő hobbijára nem költenek el ezermilliárdokat. És diktatúra sincs, mert egy totális államban a miniszterelnök hobbiját a rezsimszolgák azonnal teljesítik. Olyan volumenű késedelem esetén, mint ami a Puskás projektnél látszik, egy diktátor már rég a Dunába lövette volna az egész bandát kormánybiztosostul, projektmenedzserestül, mérnököstül. Szürreáliában viszont a miniszterelnöknek személyesen kell felügyelni, hogy kedvenc stadionja időben felépüljön, mert túlfizetett sameszai szarnak rá is meg a hobbijára is. Érthető ez az agyamentség is, drága népem? A magyar miniszterelnök akarata semmit sem ér, még a sajátjai között sem. Ha nem szeretne lebőgni nemzetközi focibuzi haverjai előtt, személyesen neki kell kézbe vennie egy amúgy piszlicsáré ügyet. Csoda, hogy az Egészségügy Időarányos Összeomlását Nyomon Követő Bizottságban való részvételre már nem marad ideje a mi drága Viktorunknak? Meg a kormányzás nevű munkára, amire tőlünk választóktól felhatalmazást kapott.

Lesz itt stadion, misztikus... kicsit utópisztikus

Egy dolog azért boldogsággal töltheti el a kétkezi jó magyar embert. Meghaladtuk Örkényt, aki szerint: "Magyarország', rögeszme (Orv.: "fixa idea.") Tízmillió lakosa van. Újabb hírek szerint gyógyítható, bár úgy sokat veszít a bájából." Az a helyzet Pista bácsi, hogy tévedni méltóztatott, nem gyógyítható, a rögeszme pedig Szürreáliává fejlődött.

Talán ha egyszer sokaknak elege lesz Szürreáliából, a folyamat megfordítható.

Úgy látom, szeretett Viktorom komoly helyezésre pályázik a "Hogyan igyunk el lehető legtöbb agysejtet a lehető legrövidebb idő alatt?" nemzetközi versenyen. Talán már előzi Junckert. Mi mással magyarázhatjuk a CEU elleni felesleges támadást?

A CEU kettős feladatot lát el. Ebből jól látható az oktatási rész. Persze ne gondoljon senki valami óriási teljesítményre, az oktatás üzlet. Apu, anyu boldogan fizet tizenkétezer dollárt azért, hogy vasággyal együtt ötven kilós kisfia valami egzotikus országban, alig hat év kemény tanulás után el tudja dönteni, hogy a férfi vagy a női mosdóba menjen be, ha rájön a szükség. A női szakasznak pedig ott van a gender oktatás. Erről a hülyeségről eszembe jut az a régi vicc, melyben az óvodás Marcika megmutatja a fütyijét Julikának azzal, hogy: "Bee, nekem van fütyim, neked meg nincs!" Mire Julika megmutatja a punciját és így szól: "Bee, ha én megnövök, ebbe annyi fütyit kapok, amennyit csak akarok!" A gender nevű marhaságot azoknak a magukat testileg csúnyának tartó vagy lelkileg zavarodott nőknek találták ki, akik nem képesek megvalósítani Julika programját, ezért péniszirigységükben bebeszélik maguknak, hogy a nemek között legalább társadalmi szempontból nincs különbség. Ha van olyan hülye, aki ezért fizet, kit érdekel. A Nemzet Rasija például egy olyan iskolába járt Svájcban, ahol felszolgálást tanítottak. No, azért nem így írták ki, különben nem menne a sok sznob, de a kurzus lényege az, hogy megtanítsák a jelentkezőket teríteni és felszolgálni anélkül, hogy az ujjuk belelógna a levesestányérba. Normális ember ezt megtanulja a nagymamájától, egy nem vagyonos miniszterelnök viszont rászán erre a stúdiumra húszmilliót leánya boldogságáért. Kinek mi köze hozzá, ha telik a vagyontalanságból. Tehát aki a CEU-t azért üldözi, mert ostobaságokat oktat, az igen hülye ember vala.

A CEU kevésbé látható része már bonyolultabb kérdés. Az USA hatvanegynéhány éves doktrínája a fellazítás politikája. A kétpólusú világrendben egyszerű volt a helyzet, a Gonosz Birodalmát és szatelit országait belülről kellett bomlasztani, mert bár kevésbé volt látványos, mint egy atombomba, viszont annak mellékhatásaival sem kellett számolni. Aki beszopta a szabadságról, demokráciáról szóló mesét és életét, szabadságát, egzisztenciáját kockáztatta a Birodalom bukásáért, az jól megszívta, mert azt elfelejtette a Szabad Európa elregélni, hogy az USA - néhány VIP-es brancsbélit leszámítva - képtelen megvédeni a lázongókat. Ez rengeteg egyéni tragédiát okozott, propagandacélra azonban fel lehetett használni, lám milyen gonoszok az oroszok. A hidegháború letűnt, az USA hatalmi politikája maradt, a fellazítás politikáját ki lehetett terjeszteni mindenkire, aki veszélyezteti az USA vezető pozícióját. Ezen ne háborogjunk, teljesen logikus hatalmi megoldás, bolondok lennének, ha nem tennék. Minden országot, amely potenciálisan veszélyt jelent az USA hatalmi helyzetére vagy annak egy szeletkéjére, erős kontroll alatt tartják. Például az EU-t. Nem elég, hogy amcsi támaszpontok mindenfelé - tulajdonképpen katonai megszállás - a vezetőket is folyamatosan lehallgatják. (Akik ezzel tisztában vannak és eltűrik.) Ha pedig valami ad hoc nem tetszik, akkor jön esetleg éppen a Soros. Hol a valutájukat rengeti meg, ilyenkor szokott előkerülni a görög válság, hol rászabadít néhány millió agysebészt az EU-ra jelentős orvos-munkanélküliséget okozva. Csak hogy érezzék az EU vezetői is a törődést, és ne lankadjanak, mondjuk az ukrán expanzió támogatásában. Soros tehát az amerikai világhatalmi politika egyik - talán fontos - szereplője. Az általa alapított és dominált egyetem ennek a sokszereplős és igen bonyolult játéknak a része. Ennek nem lehet nekiesni baltával, mint azt a mi Viktorunk együgyűen gondolja. Akkor sem, ha a szovjet tanácsadó elvtársak erre biztatják.

Viktor azt képzelte, hogy itt az alkalom, mert ha Trump utálja Sorost, akit Putyin úr nem különben rühell, akkor egyszerre szerezhet jó pontot Donaldnál és Vologyánál kiebrudalásával. Azt azonban nem súgta meg neki a felcsúti pálinka, hogy Donald akár mennyire is okádik Gyuri bácsitól, az amerikai hatalmi játszadozás szereplőjét egy pici ország miniszterelnököcskéje nem macerálhatja. Olyan ez, mint amikor két testvér összeverekszik és egy harmadik felbátorodván elkezdi ütni a kevésbé szimpatikusat. Erre a tesók összefogva jól megrugdossák a sutyerákot, mert egymást szabad ütniük, de más nem ütheti egyiket sem. Itt tart most a szokásos politikai melléfogását eltitkolni akaró Viktor és jót nevethetünk azon a folyamaton, ahogy néhány héten belül megmagyarázzák a harminc IQ-s békemenetelőiknek, hogy kegyesen mégis engedik a CEU-t tovább működni, mert hát a Gyuri bácsi is magyar ember és mi magyarok tartsunk össze.

Lehetett volna másképp is. Mert ne felejtsük el, hogy NATO-tagország lévén mi az USA szövetségesei vagyunk. Az ő fellazítási politikájuk a miénk is. Ezért talán nem mellékes, ha okosan idomulunk hozzá. Kellemes magyar orcánk redőit nyájasra rendezve, szemünkben a jövőbe vetett hit sugarával, érces hangon kijelentjük, hogy: Yes, sir! (Fog menni, korábban a Jah voll! és a Da! is ment.) Támogatjuk a CEU működését, amivel csak lehet. Egy dolog csak a mi elvárásunk: a Mester tanítványai Magyarországon nem bújnak elő a köpönyegből. Máshol végzett munkájukat viszont üdvözöljük. Közben pedig néhány magyar érdeknek megfelelő padavan is kiképeződne, mert hátha nekünk is van fellazítási politikánk egyes térségekben.

Az agysejtjeit rohamosan redukáló Viktor azonban a lehető legostobább döntést hozva Magyarországra haragította szövetségeseinket. Ezzel csak az az apró bibi, hogy a feleslegesen hergelő Magyarországból egyre több partner országnak lesz elege, és az a történelmi tapasztalat, hogyha elkezdik elégedetlenségüket kifejezni, akkor mi magyarok nagyon meg szoktuk szívni.

Sok minden történt a múlt héten a közéletben, volt is róla véleményünk, de nagyhéten illik csendben lenni. Ilyenkor talán érdemes az élet más részeire koncentrálni, különösen, ha az egybeesik a költészet napjával. Van néhány kedvenc versem, most ezt találtam nagyhétre valónak.

Szabó Lőrinc: Lóci verset ír

Ünnep előtt volt. Kint a kertben

húsvéti bárány bégetett,

most borult virágba az alma,

a barackfa már vetkezett,

én meg épp versbe igyekeztem

fogni életet és halált,

mikor egyszerre nyílt az ajtó,

jött Lóci és elémbe állt

s megszólalt: – Apu, verset írtam!

– De hisz még nem tudsz írni, te!

– Nem is írtam, csak kigondoltam.

– No, halljuk. – Hát figyelj ide, –  

szólt Lóci, azzal nekikezdett

s két sorban elmondta a verset:

„Az életet adja, adja,

egyszerre csak abbahagyja.”

Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól

a versed? Ennyi az egész?

– Hát az istenről, az a címe! –

magyarázta a gyerek; és: 

– Nem kéne még valami hozzá?

kérdeztem én kiváncsian.

– Nem hát, – felelt ő, – ez az élet,

ebben már minden benne van.

– Benne van, jól van, igazad van,

szép a vers, menj és játssz tovább! –

Szinte ijedten csókoltam meg

Lóci hatéves homlokát…

Ő elrohant… Kint ragyogott a

tavasz, a bárány bégetett

s én eltünődve ezt a verset

írtam a magamé helyett.

Ez a pöpec vers is meggyőzött arról, hogy nem érdemes ricsajozni. Figyeljünk a múltra, amelyben meglátjuk a jövőt. Ahogy ideje van a születésnek és ideje van a meghalásnak, úgy van ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Nagyhéten a hallgatásnak van ideje és a versolvasásnak. Amikor pedig ideje lesz, Viktor akkorát fog bukni, mint az ólajtó. Csak sokaknak kell, hogy elege legyen őméltóságából. Jó úton van.