A Bannon-Frum vitát elnézve, azt hiszem polgártársak, nagy bajban vagyunk. Bannon Trump háttérembere, amolyan feketeöves populistának mutatja magát, míg Frum a régi vágású republikánusok képviselője, aki elkötelezett a liberálisnak nevezett demokrácia mellett. E két ember között a napokban rendeztek egy közéleti vitát a világban zajló folyamatokról.
Az angolszász kultúrában nagy hagyományai vannak az ilyen vitáknak, bár az utóbbi időben egyes pc-túltengésben szenvedő bomlottagyúak igyekeznek korlátozni, nehogy megbántódjék valamelyik társadalmi csoport. Könnyen kerülnek kreált botrányokba olyanok, akiknek eltér a véleményük a fősodortól vagy sarkosabban fogalmaznak, de esetenként még ez sem kell, hiszen hivatásos duzzogók mindig vannak. Egyes egyetemek már nem merik felvállalni ezeket a szellemi párbajokat, félve az egzisztenciális következményektől. Mindez zajlik a liberálisdemokrácia-felfogás nagyszerűségének hirdetése közepette. Az ostoba vadhajtásokat leszámítva viszont a hagyomány erős. Sokszor vitatkoznak olyan témákról, amelyben nincs győztes, maga a vitakultúra elsajátítása a lényeg. Mi magyarok sajnálhatjuk, hogy nálunk nincsenek társadalmi viták az országot érintő fontos dolgokról. Pedig talán nem lenne haszontalan, ha az ország népe kaphatna valami szellemi muníciót a jövő lehetséges irányairól a mostani nihilista, tolvajlásokat fedező nemzeti konzultációs szemfényvesztés helyett.
A Bannon-Frum vita több szempontból is döbbenetes volt számomra. Elsőként a külsőségek. Bannon szerintem rettenetesen veszélyes gondolatokat enged ki olyan palackból, amelyekről az hittük, hogy az emberiség végleg és jó mélyre elásta. Ezzel együtt sem érthető a liberális hisztikommandó balhécsináló esőtánca, amelyet Bannon fellépései során mindig eljárnak. Ráadásul kontraproduktív is, hiszen a meg nem értett igazmondó szerepébe tuszkolják Bannont hívei örömére. A cirkuszi sallangokon túl - idetartozik a vita utóéletének botránya is - a tartalom elkeserítő. Mert az igazán hozzáértők is leragadtak a populizmus versus liberális demokrácia érvek összevetésénél, pedig valójában ez a purparlé nem erről szólt. A valóság szerintem az, hogy a következő évtizedekben milyen módon lehet uralni az egyre szegényedő tömegeket. Cinikus megközelítésben: milyen dumával lehet a majmokat/rabszolgákat etetni, hogy ne vegyék észre majom/rabszolga státuszukat? És úgy néz ki, hogy a liberális demokrácia értékei annyira kiüresedtek, hogy nem alkalmasak a néphülyítésre, sőt a fentebb említett és egyéb vadhajtások (gender, integrációs ökörségek, stb.) miatt inkább hergelik az átlagembert. Bannonnak igaza van abban, hogy liberális demokrácia nem volt képes megvédeni a kisembert, amikor az komoly bajba került a 2008-as válság hatására. Kevés a társadalmi problémákra a piacgazdaság szentségébe vetett liberális üzenet, amely nagyjából a "nyugodtan dögölj éhen" mondanivalóra korlátozódik. Ennél picit többet várnak el az emberek. Bannonnak tehát igaza van a diagnózisban, de az általa ajánlott gyógymód már középtávon is pusztulást hoz. Frumnak nincs igaza a korábbi évek problémáinak diagnosztizálásában, viszont pontosan látja a populizmus korlátait, veszélyét. Mégis most úgy látszik - Trump, Viktor, Bolsonaro, Salvini, Brexit, Duterte, Putyin, Erdogan átmeneti sikereiből -, hogy a következő évtizedeket a populista módszerekkel való uralomtípus fogja meghatározni.
Ennek a folyamatnak pedig az az alapvető oka, hogy a citoayen középosztály eszméletlen mértékben erodálódik. A társadalmak kettészakadnak a világ elit milliárdosaira és a világ szegényeire. A középosztálybeliek tíz körömmel kapaszkodnak, ám ennek ellenére folyamatosan csúsznak lefelé. Félnek. A populista irányzatok ezt a félelmet lovagolják meg, fokozzák, a megmentő szerepébe helyezkedve. A magukra hagyott egyre dühösebb emberek pedig beszopják az egyszerű üzeneteket. Közben arra sem figyelnek, hogy az őket hergelők, az ő félelmükkel játszadozók milyen hamar lesznek - az ő kizsákmányolásukból, meglopásukból - a világ elit oligarchái. És nincs liberális válasz erre a kihívásra, mert liberóék azzal vannak elfoglalva, hogy Jürgenke bemehet-e a lányvécébe, ha nem biztos nemi identitásában, vagy Ahmedkét nem sérti-e a kereszt a római osztályteremben. A liberalizmus társadalmi bázisát jelentő citoayen középosztály tehát nem kap eszmei védelmet attól az irányzattól, amelyet ő hozott létre. A folyamat egymást erősíti, mert közben ez a réteg számában is gyengül. Aztán egyszer csak nincs tovább, ha elfogy (jelentéktelenné válik) a társadalmi bázis, megszűnik az eszme is. Már a régi görögök megfigyelték, hogy bizonyos ciklikussággal váltják egymást az uralomtípusok. Lehet, most jön el az idő, amikor a citoayen középosztály liberális demokráciáját leváltja az oligarcha elitek populista uralmi rendszere. Bannon valami ilyesmit vetített előre.
De jó lesz, ha mindenhol a populista irányzat válik társadalomszervező erővé? Az a történelmi tapasztalat, hogy nagyon nem. Ne menjünk messze, nézzük hazánkon a baljós előjeleket. Van az elit. Viktor 2010-ben azzal kampányolt, hogy plebejuskormányzást fog vinni. Nyolc évvel később Horn Gyula-i pökhendiséggel - "Na és?" - közli, hogy márpedig ő luxus magángéppel röpköd meccset nézni, és a jövőben is ezt fogja tenni. Melyik orbánista szavazott volna rá, ha akkor megmondja, hogy neki nem az ország jobbítása miatt kell a hatalom, hanem a família dollármilliárdossá tétele érdekében? És a többi oligarcha, NER-lovag mind boldog, hiszen nekik bejött az élet. Egészen addig, amíg meg nem jelenik a jobboldali populizmust követve a baloldali populizmus, amely a gazdagok iránti gyűlöletre építve szokott véres jeleneteket rendezni. Érdemes a gyűlölet kutyáit leoldani láncaikról?
Aztán az ország népe. Mit fog kapni a populista uralmi berendezkedéstől? Kettőt a szeme alá. Már most látszik, ahogy a nemzeti populista duma mellett málik szét minden. Friss példának itt a szemétügy. A központosítás nem működik. (Tanulhattak volna a KLIKK összeomlásából, de a jó populista holtig nem tanul.) A szolgáltatás díját beszedik, populista rezsicsökkentéses alapon alulfinanszírozva a rendszert. A központi szervezet nem fizeti ki a tényleges költségeket a munkát végzőnek, aki folyamatosan óbégat, hogy baj van. Senki sem áll szóba vele. Aztán amikor már nem tud bért fizetni, tankolni és leáll, a szemét meg ott marad a házak előtt, a propagandagépezet erkölcsileg tönkre zúzza, az államhatalom megfenyíti. (Az a kisköcsög gyerek, aki felelős a krachért közben vígan elmegy államtitkárnak.) Aki a történet végére kíváncsi, nézze meg hova jutott a baloldali populista Venezuela.
A populista állam népe tehát egy nap arra fog ébredni, hogy az állam ugyanúgy nem védi meg saját magától, mint a liberális demokrácia a piacgazdaság hátrányaitól. A különbség csupán annyi, hogy a liberális berendezkedés nem hagyja gyűlölködni, szájkosarat ad rá a pc-vel, a populista állam viszont maga teremti meg az aktuális ellenség képét, akit egyenesen gyűlölni kell. Ezzel vezethető le a társadalmi feszkó úgy, hogy az oligarcha elit uralma fennmaradjon. Bannon azt reméli, hogy a gyűlöletadagoló kézben tartható, ezért a történelem nem ismétli magát. Aztán ha mégis, hát tévedett. Ezért borzasztó a vita tanulsága, amely nem arról szólt, hogy lehet a középosztályt megerősíteni, a piacgazdasági anomáliákat kezelni, hanem arra csupaszodott, hogy szabad-e az oligarchikus populista uralom medrébe terelni, és ezzel kézben tartani az előre láthatóan fokozódó társadalmi indulatokat. És ebben Bannon méltó társra talált Frumban.
Elegem van az éceszgéberek korlátoltságából, amellyel valójában lemondanak a középosztály megerősítéséről egy levitézlett, csak szenvedést hozó ideológia érdekében.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek