Az én Viktorom 2017-et aposztrofálta a lázadás évének, amelyből 2019-re a pofára esés éve kezd kibontakozni. Sok kihívás előtt áll az emberiség - környezetvédelem, robotizáció, gazdasági fejlődés kérdése stb. - amelyből most csak kettőt emelünk ki, azokat, amelyekre Viktorunk a lázadást vizionálta. Az egyik a világrend kérdése, a másik a liberális demokrácia legyőzetése a populizmus által.
Elkötelezett atlantistaként csak a tenyeremet húzogattam a homlokom előtt, midőn Viktor az új világrendről elmélkedett. Új világrend. Na hiszen. Nézzük, hogy az új világrend oszlopainak hol a helyük a mai világrendben és mire jutottak, amikor elkezdték feszegetni a pofonládát. Az oroszoknak az a szerepük, hogy háborúban olcsó emberanyagot biztosítsanak katonai műveletekhez, ha valamelyik európai hatalom (francia, német) veszélyezteti a kontinens egyensúlyát. Békeidőben pedig alapanyaggal, luxuscikkekkel lássák el Európát (vasérc, szén, olaj, gáz, kaviár, prém stb.) a cserébe kapott pénzt pedig befektetés címén - a cár/pártfőtitkár/elnök és sleppjének adott kellő jutalék levonásával - passzolják is vissza. Amíg ennek a szerepüknek megfelelnek, vígan rugdoshatják muzsikjaikat a bizánci-mongol hagyományoknak megfelelően, nem érdekel senkit. Ha azonban valamelyikkel elszalad a ló, és azt hiszi, hogy alakítója a világrendnek akkor úgy jár, mint a Miklósok, II. Sándor vagy a kis Szoszó, jobb esetben, mint Hruscsov. Putyin úr nem buta ember, tudja meddig rángathatja a világrend bajuszát. (Nem sokáig, és proxi muksóit sem támogathatja tovább.)
Osztán ott van Viktor másik ábrándja Kína. Ők meghatározhatatlan szereppel bírtak sokáig, gyakorlatilag ópium felvevőhelyként rabolták ki őket az angolok, olcsó munkaerőként tekintettek rájuk az amerikaiak a vasútépítéseknél, aztán japán gyarmat lett, meg a középkorból a XX. században maradt izé. A kommunista éra modernizációs kísérlete néhány tízmillió halott árán sem jutott túl a népi kohókon. Úgy harminc éve találtak nekik szerepet, melynek lényege, hogy rabszolgamunkában pörgessék a világ iparát, a bevételből pedig - a szokásos jutalék megtartásával - finanszírozzák az USA államadósságát. Mivel jók voltak, Afrikában is befektethettek, de a kínai tőkét nem követheti a kínai zászló. Cserébe senkit sem érdekel, hogy a rabszolgák felett hogy tartanak rendet, akár teljes megfigyelést és büntetőpontokat is alkalmazhatnak. Mostanában mintha Hszi úr elhinné, hogy Kína ennél többre hivatott, ha komolyan gondolja - tajvani kardcsörtetése erre utal -, majd elmagyarázzák neki, hogy Kína nem mindig volt egy ország, bármikor lehet belőle húsz kicsi Kínát csinálni.
Az arabok alattomosabban nyomulnak, noha a szerepük nekik sem több, mint hogy olcsó olajat biztosítsanak a világgazdaság működéséhez. A bevételből a jutalék az aktuális bandavezéré és bandájáé, a többi befektetésnek álcázva az amcsiké. Amikor valamelyik azt hiszi, hogy tényező, megpuccsolják/kivégzik (pl.: Szaddam, Kadhafi). A keleti nyitás birkaszemzabáló kánságaiban a világrend kihívót látni megmosolyogtató. Akkor ki fogja meghatározni az új világrendet? Talán nem kellene pofára ejtetni az országot a durcira alapozott habókos álomkergetésből kifolyólag.
Aztán a populizmus, mint az egyedül üdvözítő társadalom szervezőerő. Lószart, mama! Döbbentem olvasom az Index összefoglalóját a témában, amely ennek az irányzatnak az üdvösségéről szól. Kicsit le vannak maradva a szerzők, a populizmus 2016-ban volt újdonság, mára szépen halad az "eszme" a bukás felé.
Kezdődik a brexittel. Március végére kiderül, hogy mi lesz a nagylöttyös kiválással. A helyzet bonyolult, de az angolok rövidtávon rajta fognak veszíteni, a kérdés csak a veszteség mértéke. Azok a britek, akik legalább háromszáz éve sikeresen játszották ki az európai hegemóniára törekvőket (XIV. Lajos, Napóleon, Habsburgok, németek) egymás ellen, most egy akolba terelik a franciákat és a németeket. Akik örülnek, hogy európai mezben törleszthetnek. Persze a meggyengült Macronnak vagy a visszavonulását építgető Merkelnek sem érdeke, hogy Calaistól Párizsig álljanak a kamionok, ám az orálisan ingerelt pénisz kevesebb örömöt jelentő oldalán az angol hülyék térdelnek majd. Vagy visszavonják a kilépési nyilatkozatot elszenvedve a nemzetközi kiröhögtetést. A pofára esett angolokkal elég látványosan lehet demonstrálni a populista politika eredménytelenségét.
Aztán ott van Brazília Trumpja. Kicsit hamar dobta le a "nép barátja" álarcot, a chicagói iskola meghirdetésével. Erről a szélsőségesen liberális közgazdasági irányzatról annyit érdemes tudni, hogy vegytiszta formájában sehol sem működik, mert teljesen aláássa az adott társadalom szerkezetét és irtóztató szegénységet generál. Totális diktatúrájának amerikai elfogadtatása érdekében Pinochet bevezette a '70-es években, ám tíz év eredménytelenség után úgy vágta ki Chiléből a chicagói fiúkat, mint macskát szarni. És ez a Messias (tudták, hogy ennek a kreténnek ez a második neve?) ezt a gazdaságpolitikai zsákutcát akarja rászabadítani Brazíliára, ahol azzal nyert választást, hogy megvédi a középosztályt és felemeli a szegényeket. Csoda lenne, ha megérné az Úr 2020. esztendejét. Kár volt, Viktor, a drága idődért, az adófizetőknek meg a napidíjért és a kerozinért. (Talán a Pompeo-hasonmásverseny megnyerése kompenzál valamicskét.)
És az USA Bolsonarója sincs jó passzban. Két éve elnök, emberei sorban szöknek mellőle, a Mueller-vizsgálat bármikor elsodorhatja. De a legfontosabb, hogy a nagy ígéretekből mi valósult meg két év alatt? Valóban megvédte a lecsúszó fehér középosztályt? Nem úgy néz ki. A novemberi választások eredménye felemás, a választói kör elbizonytalanodott. A remélt adócsökkentésnek csak a szupergazdagok körében van hatása, az amerikai tömegek nem érzik. Sőt! A költségvetési huzavona miatt többszázezer középosztálybeli amerikai - a zsákmányrendszernek megfelelően jellemzően republikánus szavazó - csúszik meg a jelzálog törlesztővel, amely azért arrafelé nem tréfadolog. Külpolitikájában a kapkodás vezérli, hol befenyegeti Kínát, hol pacsizik vele, az észak-koreai kisdisznó hülyére veszi, szövetségeseit nyíltan bírálja, vagy cserben hagyja, családja üzleti ügyei fontosabbak neki, mint az USA külpolitikai érdekei, Putyin úr seggébe bármikor bemászik (egyesek szerint ki sem jön). A nagy populista ikonról két év alatt kiderült, hogy egy pojáca. A kérdés, hogy miként menesztik. Lehet, hogy béna kacsaként elevickélhet, esetleg háttéralku keretében lemond, végletes helyzetben szóba jöhet egy dallasi víkend vagy egy látogatás a Ford-színházban. Elvileg persze van alkotmányos megoldásként az impeachment, de a világ legnagyobb demokráciája mégsem vallhatja be, hogy egy hülyét választottak meg vezetőjüknek.
Az olaszok baloldali és jobboldali koalíciós populistáit felesleges boncolgatni, a taljánok mindig bohó populista népek voltak. Nem is mentek semmire. Most éppen ezt maxolják ki, aztán megunják. A költségvetésük tervezése során nagy hangon összekülönböztek Brüsszellel, végül halkan eloldalogtak. A digókat már csak így szeretjük.
Indexes barátaimmal ellentétben szerintem nem eljött a populista forradalmak kora, hanem most zúgnak el. Ennek persze meglesz a hatása hazánkban is, mert Magyarország kicsi, aranyos ország, amelyen kevés ráfordítással lehet statuálni. Mert a statuálás a lényeg, abból mindenki megérti, hogy vége.
"Hogyan tovább?"
A kérdés, hogy Viktor megérzi-e a trendfordulót? Vagy igen, vagy nem. Ha nem, akkor felkészületlenül fogja érni. Ha igen, akkor három eset van. Beleáll a harcba, bízva haverjai támogatásában, ahogy szokott, az ökör következetességével. Csakhogy Viktor viselt dolgairól a hatalmi centrumokban olyan terjedelmű kompromat gyűlt fel, melyhez képest a Háború és béke szolid Tesco-katalógus. A magyar társadalom pedig a kilencéves remek populista kormányzásnak nem látja eredményeit, a lecsúszás folyamatos, a rabszolgatörvénnyel pedig nyilvánvaló a magyar elit árulása. Ezeket könnyű úgy vegyíteni, hogy csúnya legyen a vég. A második eset, ha Viktor lépne ugyan, de a különböző helyen meglévő kompromatok nem engedik. Vicces pávatánc veszi kezdetét ekkor, élvezzük! A harmadik lehetőség, ha Viktor használja a józan eszét és rugalmasan elszakad a bukásra ítélt populista eszmétől. Nem is kell sok hozzá. Brüsszel felé kinyom egy messziről demokratikus elkötelezettségűnek látszó dumát, plusz egy kicsit többet csorgat vissza a Mangold-féléken keresztül, vesz pár tucat európai/amerikai gyártású tankot, helikoptert, repülőt és befogad tízezer migránst. Ehhez áthangszerelik a propagandát, Trafikos Balázs naponta húszszor citálja az istváni intelmekből az "egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő" részt azzal, hogy ezek a migráncsok jó migráncsok. Lehet valami hadova a magyarok befogadó nemzet voltáról, meg a keresztényi szeretetről. A Fidesz birkáknak mindegy milyen kolomp szól, csak szóljon, mert maguktól nem tudják, merre kell menniük. Az ellenzék pedig megkapja részesedését a legendás 70-30-as arányban. Ha az én Viktoromnak esze van, időben lép, ha nincs, hát az az ő baja.
Nekem csak abból van elegem, hogy Magyarország megint egy bukott eszme utolsó csatlósaként jól pofára esik.
Kövess minket Facebookon!
Utolsó kommentek