Karácsony előtt jött a random hír, hogy kettőszázötven forintról háromszáz forintra emelik a lottószelvények árát. A hivatalos kommünikére nem érdemes figyelni, harminc éve ugyanaz a bullshit. Akkor valaki kitalálta a dumát, amelyért kapott párezer forint jutalmat. Aztán ezt a szöveget elmentették, a számítógépeknek hála ma már copy-paste az egész, csak a számokat, meg a dátumot kell átírni és kész. Ja, és természetesen ki lehet számlázni az alkotmányos költséggel növelt százötvenmilliót a közvélemény szakszerű tájékoztatásáért.

Lottózás tekintetében három iskola van. Apósom szerint a lottó a hülyék adója, és ő konszolidált anarchista kispolgárként nem akar adózni. A másik véglet a szerencsejáték-függők tábora, akik viszont dögivel töltögetik a szelvényeket. Magam igyekszem megtalálni az arányokat szem előtt tartva egy Garas Dezsőtől hallott filozofikus mélységű vicc tanulságát: Kohn kérdezi a Mindenhatót. Uram, igaz, hogy ami nekünk, embereknek ezer év, az Neked egy perc csupán? Igaz, Kohn. - feleli a Mindenható. És igaz, hogy ami nekünk, embereknek százmillió dollár, az Neked egy cent? Igaz, Kohn - válaszolja a Mindenható. Uram, akkor nem tudnál nekem adni százmillió dollárt? - kérdi Kohn. De, - mondja a Mindenható - csak várj egy percet. Lehet, hogy valamelyik ősöm lefolytatta ezt a beszélgetést és éppen telik az egy perc. És mi van akkor, ha a Mindenható pont akkor kívánja gyenge vállamra helyezni több milliárd forint súlyát, amikor nem veszek szelvényt? Hát korlátozhatom én az Urat kegyelmében azzal, hogy nem veszek lottót lustaságból? Tehát veszek egyet. Az emeléssel havi szinten kihúznak a zsebemből pár százast, úgyhogy jogom van tudni a valódi okot. Kezdjünk hát gondolkodni, Béláim!

Elsőként vigyázó szemünket érdemes a mértékre vetni. Húsz százalék. Nocsak! Hát nem három? Mi van itt elvtársak? A Központi Számmisztikai Hivatal szerint éves szinten három százalék az infláció, meg egy pici. De nem húsz! És a jegybank szerint is kábé ennyi az annyi. A jegybanktól rettegő "független" elemzők szakmaiságuk tekintélyével szépen feltakarnak a nemzeti hazudozáshoz. Persze tudjuk ám, hogy kamuznak, és az is csak a Békemenetelő kretének előtt titok, hogy miért. Egyszerű. Ha bevallanák a valós nyolc-kilenc százalékot, borulna a magyar gazdaság világ által csodált gyorsnaszádja. Mi lenne a György Huba által kudarcosnak minősített lakáspolitika hitelcsapdába csalt polgáraival, ha a valós inflációnak megfelelően kialakított kamatokat - úgy huszonöt százalék - kellene fizetniük? Mi lenne a Magyar Állammal, ha kötvényei ára felcsusszanna? Hány százmilliárddal nőne a finanszírozási igény? Osztán mi lenne a nemzeti szpáhik ingyen pénzzel hizlalt vállalkozásaival, ha irdatlan hiteleik után valós kamatokat kellene fizetni? Nem beszélve nemzeti szpáhi bankokról, amelyek a kamura alapozott finanszírozást papírozzák hitelnek álcázva. Az egész menne a levesbe. Csak hát az ilyen mértékű emelés lebuktatja a valós folyamatot, mert az egyéb emeléseket még rá lehet fogni piaci körülményekre, sertéspestisre stb. De egy ilyen állami emelést nem. Mert hát nem lehet elmagyarázni, hogy mi a drágítás oka. Többe kerülnek a golyók?

A valódi okra a múlt heti államháztartási adatok mutatnak rá. Iszonyat számok jöttek ki, amelyek azt mutatják, hogy durván deficites lett a központi büdzsé. Normális országok pluszos költségvetést visznek a pénzbőség idején, nálunk úgy szórják a pénzt, mint bolond pék a lisztet. Minden baromságra milliárdok mennek el. Szombathelynek már értékelhető foci csapata sincs, de tízmilliárdba kerülő, fenntarthatatlan stadionja szerencsére van. A százmilliárdokba kerülő úszóstadiont Hosszúék használják bagóért, fenntartása talány. Kézilabdacsarnokok nőnek ki a tízmilliárdokért földből, de minek? (A legújabb tervben egy apró százmilliárdos tételként dobnak össze egyet a legendás hetven-harminc arány újrajátszása érdekében.) Az állatkerti baromság már annyira ciki, hogy győzik rányomni Persányi elvtársra, aki ezzel megkapta a selyemzsinórt. Külföldi nevesincs focicsapatokra tízmilliárdok mennek el. Rengeteg ellopott pénz kereste gazdáját az év során, most már látszik, hogy Mészáros és Tiborcz urak hiányát a magyar társadalom megőrzi. Ezért kell emelni húsz százalékkal a hülyék adóját. Be kell tömködni az egyre nagyobbá váló lyukat. Vajon le lehet-e szoktatni a rókát a tyúklopásról? - tehetnénk fel a klasszikussá vált kérdést. Nem, inkább adót emelnek.

Fegyelmezett kispolgárként a tolvaj rókák miatt fizethetem a több adót. De vigyázz, Viktor, vigyázz! Ha a Mindenhatónak elege lesz abból, hogy a kegyelmében részesítendőt a tré kormányzásod leplezése céljából megsarcolod, egy perc alatt elintéz.

Ó, Apolló és Múzsák, ti adjatok erőt gyenge lantom hangjának, hogy hódoljon az Világ az magyarok diadalának!

Kezdődik januárban a győzelmek kora, midőn Szájer és Deutsch képviselők bejelentik, hogy a Fidesz kilép az Európai Néppártból, mert az tele van buzeránsokkal és drogosokkal, amely összeegyeztethetetlen a magyarok keresztény értékeivel. Ferenc pápa értesülvén a hírről, elrendeli, hogy a bejelentés időpontjára emlékezve - tíz óra huszonkét perckor - az egész világon mindig harangozzanak a magyarok dicsőségére.

Aki szereti a focit - és ki nem, az igaz magyar közül -, annak nagy örömökkel telik a 2020-as esztendő. Jobb, ha a drukkerek februártól kiköltöznek a Nagykörútra, mert az éjjel soha nem ér véget. Péppé verjük a bolgárokat, aztán tök mindegy, hogy a hegyi mócok vagy a vikingek kerülnek sorra, esélyük sincs. A halálcsoportba sorsolt csapatok először legyintenek, aztán majd sírnak. Ronaldo pityeregve hajt fejet a magyarok előtt, Mbappé a meccs után visszavonul, mert belátja, hogy sosem tud olyan jó lenni, mint a legrosszabb magyar játékos. A Nationalelf kétszámjegyű vereségét a német labdarúgás Sztálingrádjaként értékeli a szaksajtó. A további meccsek annyira nem lesznek szóra érdemesek, hogy a nagy fogadóirodák 1:1-re adják a magyarok győzelmét. (csak a magyar gólzápor mértékére engednek fogadni). Egyedül az EB-döntő marad emlékezetes, mert a hispánok nem mernek kiállni. Sergio Ramos bezárja az öltöző ajtót, és nyüszítve reszket az egész csapat a Dzsudzsák-vezette magyaroktól. Így a sporttörténelemben példátlanul meccs nélkül hirdetik ki a magyarok világra szóló győzelmét. (A hülye libsik végre bekussolnak, mert lám minden fillér, amit a magyar foci felemelkedésére fordított a nemzet, busásan megtérült.)

Márciusban Bakondi úr hamiskás mosollyal jelenti be a döbbent arcú Németh Balázsnak, hogy a migrációs helyzet annyira fokozódik, hogy több tízmillió migráns érkezett az országba. Németh úr levegő után kapkodva feltett kérdésére, mely szerint: "Nem tudta őket megállítani a kerítés?" Bakondi úr közli, hogy nem, mert az ország nyugati határain nincs kerítés. Az értetlenkedő Németh úr megnyugtatására elmondja, hogy ezek a menekültek Nyugat-Európából érkeznek millió szám, mert ottani élhetetlen élet elől a keresztényi értékeket őrző, élhető Magyarországra menekülnek. Az integráció esetükben sem zökkenőmentes, de az angol drukkerek már felzárkóztak a magyarokhoz, és a mieink is tudnak tőlük tanulni. A teutonokkal is van egy kis probléma, mert annyira elözönlik a Balatont, hogy kicsordul belőle a víz, pozitívumként viszont a lángossütők és a nyaralót kiadók nagyot mennek.

Ezzel a tendenciával összefüggésben - a Csonka-Magyarországon nincs elég hely nyolcvanmillió embernek - Trianon századik évfordulójára az oláhok, rácok, tótok, osztrákok, ukránok kiürítik az 1920 óta jogtalanul megszállt területeket, és sűrű bocsánatkérések közepette visszaadják nekünk, magyaroknak. A tótok nem tudják kiüríteni a Felvidéket, ezért bevallják, hogy ők mindig is magyarok voltak, játék volt csupán az önálló Tótország, amit az is bizonyít, hogy címerük tulajdonképpen magyar, himnuszuk zenéje meg teljesen az. A horvátok lecserélik Jellasics szobrát Hernádi Zsoltéra, és hódolatuk jeléül megalapítják a Borkai Zsolt adriai regattát. Kitör a magyar diadal békéje a Kárpát-medencében, egy testvér lesz minden ember. Kell ennél nagyobb magyar siker?

És még ezt is lehet fokozni! A nyáron beköszöntő globális gazdasági válságot - a gazdaságvédelmi intézkedéseknek hála - egyedül az erős Magyarország tudja megállítani Hegyeshalomnál. Egy forintért ezer eurót, nyolcszáz dollárt és ugyanennyi svájci frankot adnának, ha lenne olyan bolond magyar, aki becserélné forintját ezekre a matricákra. A világ végre elismeri a magyar gazdasági csodát, Matolcsy György Huba megkapja a közgazdasági Nobel-díjat, amely a jövőben az ő nevét fogja viselni. (Esélyes az orvosira is, de más okból.)

A szeptemberben induló Mészáros Lőrinc Nemzetközi Üzleti Egyetem pár hónapon belül a világ legjobb egyetemévé válik, lenyomva a Borostyán Liga universitásait. Mészáros rektor úr "Hogyan legyünk okosabbak mint Zuckerberg?" elnevezésű kurzusa tömegeket vonz a világ minden tájáról. A rektor úr előadás-sorozatának alapját képező: "A Világ egy cukorhegy, amit nem megmászni kell, hanem nyalni." című könyvét az összes nyelvre lefordítják, és többet adnak el belőle mint a Bibliából kétezer év alatt. A magyar szellem diadalának éve jön tehát!

Ám a nagyszerű magyarságnak ez mind kevés! A csillagokig és tovább! Egy büszke nemzetnek nincs szüksége arra, hogy az oroszok pénzért, alamizsnából űrturistát vigyenek a világűrbe. Ma még nagy titok, de készül a magyar űrflotta! A tervek szerint novemberben hadrendbe áll az egy tümenből álló űrsikló egység, amely hátrafelé is tud lézert lőni. Később a töményeket növelni fogjuk. Az űrsiklók a fénysebesség ezerszeresével képesek haladni, így a Galaktikus teret mi magyarok fogjuk meghódítani. De a múltat sem feledjük, régészeink egy expedíció keretében fellelik a magyar őshazát a Szíriuszon. Az ott talált emlékek magyarázatot adnak végre ennek a különleges népnek a tehetségére, szorgalmára, intellektusára, szabad lelkületére, bátorságára, együttműködési készségére, amelyekkel kiemelkedik a népek tengeréből, és amelyek megvilágítják a kétkedőknek a 2020. év magyar diadalait.

Lantomnak szerény pengése az magyarok diadalának zengése lészen immár az Apolló és az Múzsák kedvére.

Tavaly karácsonykor Viktor egy mikrofonállvány és a nyilvánosság előtt saját jóemberségéről elmélkedett. Arra jutott magával, hogy neki elsősorban jó miniszterelnöknek kell lennie, és ha emellett jó ember is, az bónusz. Nem mondta ki - mert ha szeret valamit magában, az a szerénység - csupán sejtette, hogy azért nem tiltakozik túlságosan, ha egyébként jó embernek is tartják. Vizsgáljuk hát meg - sine ira et studio -, hogy jó ember-e a mi Viktorunk. Először azt fogjuk meglesni, hogy magánemberként méltó-e a titulusra, aztán bemutatjuk, hogy milyen nehéz neki jó embernek lennie saját rezsimében, kitekintünk a miniszterelnökségi munka minőségre, hogy a végén összefoglaljuk a lényeget.

Ha egy elvakult DK-s vagy egy agymosott Momentumos abban a megtiszteltetésben részesülne, hogy bekukkanthat Viktorhoz a Karmelitába egy kis labdarugdosásra az alatta lakók üvegeseinek örömére, úgy jönne el onnan, hogy Viktorral nagy spanok lettek. Persze Viktor az ajtó becsukódása után négy másodperccel azt sem tudná kivel beszélt és mit, de kétségtelen tud olyan elbűvölő lenni, hogy a DK-s kicserélné otthon Gyurcsányi úr képét Viktoréra. És meg lenne győződve arról, hogy Viktor egy jó ember.

A családja szintén jó embernek tartja őt, és miért ne tennék? Az édesanyja természetesen büszke a fiára, hiszen az anya-fiú kapcsolat különleges, nincs az az akasztófavirág, akit az édesanyja ne tartana jónak. Talán egy pici üröm kúszik be a nagy örömébe, mert Viktor miatt folyamatosan csuklik. Győző papa is jó fiúnak tarthatja Viktort, hiszen nem verette vissza háromszor a TEK-kel a gyermek-és ifjúkori bántalmazásokat. Plusz a kőbányájából valóságos aranybányát csinált. Öccsei szerint jó báty a Viktor, hiszen szép kövérre híztak tesójuknak hála. Anikó asszonyról nem tudni, hogy kockáztatna-e, és újra hozzámenne-e ahhoz a vékonydongájú, okos szemű, kissé erőszakosan hadari beszédű rábeszélőgép sráchoz. Egy házasság rejtelmeibe nehéz bele látni, ami érzékelhető az az, hogy Viktor, ha nem is pályázhat a "legjobb férj" pozira, azért a jó kategóriában szódával elmegy. Apai jóságáról két idősebb gyermekétől vannak információk, melyek egybevágóan jó apaként beszélnek róla, és ezt tiszteletben kell tartani. Igaz, hogy Rasika véleményét nagyban befolyásolja, hogy ha azt mondja: "Apu, vedd meg nekem a várost...", akkor apu megveszi. És hát milyen a gyerek? Nem kérdi: "Miből?" Neki az a lényeg, hogy apu megveszi a svájci magániskolai oktatást, a milliárdos villát, kastélyokat, vendéglőket, állami ügynökséget, autót, órát, és még egy saját lábat is. Bármit, amit csak kér a kis drága. És Rasika úgy gondolhatja, hogy nem is kért sokat, hiszen apunak megmaradt a kemény hétszázezer forintos megtakarítása. Tehát apu jó ember. Gáspár utolsó nyilvános interjújában kifejezetten kitért arra, hogy Viktor nagyon jó apa. (Érdekes fiú a Gazsi. A nagy szentek közül sokan - Márton, Ferenc, Ignác - először katonák voltak, majd az ott átélt borzalmak hatására fordultak a vallás felé, míg Gazsi először vallásos életet élt, majd az ott átélt borzalmak hatására katona lett.) A cuki unokák természetesen a világ legjobb nagypapájának tartják Viki papót, és ez így van rendjén. Ha megnőnek, pláne annak fogják tartani, hiszen Aliznak ő biztosítja Csodaországot. Egyedül az ifjúkori barát és harcostárs jelentett be különvéleményt Viktor jóságára vonatkozóan, amidőn pejoratíve ondóhoz hasonlította. Összességében tehát Viktor jó embersége a magánszféra tekintetében nem különösebben vitatott.

De összeegyeztethető-e ez a magánemberi normalitás és jóság a Viktor által gründolt Nemzeti Szpáhizmus Rendszerével? Hát nem. Lássuk rá a példát. Az ősszel történt, hogy egy nehezen gyógyítható kisfiú kezelésének horrorisztikus költségére közadakozás indult. És láss csodát, Mészáros úr óriási összeggel támogatta a gyűjtést, melynek következtében szinte azonnal összejött a pénz. Nem sokkal később egy másik kissrác esetében is működött ez a módszer, a szpáhi pasák eszük nélkül siettek támogatni a jó ügyet. A szülők nem győztek látványosan hálálkodni a nagylelkű Mészáros úrnak. Nos, aki elhiszi, hogy ezé a joviális Felcsút bolondjáé az érdem, azt le kell húzni a Kubatov listáról, mert kár belé a választási krumpli. Szóba jöhetne felesége, a jólelkű Beatrix asszony, de róla nem feltételezhető akkora erő, amely képes a fekete öves szpáhikat százmilliók adományozására bírni. Azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha Viktort sejtem a szpáhi pasák hirtelen jött nagylelkűsége mögött. Valamelyik leány - talán a jellemileg kiegyensúlyozottabb Sára - kisgyermekes lévén átérezhette a helyzetet, és Anikó asszonnyal a családi vacsin lenyomták Viktor torkán a jót evés mellett a jó tevést is. Viktor pedig pár perc alatt összeszedte a pénzt. És itt van a helyzet faramucisága, mert sem a szülők előtt, a nyilvánosság előtt pedig pláne nem vállalható, hogy ez a pénz a Viktoré. Csendben hallgatva el kell néznie, hogy kretén haverja tetszeleg a jóember szerepben. Csavar a csavarban, hogy a pénz valójában nem Viktoré, hanem a miénk magyaroké, akik valahogy nem vettük észre, amint elveszítette közpénz jellegét és Viktor-jellegű pénzzé vált. A gesztus tehát több mint emberi, amire mégsem lehet büszkének lenni, mert forrása nem tiszta.

A harmadik lépés, hogy Viktor jó miniszterelnöke-e. Nem, nem az. Viktor egyet tud: jól kormányozni több milliárd dollárnyi közpénzt a saját zsebébe. Ebben jó, de ezen kívül nulla a kormányzati teljesítménye. Nem jól dolgozik az a miniszterelnök, akinek országlása alatt egymillió ember hagyja el az országot. (A Brexitre készülő angolok hetente "találnak" egy kisvárosnyi magyart, akik ott akarnak letelepedni.) Nem jól dolgozik az a miniszterelnök, akinek országlása alatt évente több tízezernyivel fogynak a magyarok, részben a születések számának visszaesése, részben az értelmetlen halálozás okán. Nem jól dolgozik az a miniszterelnök, akinek országlása alatt romlik a magyarok életminősége, aki lerohasztja az egészségügyet, oktatást, aki a pénzbőség idején hitelcsapdába kényszeríti a magyarokat, aki nem képes kialakítani erős magyar középosztályt. Nem jól dolgozik az a miniszterelnök, akinek országlása alatt értelmetlen túlárazott hülyeségekre megy el rengeteg közpénz, amiből nem csak Aliznak lehetne Csodaországot csinálni. Szóval Viktorom, ne gondold azt, hogy jó miniszterelnök vagy.

És a vége. Ezzel nagyon óvatos vagyok, mert sokszor bejönnek az itt leírtak. Most, hogy Viktor beteg volt, a környezetemben többen lélegzet visszafojtva nézték a Kacsameséket, hátha reaktiválódik Hóbagoly elvtárs. Én viszont imádkoztam felépüléséért. (Ilyen mimóza köcsög vagyok, mit tegyek.) A régiek azt tartották, hogy amikor a lélek elhagyja a testet könnyezik. (Lacrimosa) Aztán Teremtője elé járul és várja ítéletét. Hát Viktor, ha érzed, hogy közel a pillanat, gyorsan ülj a magángépedre, és utazz a sivatagba. Lelked könnyeiből termőre fog fordulni. Addig talán van időd jóvátenni hibáidat. Mert ott, Viktor, nem tudod felmenteni magad, mint a neked parírozó rádióban. Veled szemben magasabbak az elvárások, nemcsak magánemberként kell számot adnod, hanem a rádbízottakért is. Egy vezető pedig tettein kívül azért is felel, amit megtenni elmulasztott.

A magyar embereknek jól érzékelhetően elege van belőled, ám mielőtt hatalmad elveszítésétől való félelmedben elragadtatnád magad, jobb, ha elgondolkozol ezen: "Te könyörülj, Jóság, rajtam." Mert ha a Teremtőnek lesz elege belőled...

Szörnyű dolog, hogy a "Családok Évében" kiemelkedő hatékonysággal gyilkolják egymást családtagok. Rettenetes. A miértre nem tudunk normális választ adni, a legutóbbi eset fotelhuszárainak verbális lincselésén kívül. Vérmérséklet szerint hibás az anya, a gyerekek, a bíróság, a pszichológus, az ügyészség, a büntetés-végrehajtás, szóval mindenki. A nőszervezetek természetesen kiirtanák a férfinemet nővédelem címszó alatt. A harminchétig dekázni tudó Juditka vizsgálatot rendelt el. Lesz majd látszat-jogszabálymódosítás a plebs megnyugtatására, pedig tök felesleges, az egyedi ügy nem általánosítható, szörnyű kimondani, de ez rendszerhiba. Majd megszigorítják a láthatást vagy egyéb ilyen esetekben a kapcsolattartást, de minek. Olyan ez, mintha betiltanák a késeket, mert egyesek nem kenyérszeletelésre használják, hanem embertársaik lebökésére. Aki gyilkolni akar, az fog, és az eredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy a láthatás alatt vagy a nyílt utcán. Más probléma van, összetettebb, csak ezt nem meri végiggondolni senki, marad a parasztvakítás, már ha el nem felejtődik az egész pár hónapon belül.

Ha ezeket a családon belüli gyilkosságokat egyben kezeljük, azt találhatjuk megdöbbentőnek, hogy teljesen normálisnak tűnő emberek "kattannak be", és mészárolják le szeretteiket. Ezek az emberek nem született gyilkosok. De miért válnak azzá? Azt hiszem komoly szociológiai okokat érdemes keresni, ám erre valószínűleg nincs társadalmi igény, ezért marad minden a régiben.

Elsőként ugyanis fel kellene ismerni a háttérben meghúzódó társadalmi folyamatokat. Be kellene látni, hogy vannak szociológiai okból kétségbe esett emberek, akik nem képesek tűrni balsorsuk minden nyűgét s nyilait, és kiszállván tenger fájdalmuk ellen, fegyvert ragadva véget vetnek neki. Magukkal rántva családjuk tagjait. Pedig sajnos vannak ennek a típusú gyilkosságoknak előzményei a magyar történelemben. (Igaz, a társadalmi tanulságokat akkor sem merték levonni, gyorsan lezárták az ügyeket.)

Ezek voltak a tiszazugi - később a vizsgálatok során gyakorlatilag az egész országra kiterjedő - mérgezések. Közismert, hogy az asszonyok légyfogó papírból kioldott arzénnal mérgezték meg nem kívánatos férjeiket, de a folyamat nem állt meg itt. A mérgezések kiterjedtek a "kenyérpusztítókra" is. Magatehetetlen öregekre, hiszen nem volt nyugdíj, az amúgy is szegény családok alig tudták eltartani a szülőket, hát így szabadultak meg tőlük. Nyomorék gyerekekre, háborús sérültekre, akiket felesleges volt eltartani, hiszen nem tudtak dolgozni. És igen, a nem kívánt gyerekekre is - különösen a lányokra - akik csak a gondot jelentették. (Keresztény Magyarország, én így szeretlek!) Ahogy feltárultak a társadalom mélyén lappangó évtizedes borzalmak, úgy rettentek meg a hatóságok a konzekvenciák levonásától. Csináltak belőle egy jól eladható bulvárt, a problémát pedig a társadalmi fejlődés - nyugdíjrendszer, egészségügy kiépítése, társadalombiztosítás - oldotta meg.

A mostani látványos gyilkosságok is visszavezethetők ma még megoldatlan szociológiai okokra. Sokak előtt bizonyára nem lesz népszerű a magyarázatom, de talán érdemes megfontolni. A paraszti társadalom alapjaira épített, a szocializmus egyenlősdijével megerősített, és a liberalizmus vadhajtásaként a gyereket fügefalevélként használó nővédelemmel leöntött családjog rendkívül igazságtalan helyzetbe juttatja a családfenntartói szereppel amúgy is nehezen megküzdő férfiakat.

Mivel is küzdenek Apuk a hétköznapokban? Az együttjárás idején a leendő Anyuk mindent beleadnak, megy a nyali-fali ezerrel, amíg beugrasztják a bakot a bokorba. Az esküvő után a nyali-fali alábbhagy, de még előfordulnak stílusgyakorlatok gyermeknemzés okán. Ha megvan az utód, akkor esetleg lesz még egy, a stílusgyakorlatok viszont elmaradnak. Apuk belépnek a "fapina" Anyuk korába, indok a korábbi testedzések elmaradására mindig lesz. Ezt - a családért való felelősségből eredő okból - vagy elfogadja Apu- vagy úgy érzi tartogat még számára valamit az élet, és lép. De ha elfogadja, akkor Anyu előtt unalmas puhapöcs lesz, aki nem akar ilyen alakkal élni, és belátható időn belül "rátalál a Szerelem". Mert az neki jár, és értse meg mindenki. Tehát Apu akár saját szándékából, akár Anyu másodvirágzásából eredően kint találja magát a családból. Ha ezért megalázottságában emelt hangon kifejezi nem tetszését, máris családon belüli erőszaktevő lesz, és jól megnézheti magát.

És milyen helyzetbe kerül ezek után? A magyar családjognak és az elnőiesedett bíróságoknak hála gyerekeitől - akikért sokat tett - elválasztják, azok Anyunál lesznek elhelyezve, innentől neki köze nem lesz hozzájuk, majd neveli őket más. Erre hivatkozva természetesen a közös ingatlanból is ki lesz akolbólintva, mehet Isten hírével. És persze fizesse a gyerektartást, mert ahhoz van joga. A válás végén Apu ott áll megsértve férfiasságában, kifosztva, gyerekeitől elválasztva, szegénységbe taszítva, teljesen kétségbe esve. És hova fordulhat? Ki foglalkozik a lecserélt Apuk lelkével? Nincs társadalmi háló, amely felfogja. Nagyon nagy erő kell ahhoz, hogy innen talpra álljon. Amely viszont kevesekben van meg. Legtöbbjük érzelmileg, anyagilag lecsúszik. Rosszabb esetben magába fordulva önpusztító életet él, amely persze nem érdekel senkit. Ha öngyilkosságba menekül, az sem. És vannak, akik a legborzalmasabb megoldást választják és mivel egykori életüket nem kaphatják vissza - önmagukkal együtt - megszüntetik annak emlékét. Ezt a kétségbe esett- és az ártatlanok számára borzalmas megoldást választók száma pedig láthatólag emelkedik. Mégsem merjük észrevenni.

Nem az adott ügy látszatvizsgálatára lenne szükség, látszatmegoldásokkal, hanem kíméletlen őszinteséggel felmérni a valós okokat, és azokhoz kitalálni a megoldást. Családjogunknak végre követnie kellene a társadalmi változásokat- és nem száz éves dogmákkal szabályoznia. Nagyobb figyelmet kellene kapni az összetettebbé váló vagyoni viszonyoknak, az érzelmi helyzetnek, a női, férfi szerepek változásának stb. És ennek megfelelően társadalmi segítséget kellene adni az életviszony megváltozása miatt kétségbe esett nőknek és férfiaknak. Kevesebb lenne a családirtó? Nem tudom, de próbáljuk meg. Csak nyerni lehet vele. Például emberéletet, amelynél nincs fontosabb.

Illúzióim már rég nincsenek, marad a jogi látványpékség, hacsak sokaknak nem lesz elege családgyilkosságok társadalmi félreértéséből.

Minden évben úgy osztom be a feladatokat, hogy december 10. körül le tudjam zárni őket. Aztán jönnek az ünnepkörök, januárban a síelők terrorja előtt meghajolva rettegek egy hetet a hüttében, majd februárban áztatom lottyadt valagamat Eilatban, amelynek csobbanásától kettéválik a Vörös tenger hosszában Dzsibutiig. Február végén előmászom, és rávetem árnyékomat a következő év munkálataira. Ez a terv. Oszt mi a valóság?

A rengeteg kretén valamiért december közepén lát neki rohammunkában annak a munkának, amelyre volt egy évük. Ez sem lenne gond, ha ezzel nem másokat csesztetnének. Egymást érik a megbeszélések, meeting követi a meetinget, egyeztetés hátán egyeztetés. Sokáig komolyan vettem, ma már nem tudom. Titkárnőm ilyenkor rakétaelhárító pajzsként működik, és háromszor akkora orrot növeszt mint Pinocchio fénykorában. Illetékes elvtárs sajnos mindig máshol van fontos ügyben, de még így is beesik egy rakás felesleges vacakolás. Az a legjobb, amikor a rettenetesen fontos ügy gazdája elmegy szabadságra, de közben kioszt egy alig készült anyagot gittként, hadd rágják a kollégák. Sok kapkodás után pedig január huszadika körül rájönnek, hogy kell még egy kis idő a tökéleteshez, az addig elkészülteknek tehát kuka. Érdemes tehát hanyagolni ezeket, mert a stresszelésen kívül semmi eredménnyel nem jár.

Az őrület további fokozói a tarhálók. Valahogy nekik ilyenkor is van idejük arra, hogy gyűjtsenek a tengeri egerek élőhelyeinek megmentésére, határon - minden határon - túli hátrányos helyzetű társadalmi csoportok megsegítésére. Rohadtul unom őket, és hajtom el a koldulókat a francba. Emiatt persze gonosz Scrooge-nek tartanak. Persze azt nekik nem kell tudniuk, hogy sajnos vannak a környezetemben néhányan, akiknek szüksége van egy s másra, de el nem fogadnának semmit, és én sem szeretnék "Joe bácsi" kellemetlen helyzetébe kerülni. A nyavalyás pénzmosási törvény megnehezíti az anonim pénzküldést, de nem zárja ki. Így aztán a Szilveszter környéki összejöveteleken megtudom, hogy özvegy Kontyosné Ráctetőalsóról küldött pénzt, amelyen a srácoknak a Jézuska laptopot hozott, vagy doktor Molnár Pestszentdödölléről beszállt a márkás edzőcipőkbe. Ilyenkor fel kell ölteni a: "Hogy mik vannak!" orcát, oszt kész. De a tengeri egerek élőhelyei tőlem pusztulhatnak kifelé.

És mindennek teteje az év végi bulik sora. A külsősöknek rendezett partik még úgy, ahogy. Ezeken az úri közönséget értékelhető kulturális programmal szórakoztatják. A kaja diszkréten terjed a Szent Jakab-kagylóval töltött marinált promenádtól a kakashere-mousse desszertig. A piálás sem jellemző, a míves pálinka-, whiskykóstolás módjával megy. A fárasztó smúzolás viszont ezerrel.

A belsősöknek szóló bulik viszont a rettenet kategória. Egyesek már az üdvözlőitaltól sem tudnak szabadulni. Van valami médiaszemélyiség vagy színész, aki pár százezerért ceremóniamesterkedik. Ezt vagy humorosnak szánt kínlódással, vagy szakszerűnek szánt távolságtartással teszi kellő benyalással a vezetőség irányába. A vezetői köszöntés sikere két dologtól függ. Először az előadótól, aki lehet jól beszélő kommunikátor vagy a nyilvánosságtól szenvedő szerencsétlen. A másik - és ez a fontosabb - az év végi boríték vastagságától. Ha annyi van benne, amennyire számítanak a népek, akkor még a szenvedő szerencsétlen is nagy tapsot kap, ha vékonyabb, a jó dumás csak udvarias figyelemre jó. Ezt általában egy kiváló énekes követi, aki ad egy négy-öt számból álló mini koncertet, három ismert és egy-két kevéssé ismert számából. Aztán rohan is tovább a következő haknira. Nem is baj, mert tök érdektelen. A következő műsorszám - valamivel telnie kell az időnek - az év embere díjazása. Ebből az a változat a szimpatikusabb, ahol egy idiótát választanak ki, mert rövidebb. Van viszont ahol három-öt kategória van, amely az ismertetőkkel, fotózkodással, tapsikálással fárasztóan felesleges. Az est fénypontja a vályúhoz járulás. Ott tülekszik a sok Kis János, hogy kiegye a cég nevű Sarudit a töltött káposzta, malacfül, somlói vagyonból. Mint akik egész évben nem ettek. A szabadon választott programok kötetlensége az ivászattal nyeri el lényegét. Tizenegy óra körül a valami okból egyedülálló nők kiteszik magukra a "Dugjon már meg valaki!"-táblát. Csakhogy eddigre a valami okból egyedülálló férfiak pocsolyarészegségük okán már alkalmatlanokká váltak a felszólítás végrehajtására. Éjféltájban erre rá is jönnek a csajszik, és választhatnak, hogy vagy marad erre az estére is kedvenc vibrijük, vagy el kezdik becserkészni a nős pasikat. A nős manusok pedig vagy bevállalják a kockázatot, vagy nem. Például azért nem, mert bölcs feleség nem engedi, hogy a sármos férj felajzott libidóját a bulin vagy az után próbálgassa, hanem a buli előtti készülődés során különböző technikákkal egy két hete folyamatosan bagzó kandúr szintjére csökkenti. Így a huszonéves igéző szingli nem érti, hogy hova lett a varázsa, mert hiába igéz.

A kijózanodás után pedig jön még pár nap, amíg lehet terhelni másokat az el nem végzett saját melóval. Fárasztó és felesleges az év vége őrülete, ezért - azt hiszem - elegem van belőle.

Zord íjász néven ír okos gondolatokat egy bloggertárs, aki modern Catoként azzal zárja sorait, hogy eljönnek a zord idők. Azt hiszem, kedves Íjász, tévedni méltóztatik. A zord idők eljöttek, csak a tömegember még - bár zsigereiben valamit azért már érez - nem vette észre. Igaz, a politikai osztály, a pénzvilág és a tudatipar sokat tesz azért, hogy a felismerés kitolódjon. Sokan dolgoznak a szar visszalapátolásán a lóba, kérdés, hogy globálisan menni fog-e?

Egyelőre lokálisan már sok helyen eszkalálódik a helyzet, de még nem éri el a globális szintet. Chilében pár forintnyi metrójegy-áremelés rengeti meg a politikai rendszert erőszakba torkollva. Kolumbiában komplett lázadás tört ki, Bolíviában utcai harcok árán elkergették a putyinozó Moralest. Venezuelában káosz, a buszsofőr kretént csak az oroszok tartják ki. Minden Trumpok Trumpja hazaárulás vádjával néz szembe az impeachmenttel lebénítva az USA-adminisztrációt. Egy kontinenssel arrébb, a koncentrációs táborokat fenntartó, megfigyelési mániájában is rettegő komcsi Kínával izmozik egy maréknyi hongkongi demokrata. Picit arrébb Iránban áll a bál benzináremelés miatt, a szomszédos Irakban egy felkelés elsöpörte a korrupt kormányt. Libanonban sosem látott muszlim és keresztény egység alakult ki a szintén korrupt kormány ellen, együtt tüntet alavita, síta, ortodox, szunita, drúz, és még kitudja milyen felekezet. Izraelben jogállami szabályokat betartva helyezik vád alá kedvenc Bibimet különböző korrupciós jellegű ügyek miatt. (Miközben az üveg-visszaváltási üzletben jeleskedő feleség már meg is kapta büntetését.) És Európa sem csendes. Spanyolországban a katalánok nyomulnak százezres tüntetéseken, miközben az ország politikailag instabil. A franciák sárga mellényesei időnként visszavesznek, aztán újrakezdik, de hát a francúzok már csak ilyenek, náluk a tünci szabadidős tevékenység. Az angol szappanopera három és fél éve tart, mivel a közönség részéről van igény a következő évadokra, hát berendelik a folytatást. A fritzek időutaznak egyet, és keleti tartományaikban tanulmányozzák, hogy milyen is volt száz éve, amikor a komcsik és a nácik viaskodtak egymással a hatalomért. Közben a mérsékelt polgári pártok félúton vannak Weimar felé. Az Európai Unió döcög, jövője veszélyben van, alig sikerült felállítani a Bizottságot. Civilizációnk fennállása óta az volt a sorminta, hogy a veszélyben lévők élére egy rátermett hadvezér, rafkós politikus állt, akinek vagy sikerült népe megóvása vagy nem. Ám kedves nagyiból még senki sem kreált Cincinnatust, akinek legnagyobb teljesítménye, hogy megnyert egy tartományi lekvárfőző versenyt. Dehát egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz?

Eljöttek hát a zord idők, de mi az ok? A 2008-as pénzügyi válság nem az volt, aminek nevezik. És még csak nem is gazdasági, hanem társadalmi, amely a rendszerbe van kódolva. A világégés után elment tizenöt év a helyreállítással, aztán jobb a békesség alapon jött a gazdasági növekedésre alapozott jóléti társadalmak kora. A koreográfia ebben a formációban úgy néz ki, hogy a polgár dolgozik, termelésének eredményéért pénzt kap, amelyen fogyaszt, ezzel generálva keresletet a mások által termelt javak iránt. Eközben pedig az állam biztosítja az elérhető lakhatás feltételeit - lakótelepek nemcsak nálunk vannak ám -, elfogadható színvonalú oktatást, egészségügyi ellátást, és az alapvető megélhetést biztosító szociális hálót. Amíg a gazdaság bővül, addig ez a modell pompás. De mi van, ha nincs bővülés? Hát kérem, akkor generálni kell.

Elsőként a '70-es években a munkáskéz hiányzott a gazdasági Molochnak, így özönlöttek a bevándorlók első hullámai a gyarmatokról, a délszláv térségből és Törökországból. A '80-as években a piacokat kellett bővíteni a növekedéshez, ezért ügyesen visszaterelték a piacgazdaság keretei közé az elkódorgott szovjetizált társadalmakat. A 2000-res évek elejére ismét leült a kereslet, ezért simlisen felértékelték az addigi vagyonokat, a többletre pedig lehetett hitelt felvenni, amely természetesen elkölthetővé vált. Aztán, amikor ez a módszer 2008-ban bebukott, a jegybankok kezdtek örült pénznyomtatásba, mert követték a közgazdasági guru, Schobert Norbert elméletét, mely szerint a pénz csak energia, annyit lehet belőle nyomtatni, amennyit csak akarunk. Schobert úr sajnálhatja, hogy nem vitték végig korszakos gondolatát a beszari jegybankárok, mert azért az infláció lehetőségével számoltak. Ennek megakadályozása érdekében a kiöntött iszonyatos mennyiségű stexet egyfelől nem engedik egy az egyben a népek kezébe, hanem igyekeznek bent tartani a pénzügyi rendszerben, másfelől elhazudják az infláció mértékét. Klasszikus váltónyargalás valósul meg globális szinten, amelynek során egyesek fantasztikusan meggazdagodnak, mások - különösen a középosztálybeliek ­­- elszegényednek. A rengeteg pénz pedig melegágya a korrupciónak, mert a sok pénz nagyon tud korrumpálni. A folyamat még nem ért a végére, a nagy durr hátra van, de a fent felsorolt országok eseményei jelzik, hogy a lavina elindult. (Ennek a jelenségnek a leírására született hat éve az IMF akkori javaslatáról szóló bejegyzés.)

Kíváncsi vagyok, hogy mit lépnek a hatalmi centrumokban a probléma megoldása érdekében. Társadalmi oldalról látható, hogy a jóléti államok ellátási rendszereit jelentősen visszanyesik. Ezt szép lassan lehet adagolni, ha jól csinálják, megszokják a népek az új módit.  Gazdasági, pénzügyi terület az Akhilleusz-sarok. Végéhez közeledik a váltónyargalás. Próbálkoznak negatív kamatokkal, amely kétélű fegyver, mert ugyan fogyasztásra ösztönöz, viszont elértékteleníti a pénzt. Inflációt gerjeszt. Azt az inflációt, amelyet ma elhazudnak a negatív kamatok pártján állók. Pedig már Lagarde asszony is az infláció mérések felülvizsgálatát javasolja, mert a hazug adatok alapján nem tudják megindokolni a kamatemelés szükségességét.

A kamatemelés viszont két okból veszélyes. Egyrészt azért, mert a pénzügyi szféra hozzászokott a könnyű pénzhez, melynek mámoráról nem szeretne lemondani. Figyeljük meg, amint csak éppen felmerül a kamatemelés lehetősége, azonnal kezdődik a vonyítás a világgazdaság negatív folyamatairól. Spiccen vannak a tőzsdék, és ez a befolyásos réteg nem érdekelt a visszaesésben. Másrészt sok százmillió ember vett fel hitelt alacsony kamatok mellett fogyasztási szokásainak - életminőségének - fenntartása érdekében. Ha emelkednek a kamatok, ott lesz a világgazdaság, mint 1929-ben. A nagy gazdasági világválságtól való félelem beleégett a döntéshozók agyába, ezért kétséges, hogy mernek-e kamatot emelni. A halogatással - és az ezzel járó valuta leértékelésekkel - viszont hiperinflációt gerjesztenek világszerte, amely társadalmi robbanáshoz vezet. Szóval melyik ujjukat harapják? Ez a tét.

És akkor még szó sem esett a klímahiszti társadalomformáló hatásáról vagy a robotizáció fejlődéséről, amely sok munkahelyet tesz feleslegessé azzal a mellékhatással, hogy akkor miből fognak fogyasztani az emberek.

Itt vannak hát a zord idők, jó Íjász, és elegem is van belőle, de kivédésének tekintetében tanácstalan vagyok.