Elég rossz bőrben van az a rezsim, amely már hazudni sem tud hihetően. Nemrég ebből kaphattunk ízelítőt. A Kis Hazugságot Havasi úr próbálta meg elkövetni a világ röhejére. Szemfüles újságírók ugyanis kiszúrták, hogy a Nagy Hazugsággal kínlódó Viktor mindkét tenyere kékeslilában pompázik. Bertalan erre megpróbálta behazudni, hogy a beszédét javítgató Viktornak megfolyt a töltőtolla, ezért lett a fehér tenyérből színes.

Berci, Berci, hát már a hazugság sem megy? Először is, milyen magyar az a miniszterelnök, aki Bíró László világra szóló találmánya helyett elavult avtorucskát használ? Még ha elegáns, drága töltőtollak vannak is, egy magyar miniszterelnök használjon golyóstollat, mert csak a Soros bérencek villognak töltőtollal. A másik probléma, hogy Viktor nemzedéke töltőtollal tanult írni, nem pacázza össze magát, pláne nem a tenyerét. Bizony, Bertók. Sőt elárulom neked kispajtás, hogy igazából nem is töltőtollal írtunk, hanem mártogatós tollal. Ezen okból - bár személyesen nem ismertük Megyerit - nehézségeivel hatéves fejjel nekünk is meg kellett küzdeni. Tintásüvegbe kellett mártani a tollat vigyázva az üvegben lévő tintára, a tollhegy nem csepeghetett, mert pacát hagyott, szépen kalligrafikusan kellett írni, a végén itatós papírral tisztázni az oldalt mielőtt lapoztunk, különben egymást ragasztotta, maszatolta össze a két papírlap. (Szegény balkezeseknek külön kínlódás volt, mert ők elkenték a frissen írtakat, ha nem valami egészen kifordított csuklóval írtak.)  Viktornak ez csukott szemmel megy, Bercikém, így tanulta. Mert már ekkor eldőlt, hogy kiből mi lesz. Aki nem tanult meg írni ezen a bonyolult módon, az legfeljebb gázszerelő lehetett, a többiekből viszont akár jogi diplomával rendelkező kommunista is.

(Kis kitérő, hogy a töltőtollal való írástanulás valamikor a '70-es évek közepén váltotta le a mártogatóst, pláne olyan kis falvakban, mint Csút. A fejlődés aztán felgyorsult, pillanatok alatt a négyszínű golyóstoll lett a sztár, minden gyerek olyat akart karácsonyra. Valójában Nyugaton filléres vacak volt, itthon a gazdagság státuszszimbóluma, amely rámutatott a gyermekek közt megjelenő vagyoni különbségekre. Ez nem nagyon tetszett az akkori rezsimnek, mert nem fért bele a társadalmi egyenlőségről szóló prédikálásba. Mire azonban a jelenségről szóló épületes ideológiai vita nyugvópontra ért, megjelent a kvarcóra, új távlatokat nyújtva a gyermeki menőzésnek, a szülői kivagyiságnak és a csempészetnek.)

Osztán van még egy apróság, Bercike! A mai nyomtatóban használt papírlapok alkalmatlanok arra, hogy a tintával írjanak rá. Viktor igen hülye lenne, ha a lézernyomtatással készült szövegbe folyós tintával írogatna. Kb. mint Mr. Bean, aki egy ötven millió dolláros festményt intézett el a töltőtollából kifolyó tintával. Szóval, Berci drága, gondold át még egyszer, ha nem akarod, hogy az egész ország röhögjön az általad balféknek beállított Viktoron.

És a legutolsó Berci-hazugságot cáfoló érv, hogy Viktor nem jelent meg az Országgyűlésben. Ha tinta lett volna, egy nap alatt csak lemossa, de itt valami komolyabb dolog van, amely nem tüntethető el egy nap alatt. Hogy mi, azt nem tudjuk, megy a tippelgetés, a vérmesebbek már megint a megszakított Kacsamesékről ábrándoznak. Ezt megelőzendő jobb lenne nem hazudozni Bertalan. Viktor idolja - Trump elnök - például nyilvánosságra hozta orvosi eredményeit, hogy lássa az amerikai nép vezetője fittségét. (Az elmeállapotot talán nem vizsgálták.) Nálunk viszont a bizánci metódus dívik, megy a titkolózás, hazudozás, hiszen a Nagyfőnök nem lehet beteg. Szakasztott, mint Brezsnyev elvtárs idején. A hiányzó információs űrt persze kitölti a népi jól értesültségből fakadó anyag a legelképesztőbb ökörségekkel. Viktor is ember, lehetnek jó napjai és lehet rossz passzban: Ha valami baja van - akár átmeneti, akár valami krónikus -, arról a választóknak joga van tudni. Egy demokráciában legalábbis. Ettől egyébként Viktor több lenne, nem kevesebb.

A Nagy Hazugságot természetesen Viktor követte el az évértékelőnek beharangozott hosszas pofázással. Elemezték már többen számomra alapból érdektelen. Egy dolog volt csak feltűnő, az pedig a tanácstalanság. Az össze-vissza süketelésnek egy értelme volt: elfedni, hogy Viktor totálisan meg van zuhanva, és dunsztja sincs arról, hogy mit kellene tennie az ország - illetve saját hatalmának mentése - érdekében. (A családja érdekében már nem ilyen tétova.) Nagy a nyomás mindenhonnan - EU-költségvetés, néppárti balhé, gazdasági satufék, fritz gazdaság nehézségei, autógyártás szerkezetváltása, forintgyengülés, trágyadombbá váló kormánypártok, klímavédelem, Ukrajna NATO-csatlakozási folyamatának fékezése miatti Trump leb*szás, Ukrajna NATO-csatalakozási folyamatához való esetleges hozzájárulás miatti Putyin kompromat cuccoktól való félelem, önkoris vereség stb. -, és Viktor láthatóan nehezen bírja, ráadásul nem nagyon látszik a kiút. Hát sikert hazudik a hű kreténeknek. Akiknek benne van a fizetésükben, hogy látványosan elhiggyék.

Viktor, álmodj inkább színes tintákról, mert azokat: "...el nem unnám, egyre-egyre írnék egy vén toronyba, szünes-szüntelen. Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. Kiszínezném vele az életem." Hidd el, cimbora, többre mennél vele mint a folyamatos átlátszó hazudozással, amelyből már mindenkinek elege van.

Pokorni Zoltánnak napi rutinjává válik, hogy valamelyik őse bűne miatt időnként szipog egyet a nyilvánosság előtt. Lassan kimaxolja az apai ágat, kíváncsian várjuk az anyai ág folytatásait. A legutóbbi eset után szolid beszélgetés indult kevés eredménnyel. A reakciók három csoportba sorolhatók. Vannak akik, - persze nem nyilvánosan – az mondják, hogy "frankó gyerek volt az a Jóska, csak kevés". Ne dugjuk homokba a fejünket, sajnos bőven járnak közöttünk ilyen sehonnaiak. Vannak Pokorni úrral együttérzők, akik méltatják szembenézését, legfeljebb annak őszinteségében kételkednek. És a nagy többség a szörnyülködők. Ez a legegyszerűbb, szörnyülködni, hiszen a mindennapi szörnyülködésünket megadja nekünk a média. Ma Pokorni nagyapó tettén szörnyülködnek, másnap Hári herceg jövőjén, harmadnap Schobert Norbert szabadgondolkodó és az IQ-szintjét hisztivel emelő Totova művésznő cicaharcán. Járjuk a nehezebb utat.

Én megértem Pokorni József tettét. Miért próbálok megérteni egy nyilas tömeggyilkost? Mert ez a legnehezebb: megérteni. És levonni a tanulságot, melynek birtokában talán elkerülhető az újrázás. (Kritikusaim most mondhatják bátran, hogy akkor öreg jelentkezzél az Operettszínházba naivának. Fel leszel véve.) Könnyű 2020-ban a fűtött szobában, jóllakottan, az internet előtt ülve szörnyülködni, de a megértéshez menjünk csak vissza 1944/45 telére. Vagy inkább az 1918/1920-as összeomláshoz. Bár érdekes az 1867-es kiegyezés is, az meg ugye összefügg 1848-49 szabadságharccal. Kezdjük hát ott.

A magyar társadalom 1848/49-ben nem kevés áldozatok árán kinyilvánította, hogy szabad polgári Magyarországot akar. Ehhez várta Európa támogatását. Amely meg is jött a: "Talán igazuk van, de végezzenek velük minél hamarabb." üzenet formájában. A nemzet még küzdött közel húsz évig és feladta. A kiegyezés az akkori politikai realitásnak megfelelt, ám egyben be is betonozta azt. A századfordulóra már látszott, hogy nagy a baj, de a Főnök Generális kialakította a centrális erőtér "nem bolygatni politikáját", amellyel minden politikai alternatívát - különösen a függetlenségi célzatúakat - választójogi machinációkkal, korrupcióval, fenyegetéssel ellehetetlenített. A Magyar Királyság végletesen a Habsburg dinasztiához kötődött, amely engedelmesen követte a felemelkedő Németországot. Az 1918-as katasztrófa bekövetkeztekor nem volt érdemben szóba jöhető politikai alternatíva, pedig igény lett volna rá, hiszen hirtelen mindenki a féleszű egoista tök Károlyiban kezdett bízni. És nem volt egy Lenkey, aki az összeomlás előtt hazahozta volna a fiúkat és a fegyverzetet a haza védelmére. És nem voltak Görgeyk, Klapkák, Damjanichok, így hegyi móc rablóbandák, meg szétvert rácok szabadon téphettek az országból, amit éppen megkívántak. Mert a magyar tisztikarból is ki lett irtva a függetlenségi gondolat, a szoldateszka a dinasztia hűséget díjazta. És, hogy a szégyen még nagyobb legyen a csehek is a mi kárunkra szereztek területeket, pedig velük egy birodalomba voltunk. Csak ők miközben vígan kiszolgálták a Habsburgokat, idejében leléptek mellőlük. (Ezt csinálták a második világháborúban is.) Mert ők kiépítettek egy alternatív politikai vonulatot, amelynek villámgyorsan lett társadalmi támogatottsága, így tulajdonképpen győztesekként ültek a béketárgyalások asztalához. Ugyanez csinálták a horvátok is pepitában. (Pár év múlva jöttek rá, hogy ők azt nyerték meg jutalomként, amit mi büntetésből.) Sőt, még az osztrákok is. Csak a segg hülye aulikus magyar elit alól kapták szét az országot.

De meg lehet ezt mondani a magyar társadalomnak? Nem lehet. A korábban bukott magyar elit másodvonala lépett elő abból a meggondolásból, hogy jobb egy kis ország élén kormányozgatni, mint sehol. Konzerválták a régi - alternatíva nélküli - viszonyokat a politikai rendszerben, ideológiailag pedig nyomatták a "világ összeesküvés-áldozatai vagyunk" mantrát. Ebből különösen erős volt a "szabadkőműves plutokrata zsidók okozták az ország vesztét" narratíva, amely teljesen megváltoztatta az antiszemitizmus ideológiáját, mert behozta a hétköznapokba a zsidógyűlöletet. Volt persze antiszemitizmus a Monarchiában is, de az még a hunyorgós, szemmel csippentős változat volt, amely inkább kenyérharcról és a beilleszkedés nehézségeiről szólt. A Trianon utáni antiszemitizmus viszont már a kifejezett gyűlöletről, amely mélyen leszivárgott a magyar gondolkodásba, és sokaknál ott van ma is. Pedig ha valaki használja az eszét, könnyen beláthatja, hogy még saját logikájában is mekkora ökörség. Tegyük fel, hogy valóban "szabadkőműves plutokrata zsidók" csonkították meg az országot. De mi köze ehhez Kohn néninek vagy Grün úrnak? Ők kérték? Kohn néni megfenyegette a "szabadkőműves plutokrata zsidókat", hogy nem süt nekik flódnit, ha nem a szerbeké lesz Szabadka? Esetleg Grün úr hadonászott a sétapálcájával, hogy leshetik börzetippjeit, ha nem csatolják el üstöllést Kolozsvárt? Igen? Ezeknek az embereknek nem nehezült el az élete, csak a szittyáknak?

Kapóra jött a gyűlölet felkorbácsolásához a Tanácsköztársaság vezetőségében és erőszakszerveiben lévő zsidók gazembersége. Azt persze már nem firtatta senki, hogy ezek a deklasszált zsidó elemek mennyi világias, polgárosult zsidó embert ölettek, kínoztattak meg. (Sokat, de erről valahogy elfelejtették tájékoztatni a közvéleményt.) És az évezredes hagyományokat tovább vivő vallásos zsidóság sem remélhetett sok jót a vallásüldözésre alapuló bolsevik ideológiától. A végletekig fáradt magyar társadalom tagjai - benne a pokornijózsefek - nem vették észre, hogy a bűnbakképzés csak elterelés volt az elit kolosszális országvesztő hibájáról.

Aztán a Kormányzó úrnak hála jöttek a sikerek, minket irigyelt a világ. Még területeket is kaptunk vissza, csapataink mélyen benyomultak Muszkaföldre. Hát mi kell még? Ott vagyunk a főzésben, ott leszünk a lakomán is! Caricinról és az azzal összefüggő doni katasztrófáról annyit tudott a Filmhíradó közönsége, mint a maiak a fideszes szpáhik korrupciós ügyeiről az M1 Híradójából. Az 1943-as év elment a rugalmas elszakadásról, meg a frontvonalak kiegyenesítéséről szóló győzelmi jelentésekkel, ám '44 elején már látszott, hogy a valóság nemsokára megérkezik a magyar határra. A baráti német csapatok megszállták az országot, de csak elővigyázatosságból. A kudarcok eltussolására a propaganda felerősítette a zsidó ellenségképet, amely éppen klappolt a fritzek elvárásaival. A vidéki zsidóság ebből az alkalomból kiirtódott. Az ideológia szerint csak dolgozni vitték őket, és hát ki ne támogatta volna, hogy a zsidók is dolgozzanak egy kicsit. (Az igazság kedvéért jegyezzük meg, hogy az ipari méretű tömeggyilkosságokról sem a lakosság, sem az ország irányítói, sem a zsidóság elöljárói nem tudtak, mert ilyen elképzelhetetlen aljasságra senki sem számított egy kultúrnéptől.) Aztán amikor a nyár derekára kezdett oszlani a homály, Horthy - félve a felelősségrevonástól - a honvédséggel kergettette szét a saját rendszere által kitermelt őrjöngésre kész egyenruhás söpredéket. A család mentése céljából megvalósított - és a hülye Miklóska miatt - röhejes kudarcba fulladt kiugrási kísérelt után viszont már nem volt minimális fék sem a dilivonaton. Előmásztak a csatornából a fekete egyenruhába bújtatott nemzeti hősök, akik az ezeréves haza védelmében majd jól megállítják a zsidók által felbujtott ázsiai pusztákról induló barbár hordákat. A gyepű sajnos ehhez kevés, '44 karácsonyára kezdetét veszi Budapest-erőd közel két hónapos ostroma. Amely szintén rendkívül kiváló ötlet, mert Berlinen és Varsón kívül egyik főváros sem lett romhalmaz. Párizs, Bécs, Prága puskalövés nélkül cserélt gazdát, és Rómáról is csak az egyik tapló amcsi tábornok hitte, hogy ők bombázták le a Colosseumot. De a szittya vér nem alkuszik, lőjék csak szét a fővárosunkat. A semmiért. Mi az nekünk!

És a budapestieken furcsa - mai ésszel nehezen felfogható - tömegpsziché lesz úrrá. A többség túlélni akarva lehúzódik a pincékbe, bujkál csillagos házakban vagy ahol tud: remeg az életéért. Jelentős réteg hallgatja a "Csak egy nap a világ" című számot, hiszen „"Ki tudja, mi vár ránk, Ki tudja, holnap mire ébredünk?". Iszik, mint a gödény, és talán meglepő, de a patikákban legjobban a vazelin fogy. A harmadik csoport öncélú gyilkolásba kezd. Miért? Mert tudja, hogy neki vége, ő meg fog dögleni, akkor nehogy már ez a piszkos zsidó/lógós/stb. túlélje őt. Bosszút áll a saját kudarcos, romokban lévő, meghasonlott életéért azokon, akikről iskolás kora óta azt hallja, hogy gyűlöletesek, akiket gyűlölnie kellett. Most utoljára. Ezek voltak a pokornijózsefek. Ezt kell megértenünk.

Mi a tanulság? Az általánosan levonható annyi, hogy sokan azt hiszik - a hétköznapi életben is -, hogy következmények nélkül leoldhatják láncukról a Gyűlölet Kutyáit, mert a pórázt szilárdan kézben tartva arra tudják terelgetni, amerre akarják. De ez nincs így, mert erősek ezek a kutyák, rángatják a pórázt, ha pedig gyengül a kéz, elszabadulnak.

Politikailag mi, magyarok azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy országunk vezetése időről időre olyan ember kezébe kerül, aki saját hatalmának biztosítása érdekében szisztematikusan kicsinál minden politikai alternatívát, mert mindenki hülye, csak ő helikopter. Ez a sikerek idején elmegy, a kudarcok menetrendszerű beérkezésekor viszont már csak a propaganda fokozásával és az ellenségként megjelöltekre való mutogatással tud operálni. (Az a lehetőség, hogy elhúzzon a vérbe, fel sem merül, hiszen számára egyre nyilvánvalóbb, hogy ő tényleg helikopter.) A valóság nyomása alatt - melyet természetesen tagad - szinte biztos az összeomlás, amely idején elszabadulnak a csalódott, gyűlöletre kondicionált hívek. Akik szélsőséges esetben ölnek is.

Ha nem vonjuk le - közösen - ezt a tanulságot, a Pokorni-sága folytatódhat, mert évtizedek múlva majd valamelyik Pokorni gyerek szipoghat a nyilvánosságnak arról, hogy apu - bár volt a párt elnöke, fontos politikusa - kiállásával nem akadályozta meg, hogy országunkat ismét romba döntse egy saját maga vélt tehetségétől eltelt, valóságot tagadó, gyűlölködésre építő, velejéig korrupt társaság. Várom hát Pokorni úr cselekvését ennek elkerülése érdekében, a maszatolásból viszont elegem van.

Karácsony előtt jött a random hír, hogy kettőszázötven forintról háromszáz forintra emelik a lottószelvények árát. A hivatalos kommünikére nem érdemes figyelni, harminc éve ugyanaz a bullshit. Akkor valaki kitalálta a dumát, amelyért kapott párezer forint jutalmat. Aztán ezt a szöveget elmentették, a számítógépeknek hála ma már copy-paste az egész, csak a számokat, meg a dátumot kell átírni és kész. Ja, és természetesen ki lehet számlázni az alkotmányos költséggel növelt százötvenmilliót a közvélemény szakszerű tájékoztatásáért.

Lottózás tekintetében három iskola van. Apósom szerint a lottó a hülyék adója, és ő konszolidált anarchista kispolgárként nem akar adózni. A másik véglet a szerencsejáték-függők tábora, akik viszont dögivel töltögetik a szelvényeket. Magam igyekszem megtalálni az arányokat szem előtt tartva egy Garas Dezsőtől hallott filozofikus mélységű vicc tanulságát: Kohn kérdezi a Mindenhatót. Uram, igaz, hogy ami nekünk, embereknek ezer év, az Neked egy perc csupán? Igaz, Kohn. - feleli a Mindenható. És igaz, hogy ami nekünk, embereknek százmillió dollár, az Neked egy cent? Igaz, Kohn - válaszolja a Mindenható. Uram, akkor nem tudnál nekem adni százmillió dollárt? - kérdi Kohn. De, - mondja a Mindenható - csak várj egy percet. Lehet, hogy valamelyik ősöm lefolytatta ezt a beszélgetést és éppen telik az egy perc. És mi van akkor, ha a Mindenható pont akkor kívánja gyenge vállamra helyezni több milliárd forint súlyát, amikor nem veszek szelvényt? Hát korlátozhatom én az Urat kegyelmében azzal, hogy nem veszek lottót lustaságból? Tehát veszek egyet. Az emeléssel havi szinten kihúznak a zsebemből pár százast, úgyhogy jogom van tudni a valódi okot. Kezdjünk hát gondolkodni, Béláim!

Elsőként vigyázó szemünket érdemes a mértékre vetni. Húsz százalék. Nocsak! Hát nem három? Mi van itt elvtársak? A Központi Számmisztikai Hivatal szerint éves szinten három százalék az infláció, meg egy pici. De nem húsz! És a jegybank szerint is kábé ennyi az annyi. A jegybanktól rettegő "független" elemzők szakmaiságuk tekintélyével szépen feltakarnak a nemzeti hazudozáshoz. Persze tudjuk ám, hogy kamuznak, és az is csak a Békemenetelő kretének előtt titok, hogy miért. Egyszerű. Ha bevallanák a valós nyolc-kilenc százalékot, borulna a magyar gazdaság világ által csodált gyorsnaszádja. Mi lenne a György Huba által kudarcosnak minősített lakáspolitika hitelcsapdába csalt polgáraival, ha a valós inflációnak megfelelően kialakított kamatokat - úgy huszonöt százalék - kellene fizetniük? Mi lenne a Magyar Állammal, ha kötvényei ára felcsusszanna? Hány százmilliárddal nőne a finanszírozási igény? Osztán mi lenne a nemzeti szpáhik ingyen pénzzel hizlalt vállalkozásaival, ha irdatlan hiteleik után valós kamatokat kellene fizetni? Nem beszélve nemzeti szpáhi bankokról, amelyek a kamura alapozott finanszírozást papírozzák hitelnek álcázva. Az egész menne a levesbe. Csak hát az ilyen mértékű emelés lebuktatja a valós folyamatot, mert az egyéb emeléseket még rá lehet fogni piaci körülményekre, sertéspestisre stb. De egy ilyen állami emelést nem. Mert hát nem lehet elmagyarázni, hogy mi a drágítás oka. Többe kerülnek a golyók?

A valódi okra a múlt heti államháztartási adatok mutatnak rá. Iszonyat számok jöttek ki, amelyek azt mutatják, hogy durván deficites lett a központi büdzsé. Normális országok pluszos költségvetést visznek a pénzbőség idején, nálunk úgy szórják a pénzt, mint bolond pék a lisztet. Minden baromságra milliárdok mennek el. Szombathelynek már értékelhető foci csapata sincs, de tízmilliárdba kerülő, fenntarthatatlan stadionja szerencsére van. A százmilliárdokba kerülő úszóstadiont Hosszúék használják bagóért, fenntartása talány. Kézilabdacsarnokok nőnek ki a tízmilliárdokért földből, de minek? (A legújabb tervben egy apró százmilliárdos tételként dobnak össze egyet a legendás hetven-harminc arány újrajátszása érdekében.) Az állatkerti baromság már annyira ciki, hogy győzik rányomni Persányi elvtársra, aki ezzel megkapta a selyemzsinórt. Külföldi nevesincs focicsapatokra tízmilliárdok mennek el. Rengeteg ellopott pénz kereste gazdáját az év során, most már látszik, hogy Mészáros és Tiborcz urak hiányát a magyar társadalom megőrzi. Ezért kell emelni húsz százalékkal a hülyék adóját. Be kell tömködni az egyre nagyobbá váló lyukat. Vajon le lehet-e szoktatni a rókát a tyúklopásról? - tehetnénk fel a klasszikussá vált kérdést. Nem, inkább adót emelnek.

Fegyelmezett kispolgárként a tolvaj rókák miatt fizethetem a több adót. De vigyázz, Viktor, vigyázz! Ha a Mindenhatónak elege lesz abból, hogy a kegyelmében részesítendőt a tré kormányzásod leplezése céljából megsarcolod, egy perc alatt elintéz.

Ó, Apolló és Múzsák, ti adjatok erőt gyenge lantom hangjának, hogy hódoljon az Világ az magyarok diadalának!

Kezdődik januárban a győzelmek kora, midőn Szájer és Deutsch képviselők bejelentik, hogy a Fidesz kilép az Európai Néppártból, mert az tele van buzeránsokkal és drogosokkal, amely összeegyeztethetetlen a magyarok keresztény értékeivel. Ferenc pápa értesülvén a hírről, elrendeli, hogy a bejelentés időpontjára emlékezve - tíz óra huszonkét perckor - az egész világon mindig harangozzanak a magyarok dicsőségére.

Aki szereti a focit - és ki nem, az igaz magyar közül -, annak nagy örömökkel telik a 2020-as esztendő. Jobb, ha a drukkerek februártól kiköltöznek a Nagykörútra, mert az éjjel soha nem ér véget. Péppé verjük a bolgárokat, aztán tök mindegy, hogy a hegyi mócok vagy a vikingek kerülnek sorra, esélyük sincs. A halálcsoportba sorsolt csapatok először legyintenek, aztán majd sírnak. Ronaldo pityeregve hajt fejet a magyarok előtt, Mbappé a meccs után visszavonul, mert belátja, hogy sosem tud olyan jó lenni, mint a legrosszabb magyar játékos. A Nationalelf kétszámjegyű vereségét a német labdarúgás Sztálingrádjaként értékeli a szaksajtó. A további meccsek annyira nem lesznek szóra érdemesek, hogy a nagy fogadóirodák 1:1-re adják a magyarok győzelmét. (csak a magyar gólzápor mértékére engednek fogadni). Egyedül az EB-döntő marad emlékezetes, mert a hispánok nem mernek kiállni. Sergio Ramos bezárja az öltöző ajtót, és nyüszítve reszket az egész csapat a Dzsudzsák-vezette magyaroktól. Így a sporttörténelemben példátlanul meccs nélkül hirdetik ki a magyarok világra szóló győzelmét. (A hülye libsik végre bekussolnak, mert lám minden fillér, amit a magyar foci felemelkedésére fordított a nemzet, busásan megtérült.)

Márciusban Bakondi úr hamiskás mosollyal jelenti be a döbbent arcú Németh Balázsnak, hogy a migrációs helyzet annyira fokozódik, hogy több tízmillió migráns érkezett az országba. Németh úr levegő után kapkodva feltett kérdésére, mely szerint: "Nem tudta őket megállítani a kerítés?" Bakondi úr közli, hogy nem, mert az ország nyugati határain nincs kerítés. Az értetlenkedő Németh úr megnyugtatására elmondja, hogy ezek a menekültek Nyugat-Európából érkeznek millió szám, mert ottani élhetetlen élet elől a keresztényi értékeket őrző, élhető Magyarországra menekülnek. Az integráció esetükben sem zökkenőmentes, de az angol drukkerek már felzárkóztak a magyarokhoz, és a mieink is tudnak tőlük tanulni. A teutonokkal is van egy kis probléma, mert annyira elözönlik a Balatont, hogy kicsordul belőle a víz, pozitívumként viszont a lángossütők és a nyaralót kiadók nagyot mennek.

Ezzel a tendenciával összefüggésben - a Csonka-Magyarországon nincs elég hely nyolcvanmillió embernek - Trianon századik évfordulójára az oláhok, rácok, tótok, osztrákok, ukránok kiürítik az 1920 óta jogtalanul megszállt területeket, és sűrű bocsánatkérések közepette visszaadják nekünk, magyaroknak. A tótok nem tudják kiüríteni a Felvidéket, ezért bevallják, hogy ők mindig is magyarok voltak, játék volt csupán az önálló Tótország, amit az is bizonyít, hogy címerük tulajdonképpen magyar, himnuszuk zenéje meg teljesen az. A horvátok lecserélik Jellasics szobrát Hernádi Zsoltéra, és hódolatuk jeléül megalapítják a Borkai Zsolt adriai regattát. Kitör a magyar diadal békéje a Kárpát-medencében, egy testvér lesz minden ember. Kell ennél nagyobb magyar siker?

És még ezt is lehet fokozni! A nyáron beköszöntő globális gazdasági válságot - a gazdaságvédelmi intézkedéseknek hála - egyedül az erős Magyarország tudja megállítani Hegyeshalomnál. Egy forintért ezer eurót, nyolcszáz dollárt és ugyanennyi svájci frankot adnának, ha lenne olyan bolond magyar, aki becserélné forintját ezekre a matricákra. A világ végre elismeri a magyar gazdasági csodát, Matolcsy György Huba megkapja a közgazdasági Nobel-díjat, amely a jövőben az ő nevét fogja viselni. (Esélyes az orvosira is, de más okból.)

A szeptemberben induló Mészáros Lőrinc Nemzetközi Üzleti Egyetem pár hónapon belül a világ legjobb egyetemévé válik, lenyomva a Borostyán Liga universitásait. Mészáros rektor úr "Hogyan legyünk okosabbak mint Zuckerberg?" elnevezésű kurzusa tömegeket vonz a világ minden tájáról. A rektor úr előadás-sorozatának alapját képező: "A Világ egy cukorhegy, amit nem megmászni kell, hanem nyalni." című könyvét az összes nyelvre lefordítják, és többet adnak el belőle mint a Bibliából kétezer év alatt. A magyar szellem diadalának éve jön tehát!

Ám a nagyszerű magyarságnak ez mind kevés! A csillagokig és tovább! Egy büszke nemzetnek nincs szüksége arra, hogy az oroszok pénzért, alamizsnából űrturistát vigyenek a világűrbe. Ma még nagy titok, de készül a magyar űrflotta! A tervek szerint novemberben hadrendbe áll az egy tümenből álló űrsikló egység, amely hátrafelé is tud lézert lőni. Később a töményeket növelni fogjuk. Az űrsiklók a fénysebesség ezerszeresével képesek haladni, így a Galaktikus teret mi magyarok fogjuk meghódítani. De a múltat sem feledjük, régészeink egy expedíció keretében fellelik a magyar őshazát a Szíriuszon. Az ott talált emlékek magyarázatot adnak végre ennek a különleges népnek a tehetségére, szorgalmára, intellektusára, szabad lelkületére, bátorságára, együttműködési készségére, amelyekkel kiemelkedik a népek tengeréből, és amelyek megvilágítják a kétkedőknek a 2020. év magyar diadalait.

Lantomnak szerény pengése az magyarok diadalának zengése lészen immár az Apolló és az Múzsák kedvére.

Tavaly karácsonykor Viktor egy mikrofonállvány és a nyilvánosság előtt saját jóemberségéről elmélkedett. Arra jutott magával, hogy neki elsősorban jó miniszterelnöknek kell lennie, és ha emellett jó ember is, az bónusz. Nem mondta ki - mert ha szeret valamit magában, az a szerénység - csupán sejtette, hogy azért nem tiltakozik túlságosan, ha egyébként jó embernek is tartják. Vizsgáljuk hát meg - sine ira et studio -, hogy jó ember-e a mi Viktorunk. Először azt fogjuk meglesni, hogy magánemberként méltó-e a titulusra, aztán bemutatjuk, hogy milyen nehéz neki jó embernek lennie saját rezsimében, kitekintünk a miniszterelnökségi munka minőségre, hogy a végén összefoglaljuk a lényeget.

Ha egy elvakult DK-s vagy egy agymosott Momentumos abban a megtiszteltetésben részesülne, hogy bekukkanthat Viktorhoz a Karmelitába egy kis labdarugdosásra az alatta lakók üvegeseinek örömére, úgy jönne el onnan, hogy Viktorral nagy spanok lettek. Persze Viktor az ajtó becsukódása után négy másodperccel azt sem tudná kivel beszélt és mit, de kétségtelen tud olyan elbűvölő lenni, hogy a DK-s kicserélné otthon Gyurcsányi úr képét Viktoréra. És meg lenne győződve arról, hogy Viktor egy jó ember.

A családja szintén jó embernek tartja őt, és miért ne tennék? Az édesanyja természetesen büszke a fiára, hiszen az anya-fiú kapcsolat különleges, nincs az az akasztófavirág, akit az édesanyja ne tartana jónak. Talán egy pici üröm kúszik be a nagy örömébe, mert Viktor miatt folyamatosan csuklik. Győző papa is jó fiúnak tarthatja Viktort, hiszen nem verette vissza háromszor a TEK-kel a gyermek-és ifjúkori bántalmazásokat. Plusz a kőbányájából valóságos aranybányát csinált. Öccsei szerint jó báty a Viktor, hiszen szép kövérre híztak tesójuknak hála. Anikó asszonyról nem tudni, hogy kockáztatna-e, és újra hozzámenne-e ahhoz a vékonydongájú, okos szemű, kissé erőszakosan hadari beszédű rábeszélőgép sráchoz. Egy házasság rejtelmeibe nehéz bele látni, ami érzékelhető az az, hogy Viktor, ha nem is pályázhat a "legjobb férj" pozira, azért a jó kategóriában szódával elmegy. Apai jóságáról két idősebb gyermekétől vannak információk, melyek egybevágóan jó apaként beszélnek róla, és ezt tiszteletben kell tartani. Igaz, hogy Rasika véleményét nagyban befolyásolja, hogy ha azt mondja: "Apu, vedd meg nekem a várost...", akkor apu megveszi. És hát milyen a gyerek? Nem kérdi: "Miből?" Neki az a lényeg, hogy apu megveszi a svájci magániskolai oktatást, a milliárdos villát, kastélyokat, vendéglőket, állami ügynökséget, autót, órát, és még egy saját lábat is. Bármit, amit csak kér a kis drága. És Rasika úgy gondolhatja, hogy nem is kért sokat, hiszen apunak megmaradt a kemény hétszázezer forintos megtakarítása. Tehát apu jó ember. Gáspár utolsó nyilvános interjújában kifejezetten kitért arra, hogy Viktor nagyon jó apa. (Érdekes fiú a Gazsi. A nagy szentek közül sokan - Márton, Ferenc, Ignác - először katonák voltak, majd az ott átélt borzalmak hatására fordultak a vallás felé, míg Gazsi először vallásos életet élt, majd az ott átélt borzalmak hatására katona lett.) A cuki unokák természetesen a világ legjobb nagypapájának tartják Viki papót, és ez így van rendjén. Ha megnőnek, pláne annak fogják tartani, hiszen Aliznak ő biztosítja Csodaországot. Egyedül az ifjúkori barát és harcostárs jelentett be különvéleményt Viktor jóságára vonatkozóan, amidőn pejoratíve ondóhoz hasonlította. Összességében tehát Viktor jó embersége a magánszféra tekintetében nem különösebben vitatott.

De összeegyeztethető-e ez a magánemberi normalitás és jóság a Viktor által gründolt Nemzeti Szpáhizmus Rendszerével? Hát nem. Lássuk rá a példát. Az ősszel történt, hogy egy nehezen gyógyítható kisfiú kezelésének horrorisztikus költségére közadakozás indult. És láss csodát, Mészáros úr óriási összeggel támogatta a gyűjtést, melynek következtében szinte azonnal összejött a pénz. Nem sokkal később egy másik kissrác esetében is működött ez a módszer, a szpáhi pasák eszük nélkül siettek támogatni a jó ügyet. A szülők nem győztek látványosan hálálkodni a nagylelkű Mészáros úrnak. Nos, aki elhiszi, hogy ezé a joviális Felcsút bolondjáé az érdem, azt le kell húzni a Kubatov listáról, mert kár belé a választási krumpli. Szóba jöhetne felesége, a jólelkű Beatrix asszony, de róla nem feltételezhető akkora erő, amely képes a fekete öves szpáhikat százmilliók adományozására bírni. Azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha Viktort sejtem a szpáhi pasák hirtelen jött nagylelkűsége mögött. Valamelyik leány - talán a jellemileg kiegyensúlyozottabb Sára - kisgyermekes lévén átérezhette a helyzetet, és Anikó asszonnyal a családi vacsin lenyomták Viktor torkán a jót evés mellett a jó tevést is. Viktor pedig pár perc alatt összeszedte a pénzt. És itt van a helyzet faramucisága, mert sem a szülők előtt, a nyilvánosság előtt pedig pláne nem vállalható, hogy ez a pénz a Viktoré. Csendben hallgatva el kell néznie, hogy kretén haverja tetszeleg a jóember szerepben. Csavar a csavarban, hogy a pénz valójában nem Viktoré, hanem a miénk magyaroké, akik valahogy nem vettük észre, amint elveszítette közpénz jellegét és Viktor-jellegű pénzzé vált. A gesztus tehát több mint emberi, amire mégsem lehet büszkének lenni, mert forrása nem tiszta.

A harmadik lépés, hogy Viktor jó miniszterelnöke-e. Nem, nem az. Viktor egyet tud: jól kormányozni több milliárd dollárnyi közpénzt a saját zsebébe. Ebben jó, de ezen kívül nulla a kormányzati teljesítménye. Nem jól dolgozik az a miniszterelnök, akinek országlása alatt egymillió ember hagyja el az országot. (A Brexitre készülő angolok hetente "találnak" egy kisvárosnyi magyart, akik ott akarnak letelepedni.) Nem jól dolgozik az a miniszterelnök, akinek országlása alatt évente több tízezernyivel fogynak a magyarok, részben a születések számának visszaesése, részben az értelmetlen halálozás okán. Nem jól dolgozik az a miniszterelnök, akinek országlása alatt romlik a magyarok életminősége, aki lerohasztja az egészségügyet, oktatást, aki a pénzbőség idején hitelcsapdába kényszeríti a magyarokat, aki nem képes kialakítani erős magyar középosztályt. Nem jól dolgozik az a miniszterelnök, akinek országlása alatt értelmetlen túlárazott hülyeségekre megy el rengeteg közpénz, amiből nem csak Aliznak lehetne Csodaországot csinálni. Szóval Viktorom, ne gondold azt, hogy jó miniszterelnök vagy.

És a vége. Ezzel nagyon óvatos vagyok, mert sokszor bejönnek az itt leírtak. Most, hogy Viktor beteg volt, a környezetemben többen lélegzet visszafojtva nézték a Kacsameséket, hátha reaktiválódik Hóbagoly elvtárs. Én viszont imádkoztam felépüléséért. (Ilyen mimóza köcsög vagyok, mit tegyek.) A régiek azt tartották, hogy amikor a lélek elhagyja a testet könnyezik. (Lacrimosa) Aztán Teremtője elé járul és várja ítéletét. Hát Viktor, ha érzed, hogy közel a pillanat, gyorsan ülj a magángépedre, és utazz a sivatagba. Lelked könnyeiből termőre fog fordulni. Addig talán van időd jóvátenni hibáidat. Mert ott, Viktor, nem tudod felmenteni magad, mint a neked parírozó rádióban. Veled szemben magasabbak az elvárások, nemcsak magánemberként kell számot adnod, hanem a rádbízottakért is. Egy vezető pedig tettein kívül azért is felel, amit megtenni elmulasztott.

A magyar embereknek jól érzékelhetően elege van belőled, ám mielőtt hatalmad elveszítésétől való félelmedben elragadtatnád magad, jobb, ha elgondolkozol ezen: "Te könyörülj, Jóság, rajtam." Mert ha a Teremtőnek lesz elege belőled...

Szörnyű dolog, hogy a "Családok Évében" kiemelkedő hatékonysággal gyilkolják egymást családtagok. Rettenetes. A miértre nem tudunk normális választ adni, a legutóbbi eset fotelhuszárainak verbális lincselésén kívül. Vérmérséklet szerint hibás az anya, a gyerekek, a bíróság, a pszichológus, az ügyészség, a büntetés-végrehajtás, szóval mindenki. A nőszervezetek természetesen kiirtanák a férfinemet nővédelem címszó alatt. A harminchétig dekázni tudó Juditka vizsgálatot rendelt el. Lesz majd látszat-jogszabálymódosítás a plebs megnyugtatására, pedig tök felesleges, az egyedi ügy nem általánosítható, szörnyű kimondani, de ez rendszerhiba. Majd megszigorítják a láthatást vagy egyéb ilyen esetekben a kapcsolattartást, de minek. Olyan ez, mintha betiltanák a késeket, mert egyesek nem kenyérszeletelésre használják, hanem embertársaik lebökésére. Aki gyilkolni akar, az fog, és az eredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy a láthatás alatt vagy a nyílt utcán. Más probléma van, összetettebb, csak ezt nem meri végiggondolni senki, marad a parasztvakítás, már ha el nem felejtődik az egész pár hónapon belül.

Ha ezeket a családon belüli gyilkosságokat egyben kezeljük, azt találhatjuk megdöbbentőnek, hogy teljesen normálisnak tűnő emberek "kattannak be", és mészárolják le szeretteiket. Ezek az emberek nem született gyilkosok. De miért válnak azzá? Azt hiszem komoly szociológiai okokat érdemes keresni, ám erre valószínűleg nincs társadalmi igény, ezért marad minden a régiben.

Elsőként ugyanis fel kellene ismerni a háttérben meghúzódó társadalmi folyamatokat. Be kellene látni, hogy vannak szociológiai okból kétségbe esett emberek, akik nem képesek tűrni balsorsuk minden nyűgét s nyilait, és kiszállván tenger fájdalmuk ellen, fegyvert ragadva véget vetnek neki. Magukkal rántva családjuk tagjait. Pedig sajnos vannak ennek a típusú gyilkosságoknak előzményei a magyar történelemben. (Igaz, a társadalmi tanulságokat akkor sem merték levonni, gyorsan lezárták az ügyeket.)

Ezek voltak a tiszazugi - később a vizsgálatok során gyakorlatilag az egész országra kiterjedő - mérgezések. Közismert, hogy az asszonyok légyfogó papírból kioldott arzénnal mérgezték meg nem kívánatos férjeiket, de a folyamat nem állt meg itt. A mérgezések kiterjedtek a "kenyérpusztítókra" is. Magatehetetlen öregekre, hiszen nem volt nyugdíj, az amúgy is szegény családok alig tudták eltartani a szülőket, hát így szabadultak meg tőlük. Nyomorék gyerekekre, háborús sérültekre, akiket felesleges volt eltartani, hiszen nem tudtak dolgozni. És igen, a nem kívánt gyerekekre is - különösen a lányokra - akik csak a gondot jelentették. (Keresztény Magyarország, én így szeretlek!) Ahogy feltárultak a társadalom mélyén lappangó évtizedes borzalmak, úgy rettentek meg a hatóságok a konzekvenciák levonásától. Csináltak belőle egy jól eladható bulvárt, a problémát pedig a társadalmi fejlődés - nyugdíjrendszer, egészségügy kiépítése, társadalombiztosítás - oldotta meg.

A mostani látványos gyilkosságok is visszavezethetők ma még megoldatlan szociológiai okokra. Sokak előtt bizonyára nem lesz népszerű a magyarázatom, de talán érdemes megfontolni. A paraszti társadalom alapjaira épített, a szocializmus egyenlősdijével megerősített, és a liberalizmus vadhajtásaként a gyereket fügefalevélként használó nővédelemmel leöntött családjog rendkívül igazságtalan helyzetbe juttatja a családfenntartói szereppel amúgy is nehezen megküzdő férfiakat.

Mivel is küzdenek Apuk a hétköznapokban? Az együttjárás idején a leendő Anyuk mindent beleadnak, megy a nyali-fali ezerrel, amíg beugrasztják a bakot a bokorba. Az esküvő után a nyali-fali alábbhagy, de még előfordulnak stílusgyakorlatok gyermeknemzés okán. Ha megvan az utód, akkor esetleg lesz még egy, a stílusgyakorlatok viszont elmaradnak. Apuk belépnek a "fapina" Anyuk korába, indok a korábbi testedzések elmaradására mindig lesz. Ezt - a családért való felelősségből eredő okból - vagy elfogadja Apu- vagy úgy érzi tartogat még számára valamit az élet, és lép. De ha elfogadja, akkor Anyu előtt unalmas puhapöcs lesz, aki nem akar ilyen alakkal élni, és belátható időn belül "rátalál a Szerelem". Mert az neki jár, és értse meg mindenki. Tehát Apu akár saját szándékából, akár Anyu másodvirágzásából eredően kint találja magát a családból. Ha ezért megalázottságában emelt hangon kifejezi nem tetszését, máris családon belüli erőszaktevő lesz, és jól megnézheti magát.

És milyen helyzetbe kerül ezek után? A magyar családjognak és az elnőiesedett bíróságoknak hála gyerekeitől - akikért sokat tett - elválasztják, azok Anyunál lesznek elhelyezve, innentől neki köze nem lesz hozzájuk, majd neveli őket más. Erre hivatkozva természetesen a közös ingatlanból is ki lesz akolbólintva, mehet Isten hírével. És persze fizesse a gyerektartást, mert ahhoz van joga. A válás végén Apu ott áll megsértve férfiasságában, kifosztva, gyerekeitől elválasztva, szegénységbe taszítva, teljesen kétségbe esve. És hova fordulhat? Ki foglalkozik a lecserélt Apuk lelkével? Nincs társadalmi háló, amely felfogja. Nagyon nagy erő kell ahhoz, hogy innen talpra álljon. Amely viszont kevesekben van meg. Legtöbbjük érzelmileg, anyagilag lecsúszik. Rosszabb esetben magába fordulva önpusztító életet él, amely persze nem érdekel senkit. Ha öngyilkosságba menekül, az sem. És vannak, akik a legborzalmasabb megoldást választják és mivel egykori életüket nem kaphatják vissza - önmagukkal együtt - megszüntetik annak emlékét. Ezt a kétségbe esett- és az ártatlanok számára borzalmas megoldást választók száma pedig láthatólag emelkedik. Mégsem merjük észrevenni.

Nem az adott ügy látszatvizsgálatára lenne szükség, látszatmegoldásokkal, hanem kíméletlen őszinteséggel felmérni a valós okokat, és azokhoz kitalálni a megoldást. Családjogunknak végre követnie kellene a társadalmi változásokat- és nem száz éves dogmákkal szabályoznia. Nagyobb figyelmet kellene kapni az összetettebbé váló vagyoni viszonyoknak, az érzelmi helyzetnek, a női, férfi szerepek változásának stb. És ennek megfelelően társadalmi segítséget kellene adni az életviszony megváltozása miatt kétségbe esett nőknek és férfiaknak. Kevesebb lenne a családirtó? Nem tudom, de próbáljuk meg. Csak nyerni lehet vele. Például emberéletet, amelynél nincs fontosabb.

Illúzióim már rég nincsenek, marad a jogi látványpékség, hacsak sokaknak nem lesz elege családgyilkosságok társadalmi félreértéséből.