Szeretem a krimiket. Sokszor a történetmesélés, másszor a társadalomrajz gondolkodtat el. Az utóbbi tíz-tizenkét évben viszont azt vettem észre, hogy a kedvenc kortárs krimiíróim vergődnek. Nincs már helye a Poirot-féle logikázásnak, az akciókra épülő "utolsó pillanatokra" kihegyezett megoldásoknak, a sorozatgyilkosos üldözéseknek, mert a mai világban egyszerűen életszerűtlenek. Ezért szerencsétlen írók a történeteiket kénytelenek visszahelyezni a '90-es, de olykor a '80-as évekbe. Vagy olyan területre, amellyel kapcsolatban hosszasan magyarázzák, miért nem ért oda a modernizáció. A technikai fejlődéssel a kriminalisztika módszerei úgy tudtak egyszerűsödni, hogy az eredményesség kiugróan nőtt. A krimiírók pedig tipródnak szegények, hogy akkor most miképpen lehet izgalmasan tárgyalni háromszáz oldalon keresztül, amint egy technikus beméri a cellainformációkat.

A DNS-azonosítás felfedezése óta egy hajszál, egy izzadságcsepp elég a tettes elkapásához, miként ezt a lassan minden város helyszínelőit bemutató sorozatokból megtudhatjuk. A térfigyelő kamerákkal minden lépésünk követhető, az utcán, tömegközlekedésen, autópályán. Idő és elszántság kérdése bárkinek a nyomon követése. (Ennek még profik is áldozatul esnek, lásd a kedves szovjet toronyóra-rajongókat.) Az önként autókba szerelt kamerákkal a közlekedési balesetek éppen úgy dokumentálhatók, mint a hülyegyerekek büntetőfékezései. Nagyobb jelentőségű esetekre pedig ott vannak a műholdak, amelyek szintén képesek nyomon követni azt, aki otthon hagyja a mobilját vagy álcázza magát a kamerák elől. A telefonjaink nemcsak lehallgatnak, követik minden lépésünket, de bemérik szokásainkat, napi rutinunkat. (Hasogdzsi úr haláltusáját és feldarabolását élőben élvezhette a török titkosszolgálat, ezért elég röhejes volt a szaudi hazudozás.) A "legfőbb érték az ember"-elv aprópénzre váltásaként a magunkra aggatott kütyük mérik a vérnyomást, a szívdobbanást, vércukorszintet, és a bánat tudja még mi mindent osztanak meg a népek magukról teljesen önként azt sem tudva kivel. Ha valaki tudni akarja kiért dobbant meg a szívünk, elég, ha összevezetik a legközelebbi telefon cellaadataival. Ha pedig azt akarják bemérni, hogy meddig és milyen intenzitással tartott a szívdobbanás, az okos óra azt is méri. A közösségi oldalakon emberek milliárdjai teszik ki mit ettek, ennek következményeként milyen állagúra sikeredett az érkezési oldal, kik a barátaik, mit gondolnak a tőlük ezer kilométerre élő másik ember aznapi programjáról, öltözködéséről, gyermeke nevéről és hasonló, a ma már szinte abnormálisnak tekinthető emberek szempontjából teljesen érdektelen f*szságokról. Generációk nőnek fel úgy, hogy saját testükről, lelkükről, gondolataikról, érzelmeikről szóló információikat mások dolgozzák fel és használják ellenőrizetlenül. Ez ma a korszellem.

Éppen ezért hihetetlenül amatőr a magyarok kormánya, ha kémszoftverrel figyelteti azokat, akiket ellenfeleinek (ellenségeinek) gondol. Gyakorlatilag nincs rá szükség. A nyilvános adatok elemzésével profilozható bárki, a részletek pedig már kirakhatók, mint egy puzzle. A lehallgatás ezen módja kicsit avitt, nem véletlen, hogy az izraeli cég csak olyan országokba tudta elsózni a portékát, amelyek nem járnak élen a sokkal profibb megfigyelésben. Magyarország ebben a szegmensben is le van maradva, ezért akkora félelemmel vegyes tisztelettel néztek a szekondhandos cuccra, mint ősember a tűzre. Meg is vették, bizonyára jó drágán - alkotmányos költségekkel picinyt megfejelve -, aztán pislogtak, hogy "Akkor most kit hallgassunk le, elvtársak?". Mert a magyar ellenzéket minek? Jó részük szépen seftel a fidesszel, a háttérben sok százmilliót kapnak egyes, a nyilvánosság előtt harciasnak mutatkozó prominensek. Ezekről mindent tudnak, felesleges őket lehallgatni. A nagyon ostoba ellenzékiekre szintén nem érdemes energiát pazarolni, mert félő, hogy a lehallgatók veszélyességi pótlékot kérnek a röhögéstől károsodó májuk miatt. Az ellenzék ügynök tagozatának képviselői - a Gönczöt skinheadként kifügyülő, vagy az orosz emlékmű rongálásért elő sem vett tót - természetesen szintén nem számít célszemélynek. Kínjukban - ha már megvették - néhány újságíróra, saját emberre szálltak rá.

Tipródtak tehát keményen, és talán el is felejtették volna - az alkotmányos költség jacht, luxusóra stb. formájában már hasznosult -, ha nincs ez a nemzetközi balhé. De van, és most magyarázkodhatnak. Szokás szerint ostobán. Dekázós Jucus például elköpte, hogy nem is ő engedélyezi a lehallgatásokat. Ezzel nagyjából a lemondását is be kellett volna adnia, mert a törvények alkotmányos garanciális szabályként kifejezetten a gazságügyi miniszter engedélyéhez kötik a lehallgatások engedélyezését, amely nem kiszervezhető. A Kormányon belül az alkotmányos szabályok betartásáért felelős jogilag alulképzett tyúk erre bevallja, hogy naponta sért törvényt. Úgyhogy Jucus, séta! A propaganda teljes zavarban, hol elhallgat, hol hazudozik. Jó látni a sok seggfejet, már megérte.

A történet két szempontból érdekes számomra. Egyfelől fixa ideám, hogy a Viktort már letették, a folyamat egyik állomása csupán a jelenlegi balhé, amely - pedofilnak becézett törvény után - az utolsó tőrdöfések egyike nemzetközi szinten. Valószínűleg arra kíváncsiak, hogy a hatalom megtartása érdekében meddig hajlandó a Viktor lealjasulni. Úgy néz ki, elég mélyre. A nagy nemzeti vezető simán lemond például a magyarokat megillető eurószázmilliókról, ha azt nem ő teheti zsebre. Ugyanakkor Viktor egyre romló küllemén is nyomot hagy a bányászbéka ülepéből előtörő szag kipárolgása, már most megfizeti az árát ellenállásának, és hol van még ennek az útnak a vége. A lehallgatási ügy mérföldkő Viktor politikai Mariana-árka felé, mert az atlanti közösségben ezek után már azok sem védhetik őt, akiknek nem voltak elegek az eddigi produkciói. Ellenzéket lehallgatni nem pc, nagyon nem.

A másik probléma ezekkel a kémprogramokkal nem az, hogy mit hallgatnak le, hanem az, hogy mit tesznek rá, az adott eszközre. Na, az ellen nem lehet védekezni. Ha holnap mondjuk kiderül, hogy valamelyik ellenzéki a Fidesznek oly kedves Kaleta Gábor utánzására adta a fejét, amelynek bizonyítékait megtaláltak a számítógépén, annak vége. Pedig nem is tudott róla, de valahogy ott van. Bárki "láthassa". A Prosti srácok be is mutassa. A húsz iq-sok kajálják. Ez a veszélyes nem a Prüsszel. A valóság ezekkel az eszközökkel alakítható, a célszemély pedig védekezni sem tud. És ez a technika terjed, nem sokára megérkezik a hétköznapokba. Mi átlagemberek is perceken belül ki leszünk szolgáltatva a rólunk kreált valóságnak, amely ellen semmit sem tehetünk. Ma még adatainkat adjuk át, holnap a konstruált adatok határoznak meg minket. És ehhez a magyarok kormánya - élén a drága jó Viktorral - asszisztál. Ahelyett, hogy megvédene minket.

A lehallgatási botrány számomra egy hatalmához minden áron - a magyarok jövője árán is - ragaszkodó ember tusáját, és egy az ajtónkon kopogtató, személyiségünket aláásó problémát jelenti. Nekem ezért van elegem belőle.

Nem nagy dolog jegybankot vezetni, higgyék el. A füst gigantikus, a láng pici. (Ezért van idő blogot írni, alapítványokkal szórakozni, festményeket venni, borozót üzemeltetni, közpénzen beosztottat szopatni stb.) Mert mi egy jegybank vezető feladata? Nagyjából belőni, hogy az adott gazdaság milyen árfolyamú valutát igényel, és vigyázni arra, hogy a helyi pénz csak annyira értéktelenedjen el, amennyire az a gazdaság működéséhez szükséges. A többi csak technika. Melynek vannak látható és a közönség számára a kirakatba ki nem tett elemei. A látható a jegybanki kommunikáció. Ez azért fontos, mert a piaci szereplőket el kell bizonytalanítani a valódi célok tekintetében, különben rohadt sokat tudnának keresni a jegybanki döntéseken, illetve azok kikényszerítésén. Ennek elkerülésére a kevéssé látható tartományban néhány nagyobb szereplővel le kell zsírozni, hogy mennyiért nem támadják a jegybankot. Ha megvan a deal, onnantól már csak mese a Monetáris Tanács kamatláb-megállapításról, kötvényvásárlásról, egyéb eszközökről szóló "szakmai" döntése. A "gonosz" spekik beárazzák, hogy szolid ügymenet mellett mennyit lehet keresni a jegybankon és hátradőlnek. Mindaddig, amíg rá nem jönnek, hogy kereshetnének többet is. Az a jó jegybankár, aki szépen csendben kussol, altatja a rajta keresni akarókat ameddig lehet. Nos, a Matolcsy nem ilyen. Ő, ha kell, ha nem pofázik, és amikor felébreszti az alvó oroszlánokat, beszarik. Mint most a kamatemeléssel.

Csodálkozom a liberálisnak mondott sajtón is, amely ünnepli a Gyurkát a meglépett kamatemelés miatt. (Ámbár lehet, hogy így csalják lépre ezt az önhitt tököt.) Gazdasági szempontból ugyanis semmi szükség nem volt rá, a megvalósítás módja pedig kifejezetten veszélyes. Ha felesleges volt a kamatemelés, akkor még is miért lépte meg a legszebb szemű Huba (gy. k. Matolcsy György Huba)?

Először nézzünk körül a világban. Komoly jegybankok nem emelnek kamatot, mert még abban a fázisban vannak, amikor a helikopter pénzeket szép csendben el kell inflálni. Dumálnak róla, hogy fognak, egyszer, majd, a kellően távoli jövőben. De nem lépnek. Az EKB még azt is megengedheti magának, hogy nyíltan kimondja, hogy ő pediglen ha színes gyermekek esnek az égből, akkor sem emel, 'oszt jó napot. Tehát nemzetközi feszkó nincs kamatemelés ügyben. Nem is kell egyelőre, mert a pénzügyi piac szereplői ezzel a laza monetáris politikával keresik betegre magukat, nem akarják nyomás alá helyezni a jegybankokat egy olyan pénzügyi rezsimért, amelyből kevesebb della várható. Tehát a Huba vígan ellavírozhatott volna a surranópályán még legalább fél évig a korábbi kamatszinttel. Nehezen ismerem el, de el kell, hogy sajnos ebben a szituációban nem kizárólag Hubán múlt a kamatemelés. Érzésem szerint három dolgon.

A gazdasági sajtó figyelmét elkerülte, egy nagyon érdekes jelenség. A tavalyi beszámolókból látszott, hogy a hazai vállalkozások tulajdonosai gyakorlatilag kipucolták cégeiket, és osztalék formájában kivettek minden stexet. Bizonyos szempontból érthető, a járványtól való félelemmel magyarázható is. Aztán idén megismételték ezt a viccet. Az újságírók a NER-csöcsön lógókra fókuszálva írtak ugyan erről, de a probléma mélyebb. A kis- és középvállalkozások is lejátszották ezt a játékot, amelyből két dolog következik. Egy, hogy ezeket a pénzeket a tulajdonosok nem tették vissza, amikor a gazdaság elkezdett megindulni, hanem helyette az állami pályázatok útján kiszórt ezermilliárdokkal tőkésítették fel újra cégeiket. Idén aztán azt is kivették, és ácsingóznak újabb ezermilliárdokra. A központi költségvetés óriási hiánya nagyjából a nagyon magyar vállalkozások folyamatos feltőkésítéséből jön össze. Magyarán egy nem túl bonyolult, de derék magyarok által nem átlátható folyamat eredményeként a közösből irdatlan mennyiségű pénz vándorolt magánzsebekbe évtizedekre elintézve az államadósságot is. A másik probléma ezeknek a pénzeknek a sorsa. Egy részük - jellemzően a kis- és középvállalkozói szférából kivettek - a hazai piacon jelent meg és ingatlanba, részvényekbe, állampapírba fektetődött. (Ingatlanlufi, hahó!) A nagyobb falat: a multik itt elszámolt nyeresége, NER-csöcs szívogatók százmilliárdjai: külföldre menekült. (Csak az Audi tavaly 700 milliárdot, idén 2000 milliárdot vitt ki az országból osztalék címén.) Igen ám, de a tulajoknak az nem frankó, ha ezeket a tízezer milliárdokat 370-es eurón kell váltani, mert oda nyereség. Ezért Huba előtt állt a szép feladat: értékelje fel a forintot arra az átmeneti időre, amíg lemegy a konvertálás és ne is lógjon ki a lóláb. Ennek érdekében az MNB Virág elvtársa májusban elkezdte "felpofázni" a forintot a közelgő kamatemelés ígéretével. Szépen el is indult a mi kedves forintocskánk az erősödés felé, de a szart már nem lehetett visszalapátolni a lóba, a beígért emelésnek meg kellett lennie. És meg is lett. Huba - mint akinek a fogát húzzák - emelt 0,3%-ot, miközben rájött arra, hogy a spekiket is sikerült felébresztenie. Megnyugtatásukra bedobta, hogy havonta vizsgálják az emelés további szükségességét. Innen kétesélyes a játék. Huba reménye, hogy a nyári melegben a spekik lenyugszanak, és őszre elfelejtik, hogy lehet itt még keresni egy kis zsét. A rosszabbik lehetőség, hogy felbátorodva a Huba ígéretén havonta elkezdik nyomás alá helyezni a jegybankot a további emelés szükségességét hangsúlyozva a még több haszon reményében. Ebben az esetben Huba havi ciklussal egybekötött permanens harcra rendezkedhet be. Látható tehát, hogy szűken vett gazdasági szempontból nem kellett volna emelni, elég lett volna az emelés mérlegeléséről süketelni. A multik kiszolgálása és a NER-csöcsöcsön csüngők elvárásainak való megfelelés miatt azonban rendkívül bonyolult helyzetet sikerült kialakítani. Melyet tovább komplikál, hogy az emelés folytatása családi kasszák tízezreit boríthatja fel a hiteltörlesztő részlet elszállásával. Ugyanakkor Viktor is tovább akarja lökni az ingyen pénzt a vállalkozásoknak az áhított 5.5%-os növekedés eléréséhez, amely elvi feltétele a választások előtti osztogatásnak. A hiány az egekben lesz, amely viszont bátorítja a forint elleni spekulációkat. Olyan sakk-mattos érzület, nem?

És ha a gazdasági gondok nem lennének elegek, ott vannak a tisztán politikaiak is. Huba nagy félelme, hogy egy ország kormányát kívülről a fizetőeszköz bedöntésével lehet legkönnyebben megbuktatni. (Ötszáz forintos euróra már a nemzethy birkanyáj is képes lenne felfigyelni.) Viktor szénája nem áll jól a nemzetközi porondon, így a forint bedöntése egyik lehetséges útja a hatalomváltásnak. Huba ebben a rettegésben világbajnok, és szerencséje van abban, hogy ezt tiszta pillanataiban Viktor fogja. Kétségbeesetten - már a nyilvánosság előtt - próbálja Viktort rádumálni, hogy ne osztogasson, mert abból kurva nagy baj lesz. De Viktornál a tiszta pillanat ritkulóban.

A harmadik nehezítő tényező személyi. Huba elkövette azt a hibát, hogy nem tartotta magához közel Nagy Mártont, hanem kirúgta. Ez a rendkívül jellemes ember - a tollamat szarba mártom, azzal írom le: Nagy Márton - kikötött a Karmelitában, mint Viki vezír főtanácsadója. Ahol, mint minden korábbi mentorát - Király Júliát például - fúrja Hubát, ahol éri. Így aztán beszélhet Huba, amit akar - néha vasár- és ünnepnapokon értelmeset is - Marci gyerek sugdossa Viki fülébe a frankót.

Komoly gazdasági okok tehát nem indokolták a jegybanki kamatemelést, kényelmesen el lehet volna még lavírozni a korábbi kamatszinttel. Matolcsy - nem feltétlen önszántából - hibát vétett, és most már nagyon nehéz lesz kijavítani. Ha egyáltalán lesz rá akarat. Beléptünk egy kamatemelési spirálba, annak minden káros következményeivel együtt. Ma még csak keveseknek van elege Matolcsy kamatemelő döntéséből, de pár hónap, és sokaknak az lesz.

Hát Szvatopluk úr, itt az ideje, hogy visszaadjuk ezt az országot, mert próbálkoztunk, próbálkoztunk ezer-párszáz évet, de be kell látnunk, nem megy ez nekünk. Rossz vásárt csináltunk. Kérjük, adja vissza a felszerszámozott fehér lovat, mi adjuk a földet, füvet (erről még Habony és Deutsch urak picit alkudoznának) és a vizet. Jobb lesz mindenkinek. Minek még arra néhány évtizedre, amíg magyarok léteznek, ez az örök szégyen. Lebótoljuk, Szvatopluk úr, aztán mindenki megy a maga dolgára.

Tudom, hogy kommentelőim engem különösen szerető része most azt mondja, hogy: Köcsög blogger, menjé. És azt is megmondják hova. (Erre látatlanban Ferenc Jóskát idézve tudok válaszolni. Egy parlamenti vita hevében Rózsa Ferenc nevű képviselő azt mondta Kossuth Ferencnek: Tudja hova menjen az úr? Menjen az anyja p...csájába! Franci ezt olvasva az újságban nem értette a nyomdafestéket nem tűrő, ezért kipontozott részt. Kifejezett kívánságára egy udvaronca pirulva megsúgta neki. A Kaiser immár felfogva a küldés célállomását, fejét csóválva annyit mondott: Ezek a magyarok már megint lehetetlent kívánnak.)

Pedig nincs mit tenni, ha ennyire nem értjük a körülöttünk lévő világot, akkor hagyjuk a francba az egészet. És az még hagyján, hogy a pórnép nem érti - neki nem is dolga feltétlen -, de az ország vezetői sem. Hozzáteszem, az ellenzék vezetői sem. Ez a magyarság tragédiája. Viktor és felszopóinak évtizedes felesleges kuruckodása folyamatosan távolítja el az országot a globális fősodortól. És még azt sem lehet mondani, hogy sokszor nincs igazuk, de kompromisszumok nélkül, ökör módon nem lehet képviselni a magyarokat a világ ellen. Mert egyszerű a képlet: fel fogják velünk mosni a padlót. Láthatjuk, hogy elkezdték.

A globalizálódó világban úgy kell megőrizni magyarságunkat, hogy közben igazodunk a változásokhoz. Ha túl akarunk élni, sok mindenen kell változtatnunk, hogy ne változzon semmi. Mi azonban csak azért se. Nekünk ne mondja meg senki. Már a hülye sörreklámokból is az folyik, hogy mi magyarok vagyunk a legnagyszerűbbek. Ringassuk magunkat ebben. Nem fáztunk rá eddig elégszer erre a gondolkodásra történelmünk során? De. És nem akarunk tanulni. Menetelünk nagyszerűségünk tudatában az újabb katasztrófa felé. Ezért egyszerűbb lenne, ha visszacsinálnánk a dealt ama Szvatoplukkal. Rengeteg csalódástól kímélnénk meg magunkat.

Viktor kezdte 2010 után, mert az a cúna, cúna Brüsszel nem engedte egekbe a magyar költségvetési hiányt. Viktor nem fogta fel akkor sem, hogy a tilalom nem neki szólt, hanem a görög csőd miatt az euro összeomlásától rettegő EU nem nyithatott újabb frontot. Viktor akkor sem volt képes empatikusan gondolkodni, bedurcizott, és lepaktált a ruszkikkal. (akiknek amúgy sem volt nehéz dolguk a gázmutyik miatt). Aztán nem fogta fel a migrációs politika lényegét sem, nem volt szolidáris a nagy nyomás alatt küszködő németekkel, dánokkal, franciákkal stb. (akik a nyomás csökkenésével - lefölözve a számukra hasznosakat - zsupolják haza gyönyörűen a gyengébben teljesítő agysebészeket.) Amikor lecsengett ez a hacacáré, és már csak Muci Attila egyedül állt ellen egy szál mikrofonjával a migrációs nyomásnak, jött a populista baromkodás. Viktor elkezdett valami európai populista frakciót gründolni az Európai Néppárt égisze alatt. Azok először nem hittek a szemüknek, aztán a populista népboldogítók visszaszorításával kiakolbólították Viktort maguk közül. És itt nem állnak meg, sorra veszik le ennek a veszélyes irányzatnak a képviselőt mindenhol. A Viktort is. Aki előre menekülve behívja az oroszok mellé a kínaiakat. És a szimbolikus térben sem nyugszik, rángatja az oroszlán bajuszát, most ezzel a meleg törvénnyel.

Nagyon elmehettek otthon Viktornál, ha már ilyen ki nem kényszerített hibákat vét. Mert most őszintén, ki a francot érdekeltek a melegek problémái? A magyar társadalom eltolerálgatja ezt az életformát, a hazai melegek retorzió nélkül - a kétség kívül fennálló biológiai korlátok között - élhetik életüket. Természetesen a társadalom fejlődésével a melegek jogai is változnak, ezzel sincs probléma. Van egy hangos kisebbség a meleg társadalmon belül, amely hol ereszen, hol a médiában kompenzál, de alapjaiban békés egymás mellett élés jellemzi e körben a magyarokat. Erre Viktor bele a nulláslisztbe. Minek?

Mivel a Viktorral már úgyis tele a hócipellője mindenkinek a nagyvilágban, most kaptak egy jól kommunikálható terepet a bírálatához. (A lopásokat nem lehet nyíltan felvetni, mert abban a saját cégeik is benne vannak, a populizmus felhánytorgatása nehezen megfogható, a jogtiprás viszont könnyen befogadható.) Ám ha Viktor hülye, hát hülye, az ő baja. Térdelgessen csak a Jóisten, a haza és a szerelme - valamint a lengyelek szerint - Putyin úr előtt, ha jól esik neki. Engem jobban érdekel a szélesebb tanulság. Ott van a nagy ember környezete. Senki sincs, aki jobb belátásra tudja bírni? Senki? Senki. A fószer kész.

Az ellenzék sem megnyugtató. Tartok tőle, hogy a szokásos vörös, "européer nyugatos" koreográfiát követik. Kontrollálatlanul vesznek át szekond handos nyugati ideológiákat anélkül, hogy a magyar érdekekhez igazítanák őket. Túlzásokba esve nyomják a "Nyugat jó, ti meg mucsaiak vagytok"-doktrínát elidegenítve ezzel a magyarokat a hosszú távú érdekeiket jól szolgáló, hasznos megoldásoktól is.

Nem jó továbbá a magyarok félelme sem, amely egyfelől érthető, másfelől viszont gátja a fejlődésnek. A csicska média rá is játszik erre, hiszen azért csicska média. Alap probléma, hogy a derék szittyák azt hiszik, hogy a globalizáció csak őket sújtja. Pedig minden kultúra küzd ezzel a jelenséggel, nem vagyunk egyedül. Csak egy példácska. Pár éve Párizsból Londonba száguldottam át vonattal. (Alig több mint két óra az út, a Balatonra mennyi?) Egy muszlim család szállt fel, anyuka három gyerekkel, az egyik tíz éves forma fiú, a másik kettő leány. Vallási előírásaik szerint fejük búbjáig begöngyölve, ahogy apu, meg az imám elvárja. Párizs külvárosában már lekerült róluk a hacuka, európai szemmel is szép 16-17 éves lányok mutatták meg magukat és az anyuka is kifejezetten csinos volt. A csajok bohóckodtak, sminkeltek, szelfiztek, instáztak, talán még szexiztek is. Jókat nevettek, öccsüket ugratták. Tök normális családként utaztak. Aztán London külvárosában szépen felvették a semmit sem láttató göncöt, és engedelmes muszlim nők módjára szálltak le a vonatról. Mi azt hisszük, hogy a globális tendenciák csak a mi életkörülményeinket, kultúránkat változtatják meg, de nem így van. Pogba tuszkolhatja arrébb a sörös dobozt, de kedvenc török kebabosom vedeli a sört. Mikor kérdem tőle: Ali, Allah mit szól ehhez? Pokolra jutsz. Röhögve mondja, hogy a pult alatt issza, azt meg nem látja Allah.

Allahtól ugorjunk egyet. II. János Pál megválasztásakor az erkélyre kilépve az újdonságtól zavarodott tömegnek Jézust idézve így szólt: Ne féljetek! Magyarok, ti se féljetek! Csak válasszatok magatoknak jó vezetőt, aki érti a világot, hogy a világ is értse a magyarokat!

A technikára egy tanmese. Nem szeretem a rendszervicceket, mert a komcsi pártközpontban írták őket annak érdekében, hogy legyen egy kis vidámság a barakkban. Most mégis ide kívánkozik egy. Brezsnyev magához kéreti szocialista bábjait és, hogy meggyőződjék hűségükről, a székükre egy rajszöget tesz. Bejön Husak elvtárs. Látja, hogy ott a szög, leül és felszisszen. Bejön Honecker elvtárs. Látja, hogy ott a szög leül, és nem szól egy szót sem. Bejön Csaucseszku elvtárs. Látja, hogy ott a szög, látványosan lesöpri, és leül. Bejön Kádár elvtárs. Látja, hogy ott a szög. Miközben leül finoman lesöpri, aztán felszisszen.

Szóval, emberek, ha nem idomulunk a globális változásokhoz, olyanok leszünk, mint a pogány magyarok, akiket leradíroztak volna a térképről. Őseink - akkori vezetőink - felfogták ennek súlyát, és komoly áldozatok árán megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Nagyjából ilyen léptekben kellene most is gondolkodnunk. Európának és a nagyvilágnak elege van a pogány magyarokból meg az őket hergelő Vata ispánokból.

A magyar-ír meccs felvezető produkciójaként megérkezett Hunniába az Ámerikában és más országokban már pár éve jól bejáratott kedélyborzolásos mulatságként a térdelgetés. A rasszizmusnak nevezett valami ellen tiltakozik eképpen, akit zavar a rasszizmus. Egy néger/fekete/színes/afroizé (-amerikai, -jamaicai, -afro, -osztrák, -szovjet, csoda se tudja, miként határozza meg magát) csávó kezdte, az amcsi himnuszt nem szokás szerint szívre tett kézzel hallgatva meg, hanem kukoricán térdepelve. Azóta ez divat lett. És mit csinálnak a divattal? Igen, diktálják. Most a magyaroknak.

A magyarok pedig nem szeretik, ha diktálják nekik a divatot, és ezért füttyöngetnek ahelyett, hogy gondolkodnának. Szerencsére van nekik egy miniszterelnökük, aki van olyan buta, hogy szítva a tüzet melléjük áll. Viktor úgy gondolta, hogy eleget cukiskodott már, most patetikus lesz. Ki is találta a frankót és azt mondta, hogy: "A magyar ember csak a Jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le." Ez a Viktor, ez a Viktor! Hát Őkelme nem olvasta nemzeti drámánkat? Magyar ember a szerelme előtt sem térdel le. Mert mit is mond Melinda az őt térden állva fűző Ottónak? "Midőn kezem' megkérte, nem rogyott Ő térdre -! szép se' volt igen; de egy Alphonsus, egy Caesar állott előttem. "Szabad tekéntet, szabad szív, szabad Szó, kézbe kéz és szembe szem, - minálunk Igy szokta a szerelmes: aki itt Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít." Ő mondta ezt, ámító! És bizony Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda." Ez a szerelmes térdepelés is nyugati találmány lehet Viktor, te meg népszerűsíted itten. Igaz magyar szerelmes megáll szerelme előtt és kézbe kéz és szembe szem, miközben szabad a szív, a tekintet és a szó.

És a hazám előtt sem tudok letérdelni. Mert a földjén járok, és egyszer - remélhetőleg időben kissé távolabb - ezt a földet fogják rám lapátolni. Ezért legfeljebb rátérdelni tudnék. De nem merek. Nehogy a torkára sikeredjen, és ne kapjon levegőt. Patetikus Viktor röhögteti itt ki magát.

A Jóisten előtt az más, az megfelel Katona József elvárásának is. Ezt eltalálta Viktor. Háromból kettőt meg nem. Negatív kétharmad. Talán nem ártana, ha magát nemzethy politikusként meghatározó Viktor kultúrájában legalább az alap nemzeti dráma ismerete meglenne.

Egyébként Melinda jól mondja: Bánk nem hazud. Az, aki nem imádkozás céljából térdel, az ámításból teszi. Ez a rasszizmus elleni térdepelgetés is ámítás. Ámítják a négereket, az eszkimókat, az indiánokat azzal, hogy a térdepelgetéssel nekik jobb lesz. Üres frázis ez, amely végső soron jól meg is alázza ezeket a népcsoportokat. Nem kerül semmibe. A sportolók térdelgetnek egy kicsit, a néger gyerek pedig már indulhat is a következő adag drogért, hogy sivár életét el tudja viselni. (A sivár életű fehér gyerekkel természetesen nem foglalkozik senki.) A helyzet nagyjából az, hogy a technológiai fejlődéssel nem tud emelkedni a középosztályba kerülők száma, sőt folyamatos a harc az ebben a státuszban való bent maradásért. Az alacsonyabb társadalmi helyzetben vegetálók - jellemzően néger, eszkimó, indián népcsoportok, de ide tartoznak a redneckek is - felemelkedésére egyre kisebb az esély. Ehhez nagyon komoly kulturális, gazdasági beruházás kellene, ám arra az isten pénze sem lenne elég. Maradnak a szimbolikus gesztusok, az nem kerül semmibe. Ez az ámítás lényege. Ebben a világszínvonalú ámításban egyfelől tényleg felesleges részt venni, másfelől viszont kár élezni a magyarok kívülállásának helyzetét. Mondom, ingyen van. Látványosan elmorzsolunk egy könnycseppet szegény rabszolgákért, és megyünk tovább. Kit érdekelnek? Ezt csinálták az írek. És most ők a világ szemében pozitív hősök. Mi meg a gonosz rabszolgapárti rasszisták. Pedig csak nem látunk a pályán. Ami borzasztóbb, hogy a csapatkapitányunk sem, akinek ez dolga lenne. Ehelyett patetikus hülyeségekkel hergeli a derék szittyákat.

Ha már hülyeség. Viktor végig is mehetett volna a kreténség sugárútján, és mondhatta volna azt, hogy a magyar jobboldali politikai közösség nevében már Borkai úr lerótta tiszteletét a rasszizmus elleni harc mártírjai előtt, amidőn Fekete Pákó művész úr dalára letérdelt egy fehér nő mögé. Zengett az: Adzs ide a didid, a didid adzs ide, miközben Borkai polgármester úr - a rabszolgaság elleni tiltakozásul - egy szál lyukas fekete zokniban térdelt. Mi ez, ha nem a tisztelet legnagyobb fokú kifejezése? Ráadásul milliók látták, hála az internetnek. Legyen elég ennyi a magyarok rasszizmus elleni harcából, és menjünk tovább.

De Viktor nem érezte meg a lehetőséget, ő komolyan állt bele ebbe a térdelgetős bohóckodásba, miként a magyar sport- és közélet többsége. Hát, most ne legyen ebből elegem?

A mi egyetlen és drága Viktorunk nemrég még mélyen lenézte a cukiskodást, mert ő afféle Istenkirályként lebegett a buta pórnép felett. (Ebben igaza lehetett, hiszen Rejtő is megírta, hogy egy angol arisztokrata azért nem lett miniszterelnök, mert akkor a lapokban leírják a nevét, amit a köznépből akárki megvásárolhat pár pennyért. Ez pedig méltóságon aluli.) Mostanában viszont Viktor sutba dobta ezt az értékrendet, és lement békába. A random éjszakai megtekintések még elmentek, mert egy miniszterelnöknek dolga random megtekinteni. A nyíltszíni nyáladzások viszont nevetségesek.

Nem biztos, hogy leltárszerű pontossággal tudom visszaadni Viktor pipiskedéseit, csak néhány ragadt meg. Kezdte az uccsó távirat feladással, amelyben ölelő fiúként bájolgott, aztán személyesen is megköszöntötte a távirat címzettjét, a miatta sokat csukló édesanyját. Pár nap múlva kiscicát simogatott, majd jöttek a trikolóros sálakban való folyamatos győzelmek helyszíneire indulások, hiszen Győz ő. A pörköltszaftos zakóban elkövetett alkalmatlankodása egy Várban sétáló ifjú pár előtt a legalja kategória. (Mondta is az mennyasszony a vőlegénynek, hogy ha harminc év múlva ilyen igénytelenül nézel ki, inkább menjünk vissza a paphoz és írjunk bele az eskübe egy apró betűs részt.) Alig ocsúdott a nép ebből, Viktor már nyögte is be, hogy ő bérből és fizetésből él, aki megszenvedte a tavalyi évet. (Csak tudnám, miképpen lehet bérből és fizetésből élőként harminc éve magánrepülővel topligás meccsekre járni?) Ezt követte egy Viktor rendszere elől Londonig menekülő szerencsétlen jobbágyleány vegzálása. Gyermeknapra pedig maradt a kamingautolás az igazgatói intőről. Tegyük fel a kérdést, miért van szüksége erre a bohóckodásra az utóbbi ezer év legkiválóbb miniszterelnökének, akiről "Enyveskezű avagy Getzy" Viktorként fog megemlékezni a háládatlan utókor?

Lázár Jani pár hónapja odanyilatkozott, hogy ő olyan frankó gyerek, aki be tudja fejezni Viktor mondatait. Jani, ez piha! Én azt is tudom, hogy egy témáról Viktor mit fog gondolni egy év múlva, és mit fog hazudni gondolatai elfedésére. Most például cukiskodik. Mert fél. Csontra be van szarva a srác. És van alapja. Helyezzük hát külső és belső okokra bontva folyamatába a dolgokat.

Amikor a 2008-as válság beütött, a világrend fenntartásán gondolkodók a '29-33-as világválság rémét vizionálták. A probléma társadalmi kezelése érdekében Obamára tettek, aki politikájával nyolc évig ellavírozott, a társadalmi békét tulajdonképpen fenntartotta. Ám a probléma nem oldódott meg - a szokásos tartalékok Obamával kimerültek -, a gőz leeresztése érdekében újszerű társadalmi kísérletként elengedték a populista vonalat. Azt hitték, kézben tarthatók lesznek, így lehetett Trump az elnök, aki minden ostoba pofázása ellenére az establishment oszlopos tagja volt. Csak a populistának van egy nagyon komoly rendszerhibája: nem képes belátni, ha hülye. Ezért ellenségképet kreál, elnyomja a szabad sajtót, hogy mások se láthassák hülyeségeit, aztán átmegy autokratába, ahonnan már egyenes út vezet a diktátorsághoz. Az általam nagyra tartott USA politikai berendezkedése viszont kivetette magából Trumpot a hatalmi törekvéseivel együtt. A negatívnak induló társadalmi folyamatokat pedig a jegybankok kezelték le irdatlan mennyiségű helikopter pénzzel. (Ez persze más gondokat fog felvetni.) Biden győzelme határkő, mert egyértelművé tette, hogy a populista út - még fékezett formában - sem járható demokratikus berendezkedésű országoknak. A sokat látott politikusi múltjára olyan büszke Viktor beszopta, amikor nem érzékelte ezt a hangsúlyeltolódást, és nyíltan a bukó Trump mellé állt. (A félhülye Peti gyerek még tetézte is, amikor személyesen szállt bele Bidenbe.) Ez azért érdekes, mert ha egy ilyen szánalmas bloggerecske ezt a kockázatot már tavaly augusztusban leírta, akkor rakás titkosszolgálattal, kutatóintézettel felszerelt Viktor, hogy csudába nem látta. Talán Sinkovics Gábor úr véleménye igazít el: "A seggnyalás a legnépszerűbb sportágunk." Viktor tehát lukra futott, és azóta kapálózik szegénykém.

Külön szopacs, hogy Bidennek és Blinkennek Magyarország nem ismeretlen. Biden a '70-es évek óta a fellazítás politikájának közép-európai résztvevője volt, nászútját is itt töltötte. Blinken részben magyar származású. És mindketten rühellik a komcsi, populista bagázst. A populista hülyegyerekek csengőjét nyomó Viktornak befellegzett. Leszedik. Nyitányként az Európai Néppártból fénysebességgel rúgta ki Merkel, ahogy a kedves amcsi testvér parancsolta. (Nemzethyek nyihoghatnak a hazaáruló libsi bloggeren, csak minek? A magyar történelem sajátossága, hogy a keleti lustán szunnyadó magyar nyárba, kívülről jövő hatások hoznak változatosságot. István külföldiekkel verte le Koppányt, az Anjouk külföldiként rázták gatyába a szétesett országot, Mohács egy külföldi hatalmi helyzetnek köszönhető, az oszmán uralom alól külföldiek szabadították fel országunkat, szabadságharcunkat külföldiek verték le,Trianon és Jalta külföldi érdekek mentén szabdalta szét hazánkat, forradalmunkat külföldiek taposták el, és külföldi megegyezés - Reykjavik, Málta - eredményeként térhettünk vissza a nyugati szférába.) Viktor persze nagy harcos, küzd keményen, de az ajtók záródnak.

Cukiskodása első lépcsőjeként elszaladt lőni egy képet a hajnali Jeruzsálemről. Mellesleg beugrott Bibihez - mindketten a Finkelstein-istálló tagjai -, hogy segítsen neki Bidennél. Bibit kedvelem, de most nagyon óvatlan volt. Kezet fogott Viktorral, és hatott az átok. Veszített hat helyet a Knesszetben, és úgy néz ki nem fog tudni kormányt alakítani, sőt a legújabb hírek szerint széles koalíció jön létre kiszorítására. Azért szerencséje is van Bibinek, hogy Izrael Állam demokratikus berendezkedésű - még államelnökök is szoktak dutyiba kerülni helytelenkedésért -, mert ha nem az lenne, a Viktor-átok hatására a feldühödött tömeg kihegyezett sófárral kergetné Jeruzsálem utcáin. Viktor tehát levonta a következtetést, hogy neki meszeltek, és elkezdett a kínaiakhoz dörgölőzködni. Kontraproduktív hatású, kétségbe esett lépés, mert az USA épp leszámolni készül az imperialista álmokat kergető Kínával. Az atlanti szövetség tagjai természetesen üzletelhetnek Kínával, de kémközpontot építeni egyetem címén, és politikai támogatást nyújtani az elnyomó, emberi jogokat taposó komcsiknak, az azért csücskös. Viktor utolsó próbálkozásként elrohant Londonba, hogy Boriszon keresztül bekuncsorogja magát valahogy az amcsikhoz. Borisz azonban felmondta a leckét a sajtószabadság hiányáról, aztán elment házasságot kötni. Közben félve pillantott körül Westminsterben, nem akad-e össze egy pörköltszaftos zakóban okvetetlenkedő alacsony, kövér muksóval. Szóval eldőlt, leszedik.

"Nédda, megetted az összes sajtószabadságot!"

A hazai helyzet sem jobb. A kiperelt adatokból az látszik, hogy március elejéig körülbelül 15.600 magyar ember halt meg covidban. Ez is érdekes szám, de Viktor járvány kezelésének sikerét jelzi, hogy két hónap alatt közel ugyanennyi halott jött össze, hiszen a covidban elhunytak száma nagyjából 30.000 fő. A jegyzőkönyv kedvéért még egyszer: két hónap alatt közel 15.000 halott. Döbbenetes szám. Erről valamiért nem ugat a propaganda. Talán a szerénység. Ekkora sikert nem illik világgá kürtölni. Viktor viszont tudja, terheli is lelkiismeretét rendesen. Az ettől a tehertől való menekülés a cukiskodás másik oka.

A gazdaság furcsa állapotban, nagy a nekibuzdulás, de nagy az infláció is. Közben a közpénz iszonyatos sebességgel veszíti el közpénz jellegét. Miközben a közpénzből hizlalt magyar vállalkozók semmi szolidaritást nem vállalnak a magyar társadalommal, és osztalék címén milliárdokat vesznek ki cégeikből, és menekítik ki az országból. Ez a bukásra való felkészülés előjele.

A nyár még elmegy valahogy a covid visszaszorulásán örömködéssel, meg a szájtáti söpredéknek szánt programokkal. Az emelkedő infláció őszre megteszi hatását, amely kiváltója lesz a külső és belső okok miatti összeomlásnak. (És akkor a covid esetleges visszatérésével még nem is számolunk.) Viktor pedig lőhet egy cuki képet a vigyorgóból, bár addigra az ország népének éppen elege lesz a cukiskodó Viktorból.

Imádom a Libegőt. Amikor először ültem rajta nagyon féltem. A kerítés felett hirtelen nagyot emelkedik, és hát sok év távlatából bevallható, hogy leizzadtam a rémülettől. Csak a levegőben nincs hova elbújni, nem lehetett mást tenni, mint erőt véve magamon legyőzni félelmemet. Nem ugrottam ki, és azóta élvezem a Libegő nagyszerűségét. Évente többször felmegyek. Felfelé gyönyörködöm a csendben, lefelé a városban. Imádom továbbá a "fákon futást". A fák teteje szépen le van nyírva, de ahogy nőnek ágai, az utazó elérheti a talpával. Ez olyan érzés, mintha az ember a fák tetején sétálna. Sehol nincs ilyen produkció, csak a Libegő tudja ezt a csodát. Szeptemberben volt egy éjszakai libegőzési program, amelyre véletlenül bukkantam rá, fantasztikus élményt nyújtott a résztvevőknek. (Kissé megkésve ezúton is köszönöm az ott dolgozók munkáját.) Csodás volt az őszre forduló természet csendje, nyugalma. Lefelé libegve pedig a kivilágított Budapest, amelynél kevés szebb város van, noha tudom, hogy a véleményem csöppet elfogult. Szeretett városom fényei ilyenkor olyanok, mintha fekete bársonyra szórt gyöngyöket látnék, a Duna-part kivilágítása párhuzamosan futó aranyláncokhoz hasonlatos. Aztán a templomok. A Mátyás templom karcsú méltósága, a Bazilika monumentalitása, távolabb a Közpénzlopás templomának lila-kékes fénye.

Most ezt a csodás látványosságot érzem veszélyben. Tavaly kezdte ez a Pokornyi nevű, hogy kerülete felújítaná az ötvenéves születésnapját ünneplő Libegőt. A hazug kutyák persze ígérnek mindent is, de ha egy politikus kinyitja a száját abból csak a büdösség árad. (A bolygót féltőknek nemcsak a tehénszellentésre kellene koncentrálniuk, mert a politikusi szájnyitogatás sokkal mérgezőbb.) Most az a népnek szóló mese, hogy a Libegő négyüléses lesz, meg biciklit is lehet felvinni és többi parasztvakító hülyeség. Naja... a Nemzeti Szpáhizmus Rendszerében valami jó lesz az embereknek? Ugyan.

Ráadásul a Pokornyi, ez az istenes ember. Ő az, aki szerint, ha Fideszt választják az emberek, akkor nincs közösbe nyúlkálás, mert aki megpróbálja, annak levágják a kezét. A jeles mondás óta eltelt tizenegy év, és még egyetlen Fideszesnek sem vágták le a kezét. Ez, hogy lehet? Négy magyarázat van: A Fideszesek nem lopnak. (vót röhögni?). Lopnak, de mégsem vágják le a kezüket, tehát a nyilas/spicli-ivadék hazudott. Lopnak, le is vágják a kezüket, de - miképp a gyík farka - visszanő. Lopnak, le is akarják vágni a kezüket, de van egy csodás anyag, amellyel, ha bekenik a praclit, azon elcsúszik a bárd, így vágnák ők, csak nem megy. Próbálják, de sajnos... És a Fideszes alkimisták ismerik ennek az anyagnak a titkát. Szerintem önök is. Pénz a neve.

Miképpen jön ez a Libegőhöz? Néhány éve érdekes változást vettem észre a Libegő környékén. Korábban társasházak, régi villák mellett libegett az ember gyereke, az utóbbi pár évben viszont a NER-köcsögök kezdtek ott építkezni. (Zord íjász barátomnak igaza van, Viktor betyárkörtéit nem kellene lovagoknak nevezni.) A régi társasházak átalakulnak lakóparkszerű építményekké, az ódon villák csodapalotákká. Egyik ilyen villa felett libegve nagyot néz a pórnép, mert csak a kerítése lehet vagy kétszázmillió, az épületkomplexum talán kijön szolid hárommilliárdból. Szomorúan kell megállapítani, hogy a Libegő környéke NER-sújtotta övezet lett. Na, mármost meddig fogja elnézni ez a társaság, hogy a pesti prolik, meg a vidéki bunkók kirándulás címén a fejük felett mászkáljanak? Lássák, amint tömik magukba a kaviárral szuvidált bélszínt, leöblítve egy kevés '72-es chatou de la de drága nedűvel, a garázsban autó formájában veszteglő százmilliókat, vagy amint a kertész éppen töcsköli a nasságos asszonyt/leánykáját, a medencében pancsi-pancsiznak, nem szívják azt a furcsa porcukorra emlékeztető valamit a kurváik seggéről, a Kaleta-díjra hajtó produkciókat, és a többi, szigorúan a keresztény erkölcs magánélethez tartozó dolgait. Van egy olyan tippem, hogy nem sokáig, mert a keresztény magánélet szentségéhez joguk van nekijük. Különben is, amit nem lát a nép, az nincs, úgyhogy coki. De bele lehet-e mondani az Istenadta orcájába, hogy ez itt már NER-terület, takarodjanak a 'csába innét? Ilyen durván nyilván nem. Jobb, ha szép lassan megtapasztalják. Tisztára, mint a bekerítéseket az angol községek a kapitalizmus hajnalán.

Van tehát duma a fejlesztésről. Ki ne örülne neki, nem? Aztán a valóság. Már most összeveszésben vannak az érdekeltek a közbeszerzéssel kapcsolatban. Mi jön még? Kiválasztanak egy céget, amely lebontja a tartóoszlopokat, ezzel a Libegőnek fuccs. A mese pedig indul a csodálatos jövőről a hülyének nézett népnek. Lesznek 3D-be foglalt vágyálmok, nagyon fáintos cucc, bárki meglássa. Csak a villák, lakóparkok urainak jogászai megtámadják a terveket. Egy Libegő mégsem lehet nemzetgazdasági jelentőségű, hogy az ilyen huzavonák elkerülhetők legyenek. Ez kézenfekvő, nem igaz? Aztán a magyar bíróságokon eltökölnek még pár évtizedet fontos birtokjogi, természetvédelmi, hatósági kérdéseket megszakértve. A pályázatot elnyerő cég már rég nem lesz sehol. (Pénz persze kifizetve, hogy a vastagon megszámított alkotmányos költség a megfelelő kezeket megóvja a levágástól.) Az utazó közönség ez alatt szépen elfelejti, hogy Once Upon a Time in...Libegő.

Félek, hogy ezt a gyöngyszemet a magyarnak nevezett gazdasági-politikai elit ellibegteti a korrupció messzeségébe, és ezt a félelmemet nem tudom legyőzni. Nem tehetek mást, mint kifejezem, hogy elegem van a Libegő veszélyeztetéséből. Hátha másnak is.