Az a jó a magyar történelemben, hogy az ezer éves haza bizonyos sormintákat követ. Mármost aki ezeket felismeri, az el tudja kerülni a negatív hatásokat, aki nem, az rááll a szopóágra ezzel is bizonyítva a sorminta létét. (Aki pedig felhívja erre a figyelmet, azt jó esetben hülyének nézik, rosszabb esetben brrrr...) Napjainkban mintha ismét bekúszna történelmünkbe egy igazán ostoba - tehát csak ránk, magyarokra jellemző - szokás. Kiélezett helyzetben katonai, politikai vezetőink elmennek az ellenség táborába bratyizni, aztán jól megszívják a lovagiasnak tekintett - valójában elmebeteg - gesztust ők is és az ország is.

Nem tudom, miért van ez, talán az első eset sikerének a hatása, amely azonban családi okból alakult pozitívan. Történt, hogy a kor szokásának megfelelően III. Béla idősebb fia, Imre lett a király, amelybe öccse a kifejezetten hülye gyerek András nem akart belenyugodni, ezért a kanalas orvosság bevételének rendszerességével fellázadt bátyja ellen. Váltakozó sikerrel. Az egyik ilyen alkalommal a királyi és a hercegi sereg Varasd térségében éppen megütközni készült, midőn Imre azon ütközött meg, hogy az ő serege kisebb, mint Andrásé, ezért nagy az esélye egy méretes zakónak. Az meg már milyen lenne. Fogta magát, átlovagolt András táborába, és nem tökölt holmi közjogi érveléssel, hanem a báty jogán egyszerűen felpofozta/pálcával eldörgette öccsét. Mindezt annak főemberei szeme láttára. A lázadás ekképpen leverődött. Nos, ez volt az utolsó alkalom „az ellenség táborába átmegy a főnök” stratégiai játék sikerére. De valamiért rögzült a magyar vezetőkben és mindig eljátsszák nem tanulva a kudarcokból.

Kezdte a Török Bálint. Sosem értem, hogy Gárdonyi miért csinált hőst ebből a tetűből. Ő adta fel 1521-ben Nándorfehérvárt, ő lépett meg a Mohácsi csatából testőrség nélkül hagyva királyát, aztán a zavaros időszakban úgy váltotta pártállását némi birtokadományáért, mint más a gatyáját. A végén pedig jól beszopta ő is és - Buda elfoglalása miatt - a magyarok is. Már az sem volt érthető, hogy egy nem túl erős német sereg miatt minek kellett az ország nyakára hozni személyesen Szulejmánt, aki ha már erre járt kihasználta a hülye magyarokat. A nagy boldogságban, hogy sikerült az oszmánoknak elüldözni a Habsburgokat a magyar politikai és katonai vezetés csapdába került. Buda már nem bírt volna ki egy újabb - ezúttal török - ostromot, így jó pofát vágva elfogadták a szultán kegyes meghívását. A kellemes szövetséges így kardcsapás nélkül foglalhatta el Kizil Elmát. A segg hülye magyarok pedig azóta is csodálkoznak, hogy ez miképp lehet. Lehet. Külön szépsége a dolognak, hogy a többszörösen hazaáruló Török Bálint is beszopta. Szulejmán nem tudott vele mit kezdeni, de kivégeztetni sem akarta, ezért lecsukatta. Ebből azért lehetett volna bizonyos hosszú távú tapasztalatot szerezni a magyar módi életképtelenségéről, de nem, mi megpróbáltuk újra.

A nagybányai vitéz úgy gondolta, hogy baromi jó ötlet a csodás szövetségessel személyesen elmélkedni egy kicsit a világ dolgairól, bár elég egyértelmű jelzéseket kapott az ország lerohanásáról. De az eszébe sem jutott, hogy ő ravaszkodja ide a fenevadat, hogy lefogassa, hanem ő ment ki hozzá. Óvintézkedés nuku, és - hogy biztos legyen a katasztrófa - magával vitte a vezérkarfőnökeit is (haváriaforgatókönyv meg minek). Ezért aztán - amidőn a Turánt nyílt pályán megállították a kedves szövetségesek azzal a hírrel, hogy akkor ők most bevonulnak Magyarországra egy kicsit megnézvén, hogy a Plattensee alkalmas lesz-e a nyaralásra a német dolgozóknak - a magyar vezetés csak bazsalyogni tudott. Egyedül Keresztes-Fischer próbált meg valami ellenállásfélében gondolkodni, de rá kellett jönniük, hogy olyan nagyon nem ugrálhatnak lévén a nagyméltóságú éppen túsz pozit tölt be a fritzeknél. Az ellenállás elmaradása mégis nagy fegyvertény, mert ezzel valamelyest sikerült lassítani a megszállást, így ugyanis a kedves szövetségeseknek meg kellett hallgatniuk az üdvözlőbeszédeket is. A többit sajnos tudjuk.

Ám három a magyar igazság és osztály alapon is működött a magyar hülyeség. Mert odáig rendben, hogy a feudális hűbérúr megszívja, meg a proletariátust elnyomó kapitalista báb főkegyúr, na de a kommunista is? Mi van itt kérem? A forradalom tulajdonképpen győzött, az ország kezdett beállni a normális hétköznapokra. A szovjet elvtársaknak viszont erről külön véleménye volt, és bár a ruszkik látszólag kivonták csapataikat, már készülődött az új megszállás. Valószínűleg maguk sem gondolták komolyan, hogy az előzmények tükrében működik a tárgyalásra meghívós trükk, de bejött. Maléter honvédelmi miniszterként és első számú katonai vezetőként elbattyogott Tökölre tárgyalni. Alig ért be az oroszok kapuján már tartóztatták is le. A hadsereg ott maradt fejetlenül, Malétert később elvtársai felakasztották. A szép az egészben, hogy állítólag őt is le akarták beszélni tisztjei, és maga is tisztában volt a történelmi párhuzammal, és mégis követte a sormintát.

Most meg ez a Viktor próbálja megtörni. Mert ebben a kiélezett ukrán helyzetben nagyon fontos, hogy a semmire sem - talán pénzmosásra - jó orosz oltás magyarországi gyártását személyesen tárgyalja meg a kedves Vologyával. Mert ez akkora titok, hogy szkájpon nem lehetne. Szokás szerint a ruszkik lépre csalják Viktort, ha mákja van, nem nyírják ki. (Magyar ellenzék: Mi bízunk Putyin úrban.) Mivel csalja oda Putyin? Egyes mendemondák szerint felajánlja Ruszinszkót, ha a világhírű magyar csapatok hajlandók lennének egy kicsit megosztani az ukrán erőket, míg az oroszok lefoglalják őket előről, mink magyarok meg há Turul. Esetleg a szovjet szervergyárak segítsége sem lenne kizárt a közelgő választások 3/2-es megnyeréséhez. Keni tehát Misa maci a mézet a madzagra. És Viktornak nincs olyan pávatánca, amellyel ki tudná magát élve dancelni a Kremlből, ha nem megy bele bármibe. Akár hazaárulásba is. Tök kiszolgáltatott helyzet, amelyet csak úgy lehet elkerülni, ha nem megy oda.

Már az út sem veszélytelen. Ukrajnán keresztül könnyen lehet, hogy Szerjózsa azt mondja Ivánnak: Nézd ott egy magyar nem kormánygép. Úgy se tudod leszedni. Iván: Fogd meg a vodkám. Lengyel-belarusz kerülővel talán. Ámbár lehet, hogy a lengyelek ki akarnak tolni Putyinnal, ne sikerüljön neki felcsapott farokkal járni. De ha az odaút még megy is, a vissza macerásabb. Ha nem egyezik bele mindenbe, amivel az oroszok megkínálják, vagy megérzik rajta a kupeckedést, egy figyelmetlen hókotrómunkás vagy egy kis polóniumos pálinka könnyen pontot tehet a pompás karrier végére. Már csak azért is, mert a ruszkik egy kicsit előreszaladtak. A napokban tüntették ki Lenin-renddel Petyuskát. Ez azt jelenti, hogy a jövőben már nem Viktorral számolnak, Petyus a kinézett orosz helytartó. A jövő viszont lerövidíthető.

A magyar hagyományok és Viktor személyes helyzete egyaránt a moszkvai út ellen szól. De ismerjük a mi barátunkat, meghosszabbítja Vlagyivosztokig. Mennyé hát gyönyörű, sokaknak úgyis elege van belőled.

Állítólag ez a büntetőfékezés szép orosz szokás, onnan terjedt el a keletre tartó Kompországba. Ilyen az, amikor a buta muzsik találkozik a motorizációval. Persze megérthetjük a muzsikokat, mert ha egy nyírfa áll a réten, arról lehet dalocskát költeni, ha száz, az egy szép liget, na de ha százmillió, az már az unalom maga. Orosz anyácska hosszú kilométerein át el kell ütni az időt valamivel. És mi a legjobb időtöltése a muzsiknak? A másik muzsik szívatása. Megelőzi és megállásra kényszeríti. Aztán felteszi jutubra, lássa a többi muzsik is, hogy ki a fasza gyerek a tajgán, sztyeppén. A magyar bugris meg követi a buta muzsikot. Azzal a pici eltéréssel, hogy nincs annyi spiritusz a cselédtudatúakban, hogy vállalják tetteik következményét, csak sunyiba vagánykodnak.

Mostanában egyre többen vannak, de pechükre egyre több a közterületi kamera is valamint az autósok - haladva a korral - fedélzeti kamerákat szerelnek fel. A közösségi média pedig - aládolgozva a fősodratúnak - rendszeresen közzéteszi a felháborító eseteket. Így a sunyi suttyók rendszeresen lebuknak. Valamiért azonban mégsincs elrettentő ereje a lebukásoknak. A köz egy ideig háborog, a rendőrség nyugtatgat, aztán minden megy tovább a következő szörnyülködésre okot adó büntetőfékezés napvilágra kerüléséig. Mert a következmények nélküli országban ennek a magatartásnak sincs igazán következménye.

A büntetőfékezőt az átlagos kultúrszinttel rendelkező nem is tudja megérteni. Mintha más világban élnénk. Először is mi szükség van rá? Nem tudhatjuk, hogy az előttünk autózó miért megy lassabban mint azt szeretnénk. Bizonytalan, új a kocsi, nem vezet jól, rossz napja van, kalandozik, esetleg alig vonszolja magát, éppen csak haza akar érni, számtalan magyarázat van. De az egocentrikus bunkója azt hiszi, hogy vele - Vele! - akar kiszúrni a lassabban haladó. És akkor büntetŐ. Megelőzi - így vagy úgy - és megáll előtte. Minek? Kérdem szeretettel. Túlmentél rajta tapló, előtted az út, repesszél. Várják a májadat a transzplantációs központban, mennyé! De nem, tapló megáll. Mégsem volt olyan sürgős. A bunkója azt használja ki, hogy a magyar közlekedési szabályok a féktávolság betartását szigorúan előírják, így akinek nekimennek, az ab ovo vétlen, a baleset okozója a ráfutást végrehajtó autós. Mondjuk én még ekkor sem értem, hogy miért kockáztat az idióta, mert ha belemennek, és balesetet szenved, az a legjobb esetben is lelassítja őkelmét (jegyzőkönyv, rendőrség, biztosító évekig), rossz esetben kórház, felépülés, még rosszabb esetben tepsi (lehetőleg neki, de sajnos ezek a görények szokták megúszni). És akkor még nem beszéltünk az egész ügyben teljesen vétlen harmadik személyekről, akik a hirtelen és váratlanul megváltozott forgalmi helyzetre nem tudnak időben reagálni, és részesei lesznek a balesetnek. De úgy látszik, ez rendben van, a kipcsakok nem kényszerítik ki a bunkók eltávolítását az utakról.

Mutogassá!

A lomha igazságszolgáltatásnak nevezett valami évekig eltököl egyértelmű eseteken, hogy a tapló kapjon pár hónap felfüggesztett fogházat, jó esetben elveszik a jogsiját átmenetileg, és ennyi. Pedig lehetne egyszerűbben és elrettentő erővel lecsapni. Ha megvannak a felvételek, nem kell vacakolni. Statáriálisan - nyolc nap alatt - bíró elé kell állítani. Jogsi ugrik tíz évre, ez alap, autó elkobozva (ha másé volt, akkor is, egyfajta objektív felelősségként), plusz ötmilliós pénzbírság helyből. Ha a veszélyeztetés anyagi kárral járt vagy testi épséget sértett, két év börtön. Halott esetén öt év fegyház. Kész. Nyolc napon belül. Az első három után a többi valószínűleg ezerszer is meggondolná, hogy követi-e a muzsik tempót. Meg lehetne csinálni, van kétharmad. A gazságügy kidolgoztatja, a buzoid vadász beadja 23 óra 45-kor, a 133 legszarabb bűnöző elfogadja, Jani pecás portása ráüti az aláíró stemplit, oszt már mehet is közlönybe. Az első lebukottak ostoba pofáját pedig lehet mutogatni a híradóban, az lenne a büntetőfakenews. Fogadjunk, hogy seperc alatt eltűnnének a magyar utakról a muzsik virtus képviselői, és a közlekedési kultúra valamelyest visszatérne az európai útra. Nekem speciel elegem van a büntetőfékezőkből, remélem, az autós társadalomnak is.

A 2008-as pénzügyi válság kitörésekor a pénzpiaci szereplők rémálmaként jelentkezett az 1929-33-as válság. Ezt a lidércnyomást viszonylag rövid idő alatt sikerült átplántálniuk a politikusokra, jegybankárokra is, akik gyorsan megértették, hogy a pénzpiacról elindult förgeteg maga alá temetheti a társadalmi békét is. Megakadályozandó a havária forgatókönyvet a jegybankok elkezdtek irtózatos mennyiségű pénzt előállítani. Senki sem számolta, hogy tulajdonképpen hány ezermilliárd dollárnyi pénz keletkezett a semmiből. És mivel a semmiből jött, nagy tekintélyű pénzügyi guruk, úgymint Schobert Norbert, Matolcsy György, arra a világra szóló álláspontra helyezkedtek, hogy a pénz az csak energia, van elég és lesz is elég, a régi iskoláknak meg toll a fülükbe. (Kár, hogy a két idióta közül egyik a magyar jegybankot vezeti. Bár cserélhetnének is.) Nemzetközi szinten ilyen ökröket természetesen nem engednek jegybank közelébe, legfeljebb utcaszoborként díszeleghetnek a Wall Streeten.

A kiáramlott pénzt jobbára a pénzügyi rendszer szereplőinek adták gondolván, hogy az így nem jelenik meg a zembereknél. Ezzel vélték kontrollálni az inflációt. Természetesen ez is kockázatos volt, de ebben az őrült beszédben volt rendszer, még pedig a kiáramoltatott pénz lassú visszaszívása. A pénzpiac köszönte szépen a sok manit, és elkezdte fújni az eszköz lufikat. Tőzsde, ingatlanpiac... csakúgy repesztett az elmúlt tíz évben. A kockázatos technológiai ipar fürdött a pénzben, amelyekből mi hasznosul, mi nem, az még a jövő zenéje. És természetesen hülyeségekre is tellett, amelyeken keresztül sok marhát le lehet húzni. (Bocsánat jövedelmet újraallokálni.) Mint például a bitcoin és egyéb egzotikus új "pénzek". Ma ott tartunk, hogy a '90-es évek elejének biogiliszta-ügynökei bitcoinban utaznak, és minden falunak van bitcoin-szakértője, csak még bitcoint nem láttak és azt sem tudják, hogy működik. (Persze most majd jönnek a bitcoinból milliárdossá lett kommentelők.) Ezekkel a csendes, befektetésnek álcázott, valójában néhány kulcsszereplő által ügyesen manipulált újdonságoknak látszó csalásokkal sok embertől vissza lehet szedni sok pénzt ezzel is fékezve az inflációs hatást. És természetesen ne feledkezzünk meg a valóságos infláció lehazudásáról. Ez sem magyar jelenség, szerte a világon ezt játsszák a fenti célok miatt. A lakhatási költségeket nemcsak a magyar kosárból vették ki (csökkentették), hanem másutt is. Így az ingatlanpiac elszállását nem tükrözi a statisztika. Máris lehet alacsonyabb inflációt kimutatni. És a kaja ára picinyt alacsonyabban kerül a kosárba, a tengeralattjáró-hátsóféklámpa egy csöppet nagyobb mértékben, és hipp-hopp nincs is 3%-nál nagyobb pénzromlás. Ezzel persze a megtakarítókat is lehúzták, mert a befektetések hozamát egyfelől a kamu inflációhoz árazták, másfelől a pénzbőségre hivatkozva a betétekre sem adtak kamatot, így a kockázatot kerülő, óvatos befektetők pénzét lábujjhegyen értéktelenítették el. Ment tehát szépen a csodaszekér, amelynek az ilyen kedves elmebetegek által vezetett jegybankok is haszonélvezői voltak, mint a magyar.

A járvány azonban megdöccentette a lassú elinflálás menetét. A vállalkozásokat és a zembereket kompenzálni kellett a lezárásokért, így megint sok ezermilliárd dollárt (eurót, forintot stb.) kellett kiönteni a piacra. Pontosabban nem a piacra, hanem effektíve oda kellett adni a támogatottaknak. A szép Hunniában persze ez is máshogy alakult mint a világ boldogabb felén. Mert itt a munkahelymegőrzésre adott pénzeket nagyszerű, virtigli nemzethy vállalkozóink felnyalták, a melósokat kirúgták, majd a járvány átmeneti nyári visszaszorulása után jelentkeztek az újabb állami milliárdokért a gazdaság újraindítása címszó alatt. Az ajándék pénzből pedig rászabadultak például az ingatlanpiacra egekbe hajtva az árakat. Aztán az oltás megjelenése utáni hurráoptimista hangulatot kihasználva eljátszották még egyszer ezt a játékot, a magyar gazdaságirányítás még tátott szájjal nézi, miből van a rekord államháztartási hiány. Meg a nemzetközi szinten is kimagasló magyar infláció. És a választás megnyerése érdekében tovább fűti a kormányzat az inflációt a különböző osztogatásaival. Ma ott tartunk, hogy az MNB is elismer 7%-os pénzromlást, amely a valóságban lehet úgy 15% körüli. A befektetők természetesen továbbra is szopóágon, mert a bankoknak valahogy nem akaródzik a betéti kamatokat emelni, hogy legalább látszatra követnék az MNB kamatemeléseit. És a fogyasztóvédelmi funkciót betöltő MNB nem lép fel a bankok ellen rákényszerítve őket a kamatemelésre... Ez azt jelenti, hogy a MNB is vastagon benne van a forint elértéktelenítésének folyamatában, noha törvényileg meghatározott legfőbb célja annak értékállóságának őrzése. Az MNB nem fogja fel, hogy a világrekord inflációt egyszer már átélt Magyarországon nem szabad a tűzzel játszani, a forintba vetett társadalmi bizalom elpárolgása nagyon hirtelen be tud következni. Például ha a népek rájönnek, hogy az állampapírjaik bőven a hivatalos infláció - hát még a valós - alatt teljesítenek, és egyszerre akarják kivenni. Attól kezdve mindenki legyen csendben, mert hallani lehet az összeomlást. Külön öröm lesz, ha ebben az idősávban a FED is elkezd kamatot emelni, és hazaindul a rengeteg dollár.

Jelentős fordulat áll/állt be a világban, amelyet az MNB vagy nem érzékel, vagy nem vesz komolyan, esetleg a szakmai megközelítés nem képes kitörni Viktor géniuszának bűvöletéből. De ez nagyon nem játék, Viktor török elvtársa is lejtőre küldte országát. Nem kellene nekünk is, mert abból olyan vágtató pénzromlás áll elő, amelyből az egész országnak lesz elege.

Piciny frissités az árbefagyasztás után: Putyin úr nemi szervének jókedvű szopkodója hat árucikk árát repítette vissza október 15-i állapotba, mert Magyarország előre megy nem hátra. Ez a komcsi módszer sok mindent jelez. Például azt, hogy a komcsi fidesz belső felmérése szerint kurva nagy bukta várható a tolvajbandának, ezért bármit is képesek elkövetni a hatalom megtartása érdekében. Tudják, hogy az infláción el fognak csúszni, ezért inkább belenyúlnak a piaci működésbe, nem érdekli őket, hogy ezzel mennyi kereskedőt, termelőt tesznek tönkre. Pedig elég lenne, ha nem lopnának, talán nincs szükség ötmilliárdért zászlórúdra és egyéb apróságokra. De miképpen a rókát nem lehet leszoktatni a tyúklopásról, akképpen a Viktort sem az ország javainak fosztogatásáról. Le kell szavazni ezt a hazaáruló, nemzetvesztő tolvajbandát, mielőtt teljes katasztrófába viszik az országot. (Bár valószínűleg már belevitték, és jönnek a zordnál is zordabb idők. Ugye, Íjász?)

És még valami: cirka egy hét alatt közel húsz forintot erősödött a forint, amelynek semmi fundamentális alapja nincs, sőt a rekord államadósság éppen a gyengülés felé mutatna. Lehetne ez örömhír is, de valószínűbb az MNB háttérben zajló beavatkozása. Sok eurót égethetnek el a devizatartalékból az átmeneti eredményért. Ezzel optimista megközelítésben az "inflációimport" ellen védekeznek, pesszimista szemlélet alapján a komcsi fidesz lopott pénzének kedvezőbb feltételekkel való menekítését biztosítja az MNB. Önök szerint melyik megoldás a helyes?

Mindenkinek, aki szereti! BÚÉK!

Piros lesz a paradicsom, nem sárga, Orbán Viktor elmész te p...csába!

Nem tudom, ki a Viktor mémkezelője, de igen hülye szegény, ha olyan csasztuskával nyomul, amely ilyen könnyen a gazdája ellen fordítható. Viktor, nincs eleged belőle?

Akárhogy is nézzük, a múltkori bejegyzésem irodalmi Nobel-díj-gyanús: gondolatiságában, modern nyelveztében, logikai felépítésében az emberiség meghatározó kultúrkincse. Azért csak gyanús, mert ha a végét így fejeztem volna be: "Asztalunknál ült egy kedves négyszeres nemváltó műtéten átesett afrikai menekült. Talán neki is borsos volt a hús, ezért bájosan hapcizott egyet, melynek következtében sótlan vacsoránk különleges fűszert kapott, hiszen az integráció kérdésében még kihívásokkal küzd. Családunk boldogan ugrott fel, egészséget kívánva neki, mert: ő nem ellenség.", már rohanhatnék is a Wizzhez lefoglalni a jegyet Stockholmba. Nos, ezen az ideológiailag tök semleges, mégis nagy ívű témán - sehol egy Viktor, ohne lopás - úgy összevesztek drága kommentelőim, hogy csak pislogtam. Ez a hevesség irányította figyelmemet a kommentelőkre.

Mert az, hogy mindenki helikopter, csak a blogger hülye, olyan alap, amelyen nem is szoktam fennakadni. Ez tény. Néha kicsit elbizonytalanodom nemi identitásomban, amikor egy komment folyamon belül vagyok kispöcsű lúzer és baszatlan picsa, ám hosszas gondolkodás után valahogy sikerül meghatározni magam. A származásos megjegyzések sem érdekelnek, megszokás kérdése az egész. Szóval nálam az a leosztás, hogy én írok, amit írok, a szerkesztők kitesznek, amit kitesznek, a kommentelők kommentelnek, amit kommentelnek. Sok éves fennállásunk alatt talán két idiótát dobtunk ki, mert fizikai erőszakra buzdítottak - és az nem fér bele humánus világképünkbe -, de senki többet. Hanem most csodálkozom.

Itt van mindjárt Zord Íjász. Sok mindenért lehet csodálni őt. Például, ha megkérném, hogy mondjon nyolcvanöt számot kilencvenig, amelyet nagy eséllyel kihúznak a lottón, már csak a maradék ötöt kell megtenni a biztos nyeréshez. Egyebekben nagyon jó gondolatai vannak, amelyek közül - bár személyesen nem ismerjük egymást - sokat érzek közel a sajátomhoz, sokszor kifejezetten tanulok tőle. (Most bizonyára valami olyas valamit dörmög maga elé, hogy: jól felszoptál bloggertárs.) Igazán elismerni viszont azért kell, mert bő két éve rittyentett egy aprócska bejegyzést az Index akkori blogszférájáról. Elképesztő adatokkal, feldolgozással egy sajtótudományi akadémiai székfoglalót sikerült összeraknia. (Na, most már hagyd abba bloggertárs a felszopást, mert le kell törölnöm a képernyőt.) Mégis meg kell feddnem őt. Olyan vehemenciával küldi el a neki ellenszenveseket, hogy az már kicsit sok. Kedves Íjász: "Bár zord a harc, megéri a világ, Ha az ember az marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák." Kívánok Neked és szeretteidnek áldott, békés karácsonyt!

A másik hozzászóló Birca főszerkesztő úr. Ha a bejegyzéseket rangsorolnom kellene bizonyos szemszögből a tzatziki receptesre vagyok a legbüszkébb. Két okból. Az egyik, hogy - értő olvasással - ez a legkeményebb kiállás a régi Index mellett. A másik sajtótörténeti kuriózum. A magyar blogger társadalom ezen bejegyzés alatt tárgyalta ki Birca úr személyiségét, amelyben maga is részt vett. Olyan szenvtelenséggel írt magáról, mint Dolák-Saly Róbert osztályfőnöke "Az osztályfőnöki óra" című abszurdban. (Az óra témája maga az osztályfőnök, a tanulók pedig abból felelnek, hogy miért hagyta el a felesége, büdös a szája stb.) Birca úr tehát régi kommentelő, akinek kommenteléséről szomorúan kell megállapítani, hogy az utóbbi időben sematikussá vált. Nagyjából a: "Liberális világ bukni fog, a kisemberek napja kél!" - egysíkú pályán mozog. Birca úr kérem, erőltesse meg magát. Kudarcos életműnek érzem az övét, mert nem veszi észre Viktornál a forma és a tartalom egységének megbomlását, ezért védi őt. Pedig míg Viktor formailag kisemberpárti plebejus, tartalmilag gazdaságpolitikájában szélliberó (közszolgáltatások leépítése, piaci alapokra helyezése), társadalompolitikájában elitista (harminc éve magánrepcsivel topligás meccsekre járás, marbellai dácsa stb.). És Birca úrnak, a világegyetem legnagyobb gondolkodó birkájának a figyelmét elkerülik ezek a tények. Csalódtam Birca úrban, ám: Счастливого Рождества!

Kérem, bocsássák meg nekem, hogy nem sorolom azon kedves kommentelőimet, akik világnézetük alapján sokszor egyetértenek velem, és hülyére veszik - nem nehéz - a Habony Művek "Az év dolgozója" címére hajtó szerencsétlenjeit. Köszönöm nekik, hogy olvasnak. Hölgyek, urak: Boldog Karácsonyt (vagy Márky-Zayt)!

A kormánypárti kommentelők három csoportra oszlanak. Vannak az "Alavju Viktor" negyven IQ-val rendelkezők, akikre kár szót vesztegetni már csak azért is, mert nem értik meg. Aztán leledzenek a fent említett Műveknél dolgozók, akiket szánjunk inkább, hiszen nehéz lehet a soruk, ha ezeknél kell melózniuk a napi betevőért. Több vidámságot skacok: Feliz Navidad! A harmadik csoportba tartozókat értékes embereknek tartom, akik egyre nehezebben néznek szembe a ténnyel, hogy csúnyán át lettek ... vágva. Megértem őket, hiszen polgárinak nevezhető gondolkodásom képviselete is csak politikai termék volt, mint azt a feneséges Henci Tódi gnómja volt szíves tudomásomra hozni. Tudom, hogy nincs hova hátrálnotok, de kellene egy kis bátorság. Viktor útja katasztrófába vezet. Így van ez százötven éve. Régen leírtam, hogyha kiiktatja az aktuális király, kormányzó, pártfőtitkár a politikai ellenfeleket, arra rá szoktunk faragni. Törvényszerűen. Mert a liberális demokrácia sem fenékig tejfel, de abban benne van a korrigálás kényszere. Sok apróbb/nagyobb hibát lehet elkövetni, de abból épülve megy tovább a szekér. Az illiberálisnak nevezett rendszerben a vezető nem követ/követhet el még apró hibát/hibákat sem, mert ő ugye tényleg helikopter. Aztán elkövet egyet. De az olyan orbitális, hogy bedől az ország, lehet építeni újjá a romokon. A Gyurcsány rosszul kormányzott? Igen. És el lehetett küldeni a francba? Igen. A Viktor rosszul kormányoz? Igen. És el lehet küldeni a francba? Nem. Mert Magyarországon nincs választási rendszer, csak egy rendszer van, amely biztosítja Viktor uralmát. Amíg össze nem omlik az egész. Ezt kellene belátnotok, ha szabad javasolnom. Amelyre a karácsonyi elcsendesülés remek alkalmat ad. Addig is: Áldott karácsonyt!

A kategórián kívüli Brendel úrnak külön köszönöm sok értékes hozzászólását. Mátyás, drága: Kellemes kakilást kívánok!

Minden kedves olvasónknak békés, egészségben eltöltött karácsonyi ünnepeket kívánunk!

Felszállok a Blahán a 4-es villamosra. Mákom van, találok ülőhelyet. Pár perc, és arra kódorog egy hajléktalan. Büdös, mint a görénylyuk, de mivel érzem szagát, meg is van az aznapi covid-teszt. Nyújtogatja mocskos kezét, arrább húzódom, mert: ellenség. A szomszéd ülésen hatvanöt év körüli jól öltözött hölgy telefonál, arról beszél, hogy a menye valószínűleg covidos, mert negyven fokos láza volt, egész éjjel ápolták. Az üveghez lapulok, mert: ellenség. Fiatal anya ül le velem szemben ölébe tartva három éves gyermekét, akin nincs maszk viszont folyik az orra. Ne engedjétek hozzám a gyermeket, mert: ellenség. Fiatalok állnak meg mellettem, röhögcsélnek, az egyik leveszi maszkját, és elmajszolja tízóraiját. Tűnnének a francba! - kívánom, mert mindegyik: ellenség. Megyek az utcán, előttem egy kifejezetten csinos nő szedi őzike lábait, közben dohányzik. A füst a maszkomon át is érződik, ezért nem gyönyörködöm kellemes csípőjében, inkább megnyújtott léptekkel leelőzöm, mert: ellenség. A boltban egy ötvenes ipse a távolsági jelzés ellenére a tarkómra liheg, miközben sorban állok. Megpördülve rávillantom szemem, a Takarodj! jelzéssel, mert: ellenség. A pénztáros üvegfal mögött ül ugyan, de ki tudja miket taperoló keze a portékát fogja, és a visszajárót is kezembe számolja. Azonnal fertőtlenítem a saját kezem, mert: ellenség. Kutyát sétáltató utcai ismerős kedélyesen füstölteti száját, a pára belőle messze száll. Nagyívben, csupán odaintve kerülöm, bár látszik, beszélgetne kicsinyt, mert: ellenség.

Munkahelyemen valami vacak összeröffenés során egyik kolléga szeme piros. Csak allergia! - szabadkozik. Finoman arrébb ülök, mert: ellenség. Legjobb barátommal ebédelek. Belépve az étterembe szemüvege bepárásodik, ettől szipog. Rémülten nézek rá, mert: ellenség.

Hazajön oldalam bordája valami bivalybürgözdi szakmai latyapatya találkozóról. Elvileg csak oltottak vehettek részt rajta. De mi van, ha átcsúszott a rendszeren néhány partizán, és hazahozta a vírust. Otthoni keszonkamrámba zsilipelek pár órára, mert: ellenség. Jön a leányom, aki egész nap zsizseg mindenhol. Ki tudja mit szed össze, azonnali kézmosásra parancsolom, mert: ellenség. Nem soká beállít a fiam is az edzéséről. Mindig mondom neki, hogy igyanak már pertut azzal a kravval, mert így egymást dögönyözve izzadnak a másikra. De magázódnak tovább, így: ellenség. A legkisebb is megjön a napi flexeléséből, szép koktél lehetőségével. Fertőtlenítésre utasítom, mert: ellenség. A vacsoránál talán kicsit borsos a hús, az asztaltól elfordulva diszkréten tüsszentek. A nappali faláról egy könnyező szemű, csepegő orrú pasas néz rám. Nincs kétségem: ellenség.