Nézhettük ezt a török szerencsétlenkedést, és csóválhatjuk a fejecskénket: már a puccsisták sem a régiek. A modern kor puccskoreográfiáját egy Uljanov nevű pacák írta meg, azóta is kézikönyvként forgathatja az erre a szabadidős foglalkozásra nyitott közeg. (Persze azóta modernizálták, de a lényeget tekintve változatlan.)
Európában a francia forradalomig - néhány középkori városállam vallásilag révületbe esett próbálkozásait leszámítva - rendszerváltó jellegű puccsok nem voltak. Az angol forradalomban lefejezték ugyan a királyt, mégis egyfajta téblábolás érzékelhető a résztvevők magatartásában, amelynek Cromwell nyertese lett, de éppen a kikristályosodott szándék hiánya miatt alig várta Anglia népe, hogy visszatérhessenek uralkodójuk szárnyai alá. Természetesen családon belüli erőszakként az adott dinasztián belül rengeteg hatalomátvétel zajlott a középkorban. Ilyenkor a vesztest kinyírták - esetleg a keresztényi szeretet jegyében száműzték, bezárták - követőit proscribálták, hogy a tőlük elvett földekkel ki tudják fizetni a saját bandát. Meghalt a király, éljen a király!
A franciák voltak az elsők, akiknél megjelent a királysággal mint hatalomgyakorlási móddal való egyértelmű szakítás, és új megoldásként a köztársasági formával történő kísérletezés. Ez a társadalmi tesztelgetés eltartott náluk is közel száz évig, ennek tanulságait próbálta meg levonni Uljanov, akit hálás közönsége 70 évig Leninként ismerhetett. Különösen a párizsi kommünre fókuszált, annak radikális hatalommegszerzési, -gyakorlási technikáit tekintette irányadónak. A "leggyengébb láncszem elmélet" gyakorlatba való átültetésének ugyanis voltak ellenzői, mint például a cár, az orosz elit stb., így a mi Vlagyimir Iljicsünk csak normálistól eltérő hatalomra jutásban gondolkodhatott. Ezért végigvette akkurátusan, hogy miként kell megpuccsolni a legitim hatalmat. Újításait siker koronázta, a kis októberi puccs eredményeként a csőcselék sikerrel jutott hatalomra Oroszországban azzal az egyszerű programmal, hogy vegyenek el mindent a náluk gazdagabbaktól.
A sikeres puccshoz tehát kell egy tök egyszerű ideológia, amit a nép egyszerű Pokémonozó gyermekei is felfognak. Aztán az információs központok blokkolása, ami akkoriban a telefonközpont volt, ma a tévék, rádió, net (főleg a közösségi oldalak). Jó, ha sikerül lezárni az utcákat is, a modernebb korban azonban ez már nem annyira jelentős. Ki kell küldeni továbbá agitátorokat a placcra azzal, hogy azonnal lőjenek le mindenkit, aki ellenség lehet. Nem árt továbbá a tömegek leitatása: mire kijózanodnak, már ott az új világ. De a legfontosabb és minden sikeres puccs receptje a megalkuvást nem ismerő kérlelhetetlen erőszakosság, melynek első célpontjai mindig a politikai ellenfelek kell, hogy legyenek.
Lenin elvtárs jól kigondolt receptjét később folyamatosan modernizálták olyan szervezetek, akiknek a puccsolás munkaköri feladatuk (CIA, KGB). Az utolsó sikeres puccsot itt Európában Ceaușescu elvtárs ellen hangolta össze a megbuktatásában érdekelt titkosszolgálatok koalíciója. Diktátor ellen egyébként viszonylag könnyű puccsot szervezni, mert egyfelől adott az ideológiai cél, másfelől ha őt kinyírják, nincs miért kockáztatni a sameszoknak, kereshetik az új gazda kegyeit.
A sikertelen puccsra pedig jó példa az 1991-es szovjet puccs, amiből csodálom, hogy nem tanultak a török katonák. Valószínűleg hiányzik a török katonai akadémia tanrendjéből a puccsolás mint tantárgy. Ez valamiféle elbizakodottságból fakadhat, mert az elődöknek ez a stúdium a vérükben volt.
Ha tehát puccsolni akarunk, akkor nem vadászgépeket küldünk a főváros fölé, mert látványos ugyan, de minek. Szintén nem küldünk ki sorkatonákat az utcára, mert a kezdeti lendület után elbizonytalanodnak. Mivel maguk is a nép fiai, nem szívesen lőnek rájuk, a mimózalelkűek még képesek meg is tagadni a tűzparancsot. Pár óra alatt felfogják helyzetüket, kialakulnak a kvaterkázások, a népek viszik nekik a kaját, piát. Tök feleslegesen lézengenek, sőt könnyen átállnak. A tévé megszállására sem kell sok időt fordítani, ha már kezükben a hatalom, majd bejelentik, addig meg kinek mi köze a részletekhez.
Egyszemélyi vezetésű országban tehát rohadt egyszerű a puccsisták dolga: ki kell lőni a vezért. Ez a török puccs akkor lett volna sikeres, ha egy húszfős kommandó szépen teletömi golyóval Erdogánt, akinél ebből fakadóan keringési zavarok léptek volna fel. Ha ez megvan, a puccs vezére bejelenti a tévében, hogy Törökország szeretett vezérével végeztek az Iszlám Állam/kurdok terroristái. (Amelyik kézre áll, tök mindegy.) A török hadsereg nem tűrheti, hogy mocskos terroristák garázdálkodjanak az országban, ezért átveszi a hatalmat, biztosítva az ország területi egységét, népének biztonságát. Taps. A hatalom konszolidációja érdekében dísztemetés Erdogánnak, közben a terroristákkal együttműködők likvidálása. Taps. Új - természetesen nagyon demokratikus - választások kiírásának ígérete a helyzet normalizálása után. Taps. Az oroszokkal való kapcsolat rendezése, a NATO tagságból eredő kötelezettségek betartása mellett. Taps. A terrorista Iszlám Állammal szembeni erőteljesebb fellépés bejelentése. Taps. Fogadkozás a migrációs áradat megállításáról. Taps. (Európából: hosszan tartó taps.)
Természetesen minket, magyarokat nem érdekel, hogy a törökök miképp rendezik ügyeiket. Számomra például hót' mindegy, hogy Erdogan-e ott a góré vagy valami sokcsillagos, csak a hülyék dilettantizmusából van elegem.
Utolsó kommentek